Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
4 • PETŐFI NÉPÉ • 1978. szeptember 18. KÖZÉPPONTBAN AZ EMBER Fiatalok, szakemberek ) Van itt egy titokzatos jelenség. Széliében-hosszában panaszkodunk és joggal hogy a fiatalok nem alkarnak mezőgazdasági pályát választani. Ugyanakkor pedig a mezőgazdasági üzemek többségében az átlagéletkor folyamatosan csökken. 'Tehát fiatalodik a gárda. A jelenséget akkor értjük meg, ha a munkában levők egészét szétosztjuk a mezőgazdasági és ipari jellegű foglálkoztatásra. Az összlétszám 20 százaléka a kiegészítő üzemágakban dolgozik, tehát eleve nem mezőgazdasági szakmában foglalkoztatják. De az alaptevékenységben foglalkozta, tottak 30 százaléka is ipari jellegű tevékenységet végez szerelő, villanyszerelő, karbantartó stb. Kiderül tehát, hogy a mezőgazdaságban dolgozó összlétszám fele ipari jellegű munkát végez. Erre pedig van jelentkező. Széles körű gyakorlat, hogy az általános iskola elvégzése után a falusi fiatalok a legközelebbi városban ipari szakmát tanulnak, ezt egy ideig ipari üzemben végzik. Azután megunják az ingázást és inkább otthon a szövetkezetben, vagy állami gazdaságban vállalnak ugyanannyi pénzért szakmunkát. Ez ma a fiatalodás legfőbb forrása. Nyugtalanító tény azonban, hogy eleve mezőgazdasági szakmára valóban nagyon kevesen jelentkeznek. Pedig ma már úgyszólván mindenki egyetért abban, hogy ehhez is kell annyit tanulni, ez is van annyira szakma, mint bármely ipari elfoglaltság. Hogy azonban a dolog még komplikáltabb legyen, sok üzemben arról panaszkodnak: minél több a szakmunkás, annál nehezebb a munkaszervezés. Mert a végzett növényvédő gépész hallani se akar arról, hogy másutt dolgozzon. Ha pedig a gazdaság felhagy a baromfitenyésztéssel, hihetetlenül nehéz más munkakörbe helyezni a baromfitenyésztő szakmunkásokat. A minisztérium elismeri, hogy ilyen gond létezik. Egyik oldalról már neki is rugaszkodtak a csomó kibogozásának. Folyamatban van egy univerzális gépész szakma kimunkálása. A fiatalok olyan képzést kapnának, hogy például ne csak a növényvédő gépek kezeléséhez értsenek, hanem másfajta gépek üzemeltetéséhez, sőt , javításához is. így a szakmai önérzet megsértése nélkül tudnák a gépészeket egyik munkakörből a másikba helyezni, illetve télen is foglalkoztatni. A megoldás rövidesen várható. Sokkal nagyobb a gond az állattenyésztőkkel. Mert azoknak nem a technológiákhoz és gépekhez kell érteniök, hanem állatokhoz. Roppantul sok lesz a hibalehetőség, ha egy baromfitenyésztő csak azt tudja, hogy mikor kell enni adni az állatoknak, de nem tudja, hogy milyen takarmányra hogyan reagál a csirke, a tyúk, nem ismeri fel a ‘betegségeket. Ez a fokú szakmai igény azonban állatfajonként is rengeteg ismeretet kíván. A minisztériumban nem tudnak olyan képzést, amely „több szakmás”, tehát ugyanaz a dolgozó megállja a helyét a baromfiak, a szarvas- marhák, a sertések mellett is. A mai mezőgazdasági termelés nélkülözhetetlen csapatát alkotják a diplomások. Tízezrével találhatók a mezőgazdaságban, és minél bonyolultabbá válnak a viszonyok, annál többféle diplomásra van szükség. Rég elmúlt az idő, amikor elegendő volt az agronó- mus’, ma már az sem elég, ha ezenkívül közgazdász, jogász, gépészmérnök szerepel a névsorban. A számokat talán hagyjuk. Megbízható becslés szerint ma diplomásokból a szükséges létszám 75—80 százaléka található meg a mezőgazdasági üzemekben. Ez nem lenne kevés, ha egyenletesen oszlana el. Csakhogy mint a mezőgazdaságban általában itt is nagyok a végletek. A fővárosban és Budapest környékén találni olyan gazdaságot, ahol kertész- mérnökök metszik a rózsát, és gépészmérnökök vezetik a traktort. A nagyváros vonzása őket is érinti. És most ne tegyük hozzá, hogy „pedig falun nőttek fel”, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben még az agronómu- sok között is sok ízig-vérig városi születésűt találunk. Azután ott vannak a diplomás nők, akik a férjükhöz igazodnak. Ha a férj városban dolgozik, nehéz azt kívánni, hogy a feleség menjen falura. Ám a mezőgazdasági termelés kiterjed a zalai dombokra, a Vas megyei őrségre, a bihari szikes tájra, a borsodi karsztokra is, ahol vékonyabban csörög a forint, és ahol néha három falut kell bejárni, mire egy diplomással találkozik az ember. A szakember ott kellene a legjobban, ahol mostoha viszonyok között gazdálkodik a mezőgazda- sági üzem. Oda azonban nem jelentkezik senki, gyakran még az sem, akinek ott ringott a bölcsője. Mit lehet itt tenni? Van már két értelmiségi pálya, ahol hasonló gondok láttán kényszerintézkedésre szánta magát a kormány. Az orvosok és a jogászok az egyetem elvégzése után csak kötelező pályázat útján vállalhatnak állást. Elvileg kérni lehetne, hogy a kormány vezesse be azt a módszert az agráregyetemeken is. Mindenki tudja, hogy az lehet- • séges, mégsem akad senki, aki szívesen szánná magát ilyen javaslat kidolgozására. Inkább azt hangoztatják, hogy a meggyőzés eszközeit m,ég kprántsenv, merítet- , tűk ki teljésen?" Igen, ez a jobb út, a meggyőzés. Mégpedig nemcsak a végzett szakemberek területileg jobb, ész- szeiűbb elhelyezésére, de a pályaválasztó fiatalok döntésének befolyásolására is. Mert nem a kombájn, hanem az ember arat. Emberközpontú a mezőgazdasági termelés, és azok, akik ezt választották hivatásuknak, évről évre szebb eredményeket érnek el, miközben maguk sem élnek rosszul. Bizonyára eredményes lenne, ha szélesebben propagálnák meggyőződésüket, tapasztalataikat, és ígv szélesebb körből nőhetne azok tábora, akik ezt a mesterséget majd 10—20 év múlva gyakorolják. F. B. (Vége.) JÖVEDELMEZŐ GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS Bács-Kiskun megyében évente 400—500 hektáron termesztenek gyógyszer- és illóolajalapanyag-termő növényt. Ebben a munkában főként a kalocsai járás üzemei és háztáji gazdaságai jeleskednek, ahol hagyománya van a fűszeres gyógynövény termesztésének. Kalocsa környékén alig van olyan szövetkezet, amelyben a fűszerpaprikán kívül ne díszlene a .nagyüzemi táblákon kamilla, zsálya, menta, majoránna. Termesztésük általában gazdaságos, legfeljebb időnként értékesítési gonddal küszködnek a gazdaságok, ha a kereskedelem nem elég szemfüles. Kamillaaratás, -lepárlás a bátyai Piros Paprika Tsz-ben • Nagyüzemi betakarítógéppel aratják a virágzó római kamillát a bátyai Piros Paprika Tsz-ben, • Markotity István, a lepárlóüzem héttagú munkacsoportjának vezetője a kamillaolaj minőségét vizsgálja. (Pásztor Zoltán felvételei) A bátyai határban a Piros Paprika Tsz a legnagyobb gyógynövény termesztő. A fajszi fűszerpaprika-termelési rendszerhez társult szövetkezet az idén 53 hektár római kamilla, zsálya, és menta termésének értékesítésére szerződött. A római kamilla illóolaj-alapanyag, amelyet a kozmetikai ipar használ fel. A növény kombá j naratása még a nyáron megkezdődött és azóta is tart. A géppel betakarított virágos növényből a Piros Paprika Tsz lepárló üzemében főzik ki az értékes illóolajat, amelyet a Sziilasmenti Termelőszövetkezetnek ad át a bátyai közös gazdaság. Az idén a gyógynövények többsége jó termést adott. A Piros Paprika Tsz-ben arra számításnak, hogy november elejére mind a ^28 hektár római- kamilla teljes termését lepárolhatják. Ennek érdekében a szövetkezet gépesítési szakemberei nagy teljesítményű gőzfejlesztő kazánt állítatták üzembe, korszerűsítették a lepárló-, főzőüstöket, hogy az illóolaj kinyerése jobb hatásfokú legyen. A kiváló minőségű kamillaolaj felhasználása elég sokoldalú. Kár, hogy a bátyai szövetkezetben több termett, mint amennyi illóolajat a kereskedelem értékesíteni tud. A Piros Paprika Tsz gazdáit ez korántsem riasztja vissza a gyógynövény- és illóolajalap- anyag-termesztés fejlesztésétől. Jövőre többek között újratelepítik a római kamillát, amelynek az idén lejárt a hároméves .termesztési időszaka. K. A. • Állok egy zebránál. Nem akarok átmenni a túlsó oldalra, csak állok, figyelek. Kecskeméten, a Csongrádi út sarkán, a gyógyszertárnái helyezkedtem megfigyelő állásba, délután öt óra körül. A forgalom óriási, csúcsforgalom van a kiskörúton, mindenütt a városban. Vége a munkaidőnek, számos iskolában vége a tanításnak. Mindenki hazafelé, vagy bevásárolni siet. Né- húnyan ilyenkor sétálnak, kirakatokat nézegetnek, tehát még ők is ..emelik" a forgalmat. A Kodály-iskola felől' özönlenek az autók minden sávon. A kanyarból kiérve gyorsítanak, noha — legtöbben kecskeméti lakosok — tisztában vannak azzal, hogy hamarosan zebra következik. ahol riadt madárként jobbra- baira tekintgető gyalogosok toporognak átkelési lehetőséget szimatolva. Egy anyuka két kisgyerekét kézenfogva már a zebra egyharmadáig ért, a sétáló utca felől, amikor hirtelen megáll a belső sávban az autó. Erre némi bátorságot kap az anyuka 9 indul tovább, de a következő sávban érkező autó már nem bír megállni, mert olyan sebességgel „fut rá” a zebrára, s így életveszélyes közelségben húz el a megrémült gyerekek, az anyuka előtt. Ehhez hasonló szituáció még ötször fordul elő. amíg ott állok a sarkon — fél óráig. Arra nem nehéz rájönni, hogy a kiskörúton közlekedő gépjárműveik vezetői nem tartják be a kötelezően előírt harminc kilométeres óránkénti sebességet. Ezen túl — vagy talán ebből eredően — nem tartják be azt az alapvető szabályt sem. hogy a gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak van elsőbbsége, s életveszélyesek az. olyan meggondolásból eredő manőverek, hogy két csoport gyalogos között „még van - hely” az elhúzásra. A gépjárművezető nem tudja kiszámítani a gyalogos reagálását akkor, ha húsz centire elhúz, mellette ötven-hatvan lóerővel, ugyanakkor a gyalogos mögött egy másik hasonló jármű halad el. Egyoldalúsággal vádolhatnának a gépjárművezetők, de tudom, hogy a gyalogosok sem angyalok. Lehetséges viszont, hogy ebben éppen az autósok, a motorosok is ludasok, legalább is közülük azok, akik „elvadították" a gyalogosokat, bizonytalanságot ültettek el bennük, s nem tudják, mikor mit csináljanak. Mit tegyenek, hogy ne kelljen félniük csupán azért, mert egyik oldalról at akartak menni a másikra. Hangsúlyozom, ez is lehetséges. Szokták mondani, hogy a gyalogosok nem ismerik a közlekedési szabályokat. Ez azonban nem így Van, legalább is a gyalogosok hetven-nyolcvan százalékánál nincs így. Ismerik a szabályokat (sok gyalogos egyben jogosítvány- hyal is rendelkezik, de nem mindig jár autóval, motorral), de hiába próbálnak azoknak megfelelően „viselkedni” például a zebránál. ha a járművezetők — természetesen tisztelet a kivételnek — fütyülnek a legalapvetőbb szabályokra. Kisiskolások riadt csoportja fut át a zebrán, amelynek torkolatában ácsorgók. Egy autóbusz kis híján a „sarkukra” lép. A szülő, aki a gyógyszertárnái várja csemetéjét. mindezt látja, s hatalmas nyaklevest csördít az ártatlan kisfiúra. Pedig ő szabályos volt, s lehet, hogy az anyuka nem is neki szánta a nyaiklevest. Ez azonban még a szerencsésebb eset. • Mert hogy valami nincs rendben a kijelölt gyalogátkelőhelyeknél, az ott, vagy arra haladó járműveknél, azt sajnos, nem egy tragikus eset bizonyítja. Utalhatunk arra a >közeli napokban történt halálos gázolásra, amely Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában, s Ugyanazon a napon, szintén a megyeszékhelyen, szintén a zebrán a Bethlen körúton, a Kaszap utca táján történt. Az első esetben meghalt a gyalogos, s a vele együtt haladó unokája súlyosan megsérült. A másiknál súlyos sérüléssel szállították kórházba a vétlen asszonyt. • Azon töprengtem a zebránál, hogy nálunk — nemcsak Kecskeméten, nemcsak a megyében — nagyon sók a magát abszolút biztos kezűnek tartó gépkocsivezető. Nagyon, sok olyan. ember ÜL, a. volán mögött, aki valamiféle felr-_ -.síibbrendüséget éré? net, amikor ’ tíeuí ” a” 'gépkocsiba. AzT gondolj, jak, fiogy az a jó. a rutinos vezető. aki ott is el tud hajtani, ahol csupán „cipőkanállal" képes menni. Tapasztalható az is. hogy óriási baj van a közlekedési szemlélettel, a sokat emlegetett, de gyakorlatban alig tapasztalt közlekedési morállal. Mert például miért csak á gyalogosok kényszerülnek arra. hogy lessék az átkelési alkalmat a kijelölt gyalogátkelőnél is. Miért nem veszik észre a' járművezetők a járdaszélen feszengő gyalogosokat, akik — éppen azért, mert nem állnak meg az autófolyamok — nem mernek lelépni a zebrára. Látott-e már valaki olyat, hogy ebben az esetben megállnak a_ járművek, s a gyalogosok nyugodtan. biztonságban mehetnek át. Aligha van erre szemtanú. Ilyen közlekedési fegyelem, pontosabban fegyelmezetlenség között állíthatjuk, hogy puszta véletlen, miért nem történik naponta. több gázolás a zebrákon, ahol a piros jelzés ellenére, az át- Kglé^re yáró gyalogosak opraelötb húznak el pótkocsis teherautók, épp jármüvek. Mi á teendő? Ne .yaggp "jenki körváltót''jelentő1 já'-í” vasiatok de például a Csongrádi" út és p sétáló utca közötti zebrához — a kereszteződéshez — nem ártaná délután fél öt és fél hat között, amikor, legnagyobb a forgalom. egy irányító rendőrt állítani. A legbiztosabb megoldás természetesen a lámpa volna. • A legfőbb javaslat azonban változatlan: érvényt kell szerezni a közekedési előírásoknak s erre ne csak azért törekedjenek a gép- járművezetők. mert ellenkező esetben megbüntetik őket. Ne ez legyen a visszatartó erő, hanem az, hogy vigyázzunk egymásra. Mert nem szabad belenyugodni, hogy ebben a kis országban hetenként 10—12 ember közlekedési balesetek áldozata legyen. Gál Sándor (12.) — Mit fecsegjen az ember annyit, nem igaz, komám? Hát mondd csak, miihez nem ért a magamfajta gyakorlati ember? Egy kis méh észkedés — az is valami? Zsákot a fejre, pipát a szájba, hogy azok a ronda férgek meg ne csípjenek — aztán lehet is jöveszteni a mézet! Egy kis pempőt bele, egy kis virágport, aztán kész is a csodagyógyszer! Nem kell ehhez doktorátus, Karcsikéin ! Csak egy kis józan esz, meg egy kis gyakorlati érzék! Feri bátyád pedig jó helyen állt, amikor. ezt a kettőt az Úristen osztogatta! Megint int a pincérnek, egy újítás célzatából. Azttán felsóhajt, csippent szentével, és Ispánki térdére ver. — Hej, te, de megfogtad most velem az isten lábát 1 Olyan farmot csinálok én, hogy ámul, aki látja!... — Elréved. — Néha te is betoppansz, jöhetsz bármikor bejelentés nélkül is bátran, megtalálsz a háziban, a méhesben, vagy a szőlőiben... Aztán kivisszük a demizsont, leülünk a lugas mellett, iddogálunk és hallgatjuk a méhek zümmögését... Az újítás is itt van, s egyetlen hajtásra felhörpinitetik. — Hát Isten-isten, Karcsdkám! Ha valaki, hát te aztán igazán megérdemelted ezt az adományt a sorstól! Az ünnepeli az órájára pillant. — Főúr! Fizetőit! _ . — Máris? — mered rá a másik. — Hiszen most jöttél! — Randevúm van az asszonynyal. — Nofene! Mentek elvásárolni az örökség készpénzrészét? Ispánki már áll. — Az ügyvéd vár. A formaságok, tudod... Főúr! — Csak menj, Karcsiikéin. Az egyszál fröccsödre a vendégem voltál! — Ugyan, Tónikám! A jövendő méhész nevet. — Hagyd el! Befektetés! Leiszom ezt nálad kamatostól, a bogárdl hársfák alatt. 14. Az ügyvédi iroda szűk is, sötét is, barátságtalan is. Egyetlen íróasztal a tenyérnyi szobában, két kemény szék az ügyfeleknek, és egy kopott, színehagyott, redőnyös iratszekrény. A boldog örökösök a két kemény széken ülnek, riadtan fogják egymás kezét, s szemük mohón tapad az ügyvéd arcára, aki az íróasztalra kiteregetett végrendeletet olvassa. A vége felé jár: „... éppen ezért öreg és magányos életem egyetlen örömének, szomorú napjaim felvidítóinak, drága Juliska húgom szeretett gyermekeinek, Ispánki Károly postatisztnek és feleségének, Ispánki Károlynénak rendelem hagyományozni minden ingatlan és ingó vagyonomat.’ Ezt a végső rendelkezésemet szellemi erőim teljes birtokában tettem. Kelt, mint fent, Balatonbogárdon, a fentebb említett két tanú jelenlétében. Aláírás: özvegy Rimokai Kristófné, született Darabos Aurélra.” Az asszony zsebkendőjéért nyúl. — Ö, a drága lélek! Mennyire szeretett bennünket! — Nyilván, asszonyom — mondja fanyar mosollyal az ügyvéd. Hosszú praxisa során nem először tapasztalja, hogy az embereket korántsem az indítja meg, ha ők szeretnek valakit, hanem ha — nagyritkán — őket szeretik ... — Szerette önöket, különben más örököst jelölt volna ki .!. — No persze! — bólint egyetértőén a férfi —, hiszen nem is úgy értjük ... — Persze, természetesen! — hajol meg ültében az ügyvéd. Kiudvariaskodták magukat, kis csönd van. Az ügyvéd aztán köszörül a torkán. — Nos, akkor talán térjünk rá a dolog hivatalos részére... A személyi okmányokat el tetszettek hozni? Ispánki a zsebébe nyúl, s nyújtja a kis bordó könyvecskét. — Tessék parancsolni. — Köszönöm. — Az ügyvéd belelapoz a személyi Igazolványba. — Ispánki Károly, született 1925- ben... Állandó lakása: Szív utca... — összecsukja a könyvet, visszaadja. — Köszönöm, ez rendben van. És az ön személyi igazolványa, asszonyom? — Tessék — mondja a mama, és nyújtja a maga könyvecskéjét. Az ügyvéd belelapoz, majd egyre riadtabb arccal lapozgat. — Nincs itt valami tévedés, ’ asszonyom? — Miért? — Nem egy régebbi igazolványt hozott véletlenül? — Nem, dehogy. Ez az érvényes. Az ügyvéd hol őt nézi, hol a könyvecskét. Idegességében, a nyakáig vörös. — De bocsásson meg... ezt nem értem... ön, asszonyom, Ispánki .Károlyné, ugyebár... Az asszony hevesen bólint. — Itt viszont az áll, már bocsásson meg: az áll, hogy Stolcz Ilona... — Ja! — bólint megkönnyebbülve az asszony. — Értem! Hát az igazság az, ügyvéd úr, hogy nem vagyunk összeházasodva a férjemmel... Az ügyvéd úgy érzi, forog vele a világ. Ezek? Nincsenek összeházasodva? Egymás kezét fogják, úgy ülnek itt előtte. — A Szív utcában az a meghitt családi fészek, az a szép szál fiú, aki legalább huszonöt éves... Nincsenek összeházasodva? Pedig az elszaladt negyedszázadban csak lett volna idejük rá, hogy egyszer beugorjanak a tanácshoz... Jó, jó, mindenki dolgozik, mindenki hajtja magát — de ilyen hajsza azért nincs, kedves Ispánkiék! — Bocsássanak meg — nyögi ki végül —, de ezt nem nagyon értem... — És kérdőn néz rájuk', hol az egyikre, hol a másikra. — Hát az úgy volt — fohászkodik neki végül a férfi —, hogy sürgönyt kézbesítettem egyszer az anyósomnak, még ezerkilenc- száznegyvenkilencben. éppen a drága megboldogult küldte neki Balatonbogárdról... — Hogy vár bennünket húsvét- ra! — kottyan közbe az asz- szony. — Értem. És? — És, hát Ilonkám vette át a sürgönyt... Már a feleségemet értem alatta, ügyvéd úr... — Természetesen. És? — És hát annyira örült a meghívásnak, hogy mindjárt meg is kérdeztem: nem kísérhetném-e le őket én is Bogárdna ... Mert előttem is ott állt az üres kétnapos ünnep, ugye. meg aztán hát, bevallom. Ilonkám első látásra nagyon megtetszett... Az asszony mosolyogva bólint. — A mama meg mindjárt igent mondott, mert Károlyamnak olyan megbízható képe volt, és a mama azt mondta, nem jó két nőnek egyedül utaznia a Balatonra — jobb, ha van velük egy férfi is, kísérőnek. Tetszik tudni, hogy van az: bejön a fülkébe valami részeg, molesztálja az embert, aztán mit csinál ‘két nő egymagában? Én akkor tizenkilenc éves voltam, és hát, ahogy sokan mondták, bizony elég szemre- való... — Értem — dünnyögi az ügyvéd. s magában megállapítja, hogy a mama’ még ma, huszonhat év múltán is, eléggé szemre- való. A férje mosolyog. — Én meg már Lepsénynél megkértem Ilonkám kezét, de ő egy év gondolkodási időt kért, azzal,.. — ... hogy a házasság komoly dolog! — vág közbe az asszony. — Azt nem szabad elsietni! — Ügy van, asszonyom! — bólint határozottan az ügyvéd. — Ezzel teljes mértékben egyetértek! — Meg aztán — merül megint a múltba a férfi — mind a ketten MADISZ-fiatalok voltunk, gyűlöltük a bürokráciát és szentül hittük, hogy olyan kor jön, amikor „a papír nem számít" ... Az ügyvéd az égre néz. — Hajaj, de mennyire számít! Ispánki is bólogat, nyilván a postahivatal jár a fejében. — Az számít a legtöbbet! De tessék mondani, hát ki gondolta volna ekkor, hogy az SZTK-‘tói az Udíilőgondnokig, az iskolaigazgatóktól a lakóbizottságig mindenki, mindig a papírjainkat fogja szá- monkérni.!. Pedig Engels annak idején nem ilyen értelemben nyilatkozott a házasságról... (Folytatjuk.)
