Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM . MŰVÉSZET Lev Tolsztoj, a nagy orosz író derűre hangolt, boldogságra vágyó ember volt. Rendkívül fogékony a szép iránt, s a természetben a tökéletesség megvalósulását látta. A tökéletesség, az összhang és a bölcsesség, ami lehetővé teszi a boldogságot. Vagy egyben maga a boldogság is. Harmonikus, szép gyermekkora és heves ifjúsága — húsz-harminc esztendő — telt1 bele, míg rádöbbent, hogy boldogság, szerencse, sőt maga az élet sem méretik mindenki számára egyforma mértékkel. Érzékeny lelkiismerete, részvétre hajló természete ekkor kezdte kutatni a világon — a gyönyörű és tökéletesen megalkotott világon — kétségtelenül létező szenvedések, bajok, bűnök okait. S ez az, amit írói kérdésfelvetésként, tolsztojt alapkérdésként egész életművében megtalálunk. A tolsztoji műben a jó, a szép, a harmonikus, a szerencsés, a természetes és a rossz, a szegénység, a csúnyaság, a boldogtalanság az, ami magyarázatra szorult, ami az írói gondolatmenet szerint elkerülhető lenne, kellene hogy elkerülhető legyen. Kis túlzással, vagy leegyszerűsítéssel fogalmazva, Tolsztoj egész életében azokat a pontokat kutatta, melyeket kívül rekesztve az élet az emberi boldogság határain belül maradhatna. Azt mondanám tehát, hogy „recepteket” keresett az emberi boldogságra? Nem. Természetesen, a világirodalom egyik legnagyobb teljesítményét nem akarhatom ilyen kisszerűnek tetsző cél köré szűkíteni. De vallom, hogy Tolsztoj minden emberi és Írói törekvésének mozgatója az a makacs hit volt, hogy az ember és a világ természetes állapota a boldogság, a jó és a szép kiteljesedése. És ennél a pontnál meg is állnék egy pillanatra. Mert ha ez a tolsztoji kiindulási pont, meg kell kérdeznem magamtól ma, ISO évvel születése után, hogy nekem, az emberutódnak, érvényes-e ez a kiindulási pont? Hiszek-e benne? Meg merjem kérdezni? És ha igen, merjek-e rá válaszolni? üKtt^c‘fc’ Azért " térek ki, ólért' az,” afti étről a szép es" naiv tolsztbji ' Hitről ’te-' mond —■ saját élete boldogságáról is-lemond. Erről ember nem mondhat le. De hogy a világ ezt a kiindulási pontot nem veszi komolyan, és nem eszerint rendeződik, ezt már Tolsztoj előtt is, utána is tudta az emberiség nagyobb, kárhozot- tabb része. Tudom én is. De ő, Lev Nyikolajevics Tolsztoj, a ri- adtszemű fiatal tiszt, és a nagyszakállú, m 1978. szeptember 9-én ünnepli az irodalomkedvelő világ Lev Tolsztojnak, a halhatatlan orosz író születésének 150. évfordulóját. A közelmúltban fejeződött be a nagy író Jasznaja Poljana-i birtokának és a rajta levő Tolsztoj-múzeumnak a restaurálása. Tolsztoj életében Jasznaja Poljana igen fontos szerepet töltött be. Itt született, itt írta világhírű műveit, itt élt élete alkonyán. Ügy szerette ezt a helyet, hogy így írt róla — Jasznaja Poljanám nélkül el se tudnám képzelni Oroszországot. parasztinges öreg író csaknem 100 életesztendőn át makacsul kitartott e hite mellett. És egy világot teremtett bizonyítékul rá. Könyveket irt, száz és ezer oldalakon át, melyekben mindent újra megalkotott, mint az isten — csak jobban, mert ebbe, az ő világába beleírta a makacs, megható tanítást: ihogy az élet célja a boldogság és a bölcsesség. Ezért tűnik sok leírása — elsősorban novellái — példabeszédeknek. Ezért hasonló életműve sokban a régi prófétákéhoz, vallásteremtőkéhez. Mert nemcsak írói tehetségének vulkánját, hanem jelentékeny vagyonát, fáradhatatlan munkaerejét is ennek a hitnek a bizonyítására fordította. Vajon hiába-e? Bizonyosan nem. Bizonyosan nem, mert könyvei — míg csak olvasni tudó ember lesz a Földön — kézben lesznek. Bizonyosan azért sem, mert hosszú életében sok emberén segített, sok keserves sorsot fordított jobbra, iskolákat alapított, tanított. De legfőképp azért nem volt hiábavaló az erőfeszítése, mert ez az erőfeszítés monumentálisán összegezte azt, amit Tolsztoj a természet, a világ lényegének tartott. Azt hitte, hogy az emberi tökéletlenség, a természet lényegének'rneg nem 'értéséi teszi boldogtalanná az emberiségei, és megkísérelte önmagában’ megalkotni'azt a jóságot, bölcsésséget, ami a boldogsághoz vezet. A világ nem változott meg — nem is változhatott meg Tolsztoj tanítása nyomán —, de Tolsztoj művészete és tanítása a boldogságra termett, jóért küzdő ember lényegének maradéktalan kifejezője — és bizonyítéka lett. M. K. • Lev Tolsztoj hálószobája. (MTI--Külföldi Képszolgálat KS) Lev Tolsztoj a gyerekeknek .....Az iskola —, attól kezdve, hogy megnyitottam — nekem mindent, az életet jelentette" irta Lev Tolsztoj. A nagyszerű író egyben kiváló pedagógus is volt. Élete egyik legfontosabb feladatának tartotta a nép oktatását, művelődésének segítését. A múlt század hatvanas éveinek elején saját családi birtokán, Jasznaja Poljanán iskolát szervezett, ahol a parasztgyerekeket tanította és Jasznaja Poljana címmel kiadott egy pedagógiai folyóiratot is. Lev Tolsztoj hatalmas írói hagyatékában, a regények, drámák, novellák és elbeszéléseik, naplók és levelek, politikai, irodalmi és pedagógiai cikkek, tanulmányok mellett helyet kapott az „Ábécés könyv” és a négy „Irodalmi olvasókönyv gyermekeiknek” is. Ezeket a könyveket mindenekelőtt azoknak a parasztgyerekek, nek írta, akiknek jól ismerte az életét. Az iskolai fogalmazások születésekor megfigyelte, s meséiben, gyermekeiknek szóló írásaiban hasznosította is e megfigyelést: a gyerekek nem tűrnek semmiféle mesterkéltséget, értékelik a nyelv egyszerűségét, kifejező erejét. Az Ábécés könyv és az Orosz olvasókönyvek megírásához Tolsztoj a múlt század hetvenes évei- hek elején kezdett hozzá. Hatalmas munka volt az anyaggyűjtés és a válogatás. Azután ezt az anyagot átültette a mesék és állatmesék, az apró történetek — egyszóval a gyermékműfajok formavilágába. S ezen belül is minden egyes miniatúra határozott erkölcsi, pedagógiai eszmét hordoz: Az emberi bölcsesség, a munka, a jóság, az igazságosság dicséretét, a haza iránti hűség, történelme, és kultúrája iránti büszkeség, a természet szeretete gondolatait. Tolsztoj mindenekelőtt azt kívánta a gyermdkirodalomtól, hogy érdekes, olvasmányos, tartalmas Jegyen. Egyszer azt írta: „A gyerekeket be lehet csapni a formával. de a tartalommal semmiképpen. Művészi, vagy tanulságos tartalom iránti igényük erősebb, mint 'a miénk”. % Lev Tolsztoj unokáinak mesél 1909-ben. (Fotó: APN) Tolsztoj az önálló gondolkodásra, az erkölcsi tanulság megfogalmazására ösztönzi fiatal olvasóit, ezt a továbbgondolkodási folyamatot az ifjúsági irodalom elengedhetetlen kellékének tartotta. Nagy jelentőséget tulajdonított a gyermekikönyvek nyelvezetének is, melynek véleménye szerint nemcsak érthetőnek és egyszerűnek kell lennie, hanem ..jónak” is. Ez utóbbit ő maga így értelmezi: „Nem azt tanácsolom, hogy népi, paraszti, érthető szavakat használjunk, hanem, hogy jó, nagy hatású szavakkal éljünk, és ne használjunk pontatlan, nem eléggé kifejező szavakat.” Énnek a maga állította követelménynek tökéletesen megfelel az Orosz olvasókönyv gyermekeknek négy kötete. Ezek anyaga korcsoportonként van elosztva. Az első kötet témái a lehető legegyszerűbbek, könnyen érthetőek a legkisebbek számára. A történeteket Tolsztoj elsősorban a paraszti éleiből merítette, hisz ezt a gyerekek a legapróbb részletekig ismerik, hősei az esetek többségé• A múzeum épülete. C Az író dől* gozószobája. • Tolsztoj sírja. Egyensúly és ritmus ben maguk is gyerekek, ezért közelebb állnak az egykori olvasókhoz. A második könyv műfajilag és tematikájában egyaránt sokrétűbb. A bennefoglalt ismeret- anyag is sokkal bővebb. A harmadik és negyedik kötet tematikája pedig még bonyolultabb, az ezekben található írások már terjedelmesebbek, nyelvezetük is költőibb, gazdagabb. Az író számolt azzal, hogy az idősebb gyerekek fogékonyabbak a különböző kifejezőeszközök iránt. Lev Tolsztoj gyermekeknek szóló művei bizonyítják, hogy milyen felelősséggel viseltetett a világirodalom egyik legnagyobb elbeszélője az ifjúsági irodalom iránt, milyen hatalmas munkát fektetett azoknak a kifejezési eszközöknek a kutatásába és feldolgozásába, amelyek segítségével „minden szép, rövid, egyszerű és ami a legfontosabb — érthető”, hogy a fiatal olvasókhoz eljuttassa az emberi kultúra valódi értékeit. yera Nyikolajeva Diószegi Balázs kiállításáról Kevés alkotónál lehet annyira szemléletesen tetten érni a nyugalom és a mozgás, a harmónia és a feszültség kölcsönös jelenlétét és egységét, mint Diószegi Balázs művészetében. Ez a felfogás jellemzi az 1976-ban festett önarcképét is, amelynek központi alakja egyenlő két részre osztja a képmezőt, a mögöttes környezetet, melynek fő motívuma egy alföldi ház. Az alkotó ezt a komponálás! módot gyakran alkalmazza, így a Tanya varjakkal című festményén is. Itt is a szimmetria törvényei szerinti képépítés látszólag teljes egyensúlyt és mozdulatlanságot teremt. Ha azonban figyelmesen szemügyre vesszük a képet, a varjak ismétlődd ritmusa és iránya már határozott mozgást jelez, fuvallatnyi finom rezdülést csupán, mint amit a szélcsend megszűntével szoktunk észlelni. Diószegi festői eszköztárában a ritmus — különösen a két formai tételből felépülő ritmus — szolgál igen gyakran a mozgás kifejezésére. Két ember, két madár, két állat stb. váltakozása, a formai elemek ismétlődése indítja el a nézőben a mozgás folyamatának az illúzióját Máskor meg az expresszivitás kap nagyobb hangsúlyt amikor szabadabban törhet fel az ösztön, a szenvedély dinamizmusa, és ilyenkor a külső megfigyelés gyakran alakul át belső látomássá. Művészetének ebből a vonulatából külön említést érdemel a Ló a pusztán című festménye. A képen az állat nyugtalan figyelme telve van feszültséggel és ez kisugárzik környezetére is. Minden vibrál, izgalmat tükröz. Ezt az állapotot segíti elő a széles ecsetkezelés és a nyugalmi ellenpontként alkalmazott parányi tanya is. A művész festői világa a dialektika törvényét követi. A bennük és a rajzon 'kívül is állandóan jelen levő két pólus, az ellentétes erők egymást kioltó és egymást felerősítő mozzanata. Az a látszat, mintha az emberi test, illetve a fej a szimmetria- tengely jobb és bal oldalán két azonos részből állna. * Ezzel az alapálással párosul a tömörítő, lényegre szorítkozó előadásmódja. Aki hosszabb ideje figyelemmel kíséri Diószegi Balázs művészi világának alakulását azt tapasztalhatja, hogy ábrázolásmódja egyre inkább nélkülözi a naturalisztikus részleteket, és a valóság látványa a színek; foltok és szerkezetek útján válik jelekké, korszerű vizuális kifejezőeszközökké. Amíg például a Tanya varjakkal című festményének előterében még több részletet — boglyákat, állatokat és házat — megkülönböztet, addig a Puszta felhővel című újabban készült képen nemcsak a felhő redukálódik hatalmas ellipszis alakú folttá, hanem a föld is minden részletezést nélkülöző, a végtelenbe kifutó geometrikus alapformává egyszerűsödik. A Kiskunfélegyházi Múzeum szeptember 24-ig nyitva tartó retrospektív jellegű kiállítása meggyőző válogatással mutatja be következetes alkotói tevékenységét. Diószegi Balázs munkásságának azonban olyan mozzanata is van, amely nem ezen a tárlaton válik nyilvánvalóvá. Pontosan négy évtizede — a Képzőművészeti Főiskola 1938-ban történt befejezése óta — fejt ki közművelődési tevékenységet. A művészetteremtés és az oktató-nevelő munka valójában sohasem vált ketté az alkotó életben, s ezzel olyan emberi-művészi magatartásból adott példát, mely a korszerűségnek ugyanolyan fontos összetevője, mint alkotásainak a szemlélete. Bánszky Pál • önarckép. • Ló a pusztán. Tanya varjakkal.
