Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-06 / 210. szám

A Szovjet Irodalom szeptemberi számából 150 éve született Lev Tolsztoj, a világirodalom egyik legjelentő­sebb egyénisége, A Szovjet Iro­dalom teljes szeptemberi számát a nagy orosz méltatásának szen­teli. Jelentős terjedelemben — Török Endre válogatásában ma­gyarul eddig meg nem jelent Tolsztoj-műveket is bemutat a fo­lyóirat, elsősorban a mintegy tíz­ezer levélből és tizenhárom kö­tetnyi naplójából. Ezekből ugyan­is a magyar olvasók mindeddig elég keveset ismerhettek meg, pe­dig Tolsztoj írói és világnézeti fejlődésének megértéséhez szinte elengedhetetlenek. Tolsztoj fiatal évéiről és utolsó évtizedéről ad újabb adalékokat számúinkra a fo­lyóirat hiányt pótló, tehát igen jelentős válogatása. A magyar irodalom világában élő Tolsztoj bemutatására is vá­laszd a folyóirat: tizenkét ma­gyar író Tolsiztoj-élményt közli, s mellette Almási Miklós, Bata Im­re és Sőtér István tanulmányát Lukács György, Németh László és Veres Péter Tolsztojhoz való viszonyáról. És mellettük Lukács egy 1930-ban Németországban íródott Tolsztoj-tianulmányát, amely szintén most lát először napvilágot Magyarországon. A világ minden tájáról megszó­laló kortársi és mai írói vallo­mások mellett gazdag tanulmány­rovat segíti még a tolsztoji élet­Sikeres építőtábori Június 18-án kezdődött, s augusztus 26-ig tartott az idei, huszonegyedik építőtábori szezon. Az idén is Bács-Kiskun megyében szervezték a legtöbb, tizenkilenc tábort. Két új helyszínen: Tiszakécskén és Tompán is munkához láttak a középiskolások. A többi tábort a szokott környezetben talál­hatták meg a jelentkezők: Helvécián, Kunbaracson, Tajón, Kunfehértón, Balotaszálláson, Kígyóspusztán, Lakiteleken, Űjbögön, Izsákon, Tabdiban, Nemesnádudvaron, Vaskúton, Mátéházán, Kunbaján és a Kecskeméti Konzervgyárban. Az öt turnus eredményeit az Állami Gazdaságok Országos Központja Bács-Kiskun megyei főosztályán már összesítették. Vízi László vezető üzemgaz­dász elmondta, hogy az idén a tavalyinál mintegy hatszázzal többen, - 12 ezer 328-ah jelent­keztek önkéntes nyári munkára. A középiskolások 932 ezer 656 napot dolgoztak, s ezalatt 6 mil­lió 470 ezer forintot kerestek — majd másfél millióval többet, mint az ■ elmúlt évben. Megha­ladja az 1977. évit az átlagkere­set isi, egy-egy diákra 525 fo­rint jut. Sok munka várt a fiúkra és a lányokra az állami gazdaságúk, termelőszövetkezetek szőlőültet­vényein. Becsülettel helytálltak, amit az is bizonyít, hogy össze­sen majdnem 8000 hektáron vé­geztek a zöldmunkákkal, a 1740 hektáron lazították, kapálták meg a talajt Nem kis nagyságú területen — 1992 hektáron — kötöztek szőlőt, s több mint 1800 hektáron a zöldválogatást is magukra vállalták, sőt, 3728 hektáron hajtásbefűzéssel is fog­lalatoskodtak. Mintegy 6500 hektár zöldség termésének betakarítása is a diá­kokra várt, s 430 hektárnyi te­rületen kigyomlálták a haszon­talan növényeket. Az igazi sláger az idén is a gyümölcsszüret volt. Zölddióból szezon és cseresznyéből került a legke­vesebb a fiúk és a lányok szedő­alkalmatosságába: 26 illetve 248 mázsa, de annál több meggy, kaj­szi, -őszibarack, alma, szilva és ázőlő. Összesen 26 ezer 97 mázsa nyári gyümölcsöt „arattak” a ■ diákok. Néhány helyen a válo­gatásban, osztályozásban is hasz­nukat látták: 2342. mázsás telje­sítményük dicséretre méltó. Volt egy-két rossz időre szó­ló, nem kimondottan mezőgaz­dasági jellegű' munka is az el­végzendők között. Ezek . sorába tartozott a palackozás— 82 ezer ■ üveget töltöttek meg —, az üveg­mosás: 11 ezret tisztítottak meg, valamint karton, és tarbályláda- készítés — összesen. 78 ezret gyártottak. Egész embert kívánó, á nagy- nyári melegben fárasztó munka volt a napraforgó-szelek­tálás, a kukoricacímerezés és az erdőkapálás — felnőttek módjá­ra álltak helyt az ország számos ipegyéjéből érkezett gimnazis­ták, szakközépiskolások. így az­tán nemcsak ők, de a szakem­berek is azt mondhatják: sike­res építőtábori szezon volt az idei. , B. J. Bemutatják: a Budapesti Nemzetközi Vásáron A Kéziszerszámgyár kecskemé­ti reszelőgyára évek óta részt vesz termékeivel a fővárosi ipari se­regszemléken. Az idén fő termé­kükből, a különböző reszelőkből mintegy 3,5 millió darabot gyár­tanak, s 16 fajtát mutatnak be a vásári közönségnek. Hagyományos gyártmányuk a franciakuilcs, eb­ből négy méretű lesz látható. He­lyet kapnak a gyár pavilonjában a csípőfogók is, amelyekből há­rom méretű már régebbi ter­méknek számit, a negyedik vi­szont a műszaki gárda gyárt­mányfejlesztési tevékenységének az eredménye. Az új típusú, a korábbinál rövidebb szárú fogó várhatóan megnyeri a közönség tetszését, s a. negyedik negyedév­ben boltokba kerülő 5 ezernek akad majd gazdája. A felsorolta­kon kívül bemutatják a háztartá­si és turista késfenőket is. O. L. # Krámli József, a forgácsolóműhely vezetője megkülönböztetett fi­gyelemmel válogatja a kiállításra kerülő franciakulcsokat. műhöz közeledő olvasót. Csak példaképp .néhány cím: Az első könyv, Tolsztoj hétköznapjai, Ki­ről mintázta Tolsztoj Natasa Rosztovát? Egy színész emlékezé­seiből. Külön említést érdemel ezúttal a folyóirat képanyaga is, hiszen korabeli felvételek és ma­gyar képzőművészek, álkotásai te­szik teljessé a Szovjet Irodalom Tolsztoj-emlékszámát. (KS) Fluórpát bánya Mongólia délkeleti részén, Bor Undurban 1979-ben új .bánya kezdi meg a termelést. A fluór- pát-előford ulás- olyan gazdagnak ígérkezik itt, hogy a' tervek sze­rint ez lesz a bányaipar legje­lentősebb központja. Javában épülnek már az üzemi épületek, csakúgy, mint az itt dolgozók le­endő otthonai. A fluórpát Mongólia ' jelentős exportcikke lesz. A nagyberuhá­zás megvalósítása is hozzájárul ahhoz, hogy a mongol bánya­ipar 1980 végére több mint két­szeresére növelje termelését. (BUDAPRESS — MONCAME) Jelenleg a legkorszerűbb Oj higany­oszlopos lég­nyomásmérő és pótló berende­zést hélyeztek üzembe a kecs­kémén BÁCS- MOBIL Ipari Szövetkezet­ben. A 15 ezer forintos beren­dezés a kapu mellett kapott helyet, s a szervizből tá­vozó gépjár­művek tulajdo­nosai pillana­tok alatt meg­mérhetik a gu­miabroncsok légnyomását, és pótolhatják az esetleg hi­ányzó levegőt. Felvételünkön Norek Lajos művezető el­lenőrzi az osz­lop működését. Nemzetközi összefogás a szívinfarktus Korunk egyik leg- megelőzéséért gyakrabban előforduló és a legtöbb áldozatot követelő, alattomosan támadó nép­betegsége a szívinfarktus. A súlyos vérellátási zavarokkal járó szervi rendellenesség a gyógyítók eddigi tapasztálata szerint a kialakulását közvetlenül követő időszakban a leg­veszélyesebb, bár később is csak nagyon nehezen lehet vele megküzdenie Ezért a jövőben a gyógyítás helyett elsődlege­sen a megelőzésre kell törekedni. Ennek a helyesen felismert elv­nek a jegyében folytak Dél-Pest területén széles körű helyzetmé­rő vizsgálatok. Az Országos Kar­diológiai Intézet irányításával végzett munka szervesen kapcso­lódig az Egészségügyi Világszer­vezet kezdeményezésére tizenhét ország részvételével infarktus­regiszter program kidolgozásához és megvalósításához. A vizsgálatot végző szakembe­rek Oláh Bélának, az MTI tudo­mányos munkatársának elmon­dották, hogy a kísérletül válasz­tott városrészben a -körzeti orvo­sok és az cxfct működő egészség­ügyi intézmények szakértőinek közreműködésével félmillió em­ber. közül szemelték ki a vizs­gálandó alanyokat. A . „szűrés” nagyon alapos volt: a több sza­kaszos tevékenység első fázisá­ban valamennyi olyan infarktu­sos esetet Leltárba vettek, amely I terület lakosai között általában előfordul. A feltárás mélységét az is mutatja, hogy nemcsak áz aktív és már röntgennel kimutat­hatóan kóros elváltozásban. szen­vedőket emeltek ki, hanem a betegségre a legcsekélyebb hajla­mot mutatókat is. A fogékony­ságot számos, későbbi szív-rend­ellenesség kifejlődésére utaló kö­rülmény egyedi és ■ összesített elemzéséből derítették fel A több mint két éve kezdő­dött és jelenleg is folyamatban levő nagy horderejű akcióprog­ram szűkös kórháziágy-kapa- citás optimális kihasználását se­gíti elő. A különböző szinten dol­gozó egészségügyiek kellően ösz­szehangolt, integrált munkája biztosítja; hogy a beteg idejé­ben és rögtön arra a koron ária intenzív osztályra kerülhessen, ahol gyógyulása leginkább re­mélhető. A fejlődés ezen a téren máris rendkívül figyelemre mél­tó: nem egészen tíz évvel ez­előtt a rászorulóknak mindössze tíz százaléka került ilyen zökke­nőmentesen mindjárt ezekre az ápolóhelyekré, jelenleg viszont már 80—85 százalékuk. A | minden egyes fázisában szinkronban levő összedolgozás a halál-statisztikát is kedvezően befolyásolta. Az akció . kezdete óta a vizsgálatba bevont részen harmadára csökkent a .halálozási arány, tíz százalékkal kevesebb az egy .hónapon belüli halálese­tek száma, s valamivel keve­sebbszer fordult elő 24 órán be­lül bekövetkező tragédia. Dél­pesti viszonylatban ez . évente kétszáz ember életének a meg­hosszabbítását jeleníti. A .program kivitelezői elmon­dották azt is, • hogy a Dél-Pest öt kerületében eddig szerzett ta­pasztalatokat a jövőben még szé­lesebb körben kívánják haszno­sítani, ezzel is elősegítve az , in­farktus elleni küzdelmet. (MTI) A szerződés a P. Mobilt is kötelezi Sajnos, az elviselhetőnél gyak­rabban előfordul, hogy elmarad­nak művelődési intézményekben hirdetett rendezvények. A kö­zönség a legtöbbször az utolsó pillanatban szerez tudomást, ha szerez, a változásról. Előfordul, hogy valóban várat­lan, előre nem látható ok miatt mondják Is a vendégszereplést a meghívottak. Ilyenkor nincs mit tenni, csak az érdeklődők meg­értését és elnézését kérhetik s a szervezők. („Biztonsági tartalék­kal” ilyen esetek számát is csök­kenthetnék, de ez egy más kér­dés.) Gyakrabban hallunk olyan kí­nos ügyekről, amikor elfogadható ok nélkül maradnak távol a meg­hirdetett előadók, zenekarok, szí­nészek. Olykor még kibúvót sem keresnek, csak tudatják, hogy ne várják őket. A jegytulajdonosok szidják a művelődési intézményeket, és nem is alaptalanul. Közvetve ők is felelősek a szerződésszegésért. Az általunk látott megállapodá­sok csak' a drága pénzért vásá­rolt vendégek jogait rögzítik, nem tartalmazzák a mulasztásuk ese­tén érvényesíthető következni nyékét, szankciókat. Csodálható, ha könnyű szívvel túlteszik ma­gukat az ilyen egyezségeken? Tudják, a hajuk szála .sem gör­bül meg', egy fillérrel sem szegé­nyednek. A dusnoki József Attila Mű­velődési Ház — mint iaz Esti Hír­láp szombat délutáni számában olvashattuk — végre megelégel­te egynémely együttes önkényét, felelőtlenségét és-- pert indított a P. M°b>l ellen. A cikkből sejt­hetően a megállapodás itt sem volt egészen pontos, szabatos, de a bíróság mégis igazat adott né­kik, és a P. Mobilt kártérítésre kötelezte. Jó lenne, ha az ügyből minden érdekelt levonná a következteté­seket. Persze, . a készkiadások megtéríttetése még nem minden. Egy-egy elmaradt rendezvény rontja a szervezd intézmény hi­telét, más előadások látogatott­ságát is csökkentheti. Ismétlő­dés esetén, feltehetően ezeknek a tényeknek a figyelembevételével állapítja meg a bíróság a kárté­rítést. Lehet, hogy a P. Mobil nem megy egy darabig Dusnokra. Ki­bírják hiányukat, de az biztos, hogy aki az ottani művelődési házzal szerződik, iaz kétszer is meggondolja, hogy fumigálja-e a megállapodást. H. N. HÍREK . HÍREK NAPTÁR 1978. szeptember 6., szerda Névnap: Zakariás Napkelte: 5 óra 09 .perc. Napnyugta: 18 óra 16 perc. Holdkelte: 8 óra 57 perc. Holdnyugta: 20 óra 04 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 4-én a középhőmérséklet 14,5 (az 50 éves átlag. 18,7), a legmagasabb hő­mérséklet 20,8 Celsius-fok volt, a nap 7 órát sütött, s 0,8 mm csapadék hul­lott. Tegnap reggel 7 órakor 13,6, 13 órakor 23,6 fokot mértek,, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 12,3 Cel­sius-fok volt, — ŰTKÖZEN. Mészáros Márta rendező irányításával a lengyel- országi Wloclawekben megkez­dődött az Ütközően című ma­gyar—lengyel film forgatása. Fő­hőse egy Magyarországon élő len­gyel származású nő, akinek szülei a fasiszta támadás elől menekül­ve 1939-ben érkeztek Magyaror­szágra. — Nagykócsagok táboroznak a Szigetközben, Dunaszeg-Gyűrűs puszta közelében. A nagytestű vándormadaraiknak több köítőhe- lyük is van a Fertő és a Fehér­tavon, valamint a szigetközi és a csallóközi Duna-ártéren. Az őszi költözés előtt most itt gyülekez­nek, mintegy százötvenen lehet-1 nek. • . . BIANKÓ' LOTTÓSZELVÉNY A JÖVŐ HETI SORSOLÁSRA A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság szerdától a megszokott számtáblás és iker lottószelvé­nyek helyett úgynevezett- biankó szelvényeket hoz forgalomba, amelyeken a játékhét száma és a sorsolás napja nincs feltüntet­ve. A barna és a lila színű bian­kó szélvények kizárólag a lottó 37. heti számsorsölására érvénye­sek. A húzást szeptember 15-én tartják. A 37. játékheti biankó szelvé­nyek — a szeptemberi előfize­téses szelvényekkel együtt — szeptember 18-án rendkívüli ■ ju­talomsorsoláson is résztvesznek, közöttük összesen 370 tárgynye­reményt, főnyereményként két Lada személygépkocsit sorsolnak ki. (MTI) — FONTOS SÁNDOR, szegedi származású festőművész Ifiállítá­sát a Képcsarnok kecskeméti, Petőfi Sándor utcai 'bemutatóter­mében holnap délután 5 órakor nyitják meg. Az ötvennyolc éves művész tárlatán dr. Koncz Já­nos, a Csongrád megyei pártbi­zottság titkára mond bevezetőtt VÁLTOZÉKONY IDŐ! 30 25 20 £ 10 5 0 SW BORÚT ESŐS 191 FELHŐS SZELES OH DERÜLT szAraz ■s ZIVATAR ■M ü KÖDÖS pArAs cs Az Alföld idő­járását továbbra is az Európa fö­lött örvénylő ha­talmas kiterjedé­sű, hűvös leve­gőjű ciklon har tározza meg. Ezért á következő na­pokban változé­kony időjárásra kell számítani. A hét • közepétől kezdve megnö­vekszik a felhő­zet, sokfelé lesz eső. A legmaga­sabb nappali hő­mérséklet 18. 23 fok között alakúi. A hét vége felé már kevesebb lesz a felhőzet, és csak elszórtan fordul elő zápor- eső, esetleg zivatar.- A hőmérséklet csökken. *A hőmérséklet csúcsértéke csak 16. 20 fokot ér el. Hajnalra álta­lában 7, 12 fokig hűl le a levegő. A jövő hét elején ismét csapadékosabb időjárás várható. Az elmúlt hét szokatlanul hideg idő­járása, a meglehetősen hűvös nyárral párosulva kétségessé teszi az ezután érő mezőgazdasági termékek időben történő beérését. A következő időszak — Kecskeméten, az SZMT- székházban tizenhatodik alka­lommal indítanak tanfolyamot a munkahelyi. közművelődési fele­lősök részére. A ma kezdődő to­vábbképzés fő témája a filmmű­vészet és a közművelődés kap­csolata, A hallgatók tájékozódnak a kecskeméti politikai filmklub rtiunkájárói is. — HALÁL FIRENZÉBEN cím­mel ma este 7 órai kezdettel tar­tanak Thomas Mann-estet Kecs­keméten, a- Gépipari és Auto­matizálási Műszaki Faiskolán. A KISZ-klubban sorra kerülő ren­dezvényen Űjlaky Károly és Si- peki Tibor működik közre. Emberek - automaták - ruhák A Zalaegerszegi Ruhagyárban a termelés növelése; a minőség javítása céljából több automaita gépet állítottak munkába. Az égjük fotocellás automata példá­ul zsebet varr, a másik becso­magolja a kész ruháit. Ugyancsak a termelékenységet segíti az a saját tervezésű berendezés is, amelyet a raktárban „foglalkoz­tatnak”. • Munkában a fotocellás zseb­varró automata. (M'l'l-fotó: Rózsás Sándor felvétele — Kg) kissé melegebb tendenciája már nem lesz képes pótolni a kiesett hőmeny- nyiséget. így a terméseredmény vár­ható értéke nem látszik megnyugta­tónak. Kivételt talán csak a burgo­nya képez, a hűvös csapadékos idő­járás rendkívül kedvező volt számára. A következő napokban a hőmérsék­let emelkedését várhatjuk, de semmi­képpen sem fogja meghaladni az év­szaknak megfelelő értéket. — Propagandisták tanfolyama* Tegnap kilencven szakszervezeti propagandista részvételével ötna* pos továbbképzés kezdődött Kecs­keméten, az Oktatási Igazgatósá­gon. Az SZMT szervezte tanfo­lyamon a szakszervezeti nevelő­munka elvi módszertani kérdé­seivel ismerkednek a résztvevők. MŰSOR: MOZI 1978. szeptember 6.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A RENDŐRNŐ Csak 16 éven , felülieknek l 20 százalékkal felemelt helyárú! Az ifjúsági bérletek nem . érvényesekl Színes, magyarul beszélő olasz film víg játék KECSKEMÉT ARP AD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor RADO SÁNDOR: DORA JELENTI. • • Színes magyar film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor CSÍKOS CSIKÓK Színes magyar mesefilm-összeállítá® PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt ■ Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Í Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619. 12-516 (központi): n-709, Telexszám: 26 216 bmlv tr Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KH1 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotáció, eljárással, 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka istváa Index: 25 965 HU ISSN 0133—235Z

Next

/
Thumbnails
Contents