Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-26 / 227. szám
e 3 1978. szeptember as, gj PSfTÖPJ NÉ Tekintélyes summa a másfél millió. Kiskőrös középületeinek karbantartására, felújítására viszont nagyon kevés ez az összeg. Szétaprózni az évi másfél millió forint felújítási alapot? A közintézmények szépséghibáinak ' eltüntetésére sem futná. Muszáj rangsorolni, s évenként egy-egy legfontosabb feladatra összpontosítani. Az idén a bölcsődék felújítása volt ilyen. Tavaly a szociális otthont megújítani találta legfontosabbnak a város tanácsa. — Rá sem ismerni az intézményre, szinte kicserélődött. S ez csak a felújítási alap nyújtotta nyolcszázezer forintból elképzelhetetlen lett volna. Most ez a legnagyobb örömünk — újságolja Lukács Lajosné dr. tanácselnök-helyettes, és szinte a telkemre köti: okvetlenül nézzem meg a szociális otthont. Hudecz Józsefné, a szociálpolitikai csoport vezetője, akivel együtt látogatóba tartunk, avatott ismerője szakterületének. Nem csoda, immár jó negyedszázada látja el munkakörét. Minden szava a rábízott ügy szere- tetéről, az emberi gondok iránti fogékonyságról árulkodik. Nem is titkolja: leköti, kielégíti érdeklődését, szereti a munkáját. — Hol v,agyunk már a havi harminc forintos segélyezéstől! Mert 1952-ben ennyi támogatást kaptak a rászoruló idős emberek. Bármennyire igaz. hogy akkoriban valamivel többet ért a forint, az a pénz mégis csak jelképesnek mondható a mai 940' forinthoz képest... — említi meggyőzőn. Aztán a házigondozói hálózat, s az öregek napközi otthona oly hasznos intézményét, majd a járási felmérést hozza szóba, amely szerint mintegy kétszáz azoknak a koros embereknek a száma, akik intézményes gondviselésre szorulnak. S ekkor felvillanyózottan megjegyzi: — Az külön jó, hogy dr. Lányi Borbála főorvosasszony csakúgy, mint Moravcsik Ferencné, a vöröskeresztes titkár, igazán szociális beállítottságú. Tavaly a Vöröskereszt elnökségének egyik ülésén felvetődött: biztos, hogy megértenék, segítséget kellene kérni a járás üzemeitől. És csakugyan nem hiányzott a megértés, amelyet csak elmélyített a Naplemente című film. Tizennégy üzem, illetve a különböző munkahelyek dolgozóinak adományaiból kétszázezer forinttal lehetett megtoldani a huszonötszemélyes szociális otthon korszerűsítésére szolgáló nyolcszázezer forintot. S csak ami hirtelen eszébe jut, sorolja a példákat: a budapesti bútoripari cég csengődi telepének dolgozói 3900-at, az akasztói Béke Szakszövetkezet 20 ezret, a Nemzeti Bank-fiók dolgozói 1958 forintot adtak... — Okkal hiszünk benne, hogy társadalom az öregekért alapon lehetséges lesz ötven személyesre bővíteni- az otthont! Járás- és városszerte most is számos felajánlásról tudunk. Ha befizetik, sok kicsi sokra szaporodik a számlán ... Célunkhoz érve, hirtelen így szól a csoportvezető: — Elhinné valaki, hogy eredetileg 1905-ben épült ez a ház? ... . Újszerű, derűs főépület. Mögötte, az udvarban mosodát, vasaló-, konyhai előkészítő és egyéb kisegítő helyiségeket magában foglaló vadonatúj melléképület. Innenső végénél kis ülőkéken három bácsi diskurál. Élvezik az őszi napsütést. A csinos társalgó öblös foteljaiban koros asszonyok, ök tévénézéssel töltik az ebéd előtti időt. A lakályos ebédlőben elkülönülten még egy férficsoport. A kis irodában Radios Brúnónét, az otthonvevetőt nem • kell biztatni a szóra. A múlt év július 20-a óta eltelt időszakról bőven van mondanivalója. — Éppenhogy a végére értünk, de a megújulás közben is működött az intézet. Nem volt köny- nyű a számukra, egyik szobából a másikba szorultak a gondozottak. Most annál inkább élvezik. Óriási a különbség! A bejárattól keskeny folyosó vezetett. Az ebédlő egyben társalgó is volt. A fűtést rossz, széntüzelésű kályhák adták. A hét-nyolc ágyas szobák hajópadlósak, a férfiaké köves... Most meg a leválasztásokkal általában négyszemélyes, új heverőkkel berendezett takaros helyiségek. Mindenütt parketta és központi fűtés. A tárKÉPERNYŐ Csak ülök és mesélek... salgórész hozzáépítés. A korábbihoz még egy fürdőszoba, külön a nőknek. De miért is sorolom? Végigmegyünk, a látvány többet mond.. Ügy igaz. Lakóinak az otthont, amennyire csak lehetett, .széppé, kényelmessé, barátságossá varázsolták. De vajon kiket, kiknek a kezenyomát dicséri ez a varázslat? A felújítás elvégzésére a kas- kantyúi Hoimokgyöngye Szakszövetkezet vállalkozott; építőbrigádja becsülettel kitett magáért. Ugyanez a szakszövetkezet 27 ezer forinttal járult hozzá a felújítás költségeihez. — És a sok társadalmi munka, a segítők egész serege! — mondja Radicsné. — Például a Kiskőrösi Állami Gazdaság brigádjai! A kőműves, s a villanyszerelő brigád. Az utóbbi a havi karbantartást is ellátja. A gazdaság ökcjrdi üzemegységének brigádja rengeteg földet szállított az udvar feltöltésére. A disznóvágást két év óta szintén az üzemegység hentesei végzik. A gazdaság Radnóti Miklós asszonybrigádja régi ismerősként látogat hozzánk és az idénynek megfelelő gyümölccsel kedveskedik az otthon lakóinak. A múlt szombaton is betoppantak néhány rekesz szőlővel. Akasztóról a Béke Szakszövetkezet Kocsis Irma asszonybrigádja szintén. Általában negyedévenként. s a különböző ünnepek alkalmával jönnek. Mindig kedveskednek valamivel. Az építkezés első két hónapjában nyolcszáz társadalmi munkaórát a kiskőrösi Petőfi laktanya, a katonafiúk adták, ök voltak a kaskantyúi brigád .segéderői. A szakszövetkezet építői, ha éppen hiányzott az anyag, fogták magukat, rendbehozták az ólakat. Az új kerítést, a gazdasági udvar körül a kiskőrösi vasútállomás Kossuth brigádja rakta fel. A mostahi társalgó helyén két hatalmas akácfa állt. ők ásták ki, ők vágták össze. Régi barátai az otthon lakóinak. Műsort, zenekart, édességet és jó szót hoznak. S akor még nem említettem, hogy a kiskőrösi szakszövetkezetek 30, az állami gazdaság 100 munkagép földet szállítottak. Ezt azért jó tudni, mert egy gép egyórai munkája 250 forintot ér!.S hozzá még az emberek! A földszállításból a KPM Igazgatóság itteni útméstérsége is kivette a részét, a törmeléket is ők szállították el... No, és mi sem tétlenkedtünk, ahányan vagyunk, a takarítást magunk végeztük el. Az összes varrraivalót, a térítőkét, drapériákat a nővérek varrták ... Ha úgy belegondol az ember, csodálatos ez — szegte be mondanivalóját az otthonvezető. Minek tulajdonítható a Csak ülök és mesélek... sikere? Aligha kétséges, hogy Vitray Tamás műsora a tömegkommunikációs intézmény legnépszerűbb adásai közé tartozik, várják fiatalok és idősek, diplomások és kevéssé iskolázottak. Hatásának, sőt hatékonyságának felderítése alapos tanulmányt igényelne, most csak néhány gondolattal szeretnénk hozzájárulni ehhez a nyilván előbb-utóbb elkészülő felméréshez. A legtelevíziószerűbb műsorok közé sorolható, noha látszólag tudatosain mellőzi a nagy technikai apparátusban rejlő lehetőségeket. A sorozat túlnyomó részében egy vagy néhány emberrel beszélget a riporter, egy ember szól arról, ami őt a leginkább foglalkoztatja. Legutóbb ugyan elég sok, a szokottnál több külső felvételt láthattunk, egynéhány bravúrosat is, de alighanem a műsor tárgya hozta ezt a változást. Hiába keresünk ravaszkodó beállításokat, rafinált fényhatásokat, hatáskeltő dramaturgiai fogásokat, technikai trükköket. Minden erőfeszítés arra irányul, hogy semmi se terelje el a figyelmet .a megnyilatkozó emberről, a kamerák előtt k'iibomló, kifakadó mondanivalóról, a 'szavakból kirajzolódó sorsokról. Ezért állítjuk, hogy ez a Vit- ray-műsor a legtelevíziószerűb- bek egyike. Miért? Mert — mint az intézmény egyik igazgatója leírta — „a- való világ megismerése, megértése és benne helyünk, szerepünk felismerése, a személyiség pozitív fejlődésének leg- fontősabb tényezője" és e folyamat erősítése a tévé gyönyörű tiszte. Bármennyire is furcsának tűnik, ma már könnyen behatolhatunk a rajtunk kívül álló világ titkaiba. A műholdak segítségével szinte azonnal elérhető a világ bármely pontja, á kamerák tudósíthatnak tűzhányók kitöréséről, megleshetjük a napfogyatkozást, üzeneteket kaphatunk a kozmoszból. önmagunkba azonban csak mások sorsán keresztül láthatunk, más emberek magatartásával, tetteivel összevetve isnrter- hetjük meg saját magunkat. Tíz és százezrek tették föl magukban a kérdést: az amatőr artisták, már-már fanatikus, olykor lenyűgöző, olykor mosolyogható próbálkozásait látva, én ki akarok-e tömi a hétköznapi szürkeségből, s ha igen, hogyan? Vitray olyan különleges eseteket „alanyokat" választ, amelyeknek, akiknek a sorsában általános törvényszerűségek, problémák tükröződnek. De mindez kevés volna a műsor tartós sikeréhez. Nem magyarázná a műsorvezető, s az általa kiválasztott néhány riporter, az állandó stáb felkészültsége, lelkiismeretessége sem az állandósult figyelmet. Az őszinteség és az emberszeretet, a humánum teremti meg ezeknek a műsoroknak sajátos hangulatát, izgalmát. Mert nagy felelősség egy életet milliók véleményével szembesíteni, kirántani megszokott környezetéből. Ez a veszély a múlt pénteken látott Csak ülök és mesélek ... műsorban is felvetődött. A cirkuszban talán háromezren tapsolhatnak a művészjelöltnek, itt milliók ismerik meg nevét. A népszerűség, különösen a hirtelen jött és a megalapozatlan nagyon veszélyes, ingoványos terep. Tragédiákhoz vezethet, ha a tehetségtelennel elhitetik, hogy fényes jövő vár rá, az alkalmatlannal, hogy küldetése van. Vitray nem titkolja az emberek közötti testi-lelki különbségeket. Csak példának hadd utaljunk a - szép hódmezővásárhelyi fiatalasz- szonyra, és a bizony nem szerencsés küllemű gimnazista lányra. Mennyivel nehezebb a — talán — Pacsirta-sorsúnak kiegyensúlyozottan leélni életét, megtalálni . a hétköznapokban a harmóniát, mint szerencsésebb alkatúaknak. Tartózkodó, az emberi jelenség lényegét és nem felszíni megnyilvánulásait kutató kérdéseivel úgy érzékelteti ezt a problémát, hogy az sem az érdekelteket, sem másokat nem sért. Nem, mert érezzük, /hogy kérdései mindnyájunk érdekében hangzanak el. A legszívesebben megtapsoltuk volna ezt a műsort. Tudjuk azonban, hogy a népszerű riporter szerint vérbeli tévés nehezen viseli el a szemtől-szembe elismerést, a tapsot. A Csak ülök és mesélek ... gazdája ebbe a kategóriába tartozik. H. N. Elbúcsúzva az otthontól, a látogatásért mindenkor oly hálás idős lakóitól ezen tűnődtem: vajon mekkora helyet tenne ki az újság hasábjain, ha a kiskőrösi szociális intézmény újjávarázsolásában, patronálásában önzetlenül közreműködőket név szerint felsorolnám... S akkor még mindig csak egyetlen példát említettem... Perny Irén A toll ■ Megjött az iskolából a 8 esztendős szóke kisfiú. Súlyos disznóbőr táskáját élvezettel toty- tyantja megszokott helyére, a heverő vége és a fal közé. Nyögdécselve nyújtózkodik, míg kiráncigálja magát a sötétkék anorákból. Apja az utcai ablaknál horgászkészségeivel bíbelődik. ,Oda-odapillant a ’ fiára, elgyönyörködik a masszív kis fickóban. — Hogy múlt el a nap az iskolában? Edzésen voltál-e? Merthogy a gyerek — napközis idő alatt — úszóedzésre is jár. — Voltam. Jól ment. Az edző bácsi meg volt elégedve. Csak azt kell begyakorolni jobban, hogy a mellúszásnál ne tartsam ki annyira a fejem a vízből... Aßa. egy. csodaszép tollat találtain az iskolában! — Milyen tollat? — Fekete, és sötétben is ragyogó zöldesen csillog. Tompa végű. — Hol lelted azt a tollat? — A tornateremben. — Hogy került az oda? Hogy nem vette észre valaki? — Elsőnek szaladtam be a tornaterembe, azért láttam meg én legelőbb. Mindjárt oda» is dugtam a bordásfal mögé. AzLEONYID BREZSNYEV MEMOÁRJAI Két kis terjedelmű visszaemlékezés került a napokban a könyvesboltokba. Leonyid Brczsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének memoárjait „Kis föld” és „Újjászületés” címmel adta ki közösen az ungvári Kárpáti Kiadó és a Kossuth Könyvkiadó. Kis föld, Újjászületés a szolgáltatások kérdéseit. Hisz az építkezésre naponta az emberek százai érkeztek: leszerelt katonák, szerelők más területekről ...” 'Az egyik jegyzőkönyv lapjairól visszaidézett szöveg szerint Leonyid Brezsnyev így beszélt egy bizottsági ülésen: „Cementre kétségtelenül szükség van. De sokkal fontosabb, hogy az azemr ber, aki bedolgozza a betont a gátba, tudja miért kell a húsz fokos fagyban, 40 méter magasban bedolgozni ezt a betont” Számtalan epizód támasztja alá az emberekkel való törődés és az építés közös brezsnyevi munkaprogramját. Leonyid Brezsnyev megírja — mindig szükségesnek érezte, hogy szoros kapcsolatot tartson a dolgozókkal, a város, a terület lakosságával „Aprócska ügyek — írja —, az egyszerű ember számára létfontosságúak”. A visszaemlékezést azonban nem a saját cselekedetek felsorolása tölti meg: „Brezsnyev, a ’memoáríró számára az egykori harcostársak, munkatársak a fontosak, az ő életükkel írja történetét. Programadó az „Újjászületésnek” ez a néhány sora: „Egyébként megjegyzem, az emberekre, különösen a derék emberekre való emlékezés a pártmunkás számára emberi kötelesség is és hivatásbeli kötelesség is. Ez gazdagítja a pártmunkást, szorosabbra fűzi kapcsolatát az élettel, segítségére van abban, hogy, mint mondják, első kézből ismerje meg az emberek elgondolásait, érdeklődését, szükségleteit.” Hosszan lehetne még sorolni a példákat. Leonyid • Brezsnyev memoárjai az emberekkel való kapcsolat, az építés rövid története. Az újjászületés évei embert próbáló idők voltak. Ezekben az esztendőkben tovább teljesedtek Leonyid Brezsnyevnek, a kommunista pártmunkásnak, vezetőnek tapasztalatai. Harminc évvel ezelőtt történtek az „Újjászületés”-ben leírt események. A politikai vezető, a humanista, a kommunista magatartásának azonban ma is érvényes példáját olvashatjuk az SZKP KB főtitkárának munkájában. (KS) Leonyid Brezsnyev, aki mára háború kirobbanása előtti években jelentős pártfunkciót töltött be, 1941 nyarának legforróbb napjaiban került a harcoló hadseregbe, s a 18. hadsereg kötelékében végigjárta a háború poklát — a Kaukázus előhegyeitől — Prágáig. A pártfunkcionárius a hadseregben politikai munkás — komisszár lett. A Kis föld az SZKP főtitkárának visszaemlékezése, a pártmunkás-komisszár memoárja, arról az időszakról szól, amelyet, mint a hadsereg politikai osztály- vezetője töltött a „kis földön”, azon a kicsiny földdarabon, amelyet a németek által megszállt Novorosszijszk közelében foglaltak vissza. A könyvnek nem célja, hogy méltassa ennek a műveletnek a katonai értékét, elsősorban az emberről, a szovjet katonáról szól, aki életét nem kímélve küzdött a szülőföld harcban visszaszerzett, bombák, lövedékek által barázdált kicsiny darabkájáért. A németek hatalmas erőket vetettek itt be. hogy megsemmisítsék, tengerbe szorítsák a „kis föld” védőit. Végtelenül megnehezítették a harcosok utánpótlását. Az életveszélyben osztozott Brezsnyev ezredes is. 1943. április 17-én, amikor a frontra tartott, német torpedó elsüllyesztette a hajót, amelyen utazott. Az SZKP KB főtitkára meleg szavakkal emlékezik vissza Zmoda törzsőrmesterre, aki talán az éle-' tét mentette meg. A • harcok hevességét jellemzi az adat: a „kis föld" minden egyes védőjére 1250 kilogramm lövedék, bomba jutott. „Időm java részét én is a kis földön töltöttem — írja Leonyid Brezsnyev —, így hát a gyilkos fém e kilogrammjaiból valamennyit nekem. .Is.-.szántak.”. _ L. Brezsnyev háborús visszaemlékezéseinek java részét az em- bérekle' Való emlékezés tölti meg. Felsorolja azokat a kiváló férfiakat és nőket, akik kiállták a pusztító napokat, azokat, akik végigküzdötték a 250 gyilkos napot. Közöttük is sokat foglalkozik hajdani legközvetlenebb munkatársaival, a politikai tisztekkel, a frontújság munkásaival. A háborús memoár vallomás a szovjet emberről, aki a legnehezebb pillanatokban sem veszíti el emberségét, szeretetét társai iránt. A pártmunkás Leonyid Brezsnyev így foglalja össze tapasztalatait: „A hadseregben az a jó politikai tiszt, akit körülvesznek az emberek, aki pontosan ismeri hangulatukat. szükségleteiket, álmaikat. aki önfeláldozásra, hősiességre ösztönzi őket. És ha figyelembe vesszük, hogy mindig is a harci szellemet tartották a hadsereg ellenálló ereje legdöntőbb tényezőjének, akkor a háború éveiben épp a politikái tisztre bízták a legélesebb fegyvert. A katonák szívét és lelkét edzette ő, enélkül sem harckocsik, sem repülőgépek nem biztosították volna győzelmünket.” A háború véget ért, azonban a küzdelem nem fejeződött be. Leonyid Brezsnyevet a párt az újjáépítés frontjának egyik legfontosabb parancsnoki posztjára állította: területi és városi párt- titkár lett Zaporozsjében, a dnye- peri vízierőmű és a kohászati kombinát helyreállításának felelőse. Óriási felelősség volt ez: a hajdani ukrajnai iparvidék romokban hevert, az ország legfontosabb nehézipari bázisa éppen csak éledezett. Az amerikaiak megtagadták a vízierőmű újjáépítéséhez szükséges berendezések szállítását (amire előzőleg ígéretet tettek), s az acéllemezt stratégiai anyagok közé sorolták, váratlanul abbahagyták eladását. A gazdaságnak pedig acéllemez kellett. Hiszen azokban az években — emlékezik vissza L. Brezsnyev — nem volt ritka a deszkából készült vezetőfülkéjű gépkocsi. Az újjáépítési munka nehézségei rendkívüliek voltak. Hiányozott sok minden, ami az építéshez kellett. A leglényegesebb azonban, s erre az SZKP KB főtitkára gyakorta emlékeztet, az emberek akarása, áldozatkészsége. Az építkezés emberi hátterére nagy figyelmet fordított a területi párttitkár: „Meg kellett oldani a lakás, a mindennapi élet, A SZOVJETUNIÓ ŰJ ALKOTMÁNYÁNAK ELSŐ ÉVFORDULÓJÁRA Fáklya-ismertető A Fáklya október 8-án megjelenő 19. száma a Szovjetunió új alkotmányának első évfordulóját méltatja. Elméleti cikk foglalkozik a szovjet alkotmány megvalósításával. Portrék mutatják be a termelőmunka és a társadalmi élet különböző helyein dolgozó népi küldötteket. Képes tudósítást olvashatunk a Moszkvában augusztus végén megrendezett INPRODTORGMAS—78. kiállításról, amelyen Magyarország különféle étel- és italautomatákkal, hideg- pultokkal és más vendéglátóipari gépekkel vett részt. Kulturális vonatkozású képes hírek tudósítanak többek közt a Csebokszáriban levő Ivanov Akadémiai Drámai Színház hatvan éves történetéről, egy készülő filmről, Malika Szabirováról, a düsanbei Ajni Opera prímabalerinájáról. Színes oldalak mutatják be az Ermitázs építészeti érdekességeit. Orosz nyelvlecke, Fáklya-fotó, filmismertető, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának programja, valamint a Komszomol 60 éves évfordulójának tiszteletére indított rejtvénypályázat zárja a számot. tán, hogy kilátszott onnét, mikor kiütöst játszottunk. készakarva odaestem. Felkaptam, és becsúsztattam a tornagatyámba. Úgy. hogy a gumi fogja. Az atya egyre zordonabb képpel figyel. Eddig türtőztette magát, de hogy a fiú ilyen köny- nyen veszi egy különleges és minden bizonnyal értékes toll el- sinkófálását, felcsattan. — Tehát elloptad! Mit mondtam neked? Bármit találsz, meg kell kérdezni a többieket, ki vesztette el? Most egyenesen a tanító néninek kellett „volna szólnod. Ez egy drága toll lehet... A lurkót elsápasztotta a dörgő ■szülői hang. Csak áll a parkettára ejtett táska fölött.. Lehet, hogy szólna is, de csak a nyel- deklője jár. Apja még jobban felemeli a hangját. A konyhába kiabál. — Anya, gyere csak, hallgasd, hogy hozta el a fiad a másét az iskolából... Na, gyerünk, fiatalúr, hogy volt tovább? Most hol van az a toll? — Itt, a táskámban. — Mutasd! A tolvaj minden- ségedet!... Holnap visszaviszed, s első dolgod az lesz, hogy kiviszed a tanító néninek. Megértetted?! Ezt a szégyent: az én fiam eltulajdpnítja a pajtása holmiját! És ahhoz mit szólnál, hogy amikor meglátná nálad a gazdája, rögtön tolvajt kiáltana rád? Ott mindenki előtt. Az életben nem vakarnád le magadról, hogy lopós vagy... Mi lesz, miért nem vetted még elő azt a tollat? — De apa ... Mikor olyan csillogó! Fénylik, mintha foszfo- reszkálna... A hegye olyan finoman siklik, mint a ceruzáé. — Majd adok én neked mindjárt akkorát, hogy te is foszfo- reszkálsz belé, ronda kölyke!... Vedd tudomásul, hogy egy hétig nem járhatsz edzésre, azután se, hogy holnap visszaadod ... Így is, mit mondanak majd rólunk? Pedagógus az apja, és lop a gyereke. A kisfiú matat, kutat a táska rekeszeiben, de a három bugyor közül egyikben sem akad a tolilra. Pedig í’eszket bele a keze is, úgy keresné. — Add ide, a gyáva, alamuszi mindenedet! — Rántja el tőle apja a táskát. Az édesanya eddig hallgatott, de megsokallja a goromba erélyt. Mégis csak egy 8 éves gyerkőc még, aki nem .tudott ellenállni a kísértésnek. — Fel ne fald már azt a gyereket ! — Ügy? Akkor majd vidd te vissza a tollat, és magyarázkodj a tanítónőnek, fogalmunk sincs, kire ütött ez a kölyök, pedig mindig csak szépre, jóra, egyenességre neveljük. — Jól van, be ne kapj már engem is. Keresd inkább a tollat. Hátha már elhagyta valahol Attila is... Nincs valami nyílás a táskán, ahol kicsúszhatott? Ezt azért mondja, mert a férje már mindent előcibált, kiborított a táskából. A toll sehol. Mérgében visszaihajigálja először a könyveket, utána a füzeteket. Kaparász még a kiürített harmadik táskazsebben, háitha alul fekszik el beszorulva a toll? Sistereg. hogy semmi eredmény. Megint a könyvek, inkák közt markolász. Kezét káromkodva kapja ki, mert valamelyik füzet kihajlott fűzőkapcsa belekarcolt. Sziszeg, szív . egyet-kettőt felvérzett ujját szopogatva. De juszt se enged most már. Módszeresen nyúlkál újból a könyvek közt. — Affene! Már a borítót is szaggatom, — dob vissza valami fecniszerűt. Majd, hogy kis idő múlva megint az akad ujjai közé, dühösen csapja el a levegőbe. E pillanatban felkiált Attila. Szaúa bánatos megkönnyebbülés. — Apa, hát az az a toll! Csakugyan. A tagbaszakadt szőke ember nem hisz a szemének. , — Ö, hogy a... Hát ez egy japánkakas tolla! Kakastoll.. Minden meg van bocsátva, minden meg van bocsátva... — Hajtogatja. Felszabadultan nevet a család, I nem lehet tudni, a gyerek, vagy a szülők boldogabbak. Tóth István
