Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-23 / 225. szám
1978. sieptensber SÍ < PEVf »Ki : ft 3 Higany a hőmérőben A hőmérőbe mindössze egyetlen csöppnyi higanyt töltenek. De a finom üveg s a mívesen kifaragott fatok e csöppnyi higany nélkül — nem lehetne hőmérő. Hétköznapi életünkben is találkozunk ilyesfajta „elemmel”, amelynek fáradhatatlan mozgása, újra és újra magasba szökő tettvágya, buzgalma / nélkül aligha születnének nagy teljesítmények ezen a világon. És ez a közösségi szellem. Nem a zsenikre, rettenthetetlen hadvezérekre, bölcs államférfiakra gondolunk most, hanem azokra az acélt formáló, lakást szerelő, vízcsapot javító, traktort vezető, vagy éppen könyvet kötő \ emberekre, akiknek a napi munkájuk mellett még jut idejük és energiájuk arra, hogy másokkal is törődjenek. Mert ők azok, akik vetélkedőket, névadó ünnepségeket és alkalmi köszöntőmúsorokat rendeznek; közös kirándulást, üzemi futballcsapatot, ásós-gereblyés munkacsoportot szerveznek; a kollektíva nevében üdvözlik a honvédségtől vagy a szülési szabadságról visszatért munkatársakat; búcsúztatják a nyugdíjba készülőket. Ugyanakkor ők kérik a főnököt, hogy engedélyezze a müszakcserét X-nek. A lelkére beszélnek az illetőnek, hogy pontosan jelenjen meg az esti egyetem előadásain. És ők veszekszenek, hogy a nyugdíjasok parkjába szánt sakkozó asztalka fedőlapját ne vasból készítsék, különben a nyári kánikulában leégeti a rátenyerelő kézről a bőrt; továbbá, hogy a míniu. mos kerítést ne olajos festékkel:mázolják újra, mert attól felhólya- gosodik és kárbavész minden fáradozás. És utánajárnak, hogy miért nem kap már fél éve prémiumot az egyik legjobban dolgozó munkatárs, és hogyan lehet legolcsóbban fuvarost fogadni, ha költözködik a sportkör; vagy hogy kit szeretnének lakóbizottsági elnöknek, tanácstagnak választani az újonnan átadott lakóház fiatal lakói? Lankadatlan buzgalommal dolgoznak ők, tevékenykednek, jóllehet, nem jár érte fizetség. Sőt. A szervező, a mások ügyében is fáradozó ember örökös „nyüzsgését” gyakran lenéző mosoly, olykor még sunyi ellenszenv is kíséri, sajnos. Miért vállalják vajon, miért csinálják mégis? Talán, mert másoknál jobban akarják, hogy mozduljon — legalább kicsit — a világ, őálta- luk is. S talán, mert titokban remélik, hogy az idő múlásával egyre többen lesznek majd hozzájuk hasonlóak. K. 3. Energia a föld mélyéből Volvo terepjárók A Csepel Autógyárban új típusú — vászontetős — Volvo terepjárók sorozatgyártását kezdték meg. Ez már a harmadik sorozatban gyártott típusa a svéd—magyar kooperációban készülő terepjárónak, melyből az idén kétszáznyolcvan darabot gyártanak. A képen: a kocsik utókezelése. (MTI-fotó: Fehér József felvétele) 2000-ben 41 millió lengyel lakos Közel a messze, távol a közel iát belgrádi egyetem bányászati és földtani karán jelenleg folyó kutatások célja annak a kiderítése, hogy felhasználhatók-e az ország föld alatti vízkészletei villamos energia előállítására és fűtésre. Jugoszláv szakemberek véleménye szerint ez igen gazdaságos lehetne. Véleményüket azzal indokolják, hogy 1973-tól már a világ 50 országában használják a termálforrások energiáját villamos energia előállítására. (BUDA- PRESS — TANJUG) A legújabb demográfiai adatok szerint Lengyelország lakossága a feltételezettnél gyorsabban gyarapodik. Az 1977-es előrejelzések szerint az ezredfordulóra az ország lakossága a várt 38—39 millió helyett meghaladja a 41 milliót. A becslések szerint 1990-ben várhatóan másfél, millió 14 éven aluli gyermek, ugyanakkor ötmillió nyugdíjas él majd az országban. A nemek közötti arányok is egyre jobban kiegyenlítődnek. 1975-ben ezer férfire 1059 nő jutott. 1990-ben az arány tovább javúl: ezer férfire 1030 nő jut, 2000-ben pedig 1017. A tudósok számítanak arra is, hogy a városba áramlás üteme meglassul, és így csak a lakosság 68,7 százaléka él majd az évszázad vége felé városokban. Az adatokat a Lengyel Tudományos Akadémia „Lengyelországban 2000-ben” című kiadványában tette közzé. , Mind gyakrabban rendeznek megyei megnyitó ünnepséget falun. Dicséretes kezdeményezés, jelzi, hogy szűnőben a város és a falu közötti különbség. Az MSZMP immár két évtizedes művelődéspolitikai irányelveinek hatására egyik-másik nagyközségben széles kulturális tevékenység bontakozott ki. Az urbanizációs- folyamat, az iparosítás következményeként, ugrásszerűen megnőtt a községekben élő értelmiségiek száma. Helyi kezdeményezésre, a megyei és az országos szervek támogatásával, minden igényt kielégítő, korszerű művelődési intézmények készültek több faluban. Látszólag minden feltétel adott a megyei rendezvénysorozatok nyitányának sikeres megrendezéséhez. Valóban emlékezetes, szép események voltak ezek a megmozdulások ott, ahol a megtisztelő felkérés mozgósította a helyi vezető testületeket, kulturális intézményeket. Körültekintően, gondosan, szeretettel szervezték ezeket a megmozdulásokat, amelyekre ma is szívesen emlékezik minden résztvevő. Az új közművelődési évad kezdetén mégis két kellemetlen tapasztalatról kell írnunk. Kell, mert többször is hallottunk hasonló közönyről, nemtörődömségről. Bízunk abban, hogy ez a kis figyelemfelhívás is' hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben ilyesmi ne forduljon elő. Még tavasszal, a hónapokkal korábban elhatározott falusi filmnapok megnyitóján, hiába kerestük a tanács vezetőit, a társ művelődési intézmények képviselőit. A jól sikerült ankét sem feledtette ezt a bántó érdektelenséget. A napokban a megyei pártbizottság és a megyei tanács egy- egy osztályvezetője is részt vett a Kecskeméttől száz-egynéhány kilométerre tartott színházi évadnyitón. Nem sajnálták kevés szabad idejüket, nem törődtek azzal, hogy a késő éjszakai órákban érkeznek vissza. Ügy érezték, hogy ezzel tartoznak a fontos kulturális közintézménynek, az áldozatos munkát vállaló művészeknek. Nyilván személyes érdeklődés is hozzájárult elhatározásukhoz. Arra is számítottak, hogy a sok tekintetben méltán jóhírű nagyközség vezetőivel, kulturális tényezőivel beszélgethetnek az előadás előtt, személyesen tájékozódhatnak terveikről, gondjaikról. Csalódtak. Még a vendéglátó intézmény igazgatója sem jelent meg, hiába kerestük a nagyközség vezetőit. Semmi sem különböztette meg ez az előadás külsőségeit a többitől. Most nem igazolta a gyorsan fejlődő nagyközség a várakozást. Ügy látszik, néha nehezebb megtenni néhány száz métert mint sok-sok kilométert. Kár, mert a sajnálatosan távolmaradók is láthatták volna, hogy még a zongorát sem törölték le az évadnyitóra. Ujjnyi vastag por mutatta: itt még nem ért véget a nyári holtszezon. H. N. A falva cská ban, * az asszonyok lócákon üldögélve abroszt hímeznek. Érkezzék az utazó akár Miske, akár Homokmégy felől Drágszélre — ez a látvány fogadja. A menyecskék az Isztrongán, a Viharsarokban, a Köziben, vagy Zsoldos Orzse néni háza előtt varrnak. Ha pedig alkalmas idő jár, a hajdani olvasókör — a mai tűzoltószertár — elé cipelik a sámlikat, s ott villogtatják ujjaik között a tűt, forgatják szájukban a nótát. Mert, ha együtt van csak két asszony is, a falu Ügyeinek megtárgyalása után, dalra fakad. Ha a korosabbak kezdik, akkor az „Alma a fa alatt” hangjai szállnak, ha pediglen a „Drágszél alatt folyik el” dallama hallik, biztosak lehetnek az emberek abban, hogy a fiatalja kerekedett jókedvre. Csakhogy, van-e okuk bizakodónak lenni Drágszélen... ? •— Van — állítja igen határozottan Baracskai János, á miskei' közös tanács elnöke. — Elégedett a drágszéli lakosság, annak ellenére, hogy féltek a közös tanácsi irányítástól. Érzik, hogy van gazdája a községnek. Van két végrehajtó bizottsági és tizenegy tanácstagunk onnan — megoldottuk a képviseletüket. S az az iglazság, hogy el is értünk egy pár sikert az egyesülés óta eltelt másfél évben. Tavaly rendbehozattuk a művelődési házat —' 100 ezer forintba került. Az' idén buszváró épül. — Annak idején az is az egyesülési indokok között volt, hogy Drágszél elnéptelenedik. — Ez a múlt; a folyamat megállt, sőt az építési kedv is , megnőtt. Ha mennek is el fiatalok, Miskénél tovább nem ... Ha akadna jótorkú legény, kis hangszáledzés után akár át is kurjanthatna Miskéről Drágszélre, lévén a távolság alig két kilométer. Mégsem lehet összetéveszteni a két falut. Sőt, a hivatalos terminológiát hajlamos vagyak akként citálni — megfordítva —, hogy Drágszél társközsége Miske, ami körülbelül olyan hasonlítás, mintha az egeret mérnénk az elefánthoz. Csakhogy az egér, Drágszél, híresebb az elefántnál, Miskénél. Sőt! Bár az efféle dolgok nem mérhetők, de Drágszél nek nagyobb hangulata, „ohanme”-ja van, mint Máskének. Talán furcsa, s érthetetlenül indokolatlan a megállapítás, hiszen a távolság — bár talán nagyképűség is „távolság”-nak mondani az alig kétezer métert — inkább a hasonlóságot feltételezné. — Aki még idejött, az meg is öregedett, jól érezte magát köztünk — vallja mély meggyőződéssel Balogh Ferencné, akit a házuk előtt, hímzés közben találtam. Széli Kálmánné, meg Hermann Zoltánné — mert hiszen fonállal bánni legkevesebb három asszonynép kell — rábólint. — Jó az itteni népség, megértik egymást az emberek — vélik. — A mi gyerekeink, hát azok lehet, hogy majd másképp intézik a Szép-Drágszél sorsukat, de mi már ide gyökeresedtünk. Betárol egy Zsiguli, a vő érkezik' Kalocsáról." Nem'- ügy' néü' ki, mintha valaha is élkívánkozna a faluból. Ha a kalocsai hímzés Ikerül szóba, az ezzel foglalkozó asz- szonyoknak azon nyomban Kalocsa jut eszébe. Holott a háziipari szövetkezet javarészt drágszéli bedolgozókkal hímeztet. Balogh- néék is nékik varrnak, mindenki szeme láttáira. Beszáll a munkába — bár nem tudni, nagy kedvvel-e — a férfiember is, s kivált telenként, ő fűzi tűbe a cérnát Ami egyébként csak a hozzá nem értőnek tűnik fel semmi dolognak: egy deka fonál 110 szál, s az itteniek még csak meg sem izzadnak, ha egy nap két dekát felvarmak az abroszra. Azt viszont nem mondanám, hogy felveti őket az ezért járó pénz, mivel csak az egészen nagy térítőért dukál nekik 350 forint Az is igaz, hogy „pamukolás” nélkül nem hiszem, hogy akár két napig is kibírná egy drágszéli menyecske is. — Ne felejtse ki a táncot sei — tot Beros Ferenc, a drágszéli- ek szervezője, a falu történetírója, a népi együttes vezetője, hajdani tanácselnök. — Tudja az úgy van, hogy akik varrnak, azok Drágszél és a hímzés, elválaszthatatlanul egybetartoznak. A menyecskék újabban karosszékekben ülve varrják ki a mintákat, Pandúrné van, amikor kancsót fest; Kákonyi Istvánná szokás szerint riseliőzik: telik a nap, fogy a fonál. Drágszél él. ü _____ aka rva-afcarartlan danolnak, akik pedig nátáznak, azok táncolnak is. Így hát nem nagy kunszt együttest verbuválni: akarja az egész falu. De nemcsak akarja, vállalja a vele való költségeket is. Gondolja él, tíz-tizenöt ezer forint egy ruha, s most csináltak új garnitúrát. Ha valahol szebbet látnak, mint az övék, legyen az fityula, vagy bármi, mérget vehetnek rá, hogy legföljebb egy hónap múlva nékik annál is szebb lesz. Vannak más jelei is, hogy büszkék az együttesre, a sajátjuknak tartják: esetenként nem tudjuk, hogy próba van-e vagy előadás, annyi a néző. Százötven személyes a színházterem, de volt, hogy ugyanarra az előadásra négyszáz jegyet is eladtunk ... Akad külföldi nézője is egy- egy produkciónak. Az IBUSZ újabban csoportokat küld a faluba, ilyenkor összetrombitálják az elérhető táncosokat és bemutatót tartanak. — Arról nincs szó, hogy pénzért árulnánk hagyományainkat pláne, hogy eladnánk — tiltakozik még a feltételezés ellen is Boros Ferenc. — A legtöbb, aki idejön az francia. Azt még csak elhiszik ők, meg látják is, hogy Pest az szép. Én rögtön azzal szoktam kezdeni: itt, Drágszélen négyszázhetven ember lakik. Nagyokat csodálkoznak. Űj ház, fürdőszoba nélkül nem épül, tévé majd mindenütt van, sok az autó — hiteles 'képet visznek el tőlünk. A község leghíresebb asszonya Pandur Istvánná — Marika. Hét határban ő az elsőszámú mintaírói, meglehet százezernél is több térítőt hímeztek már ki az ő elő- rajzai alapján. — Három menyecske, Pandur- né, Ferencz Józsefné, Tamás Ig- nácné volt az együttes újraindításakor a motor — mondja Lengyel István, a község párttitkára. A tánakar közösségi erő. Tavaly tizenegy vidéki, tíz helybéli szereplésük volt, az idén negyvenszer lépünk fél. Most, hogy tévé- fellépés előtt állnak a táncosok, hogy augusztus 20-án megünne; peltük az együttes alakulásának 30."évfordulóját, az is eszünkbe jutott, hogy hármójuk nélkül nehezen ment volna. — Mi a 'könnyebb, kiírni a mintát, vagy táncolni? Pandumé hamiskásan mosolyog. — Ah, hát a tánc... Táncolni mindenki tud.. — Ha nem egyesültek volna Miskével — amit egyébként egy drágszéli se akart igazán — akkor is újjáéledt volna a tánc- kar? — kérdezem Beros Ferenc- től. — Hát... — gondolkozik el — nyilván! Szeretik az emberek ezt a falut. Az is büszke lehet Drágszélre, aki nem akar — és ne higgye, hogy ez amolyan frázis. — Nem hiszem! — Itt kevés az álszent ember. Húsz évi tanácselnökségiem alatt összesen két névtelen leveleit kaptam. Pedig amikor az az idő járta, lesöpörtem én is a más padlását, mégse haragudtak fám se akkor, se most. Mi itt voltunk cselédek, béresek — magam is — ide nősültünk, itt maradtunk. Legfőképp azért, mert megszerettünk itt Így, az írás végén járva, keresek egy ssót, egyetlen jelzőt, amely Drágszél lényegét jelenti, egy. négyszázhetven lakosú kisközség (a kecskeméti szalagházban három Drágszél elférne, s meg maradna is hely) legtalálóbb minősítését. Szép. Sőt: SZÉP! Ballal József
