Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-20 / 222. szám

1978. szeptember 29. • PETŐFI NEPE 0 S Nagyobb udvariasságot, figyelmességet Élete követendő példa Hetven éve született Házi Árpád A magyar forradalmi mun­kásmozgalom történetében nem egyedüli az olyan család, mint a Házi testvéreké. A Bihar me­gyei Komádlból származó Házi Árpád két testvérével együtt arany betűkkel írta be nevét a társadalmi haladásért küzdők névsorába. Házi Ferenc, Házi Károly és Házi Árpád egy igen szegény, hatgyermekes szabóse­géd fiaiként nőtt fel, árván és nagy nyomorban. Fiatal koruktól kezdve osztályrészükül jutott a nélkülözés és a kemény munka. Házi Árpád már 12 éves korától szabótánoincként kereste szűkös kenyerét. ★ if it Az 1920-as évek elején mind­hárman kubikos munkán dolgoz­tak a Viharsarokban. A munka­bér emeléséért sztrájkot szervez­tek és terjesztették a Magyaror­szági Szocialista Munkáspárt — a KMP legális fedőszerve — röp­céduláit. Házi Árpádot két báty­ja vonta be a munkásmozgalom­ba. Budapestre költözése után a párt 100% című folyóiratának 6zavalókórusain, más titokban szervezett kulturális rendezvé­nyeken és a természetjáró bal­oldali munkások összejövetelein ismerkedett a kommunista ta­nokkal. Fontos szerepet vállalt sztrájkok, tüntetések szervezésé­ben. Részt vett a Vörös Segély munkájában. Fiatal kora ellenére a főváro­si szakszervezeti mozgalom is­mert személye lett. 1930-ban fel­vették az illegalitásban küzdő kommunista párt (KMP) tagjai­nak sorába. A következő évben a délpesti kerületeket — Fe­rencvárost, Csepelt. Kispestet, Erzsébetet — magába foglaló, az •illegalitásban „Fecske” néven szereplő városrész pártbizottságá­nak titkára lett. Először 1933-ban vette őrizet­be a rendőrség. Korán megis­merte tehát a Horthy-rendszer rendőri módszereit és börtöneit. A rendőri megfigyelés és a le­tartóztatás veszélyének ellenére folytatta pártmunkáját. Az Egye­sült Szakszervezeti Ellenzék ve­zetőségi tagja és a szociáldemok­rata párt tagja, majd annak ve­zetőségi tagja lett Kispesten, a kommunista párt utasítására. 1942-től illegalitásba kényszerült és: innen szervezte az egyes gyá­rak, üzemék ellenállási csoport­jait. A felszabadulás után a Ma­gyar Kommunista Párt pestlő­rinci titkára, egyben a Pest me­gyei Nemzeti Bizottság elnöksé­gének tagja lett. 1945 áprilisában nevezték ki Pest megyébe alis­pánnak. Ezt a tisztét 1949-ig, a tanácsok megalakulásáig látta el. Szőkébb hazájában mindenütt ismerték, szerették, tisztelték. Fáradtságot nem ismert, járta a vidéket. Ajtaja nyitva . állott minden becsületes ember előtt, aki gondjaival felkereste. Vissza­emlékezésében leírta, hogy az elsők között, ha nem éppen leg­elsőként már 1945-ben panasziro­dát nyitottak a megyénél, ahol az emberek előadhatták ügyeiket és meghallgatásra találtak. A Magyar Kommunista Párt III. kongresszusán, 1946. október­ben szenvedélyes szavakkal szólt a megye életéről, helyzetéről, az ott élő, dolgozó emberekről. „Pest 'vármegye újjáépítési ver­senyének lényege az, hogy meg­indítottuk á tervszerű munkát. A verseny az embereket közelebb hozta egymáshoz, közösségi érzé­seket fejlesztett ki bennük. En­nek tudható be az, hogy Pest vármegyében pártállásra és fog­lalkozásra való tekintet nélkül, erőteljesen részt vettek a dolgo­zók az újjáépítési versenyben.” Beszélt arról is felszólalásában, hogy az értelmiség kinevelése ér­dekében nagy súlyt helyeztek a népi kollégiumok megszervezésé­re, arra, hogy minél több paraszt és munkás szegénygyerek kerül­jön ezáltal az új magyar értelmi­ség soraiba. Olyanok, akik soha­sem fogják megtagadni származá­sukat. ★ ár ★ 1946-tól volt a párt legfelső ve­zető testületének tagja. 1949— 1951-ben az Állami Ellenőrzési Központ vezetője, 1951. áprilistól 1952. novemberig belügyminiszter, 1952 novemberétől a miniszterta­nács elnökhelyettese, majd 1955- től az állami ellenőrzés miniszte­re volt. Az ellenforradalom után az MSZMP I. kerületi szervezeté­nek munkájába kapcsolódott be, majd a Pest megyei pártbizottsá­gon dolgozott. Súlyos betegsége miatt 1964- ben nyugdíjba kényszerült. Szá­mos magas kitüntetést: a Kos- suth-díjat, a Munka Vörös Zász­ló Érdemrendet, a Szocialista Ha- ,záért Érdemrendet és még, más kitüntetéséket mondhat magáé­nak. A párt következetes harcosa 62 éves korában, 1970. november 13-án hunyt el Budapesten. V. S. Őrségváltás történt a vendég­látásban. Az éttermekben, biszt­rókban, cukrászdákban járva azt tapasztalhatjuk, hogy egyre ke­vesebb az idősebb korosztályú, régi, rutinos felszolgáló, s szinte napról napra több a fiatal szak­ember. Ez a megállapítás a kecskeméti Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottságának legutóbbi ülésén hangzott el. A testület tagjai ugyanis a vendéglátás je­lenlegi helyzetét, színvonalát vizs­gálták. Többen "elmondták személyes ta­pasztalataikat, érzékeltetve ez­zel egyebek között a megoldásra váró feladatokat. Ragadjunk ki példának egy esetet: új vendég érkezett az egyik kecskeméti cukrászdába, ahol mindössze né- gyen-öten ültek az asztaloknál, tehát alig volt forgalom. Negyed­óra eltelt, mire az egyik fiatal felszolgáló lány felvette a rende­lést. Tíz percnyi várakozás után a vendég megkapta a pohár fagy­laltot, amit nem tálcán, hanem kézben hoztak ki neki, alátét nélkül. Közben a felszolgáló le­ejtette a kiskanalat, majd az asztal alól fölvéve a vendég elé tette.. Tegyük hozzá, ennél vannak kedvezőbb tapasztalatok is, ám tény az, amit a végrehajtó bi­zottság tagjai megállapítottak, hogy a vendéglátásban gyakran előfordul lazítás, pontatlanság, udvariatlanság, figyelmetlenség. Miért? Talán a jó munkamódszer átadásával kapcsolatban jelentke­zik valamilyen gond? Nos, részint igen. Az elméleti felkészítéssel nincs különösebb probléma. A tanuló az iskolában elsajátíthatja mindazt, amire ké­sőbbi munkája során alapvető szüksége van. A gyakorlásra szánt időt viszont a jelenleginél sokkal céltudatosabban kellene felhasználni. Nem elegendő ugyanis a mechanikus részt, te­hát például a terítést, a szervíro- zást megtanulni, vagy éppen ta­karítani, ha elmarad, háttérbe szorul a rendelés felvételéhez, a felszolgáláshoz alapvetően szük­séges kellő udvariasság, figyel­Ebben az évben a bajai Város­gazdálkodási Vállalat 2 millió fo­rint fejlesztési keretet kapott a városi tanácstól gépek beszerzé­sére. Ebből kukáskocsit, seprege- tőgépet és locsolókocsit vásárol­messég, s természetesen a pon­tosság és gyorsaság. Mindezeket kiktől lehet átven­ni? A megyeszékhely különböző vendéglátó egységében, étterem­ben, cukrászdában jó néhány olyan középkorú, vagy idősebb ré­gi felszolgáló dolgozik, aki a fen­tebb említett jó tulajdonságokkal rendelkezik. Nos, elsősorban ők azok, a'kik megfelelően át tud­nák adni a munkamódszert. Le­het, hogy ez itt, ott előfordul, ám nem lenne céltalan, ha felkérnék őket erre, konkrét megbízást kapnának a fiatalokkal, az után­pótlással való foglalkozásra. Természetesen sok múlik a fel­szolgálójelölteken is. Amint el­kezdik tanulmányaikat, tudniuk kell, hogy választott szakmájuk­hoz feltétlenül szükséges az ud­variasság, a figyelmesség, a pon­tosság és a gyorsaság. Énnek hiá­nyában sohasem válhatnak jó felszolgálókká. Érdemes megjegyezni azt, ami a végrehajtó bizottság legutóbbi ülésén ezzel kapcsolatban elhang­zott, nevezetesen az, hogy pél­dául a Bács-Kiskun megyei Ven­déglátó Vállalat rendszeresen el­lenőrzi a fiatal szakemberek mun­káját is, s különböző fokozatú büntetéseket kapnak azok, akik így, vagy úgy vétenek a felszol­gálási szabályok ellen, elhanya­golják munkájukat, lazítanak, s lezseren töltik el munkaidejüket. Nyilván változtatniuk kell szem­léletükön, de azért ne ez legyen a kiszolgálás minőségén való ja­vítás elsődleges eszköze. Helyes a végrehajtó bizottság tagjainak ama megállapítása, hogy á szakemberjelöltek az el­mélet elsajátítása mellett vegye­nek példát azoktól a nem kevés számú felszolgálóktól, akiknek munkamódszere dicséretes. Így igaz, de nemcsak Kecske­méten, hanem Bács-Kiskun me­gye valamennyi városában, köz­ségében ezt a gyakorlatot kelle­ne kialakítani. T. L. nak. Beszereztek továbbá 500 ku­kaedényt. Most újabb félezer la­kás bekapcsolását tervezik a szer­vezett szemétszállításba, ehhez újabb szállítójárművet kellene vásárolni. Köztisztasági feladatok Baján Turistaként az NDK-ban Száz és száz- BJj koptatta lép- //. A hírnév változatai csökön kapta­tunk fel a stolpeni vár hétszázéves tornyá­ban. Meglepően szárazak, erősek a falak, s amint az első emeleti ablakon kitekint a mindenre kí­váncsi turista, már-már idillinek is nevezhetné a tájat, ha itt bent a torony formáját követő kerek szobában nem kezdené el az ide­genvezető a történetet: Miután Cosel grófnő kegyvesztett lett Erős Ágostnál, a választófejede­lem ide, a stolpeni várba szám­űzte. Ebben a toronyban, egy­más felett három szobában ra­boskodott a grófnő, aki három* gyermeket szült a választófeje­delemnek, de mivel kísérleteket tett arra, hogy beleavatkozzon a nagypolitikába, kegyvesztett lett. Összesen negyvenkilenc évig élt a száműzött asszony e falak kö­zött és 85 éves korában hált meg 1765-ben. A vár akkori kápolná­jába temették el, sírját ma is megtekinthetjük... A történet krimibe kívánkozna, ha nem látnám magam előtt a valóban szép asszonyt, ha nem láttam volna lépten-nyómon Erős Ágost arcképeit, ha nem hallot­tam volna fényűző és meglehe­tősen tivornyás udvartartásáról, szeretőiről, alig számontartható gyerekeiről (állítólag több mint háromszáz volt neki!). Mindezek tudatában már-már sajnálni kez­dem Cosel grófnőt — ki tudja hányadikként —, hajlandó volt az igen nagy úr, ámde igen laza er­kölcsű fejedelem ágyasházába költözni. Azt nem mondom, hogy Stolpen várában csupa szenvedés volt a grófnő élete. Márcsak azért sem lehetett az, mert három tá­gas és világos, fűthető és nyáron hűs szobában lakott, kényelmes berendezései voltak, szolgák les­ték kívánságait. Mert nem volt ez rabság ahhoz képest, amit példá­ul Königstein várának kazama­táiban megsejtettem: föld ilatt, nyirkos cellákban, láncra verten, sötétben senyvedtek a rabok, s aki öt évet kibírt, az már-már csodának számított. Egy grófnőnek azonban min­denképpen súlyos rabságnak szá­mított a stolpeni'-száműzetés. Ha Erős Ágost akkor nem küldi el magától, ha nem hallgat „ta­nácsadóira”, vagy ha Cosel gróf­nő egyáltalán nem találkozik so­ha a patkóegyenesitő erős em­berrel, az akkori asszonyok által egyetlennek és kizárólagosnak tartott férfi ideáljával — soha nem hallottunk volna erről a Co­sel grófnőről. így azonban híre van, sőt hírneve. Az asszonyt úgy emlegetik, mint egy mártírt, egy Szent Johannát. Láttam kö­zépkorú asszonyt, aki könnyezve járta be a termeket, megállt a festmény előtt és hitetlenkedve kérdezte önmagától: — Egy ilyen gyönyörű asszonyt? Ez a turistaként ide vetődött magyar háziasszony már nem né­zi meg a többi, bár jóval szeré­nyebb méretű képet, amely Ágost „néhány kedvesét” ábrázolja (kö­rülbelül 15—20-at). Ezek a lá­nyok, vagy asszonyok ugyanis igézőén szépek, karcsúak, minta gazella, bájosak és műveltek, mint Sappho. Ilyen körülmények kö­zött Erős Ágostnak bizonyára nem hiányzott túlságosan Cosel, az égre meredő sziklatoronyiban élő száműzött. Igaz, a többinek is van neve, de nem hírneve. Talán né­mi vigasz lehet ez — noha csu­pán utólagosan — a 'közel fél év­százados raboskodásért... Senki nem vonhatja kétségbe, hogy a meisseni porcelán világhí­rű, s mint ilyen iszonyatosan drá­ga. Talán a kínai porcelán tesz túl rajta, de ez most talán nem is érdekes. Sokkal kevesebben tudják viszont, hogy ki és milyen körülmények között jött rá Euró­pában először a porcelángyártás titkára. Nos, amikor a königsteini várba tettünk látogatást kis cso­portunkkal — majd később a meisseni porcelán-manufaktúrába mentünk — a hírnév egy másik változatával találkoztunk. Ez a hírnév tisztább, értékesebb, mint Cosel grófnőé, nincs is szándé­komban összehasonlítást tenni (le­hetetlen volna). Johann Friedrich Böttgerről van szó. Ez a fiatal meisseni pa­tikussegéd, mint annyi más kor­társa alkímiával foglalkozott, ara­nyat akart csinálni. Hetykeségé­ben, s talán, hogy alkimista tár­sait bosszantsa, kezdte híresztelni magáról, hoéy nagyon közel áll a felfedezéshez, amelynek ered­ményeként hamarosan zsák szám­ra készítheti az aranyat. Erős Ágost azonnal felfigyelt erre a hencegésre, s minthogy neki az arany mindig is nagyon kellett —, elfogatta Böttgert, s bezáratta Königstein várába, hogy ha te­rem arany, az neki teremjen. Ágost azonban nem bízta az idő­re, Böttger kénye-kedvére, hogy mikor lesz arany. Addig nem sza­badulhat a fogoly — mondta a fejedelem —, amíg elő nem állít­ja az aranyat Böttger nem volt járatlan a vegyészeiben, s talán tisztában volt azzal, hogy aranyat — leg­alábbis egyhamar — nem tud produkálni. Viszont alig egy év múlva üzent Ágostnak: jöjjön, mert mutatni akar valamit A porcelánt mutatta, ami akkor az aranynál is drágább volt A fe­jedelem természetesen azonnal kiengedte a foglyot és megbízta egy porcelángyár üzembe helye­zésével ... Ennek a hajdanvolt gyárnak az utóda a mostani meisseni manu­faktúra, ahová a nap minden percében áramlanak a turisták, a világ minden tájáról. Külön be­mutató termeken vonulnak át a végtelen embersorok, s minden teremben egy-egy korongos, fes­tő, égető mutatja be a gyártási • Cosel grófnő. folyamatot, mígnem a gyár mú­zeumába kanyarodhat a menet Itt aztán, a tiszta, világos ter­mekben, az üvegvitrinek mélyén, az asztalokon, a mennyezeten vé­gig figyelhető a Böttger-féle por/ celán diadalútja. De amíg tágra nyitott szemmel állok a kétszáz éve működő, s természetesen porcelánból készült óra alatt és mutatói állását akaratlanul is összevetem a saját órám járásá­val, a königsteini fogoly szintén porcelánból készült arcmása le­beg előttem. Fiatalos, kemény vonásokból összerakott arc. Már-már a gö­rög istenekre emlékeztető fürtös fej, domború homlok, határozott­ságra valló szemnyílás. Túlságo­san „hamar” találta fel a porce­lánt. Alig egy évet töltött a vár­ban. Az ő fogsága sem a láncolt, kazamatás reménytelenséget je­lentette, hanem a laboratóriumo­kat, termeket, könyveket Talán amikor előzőleg az arany közelé­ben érezte magát s ezt hír esz­telte — a porcelán közelében volt? Lehetséges. Erről azonban 6enki sem tud semmit Gál Sándor (Következik: Kutak és fegyverek) Apák iskolája Lengyelországban egyetlen egy férfit sem tekintenek csodabogár­nak azért, ha ért a csecsemőápo­láshoz. Ellenkezőleg! Természe­tes dolog, hogy a leendő édesapák tanfolyamokon készülnek fel gyermekük fogadására. Az apák iskolája ma már több nagy vá­rosban működik, ahol a résztve­vők egészségügyi szakemberek se­gítségével sajátíthatják el a cse­csemőápolás és -etetés összes csínját-bínját. 0 A képen: A csecsemőápolás műveleteit sajátítják el a lodzi apák iskolájának „hallgatói”. (Fotó: CAF — KS) Az emberek élete évezredeken át a szárazföldhöz volt kötve. Most olyan korszak kezdete előtt állunk, amikor az emberek szük­ségleteik lényeges részét az óceá­nokból fedezik majd. Az olaj és a gáz a tudósok sze­rint a kontinentális talapzatok alatt kétszer olyan mennyiségben található, mint a szárazföldön. Napjainkban már több mint í 500 lelőhelyet tártak fel. Több mint 40 ország termel ki olajat és gázt a partok közelében, kutatóforrá­sokat pedig a világ 100 államá­ban végeznek. A Szovjetunióban a tengeri és óceáni talapzatok vizsgálata során nagy figyelmet fordítanak a kü­lönböző hasznos ásványi anyagok kutatására. A tengerek kincsei­nek feltárására és birtokbavéte­lére fordított állami kiadások fo­lyamatos emelkedést mutatnak. Az ország számos tudományos­kutató szervezete végez óceanoló- giai kutatásokat. Méreteit tekintve a tengeri ál­lamok között a Szovjetunió ren­delkezik a legkiterjedtebb konti­nentális — talapzattal — mintegy hatmillió négyzetkilométernyi te­rülettel — , amely az előrejelzé­sek szerint rendkívül gazdag a különböző ásványi kincsekben, ígéretes eredményekről beszélhe­tünk a Kaszpi-, az Ohotszki- és néhány más tenger talapzatában végzett olajkutatások alapján; a Fekete- és az Azovi-tenger konti­nentális talapzatán pedig gazdag gázlelőhelyekre bukkantak. A tenger kincseinek birtokba­vétele sok nehézseggel jár. Min­denekelőtt olyan technikát kell kifejleszteni, amely képes alkal­0 Halászhajó a Kuril-szigetek egyik kikötőjében. (Fotó: APN — KS) mazkodni a különböző hidrome- teorológiai körülményekhez. Ko­moly probléma az olyan konst­rukciók kifejlesztése, amelyek a Távol-Keleten, az Északi Sarkvi­déken a befagyott tenger viszo­nyai között képesek a fúrásokra. Természetes, hogy a Szovjet­unióban az óceán iparilag haszno­sítható készletei nem merülnek ki az. olajjal és a gázzal. Jevpatori- ja városának körzetében, a Feke­te-tengerben, valamint az Azovi- tengernél sót nyernek a tenger­vízből. Nagy figyelmet fordítanak az óceán biológiai készleteire. Fiatal ága a Szovjetunió halgazdálkodá­sának a tengeri halak és gerinc­telenek telepítése és tenyésztése. A Távol-Keleten működnek az első tengeri alga és barnamo- szat-termesztő telepek. A Fekete­tengeren tenyésztik az osztrigát és az ehető feketekagylót. Már be­takarították az első „termést” az Azovi-tenger haltenyészeteiben. A Balti- és a Barents-tengeri tenyé­szetekben pisztrángot és lazacot tenyésztenek. Az értékes halak számának nö­velésére az egyik leghatékonyabb módszer az új fajták akklimati- zálása. Ez a munka már öt évti­zede folyik a Szovjetunióban. A különböző víztározókba évente sok millió kis halat telepítenek, speciális konzultatív tanács vizs­gálja, hogyan szoknak hozzá az új körülményekhez, miként akkli- matizálódnak az új fajták. Nylkolaj Budnyikov „Borjúgyár” Bulgáriában A Pleven megyei Trasztenik vá­ros közelében a helyi agráripari komplexum új, hatalmas állatte­nyésztő telepet, „borjúgyárat” hozott létre. A hatalmas telep két és fél év múlva már 20 ezer nö- vendégmarhát nevel fel, s évi 8000 tonna jó minőségű húst ad a nép­gazdaságnak. A telep szokatlan formájú — hat óriási gyűrűből áll. Minden egyes gyűrű önálló üzemegység, ahol a borjúkat boxokban helye­zik el. A fiatal állatokat a telep takar­mánykeverőjében készített táp­pal etetik, a kész takarmányt a csarnok középpontjába szállítják, ahonnan egy különleges — óra­mutatóhoz hasonló mechanizmus tölti fel folyamatosan az etetőket A „borjúgyár” szigorúan meg­szabott program alapján műkö­dik. Az etetést, itatást, az optimá­lis hőmérséklet fenntartását, de a takarítást is gépesítették és auto­matizálták. Mindez lehetővé teszi, hogy egy-egy állatgondozó szak­ember egy teljes „gyűrű” állomá­nyát, azaz 3200 borját gondozzon. Az üveg csehszlovák mesterei Csehországban igen régi hagyo­mányai vannak az üvegműves- ségnek. Az üveg művészeit Prá­gában az Iparművészeti Főiskolá­ban képezik. A tanszék, ahol az üveggyárak jövendő tervezői ta­nulnak, Stanislav Libensky pro­fesszor vezetése alatt áll. A pro­fesszor, akinek művei a világ szá­mos országában hirdetik a cseh­szlovák üvegművesség hírnevét, igyekszik átadni tudásának legja­vát tanítványainak. 0 Képűnkön: Libensky professzor tanítványainak munkáit értékeli. (Orbis — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents