Petőfi Népe, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-19 / 221. szám

1978. szeptember 19. • PETŐFI N'LPE * S Nemzetközi Szemle -197819 RÉTESCSÁRDA „KONZERV-ÉTTEREM” TEJBÁR, MOZGÓÁRUSÍTÁS .... A LÜDO V1KÁTÓL A KOMMUNISTÁKIG A folyóirat első három cikke napjaink egyik legégetőbb kérdé­sével, az enyhülést veszélyeztető erők, köztük a NATO tevékeny^ gégével foglalkozik, összeállítás olvasható különböző nyugati la­pokból vett értékelések alapján a nemrég lezajlott bonni csúcstalál­kozóról. Részleteket közöl a folyó­irat a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének XI. kongresszusán elhangzott Tito-beszédből, amely alapján Jugoszlávia bel- és kül­politikájával ismerkedhet meg az olvasó. A Sri Lanka-i Kommu­nista Párt X. kongresszusának té­zistervezetéből ugyancsak részle­tek találhatók a Nemzetközi Szemlében. Jegyzékek, okmányok alapján érdekes összeállítást tár az olvasó elé dr. Kende István a kínai—vietnami viszony alakulá­sával kapcsolatos diplomáciai helyzetről.j S végül, a Le Monde diplomatique c. francia folyóirat cikke az Iráni Császárság gond­jait elemzi. KÉPERNYŐ Az unalom változatai Percenként került végiveszélybe a Táltosfiú szerda este. Halál, Ármány leselkedett rá, a Szere­lem próbálta céljaitól eltéríteni, mindig történt valami. A Vi­szontlátásra drága Nelája hosszan merengett a semmibe, az ódon. bútorok között j lassan szivárgott az idő. így-úgy unalmas volt mindket- |tő! Mindegyikben ott csíráztak a remekmű, a siker. lehetőségei, Ígéretei. Mindkettőt következete­sen saját útját járó, egyéni hang­vételre törekvő művész rendezte, mindkettőn érződött, bogy alko­tóik megtanulták a mesterséget. Rajnai András és Maár Gyula programja egyaránt vonzó, fon­tos, a megjelenítés, a kifejezés gazdagítását szolgálja, csak elhi­tető, láttató, meggyőző erejük, találékonyságuk, fantáziájuk volt kevés a ritka ihletettséget kívánó feladatokhoz. A mese szinte csábít arra, hogy az elektronika, a korszerű tévé- techinika bizonyítsa: mi mindent tud. Minden megtörténhet, el­hisszük az óriásokat, a törpéket, a sosevolt tájakat, a Nap és Hold elrablását. Szabadon szárnyalhat a képzelet. A csodás, naiv ele­mekkel tarkított történet min­denkinek ad valamit. A Táltosfiú és a világfa a leggyönyörűbb igazságokat hirde­ti, benne van életünk minden lényeges mozzanata: szerelem, halál, barátság, harc. Sajnos sem a forgatókönyv, sem a rendezés nem tudta visszaadni az eredeti mesék (mítoszok) nyers báját, vasikos tündöklését, természetes­ségét. E történetek keletkezésekor, a világra való rácsodálkozás évszá­zadaiban (évezredeiben?), senki sem csodálkozott azon, hogy . a fák beszélnek, a kövek éreznek, a szerves és szervetlen világ, a növényi, állati és emberi lét csodás harmóniában egyesül. Kicsit negédes, jánosvitézes, perettes volt ez a Táltosfiú, ezért nem dobogott vele a szívünk., A kép, néha a sámándalok, az ere­deti mesemotívumok összekötő szövege, négykézláb kúszott a repülő mese nyomán. A rendező és az operatőr a láthatatlan dolgok érzékeltetésé­vel küszködött — mint a Ter- sánszky-művel viaskodó Maár Gyula —, váltakozó eredménnyel. Itt van például az élet vize: az idő börtönébe zárt ember halha­tatlanság-vágyának a jelképe. A megszokás, a földhözragadt tár­gyilagosság gonosz boszorkánya az alkotóktól elszedte útközben az ily vállalkozásokhoz ülő me­részséget, költészetet és az elmú­lás elleni csodaszer ezért került csikóbőrös kulacsba. A Vörös vi­téz és a Táltosfiú csatája ezért idézte szokvány kaiandfilmek for­dulatait. •' A „képi visszhang” erőtlensége, az elhibázott - színészválasztás miatt érződött unalmasnak a Vi­szontlátásra, drága. Többszörös félreértés áldozata Tersánszky műve. Már megjelenésekor töp­rengitek, hogy milyen mélyebb, általánosabb, elemibb igazságok rejtőznek a sorok mögött. Ady kétszer is elolvasta. Azért tartot­ta a leghatékonyabb, leggyönyö­rűbb háborúellenes regénynek, mert az író számára Nela sorsa fontosabb, előbbrevaló volt a csatáknál. Az embereket az ágyú­zás, a nélkülözés, a halálfélelem sem változtatja meg tartósan, élik tovább világukat, szenvedik el az eseményeket, ezt hirdette. Tersánszky módot talált arra, hogy a cenzúrát kijátszva be­csempéssze az esztelen öldöklés­ről, az imperialista háborúról ki­alakult véleményét. Szerinte mindkét oldal, mindkét hadviselő fél katonái a mindent elborító brutalitás eszközei, nincsenek ma­gasztos célok, eszmék. Ha nincs háború, a menekült lengyel kis­lány sem tékozolja el nőiességét, a beteljesülő szerelem felemeli és nem zülleszti. Bánsági Ildikó kitűnő színésznő, de lényéből és a rendező felfo­gásából adódóan a „hév”, a vér, az ösztön parancsszava a regény­nél erőteljesebben hatott. Keve­sen sajnálták ezt a gyönyörű nőt, kevesen éreztek rá arra,, hogy tu­lajdonképpen az idők áldozata. Félreértésekről tettem említést.' Igaz, Tersánszky már Ady által is kifogásolt „keresett formában” mondta el egy elzüllés históriá­ját. Az egyszerűséget kedvelő el­beszélő azonban ki-kibújt a ma­gára erőszakolt formából. Maár Gyula nem vette észre, hogy a „szép, finom, elmélkedő” Nela sokkal bonyolultabb, ellentmon­dásosabb — ahogyan ezt Kerék­gyártó István kis monográfiájá­ban megállapította —, mint ami­lyennek első pillanatban látszik. Ä hosszú monológok ragadták, meg Nem csoda, már első film­je előtt így nyilatkozott: „Ami a filmből elmesélhető, az a legke­vésbé fontos a film lényege, ka­raktere szempontjából. Általában így is van, nálam különöskép­pen.” Az érzelmi háttér megteremté­se azonban most nem sikerült, most a tárgyak nem beszéltek, nem éreztük Nela küszködését, vívódását, vágy éppen a történé­sek elkerülhetetlenségét, a ka­mera csak úgy csinált, mintha a láthatatlan dolgok mögé kuk­kantott volna be. Heltai Nándor Bővült a vásárváros vendégváró hálózata A tavalyinál több, vendéget tudnak kiszolgálni — állapították meg a Belkereskedelmi Miniszté­rium szakemberei az. őszi BNV előkészületeinek ellenőrzése során. Ugyanakkor hozzátették: a hét­végeken jó időben várható napi 120—150 ezer látogató zavartalan ellátása egyelőre még akadályok­ba ütközik. A 45-ös pavilonban például új csárda épült, 400 négyzetméteres kerthelyiséggel, ahol magyaros ételeket kínálnak majd. A Kon­zervipari Vállalatok Trösztje és a Pannónai Vendéglátó Vállalat kö­zösen állított fel ideiglenes kert­helyiséges éttermet, ahol a hazai konzervipar szinte valamennyi készételét megtalálhatják a ven­dégek. A C-pavilon előtt a Centrál Vendéglátó Vállalat faházban ala­kított ki ‘ büfét, amelyben hideg- konyhai és cukrászkészítménye­ket, virslit, üdítő italokat és sört kínál. A C-pavilon szomszédságá­ban a Rákóczi Sütőipari Szövet­kezet nyit. „rétescsárdát”, süte­ményboltot. Az állami gazdaságok és a Pannónia Vállalat közös üdí­tőital-bárjában a gazdaságok tel­jes üdítőital-választéka megta­lálható lesz. Kialakították a Bu­dapesti Tejipari Vállalat és a Pannónia Vendéglátó Vállalat 300 négyzetméteres kerthelyiséggel is rendelkező tejbárját is. A vendéglátó hálózaton kívül 5 élelmiszerüzletben, 4 zöldség­gyümölcs boltban, húsz fagylat- árusító helyen szolgálják ki a vá­sárlátogatókat. A kapukon kívül mozgóárusok kínálják portékáju­kat. A vásár kereskedelmi háló­zatához tartozik a tavasszal fel­épített üzletsor is, ahol 6 vállalat, szövetkezet árudája működik, va­lamint a 44-es pavilon, amelyben 30 kisiparos kapott helyet termé­keinek bemutatására, árusítására. (MTI) FILMJEGYZET Félelem a város felett Mire vége a nyárnak és bú­csúzófélben van a könnyű, szó­rakoztató filmek hagyományos évadja a mozikban, csodálatos­képpen nem szűnik meg a ki- tűnőbbnél kitűnőbb kalandfil- mek sorozata. Ez alkalommal egy 16 éven felülieknek ajánlott, izgalmas francia—olasz bűnügyi film kerül a nézők elé a jói is­mert rendező, Henri Verneuil tálalásában. A film legfőbb erénye a ki­tűnő szereposztás. Ha egy ka- landtörténet főhőse — ez eset­ben a rettenthetetlen detektív­felügyelő — Jean-Paul Belmon­do, akkor ott minden bizonnyal számítani lehet a sikerre. És Belmondo ez alkalommal is hű maradt az általa teremtett színé­szi hagyományokhoz, könnyed, rokonszenves, nem ismétli ön­magát, kellemesen, egyszerűen „hozza a figurát”. Emellett al­kalma van a kitűnő francia szí­nésznek arra is, hogy bemutassa testi erejét, ügyességét, _ kispor- tolt rugalmasságát és olyan jele­neteket játsszon végig, amelyek­hez más^ndgy világsztárok düb- lőrőket alkalmaznak. 0 saját magának a dublőrje, és ha van is, ha lehet is fényképezési trük­köt alkalmazni egyes esetekben, de Belmondo abbén a filmben mégiscsak végigcsinált egy lé­legzetelállítóan izgalmas üldözést a párizsi metrószerelvény tete­jén, és hát nyilvánvalóan le kel­lett őt engedni jó néhány méteres vékony drótkötélen valahová. A film persze ennél jóval töb­bet mond, az izgalmat kitűnően tudja fokozni hatásos jelenetek­kel a két forgatókönyvíró és a rendező. Mert a rendezőnek való­ban sikerült az első képkockától az utolsóig fenntartani a fe­szültséget, és még a Hitchcock módszeréhez hasonló lélektani eszközök alkalmazásától sem riadt vissza. Különösen jól sikerült az a jelenet, amikor Belmondo nyaktörő és veszélyes úton üldö­zi az egyik tettest a párizsi ház­tetők fölött. Még némi társadal­mi mondanivaló szikrái is elszi- .porkáznák a filmben, gondoljunk csak a színes bőrű vendégmunká­sok pokolian borzalmas nyomor- tanyájára,, . tömegszállására., Végül. természetesen sikerül győztesen befejezni a kezdetben kilátástalannak látszó bűnügy nyomozását, a közönség tehát elé­gedetten távozhat. Cs. L. • Belmondo, amint éppen áruházi próbabábuk között vadászik a tömeggyilkosra. Egy szocialista hadvezér születésének centenáriumára „Elhatározásában önálló és biztos; igen jól intézkedik. Hely­zeteket nagyon jól adja vissza. Telve érdeklődéssel és tempera­mentummal. Nagyon kitartó és szívós. Előző iskolázottság na­gyon észlelhető. Egy mindenkép­pen disztingvált tiszt... A ve­zérkarhoz különösen alkalmas.” Akiről a fenti jellemzés ké­szült a Monarchia legfőbb kato­nai tanintézetében, a bécsi Kriegsschule-ban, Stromfeld Au­rél, 1878. szeptember 19-én szü­letett Újpesten. Korán árvaság­ra és tisztes szegénységbe jutott műszaki értelmiségi család sar­jaként gyermekkorától vonzotta a katonatiszti pálya. Törvénysze­rű volt tehát, hogy megragadta a lehetőséget, amikor ingyen ta­nulhatott tovább a Ludovika Akadémia alapítványi helyeinek egyikén. A sikeres iskolai évek után Sopronban és Munkácson teljesített csapattiszti szolgálatot. Elméleti és pedagógusi érdeklő­dése, tehetsége folytán két év szolgálat után felvételt nyert a bécsi Kriegsschule-ba, amely .ve­zérkari szolgálatra és parancs­noki beosztásra képesítette a. Monarchia tisztjeit. Itt, a csá­szárvárosban ismerte meg ké­sőbbi feleségét,' egy Urbany ne­vű tábornok leányát, Adrienne-t, akivel egy életre szóló mély, emberi és házastársi kapcsolata szövődött. Ezután bécsi, majd a pozsonyi szolgálat következett, végül Iglón századparancsnoki beosztás. A kassai kerületi tisz­tiiskola tanáraként kezdte meg pedagógusi munkáját. Nyílegyenesen és biztosan ha­lad előre a ranglétrán. Tehetsé­gét és rátermettségét a legszéle­sebb körben kezdik elismerni, mindenki a legjobb véleménnyel van róla. Nem csoda tehát, hogy 1907-ben kinevezik a Ludovika tanárának. Taktikát és hadügyet oktat, tankönyveket ír. 1911-ben a Honvédelmi Minisztérium he­lyettes osztályvezetője lesz, majd békeidőbeli karrierjének csúcsá­ra ér 1913-ban, amikor a bécsi Kriegsschule egyetlen honvéd­tiszti tanára. Az itt készült jel­lemzés már hadtest vezérkari főnöknek ajánlja — az alig har- mincegynéhány éves tisztet... Ez a beosztás a történelem addigi legvéresebb háborújában, az első világáháborúban válik ,va­lóra. A szerbiai, az orosz, végül az olasz fronton teljesít szolgá­latot. 1916-tól ezredes és a Li- pót-rend 'lovagkeresztjének bir­tokosa. Feleségének ez idő tájt küldött levelei tanúskodnak ér­zelmei alakulásáról. felfogása változásáról, szociális érzéke mélyüléséről — a ritka katonai sikerek és gyakori kudarcok és tragédiák hatásáról. Sodródott még az árral, de egyre inkább bent volt a fősodorban. Az összeomlás után sietett ha­za. a fenyegetett ország védel­mére. A polgári demokratikus forradalom kormányzata már megérkezése napján a Ludovika parancsnokának nevezte ki. Ne­héz dolga volt az erősödő anti- militarista, tisztikarellenes lég­körben, a háborúban felduzzadt, jórészt ellenforradalmár érzelmű tisztek körében. Ügy érezte, hogy a zűrzavar közepette is szervezettségre van szüksége az országnak. Ezt a szervezett erőt a szociáldemokrata pártban ta­lálta meg. Még nem elvi ala­pon csatlakozik, hanem gyakor­lati megfontolásból, a független­ség és demokratikus fejlődés elő­segítése érdekében. A nemzeti célokat állította előtérbe, akkor ütőképes hadsereget akart fel­állítani Magyarország biztosítása, illetve demokratikus átszervezé­se érdekében. A március 20—i súlyos felté­teleket tartalmazó Vyx-jegyzék hadügyi államtitkárként éri. „Kössünk szövetséget az egész világ proletariátusával. az or­szág érdekében” — jelenti ki. Bár differenciái vannak a had­ügyi vezetéssel, á román táma­dásra aktivizálódik. Elvállalja a tiszai hadsereg, majd az egész Vörös Hadsereg vezérkari főnök­ségét. Még nem meggyőződése* szocialista („akármilyen rendszer van is, hazafinak a hadseregben a helye, ha a határokon ellen­ség áll” — vallja ekkori tevé­kenységéről később az osztály- bíróság előtt), de a legjobb úton van afelé, hogy azzá legyen. Fenntartásait leküzdve teljes szívvel a proletárdiktatúra mel­lé áll, vállalja a forradalmi hon­védő háború céljait. Nevéhez fűződik a dicsőséges északi had­járat tervének kidolgozása és ve­zetése. A Clemenceau-jegyzék elfoga­dása miatt lemond tisztségéről és visszavonul. A Tanácsköztár­saság leverését követően letar­tóztatás, vizsgálati fogság, majd ügyészi felügyelet a sorsa. Az 1920-as, ellene folytatott kirakat­perben viszonylag enyhe ítéletet kapott (2 év 9 hónap), majd kor­mányzói amnesztiával 13 hónap után szabadult. Az ellenforra­dalmi rendszer, a tiszti társada­lom még nem mondott le róla végleg, még megpróbálta vissza­nyerni magának. De most már olyan Stromfelddel volt dolguk aki egyre inkább tudta, hol a helye, mit kell tennie. Ápolta ok­tóbrista kapcsolatait, aktivan dolgozott a szociáldemokrata pártban, szervezte annak R- gárdáját, és fokozatosan a pár­ton belüli ellenzék egyik vezér­alakjává vált. 1926-tól pedig a Kommunisták Magyarországi Pártja is felvette tagjai sorába. 1927. október 10-én érte a ko­rai haláL . Néhai Stromfeld Aurél vezér­kari ezredest 1945. május 1-én a felszabadult ország ideiglenes nemzetgyűlése vezérezredessé léptette elő. — dérer — Turistaként az NDK-ban Augusztus második felé­ben harmin­cad magam­mal — IBUSZ­csoportban — hét napot töltöttem a Német Demokratikus Köztársa­ságban, pontosabban és közelebb­ről Szász-Svájcban. A csoportosan utazó, kiránduló turista program szerint mozog külföldön és azt néz meg, amit mútatnak neki, oda megy, ahová az előre meghatáro­zott műsor szerint viszik. Kétség­telen, hogy bizonyos szempontból jó ez az irányított, programozott ismerkedés, hiszen általában és zömmel a legértékesebb műemlé­kekkel, a leggazdagabb múzeu­mokkal, várakkal, kastélyokkal, híres emberek lakhelyével, netán fogságának helyszínével ismer­kedhet meg az ember. De ez nem mindenkit elégít ki. Vannak olyanok — s magam is közéjük tartozom —, akik nem elégszenek meg a prospektusok­ból is kiolvasható adatokkal, tör­ténelmi dátumokkal, az , építők, tervezők, hadvezérek, uralkodók nevével, ■ hanem látni, tapasztalni I. Autók és emberek akarnak abból a világból is, amely a hétköznapokon körülveszi az embert, tudni szeretnék, hogyan élnek, hogyan viselkednek egy másik ország lakói, polgárai. Éppen ezért úgy döntöttem, nem a beadeker-szöveget írom, hanem tapasztalataimról, tűnődéseimről, megfigyeléseimről adok számot. A közlekedés Sebnitzben, a -szállodában kap­tunk szobákat. A kisvárosban kö­rülbelül 12—13 ezer ember lakik. A főtér a bajai főtérre hasonlít. Reggel valamivel nyolc óra előtt az emberek munkába sietnek. Hi­vatalnokok. Feltűnően sok a mo­torkerékpár, de van bőségesen gépkocsi is: Trabant, Zaporozsec, elvétve Skoda, s még ritkábban Wartburg, esetleg Zsiguli. Állok a járdaszegélyen a zebránál. Át akarok menni a túlsó oldalra, ahol Népszabadságot szeretnék venni az újságosnál. Arra leszek figyelmes, hogy jobbról és balról megállnak a járművek, pedig sen­ki nincs az átkelőhelyen, egyma­gámban állok a járdaszegélyen. Néhány másodperc múlva kap­csolok: rám várnak, hogy men­jek át. A túlsó oldalról, de most már messzebbről figyelem a-zeb­rát. Bárki gyalogosról — idős asz- szonyról, gyerekről, kismamáról, házaspárról — észreveszik az autósok, hogy át akar menni, azonnal megáll a hömpölygő gép­folyam, s a gyalogos teljes bizton­sággal, abszolút nyugalommal me­het át az úttesten. Később, a kö- ’ vetkező napokon tovább- figyelem a jelenséget. A gyalogosok nem élnek vissza a járművezetők ud­variasságával: nem állnak meg a zebrán beszélgetni, újságot olvas­ni, nem haladnak szándékosan lassabban, mint a járdán. Az autó­soknál sem láttam olyasmit, hogy egymásra öklöt ráztak volna, sér­tegetés, mutogatás, ideges dudá­lás sem fordult elő. Bizonyára nem csak azért, mert az NDK­ban megbüntetik azt az autóst, aki a másiknak- „nemzetközi” jel­zésekkel vonja kétségbe elmebeli állapotát. Mindezeken elgondolkozva arra jöttem rá, hogy a gépjárműveze­tők vigyáznak a gyalogosokra. Náluk ez természetes. Nem a gya­logosnak kell tehát lesnie a kí­nálkozó átkelési alkalmat, hanem az autósok adják meg neki a le­hetőséget. Ez pedig óriási különb­ség. De nemcsak a „lakott terü­leten” tapasztalható az udvarias­ság, az óvatosság, a biztonságra való törekvés, hanem a nagy sztrádákon, kanyargós hegyi uta- korf is. A szülők például nyugod­tan engedik el hat-nyolc éves cse­metéiket, akik szívesen túráznak a hegyek között kerékpárral. A járművezetők messze kikerülik őket előzésnél, s nem fordult elő egyszer sem, hogy szembe-forga- lom esetén az autóbusz megelőzte volna a libasorban taposó gyere­keket. Megvárta, amíg szembe semmi nem jön, s úgy húzódott át a bal oldalra, tehát szabályo­san ... A nálunk oly sokat emle­getett, ám alig-alig gyakorolt köz­lekedési morált valahogy úgy kép­zelem el, ahogyan az NDK-ban csinálják. Sebnitz már említett főterén igen nagy forgalmat bonyolít, le a zöldséges bolt. Maga az üzlet kicsi, s ezért az utcára, a járda szélére rakták ki a ládákat sorba, egymás tetejére: karfiol, burgo­nya, káposzta, uborka stb. A becsület A ládák mellett kis tábla, meg­jelölve, hogy egy csomag burgo­nya, egy káposzta, egy kiló kar­fiol mennyibe kerül. Oldalt kis aszta), rajta mérleg, a mérleg mellett kis doboz, abban pénz. Eladó nincs. Ki-ki odamegy, kivá­lasztja a szükséges árut, ha kell megméri, s a pénzt a dobozba he­lyezi. Délután hat óra előtt néhány perccel két asszony hordja befelé az üres ládákat a boltba. Meg­kérdezem tőlük, szokott-e hiányuk lenni? Az idősebb rámnéz — német „nyelvjárásomból” nem nehéz kitalálnia, hogy külföldi vagyok —, leteszi a ládát, s csak annyit mond: — Jól is néznénk ki! Amíg eloldalgok a ládáktól, van olyan érzésem, hogy ha csak árnyaltan is, de megsértettem az idős nénit. A másik, ugyancsak a becsület körébe tartozó történet Drezdában esett meg. A csoport egyik tagja fiatal lány, aki először járt kül­földön — betért a drezdai nagy centrum áruházba. Az ötszintes kombinátban zsongott a nép. A lánynak valami megtetszett. Kifi­zette és távozott. Másnap, már a sebnitzi szállodában jött rá, hogy elveszett az útlevele, benne há­romszáz márkával (körülbelül 1400 forint). Utánagondolva eszébe jutott, hogy Drezdában, az áruház pultján felejthette. Tele­fon a drezdai rendőrségre, főleg az útlevél miatt. A válasz meg­nyugtató: igen, itt van az útlevél, tessék érte jönni. Harmadnap irány Drezda — természetesen a csoportvezető kíséretében. A rend­őrségen némi udvarias korholás után átnyújtják a lánynak az út­levelet. Kinyitja, benne a három­száz márka. S végül egy apró, de jellemző történet. Egy reggel a széken fe­lejtettem előző nap használt zok­nimat. Mire este visszatértem a szállodai szobába, a zokni kimos­va, kiterítve száradt az ablakpár­kányra fektetett törölközőn. Egy cédulát tettem az asztalra: köszö­nöm a mosást! s mellé egy már­kát. Este ugyancsak cédulát ta­lálok az asztalon, mellette az egy márkás. A papíron ez állt: Nem pénzért csináltam! Aláírás: a szo­balány. Gál Sándor (Következik: A hírnév válto- • zatai.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents