Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)

1978-08-25 / 199. szám

IDŐJÁRÁS Várható Idfijár&s ma estig: észak­nyugat felöl időnként megnövekvő felhőzet« elszórtan záporral, zivatarral. Többfelé megélénkülő, elsősorban a Dunántúlon helyenként megerő­södő északnyugati, északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21,26 fok körül. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! & mm 0 > 1 ad i mm ^ a AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIII. évf. 199. szám Ára: 90 fillér 1978. augusztus 25. péntek •2c0. Tegnap Kecskeméten a Vasútkertben ün­nepélyes keretek között megnyílt a Hírős Napok rendezvénysorozata. A megnyitón részt vett Horváth István, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Molnár Frigyes, az MSZMP Központi Ellen­őrző Bizottságának tagja, a megyeszékhely országgyűlési képviselője, a SZÖVOSZ elnö­ke, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács el­nöke, Erdélyi Ignác és Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkárai, dr. Láng Ist­ván, a Magyar Tudományos Akadémia fő­titkárhelyettese, dr. Kovács Imre MÉM-mi­­niszterhelyettes, dr. Kozma Pál és dr. Somos András akadémikusok, a Kertészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárai, dr. Kőrös Gáspár, a kecskeméti városi pártbizottság első titkára és Gódor József, Kecskemét vá­ros Tanácsának elnöke. 9 Dr. Matos Dr. Matos László, a megyei ta-László nács elnökhelyettese a rendező megnyitó szervek nevében köszöntve a beszédét résztvevőket, megnyitó beszédé­mondja ben többek között a következő­ket mondotta: Ülést tartott a Minisztertanács A kormány -Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. -A kormány megtárgyalta és jó­váhagyólag tudomásul vette Isi. doro Malmiercának, a Kubai Köz­társaság külügyminiszterének ha­zánkban tett hivatalos baráti lá­togatásáról szóló jelentését. A mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi miniszter jelentést tett az aratás eredményes befejezéséről. A Minisztertanács elismerését és köszönetét fejezte ki az állami gazdaságok, termelőszövetkeze, tek vezetőinek és dolgozóinak, mindazoknak, akik példamutató helytállással hozzájárultak, hogy a nehéz körülmények ellenére tervszerűen megtörtént a gabona­­termés betakarítása. A Fővárosi Tanács elnöke, va­lamint az építésügyi és városfej­lesztési miniszter jelentést tett a budapesti komplex lakásépítési terv megvalósításának helyzeté­ről. A kormány elfogadta a jelen, tést és határozatot hozott a to­vábbi feladatokról. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a nehézipari mi­niszter jelentését a tárca vállala­­latainál folyó szervezési tevé­kenységről és az erre a tervidő­szakra kitűzött feladatok végre­hajtásáról. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke beszámolt a tej­termelés, -feldolgozás és -fogyasz­tás helyzetének vizsgálatáról. A Minisztertanács tudomásul vette a jelentést, és felhívta az érin­tett minisztereket és országos ha­táskörű szervek vezetőit, hogy tegyék meg a vizsgálat tapaszta­latai nyomán szükséges intézke­déseket. A kormány ezután egyéb ügye­ket tárgyalt. (MTI) — Amikor a megye és a vá­ros vezető szervei abban döntöt­tek, hogy ez évben ismét meg­rendezik a Hírős Napokat, azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a város régi hagyományait követ­ve ismét bemutassák Bács-Kis­­kun megye és Kecskemét város eredményeit, különösen az V. ötéves terv első éveinek sikereit, érzékeltetve azokat a feladatokat és gondokat, amelyekkel a me­gye mezőgazdasága és élelmi­szeripara küzd. — Negyedszer kerül megren­dezésre az országos kertészeti napok, amely a kertész szakem­berek legnagyobb hazai fóruma. Plenáris és szekció-üléseken a kertészeti termelés legaktuálisabb problémái kerülnek megvitatásra és ezt tanulmányozza majd csaknem ezer kertészeti szak­ember az üzemi bemutatókon. A tanácskozások mellett lát­ványos kiállítások mutatják be a megye kertészeti és élelmiszer­ipari termelésének helyzetét, amely szervesen kapcsolódik az országos kertészeti napokhoz. A bemutatásra kerülő termelvények és termékek széles skálája biz­tosítja a mezőgazdaság és az élelmiszeripar tényleges és szer­ves egységét, éppen ezért nyil­vánvaló': nem lehet közömbös számunkra, hogy, miképpen ala­kul e két ágazat jövője, hogyan halad az ültetvények korszerűsí­tése és a hagyományos ültetvé­nyek váltása új, korszerű üzemi ültetvényekkel. Ez a munka meg­indult, az V. ötéves tervben hat­ezer hektár szőlőtelepítést terve­zünk megvalósítani az üzemek­kel teljes egyetértésben. — A párt és a kormány fel­hívására és támogatásával a me­gye szövetkezeti parasztsága az állami gazdaságok és kisterme­lők derekasan kivették részüket a zöldségprogram eredményes végrehajtásából. Így a termőte­rület 21 ezer hektár fölé emel­kedett, az össztermelés a 30 ezer vagont is meghaladja. A megnyitó beszéd foglalkozott még az élelmiszeripar helyzeté­vel és ebben az évben a mező­­gazdaságban, illetve a kertészeti ágazatban jelentkező gondokkal Ismertette a kiállításban részt vevők összetételét és azokat a törekvéseket, amelyekkel a Hí­rős Napok rendezvénysorozat biztosítja a több tízezres érdek­lődő sereg jó ellátását és szóra­kozását. > Dr. Matos László megnyitó be­szédét ezzel fejezte be: „Enged­jék meg, hogy megköszönjem mindazoknak, akik a mezőgaz­dasági nagyüzemek, háztáji gaz­daságok, fogyasztási szövetkeze­tek és az élelmiszeripari válla­latok termékeiből ezt a nagysze­rű termékparádét összeállították és a Hírős Napok Kecskeméten rendezvénysorozat programját, előkészítették.” A megnyitó beszéd után a részt vevő sok ezer ember megte­kintette a pavilonok gazdag vá­lasztékát. Ünnepélyesen megnyitották a IV. Fogathajtó Világbajnokságot Kertészek IV. országos tanácskozása A Hírős Napok vasútkerti megnyitó ünnepségét követően az országos és megyei politika!, társadalmi, gazdasági veze­tők, szakemberek részvételével a Megyei Művelődési Köz­pontban plenáris üléssel tegnap a délelőtti órákban kezdőd­tek meg az országos kertészeti napok. Csütörtökön délután már há­rom órakor szinte zsúfolásig meg­telt Kecskeméten a Széktói Sta­dion. A lelátókon mintegy húsz­­huszonkétezren zsúfolódtak ösz­­sze, hogy tanúi legyenek a IV. Fogathajtó Világbajnokság ünne­pélyes megnyitásának. Minden pontosan a program szerint kö­vetkezett. A Budapesti Központi Helyőrség zenekarának bevonulá­* 9 Hozzák a nemzetek zászlóit. sa a nézők hatalmas tetszésnyil­vánítása mellett történt. A húsz­perces műsor utolsó felében a légtérben két AN—2-es típusú re­pülőgép jelent meg, fedélzetén ejtőernyősökkel. Az első ugró Sa­mu Ferenc, az ejtőernyős váloga­tott edzője volt, majd őket kö­vették a nemzetek zászlait hozó ejtőernyősök. Az ejtőernyős-be­mutató utolsó aktusaként a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség ejtő­ernyős-válogatottja úgynevezett kupola kötelékrepülést hajtott végre. Ezután a bábolnai lovasharso­­nások vonultak be huszáregyen­ruhában, őket követte két görög harcikocái. Zsigmond Tibor had­nagy vezetésével a nemzetek zászlait vivő osztag Indult el ez­után a nézők nagy tapsa köze­pette, majd megkezdődött a fo­gatok bevonulása. Előttük két huszár a nemzeti zászlót hozta, s ugyanakkor a felvonuló nemze­tek himnuszát játszotta a zene­kar. Rendkívül impozáns látvány volt Anglia, Ausztria, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság, Dá­nia, Franciaország, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, Hollan­dia, a Lengyel Népköztársaság, a Némdt Szövetségi Köztársaság, Svájc, Svédország, majd Magyar­­ország fogatainak bevonulása. A felállás befejeztével dr. Pál Já­nos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke tett jelentést az elnök­ségnek arról, hogy a versenyzők készen állnak a világbajnokság versenyeinek lebonyolítására. Az elnökségben helyet foglalt Fülöp edinburghi herceg, a Nem­zetközi Lovas Szövetség elnöke, dr. Beckl Sándor államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthi­vatal elnöke, Horváth István, a megyei pártbizottság első titká­ra, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, Kiss Lajos vezér­őrnagy, az MHSZ főtitkára, dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ el­nöke, dr. Kőrös Gáspár, a városi pártbizottság első titkára, Gódor József, a kecskeméti Városi Ta­nács elnöke. Dr. Beckl Sándor megnyitó beszédében köszöntötte a versenyzőket, a nézőket, s hangsúlyozta: „Öröm számunkra, hogy mi, magyarok rendezhetjük meg ezt a világversenyt... Szol­gálja ez~a verseny is a népek kö­zötti barátság továbbfejlesztését. A IV. Fogathajtó Világbajnoksá­got ünnepélyesen megnyitom.” A harsonások a világbajnokság szignálját játszották, s közben a már jól ismert emblémás zászló felkúszott a főárbocra. A bábol­nai lovasharsonások után a ver­senyfogatok elvonultak a közön­ség előtt, amely felállva ünne­pelte a verseny résztvevőit. Ezután, a 48-as „ huszárok egyenruhájában a Belügyminisz­térium lovasai mutattak be iga­zán látványos műsort. A 25 per­cig tartó, úgynevezett karusszelt követően a Magyar Lovas Népi Együttes és a Megyei Művelődési Központ Kecskemét nevű tánc­­együttesének negyven tagja ad­ta elő a. Pünkösdikirály-választás című népi lovasjátékot, amely valamennyi néző számára felejt­hetetlen élmény marad. A világ­bajnokság első napi programját a Rákóczi-induló zárta be. A IV. Fogathajtó Világbajnok­ság megnyitója alkalmából teg­nap este a megyei tanács elnöke fogadást adott, G. G. — A Hírős Napok Kecskemé­ten rendezvénysorozat szerves részét alkotják az országos ker­tészeti napok tanácskozásai, ame­lyeket nemcsak a szakemberek, hanem a megye lakossága is megkülönböztetett figyelemmel kísér — mondotta a Megyei Mű­velődési Központ (nagytermében a résztvevőket te szervezőket kö­szöntve Horváth István, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bi­zottságának első titkára. A nagy-9 Az országos kertészeti napok megnyitó ünnepségén Horváth István, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte a részt­vevőket. termet zsúfolásig megtöltő hall­gatóság a pártbizottság első tit­kárának szavait figyelve, tudo­mást szerzett arról, hogy Kecs­kemét immár negyedik alkalom­(Folytatás a 2. oldalon.) 9 Dr. Beckl Sándor ünnepélyesen megnyitja a IV. Fogathajtó Világ­bajnokságot. 9 A fogatok felvonulása. (Pásztor Zoltán felvételei) 9 A kertészeti napok megnyitójára az ország különböző részeiről több száz szakember érkezett.

Next

/
Thumbnails
Contents