Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)

1978-08-25 / 199. szám

2 ■ PETŐFI NÉPE t 1978. augusztus 25. Kertészek országos tanácskozása (Folytatás az 1. oldalról.) mai ad otthont é nagyjelentősé­gű rendezvénysorozatnak. A vá­ros, valamint Bács-Kiskun me­gye a kertészeti kultúra magyar­­országi történelmében kiérdemelt jeles helyét a jelenben és a jö­vőben is igyekszik nemcsak meg­tartani, hanem vezető feladatát, az elkövetkező évek munkájával kívánja még inkább betölteni. Köszöntőjét a következőképp folytatta: — A felszabadulást követően, a szocializmust építve sok min­den -nagyot változott e tájon a gazdaság, a társadalom szerke­zetében, a kultúrában, szokások­ban, az életmódban. Új arcot öltenek településeink, átformáló­dik községeink, városaink külső képe is. Miközben jogos büszke­séggel tekinthetünk legújabb eredményeinkre, tisztelettel gon­dolunk azokra a messzi ősökre, a régmúlt idők nemzedékeire is, akik előkészítették itt hosz­­szú századokra az életet, akik megvetették lábukat a futóho­mokon, akik sok-sok csapás és csalódás után is újrakezdték mindig, s kitartással, bátor aka­rattal legyőzték a természetet, kertté szelídítették a homokot. A természet mostoha körül­ményei ellen vívott küzdelemben Bács-Kiskun megyében, különö­sen Kecskemét környékén — történelmi időszakra is visszate­kintve — kiemelkedő szerepe volt a szőlő, a gyümölcs, a zöld­ség termeszlésének, feldolgozásá­nak és forgalmazásának. A szo­cialista mezőgazdasági -nagyüze­mek kereteiben valóban arany­homokká válik a futóhomok. Hazánk- egyik legnagyobb gyü­mölcsöskertje ez a táj, és ma lett igazán a „szóló szőlő, a csen­gő barack és a mosolygó alma” hazája. De ennél több is történt Kecs­keméten — mint erre Horváth István ki is tért. — A homok metropolisában szocialista nagy­város építése kezdődött, s egyre nagyobb számú lakossága az iparban és a korszerűbbé váló mezőgazdaságban egyaránt meg­találja a munka értelmét, egyéni és közösségi hasznát, boldogulá­sát. Ma már megvalósulóban van az a kodályi kívánság, hogy ne csak a barackból főzött szeszes ital révén legyen híres Kecske­mét, hanem a szellem termékei folytán is. — A Duna—Tisza közénfek "jó­­hírét változatlanul sokfelé viszik a világba a kertészeti termelés, g a szellem termékei egyaránt — mondotta Horváth István. — Ma már joggal mondhatjuk, hogy a megyeszékhely és Bács-Kiskun más vidékein dolgozó kutatók, szakemberek jelentős mértékben járulnak hozzá és vesznek részt az egyetemes, valamint a hazai kulturális és tudományos ered­mények gyarapításában. A ho-^ moki szőlő- és gyümölcskultúra' megteremtőinek, a zöldségter­mesztésnek és nemesítésnek igen sok országos, sőt Európa-hírű szakembere él és dolgozik ma is ezen a vidéken. A most kezdődő tudományos tanácskozások, az ehhez kapcsolódó rendezvények ugyancsak hozzájárulhatnak az egész országban a kertészeti ága­zat termeléséhez növeléséhez, a műszaki fejlesztés időszerű fel­adatainak megoldásához. Köszöntője befejezéseként mindehhez kívánt jó munkát, hasznos eszmecserét a megyei pártbizottság első titkára a ker­tészeti kutatóknak és szakem­bereknek. Ezt követően dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadé­mia főtitkárhelyettese mondott megnyitó beszédet. Elemezte a kertészeti termelés fontosságát, a fejlesztés szükségszerűségét, a termőhelyi adottságokhoz való jobb alkalmazkodást Szólt azok­ról a feladatokról, amelyek va­­lóraváltása szükséges ahhoz, hogy a szőlő-, gyümölcs- és zöld­ségtermesztés, valamint kereske­delem és feldolgozás mind ma­gasabb szintű legyen. A plená­ris ülésen az első előadást dr. Molnár Béla, a MAE Kertészeti Társaságának elnöke tartotta. A kertészeti termelés műszaki fej­lesztéséről szólva beszélt arról, hogy a munkafolyamatok tech­nológiai átalakulása, az iparsze­rű termelés térhódítása megvál­toztatja a kertészeti termelés és a kapcsolódó ágazatok eddigi vi­szonyál A tudományos technikai haladás felgyorsult, és ez még • A Mathiász-eadékérem egyik kitüntetettje Miké Józsefné, a mélykúti Lenin Tsz kertészeti munkacsapat-vezetője veszi át a kitüntetést dr. Gajdócsi István­tól, a megyei tanács elnökétől. inkább szükségessé teszi a ter­melés teljes rendszerének össze­hangolt fejlesztését. Szólt a gyü­mölcs-, a szőlő-, a zöldségter­mesztésben elért eddigi eredmé­nyekről, a gépesítés és kemizá­­lás hasznáról és lehetőségeiről, valamint az üzem- és munka­szervezés fontosságáról. Megálla­pította, hogy csak úgy érhetők el kedvező változások, a kerté­szeti termelés kívánt ütemű fejlődése, ha valamennyi ezzel összefüggő területen is megfelelő intézkedések születnék a jövő­ben. A MAE Kertészeti Társasága, öt esztendővel ezelőtt Mohácsi Mátyás-emlékérmet alapított, amelynek idei ünnepélyes átadá­sára is sor került. Dr. Dimény Imre, a Kertészeti Egyetem rek­tora adta át az emlékérmet Ágh István nyugdíjas téesz-elnöknek, elsősorban a dísznövénytermesz­tés és kutatás terén végzett ki­emelkedő munkájáért, dr. Má­­tyus Gábornak, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság igazgatójának, a szőlő- és gyümölcstermesztési rendszer megszervezése és ered­ményes tevékenységének elisme­réséért, dr. Pető Ferencnek, a nyíregyházi mezőgazdasági főis­kola főigazgatójának, valamint dr. Borka Miklósnak, a Zöldség­­termesztési Kutatóié.íntéeeta' fő­osztályvezetőjének. 6} S A megye mezőgazdasági és kertészeti fejlesztésében kiemel­kedő munkát végzők jutalmazá­sára alapított Mathdász-díjat dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke adta át dr. 'Deák István­nak, a lakiteleki Szikra Tsz el­nökének, Weichl Istvánnak, a Kunbajai Állami Gazdaság igaz­gatójának, valamint Mikó József­­nének, a mélykúti Lenin Tsz kertészeti munkacsapat-vezető­jének. Az országos kertészeti napok rendezvényei keretében délután szekcióülésekre került sor. A sző­lő-, a gyümölcs- és a zöldség­­termesztés helyzetéről, feladatai­ról, valamint a zöldövezeti te­rületek kialakításáról hangzottak el előadások. Ma üzemi bemu­tatókra kerül sor a Kiskunhala­si és Hosszúhegyi Állami Gazda­ságban, a dánszentmiklósi Mi­csurin, valamint a szabadszállá­si Lenin Termelőszövetkezetben és a Kiskunsági Nemzeti Park­ban. . Cs. I. • Dr. Mátyás Gábor, a Hosszú­hegyi Állami Gazdaság Igazgató­ja is Mohácsi János-emlékérmet kapott, amelyet dr. Dimény Imre, a Kertészeti Egyetem ' rektora adott át. Virágkiállítás a főiskola udvarán A virágkiállítás, mélyeit a ker­tészeti főiskola udvarán rendez­tek meg, dr. Filius Istvánnak, az intézmény igazgatójának üdvözlő szavaival nyíllt meg. A szép szá­mú közönség azonnal benépesí­tette a szinte szűknek bizonyuló' séta utakat, de hisz az volt'a cél, minél több, szebb virágot mutas­sanak be a résztvevők: a CSOMI­KERT Hődmezővásihelyről, a Magyar—Szovjet Barátság Tsz, a Gyenes-kertészet Kecskemétről, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz, a FŐKÉRT, a Rozmaring és a Sa­sad Tsz Budapestről, valamint a Kertész Tsz Szombathelyről. A legszebb növényeket díjaz­ták, a Magyar—Szovjet • Barátság Tsz dnaoéna szobanövénye pél­dául aranyérmet szerzett. A ki­állítás virágkompozíciói szemet gyönyörködtetőek, igazi színfolt­jai a Hírős Napok rendezvény­­sorozatának. A KRÍM-FÉLSZIGETI TALÁLKOZÓK JELENTŐSÉGE Együttműködés a békéért, a biztonságért A nyár folyamán fontos találkozók jellemezték a szocialista országok politikai életét: Leonyid Brezs­­nyev, az SZKP főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Krímben fogadta a testvérpártok vezetőit. Az immár hagyományos krím­­félszigeti találkozók a szocialista országok együtt­működési mechanizmusának szerves részévé váltak; lehetővé teszik a legidőszerűbb bel. és külpolitikai kérdésekkel kapcsolatos legfelsőbb szintű vélemény, cseréket, á közös álláspontok kialakítását, az együt­tes akciók összehangolását, a távlati együttműködé­si terve -, kidolgozását. Az idei találkozón a kétoldalú kapcsolatok kérdé­sei mellett nagy figyelmet fordítottak a legfontosabb nemzetközi kérdésekre: a NATO és a pekingi veze­tés agresszív tevékenységének felélénkülésére, az amerikai—izraeli—egyiptomi kUlöntárgyalúsok nyo. mán tovább éleződő közel-keleti helyzetre, valamint a Balkán-félszigettel kapcsolatos imperialista pró­bálkozásokra és a kínai vezetők hegemonisla törek­véseire. A történelmi tapasztalatok bebizonyították, hogy a szocialista országok csak szorosan együttműködve képesek teljes mértékben kibontakoztatni az új tár­sadalmi rend előnyeit; csak együttes nemzetközi ak­ciókkal biztosíthatják a békéért és a népek bizton, ságáért folyó harc sikerét;- csak közös erőfeszítések­kel képesek visszaverni a reakció próbálkozásait. A szocialista országok erejének legfőbb forrása az égység. Éppen ezért az imperializmus azt támad­ja, ami egybefogja, összefoírottá teszi a szocialista közösséget: a marxizmus—leninlzmust, mint az egy­ség ideológiai alapját; a munkásosztálynak és párt. jának, a proletár internacionalizmus eszméi hordo. zóiának vezető szerepét; a Szovjetunió tapasztala­tainak világtörténelmi jelentőségét. így történt 1956- ban, a magyarországi fegyveres ellenforradalom elő­készítése idején, és 1968-ban Csehszlovákiában, ahol a belső ellenforradalom és a külső reakció erői meg­próbálták megdönteni a szocialista rendszert. Ügy an. akkor az imperializmus — az enyhülés körülmé­nyeihez alkalmazkodva, de lényegében a korábbi módszereket alkalmazva — ma sem mond le a szo­cialista közösség bomlasztására, a szocializmus vív­mányainak megdöntésére irányuló törekvéseiről. Az említett események megmutatták a tömegek­nek, hogy a szocialista országok internacionalista szolidaritása, a leninizmushoz való hűség fontos ga­ranciája fejlődésüknek, a bel- és külpolitikai kérdé­sek megoldásában megnyilvánuló1 teljes szuvereni­tásuknak. S ez utóbbit különösen hangsúlyozni kell, mivel az „emberi jogok” kommunistaellenes „baj­nokai” állandóan a szocialista országok „szuvereni. fásának korlátozásával”, a Varsói Szerződés és a KGST „túlságosan szigorú” szabályainak „áldoza­tival" foglalkoznak. Természetesen elsősorban a Szovjetuniót teszik felelőssé, amely 1968 augusztu­sában állítólag erőszakot alkalmazott a „prágai li­berálisok” ellen és megpróbálja ráerőszakolni aka­ratát a többi szocialista országra. A szocialista közösség országai a békére és a nem. zetközi együttműködésre irányuló aktív és céltudatos politikát folytatnak, amely évről évre döntőbb ha­tást gyakorol az események világméretű fejlődésére. Éppen ezért korunk alapvető kérdéseiben tanúsított szolidaritásuk rendkívül nagy jelentőségű — s ezt meggyőzően bizonyítják a testvérpártól? vezetőinek krím-félszigeti találkozói. (APN) VÁLTSÁGDÍJ A TÚSZOKÉRT Meghátrált a nicaraguai kormány Politikai foglyokat is bocsátanak szabadon események sorokban BUDAPEST___________________________ A magyar és az amerikai pénz­ügyminisztérium szakértői hosz­­szabb idő óta tárgyalásokat foly­tattak a jövedelmek kettős adóz. tatásának elkerüléséről. A tár. gyalások eredményeképpen a de­legációk vezetői csütörtökön Bu­dapesten egyezményt parafáltak, vagyis előzetesen jóváhagytak. A delegációk rövidesen kormányuk elé terjesztik az egyezményt, hogy a végleges aláírásra is sor kerül­hessen. Az egyezmény célja, hogy elősegítse a két ország közötti gazdasági kapcsolatok további fejlődését. (MTI) , PÁRIZS 34 éve, 1944. augusztus 25-én sza. badult fel Párizs a hitlerista meg. szállás alól. A francia főváros­ban ünnepségsorozattal emlékez­nek meg az évfordulóról: az el­lenállás egykori harcosainak or. szágos szövetsége szerdán a dia­dalívnél rendezett emlékünnepsé. get. Szerdán az esti órákban Jacques Chirac fogadta Vlagyi­mir Promiszlovot, a moszkvai vá­rosi tanács elnökét. A látoga­tás végén Chirac bejelentette, hogy Moszkvába szóló meghívást fogadott el, és valószínűleg a jö­vő év elején látogat el a szovjet fővárosba. ISLAMABAD ~ Az új • pakisztáni kormány szer­dán letette hivatali esküjét. A 24 minisztérium élére polgári sze. mélyek kerültek, tizenketten kö­zülük a kilenc jobboldali pártot tömörítő Pakisztáni Nemzeti Szö­vetség tagjai. A kabinet „elnöke”, azaz a miniszterelnök Ziaul Hak tábornok. (UPI, AP) KUVAIT Szultán Ibn Abdul Aziz szaúd­­arábiai hadügyi és' légügyi mi. niszter csütörtökön felszólította az összes arab országokat, hogy támogassák Reza Pahlavi iráni uralkodót a teheráni kormány el­len kibontakozott megmozdulások elfojtásában. A szaúdi politikus az Al-Szijasza kuvaiti napilapnak adott nyilatkozatában az iráni za­vargásokért a „nemzetközi kom­munizmust” vádolta. TOKIÓ A japán, nemzetvédelmi. ' hiva­tal ftáaüfe'ymlií^itéVltínö1'; 2;Í34”' milliárd jenes (11,23 milliárd dől. táros) katonai költségvetést akar elfogadtatni az 1979-es költségve. tési évre. Ha a japán nemzetgyű­lés megszavazza a javaslatot, ak­kor az 1978-as év katonai kiadá. saihoz viszonyítva Japán hadiki. adásai 12,3 százalékkal fognak emelkedni, (AFP) LIMA Tovább tart a perui bányászok országos méretű sztrájkja, annak ellenére, hogy a kormány katonai ellenőrzés alá vonta Peru bánya­vidékeit, és az országnak ebben a körzeteiben rendkívüli állapotot rendelt el. (AP) Meghátrált a nicaraguai kor­mányzat és elfogadta a parlament épületében rezsimhű túszokat fogva tartó sandinista harcosok követeléseit — jelentették szer­dán éjjel a managuai hivatalos rádióadó közleményére hivatkoz­va a Costa Rica-i rádióállomá­sok. Szerdán este — közép-euró­pai idő szerint osütörtöíkön haj­nalban — az ellenőrzött ndeara­­guai rádióállomás beolvasta a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front közleményét az események­ről, amely egyik feltétele volt az időközben százegynéhányra . ol­vadt túsz épségben való szabadon bocsátása. A managuai kormányrádió közlése szerint megegyezés szüle­tett a távozás módozatairól, yala-Nur Mohammed Tarakinak, az Afgán Népi Demokratikus Párt Központi Bizottsága főtitkárának, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa elnökének, az ország miniszter­­elnökének vezetésével Kabulban rendkívüli ülést tartott a párt központi bizottságának politikai bizottsága. A kabuli rádióban nyilvános­ságra hozott közlemény szerint a politikai bizottság a belső és külső reakció erőinek összees­küvő tevékenységével és cselszö­véseivel kapcsolatos kérdéseket vitattak meg. Mint a közlemény mint arról, hogy a rezsim hogyan rendezi a gerillák anyagi követe­léseinek módját. Ennek megfele­lőén a fegyveresek megfelelő szá­mú túszt tartanaik vissza mindad­dig, amíg velük, valamint a sza­badon bocsátandó politikai fog­lyokkal Mexikóba, Panamába, és Costa Ricába nem távoztak, a tíz­millió dolláros váitságpénz egy­­egy millióját a Mexikóba, Pana­mába, Venezuelába utazók, két­milliót a Costa Ricába távozók viszik, öltmillió dollárt egy köze­lebbről még n'eim határozott or­szág bankjába való átutalással kértek. A legutolsó jelentés szerint Ma­­naguában megkezdődött a fogva tartott túszok fokozatos szabadon bocsátása. megállapítja, ebben a bűnös te­vékenységben részt vett Abdul Kader volt hadügyminiszter és Shahpur tábornok, volt vezérkari főnök ellenforradalmi csoportja. Cáfolhatatlan bizonyítékok tanú­sítják Szultán Ali Pesmand ter­vezési miniszter és Mohammad Ráfi közmunkaügyi miniszter bűnrészességét is. A politikai bi­zottság szigorúan megbélyegezte mindkettőjüket és jóváhagyta a letartóztatásukról hozott döntést Mint a kabuli rádió szerdán bejelentette, a két minisztert le­tartóztatták. (MTI) A tizedik hét a Szaljuton Megsemmisült a Progress/ MOSZKVA Véget ér az űrutazás 10. hete is Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov számára: a Szaljut—6 űrállomás második állandó személyzete június ’ kö­zepe óta látja el feladatát. A két űrhajós kiváló egészségi állapot­ban van, s munkaképességük is változatlan, így még hosszú ideig maradhatnak az űrállomáson. . Csütörtöki programjukban is­mét kísérletek és megfigyelések szerepeltek, ugyanakkor előké­szít ették az űrállomás berendezé­seit a soron következő feladatok­ra. Az űrállomás számos bioló­giai kísérlet színhelye is. Ezek •közül egyről, az úgynevezett me­dúza-programról számolt be csü­törtökön a Krasznaja Zvezda, a szovjet hadsereg lapja, A kísérlet célja rendkívül keletkezésével kapcsolatos elmé­letek próbája folyik a világűrben. A Progressz—3 teherűrhajó, melyet néhány napja választottak el a Szálj útitól, a Föld légkörébe érve megsemmisült. Az űrhajóval néhány napon át különböző irá­nyítási és üzemeltetési próbákat végeztek a földi irány Utó köz­pontból. A próbák célja az volt, hogy a gyakorlatban vizsgálják meg egyes kisebb irányítástech­nikai változtatások hatékonysá­gát. A Progressz ugyanis lénye­gében azonos a Szojuz típusú űr­hajókkal, kivéve azt, hogy nin­csenek rajta a Földre visszaté­réshez szükséges eszközök. (MTI) Letartóztattak két afgán minisztert A MERÉNYLETEK HÁTTERE Gazdasági és társadalmi gondok Iránban A JELENLEGI iráni zavargá­sok mögött legalább tizenöt év bonyolult társadalmi mozgásai vannak. 1963. január 26-án nép­szavazás indította útjára a „fehér forradalomnak” nevezett, Reza Pahlavi sah által kidolgozott mo­dernizálási folyamatot. A prog­ram legfontosabb, pontjai közé tartozott az egy falunál nagyobb földbirtok átadása a parasztok­nak, az erdők és vizek köztulaj­donba vétele, a nők szavazati jo­gának biztosítása, az ipar radi­kális fejlesztése . nagymértékű beruházások segítségével. A „fe­hér forradalom” szerves részét al­kotta a feudalizmus-ellenes re­formintézkedéseknek, a feudális uralkodó réteg hatalmának korlá­tozására tett erőfeszítéseknek. Az elsősorban gazdaságcentri­kus fejlesztési elképzelésben he­lyet kaptak bizonyos szociális jel­legű intézkedések is, például az oktatás és a népművelés terén. A program azonban lényegében érintetlenül hagyta az ország tár­sadalmi helyzetét, az alapvető de­mokratikus jogok biztosítása ki. maradt az uralkodó terveiből. Az Iráni Kommunista Párt utódját, az úgynevezett Tudeh-pártot szét­verték — a pártnak 1947-ben még két minisztere volt a kormány­ban —, fokozatosan felszámolták a polgári pártokat, betiltották gya­korlatilag a gyülekezéseket és sztrájkokat, szigorú sajtócenzúrát vezettek be. A modernizálási folyamat megvalósítása sokat lendített elő. re az országon, de egyszersmind súlyos fogyatékosságokat és vál­ságjelenségeket is előidézett. 1963 után két és fél millió földműves­ből kisbirtokos lett, de az „új­gazdák” a rendkívül elmaradott termelési viszonyok, a szükséges felszerelések hiányában nagyon csekély eredménnyel gazdálkod­hattak. AZ OLAJHATALOMMÁ vált Iránba ömlött a pénz. Az egy fő­re jutó évi nemzeti jövedelem 2000 dollár fölé emelkedett. Az „erőltetett ütemű” fejlesztés azonban negatív jelenségeket is szült. A hetvenes 'évek közepén a hatalmas olajbevételekből nyak­ra-főre, mindenféle központi el. képzelés nélkül, óriási beruházá­si programokat indítottak. Nagy pénzeket fektettek gátlástalan te­lekspekulációkba elburjánzott a korrupció, elhatalmasodott a pa­zarlás. A jövedelmek rendkívül egyenlőtlenül oszlottak meg a kü. lönböző — társadalmi osztályok — rétegek között: például 1974. ben a költségvetés 31 százalékát irányozták elő beruházásokra, 29 százalékot emésztettek fel a ka­tonai kiadások — a szociális in­tézkedések finanszírozására azon­ban kevesebb, mint húsz százalék jutott. A mezőgazdasági termelés évi átlagos növekedési üteme két százalék körül mozgott, sőt visz­­szaesés is bekövetkezett. A spe­kuláció és a pazarlás viszont fel­hajtotta az árakat, tavaly az inflá­ció meghaladta a 30 százalékot. A GAZDASÁGI GONDOK mel­lett felszínre kerültek a társadal­mi visszásságok is. Áz iráni rend­szer rendkívül szoros ellenőrzés alatt tartja az ország belpolitikai életét. Áz erőszakszervezet ha­talmas súllyal nehezedik a í^lol. dali mozgalomra, de a tőkés ala­pú modernizálási program az ős­kon zervatív—mohamedán—föl­desúri ellenzék szembenállását is kiváltotta. A liberálisok — fő­képpen a mérsékelt ellenzéki cső. portokat tömörítő Nemzeti Front — pedig a diktatúra ellen, a nyu. gáti mintája demokratikus kibon­takozásért, a tőkés irányú fejlő­dés meggyorsításáért szállnak síkra. Iránban jelenleg 35—40 ezer amerikai katona, tanácsadó tartózkodik — kiváltságos hely­zetüket egyre inkább támadják a különböző csoportok. Az iráni ellenzék rendkívül összetett. A muzulmán reakció a konzervatív jobboldal állásából bírálja a sah diktatórikus rend­szerét. A síita egyházi hierarchia, a mullahok, papok és a vallási vezetők, az ayatollák, kezdettől fogva szembeszálltak a sah udva­rának fejlesztési törekvéseivel. A földreform egyébként Is érzéke, nyen érintette az egyházat. A muzulmán jobboldal hívők mii. lióira támaszkodhat. Két évvel ezelőtt Reza Pahlavi sah — a dinasztiacsalád uralmá­nak átmentése érdekében óvatos „liberalizálásba” kezdett. A „liberalizálás” azonban — a baloldal hihetelenül szoros ellen­őrzése és „töretlen” elfojtása kö­vetkeztében — csak a konzerva­tív ellenzéknek volt elegendő ahhoz, hogy megmozduljon. Ezt a folyamatot azonban megszakítot­ták az 1978 tavaszán történt ese­mények.’ Az egykor a sah által száműzött — és jelenleg iraki székhellyel tevékenykedő khomei­­ni ayatolla fiát Ismeretlen tette­sek tavaly októberben megölték. A merénylet miatt, majd a negy­vennapos gyászidőszakban való. ságos vallási földmozgás rengette meg Kum szent városát. Május, ban a zavargások erősödtek, az udvar a különlegesen kiképzett elit ejtőernyősöket vetett be, akik behatoltak a síita egyház eddig sérthetetlennek tartott székhelyé­re és házi őrizetbe helyezték a száműzött' ayatolla utódját. Kétségtelen, hogy a nyári hó­napokban és az ezekben a na­pokban elharapódzott terrorcse­lekmények, megmozdulások mö­gött nagymértékben jelen van a síita egyház, pontosabban a konzervatív reakció is. Az ese. mények azonban mégsem szűkít-, hetők le csupán a vallási villon­gásokra. Egyre1 gyakrabban hal­latják szavukat a demokratikus nyitásért fellépő különböző pol­gári csoportok, liberális nézetű értelmiségiek, és a „fehér forra­dalom gyümölcséinek” élvezeté­ből kirekesztett dolgozók is. Maga az uralkodó igyekszik összemosni a rendszerét bíráló erők, csoportok közötti különbsé­geket. A „fekete reakció” (a mu­zulmán fanatikusok és a vallási reakció) és a „vörös forradalom” összefogásáról, ' „iszlám-marxis­tákról” beszél, sőt, nemrégiben azt nyilatkozta: „Államrendün­ket' a nemzetközi kommunizmus igyekszik felforgatni.” AZ EROSZAKSZÉRVEZET leg­főbb bázisa Iránban a SAVAK — a titkosrendőrség. Nyugati becs­lések szerint a szervezetnek öjt­­venezer főállású és hárommillió külső ügynöke van. Az ország életét behálózó mammutszolgálat hatalma az utóbbi időben magát a sahot is aggasztotta, és a tit­kosrendőrség vezetésében szemé­lyi változás történt. Egyes lapvé­lemények szerint a SAVAK oly mértékben összefonódott a CIA_ val, hogy az utóbbi tevékenységé­nek korlátozására tett kísérletek kihatottak az iráni szervezetre is. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents