Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)

1978-08-22 / 196. szám

1978. augusztus 22. é PETŐFI NÉPE # 3 Alkotmánynapi ünnepségek A történelmi folytonosság jegyében (Folytatás az 1. oldalról.) nagyközségi titkárának augusz­tus 20-i, megemlékező beszéde után az ipari üzemek és a Pető­fi Tsz irányítói tekinteitték át az országépítés helyi gazdasági, szo­ciális és munkahelyi kulturális eredményeit, majd kötetlen bará­ti beszélgetés kezdődött a fehér asztalnál. A városiasodé fejlődést szemlélteti, hogy az ipari terme­lés bevétele már meghaladja a mezőgazdaságét., Ebben a nagy­községben évente félmilliárd fo­rint értékű iskolaköpenyt és mun­karuhát varrnak, takarókat sző­nek, áruházi és szállodai beren­dezéseket, illetve egyéb cikkeket készítenek. A közösségi életmód 9 Bográcsban gőzölög ' a gulyás. Az óalmási parkerdőben kétten is — áruházi eladók — vállalkoznak a kóstolásra: Babity Zsuzsa és Mamuzsics Erzsébet, a bácsalmási ÁFÉSZ KISZ-titkára. formálódását nem kevesebb, mint százhuszonegy szocialista brigád összetartása segíti elő. Az immár hagyományossá vált munkás—paraszt találkozó mel­lett a Vörösmarty Mihály könyv­tár is megrendezte ünnepi, kama­rakiállítását. A kölcsönzőhelyiség előterében azok a kiadványok és újságcikkek sorakoznak fel, ame­lyek az alkotmánnyal, a szocia­lista törvényesség fejlődésével kapcsolatosak. Az új kenyér jel­képeként láthatták a látogatók a Petőfi Tsz lisztjéből sütött kerek cipót is. A nagyközség KISZ-esei eköz­ben az 5 kilométerre levő óal­­másj parkerdőbe kerékpároztak. Ez a tisztás — amely az időköz­ben elnéptelenedett és más célra szánt egykori tanyai iskola szom­szédságában húzódik — az üze­mek és gazdaságok dolgozóinak kedvelt kirándulóhelyévé vált. Most’ a fiatalok fociztak, fejelték és tollaslabdáztak itt. A labdajá­tékok után jólesett a bográcsban főtt gulyás és kolbászos krumpli­paprikás. • • Ünnepi közgyűlés A kiskunfélegyházi Vörös Csil­lag Tsz tagsága augusztus 19-én ünnepi közgyűlésen emlékezett meg az alkotmány napjáról. A kulturális műsort az aratásban jeleskedők meg jutalmazása- kö­vette. Vasárnap délelőtt a városi tanács dísztermében megrende­zett ünnepi összejövetelen dr. Korponai Zoltán vb-titkár mon­dott beszédet, majd a helyi Petőfi Tsz" dolgozói — jelképezve a si­keres betakarítást — átadták az új (búzából sütött kenyeret a vegyipari gépgyár Lenin szocia­lista brigádjának. A városhoz tartozó négy község közül Kun­szálláson került sor színes, ün­nepi programokra. A Herke-tónál az Alkotmány Tsz szocialista kol­lektívái randevúZtak a kisközség­ben lakó munkásemberekkel. Ha­sonló, színes népünnepély színhe­lye volt a falu lőbere, melyet egész napra ezúttal a fél egyházi mun­­. későrök és hozzátartozóik bérel­tek ki. gMijOi • A harmincéves drágszéli népi együttes alapító és fiatalabb tagjai körbefogják vezetőjüket, Beros Ferencet. Drágszéli jubileum Nagygyűlés Kalocsán Kalocsán vasárnap délelőtt a szabadtéri színpadon rendeztek nagygyűlést. Több mint hétszá­za n hallgatták meg Tóth Ferenc­­né országgyűlési képviselő beszé­dét, majd élvezték az olaszorszá­gi turnéja készülő Kalocsai Népi­együttes műsorát. A hagyomá­nyoknak megfelelően munkás­­paraszt találkozó is szerepelt a programban, amelyen részt vett Miklós János, az Állami Gazda­ságok megyei főosztályának ve­zetője, a megyei párt-végréhajtó­­bizottság tagja, Szvorény János, a kalocsai pártbizottság, Boza Jó­zsef, a kalocsai járási pártbizott­ság első titkára. * D unatetétlenen szombaton em­lékeztek meg az államalapítás és az alkotmány évfordulójáról, s ekkor adták át rendeltetésének a most megépült új gázcseretelepet. Űj, szilárd burkolatú úttal is gaz­dagodott a község augusztus 20-án. Új kenyér átadás Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központ emeleti csarnokaiban mintegy háromszá­zan foglaltak helyet a pénteken megrendezett ünnepségen. Az al­kotmány napi megemlékezésen megijelent Tohai László, a Bács- Kdskuin megyei Tanács . elnökhe­lyettese is. Ünnepi beszédet a városi nép­frontbizottság elnökhelyettese, dr. Szabó Gyula mondott, azt kö­vetően a Kossuth Szakszövetke­zet képviselője átnyújtotta a Kis­kőrösi Ipari Szövetkezet munká­sainak az új búzából sütött ke­nyeret. A kenyérátadást követően a kiskőrösi felnőtttkórus és a szlovák népdalkör, valamint a táncegyüttes mutatta be hangu­latos műsorát. át díszes oklevelet a számukra. Megható pillanat volt, amikor a hagyományápoló csoport alapító­ja, Balogh János dunaújvárosi nyugdíjas tanító átvette az együt­tes ajándékát. A színes és nagy tetszést ki­váltó műsor után hosszú asztal­­sorinál foglaltak. helyet~a magyar és nemzetiségi népi együttesek ^tagjai,;,s egymás dalaitc.ánekelték.' négyszáz alkalommal mutatták be tudásukat idehaza, valamint négy külföldi országban, köztük rangos jugoszláviai, bulgáriai és csehszlovákiai folklórfesztiválo­kon. Szerepléseiket filmfelvételek is őrzik. Az utánpótlásról har­minctagú gyermekcsoport neve­lése tanúskodik. Eredményeik el­ismeréseképpen Berte Somogyi László, a megyei tanács kalocsai járási hivatalának elnöke- -adott A harmincéves Drágszéli Né­pi Együttes köszöntése és mun­kás—paraszt találkozó jegyében emlékeztek meg az alkotmány törvénybe iktatásáról Drágszélen. Ebben a 470 lakosú községben a környékbeli vendégekkel együtt hétszázan hallgatták meg Far­kas József, a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei - Bizottsága titkárának ünnepi beszédét va­sárnap, a szabadtéri színpad előtt. Az eseményen jelen volt Ráffai Sarolta országgyűlési képviselő, Roska István külügyminiszter-he­lyettes, többen pedig a Budapes­ti METRÓ Vállalatot képviselték. A falu ápraja-nagyja kíváncsi volt a három évtizedes jubileu­mát ünneplő helyi együttes hat­van tagjára, akik a szalkszent­­mártoni, hartai népitáncosokkal és a miskei gyermekcsoporttal menettáncos felvonuláson, illet­ve közös műsorral léptek közön­ség elé. A drágszéiiek repertoár­ja zömében itteni szokások és gyermekjátékok feldolgozásából, pásztorok, juhászok és csikósok táncaiból áll. Eddig csaknem Tiszaalpár első autóbusza ség autóbusza, amely ezután a pávakor, a KISZ-szervezet, az úttörőcsapat és a munkásőrök rendelkezésére áll. Ezzel a jár­művel utaznak majd az ősszel megnyíló öregek napközi otthoná­ba és haza a falu idős emberei is. Tiszaalpáron szombaton dél­előtt nagygyűléssel kezdődött al­kotmányunk napjának ünneplése. A termelőszövetkezetek és ipari üzemek dolgozóit Kiss Sándor, a nagyközségi pártbizottság titká­ra köszöntötte a művelődési ház­ban megtartott összejövetelen, majd Seres Imre, a Búzakalász Tsz elnöke mondott ünnepi be­szédet .Délután és vasárnap sportren­dezvényeken mérték össze ere­jüket a gazdasági egységek kol­lektívái. A munkahelyi alkot­mánynapi ünnepségeken kitünte­téseket, jutalmakat osztottak, s átadták a törzsgárda-jelvényeket. Most tette meg első útját a köz-Az ünnepségekről Ballai József, Halász Ferenc, Ku­­tasi Ferenc, Nagy Mária, Tárnái László és A. Tóth Sándor tudósított. A képe­ket Pásztor Zoltán és Tóth Sándor készítette. 9 Háromszáz személyes üze­mi konyhát és éttermet építte. tett a hajósi József Attila Termelőszö­vetkezet a kö­zös gazdaság dolgozói szá­mára. Az egész község szem­pontjából je­lentős szociális létesítményt augusztus 19-én avatták fel. 9 Elkészült az általános iskola új épületszár­nya, amelyben hat tanterem kapott helyet. Aszfaltborítáisú kézilabdapálya nyílt a fiata­loknak. és - ját­szótér a legif­jabbaknak. • Népünnepély Mélykúton. Vállalnunk kell, vállalj ok­múltunkból az előremutatót, a« értékest, tiszteljük az =rra ér­demes személyeket, dolgokat, ta­nulunk a hibákból, elvetjük a rosszat, gyűlöljük mindazokat, •akik tudatosan ártottak népünk­nek. A történelmi folyamatosság­ról beszélt az Elnöki Tanács el­nöke is az alkotmánynapi ün­nepségen. Így vélekedett az a kecskeméti vezető, aki néhány esztendeje a városháza építőit méltató emléktábla felújításán, megőrzésén csodálkozó nyugati vendégeknek azt mondta: „Büsz­kék vagyunk erre, a mi dolgunk az, hogy különbet csináljunk.” Ezzel a szemlélettel mutatták be vasárnap délután a „Nagy­apákról e dal...” készítői a Ganz Villamossági Műveket, így készülhetett jó, hasznos dokumen­tumfilm a százesztendős gyárról. Majd azt írtam, hogy „aki”, mert végtére is egy élő szerve­zet. Sajátos arculata, múltja, je­lene és' jövője van, hozzánÓtt so­kak életéhez. Csak Ganz-nak em­legetik, mint a nagyon közelálló­kat, mint a legnagyobb tekinté­lyeket. Így ismerik világszerte, 'így vált fogadómmá. • Szándékosan hozakodtam elő kecskeméti példákkal, mert ide­való Fazekas Lajos, a film ren­dezője és innen került a fővá­rosba Benedek . István Gábor kollégánk, a „Nagyapákról e dal...” riportere, itt is dolgo­zott hajdanán Zipemowsky, a hí­res feltaláló. Végtére mindez mellékes, sok­kal fontosabb, hogy az alkotók elkerülték az ilyen jubileumi mű­sorok csapdáit. Nem kormozták a bajokat, nem v ikszelték fénye­sebbre a hajdani érdemeket, óva­kodtak a „fekete-fehér” ábrázo­lástól. A kort, a körülményeket, mint adottságot, mint meghatá­rozó tényezőt tekintették és azt vizsgálták, hogy a tényleges moz­gástérben ki hogy viselkedett, ténykedett. Nem mai tudásunk­kal, felfogásunkkal szembesítették az elmúlt száz év eseményeit, nem „felülről”, az utólag okosabb helyzetéből vizsgálták a történé­seket. Joggal bíztak abban, hogy ma­guktól is kibomtlanak a tanulsá­gok. „Dnamatizáüás”, címkézés nélkül is nyilvánvalóvá válik — vélték —, hogy minden időben nagy harcot vívtak a munkavalu­tával a jövőt, családjuk boldogu­lását szolgálók a kicsinyes kö­rülményekkel. Az értelmiség leg­jobbjainak és a legképzettebb, legszorgalmasabb szakmunkások­nák az összefogás?, teremthet vi­rágzó ipart, igényesség nélkül nincs esélyünk a ,r!lágpiaeon. Megtalálták az elő „dokumen­tumok”, azaz a gyérrel többnyire közös sorsú emlék/vck éc a tár­gyi dokumentumok felvonultatá­sának a kellő arányát. így több­nyire erősítette, igazolta egymást e két réteg, és ami műsorról lé­vén szó, nem elhanyagolható, vál­tozatossá, szórakoztatóvá tette a „Nagyapákról e dal... ”-t. Róluk, rólunk, a leendő nagy­apákról is. Intő tanulsággal: csi­náljunk különbet. Annyival na­gyobb a felelősségünk — ez is benne volt a filmben — ameny­­nyivel nagyobbak a lehetősége­ink, nem utolsó sorban az ilyen „nagyapák” révén. Legyünk még szorgalmasabbak, tanuljunk még többet, kívánjunk még többet magunktól, maradjunk olyan ben­sőséges kapcsolatban a munká­val, mint ők voltak: ezt a biz­tatást is kiolvastam a képsorok­ból. Két megjegyzés Néhány esztendeje Matkón for­gatott egy tévéstáb. Tucatnyi bú­gócsigát hoztak magukkal, hogy megörökítik a tanyai gyerekek játékát. Majd elmaradt a felvé­tel, mert egyetlen fiú sem értette a pörgetés fortélyait Végiül a rendező szabályos tanfolyamot szervezett részükre, a városi, a pesti tanította a régi gyerekjá­tékra a tanyaiakat Valami ilyesfélére vállalkozik a Játsszunk együtt. Bármilyen furcsa, a tévéből, meg a rádiő- és televízió újságból tanulják a mostani kicsinyek a mondókákat, a golyózás szabályait és techni­káját. Tetszik, nem tetszik, ide jutottunk. A játékmesteri teen­dőket is felváltotta a tévé — és mint láthattuk — ügyesen, ked­vesen csinálja. Oly sűrűn kényszerülünk a té­vé csipkedésére, egy-egy sike­rületlen műsor után a fejcsóvá­­lásra, hogy szóvá kell tennünk az akaratlan hántást. Az elmúlt hé­ten megjelent kritikában „'lapos­nak” minősült a kunszentmiklósi értelmiség magatartásának vizs­gálata. Amikor a nyomdába el­indult a kézirat, még alapos jel­ző szerepelt a papíron. Útközben 'valahol eltűnt egy „a”-betű. Ha­marosan viszontláttam egy cím­ben, így egy mukkot sem szól­nék, ha nem olyan fontos köz­ügyről lenne szó, mint a tévé. Hőség idei nyár oda, figyelnek minden vele kapcsolatost. Heltai Nándor Szeptembertől megkezdődik az új tantervek bevezetése az általános iskolában Fontos állomásához érkezik szeptemberben az iskola tartal­mi megújulásának folyamata: megkezdődik a több mint egy­millió gyermeket nevelő-oktató általános iskolában az új tanter­vek fokozatos bevezetése. Szep­tembertől új tanitervek alapján tanulnak az 1. osztályosok, új dokumentumok körvonalazzák a 3. és a 4. osztályos osztályfőnö­ki órák anyagát és új tanterv szerint tanítják a 4. osztályban a rajzot és a testnevelésit, a 6. osztályban pedig a fizikát. ■— A fejlődés igényelte az ál­talános iskolában tanítandó is­meretanyag korszerűsítését — mondotta Szabó László, az Okta­tási Minisztérium általános isko­lai főosztályának vezetője az MTI munkatársának. — A leg­utóbbi tantervváltás óta éltéit másfél évtizedben új eredmé­nyek születtek, nagyot változott a világ változtatni kellett tehát a tananyagot Is. Az előző tanterv bevezetése óta egy sor tapasztalatot gyűj­tött ősszé az iskola is, amit már nem lehetett csupán a módszerek változtatásával beépíteni az ok­tatásba. — A korábbitól lényegesen el­­_térő például az 1. osztályosok tánanyaga. A Magyar nyelv és irodalom című tantárgy foglalja egybe a korábbi olvasás és írás, majd a későbbi osztályokban a nyelvtan és helyesírás, valamint a fogalmazás tantárgyaikat Az új elnevezés azt jelzi, hogy mindezt lényegében egységes egésznek, az órákat pedig anya­nyelvi foglalkozásoknak tekint­jük. Nem új az 1. osztályban a Környezetismeret című tárgy, ezentúl azonban szilárdabb ala­pot ad a későbbi fizika, kémia, biológia, földrajz tanulásához. Igaz, a mostani elsősök majd ötödikes korukban is . környezet - ismeretet fognak tanulni a ko­rábbi földrajz és élővilág he­lyett Ez a módosítás egy kis lépés ahhoz, hogy a különböző tantárgyakat nagyobb egységbe fogjuk. — A legnagyobb változást már 1. osztálytól kezdve a korábbi számtan—mértan helyett a ma­tematika tanítása jelenti. Az el­múlt években folyamatosan tér­tünk át tanítására. A múlt tan­évben például az elsősök 80 százaléka már matematikát ta­nult Az 1. osztály tananyaga az­előtt lényegében az összeadásra és a kivonásra épült, most hal­mazokat, logikai elemeket, függ­vényeket valószínűségszámítást tanítunk a kicsiknek. Természe­tesen életkoruknak megfelelő szinten. A matematika tanításá­nak eddigi tapasztalatai jók. — Gyakorlati foglalkozás he­lyett technikát tanulnak a jö­vőben nyolc évig az általános iskolások. Nem csupán egy tan­tárgy átkereszteléséről van szó; játékos szinten már elsőtől is­merkednek a gyerekek a techni­kai elemekkel, a szereléssel. — Az 1. osztályban eddig nem volt rajz, az óvoda esztétikai ne­velése nem folytatódott törés­­mentesén aiz iskolában. Az új tanterv szerint az elsősök nagyon sokat fognak rajzolni, látáskultú­­rájukat szeretnénk kialakítani, fejleszteni. — Jelentősen eltér a korábbi­tól a 6. osztályos fizik» tanterve. A többi között megismerkednek a gyerekek a testek kölcsönhatá­sával, az energia- és az energia­átvitel fogalmával és az idei hatodikosoknak tanítjuk először az új mértékrendszert, az Sl-t. Az iskola nevelő hatását erősíti, hogy már • a 3. osztályosok óra-1 rendjében is szerepel osztályfő­nöki ára. Az évi 32 óra három­negyed részében az adott közös­séget leginkább érintő-érdeklő témákat beszélik meg a gyere­kek nevelőjükkel. — Szeptembertől az 1. osztá­lyosok és szüleik a korábbi el­lenőrző könyv helyett egy új kis könyvecskével, az úgyneve­zett tájékoztató füzettel találkoz­nak. Ez a füzet egyik formája az iskola és a szülői ház közötti kapcsolattartásnak, segítségével a tanítók a korábbinál részlete­sebb és pontosabb üzenetet küld­hetnek haza a szülőknek a kis­gyermek előrehaladásáról, tanu­lásáról.

Next

/
Thumbnails
Contents