Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)
1978-06-25 / 147. szám
Tsz-kapcsolatok — A szabadszállási Lenin Termelőszövetkezet testvér-szövetkezeti kapcsolatba lépett a csehszlovákiai Marcelova JRD-vel, — a marcelházai Egységes Földműves Szövetkezettel. E kapcsolat keretében termelési technológiák átadására, szakmai tapasztalatcserék lebonyolítására, s más együttműködési lehetőségre is alkalmat találtak. Gazdag programot kínál a holnap kezdődő TIT szabadegyetem Hétfőn megkezdődik a nyári „tanév” a TIT Szabadegyetemein. A Természettudományi és Ismeretterjesztő Társulat a vendéglátó városok egyetemeivel és főiskoláival együttműködve — idén 15 városban rendez nyári tanfolyamot hazai és külföldi érdeklődők részére. A számos témát felöleld programok sorát Kecskemét nyitja június 26-án, ahol az Övodapeagófjiai Nyári Egyetem egyhetes kurzusa a hazai óvodai pedagógusképzés színvonalának emelését szolgálja. A miskolci nyári szeminárium idén már egyetemként folytathatja munkáját. A tematika továbbra is a szocialista életmód és a művelődés. Az előzetes bejelentés ellenére elmarad azonban a Georgikon Nyári Egyetem. A prózai : a hallgatóknak eddig szálláshelyül szolgáló épület megrokkant, lakhatatlanná vált. A Soméra Esperanto Universitato július közepén ismét Gyulán várja vendégeit. Mint már évek óta mindig, most is sok külföldi eszperantista jelezte részvételi szándékát. Ugyancsak sok külföldit várnak Sopronban, ahol — a megelőző évek gyakorlatának megfelelően — idén is a környezetvédelemről esik majd a legtöbb szó. Űj tárgykörökkel bővül a Balatoni Nyári Egyetem: a Balaton-környék kultúráján, természetvilágán kívül természettudományos, környezetvédelmi előadásokkal is gazdagodik a program Debrecenben augusztus elsőkét hetében Krúdy Gyula születésének 100. évfordulója jegyében rendezik a nagy múltú irodalomtörténeti nyári egyetemet; Budapesten pedig a — főként külföldi pénzügyi, gazdasági szakemberek körében népszerű — Közgazdasági Nyári Egyetemet, amely csaknem kizárólag más országból érkező érdeklődők részére nyújt tájékoztatást a magyar népgazdaság helyzetéről, eredményeiről. A rendezők idén is mindent megtesznek azért, hogy kellemes környezetet teremtsenek a tanfolyamok hallgatóinak. A hazai és külföldi résztvevők megtekintik az ország legszebb tájait, városait, ipari és mezőgazdasági létesítményeit. Vitamin télire 0 Az idén a tervezettnél kevesebb szamócát tudott felvásárolni a bajai hűtőház. Felvételűnkön az egyik utolsó szállítmány mosás utáni válogatását végzik a dolgozók. 9 Megérkezett a hűtőházba az első meggyszállítmány, amelyből naponta két műszakban 200 mázsánylt dolgoznak fel. Elsősorban azoktól a gazdaságoktól vásárolják e gyümölcsöt, amelyeknek anyagi segítséget is adtak 5—6 évvel ezelőtt a telepítésekhez. (Straszer András felvételei.) Szökött vizű szökőkutak Bevált a kísérleti szennyvízhasznosító VESZÉLYKERESÖK Hétvége. Városkörnyék. Kiskertek. Közöttük dűlőinek. As egyiken Jön. Magabiztossága tudatában. Kiskocsi. Kislány a motorház tetején. Homoktenger. A jármű bizonytalankodik. A lány Ineseleg. MArlkálja magát a kocsi elején. Belllene reklámfotónak. Tovaszáguldanak. Aztán vissza. Már ketten. De a tetőn. FIÚ és lány. Puszi. Ölelés. Aztán egy bizonytalan mozdulata a volánnak. A fiú leesik, elterül a forró homokon. Nem vészes. Nevetve fölkel. De vészes Is lehetne. Fiatalok. Tinédzserek. Kacsgva Játszanak, egy délelöttön át, az életükkel. Ami, kívánom, tartson minél tovább. De ha lehet, ne Ilyen előzményekkel. Veszély amúgyls mUlló van. Kerüljék élt NAPTAR 1978. Június 25., vasárnap Névnap: Vilmos Napkelte: 3 óra 43 perc. Napnyugta: 19 óra 43 perc. Holdkelte: 22 óra 51 perc. Holdnyugta: 9 óra 27 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: átmenetileg erősen felhős idő átfutó záporokkal, zivatarokkal, majd felhöátvonulások, élénk, többször erős, időnként viharos déli, később északnyugati, északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15 fok között, a leg-1 magasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 19, délkeleten 23 fok körül. A Balaton vize szombaton 11 crakor Siófoknál 22 fokos volt. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint, a 25. játékhétén öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 61 fogadó ért el, nyereményük egyenként 116 354 forint. Három találatot 6966 fogadó ért el, nyereményük egyenként 509 forint. A kéttalálatos szelvények száma 222 605 darab,, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonássá után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) JÚLIUS 3-AN nyereménybetétkönyv-SORSOLÄS Kecskeméti művész sikere A debreceni országos nyári képzőművészeti tárlat a magyar képzőművészek egyik rangos seregszemléje. A hatodik alkalommal megrendezésre került kollektív kiállítás egyik kitüntetett résztvevője az idén kecskeméti alkotó. Kalmárné Horóczi Margit festőművész ugyanis elnyerte a Szakszervezetek Hajdú-Bihar megyei Tanácsának 12 ezer forintos fődiját. — CSAKNEM KÉTSZÁZ TAGJA VAN az alig egy éve alakult kiskunmajsai természetbarát klubnak. A klubtagok már tavaly bebarangolták az országot, az idén pedig a környező szocialista országokba vezetnek túrákat. Összejöveteleiket a községi könyvtárban tartják és rendszerint előadásokkal, élménybeszámolókkal, különféle tanfolyamokkal kötik össze. — A tiszakécskei öregek napközi otthonának . támogatására ajánlották fel a kécskei amatőr zenekarok a nemrégiben megtartott jótékonycélú bál bevételét, mintegy 12 ezer forintot. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. JÚNIUS 25. 10. órakor a színházteremben Filmvetítés a gyermekek részére Prózába „elfordítva" bánatosan jelenthetjük, hogy Kecskemét szebbnél szebb szökökútjaiból kiszáradt mind a víz, mind a sár. Az utóbbiért nem kár, hanem hát a vízért! Mert mit ér az olyan szökőkút, amelyből annyira „elszökött” a viz, hogy nem képes eleget tenni rendeltetésének. Így aztán szegény elárvult kőmedencék üresen tátognak, és jobb híján az égi áldást várják, hogy azért el ne epedjenek a szomjúságtól. No persze, mit tudják e kecses és városképpezsditő műalkotások, építmények, hogy esetleg csatornázási munkálatokkal függ össze kiapadtságuk... Ámbár ezt pontosan mi sem tudjuk. 0 A Komszomol téri szökőkút is „száraz lábbal” tikkad medencéjében. A közeli park dús lombú fái, a zöld pázsitszőnyegek a nyár diadalát hirdetik. A szökőkút betónfenekén szomoykodó egyszál fecske talán arra vár: jelentené már ki valaki, hogy lám, ez az a fecske, amelyik szólóban is nyarat csinált. (Méhesl £va felvételei.) • Ha elevenen települt volna ez a pelikán az Aranyhomok előtti szökőkút medencéjébe, — azóta Igencsak ugyanily „megkövültén” kucorogna talapzatán — a szárazságtól. 0 MUy szerencse,' hogy a Szabadság téri „békás-tó”-ból kivesztek már a teknősök! Ekkora viztelenség következtében igencsak felszökkent volna még az 6 legendásan kiegyensúlyozott vérnyomásuk is. Eredményesen működik Eürópa első kísérleti jellegű szennyvízhasznosító állomása a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tszben. A. létesítmény 3,5 millió köbméter városi szennyvizet fogad, s ezt a megfelelő ülepítés után a termőföldek öntözésére használják fel. Jelenleg több mint 500 hektár szántóföldi és kertészeti növényt öntöznek vele, de 1980-ig újabb 300 hektárral bővítik a területet. A vizet a legkorszerűbb berendezésekkel juttatják a földekre,) illetve a növényekhez. A kajszibarackosokat és a ribizliseket cseppenként „itatják”, a szántóföldekre pedig esőztető berendezés szórja a tisztított szennyvizet. Felhasználásának hatását, elsősorban azt, hogy szennyeződik-e az altalaj, a telep saját laboratóriumában Vizsgálják, ellenőrzik. Az eddigi tapasztalatok szerint, a növények kitűnően hasznosítják a szűrt szennyvizet. E tapasztalatokat a Vízgazdálkodási Kutató Intézet dolgozza fel és adja közre madj itthon és a KGST-országokban. (MTI) lUvgCUIUl £41 Ilii j ovnrcm pH po oJ . * 3IIIvI lvg Az év első öt hónapjában 3 millió 300 ezer külföldi járt hazánkban, 33 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában. Mintegy egyharmaduk májusban lépte át az országhatárt. Az Országos Idegenforgalmi Tanács gyorsmérlege szerint a külföldiek több mint fele turistaként érkezett Magyarországra, s csak egynegyedük volt átutazó. A szocialista országokból 22 százalékkal többen keresték fel fővárosunkat és más idegenforgalmi nevezetességeinket. Különösen Jugoszláviából jöttek sokan, 60 százalékkal többen, mint a múlt év első öt hónapjában. A tőkés országokból 28 százalékkal fogadtunk több túristát, kirándulót, átutazót. Ebben az időszakban külföldre 1,3 millió magyar állampolgár utazott, 16 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Közülük 88 ezren tőkés országokba látogattak. Az Országos Takarékpénztár július 3-án, hétfőn 17 árakor Keszthelyen, a szabadtéri színpadon rendezi meg a nyereménybetétkönyvek idei «második negyedévi, 108. sorsolását. Ez év január 1-től kedvezőbbek a nyeremény be tétek sorsolási feltételei. Ezek szerint a nyeremények alapja a betétkönyvek negyedévi átlagos betéte, amelynek maximuma 50 ezer forint. Minden ezer betétkönyvből negyedévenként húszat sorsolnak ki. Tulajdonosaik az illeték levonása után százezer forintot is nyerhetnek, mivel egy betétkönyv a negyedévi átlagtoetét 250 százalékát, két darab száz százalékát, öt az 50 százalékát, 12 pedig a 25 százalékát nyeri. >A július 3-i sorspláson azok a nyereménybe tétkönyvek vesznek részt, amelyeket június 29-ig váltottak és a sorsolás napján forgalomban vannak. A sorsolás eredményét a július 4-i lapok közlök, a nyereményösszeget — amely nem évül el még akkor sem, ha a betétkönyv tulajdonosa hosszabb ideig nem jelentkezők érte — a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiók, postahivatal vagy takarékszövetkezet július 18-tól fizeti ki. . MŰTŐBEN — Átalakítás, korszerűsítés után ismét megnyílt Kecskeméten, a Széchenyi városban az Agrokonzum közös vállalkozás elárúsítóhelye, melyet önkiszolgálóvá alakítottak át. Ezáltal megnagyobbodott az eladótér, gyorsabbá vált a kiszolgálás is. Építőtábor a kecskeméti baromfifeldolgozóban A tavaszi zöldár tetőzése óta három és fél métert apadt a Tisza Csongrád megyei szakaszán és mindenütt visszahúzódott medrébe. A hullámtereken és a partok mentén azonban vastag hordalékot rakott le. A sűrű iszaptömegben kérészek és egyéb rovarok milliárdjai rejtőznek. A parti fecskék csakhamar felfedezték a bőséges lakoma lehetőségét és megszállták a folyó által „terített asztalt”. Nemsokára a városokban lakó molnárfecskék is észrevették a kínálkozó könnyű zsákmányolás! alkalmat. Népes csapatokban alacsonyan cikáznak villámgyorsan röpködnek az iszappal borított területek felett. A vendéglátó Tisza gazdag lakomával fogadja a rovarral táplálkozó madársereget. A mezőgazdaság mellett az élelmiszeriparban is szükség van nyaranta segítségre. Ezért szerveznek a vállalatok közül egyre többen építőtábort. Az idén a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat is gazdája lesz egynek. A tábor tagsága három főiskola — á Bajai és a Kaposvári Tanítóképző, valamint a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola hallgatói közül verbuválódik. Az első turnus július 10-én kezdi a munkát, két hét múlva pedig a második. Összesen száz fiatalt várnak az építőtáborba. A KlSZ-esek a darabolásnál és csomagolásnál dolgoznak majd, a feldolgozás gyor san elsajátítható műveleteit bízzák rájuk. Segítségük a pecsenyekacsa és a hízott liba szezonja idején érkezik, és elősegíti e két fontos exportcikk konyhakész feldolgozását. A baromfifeldolgozó vállalat igyekszik a diákoknak tartalmas művelődési lehetőségeket, szórakoztató programokat nyújtani. S hogy a nyár örömeiből se maradjanak ki a táborlakók, minden délután a strandon pihenhetik ki az. aznapi munka fáradalmait. 10 órakor a Műszaki Stúdióbán Kaktuszújdonságok bemutatása Vezeti: Nánási Elemér MOZI X978. június 25.: KECSKEMET VÁROSI: Matiné: délelőtt 10 órakort EN ES A NAGYAPÁM fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A JAVÍTHATATLAN Színes, magyarul beszélő francia fllmvigjáték 50 százalékkal felemelt helyárúi Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMET ARP AD: Pajtásmozi: délelőtt 10 órakori GYÉMÁNT AKCIÓ Másfél helyárúi fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor TECUMSEH Színes, magyarul beszélő német kalandfilm MESEMOZI: fel 4 és háromnegyed 6 órakor MICHAELA ES A BÁRSONY MACKÓ Szlties román mesefllm-összeállítás 1978. június 26.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A JAVÍTHATATLAN Színes, magyarul beszélő francia fllmvigjáték 30 százalékkal felemelt helyárúi Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor TECUMSEH Színes, magyarul beszélő német kalandfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor MICHAELA ES A BARSONYMACKO Színes román mesefllm-összeállítás STÚDIÓMOZI: 8 órakor (A Városi mozi épületében) EGY BÜROKRATA HALALA Kubai film IFJÚSÁGI PARKMOZI: fél 9 órakor FUSS, HOGY UTOLÉRJENEK Színes, zenés magyar fllmvigjáték bhmhhihhhbbbh^h PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun ,1 megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dánlet Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgatú-; Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8001 Kecskemét, . Szabadság tér t/a. Telefon: 12-619. 12-511 (központi): 11-709, Telexszám: 26 218 bmlv h Terjeszti a Magyar Poata Előfizethető a helyi postahivatalokul! és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— fonpt Postautalványon. valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámiam gj Készült a Petőfi Nyomdába* H ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, KUlső-Fzegedi Út t. Telefon: 18-TM Igazgató: Ablaka latváa Indem MM ■ I HU ISSN 8181—M(B iiHjHSlyji