Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)
1978-06-22 / 144. szám
Megjelent a Világ és Nyelv új száma PETŐFI NÉPE A „vándorló” világszínháztól — a színházi olimpia lehetőségéig — címmel Abonyi-Nagy Árpád cikkével kezdődik a Világ és Nyelv új száma. A nemzetközi nyelvű színházak múltjáról és jelenéről, olyan rendkívül érdekes tényekről számol be, amelyek még színháztörténészek számára is meglepetéssel szolgálnak. A lap mostani számából kiemelkedik még dr. Molnár Lajos „Orvosok, nővérek, asszisztensek tudományos összejövetelei nemzetközi nyelven” című cikke; Sugár András „Egy tolmács visszaemlékezései című színes és derűs anekdotáival is elgondolkoztatóan komoly írása. Külön figyelmet érdemel dr. Deme László tanszékvezető nyelvészprofesszor vitaírása „A nemzetközi kommunikáció gondjairól” címmel. ELHANGZOTT A KISKUNHALASI TANÁCSÜLÉSEN: Tegnap délután ülést tartott a Kiskunhalasi Városi Tanács. Első napirendi pontként Raszíik Mihály, a művelődésügyi osztály vezetője fűzött kiegészítő megjegyzéseket a tankötelezettségi törvény helyi végrehajtásáról, s a hátralevő feladatokról készített írásos beszámolójához. Az előterjesztésből kiderül, hogy Halason a pedagógusok 92—93 százaléka szaktanár, s hogy az elmúlt két évben tovább javultak az intézetekben a személyi és tárgyi feltételek. Jelentős eredményeket értek el a körzetesítésben is. 1976 őszétől korszerű, 192 személyes általános iskolai diákotthon fogadja a tanulókat, következésképp minden külterületi iskolában megszűnt a felső tagozat Négy villamosított tanyai kisiskolában folyik oktatás, mégpedig magnetofonokkal is növelve annak hatékonyságát. A mulasztások csökkentését illetően viszont nem sikerült komolyabban előre lépni — állapítja meg az összefoglaló. A hiányzások leggyakoribb oka a néhol még tapasztalható liberális elbírálás és a sok betegeskedés. A határozatoknak megfelelően kevesebb a képesítés nélküli nevelő: külterületen egy főt, a cigányiskolában pedig ötöt foglalkoztatnak még. Óriási eredmény, hogy minden ötéves gyermeket — akinek a felvételét kérik a szülők — el tudnak helyezni óvodában, továbbá, hogy évek óta működik az iskolaelőkészitő, tavaly például 192 órában egy városi és két tanyai csoporttal. A továbbiakban a 33 kiskunhalasi vállalat és üzem, valamint a városi tanács sokrétű kapcsolatáról, a jó viszony tökéletesítését célzó tennivalókról tájékoztatta a jelenlevőket Somogyi Antal tanácselnök-helyettes. Jelentésében egyebek között hangoztatja, hogy a tagács szakigazgatási szerveinek egyik legfőbb feladata a vállalati, 'szövetkezeti munkaerő-gazdálkodás javítása, a munkaerőhiányból fakadó feszültségek megszüntetése. A kötelező munkaerő-közvetítés bevezetésekor a legtöbb gazdasági egység vfezetőivel személyesen beszélték meg Valamennyi ötéves gyerek óvodába mehet a végrehajtás elvi kérdéseit, s a jogszabályok helyes értelmezését. A kötöttárugyár igényeit például — a járási hivatallal együttműködve — alapvetően és határidőre kielégítették. A kötelező munkaerő-közvetítés azonban minden igyekezet ellenére sem tudta kedvezően befolyásolni az indokolatlan munkahely-változtatásokat; sok a munkaerő-mozgás — szögezi le a beszámoló. A városban évenként megközelítőleg minden ötödik dolgozó hagyja ott munkahelyét. Igaz, az üzemek rengeteget tettek és tesznek a munkaidő jobb kihasználása, a munkafegyelem javítása, a gépesítés, a szakmai képzés, a szociális és munkakörülmények javulása érdekében, mégis érezhető, hogy oly. kor több gondot fordítanak a munkások megszerzésére, mint megtartására. Változatlanul nehézségekbe ütközik különböző szakemberek előteremtése, illetve a többműszakos, az idényjellegű'és a fizikai munkakörök betöltése. A tanácstagok mindkét előterjesztést tudomásul vették és a határozati javaslatokat elfogadták. Az ülés bejelentésekkel, a költségvetési pénzmaradványok felosztásáról szóló bejelentéssel és személyi ügyek tárgyalásával ért véget. K. F. Torony az ország közepén Jeltorony építését kezdték meg Magyarország geometriai középpontjában, a Pest megyei Pusztavacs község határában, közel az 5-ös számú főúthoz. A nevezetes földrajzi pontot jelölő építményt — a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóságával egyetértésben — az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal megbízásából Kerényi József Ybl-díjas főépítész tervezte. A Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalat főépítésze az előzményekről elmondta, hogy a nemzeti park igazgatóságénak kezdeményezésére a Kartográfiái és Térképészeti Vállalat pontos mérések és számítások alapján jelölte ki 1977-ben az ország geometriai középpontját, amelyet úgynevezett alapkővel állandósítottak. A tervező azt a megbízást kapta, hogy a jeltoromynak olyan alkotásnak kell lennie, amely — mivel természetvédett területre kerül — alkalmazkodik a környezethez, s kifejezi az ember és a természet kapcsolatát. ■E fő szempont figyelembe vételével készült el az építmény terve. A jeltorony tíz méter magas, nyolcoldalú vasbeton gúla lesz. 'Külső borítása fából készül. Tetején, krómacél csúcson, vörösréz gömb jelzi majd a jeles pontot. A torony alatt kőtáblát helyeznek el, amelyen az ország geometriai középpontjának földrajzi, valamint jellemző csillagászati adatait tüntetik fel. Az ország közepének tornyát az Örkényi Építőipari Szövetkezet építi fel. Avatására még ez évben sor kerül. A munka egyébként, a védett növényzet miatt, nagy körültekintést igényel. A torony alatt is meg kell maradnia az eredeti növényzetnek. R. M. Napirenden: a városi és járási közös munkaügyi döntőbizottságok tevékenysége Festők a darupályán — Tegnap Kecskeméten, a Bács- Kiskun megyei Tanács épületében tartotta ülését a Megyei Munkajogi . Bizottság. A testület tagjai három témával foglalkoztak behatóbban. Az első napirendi pontban Gazsó Endre, a megyei tanács munkaügyi osztályának csoportvezetője adott tájékoztatót a városi és járási közös munkaügyi döntőbizottságok 1977. évi munkájáról. Bács-Kiskunban összesen tizenegy közös munkaügyi döntőbizottság tevékenykedik, a városi tanácsoknál, illetve a járási hivataloknál. Ezek évről évre kevesebb ügyet tárgyalnak — mondotta az előadó —, aminek az az oka, hogy a szövetkezeteknél is létrehozták a döntőbizottságokat, és azok a működésükkel lecsökkentették a közös bizottságok ügyforgalmát. 1977-ben legnagyobb számban kártérítéssel összefüggő ügyeket tárgyaltak a -közös munkaügyi döntőbizottságok. Figyelemre méltó, hogy a korábbi évekhez képest növekedett a munkaviszonymegszüntetéssel és a fegyelmi büntetéssel kapcsolatos munkaügyi viták száma. A városi és járási közös döntőbizottságoknak — tűnt ki a beszámolóból —, tavaly is gonddt okozott az elintézési határidők betartása. A benyújtott panaszoknak csupán a 29 százalékát bírálták el az előterjesztésből számított nyolc napon belül. A lassúság okai közt a testületek tagjainak cserélődését és a bizonyítási eljárások lefolytatásának gyakori akadályait említette a megyei tanács munkaügyi osztályának csoportvezetője. Végül javaslatot tett a bajai és a kalocsai járás közös munkaügyi döntőbizottság megszüntetésére, a kecskemétinek pedig, amely a legtöbb ügyet tárgyalja, a megerősítésére. A Megyei Munkajogi Bizottság szerdai ülésén tájékoztató hangzott még el a munkaügyi döntőbizottsági tisztségviselők oktatásának tapasztalatairól, valamint a Ganz Villamossági Művek bajai készülékgyárában ténykedő bizottság munkájáról. A. T. S. Szentendrei nyári játékok Jubilál a szentendrei theátrum. Fennállásának 10. évfordulója alkalmából — akárcsak tavaly — két helyeh tartanak előadásokat. Június 30-án kezdődnek a Templom téri játékok: ének, muzsika, tánc, komédia és más látványosság. A Templom téri rendezvényt júliusban minden hétvégén pénteken, szombaton és vasárnap megismétlik. A főtéren Shakespeare-től a Tévedések vígjátékát'adják elő július 1-én, majd július 23-ig minden csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap este. A szentendrei játékokban közreműködnek a Madách Színház művészei, a Vujicsics és a Viola együttes, a Színház- és Filmművészeti, a Képzőművészeti Főiskola hallgatói, s a szentendrei képzőművészek is. 0 Nagyon fontos, de nem könnyű munka a korrózió elleni védelem. A Kecskeméti Házgyár hatalmas darupályájának festése nagy ügyességet és bátorságot kíván. (Pásztor Zoltán felvételé.) Közös vállalkozás - közös vállalás • A Bátya—Fájsz—Miskei Termelőszövetkezetek Közös Vállalkozása a szocialista munkaverseny folytatását határozta el, s vállalta, hogy 13 ezer 800 hízott sertést értékesít az idén. Tíz százalékkal takarmánytápból is többet gyártanak, mint tavaly. SZABÁLYTALANSÁG, FIGYELMETLENSÉG Súlyos közlekedési balesetek ÁTADÁS AUGUSZTUSBAN Barcson elkészült, s az idén augusztusban átadják rendeltetésének Bánk egyik kiemelt beruházását, a KEMIKAL Építési Műanyaglolgozó Gyárát. Dél-Somogy legnagyobb gyárának mindhárom unében — a bitumengyártó, a vakolóanyagokat "készítő és a politer üzemben — megkezdődött a próbagyártás. Sükösd határában, az 51-es számú úton Kristály József 38 éves, Sükösd, Arany János utca 14/a. szám alatti lakos ittasan ült fel motorkerékpárj ára. Nem tartott kellő követési távolságot, s így egy előtte fékező személygépkocsi miatt, hogy az ütközést elkerülje, ő is hirtelen fékezett. Emiatt járművével felbukott és súlyosan megsérült. Kristály József ellen a rendőrség ittas vezetés miatt eljárást indított. Kiskunhalason, a Széchenyi és a Kölcsey utca kereszteződésében Szász Tibor 20 éves kiskőrösi lakos motorkerékpárjával figyelmen kívül hagyva a záróvonalat egy balra kanyarodó személygépkocsit akart előzni. A kereszteződéiben összeütköztek. A motorkerékpár vezetője könyebben, utasa Simon Franciska Kunlehértó, III. kerület, 22. szám alatti lakos súlyosan megsérült. Kecskeméten, a Szalvay Mihály körút 10. számú ház előtt „UGYAN, NÉNE ... !” Késő délután. Csúcsforgalom a kecskeméti tejbárban, A tömött sorban, „bepréselve” madárcsontú öregasszony. Lassan lép, csosszan; ólomsúly ú mozdulattal nyúl a pohárért, hogy tejet csorgasson, ám az öreg kéz ügyetlen mozdulattal a csaphoz koccintja az üveget. Ekkor szinte végszóra, felcsattan egy durva hang „Nézzen már a szeme elél Hogy fogja azt a poharat! Összevissza törnek, csempülnek az olyanok miatt mint maga ... 1” Öregecskénk megszeppenve áll, mig mögötte felhangzik sürgetően: „Ugyan néne, menjen már, mit ácsorog... 1” Lám — gondolom —, mozgalmakat lndftunk — például az öregekért —. s közben a hétköznapok áldozatos türelme elvész. Pedig csak néhány perc, és türelmes, udvarias szó kellene olykoi a rohanó mindennapokban. P. E. mintegy 50 kilométeres sebességgel vezette személygépkocsiját Bummer Ildikó budapesti lakos. A balra ívelő kanyar vonalvezetését nem tudita követni, kisodródott, emiatt hirtelen Jobbra kormányzott, s egy közvilágítási oszlopnak ütközött. A baleset következtében Pumxner Ildikó és utasa, Láng Edit Mária győri lakos súlyosan megsérült. A mentők a kórházba szállították őket. Az anyagi kár 25 ezer forint. Ugyancsak Kecskeméten, a Halasi út és a Lenin tér kereszteződésében Tobi Lászlóné Kecskemét, Gubányi Mihály utca 2. szám alatti lakos kerékpárjával közlekedve figyelmen kívül hagyta a forgalomirányító jelzőlámpa piros jelzését és behajtott a kereszteződésbe. Emiatt összeütközött a szabad jelzésre elinduló Táncos József személygépkocsijával. Tobi Lászlónét a mentők a kórházba szállították. G. G. NAPTAR 1978. június 22.» csütörtök Névnap: Paulina Napkelte; 3 óra 47 perc. Napnyugta: 19 óra 45 perc. Holdkelte; 20 óra 57 perc. Holdnyugta; 5 óra 45 perc. IDŐJÁRÁS . / Várható időjárás ma estig; változóan, időnként erősen felhős idő. Többfelé várható zápor, zivatar. A mérsékelt szél csak zivatarok idején élénkül meg. Nyári idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 22— 27 fok. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófokon 21 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: június 20-án a középhőmérséklet 17,7 (az S0 éves átlag 20,0), a legmagasabb hőmérséklet 24,4 Celsius-fok volt, a nap 14 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 17,7, 13 órakor 25,1 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet .11,1 Celsius-fok volt. — A megye fogyasztási és takarékszövetkezeteiben zömmel nők dolgoznak. Az ÁFÉSZ-ekben 61, a takarékszövetkezetekben 90 százalék az arányuk. Jelentős azoknak a száma, akik valamilyen társadalmi megbízatással rendelkeznek: az ÁFÉSZ-ekben minden harmadik nőnek van tisztsége, a takarékszövetkezetieknek pedig 84 százaléka tevékenykedik a közösségért munkaidőn túl is. — Francia útifilmek — franciául. A kecskeméti Megyei Művelődési Központban ma délután fél hatkor a francia nyelven tudók számára szerveznék filmvetítést a felnőttoktatási stúdióban. Két turisztikai ismeretterjesztő, francia nyelvű filmet forgatnak le. — A korai érésű paprika és az egyre bővülő sertéshizlalás mellett a hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezet vezetősége ' a háztáji termelés új lehetőségeit is keresi. A nyúltartás és hizlalást ajánlják, melyhez kedvcsinálónak a közös gazdaság üzemi lapjában részletes szakmai igényű információt adnak majd. — RITMUS ÉS SZÍV. Egy New York-i pszichiáter 20 000 lemez elemzése után rájött arra, hogy bizonyos rock zeneszámok után miért érezte magát olyan ernyedtnek: az izmaiban — nem a fejében. Sok rocklemez vagy akár klasszikus lemez ritmusa pontosan ellentétes az emberi szív ütemével (az előbbi két rövid, majd egy hosszú, az utóbbi egy hosszú, majd két rövid ütem), és ez kimutathatóan gyengítő hatást gyakorol a szívizmokra és az erekre. A szívre és az izmokra ártalmatlan Bob Dylan és a. Beatles együttes zenéje. Különösen gyengítő hatásúnak bizonyult a Rolling Stones együttes zenéje és Sztravinszkij Sacre du Printemps című műve. Bírságolják a gépjárműadó befizetésének elmulasztását Néhány nap múlva, június 30- án lejár az idei első félévi gépjárműadó befizetésének határideje. Mint ismeretes, tavaly — a gépjárműadó összegének változatlanul hagyása mellett — önadóztatás lépett életbe. A kocsi üzemben tartójának nem kell bevallást benyújtania az adóhatóságokhoz, hanem a gépkocsi hengerűrtartalmának megfelelő, meghatározott adót kell — a lakóhely szerint illetékes hatósághoz külön átutalási postautalványon — befizetnie. A postautalványon a jármű rendszámát is fel kell tüntetni. A határidőt elmulasztók egyhavi adójuknak megfelelő bírságot fizetnek, ha önként, pótlólag kiegyenlítik tartozásukat. Ha az adóhatóság felszólítására adják postára az elmaradt összeget, a megjelölt határidőig, a bírság két" havi gépjárműadó. Ismétlődő mulasztás esetén, az adócsoport kezdeményezésére, a rendőrhatóság bevonhatja a forgalmi engedélyt. A szükséges átutalási postautalványok a kerületi tanácsok ' pénzügyi osztályainál, illetve az ügyfélszolgálati irodáknál szerezhetők be. ’ — Alapkőletétel. Tegnap a tiszaikécskei üdülőterületen lerakták a Béke és Szabadság Tsz által építendő, kétezer adagos konyha, valamint étterem alapkövét. — Az Ifjúsági turizmus fejlesztésére, a társasutazások, csereüdültetések, táborozások támogatására tavaly is jelentős öszszeget költötték a megye tanácsai. Összesen 714 ezer forintot használtak fel e célra, egynegyedével többet, mint 1976-ban. — Százhatvanegy szárító áll készen az aratásra. A berendezéseket gondosan átvizsgálták, kijavították. Kapacitásuk egyébként jelentős: összesen 1307 tonna gabonából tudnak óránként 15 százalék vizet elvonni. — A jóváhagyott programterv szerint megkezdődött Kalocsán a Szabadság tér vízelvezető rendszerének munkálata. Másik építési hír a városból: az ÉPSZER! hozzáfogott az I. István úton az OTP-iroda és a föléje tervezett lakások építéséhez. — A lakosság húsellátásának javítása érdekében a kiskunhalasi Városi Tanács 450 ezer forint támogatást nyújtott a helyi ÁFÉSZ húsüzemének fejlesztésé-KIÉRTESlTETT KOCSlATVÉTELI SORSZÁMOK Trabant L. 1396* Trabant Speclál 2100S Trabant Combi 2934 Trabant Hycomat 6978 Wartburg 353 L. 9921 Wartburg 353 L. tolótetős 25U Wartburg 353 de Luxe 1053* Wartburg 353 de Luxe tolótetős 3483 Wartburg Tourist 3684 Lada 1200. • 95903 Lada 1200 Debrecen 46154 Lada 1300 030* Lada 1300 Debrecen 5903 Lada 1500 13X10 Lada 1200 Kombi 11759 Polski Fiat I25p (1500) 13475 Polski Fiat I26p (650) 1103* Zaporozsec 30458 Dácia . 10415 Moszkvics 3357 Skoda S—105S 92979 Skoda S—120 851 Skoda S—130 Debrecen 838 MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. június 22. csütörtök Vácon 19 órakor: OSZLOPOS SIMEON MOZI 1978. Június 22.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A JAVÍTHATATLAN Színes, magyarul beszélő francia film vígjáték 50 százalékkal felemelt helyárúi Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor TECUMSEH Színes, magyarul beszélő német kalandfilm’ MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor MICHAELA ES A BARSONYMACKO Színes román mesefllm-összeálUtás PETŐFI NGPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András lgasgalA Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér lfs. Telefon: 12-819. 12-518 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethet« a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forlpt Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 JelzőszámláSB Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út •. Telefon: 13-725 igazgató: Ablaka István Index: IS *35 HU ISSN 515» Hl