Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-16 / 64. szám

1976. március 16. ® PETŐFI KÉPE % TIZENKÉT HÓNAPJA ADTÁK ÁT A TERVEKET A kecskeméti KISZ-óvoda egy éve A nyáron lesz két éve annak, hogy a kecskeméti KlSZ-esek vállalták küldöttértekezletükön: a megyeszékhelyen hetvenöt szemé­lyes óvodát építenek. S ma, már­cius 16-án egy esztendeje adták át a Neuhauser László irányítá­sával Szemük Zsuzsa és Fekete Klára által készített tervdoku­mentációt. Tizenkét hónap álta­lában nem nagy idő az építke­zések történetében; s ha a Nyitra utcában épülő KISZ-óvodát ille­tően jelentős, eddig végzett mun­kákról számolhatunk be az azt mutatja, bizonyítja, hogy a me­gyeszékhely fiatalsága nagy len­dülettel, akarással csatlakozott a városi KISZ-bizottság „Gyerme­keinkért, a jövő társadalmáért” címmel indított akciójához. □ □ □ A kezdet, a postaépítkezés miatt feleslegessé vált központbe­li ház bontása volt, majd a tég­lák Nyitra utcába szállítása és megtisztítása. Lapunkban is be­számoltunk arról, hogy a mun­kálatokban üzemi, hivatali KISZ- szer vezetek egyként részt vettek, s hogy a szokásos titkári érte­kezletek is az óvoda területén végzett társadalmi munkával fe­jeződtek be. Azóta elkészültek az épület alapjai, nem kevés több­letmunkával. A magas talajvíz­szint hátráltatta az alapozást, s növelte a hétmilliós költségelő­irányzatot. Az ÉPSZER Vállalat jelentős engedményt adott a víz­telenítés „árából”. A többi felajánlásról Érsek Györgyöt, a városi KliSZ-bizott- ság titkárát kérdeztük. — Az óvónők Herman Alice KISZ-szervezete a hulladékgyűj­tési akció eredményeivel vívta ki az elismerést. A Fémmunkás Vál­lalat kecskeméti gyára az acél- szerkezeteket gyártotta le ked­vezményes áron, a BÁCSÉP a vasszerkezetek szerelésére tett felajánlást, s betonnal segítette az alapozást. A 607-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet négy, különböző szakmát tanuló brigá­dot küld a helyszínre. A Szék- és Kárpitosipari Vállalat az ár­nyékoló szerkezetet és a radiátor- burkolatokat készíti el a szoká­sosnál olcsóbban, a MEZŐGÉP fiataljai a villanyszerelést végzik majd el,. a 623-as szakmunkás- képző intézet tanulói a BÁCS- ÉP-pel közösen az ajtókat, abla­kokat szerelik be társadalmi munkában. A kertészeti főiskola hallgatói és a mezőgazdasági szakmunkásképző diákjai a par­A tartási szerződésekről Március 1-től tsz is köthet Az utóbbi években lé­nyegesen csök­kent a tartási szerződések száma. Rokoni kapcsolat vagy tartós ismeretség hiányában ért­hető okokból idegenkedtek e szerződéstípustól: korábban ugyanis a PTK. előírta, hogy a gondozásra szorulónak és eltar­tójának együtt kell laknia. A március 1-én hatályba lépett sza­bályok már nem szabnak ilyen szigorú feltételeket. Sőt bizonyá­ra növeli majd a tartási szerző­dések népszerűségét az a rendel­kezés is amely szerint gondo­zásra, gyógyításra, ápolásra és •más kötelezettségek teljesítésére jogi személyek, például terme­lőszövetkezetek is vállalkozhat­nak. A tartási, életjáradéki és örök­lési szerződések jóváhagyásáról és a tanácsi szakigazgatási szer­vek hatósági tevékenységének törvényességéről felmérés készült a legfőbb ügyészség irányításával. Az ügyészségek által fölkeresett, több mint 400 tanácsnál évente 3600 szerződést kötöttek. Emelke­dett az öröklési és életjáradéki szerződések száma, különösen a rokonok között. mmmmmmmemmsm® Rémálmok gyötörnek A tanácsi hatóságokhoz jóváha­gyásra bemutatott szerződések ke­vés kivétellel megfeleltek az elő­írásoknak. Túlnyomó többségüket ügyvéd, vagy közjegyző készí­tette. Hiba viszont, hölgy gyakran nélkülözhetetlen igazolások hiá­nyában is jóváhagytak szerződé­seket. Előfordult, hogy nem kö­vetelték meg olyan hatósági iga­zolást, amelyből kiderült, hogy a gondozó tulajdonszerzését nem zárják-e ki a hatályos korlátozó rer.delkezések. Ellenpéldaként volt olyan eset is, 'hogy az ügy­felet szükségtelenül szólították fel igazolás beszerzésére. Öröklési szerződés megkötéséhez például tulajdonszerzési igazolást kértek, holott erre nincs szükség. A vizsgált szakigazgatási szer­vek többsége a jóváhagyás előtt helyszíni szemlén tájékozódott a szerződő felek körülményeiről, tájékoztatta őket jogaikról és kö­telezettségeikről. Ez csupán 173 esetben maradt el. A helyszíni vizsgálatokról készített dokumen­íj TANYÁK, FALVAK, VÁROSOK Szorosabb kapcsolatot a települések között! kosításra tettek felajánlást. Tár­gyalunk arról, hogy a kerítést a Magyar—Szovjet (Barátság Ter­melőszövetkezet készítené el tár­sadalmi munkában. A Katona József Színház egy előadásának teljes bevételét, a Megyei Mű­velődési Központ egy beatkoncert bevételét ajánlotta fel az óvo­dai alapra. S akkor még nem szóltunk arról, hogy a BÁCSBER fiataljai az építkezés teljes le­bonyolítását vállalták, amihez a városi tanács illetékeseitől min­den támogatást megkapnak. □ □ □ Jelenleg a falakat húzzák fel a Nyitra utcában a városi tanács építési költségvetési üzeme Ved­res-szocialista brigádjának tagjaj (képünkön). Minden jel arra mutat, hogy a november 7-i át­adási határidőt nem kell módo­sítani ... B. J. tációk sablonosságát, szűkszavú­ságát viszont kifogásolták a fő­ügyészségek. Emiatt ugyanis e fontos iratok a későbbiekben al­kalmatlanok arra, hogy a ható­ság nyomon kövesse: az adott szerződés megfelel-e a jogszabá­lyokban előírt követelményeknek, s tartósan betöltheti-e célját. Megtörtén* ugyanis, hogy kifogá­solható életvitelű vagy éppen el­tartásra szoruló emberek akartak gondozásra vállalkozni. Az 1976- ban jóváhagyásra bemutatott 3525 szerződésből 305 létrejöttét különböző okokból meg kellett tagadni. Például azért, mert a szolgáltatás és az ellenszolgálta­tás között nagy aránytalanság volt. Hiányos vagy kétes hitelű nyil­vántartási lapokkal is találkoztak a vizsgálódó ügyészek. Sőt olyan esetek is előfordultak, amikor szakigazgatási szervek huzamo­sabb ideje elmulasztották a szer­ződésekben foglaltak teljesítésé­nek rendszeres ellenőrzését. Ami az eltartók és eltartottak közötti konfliktusokat illeti: az illetékes szervek többnyire eredményesen kísérlik meg a békéltetést. Az ügyészi vizsgálat a szakigazgatá­si szervek munkáját összességé­ben pozitívan értékelte. (MTI) A város és közgazdaságpolitikai feladatok gyakran szerepelnek a népfront' különböző fórumain. Az emberék — éljenek városban vagy falun — az életkörülményeiket nagymértékben befolyásolja, hogy milyen a helyi szolgáltatás, köz­lekedés színvonala, mennyire egészséges környezetük, milyenek a művelődési lehetőségek, tisz- ták-e az utcák, megfelelő-e a köz- biztonság? Olyan kérdések ezek, amelyek a közéleti, a politikai témák iránt kevésbé érdeklődő­ket is vonzanak, véleménynyil­vánításra késztetnek, a népfront település-politikai fórumain. Nem valamiféle igénybenyújtó tanácskozások ezek, nem is pa­nasznapok, hanem a döntéselő­készítések, a fejlesztési alternatí­vák kidolgozásának nélkülözhe­tetlen eszközei. Ezeken a tanács­kozásokon azonban nemcsak a helyi ügyek kerülnek szóba, ha­nem azok az elvi-politikai kér­dések is, amelyek egy-egy telepü­léskategória — a tanyától az ipa­ri centrumig — jövőjével és az ott élők sorsával, törekvéseivel függnek össze. Emberi körülmények között A helyes szemlélet következté­ben ma már sehol sem erőltetik a tanyák felszámolását, de aki rászánta magát, hogy beköltözik a közeli városba, községbe, azo­kat támogatják. Folyamatosan ké­szülnek a tartósan fennmaradó területek rendezési tervei. Erőfe­szítések történnek arra, hogy akik továbbra is ezt az életformát vá­lasztják, emberi körülmények kö­zött élhessenek. Ahová lehet, el­vezetik a villanyt, az elnéptele­nedő iskolákat a klubélet, a köz- művelődés céljaira hasznosítják, szilárd burkolattal lát ják el a ta­nyákat összekötő fontosabb uta­kat. A népfront sokat tesz an­nak tudatosításáért is, hogy a ta­nya nemcsak lakóhely, hanem gazdálkodó egység is. Népgazda­ságunk — a jelenlegi viszonyok között — nem nélkülözheti azt a termékmennyiséget, amelyet a tanyán élők állítanak elő. A társadalom mostohái? Amíg az Alföldön a tanyák, addig a Dunántúlon és Észak­Magyarországon a puszták, illet­ve az aprófalvak jelentik a tele­püléshálózat legkisebb egységét. Évekkel ezelőtt, amikor megin­dult a körzetesítés, a tsz-egyesí- tés, sokan azt gondolták: ezeknek a településeknek is meg vannak számlálva a napjai. Az eltelt idő­szak nem ezt bizonyítja: e tele­pülések elnéptelenedésének a vártnál sokkal lassúbb folyamatá­val kell számolni. Vagyis még hosszú évtizedekig élnek csalá­dok ezeken a településeken és ezért társadalmi feladat, hogy az ő életkörülményeik is javuljanak, a legfontosabb szolgáltatásokat igénybe vehessék, minimális kul­turális igényeik kielégítést nyer­jenek. Vagyis ne érezzék magu­kat a társadalom mostoháinak. Ehhez például arra is szükség van, hogy ne húzzák a települé­sekre válogatás nélkül az „elsor­vadó” jelzőt, mivel ez gyakran azzal is jár, hogy 20—30 családot törrlörítő pusztán vagy 50—60 csa­ládot számláló apró faluban már építési engedélyt sem adnak. A statisztikák azt mutatják, hogy az ezer főnél több lakosú egészen apró falvakból. Sőt, az ezer lakoson aluli településeken is mintegy 15—20 százaléka fej­lődik. A községek közül sok olyan kis területi centrummá válhat — a nagyközségeknél ez a folyamat már magától értetődő —, amely lakóinak csaknem mindazt az előnyt képes lesz nyújtani, mint a város. Átgondolt, előrelátó in­tézkedésekre van itt szükség, akárcsak a szék hely községek és a társközségek együttműködésének szabályozásában, amely ma még korántsem mentes a problémák­tól. Mindehhez a népfront nyílt település-politikai fórumai nél­külözhetetlenek, amelyeken nem­csak jó javaslatok születnek, ha­nem a szükséges anyagi, társa­dalmi erőforrások megajánlása is megtörténik. A lakóhelyi fórumok bizonyos fokig a társadalmi ellenőrzés sze­repét is betöltik abban a tekin­tetben, hogy a különböző tájak közötti fejlődési különbségek csökkenjenek. Az elmúlt télen le­zajlott falugyűlések is jó szolgá­latot tettek. Az üdülő- és kirán­duló jellegű tájakon például fel­vetették: ne csak a villanegye­deket fejlesszék, gondoljanak az őslakosságra is. Sok helyen azt sem tartják igazságosnak, hogy az adott üzem, vagy termelőszö­vetkezet csak azt a községet tá­mogatja, ahol működik, a szom­szédos településeket már nem, holott dolgozóik nagy hányada onnan jár be. Azt is felvetették több falugyűlésen: a vezetékes ivóvízhez már néhány éve hozzá­jutottak, de a csatornázást senki nem szorgalmazza, holott a ta­lajvízszint emelkedik, ami nagy kárt okozhat a lakóépületekben, a közművekben. Az ezredfordulóra várható A magyar településhálózat leg­dinamikusabban fejlődő elemei a városok. Jelenleg a népesség több mint 50 százaléka él hazánkban városokban, az ezredfordulóra várhatóan ez az arány 70 száza­lék lesz. Ez a folyamat gondok­kal jár együtt, amelyek megol­dása úgyszintén követeli a tár­sadalmi segítséget és a kontrollt. Már eddig is azt szolgálták a népfrontoknak — más szerveze­tekkel közösen — rendezett olyan tanácskozásai, amelyek például a városközpontok kialakításával, a városok vonzásában levő telepü­lések helyzetével, a közműellá­tottsággal, a köztisztasággal fog­lalkoztak. Üjabban a népfront város- és településpolitikai bizottságai a lakótelepeken élő emberek prob­lémáira is egyre nagyobb figyel­met fordítanak. Hisz újabb és újabb tízezrek életformájának lesz kerete évente a lakótelep, és nem mindegy, hogy „befeléfor- dulás” jellemzi-e a családokat, vagy sikerül-e bekapcsolni őket is a helyi politika, a közéleti munka áramkörébe? Amint a vizsgálódások jelzik: a „befelé- fordulás” nemcsak emberi maga­tartás, vagy szemlélet következ­ménye, hanem gyakran a körül­mények kényszerítenek erre. A közösségi összejövetelekhez nem mindenütt állnak rendelkezésre például megfelelő helyiségek és arra is tekintettel kell lenni, hogy az új lakás megszerzése, beren­dezése jelentős anyagi erőfeszítést követel a fiatal házasoktól. Megfigyelhető: a városok és községek egy része — bár adott­ságaik nem jobbak, mint a töb­bieké —, mégis gyorsabban szé­pül, gyarapodik. Egyszerű ma­gyarázata van ennek: a tettre- készség, amely a népfront fóru­mok révén is a felszínre tör a la­kóhelyüket szerető emberekben. Építenek arra a nagy erőre, ame­lyet úgy hívnak, hogy lokálpat­riotizmus. K. E. Üdülők, szanatóriumok - világtalanoknak A Német Demokratikus Köz­társaságban 171 gyógyüdülő mű­ködik. Közülük 82-lben gyermeke­ket üdültetnek. 1971 óta több mint kétmillióan pihentek né­hány hetet a szanatóriumokban szakorvosok, ápolónővérek gon­dos felügyelete mellett. A 23 800 hellyel rendelkező szanatóriumi hálózat fenntartásához a társa­dalombiztosító évente 220 millió márkával járul hozzá. öt gyógyüdülő a vakok fogadá­sára készült fel, ahol az elmúlt négy évben tizenhatezren for­dultak meg. Számukra a Harz- hegységbeli Wernigerode szanató­riuma követésre méltó gyógymó­dot talált. Torna, úszás, tekézés mellett gyalogtúrákon edzik a be­utaltakat. Az intézmény területén különféle fajtájú sétautakat ala­kítottak ki. Kezelőorvosuk foko­zatosan szoktatja hozzá a «gyenge­látású vagy vak pácienseket az út, a séta nehézségeihez. A kü­lönleges terápia igen népszerű Wernigerode-ban, ahol a gondon ápolást, jó pihenést külföldiek, a kísérőikkel érkező magyarok, lengyelek, bolgárok is élvezhetik. (BUDAPRESS — PANORAMA) Emberek ritkán okoztak na­gyobb csalódást, mint az idei mű­korcsolyázó- és jégtánc-világbaj­nokság korosabb pontozóbírái tet­ték ezt — gondolom nemcsak ve­lem —, vasárnap esti költözkö­désükkel. Arra az aprehendálá- sukra gondolok, hogy szerintük határt kell szabni a kürruhák dekoltázsának, kivágásának. Ügy tetszik, valami hivatalos méret­arányt tartanának helyesnek min­den falatkára nézve, amit a kor­csolyás-jégtáncos tündérkék kür- ruha címén magukra öltenek. Kívánatosnak vélik továbbá a jégtáncos-párok között kürözés közben adódó mozdulatok, érint­kezések megzabolálását is, mivel azok egyike-másika erotikus ha­tású, azaz szerelmetes képzeteket kelt. Ami bizonyos korhatáron túl nyilvánvalóan kedvezőtlenül befolyásolja a vérnyomást, s ár­talmas lehet az egészségre. S ezek szerint az ítészek tárgyila­gosságára is. Azóta se vagyok képes napi­rendre térni az idősded ponto- zóbírák indítványa fölött. Hol él­tek ők eddigelé? Abban a tévhit­ben talán, hogy a tévénéző em­beriséget csak a gyakorlatok ér­deklik? Mert akkor ki kell őket ábrándítanunk. Mindazon milljo- mok nevében, akik legalább any- nyira gyönyörködtek a ragyo­góbbnál tündöklőbb kürruhákban. Mily fölfokozott kíváncsisággal legeltette az ember a szemét Anett Pötzschnek, az NDK arany­fényű csillagának szuperminijén, amidőn a tévériporter szinte áléit halksággal közölte, hogy az — te­szem fel — jerseyből van, pezs­gőszínű, s bizonyos támpontokon ezüstlő flipperek csillámlanak rajt’. Hogy napjainkra szupermini a divat a jégen? Hát istenkém... Ki tehet róla, hogy a technikai forradalom a korcsolyázás mű­vészetét sem hagyta ki. Változott a korcsolyázás technikája, és eh­hez igazodott a kürruha divatja is. No meg az is elősegítette a mű- és tánckorcsolyások kibonta­kozását az egykori bebugyolált- ságból, hogy most már a verse­nyeket csak fedett pályán lehet rendezni. Hol van már az az idő, amikor maguk a jégművészek voltak tú­lontúl fedettek. Hej, midőn még maxiban csisszentek-csusszantak a jégdámikák, szép komótosan, jobbra-balra, jobbra-balra, hogy aztán egy hajmeresztő mozdulat­tal lábikóikat egymás előtt ke­resztbe iktatva koszorúzni kezd­jenek. Hát még a lélegzetelállító bógnik! Amiknél a boka is ki­látszott a vastag krinolinos szok­nya alól. Mily megejtő pillantá­sok röppentek ilyenkor a bírák felé a nagyszélű kalap alól: „Na, ehhez mit szóltok?!” Aztán csakugyan nem fedhet­ték fel oly ártatlanul kisminde- nüket a bajnok-hölgy ék, mint ma­napság, már csupán a szőrme­bunda miatt sem. Ami szintén hozzátartozott a jégviselethez, miképpen a muff is, amelyben kis kacsóit melengette a jégtán- cos-kisasszony. (Majd azt mond­tam, hogy csaj, de milyen iszo­nyú anakronizmust követtem vol­na el!) Ja hát persze. Hisz’ úgy a századelőn még szabadtéren tartották a versenyéket. Akkori világbajnoknőink — Kronberger Lili és Méray-■Horváth Opika — alkalmasint azért is vethették be bokamutogató trükkjeiket a pon­tozóbbak meghódítására, mivel a maxiszoknya mifcsem zavarta őket gyakorlataikban. Hol volt még akkor a jégvilág a dupla Lutz, pláne a tripla Axel feltalálásá­tól! A szoknya az 1930-as évek kö­zepén indult rövidülésnek, ami­ben nyilván nemcsak a gazdasá-, gi válság, hanem a figurák tech­nikai színvonala is közrejátszott. Ám még mindig a szabadég al­ja volt a versenyek színtere, ezért érthető, ha a kürruha anya­gául többnyire vastag plüssbár- sony szolgált. S ha rövidebb is lett volna a szoknya, annyira még nem, hogy a hölgyek combját ne takarja illedelmesen. No de már a lábformák esztétikuma nyíltan igézhette — többek közt — a pon- tozóbírákat is, annál is inkább, mivel a kürruhához márkás pa- tentharisnya-viselet járt. Hogy pedig teljesen biztosítsák a lány­kákat meghűlés ellen, egyre több dísszel ékesítették fel a plüssru- hát. Majd 1940 is elkövetkezett. In­nét már forradalmi tempóban fejlődött a sportág technikája. A forgásokhoz, ugrásokhoz köny- nyebb kürruhák kellettek. Azo­kat kezdetben „hivatásosak” ter­vezték. Az 1952-es oslói téli olimpián a magyar műkorcsolyá­zónők Márk Tivadarnak, az Ope­raház Kossuth-díjas jelmezterve­zőjének fantáziája szerint készült ruhákban futottak. De még min­dig ' bársony alapanyagra rakták a fodor-, csipke-, s flitter-gar- madákat. De mentül inkább fifi- fcásaöbak lettek a figurák, an- tul jobban kimelegedtek a vi­szonylag vastag s terhes kürru­hákban... Ezért hozta el a szük­ségszerűség a mai láthatatlan-vé­kony kürruhadivatot. Ezzel már azért is eggyéforrnak a műkor­csolyázónők, mert nagyrészük maga, házilag készíti ruháját. így él vele a megejtő bájjal öltöző magyar műkorcsolyázónő, Regő- czy Krisztina is, aki Sallay And­rással az oldalán a dobogó 3. fo­kára lépett a mostani világbaj­nokságon. Mióta a kenyerük javán túl­rágódott pontozóbírák javaslatát hallottam, éjszakáimon rémálmok kerülgetnek. Maxiban, sombreró- ban, bundában látom Rehakovát, s vele Drasticsot birgerli-csizmá- san. Erőlködnek szegénykék, hogy legalább egy saslengést kivágja­nak a kür legnehezebb szakaszá­ban. S hogy a zsűri erkölcsi ér­zékét ne sértsék, kezük csupán Rehakova muffjában találko­zik... És így tovább. Jajj! Emellett éled bennem a sanda gyanú: szűzmáriám, ezek a pon­tozóbírák még nem láttak női tornászversenyt! Tóth István Beethoven Császártöltésen II! ' , , h' Mostanában kedvező híreket kapunk a császártöltési kulturá­lis életről. Képzőművészeti kiál­lítás, irodalmi est, művész—közön­ség találkozó és más egyéb mű­fajú rendezvény gazdagítja az ott élők tudását, tájékozottságát. S megannyi jó lehetőség kínálko­zik rendszeresein az ízlés fejlesz­tésére. Mint legutóbb például a Kecskeméti Váirosi Szimfonikus Zenekar hangversenyén. Amikor Beethoven, Mozart, és Csajkovsz­kij műveivel ismerkedhettek a muzsikát szerető császártöltésiek, az Erkel Ferenc nevét viselő mű­velődési házban. A közönségnek annyira tetszett a műsor, hogy többen biztatták az igazgatót: le­vélben is köszönje meg az emlé­kezetes, szép hangversenyt. An- geli Mátyás így is cselekedett: Kemény Endre karnagynak, el­küldte elismerő, s köszönő sorait azért, hogy íme, egy kis köz­ségben is sor kerülhet igazi, mű­vészi igényű koncertre. A magunk részéről szívesen osztozunk a császártóltésiek örö­mében, s ezért is tesszük közzé lapunkban azt a képet, amely az emlékezetes hangversenyen ké­szült a napokban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents