Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-12 / 37. szám

a • PETŐFI NÉPE • 1978. február 12. HETI VILÁGHÍRAPÓ AZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN: HÉTFŐ: Megkezdődött a Bnozina-hadgyakorlat, atnelyre amerikai megfigyelőket is meghívtak. — Tiz év ófa először: pakisztáni- indiai külügyminiszteri találkozó KEDD: Giscard d’Estaing és Schmidt kancellár megbeszélése Párizs­ban. — Berlinguer közlése arról, hogy az Olasz Kommunista Párt nem követel magának miniszteri tárcákat. SZERDA: Leonyid Brezsnyev fogadta Moszkvában a hivatalos mun­kalátogatáson ott-tartózkodó Kreisky osztrák kancellárt. — Véget ért Púja Frigyes belgiumi látogatása, közös közleményt adtak ki a belga—magyar tárgyalásokról. CSÜTÖRTÖK: Szadat hazatérőben Londonban találkozott Callaghan brit kormányfővel, majd Hamburgban Schmidt kancellárral. — Magyar küldöttségvezetők felszólalása a bécsi haderőcsökkentési értekezleten és a genfi leszerelési bizottságban. PÉNTEK: Az etióp hadsereg előnyomulása Ogadenben. — Bejelentet­ték, hogy Asszad szíriai államfő Moszkvába látogat. — Libanon fővárosában újabb tűzharcokra került sor SZOMBAT: Szadat Salzburgban Kreisky osztrák kancellárral talál­kozott. — Bécsben a közel-keleti helyzet megvitatására készülnek a Szocialista Internacionálé pártjainak küldöttei. A hét három kérdése Nem voltak elégedettek a vi­lágsajtó hírmagyarázói a Carter— Szadat tárgyalásokkal: nehéz volt állást foglalniok, hiszen egyrészt azok a legnagyobb titokban zaj­lottak le, másrészt a legellenté­tesebb nyilatkozatok hangzottak ©1 a végén. Szadat hosszúra nyúlt amerikai látogatása végén mit vihetett haza táskájában ? Az egyiptomi elnök nyilván ket­tős céllal utazott Washingtonba: amerikai támogatást szerezni az Izraellel folyó alkudozásaiban és amerikai fegyvereket szerezni.. Természetesen uz F—15 '-s mm : repülőgépeket korántsem íznél ellen akarná bevetni! Beké. ..öt baráti érzelmeiről biztosította minden alkalommal a hallgat ósá­gát, akár a nemzeti sajtóklub­ban szónokolt, akár a szenátorok előtt. Az amerikaiak rokons/.en- vét azzal akarta megnyerni, hogy kilátásba helyezte: a fegyvereket, amelyeket kapni fog, úgy hasz­nálná, ahogyan azt „a szabad vi­lág érdekei" megkövetett‘lr.“'>rrtrrH — s mindjárt talált egy Idő.- /.<■ • rű példát — esetleg Etiópia ellen fordítaná, (Okfejtése az volt, hogy az Egyiptomnak életet adó Nílus vizei Etiópiából érkeznek, a kai­ról kormánynak tehát kötelessége odafigyelni, ami a Nílus forrás- vidékén történik,..) Világos, hogy S/udnt felismer­te: az USA a Közel- és a Közép Keleten Izrael, Irán és Szaúd- Arábla hármasára támaszkodik, ezek politikai, gazdasági és kato­nai befolyását egyre növelve tu­lajdonképpen Egyiptomot a má­sodrendű országok sorába szo­rítja. A másodrendűség aztán ke­vesebb külföldi tőkéberuházást, kevesebb hitelt, kevesebb keres­kedelmi kapcsolatot eredményez. Egyiptom vezetőit pedig szoron­gatja a roppant társadalmi fe­szültség, az elnyomott tömegek elégedetlensége... Szadat azt is tudhatja, hogy az amerikai hadiiparnak is nagy szolgálatot tesz, ha vevőként je­lentkezik harci repülőgépekre és rakétákra. Az egyiptomi hadsereg esetleges átfegyverzése sok-sok milliárdos üzlet lehet az USA ha­di monopóliumainak! Persze, a dolog nem Ilyen egy- sz-on'i Szádot békeszólamai egy t ip.isru még nem fordították meg a közhangulatot ás a szená­torok véleményét az Egyesült Ál­lamokban. Szadat érezhette, hogy milyen kemény fába vágta a fej­széjét, mert egyik-másik nyilat­kozatában már keserűen emleget­te esetleges kényszerű távozását, kudarc esetén u lemondását,,, Kudarc pedig főként ott vár USA,aligha fog Igazi nyomást gyakorolni Izraelre a — palesztin kérdés ben. Szódéinak viszont az arab világ szeme előtt ezen a területen kellene valami­lyen eredményt elérnie: az önál­ló palesztin állam megteremtését tűin Idonkép pen még az Amerika - barát arab politikusok többsége Is sürgeti A Bcgln-kormány azon­ban pillanatnyilag még a legsze­rényebb engedményekre sem mu­tat hajlandóságot.. Igaz. u látogatás vége felé Wa­shingtonban egyszerre csak meg­• Libanonban ismét feszült a helyzet. Képünkön: az arabközi béke- fenntartó erők szíriai páncélosa abban a térségben, ahol kedden az összecsapásokban huszonketten vesztették életüket. • Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB »titkára, a Szovjetunió Legfelsffbb Tanácsa Elnökségének elnöke fogadta Bruno Kreisky osztrák szövet­ségi kancellárt, aki a héten hivatalos látogatáson tartózkodott Moszk­vában. (Telefotó — TASZSZ — MTI — KS.) lepő nyilatkozat hangzott el, s ez helytelenítette az izraeliek eljárá­sát, amellyel a megszállt terüle­teken újabb településeket létesí­tenek, de a világsajtóban a hír­magyarázók nagy többsége úgy vélte, a meglepő állásfoglalás csak szépségtapeyiz volt Szadat- naik a sikertelenség miatt szégyen­pírban égő arcára. Mi a szovjet—osztrák tárgyalások mérlege ? Alighanem tévedés lenne a Szovjetunió és Ausztria vezetői­nek moszkvai tárgyalásait annak arányban megítélni, hogy egy 250 milliós, hatalmas ország és egy 8 millió lakosú kis ország képviselői találkoztak. Egyrészt gazdasági szempontból lehetnek és lesznek a szovjet—osztrák tár­gyalásoknak jelentős eredményei, Ausztria ipara fontos újabb szov jet megrendelésekhez jut, más­részt politikai szempontból vár­hatók lényeges következmények. Kreisky kancellár moszkvai útjának politikai jelentőségét az is megadta, hogy ismét felfigyel­hetett arra a világ: a békés egy­más mellett élés milyen hasznos és hatékony az országok, népek sorsának alakulásában. Az oszt­rák példát a jövő századok tör­ténelemkönyveiben ’ is tanítani fogják: a második világháború után tíz esztendővel — a hideg­háború jegének első olvadása­kor Ausztriában szűnt meg a négyhatalmit megszállás és meg­osztottság — elsősorban a Szov­jetunió békepolitikájának ered­ményeként. Cserében Ausztria is tartozik Európában hozzájárulni az enyhüléshez, éppen Kreisky kancellár személyes diplomáciai súlyának igénybevételével. A szovjet—osztrák gazdasági tárgyalások eredményeit' érdeklő­déssel várta . Ausztria gazdasági életének számos vézétője, ugyan­úgy a foglalkoztatottságért aggó­dó munkásság Is, Hiszen a Szov­jetunióba irányuló export növe­lése friss levegőhöz juttatja a tőkés válság miatt fulladozó osztrák ipart. Mi lehetett Washington célja a vietnami ENSZ-nagykövet kiutasításával? Egy személyes élményemmel kezdem: egy harmadik világbeli, Igen tekintélyes ország vezető diplomatája azt mondta nekem egyszer bizalmas beszélgetésben, hogy 1905-öt, az ENSZ fennállá­sának ötvenedik évfordulóját már nem New York-ban fogják meg­ünnepelni ... a Manhattan üveg­palotájából előbb-utóbb elköltöz­nek a tagországok küldöttei, hi­szen a diplomáciai szaknyelv szerint „fogadó ország” nem a legbarátságosabb az ENSZ-tagál­lam ok nagy többségéhez... Sok esetben előfordult már, hogy szí­nesbőrű diplomatákat „összeté­vesztettek” a harlemi néger get­tó lakóival és ugyanolyan bánás­módban részesítettek. Ami most történt, természete­sen messze túlmegy az ilyen ese­teken: az amerikai hatóságok hivatalosan távozásra szólították • Csaknem ezer magyar dolgo­zót tüntetett ki a Szovjet Szak- szervezetek Központi Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulójának tiszte­letére indított szocialista munka­versenyben elért eredményeikért. A kitüntetéseket V. J. Pavlov nagykövet adta át Budapesten. (MTI-fotó) ÍT ViET NÄM • New Yorkban több ENS35- tagállam megalapozatlannak és önkényesnek minősítette as ame­rikai kormány vádjait, melyek­nek alapján kiutasították as or- sságból Vietnam ENSZ-képvIse- lőjét. A képen DInh Ba Thl, a vietnami diplomata. (Telefoto — AP — MTI - KS.) fel a Vietnami Szocialista Köz­társaság ENSZ-képvlaelőjét, A kiutasítás indokaként egy kém- históriát tálaltak fel. Ilyesmire még nem volt pre­cedens! Az ENSZ negyedszázada „lakik" New York-ban, de soha még egyetlen ország ENSZ-nagy- követével szemben Ilyen drasz­tikus intézkedésire az amerikai hatóságok még nem szánták el magukat. Nyilvánvaló, hogy tu­datosan keresik a Vietnammal való kapcsolat megrontásának le­hetőségét. A nagykövet kiutasí­tása összefügghet azzal, hogy az USA elzárkózik a még Nixon által vállait jóvátétell kötelezett­ség teljesítése elől. Időben pedig egyebesik ez az amerikai intéz­kedés a vietnami—kambodzsai konfliktussal, amelynek kínai vonatkozásai ismertek —, nos, nem állhat messze az Igazságtól a feltételezés, hogy Washington Pdkingnek is kedvében kívánt járni a vietnami elleni barát­ságtalan lépéssel. Pálfy József Ejtőernyős hőstett a Berezina-hadgyakorlaton Díszszemlével zárult pénteken Mi.nszkben a Berezina hadgya­korlat,'a szovjet hadsereg belo­rusz katonai körzetének nagy­szabású gyakorlata, amelyen a részt vevő alakulatok sikerrel ol­dották meg a kitűzött feladato­kat. Mihail Zajcev tábornok, a gyakorlat parancsnoka külön is kiemelte, hogy a katonák nem­csak kiváló képzettségüket bizo­nyították be, hanem becsülettel helytálltaik a nehéz körülmények között is. A hadgyakorlat során volt egy rendkívüli esemény is — erről szombaton számoltak be a szov­jet lapok. Vlagyimir Dudko gár- dahadrtagy, ejtőernyős .szakaszpa­rancsnok megmentette egy kato­nája életét és a sajátját is. Az ejtőernyősök bevetésekor Dudko után szakaszának egy katonája, Szergej Kuvicskin hagyta el a repülőgépet. Az erős szél sodrá­sa Kuvicskint a hadnagy köze­iébe sodorta. Bár Dudlkónak módjában állt volna lekapcsol­ni saját ejtőernyőjét, amely ösz- szegabalyodott a katona ernyő­jének zsinórjával és a tartalék- ernyővel földel érni, ez esetben Kuvicskin lezuhant. A fiatal tiszt előbb megragadta a közvetlen közelben zuhanó katona ejtő­ernyőjének zsinórját, majd le­kapcsolta saját használhatatlan ernyőjét és a tartalékennyővel ereszkedtek mindketten le. Mind­ez igen kis magasságban történt, — alig 200 méterre a földtől és Dudkó szinte csak az utolsó pil­lanatban tudott nyitni — azon­ban mindketten épségben értek földet. A fiatal tiszt, miután meggyőződött arról, hogy kato­nájának nem esett baja. a meg­adott feladatnak megfelelően azonnal rohamra vezette szaka­szát. (MTI) A Portugál Kommunista Párt frakciója pénteken indítványban utasította el a nemzetgyűlésben Soares új kormányprogramját. A PKP Indoklása szerint a program ellentmond az alkotmánynak és nem alkalmas arra, hogy meg­oldja az ország súlyos gazdasági, pénzügyi és társadaldmi problé­máit. A Szocialista Internacionálé a politikai terrorcselekmények ellen Hamburgban szombaton befe­jeződött a Szocialista Intemaclo- nálé kétnapos tanácskozása, amely elfogadott határozatában keményen elítélte a világszerte tapasztalható politikai terrorcse­lekményeket. A részt vevő 29 szocialista és szociáldemokrata Lázár György miniszterelnök meghívására hétfőn hivatal hMánkba érkezik MichaeI Manley, Jamaica Vendég Jamaicából Jamaica akár a Karib-térség majdani, második Kubájává Is fejlődhet — halljuik-olvassuk mind gyakrabban vendégünk ha­zájáról. A kalózok és az Idehur­colt afrikai rabszolgák egykori országában a haladó politika 1972-ben kezdődött. Ekkor vette át az ország irányítását Michael Manley Népi Nemzeti Pártja, amely programjában a „demok­ratikus szocializmus” megterem­tését tűzte ki célul. Ezt az Irány­vonalat — a párt 1976. decem­berében aratott, elsöprő válasz­tási győzelme bizonyítja — a jamaicai nép jelentős része egy­értelműen támogatja. A kormány több mint ötéves tevékenysége során számos in­tézkedést tett a lakosság helyze­tének javításáért. A kétmilliós lélekszámú országban 1972 óta 150 ezer felnőttet tanítottak meg írnl-olvasnl, a munkanélküliség felszámolására 87 ezer új munka­helyet létesítettek és egy agrár­reform nyitányaként húszezer hektár földet osztottak szét a parasztok között. A nagyszabású szociális programokat természe­tesen valamiből fedezni kellett. Ennek biztosítására államosítást tervet készítettek, s az első in­tézkedések között az ország fő bevételi forrását jelentő bauxit­bányászatban érdekelt amerikai multinacionális cégek hatalmát és jövedelmét korlátozták. A hivatalos Washingtont még­sem annyira a Népi Nemzeti Párt „demokratikus szocializ­must” hirdető programja ijesz­tette még, mint inkább a Man- ley-konmány független külpoli­tikája. Az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával egykor szolgai módon együttműködő Ja­maica minden amerikai nyomás ellenére néhány éve kimondottan jó viszonyt tart fenn a térség egyetlen szocialista államával, Kubával és az utóbbi Időben céltudatosan törekszik a kapcso­latok kiépítésére, fejlesztésére az európai szocialista országokkal, azok gazdasági közösségével, a KGST-vel, Hogy a Oarter-kor- mány Idején mégis valamelyest @) Bauxit Tlmfötdgyér ■A, Építőanyag-Ipar ■ Textilipar 0 Élelmíizerlpsr ■■■■»■ Vasút enyhült az Egyesült Államoto nyomása Jamaicára, az a Man- ley-kormány nemzetközi tekinté­lyének és az ország legfőbb ás­ványkincsének, a bauxiitnak kö­szönhető. Ausztrália után ebből a nyersanyagból itt találhatók a legjelentősebb készletek a vilá­gon, s ami szintén nem mellé­kes, az Egyesült Államok jamai­cai bauxittal fedezi szükségleté­nek mintegy hetven százalékát. Jamaica gazdasági tervei kö­zött számunkra is érdekes az a közös vállalkozás, amelynek lét­rehozáséit Mexikóval és Venezue­lával tervezi a timföldgyártás­ban. A komplexumhoz — erről- már érdemi tárgyalások folynak a magyar partnerekkel — ha­zánk biztosítaná a terveket, a szükséges berendezéseket, illetve fővállalkozóként a szállítások összehangolását. Jamaica és Magyarország két éve létesített diplomáciai vi­szonyt. Azóta — noha rövid Idő telt el — a két ország képvise­lői az együttműködés számos le­hetőségét tárták fel, amelyek kiaknázásában minden blzony- nyal fontos állomást jelentenek majd Michael Manley és Lázár György mostani tárgyalásai, K. M. JAMAICAI rJTgAMFRIKA "ANTILLA (KARIB)-TENGERl mmmMmmmmmmmmmmmmmrn Elutazott az Egyesült Államokból Vietnam ENSZ-képviselője A portugál kommunisták elutasítják A Szociáldemokrata Párt (SDS) már korábban — a vita első nap­ján hasonló indítványt terjesztett be. A szavazás szombaton este. vagy vasárnap várható, kimene­tele azonban nem kétséges: az új kormány a 263 képviselői hely közül 142-vel (azaz a szükséges abszolút többséggel) rendelkezik. (ADN, AFP) Dinh Ba Thl vietnami ENSZ- nagykövet helyi Idő szerint pén­teken este elutazott New York­ból, a világszervezet székhelyéről. A diplomatát a VSZK kormánya rendelte haza, miután az Egyesült Államok kémkedéssel vádolta meg a nagykövetet és kiutasította az országból. A vietnami ENSZ-képviselő el­utazása előtt újságíróknak adott nyilatkozatában Ismételten, hatá­rozottan visszautasította az elle­ne emelt vádakat és hangsúlyoz­ta, hogy az amerikai kormány nem tudja bizonyítékokkal alátá­masztani vádaskodását. Dinh Ba Thi utalt arra, hogy az amerikai kormány provokatív: és ellenséges lépése károsan be­folyásolhatja a két ország kapcso­latainak alakulását. Elmondotta, hogy véleménye szerint az ügy nyomán az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakán napirendre kerül a vi­lágszervezet és a vendéglátó or-r szag viszonya. Pénteken délután újabb ülést tartott az ENSZ-diploomaták biz­tonságával és a vendéglátó ország feladataival foglalkozó ENSZ-bl- zottság, amely csütörtökön kezdte meg a vitát az amerikaiak eljá­rásáról. Mihail Harlamov szovjet ENSZ-diplomata javaslatára a bi­zottság hétfőig elhalasztotta a vi­ta folytatását. (UPI, Reuter, AP) Clark szenátor elismerte... párt felhívta a figyelmet: ezek az erőszakos cselekmények álta­lában a reakciós erők kezére ját­szanak . A hamburgi tanácskozáson megbíztak három pártvezetőt, dolgozzák ki a szervezet új prog­ramját. WASHINGTON, KAIRO Richard Clark amerikai szená­tor, a szenátus külügyi bizottsá­ga Afrikával foglalkozó albizott­ságának elnöke a testület tájé­kozódó Jellegű ülése után pénte­ken lényegében elismerte a Szo­máliát agresszió tényét és egyút­tal kijelentette: „Nem vitathat­juk el Etiópiától azt a Jogot, hogy területe megvédése érdekében ka­tonai segítségért forduljon más országokhoz”. A szenátor hang­súlyozta, hogy kijelentései sze­mélyes véleményét tolmácsolják. Clark helyesnek minősítette azt a kinyilatkoztatott amerikai ál­lásfoglalást, miszerint az Egye­sült Államok nem kíván fegyvert szállítani Szomáliának. Az Al-Ahram szombati számá­ban közölte, hogy Egyiptom kéaz támogatni Szomáliát „törvénye* jogainak és nemzetközt határai­nak” megvédésében A kairól lap szerint Egyiptom a konfliktus tárgyalásos rendezése mellett fog­lal állást — ennek alapját OgaJ den önrendelkezést jogának blzJ táskásában jelölte meg. Utalt ar­ra Is, hogy Szomáliában nincse­nek egyiptomi katonák. (UPI) ,

Next

/
Thumbnails
Contents