Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-11 / 36. szám
* • PETŐFI NÉPE • 1978. február 11. (■somén vek l sorokban BELGRAD ____________________ A JKSZ a X. kongresszus óta eltelt időszakban elsősorban a munkások és fiatalok köréből új tagokkal erősítette sorait. Ezalatt közel 700 ezer új tagot vettek fel, s így a pártnak a múlt év végén összesen 1 millió 620 ezer tagja volt. közülük félmillió munkás. Az új tagok több mint 70 százaléka 27 évesnél fiatalabb. BERLIN A március 12. és 19. között megrendezendő lipcsei tavaszi vásáron több mint 60 ország 9 ezer kiállítója vesz részt. A szocialista országok közül legjelentősebb kiállításrészleggel a Szovjetunió képviselteti magát a vásáron. A Német Demokratikus Köztársaságot 4200 külkereskedelmi és ipari üzem képviseli. (ADN) prAga A KGST számítástechnikai együttműködéssel foglalkozó kormányközi bizottságnak Prágában tartott háromnapos ülésszaka a tanácskozás eredményeit összegező jegyzőkönyv aláírásával véget ,ért. Az ülésszakon 8 szocialista állam — közöttük Magyarország — képviselői az együttműködés' további elmélyítésének lehetőségeivel, feladataival foglalkoztak. BELFAST Három pokolgép robbant csütörtök éjszaka az észak-frorsz^gi Londonderry központjában. A merényletnek emberáldozata •nincs, de jelentős anyagi kár keletkezett és a robbanást követően tűz támadt. A robbanásokat megelőzően egy férfi, aki az IRA ideiglenes szárnyához tartozónak vallotta magát, telefonon értesítette a helyi rendőrséget a robbantásokról. (AFP) BONN Az NSZK Schleswig-Holstein szövetségi államának több mint tízezer lakosa írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben támogatásukról biztosítják a Német Kommunista Párt jelöltjeit a március 5-én megtartandó helyhatósági1- választásokon. (TASZSZ) CHICAGO Kalifornia déli részén a szűnni nem akaró felhőszakadás földcsuszamlásokat okozott és az utakra zúduló agyagos sár megbénította a közlekedést. A hegyi lakók a mostoha útviszonyok miatt elszigetelődtek a külvilágtól. (UPI) Ismét heves harcok dúlnak Libanonban Asszad nyilatkozata az összecsapások okairól Bejrutban pénteken reggel — a csütörtök esti viszonylagos nyugalom után —■ ismét heves harcok dúltak az arabközi békefenntartó erők szíriai alakulatai és libanoni jobboldali milicisták között. Az immár harmadik napja tartó fegyveres összecsapásokban — a Reuter értesülése szerint — csaknem száz ember vesztette életét, s mintegy 140 megsebesült. Befejeződtek a magyar-líbiai gazdasági tárgyalások Csütörtökön Damaszkuszban Hafez Asszad szíriai köztársasági elnök magas rangú küldöttsége'. fogadott-. A küldöttség tagja volt Fuad Butrosz libanoni kül- üg.v- és hadügyminiszter. Számi El-Khatib, az arabközi békefenntartó erők libanoni parancsnoka és Szolimán Frangié volt elnök, a jobboldalt tömörítő Libanoni Front vezetője. Washingtonban a külügyminisztérium szóvivője csütörtökön „igen komoly fejleménynek” minősítette a harcok fellángolását Libanonban. Tom Reston külügyi szóvivő azt mondotta, hogy az Egyesült Államok „feszült figyelemmel kíséri” a libanoni helyzet alakulását, s máris kapcsolatba lépett az érdekelt felekkel Bejrút- bi- rí és Damaszkuszban. * Hafez Asszad szíriai köztársasági elnök egy libanoni parlamenti küldöttség előtt, amely elnökké történt újramegválasztása alkalmából köszöntöttfe őt. Kifejtette: tekintve, hogy az új liba- . nőni hadsereg még nem alakult meg. feladatát a törvényes hatalom védelmét, az arabközi béke- fenntartó erők látják el. „Ezért az arabközi békefenntartó erők ellen elkövetett minden agresszió — támadás Libanon ellen, amelyet nem fogunk tűrni’’ — fűzte hozzá a szíriai államfő. Az arabközi erők szíriai alakulatai és libanoni jobboldali mlli- cisták között kedden kirobbant fegyveres összecsapást az utóbbiak provokálták. „Megállapítást nyert — hangsúlyozta Asszad —, hogy egy libanoni katona parancsra lőtt az arab békefenntartó erőkre”. NAPI KOMMENTÁR Sziad Barré barátai Nem furcsa? Amikor a szomáli hadsereg egységei légierő, tüzérség és rakétafegyverek támogatásával megkezdték offenzívájukat Etiópia ellen, bizonyos országok legföljebb a harcokról adtak hírt, nz esemény elemzésével adósak maradtak, Ugyanezekben az országokban a lapok, a rádió- és tv-műsorok most Addisz Abeba állítólagos hódítási szándékát keményen ostorozó hírmagyarázatoktól hangosak. Pedig mindössze az történt, hogy az etióp ideiglenes katonai kormányzó tanács elérkezettnek látta az időt az ország területére betolakodott ellenséggel szemben a koncentrált ellentámadásra. A katonai kormányzó tanács többször Is késznek mutatkozott a konfliktus békés rendezésére, ha a szomáli erőket kivonják az etióp tartományokból. Sikertelenül. Holott a magadtshui hadsereg — ás nem a Nyügat-szomá- llul Felszabadítási Front gerillái, miként azt szerették volna a világgal'elhitetni — mélyen benyomult Etiópiába. Ogaden térségé-, nek 90 százalékát ellenőrzésük alá vonták, keletről 700, délről 300 kilométerrel hagyták maguk mögött Szomália államhatárait. Etiópia területének egyharmada vált csatatérré, s legalább tízmillió ember, vagyis az ország lakossáBliil gánuk egyharmada került a háború frontvonalába. Szomáliát Szuúd-Arábia és mások nyilvánvalóan beugratták a szomszédos Etiópia elleni agresz- szióra Mogadishut feltehetően könnyen rábírták „nagy-Szomá- Lla" nacionalista Illúzióinak táplálásával az évszázados csatabárd kiásására. Csakhogy a számításr ba hiba csúszott: lebecsülték Etiópia haladó erőit és természetes szövetségeseit, akik nem először a közelmúlt históriájában, az agresszió áldozatainak segítségére sietnek, Sziad Barré szomáli elnök most országa elleni támadás tervével kilincsel újabb fegyverekért és támogatásért. Sajnálatos, hogy bizonyos NATO-körökben és egyes arab országokban meghallgatásra talál. Szadat elnök például a nu- pokban nemcsak az egyiptomi fegyverszállításról szóló híreket erősítette meg, hanem azt sem tartotta kizártnak, .hogy .Kairó katonákat is küld Szomália megsegítésére. Vajon kik fenyegetik Szomáliát? Senki: az etióp ellentámadás csupán az agresszor' kiszorítását tűzte ki célul. Mogadishu szarvát háborús góccá szeretnék változtatni. Igaz, ők viszont Sziad Barré barátainak, elkötelezet szövetségeseinek mondják magukat. Gy. D. A szíriai elnök szerint az Egyesült Államok és Izrael a libanoni események feibújtója, „e két fél manipulálja Libanonban a politikai erőket”. Asszad megjegyezte, hogy jó ideje számolt azzal, ami Libanonban most történik, és ezért előre figyelmeztette a szadatl különutns politikát ellenző „Szilárdság Frontba" tömörült partnereit. „Köztudomású — hangoztatta befejezésül Asszad —, hogy a libanoni események a sinai megállapodás közvetlen következményei. Más eseményekkel kellett álcázni Szadat kudarcát és e célra a gyenge pontot, Libanont szemelték ki”. A DPA bejrúti tudósítása szerint az arabközi békefenntartó erők részeként Libanonban állomásozó szíriai alakulatok parancsnoka utasítást adott a harc beszüntetésére, s számítani lehet rá, hogy e cél érdekében folytatni fogják a csütörtökön megkezdett szíriai—libanoni tárgyalásokat. Szíria egyébként továbbra is ragaszkodik azoknak a libanoni katonáknak a kiszolgáltatásához, akik felelősek a harcok kirobban lásáért. (AFP, DPA) Befejeződött a „Berezina” hadgyakorlat Kiss Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Befejeződött a harci tevékenység-a szovjet fegyveres erők belorusz katonai körzetének nagyszabású hudgyukorlutún. Mihuil Zuj- cev harckocsizó vezérezredes, á körzet parancsnoka, a gyakorlat vezetője szerint az alakulatok kiválóan hajtották végre feladatukat, megfelelő tanúságot adtak kiképzésük magas srzlntjéről, bebizonyították, hogy Jól értenek a korszerű haditechnika kezeléséhez és Igen Jól oldották meg a különböző fegyvernemek együttműködésének feladatait. A gyakorlaton mintegy 25 000 katona vett részt — gépkocsizó lövészek, harökoeslzók, légide- sz.unt-egységek, ejtőernyősök, tüzérek, helikopteresek, repülők. A gyakorlatot tíz ország, köztük számos NATO-tagállam megfigyelői tekintették meg. A Krasznaja Zvezda-nak a szovjet hadsereg lapjának adott nyilatkozataikban a nyugati megfigyelők egyaránt azt emelték ki, hogy jelenlétüket igen hasznosnak tartják a bizalom növelése szempontjából. „Meghívásunk egyik tényezője annak, hogy az országok között növekedik a bizalom” — mondotta például Van Daalen brigádtábornok, holland megfigyelő. Pénteken Budapesten befejeződött a magyar—líbiai gazdásági együttműködési vegyes bizottság negyedik ülésszaka. A tárgyalásokon áttekintették a magyar— líbiai gazdasági együttműködés eddigi eredményeit, és továbbfejlesztésének lehetőségeit, elsősorban a hírközlés, a közlekedés, a vízügy, a mezőgazdaság és a műszaki-tudományos együttműködés területén. Kereskedelmi forgalmunk az elmúlt öt év alatt mintegy két és félszeresére emelkedett és 1977-ben elérte a 27,6 millió dollárt. 1977. évi kivitelünk 65 százalékát élőállat- és hússzállítások, 20 százalékát pedig textíliák alkották. Fontos exportcikkeink továbbá az ipari fogyasztási cikkek. Műszaki-tudományos együttműködésünk keretében jelenleg 173 magyar szakértő dolgozik Líbiában. A tárgyalások befejeztével a két delegáció vezetője: dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és Abu Bakr Ali el Sherif kereskedelmi miniszter a külkereskedelmi Minisztériumban aláírta az ülésszak Jegyzőkönyvét. A líbiai minisztert fogadta Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese és Púja Frigyes külügyminiszter, (MTI) wmmmmmmmmmmmmwmmmmmmmmmmmmmMMMmMMmmmmmsm A Namíbia-dosszié A Biztonsági Tanács öt nyugati tagállama ENSZ-képviselőinek részvételével csütörtökön, előkészítő tanácskozás kezdődött New Yorkban, a Namíbia jövőjével foglalkozó tárgyalások újabb fordulójáról. Mint ismeretes, már elvi megállapodás született arról, hogy a hatalom átadásának az ENSZ ellenőrzése alatt kell megtörténnie. A vita kulcskérdése az, hogy a dél-afrikai rezsim hajlandó-e kivonni Namíbiában állomásozó csapatait az országból. Namíbia népének nemzetközileg elismert törvényes képviselője, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) azt követeli, hogy a dél-afrikai fegyveres erők semmilyen formában sem vegyenek részt a választások ellenőrzésében. A Nyugat keresi az „áthidaló megoldást’* A namíbiai kérdés több mint egy évtizede vissaa-visszatérő probléma az ENSZ székhelyén folyó tanácskozásokon, népének megpróbáltatásaira azonban már jóval előbb felfigyelt a világ. Ezt a több mint 820 ezer négyzetkilométernyi területet, amely német gyarmat volt, a Népszövetség 1920-ban „ajándékozta” Dél-Afrikának. Amikor a második világháború után az egykori mandátumok ENSZ-gyámsági területekké váltak, a pretóriai fajüldöző kormány volt az egyetlen, amely nem ismerte el a világszervezet határozatát. Ugyanez történt 1967-ben is, amikor a Biztonsági Tanács 385. számú határozata kimondta Namíbia önrendelkezési jogát, területi integritását, egyben elren-. delte a szabad választások megtartását, a dél-afrikai megszálló csapiatok kivonását és a hatalom átadását Namíbia törvényes képviselőjének. Azóta namíbiai viták, konferenciák egész sora zajlott le a világszervezet székhelyén és másutt. A vikig haladó, erői — köztük Afrika államai — mind határozottabban követelték és követelik napjainkban is az ENSZ-határozatok végrehajtását, Pretória fajüldöző urainak távozását Namíbiából. Olyannyira, hogy a dolog az „érdekelt” nyugati országok számára is kényelmetlenné vált. Most már az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Nagy-Britannia és az NSZK is szeretne valami „áthidaló megoldást” találni a problémára, Képviselőik a világ haladó erőinek fokozódó nyomására az utóbbi időben az engedmények csupán egy-két gesztusáért is szinte könyörögtek a Vorster-rezsimnek. Vorsterék mesterkedései A Dél-afrikai Köztársaság azonban mind ez ideig nem volt hajlandó engedni, sőt két újabb tényezővel bonyolította a namíbiai problémát. A nyáron a Szovjetunió figyelmeztetése nyomán derült fény Vorsterék nukleáris kísérleteire, amelyek Namíbia közepéén, a Kalahári-sivatagban folynak, s amelyekhez több NA- TO-tagállam — Nagy-Britannia és Franciaország — nyújtott tudományos-technikai segítséget. Voirster miniszterelnök rágalomnak minősítette a szovjet nyilatkozatot és azzal fenyegetőzött, „ha a vádaskodások folytatódnak, eljön az idő, amikor Dél-Afrika azt fogja mondani, eddig és ne tovább!” A másik, nem kevésbé jelentős tényező a fajüldöző rendszer egyoldalú döntése, amely- lyel a törvényesen Namíbiához tartozó Walvis Bay (Bálna-öböl) kikötővárost és körzetét Dél-Afrikához csatolták. Ez a Vorster-rezsim egyetlen mélytengeri kikötője és fontos szerepet játszik a nyugati világ stratégiájában is. Dollármilliárdokat érő ásványkincsek Pretória mesterkedéseinek, s. az imént felsorolt nyugati államok „tehetetlenségének” okairól Sam Nujoma, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet elnöke a következőket mondta: „Namíbiában igen jövedelmező minden beruházás és olcsó a munkaerő. Minden befektetett száz dollár évente húsz százalékos tiszta profitot biztosít a trösztöknek. Ásványi kincseinket nemcsak a DéL-afrikai Köztársaság, hanem az amerikai, angol, francia és kanadai tőkeér- dékeltségek is kiaknázzák.” És hogy milyen értékeket képviselnek ezek az „érdekeltségek”, arra csupán egy adat: egyedül az., amerikaiaknak négymilliárd dollárnyi befektetésük van Dél-Af- rikában, mindenekelőtt az ásványkincsekben — aranyban, gyémántban, uránban, rézben — rendkívül gazdag Namíbiában. A SWAPO, amelyet az ENSZ és az Afrikai Egységszervezet a namíbiai nép egyedüli törvényes képviselőjének ismer el, az ország teljes szabadságáért és függetlenségéért harcol. Elvet minden törzsi, területi vagy etnikai megosztást, faji megkülönböztetést, s Namíbiát a haladás útjára kívánja vezetni. Ezért nem fogadta el Vorsterék korábbi tárgyalási feltételét a megszálló dél-afrikai csapatok „legfeljebb részleges és fokozatos” kivonására és azt a nyugati indítványt sem, hogy a majdan Namíbiában állomásozó ENSZ-erők soraiba Vorster büntetőosztagait is bevonják. „Mi csak olyan rendezést fogadunk el — szögezte le a namíbiaiak többségének támogatását élvező SWAPO elnöke —, amely lehetővé teszi, hogy népünk szabadon mondhasson véleményt sorsáról. Szeretnénk, ha egyszer a nyugati politikusok azzal törődnének, hogy a mi népünk mit akar elnyerni. Ha ezt megteszik, akkor a namíbiai kérdés tárgyalások útján is megoldható lesz.” K.M, . • Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes fogadja a líbiai kereskedelmi minisztert. (Teiefotó—MTI—KS) A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének választmányi ülése A szlovák nemzetiségű lakosok körében növeltszik az Igény az anyanyelvi oktatás iránt. Jelenleg negyvenegy óvodában 1650 gyermekkel foglalkoznak anyanyelvén, A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége választmányának pénteki ülésén a folyamatos nyelvoktatás biztosítása érdekében javasolták: azokban a helységekben, ahol -.iskolában tanítják a szlovák nyelvet, mindenütt már az óvodában kezdjék az anyanyelv oktatását. A tanácskozáson a szövetség tavalyi munkáját elemezve Such János főtitkár megállapította: a szlovák nemzetiségű dolgozók, akik tevékenyen részt vesznek az országépítő munkában, a politikai és társadalmi életben — élve a párt és a kormány nyújtotta lehetőségekkel — lelkesen ápolják nemzeti kultúrájukat, hagyományaikat. Elégedetten szólt arról is. hogy szélesebb körben tudják szervezni a szlovák nyelvművelő olvasótáborokat. A szlovák nemzetiségi együttesek nagy számban kapcsolódtak be a „Röm Pí be. Általános érdeklődéssel fogadták politikai rendezvényekhez kapcsolódó műsoraikat. Az ildén ezekkel a szereplésekkel csakúgy, mint az egész közművelődési tevékenységükkel a szövetség VI. kongresszusát készítik elő. A nemzetiségi bázis- könyvtárakkal együtt ni 'szlovák * Irodalmi esteket, író—olvasó találkozókat szervéznek.-o 'SegWfcea a szlovák klubokat és közreműködnek a már hagyományossá vált kulturális találkozók, mint amilyen a vértesi, szentendrei, bánik! nemzetiségi napok megrendezésében. Az idén is két szlovákiai művészeti együttest hívnak meg magyarországi vendégszereplésre. Az országos nemzetiségi úttörőfesztiválra pedig szlovákiai gyermekegyüttes érkezik. A szövetség VI. kongresszusára való előkészületek jegyében az ülésen megválasztották a kongresszust előkészítő bizottság, a jelölő és a szerkesztő bizottság tagjait. (MTI) Nagykövetünk felszólalása az ENSZ-ben NEW YORK A fogadó ország — az Egyesült Államok — és az ENSZ-kép- viseletek közötti kapcsolatokkal foglalkozó ENSZ-bizottság csütörtök esti ülésén felszólalt Halász András, a magyar küldöttség tagja. Rámutatott arra, hogy a Vietnami Szocialista Köztársaság állandó ENSZ-képviselője ellen fo- , ganatosított egyoldalú amerikai intézkedés súlyos aggodalomra ad okot. Az ilyen módszereknek messzemenő negatív következményei lehetnek az ENSZ-képvise- letek normális munkafeltételeit illetően és károsan befolyásolhatja áz egész világszervezet tevékenységét. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT * Százmillió dollár kölcsön A Magyar Nemzeti Bank pénteken Londonban 100 millió USA- dollár összegű kölcsönmegállapodást írt alá közép- és távol-keleti bankokból szervezett bankcsoporttal. A kölcsönnyújtásban arab, japán, hongkongi és iráni bankok vesznek részt. A Magyar Nemzeti Bank a kölcsönt exportkapacitásokat bővítő beruházások finanszírozására használja fel. (MTI) * Szociáldemokrata tanácskozás Hamburgban tegnap befejeződött a szociáldemokrata pártok szervezetének, a Szocialista Internacionálénak kétnapos ülése. A delegációk vezetői sajtókonferencián ismertették az ülés témáját.