Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-23 / 46. szám
Mérlegen a KISZ-propaganda Kulturális tanyaprogram „Kitől mozog, mitől mozog?” a címe a rajzfitervkészítés technikájával, szakmai érdekességeivel foglalkozó — filmvetítéssel egybekötött — előadásnak, mely 18 óraikor kezdődik Ágasegyházán, a Sándor-telepi iskolában. A TIT és a Katona József Megyei Könyvtár közös tanyaprogramsorozatának mai előadója Hegyi Füstös László, a kecskeméti Pannónia Rajzfllmstúdló munkatársa. A felnőtt műsorral egyidőben az óvónőképző intézet hallgatói vidám, játékos gyermekfoglalko- zást tartanak. Hasonló rendezvényekre kerül sor a közeljövőben — március 1-én és 3-án — Ja- kabszálláson és Orgoványon. A Magyar Agrártudományi Egyesület Bács-Kiskun megyei szervezetének növényvédelmi és talajtani szakosztálya, valamint a Boisooi VegyiKomumat rendezésében tegnap lilrnvetítéssel egybekötött tápanyag-gazdálkodási tanácskozásra került sor Kecskeméten a Tudomány és Technika HazaC'dii. Hajdú László, a MAE talajtani szakosztályának titkára elmondta, hogy amíg 1985-ben 63 kilogramm hatóanyagot használtak lel hektáronként, az üzemek ma 300—320 kilogrammot, ami 1980-ig várhatóan 360. 1985-re pedig 450 kilogrammra emelkedik. Addig azonban még sokat kell tenni a mezőgazdaságnak. Korszerű tárolókra, mútrágyarakodó és szórógépekre van szükség ahhoz, hogy az évente felhasznált mintegy 15—16 millió forint értékű hatóanyag jól hasznosuljon. Napjainkban sajnos, a helytelen tárolás miatt másfél-kétmilliárd forint értékű műtrágya megy veszendőbe. A reprezentatív felmérések szerint a megyében 25—30 százaléka vész el a tápanyagnak a helytelen tárolás miatt. Ezt erősítette meg Pollák István, a megyei növényvédelmi és agrokémiai állomás főmérnöke, aki elmondta, hogy 300 ezer hektárra elegendő műtrágya vész el évente, szennyezve a környezetet. Felhívta a figyelmet a szakszerű tárolásra, a veszteségek csökkentésére. ami a gazdaságoknak is érdeke. Többek között elmondta, hogy A tájékoztatás, az agitáció, a propaganda fő célja, hogy kibontakoztatva a szervezeti életet, mind nagyobb hatást gyakoroljon a KISZ-tagságra és az egész ifjúságra — ezzel a mondattal lehetne összefoglalni a KISZ Bács- Kiskun megyei Bizottsága tegnapi ülésén elhangzottakat. A testület által megtárgyalt mindhárom napirendi pont a propagandához, a politikai képzéshez kapcsolódott: Szalóki József né megyei titkár előterjesztésében a bizottság tagjai elsőként a KISZ propagandamunkájának tapasztalatait összegezték és a jövő feladatait határozták meg, majd az 1978/79, évi politikai képzési évre szóló intézkedési tervet fogadták el, és tájékozódtak a most folyó munkáról. Az elmúlt években — mutat rá a jelentés — a propaganda kiemelt feladata a magyar nép három évtizedes szocialista épí- tőmunkája eredményeinek bemutatása volt. Fokozódott a gazdaságpolitikai agitáció, s megye- szerte ismertették a fiatalokkal az éves népgazdasági tervből adódó feladatokat. A reálisabb szemlélet kialakulásához eredményesen járultak hozzá a politikai képzés különböző formál. Minőségi változást hozott az ideológiai munkában a „Művelt Ifjúságért" akció, egyebek közt azzal, hogy lehetőséget adott a KISZ-en kívüli fiatalok bevonására is. A KISZ-szervezetek kezdeményezői az ifjúsági napoknak, fórumoknak, s a hagyományos vagy újszerű rendezvények érzelmileg is közelebb kerültek az évfordulók, ünnepségek tartalmához, A politikai nevelőmunka eredménye, hogy a pártba felvett KISZ-tagok négyötödének volt az egyik ajánlója a taggyűlés. A politikai képzéstől azt várja az ifjúsági szövetség, hogy széles körű társadalmi-politikai érdeklődést ébresszen a fiatalokban, s felkészítse őket a közéleti tevékenységre is. A szervezett politikai képzés különböző formáin a KISZ-tagság 80—85 százaléka vesz részt, jelenleg például 23 ezer 142-en kezdték meg tanulmányaikat. Emelkedik a pártoktutásra járók, és az egyéb rendszerben tanulók száma is, ma már meghaladja a háromezret. Gond viszont az, hogy viszonylag kevés a pártmegbízatás- sal tevékenykedő propagandista — különösen a városokban — s több helyen nem sikerült a kívánt mértékben bevonni a képzésbe a KISZ-en kívülieket; e gondok feltárása azonban a jövő útját is mutatja. Nagy lehetőség rejlik az Ifjúságmozgahnl pályázatokban. Ezt a KISZ Központi Bizottsága évente hirdeti meg, célja, hogy feltárja és terjessze a sikeres módszereket, sajnos, azonban Bács-Kiskunból évente alig két tucatnyian készítenek effajta dolgozatokat. Segítik a propaganda, az agitáció munkáját a tömegkommunikációs eszközök, s a KISZ megyei bizottságának értékelése szerint az utóbbi években egyre népszerűbbek a központi ifjúsági lapok, nőtt az olvasottsága e réteg körében a Petőfi Népének is. A feladatokat is meghatározták a tegnapi ülésen. Elsődleges cél, hogy a képzés a pártpolitika, az ifjúságpolitika megértetését, elfogadtatását szolgálja, főként a helyi feladatok elemzésével. A dolgozó fiatalok körében növelni kell a vitakörök számát; ez a cél az ifjúsági klubokban, sportegyesületekben is, azzal együtt, hogy lehetőség szerint mind több nem KISZ-tag vegyen részt e munkában. Fokozni kell — összhangban az MSZMP KB határozatával — a szóbeli agitá- ciót is. Ami változatlan: a propagandamunka első számú színtere továbbra Is az alapszervezet. A napirendi pontok*1 megvitatása után Szalóki Józsefné beszámolt arról, hogy kedden „A társadalom az idősekért” néven megyei bizottság alakult. A KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága egyetértett azzal a javaslattal, hogy az ifjúsági szövetség tagjai — azon túl, hogy bekapcsolódnak a munkahelyi társadalml- munka-akoiókba — az öregekkel való személyes gondoskodásból vegyék ki részüket, s nyújtsanak segítséget az idős korúak helyzetének minél alaposabb feltérképezéséhez. B. J. Üjra a kécskei bábosok A tiszakécskei Szitakötő Báb- együttes sikereiről többször írtunk. Most megint jó híreket hallottunk felőlük. Fennállásának 30. évfordulója alkalmából — a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Nemzetközi Bábművész Szövetség (UNIM.A) védnökségével — ünnepi hetet rendez az Állami Bábszínház. A szerdán kezdődött rendezvénysorozaton bemutatják legjobb, legszebb előadásaikat. Hat amatőr együttest hívtak meg ebből az alkalomból a fővárosba. Ott lesz az egri Harlekin, a békéscsabai Napsugár, a pécsi Bóbita, a salgótarjáni Főnix, a budapesti Astra és a tiszakécskei Szitakötő. A tanyai diákotthon csoportja képviseli a faLusl amatőr bábjátszást. Ez alkalommal a Tiszafán népszokások című műsorukkal mutatkoznak be. Az együttes tagjul által összegyűjtött népszokásokból dr. Tóth Géza, a csoport vezetője tervezett, rendezett remélhetően sikerrel fogadott műsort. Az ünnepi héten — amely 28- án este Obrazcov .szólókoncertestjével zárul — UNIMA-konfe- renclát is tartanak. • Úszódon, az Egyetértés Termelőszövetkezet gabonaföldjein megkezdték a fejtrágyázást. Egy-egy hektárra két mázsa nitrogénműtrágyát szórnak. (Pásztor Zoltán felvétele) a ■ műtrágya-felhasználás növekedésével nem tartott lépést a kutatói munka, kevés fialajlaboratórlum létesült, nem egységesek a növényvizsgálati módszerek és a talajminta-vételek sem. Gyakran egymástól teljesen eltérő szaktanácsokat kapnak a gazdaságok, ami arra készteti a vezetőséget, hogy saját elképzeléseire hagyatkozva végezze a műtrágyázást,. Ezért országosan egységesíteni kell a italaj- és 'növény tápanyag- igényének vizsgálati módszereit, lehetővé tenni, hogy valóban csak annyi hatóanyagot használjanak fel a mezőgazdasági nagyüzemek, amelyek a Jó terméseredményekhez szükségesek. Ezt istállótrágyá. val kiegészítve, csökkenthetik a termelési költségeket * is. Hiszen évente mintegy 20 millió tonna szervesanyag halmozódik fel az állattartó telepeken, amit. há nem hasznosítanak, a környezetet szennyezik, Dr. Érsek László, a Borsodi Ve- gyikomblnát műszaki-gazdasági tanácsadója elmondta, hogy az elmúlt csaknem három évtized alatt 10 millió tonna műtrágyát gyártottak a gazdaságoknak. Hozzátette, hogy a kombinát nemcsak műtrágyát, hanem egyéb, a mezőanzdaság részére nélkülözhetetlen műanyagokat, fóliát, öntözőcsöveket stb, készít és e tevékenységét is állandóan bővíti. B. Z. Ma délután temetik a szerencsétlenül járt bányászokat Előbbre lép a kiskőrösi közös vállalkozás A tatabányai és oroszlányi bányamentőrajok a szerdára virradó egész éjszaka is megfeszített erővel kutatták tovább az omlás alá került bányászokat, s a hajnali órákban rábukkanlak negyedik szerencsétlenül járt társuk holttestére is. Tegnap jelentette az MTI, hogy a tatabányai kórházból újabb bányászokat engedtek haza, s most már csak négy bányászt ápolnak, akik rövidesen hazatérhetnek családjukhoz. A szerencsétlenség áldozatait ma délután három órakor temetik Tatabányán. A Nehézipari Minisztérium, a Szénbányászati Tröszt és a Tatabányai Szénbányák Vállalata gyászjelentést adott ki, Mély megrendüléssel közük, hogy a Tatabányai Szénbányák 12 á. aknájában történt katasztrófa következtében 28 bányász életét vesztette. őszinte fájdalommal hajtunk fejet az elhunytak: Aknai Imre 42 éves vájár, Antal Gyula 38 éves vájár, Berecz Péter 40 éves vájár, Berényi István 24 éves vájár, Cziczlavicz János 35 éves vájár, Csik János 40 éves lakatos, Fábián József 51 éves vájár, Farkas László 44 éves vájár, Fehér Gyula 41 éves vájár, Fortágh Lajos 46 éves vájár, , Földi Gábor 47 éves vájár, Harmati Mihály 35 éves vájár, Horváth Gyula Géza 41 éves vájár, Kiss Sándor 32 éves aknász, Kovács László 43 éves válár, Lajtai István 33 éves vájár, Lipták László 43 éves vájár, Martus Mihály 38 éves vájár, Mudri Sándor 54 éves vájár, Nagy Imre 47 éves vájár, Orbán Lajos 50 éves vájár, Piroska Pál 44 éves vájár, Sógorka Ferenc 42 éves vájár, Szegedi József 51 éves vájár, Tóth Ferenc 22 éves vájár, Virizlai László 36 éves vájár emléke előtt. A kormány részvétnyilvánítása A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa kegyelettel adózik a hős bányászok emlékének, akiket nehéz, áldozatos hivatásuk teljesítése közben ragadott el a halál, a tatabányai 12,a. aknában bekövetkezett szerencsétlenség következtében. Az egész magyar társadalommal együtt őszinte részvéttel osztozunk az áldozatok hozzátartozóinak gyászában A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Külföldi részvétnyilvánítások A tatabányai bányaszerencsét-' lenség alkalmából számos rész- vétnyllvánító távirat érkezett a baráti országokból. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára Kádár Jánoshoz, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárához intézett, táviratában részvétét fejezte ki a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága és a maga nevében. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Manea Manescu, a Román Szocialista Köztársaság kormányának miniszterelnöke Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének küldött részvéttáviratot kormánya és saját nevében. Részvétnyilvánítását fejezte ki továbbá számos baráti ország minisztere, Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára és több szocialista ország Budapesten akkreditált nagykövete. A Mezőgazdasági Szövetkezetek Borászati Közös Vállalkozása 1974 februárjában alakult Kiskőrösön. Három termelőszövetkezet és hat szakszövetkezet alapította. Elsősorban kereskedelmi feladatot határoztak meg az alapítók, vagyis a szőlőtermesztő gazdaságok borértékesítésének megkönnyítését. Szolgáltató tevékenységet is végez a vállalkozás, mert átvette a területi szövetség borászati laboratóriumát. Tavaly 385 millió forint forgalmat bonyolított le a tervezett 252 millió forinttal szemben. Ez azt bizonyítja, hogy a tagszövetkezetek mind nagyobb mértékben veszik igénybe a vállalkozás értékesítési szolgáltatását. A tavalyi több mint két és negyedTragíkus szerencsétlenség történt kedden a délutáni órákban Jánoshalma határában. A község melletti vízzel telt és befagyott vályogos gödrökhöz csúszkálni indult a 12 éves Kolompár István és János nevű 8 éves öccse, Jánoshalma, Fürdő utca 8. szám alatti lakosok, valamint Kolompár Sándor 13 éves, Jánoshalma, Pacsirta utca 15. szám alatti lakos. A jég, amelyen a gyermekek csúszkáltak, a felmemlllió forint nyereségből 1 400 000 forintot juttatott az alapító szövetkezeteknek a forgalom arányában. A naptokban tartott Igazgatói tanácsülésen megbeszélték az idei feladatokat is. Bővítik a borászati laboratórium szolgáltató tevékenységét, segítik a termelőszövetkezeteket a szőlőtelepítési program megvalósításában. A külkereskedelmi vállalattól, a MONIMPEX-től kapott fejlesztési alapot átadják a tagszövetkezeteknek. A termelés fejlesztésével kapcsolatosan nagy jelentőségű elhatározás született, Egy százezer múzsa évi teljesítőképességű kékszőlő-feldolgozó és vörösbor-erjesztő üzemet építenek, több szövetkezet összefogásával. legedés következtében elvékonyodott és beszakadt alattuk. A környéken lakók a gyermekek se- gélykiúltásúra kimentették Kolompár Istvánt és Kolompár Sándort, ám a nyolcéves Kolompár János a vízbe fulladt. Holttestét a tűzoltók este fél nyolckor emelték ki. A halálos gyermekbaleset ügyében a rendőrség vizsgálatot indított. Halálos csúszkálás NAPTAR 1978. február 23., csütörtök Névnap: Alfréd Napkelte: 6 óra 37 perc. Napnyugta: 17 óra 19 perc. Holdkelte; 18 óra. Holdnyugta: 6 óra 31 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, a hajnali és a reggeli órákban helyenként ködös idő. Elszórtan hószállingózás, kisebb havazás. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 10, mínusz 15 fok között, néhány derült helyen kevéssel mínusz 15 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: ü, mínusz 5 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: február 21-én a középhömérséklet mínusz 11,1 (az 60 éves átlag plusz 0,6), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3,6 Celslus- fck volt- A nap 10 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 14,9, 13 órakor minusz 3,9, a reggeli legalacsonyabb hómérséklet mínusz 19 Celslus- tok volt- A hóréteg vustagságu 6 cm. — Élelmiszer-eladók versenye. A napokban tartották meg a közép-magyarországi élelmiszer-kereskedelmi vállalatok képviselői a májusra tervezett, Kecskeméten lebonyolítandó szakmunkástanuló-verseny előkészítő megbeszélését, Kilenc vállalattól 45 élelmiszer-eladó szakmunkástanuló versenyez majd a BEK Vállalat által felajánlott dijakért, A versenyzők megismerkednek a hírős város nevezetességeivel is, — C1TERÁK, TAMBURÁK címmel tegnap délután hang- szerkiállitás nyílt a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat művelődési házában. A különleges régi hangszerek tulajdonosa, ifj. Leskowsky Albert, akinek értékes gyűjteményét legutóbb tavaly Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központban láthatták az érdeklődök. Pártnapok a megyében Tegnap nyolc pártnapot tartót« tak a megyében. A fülöpszállásl pártházban Erdélyi Ignác, a megyei pártbizottság titícára, Kiskőrösön a MEZŐGÉP Vállalatnál Németh Ferenc, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagia, a KISZ megyei bizottságának első titkára tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást szocialista épitőmunkánk időszerű kérdéseiről. Eltemették Kardos Pál karnagyot Tegnap délután a kecskeméti köztemetőben több százan — tanítványok, munkatársak, tisztelők — kisérték utolsó útjára Kardos Pál Liszt-díjas karnagyot, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium tanárát. A koszorúkkal díszített ravatal előtt Mészáros Sándor, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője búcsúztatta a tanács nevében a kiváló zene- pedagógust. Beszédében kiemelte Kardos Pálnak a megye és a város zenei életében betöltött fontos szerepét, jelentős művészeti, nevelői tevékenységét. Ezt követően Rozgonyi Eva, a Kodály iskola igazgatója búcsúzott a munkatársak, a tanulók és a régi tanítványok nevében, majd az intézmény énekkara Szőnyi Erzsébet Pilinszky János versére írt Zsolozsma című kórusművét adta elő. A gyászoló család és a több száz tisztelgő között jelen volt Gódor József, a kecskeméti Városi Tanács elnöke, Körber Tirádámé, a Kulturális Minisztérium zenei főosztályának főelőadója és Körber Tivadar, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanulmányi osztályának vezetője, valamint a tanárképző főiskolák, a Népművelési Intézet, a KÓTA, az Országos Pedagógiái Intézet munkatársai, a vidéki zeneiskolák képviselői. — A csincsilla nagyüzemi tenyésztését kezdték meg — hazánkban először — az ócsai Vörös Október Tsz soroksári telepén. A tavaly vásárolt 1020 rágcsáló már szaporulatot hozott. A közös gazdaság mintegy 114 millió forint tőkésexport-fejlesztő hitellel a tenyésztés nagymérvű felfuttatását tervezi. Ha az elképzelések megvalósulnak, a beruházás egy és háromnegyed év alatt megtérül, hiszen a csincsillák a világ legdrágább szőrméjét viselik. — AZ ÜTINFORM JELENTI: minden fő- és mellékközlekedési űt járható. Zalában n 88-os és a 61-es, Tolnában pedig a 63-as és u 85-ös számú főközlekedési utakon lefagyott vízlefolyások találhatók, ezért az utak rövidebb szakaszokon jegesek. Baranyában, Somogybán és Győr-Sopron megyében is előfordulnak rövi- debb sikns útszakaszok. Az alsóbbrendű utak országszerte síkosak a fagyott, letaposott hótól. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. február 23. 10 órakor a zeneteremben: Hangverseny óvodások részére 15 órakor a felnőttklubban: Kismamaklub A szülő kérdez, a gyermekorvos válaszol 17 órakor a színházteremben: Ázsiai körutazás c. sorozat MAGYAR GYÁR IRÁNBAN Előadó: Bontovlcs Lajos KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF ' SZÍNHÁZ 1978. február 23, csütörtök este 7 óra: PERICLES Arany-bérlet — Fogadónap. A kiskőrösi városi és Járási rendőrkapitányságon február 25-én, szombaton 9—13 óráig az I. emelet 19-es számú szobában fogadónapot túrt Karsai József rendőr őrnagy, a rendőrkapitányság vezetője. — Az ország leglátogatottabb mozija a kalocsai Otthon filmszínház. Ezt a rangos jelzőt a jó szervező- és propagandamunka eredményezte, s a létrejött rendszeres kapcsolat a különböző iskolákkal, vállalatokkal, intézményekkel. Művészmozit is szerveztek, melynek vetítéseit szintén sokan látogatják. — A FIATAL NÉPMŰVELŐKBŐL álló Bács-Kiskun megyei klubtanács tagjai a közeljövőben háromnapos Baranya és Tolna megyei tapasztalatcsere-kőrútra indulnak. Mindkét megyében bevált és sikeresnek mondható a klubtanácsok és a közművelődési bizottságok irányító és koordináló tevékenysége. Az utóbbi egy, másfél évben — e két megyében — érezhetően erősödött, s jelenleg is fellendülőben van az ifjúsági klubmozgalom. KIÉRTESÍTETT KOCSIÁTVÉTELI SORSZÁMOK FEBRUÁR 22-ÉN Trabant L. Trabant Special Trabant Combi Trabant Hycomat Wartburg 353 L- Wartburg 353 L. tolótetős Wartburg 353 de Luxe Wartburg 353 de Luxe tolótetős Wartburg Tourist Lada 1200 Lada 1200 Debrecen Lada 1300 Lada 1300 Debrecen Lada 1500 Lada 1200 Kombi Polski Fiat 125p (1500) Polski Fiat 128p (650) Zaporozsec Dácia Moszkvics Skoda S—105S 13304 17772 2941 6468 8445 2129 9918 2906 2979 »2861 44208 8510 4554 10220 11232 12598 9820 26108 9855 2848 89873 MOZI 1978. február 23. s KECSKEMIST VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor MEGHÍVÁS EGY GYILKOS VACSORÁRA 14 éven aluliaknak nem ajánlott I 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek* Színes, magyarul beszélő angol bűnügyi film KECSKEMET ÁRPÁD: 4, negyed 7 és fél 9 órakor MEGHÍVÁS egy Gyilkos vacsorára 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 50 százalékkal felemelt helyárú f Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő angol bűnügyi film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor HUGO, a víziló Színes, magyar—amerikai mesefilm PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilápja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlngcr András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619. 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 28 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dft: havi 20.— forint Postautalványon, valamint átutalással KHl 215—95162 Jelzőszámig!» Készült a Petőfi Nyomdábar ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X