Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-24 / 47. szám

IDŐJÁRÁS Jobbára erősen felhős, párás idő, főként nyugaton gyenge havazással, havas esővel, esővel. Többfelé meg­élénkülő délnyugati, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: általában mínusz 2—mínusz 1 fok között, legmagasabb nap­pali hőmérséklet: mínusz 1—plusz 4 fok között. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXlII. évf. 47. szám Ára: 90 fillér 1978. február 24. péntek Asszad elnök elutazott Moszkvából Csütörtökön elutazott Moszk­vából Hafez Asszad, az Arab Új­jászületés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriái Arab Köz­társaság elnöke. Hafez Asszad a szovjet veze­tő testületek meghívására párt­ós kormányküldöttség élén tett hivatalos baráti látogatást a Szovjetunióban. A szíriai államfőt Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és más szovjet vezetők búcsúztatták a két állam zászlóival fellobogó­zott Vnukovói repülőtéren (MTI) A hegyeket elhordják 3. oldal A tagfelvételi munka a bajai járásban 4. oldal Ülést tartott a Minisztertanács A Kormány Tájékoztatási Hiva­tala közli: a Minisztertanács csü­törtökön ülést tartott. Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke tájékoztatta a kor­mányt Michael Man ley nek, Ja­maica miniszterelnökének ha­zánkban tett hivatalos látogatásá­ról. A kormány a beszámolót jó­váhagyólag tudomásul vette. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a Köl­csönös Gazdasági Segítség Taná­csa Végrehajtó Bizottságának 84. üléséről. A kormány elfogadta a jelentésit, és megbízta a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok Bi­zottságát, hogy tegye meg a szük­séges intézkedéseket az ülésen el­fogadott ajánlásokból adódó fel­adatok végrehajtására. A Minisztertanács meghallgatta a tatabányai bányaszerencsétlen­ség kivizsgálására alakított kor­mánybizottság elnökének előzetes jelentését és utasítást adott a vizs­gálat tovább folytatására, a szük­séges intézkedések megtételére. Az Országos Tervhivatal elnöke a népgazdaság 1977. évi fejlődé­séről, a munkaügyi miniszter, a munkaügyi helyzetről és a mun­kaügyi gazdálkodás egyes aktuális kérdéseiről tett jelentést. A Mi­nisztertanács elfogadta a jelenté­seket. Az Országos Tervhivatal elnöke, a pénzügy-, valamint az építés­ügyi és városfejlesztési miniszter beszámolt a beruházási döntési rendszer működésének tapasztala­tairól. A kormány a jelentést el­fogadta és meghatározta a továb­bi teendőket. A belkereskedelmi és az igaz­ságügy-miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a belkereskedelemről szóló tör­vényjavaslatot, és úgy határozott, hogy azt az országgyűlés elé ter­jeszti. Az idén elkészülő nagyberuházások Csaknem harminomilliárd fo­rint jut idén az állami nagybe­ruházásokra. Tekintélyes összeg ez, amelyből két új nagy terme­lő létesítmény munkálatait kez­dik meg, a folyamatban levőkből pedig tíz elkészül. Az idén befe­jeződő beruházások többségének munkálataiból már nem sok van hátra, termelőüzemeik nagyobb­részt már dolgoznak. Az építők a határidőnél egy évvel korábban adták át rendel­tetésének a két legújabb kötött­árugyárat, amelyek ikreknek te­kinthetők, hiszen költségük és kapacitásuk a teljes felfutás után csaknem azonos. A 780 millió forintos kiadással épült Kiskunhalasi Kötöttárugyárból már az idén egymillió darab kö­töttholmi kerül a vásárlókhoz. A Budapesti Finomkötöttárugyár debreceni és mátészalkai gyár­egysége együttesen lesz akkora, mint a halasi üzem. A két, illet­ve három gyárban összesen 1000 tonna kötöttárut gyártanak, kor­szerű automata gépeken. Kb. egymilliárd forintba ke­rült a szegedi kőolaj- és gázme­zők létesítményeinek fejlesztése és bővítése. Tavaly az év köze­pén fejezte be a próbaüzemelést a II. számú gázfeldolgozó, s ugyancsak a múlt évben adták át a móravárosi gyűjtőállomást. 1978-ra is jelentős munkálatok maradtak: az idén avatják Fe- rencszálláson a 200 millió fo­rintért épített szabadgáz-üzemet. Ugyancsak ebben az esztendőben alakítanak át mintegy 80 olajku­tat, úgynevezett segédgázos ter­melésre; csöveken gázt fúvatnak • A kiskunhalasi gyárból az idén már egymillió darab kötöttholmi kerül a vásárlókhoz. a kútba, s mintegy kinyomják az olajat. A Simontornyai Bőrgyár fej­lesztésével jelentősen bővül a jobb minőségű bőrök hazai kí­nálata. A rekonstrukció jól in­dult, később szervezési és irá­nyítási hibák miatt az ütemezés­hez képest jókora lemaradás tá­madt a munkálatokban, és a költségelőirányzatot is túllépték. A beruházás végül is az idén összesen 380 millió forintos költ­séggel befejeződik. A papírgyártásban a Dunaúj­városi Hullámvertikum avatásá­ra már a múlt év októberében sor került, s 1978-ra a befejező munka maradt. Mint ismeretes, ez egyike volt a Minisztertanács határozatára gyorsításra kijelölt beruházásoknak. A négymilliárd forintos költséggel épült gyár évi hárommilliárdos termelési érté­kével a könnyűipar eddigi legna­gyobb beruházása. Jelentősége abban rejlik, hogy korszerű tech­nológiával feldolgozhatok a ha­zai alapanyagok, a lombosfák, a szalma és a hulladékpapír. Befejezik a két élelmiszeripari nagyberuházást is. A zalaegersze­gi 11 ezer 500 tonnás hűtőházban már az elmúlt év végén nagy mennyiségű élelmiszert tároltak, kihasználva a teljes hűtőteret. Januárban, azaz fél évvel a ha­táridő előtt megkezdődött az el­ső feldolgozó gépsor üzemi pró­bája. Jó ütemben halad a Gyu­lai Húskombinát beruházása is, amely 1,3 milliárd forintba ke­rül. Befejezték a gépi berende­zések szerelését, s a húslisztüzem már dolgozik. Ez az üzemrész évente 10 ezer tonna vágóhídi melléktermékből gyárt fehérjeta­karmányt. Özdon is megkezdte a próba- üzemelést az OKÜ új oxigéngyá­ra. Kétmilliárd forintot költöttek arra, hogy az acélgyártást oxi- génbefúvásos módszerrel tegyék hatékonyabbá. A gyár folyama­tos fejlesztése és a legutóbbi be­ruházás eredményeként az ere­detileg 700 ezer tonna acél gyár­tására alkalmas üzem megkét­szerezi a termelést. A beruházás befejezéséhez már csak a kiszol­gáló létesítmények, így például a légtisztító építése van hátra. A Lenin Kohászati Művekben az idén fejezik be az acélmű korszerűsítését. A Siemens-Mar­tin acélmű rekonstrukciója csak átmeneti megoldás, ezért van szükség új beruházásra, kombi­nált acélmű építésére. A befejeződő beruházások so­rát nem termelő, de az előbbi­eknél nem kevésbé fontos léte­sítmény zárja: a Semmelweis Orvostudományi Egyetem elmé­leti tömbje. A 90 méter magas felhőkarcolóban, és a mellette levő úgynevezett lepényépület­ben 40 ezer négyzetméternyi te­rületen oktatóhelyiségek, műtők, sebészeti részlegek és egyéb or­vosi létesítmények kaptak helyet. Az épületet már átadták rendel­tetésének, s csak az utómunkála­tok vannak hátra a teljes befe­jezésig. ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓFELVONÁS A GELLÉRTHEGYEN Koszorúzások, ünnepi megemlékezés A szovjet hadsereg és hadiflot­ta megalakulásának 60. évfordu­lója alkalmából csütörtökön reg­gel a gellérthegyi Felszabadulá­si Emlékműnél katonai tisztelet- adással felvonták a magyar nem­zeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászla­ját. Az évforduló alkalmából rendezett fővárosi koszorúzási ünnepségen á szovjet és a ma­gyar himnusz elhangzása után az MSZMP Központi Bizottságának, a Minisztertanácsnak, a Magyar Népköztársaság fegyveres erői­nek, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a KISZ-nek, a szocialista orszá­goknak Budapestre akkreditált katonai és légügyi attaséinak, az ideiglenesen hazánkban állo­A kormány, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter javaslatá­ra, a Polgári Törvénykönyv vég­rehajtása érdekében rendeletet hozott a mezőgazdasági ter­mékértékesítési szerződésekről. A belkereskedelmi miniszter elő­terjesztése alapján — ugyan­csak a Polgári Törvénykönyvvel való összhang megteremtése érde­kében — a Minisztertanács ren- deleleket alkotott az utazási szer­ződésekről, illetve a fizető-ven­déglátásról. A belkereskedelmi miniszter ja­vaslatára a kormány rendeletet hozott a vásárlók minőségi kifo­gásainak intézésével kapcsolatos költségek elszámolásáról. Az in­tézkedés célja, hogy azok a vál­lalatok feleljenek a minőségért, amelyek a hibás termékeket elő­állították. A kormány ezután egyéb ügye­ket tárgyalt. (MTI) rnásozó szovjet déli hadseregcso­portnak, a Magyar Partizán Szö­vetségnek, a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak, az MHSZ- nek, valamint a fővárosi gyá­rak, üzemek dolgozóinak képvi­selői helyeztek el koszorút a Szabadság téri szovjet hősi em­lékmű talapzatára. Koszorúzási ünnepséget tartottak a gellért­hegyi Felszabadulási Emlékmű­nél is. Kecskeméten a Szabadság téri hősi emlékműnél délelőtt 10 órakor kezdődött a koszorúzási ünnepség. A szovjet és a ma­gyar himnusz után a megyei pártbizottság, a fegyveres testü­letek képviselői és a társadalmi szervek küldöttei helyezték el a megemlékezés koszorúját az em­lékmű talapzatára Délután két órakor a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei székházában ünnepi megemlékezést rendeztek a szovjet hadsereg megalakulása 60, évfordulója tiszteletére. A megjelenteket dr. jírvay Árpád, a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának titkára üdvözölte, majd Bognár Ferenc alezredes, az MHSZ megyei titkára mondott ünnepi beszédet. Az elnökségben helyet foglalt: Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának el­ső titkára, a párt megyei végre­hajtó bizottságának tagja, Len­gyel Imre ezredes, megyei had­kiegészítő és területvédelmi pa­rancsnok, Jakab Sándor rendőr alezredes, a megyei BM-szervek pártbizottságának titkára, és Ka­tona Gyula nyugalmazott alezre­des, Szimferopol díszpolgára. Az ünnepi megemlékezést kö­vetően felolvasták a honvédelmi miniszter parancsát, majd a ha­zánkban ideiglenesen állomásozó egyik szovjet alakulat négy tisztjének nyújtották át az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatát. Befejeződtek a zár számadó közgyűlések A tiszaalpári halászok szövetkezeiének csütörtö­kön lezajlott mérlegbeszámolójával véget ért Bács- Kiskun megyében a január óta tartó kőzgyűléssöro- zat. Ez idő alatt száztíz mezőgazdasági és halászati téesz, harminchat szakszövetkezet, hét mezőgazda- sági közös vállalkozás és vállalni tartotta meg cv- záróját. Valamennyi szövetkezetben gondos munka előzte meg a termelőüzem és az egész település életében nagy eseménynek számító iinneyi közgyű­lést. Egy-egy közgyűlésen nyolc-tíz-tizenkét hozzászó­lás, több szövetkezetben a szocialista brigádok munkafclajaniása követte a mérlegbeszámolót. A téesz és a szakszövetkezet vezetőségén kívül színvonalas összefoglalót tartottak a választott bi­zottságok elnökei is. Nagy érdeklődés kísérte me- gyeszerte a szövetkezeti tulajdon védelméről, a oel- ső ellenőrzésről szóló ismertetői, valamint az ifjú­sági és a nőbizottság munkásságáról készített tájé­koztatót. Egyes szövetkezetek nőbizuLságának be­számolója nemcsak a termelő közösség, hanem a falu szociálpolitikai helyzetét, megoldásra váró fel­adatait is elemezte, s ehhez a mezőgazdasági szö­vetkezet, mint a település legfőbb gazdasági egysé­ge anyagi hozzájárulásáról hírt adott. A szövetkezetek többségében jól működő háztáji bizottságok a nagyüzem által szervezett kisáruter- melés, közös értékesítés növekvő eredményéről szá­molhattak be a közgyűlésnek. A mezőgazdasági szövetkezetben éveket, évtizede­ket szorgos munkában eltöltött dolgozóknak, a ver­senyt kezdeményező, a munkavállalást teljesítő szocialista brigádoknak kiosztott jutalom, kitünte­tés, a gazdálkodás jó eredményéből fakadó nye­reségrészesedés, az őszinte légkörben lezajlott köz­gyűlési vita, az ünnepi összejövetel emelkedett hangulata jellemezte megyeszerte a zárszámadást. Alakulás óta a legeredményesebb esztendő • Téli faápolás, metszés a laki teleki Szikra gy iiíiiöicsösébea. Tsx A kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet a megyeszékhelyen a művelődési központban tartotta zárszámadási közgyűlését. Az eseményen jelen volt dr. Molnár Frigyes, a SZÖ- VOSZ elnöke, valamint Fekete László, a városi pártbizottság titkára Az elmúlt évi mérlegbe­számolót és az idei terv főbb mutatóit előzőleg írásban meg­kapták a szövetkezet tagjai. Kása Antal elnök szóban egészí­tette ki az írásbeli beszámolókat Bár az elmúlt esztendő nem volt minden tekintetben kedvező a mezőgazdaság számára, mégis a termelőszövetkezet fennállása óta a legjobb eredményt érte el. A közös vagyon több mint 50 mil­lió forinttal növekedett. A mér­leg szerinti nyereség csaknem 39 és fél millió forint. Az eredmé­nyeket jelentősen elősegítette a munkaverseny. Tavaly tizennégy brigád küzdött a megtisztelő szocialista címért. A felajánlott 10 százalékos terv túl teljesítéssel szemben 14 százalékkal növelték a termelést, amely számokban kifejezve 14,4 millió forint túl­teljesítést jelent. Decemberben a munkahelyi és brigádgyűléseken csatlakoztak a Láng gépgyáriak felhívásához, amely az elmúlt évi munkaver­seny folytatását határozta eL Az idei tervek szerint 300 hektár­ral növelik a kukorica vetéste­rületét A szántóföldi növényter­mesztés gépesítésének színvona­lát tovább javítják, s még na­gyobb gondot fordítanak a tech­nológiai f egy’elem betartására. Az elmúlt év december végén ötszáz tehenük völt Az idén tel­jes egészében befejeződik az ál­lomány lecserélése, jobb tejelő fajtára. A tcimóioszoveüííezet gazdálkodásának egy «a leggyen­gébb pontja 3c fcüuM-máinyier- mesztés. Az idén új gépek vásár­lásával, korszerűbb agrotechni­kával kívánják az ágazat ter­melési színvonalát javítani. Figyelemre méltó a háztáji gazdaságokkal kialakult kapcso­lat. Fontos feladatncut tekintik a kisgazdaságon U-—aruiuii.va­ló ellátásul. A te*vérkezőt kisaiiiattenyószto szaKcaoportja az idén 80 ezer máj imát, 20 ezer nyulat és kétezer g-duunbot kíván értékesíteni. A vitában felszólalt dr. Mol­nár Frigyes, aki elismerően nyi­latkozott a szövetkezet eddigi eredményeiről. Különösen figye­lemreméltó, hogy erőteljesen fej­lesztik a kertészetet Elismerést érdemel a szövetkezet a csonthé­jas és a bogyósgyürnölcsűek ter­mesztésének bővítéséért. A zöldség- és gyümölcstermesz­tésnél azonban figyelembe kell vennii a piaci igényeket és ehhez igazítani az üzemterveket A ter­melőszövetkezet sokac tehet a megyeszékhely eUáiáuának javí­tásáért. Gyorsabban előre lehet lépni, ha a gazdaságok összefog­nak egy-egy ágazat fejlesztésére. A Magyar—Szovjet Baráioág Termelőszövetkezet jó példát szolgáltat arra, hogyan lehet gyűrnöicoözőfcn együttműködni más mezőgazdasági üzemekkel, intézményekkel. Korszerűsítik a gazdálkodási A tiszai áiadúc és a tavaszi fagykár okozta terméskiesés elle­nére nyereséges, évet zárt a la- kitelek! Szikra Tsz. Az elöntött terülei miatt 1970-ban, homok­talajba veteti búza tavaly 40 mazsns aUugicierncst adott. A laki leioki halár adottságait fi­gyelem ue véve ez megfelelő ter­méshozamnak számít. A szövet­kezei valamenny i ágazatának együttes eredménye, hogy az elő­irányzóit 10 ozázalék helyett 1975-hőz képest 20 százalékkal növeli« termelési értékéi a gaz­daság. A kertészeti ágazatok közül a szőlő várinál jobb termése, a téli alma hektáronként 245 má­zsás átiag'a a következő eszten­dők szőlő-, gyümölcstermesztése fejlesztésének megalapozásához is hozzájárult. A nagyüzem ül­tetvénye eddig 100 hektár téli akna telepítésével gyarapodott A lakiteleki szövetkezet foly­tatta az állattenyésztés, korsze­rűsítését, a szarvasmarha-te­nyésztésben a faj Laáíalakító ke­resztezést Tavaly az ágazat l millió forintnál magasabb ősz- szeggel leljesitetrn túl a bevéte­li tervét (Folytatás a 2, oldalon.) .ti / ‘ ' t Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára és Ispánovits Márioi , megyei pártbizottság tagja, a MÉSZÖV elnöke tiszteleg az emléi nű előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents