Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-23 / 46. szám

1978. február 23. • PETŐFI NÉPE 4 I Nemcsak mutatni Mindle1 nagy érdeklődőnél fi­gyeltem a televízióban rendezetí vetélkedők között ii kiemelkedően érdekei Most mutasd meg cimü izellemei ifjúsági műsort. Meg­csodáltam az ügyes, leleményes, gyors észjárású, jól asszociáló fia­talokat. akik egyre rövidébb idő alatt képesek kitalálni sajátos jel­rendszerük segítségével a csele­sen megválasztott szavakat, fur­mányos mondatokat. * Megfigyeltem, hogy a kezdeti elfogódottság után egyre többen tettek szert a versenyrutinra, egé­szen biztos, hogy a játék odaha­za, sőt az iskolákban is folyt to­vább, eleinte csak szórakozásból, majd egyre inkább a vetélkedő kedvéért, egymás legyőzéséért, a virtusért. Aztán eljött annak is az ideje, hogy egyesek valóságos profi színvonalon mérkőztek, már csak másodpercek kellettek a sza­vak, mondatok kitalálásához. S ekkor mintha a verseny is veszí­tett volna érdekességéből, bár a bravúros szereplőket az ifjú né­zők mindig lelkesen megtapsolták. Igaza volt azonban a televíziós szerkesztőknek, amikor úgy emel­ték magasabb szintre a játékot, hogy a versenyzőknek nem elég kitalálni a felírt szavakat, de tud­ni is kell azokról valamit, az ér­telmüket, jelentésüket, ismerniük az Irodalmi fogalmakat, idézete­ket. Külön élvezetet jelent a táj­szavak kitalálása, régies, népi mondások azonosítása. Egy kicsit a városi gyerekek szókincsének fel-derítője, vizsgáztatója és gya­rapítója is lett tehát a televí­zióban folyó játék. * Mint kiderült, ez a keményeb­bik dió a fiatalok számára, ami sok esetben — például tájnyelv- hez kötődő kifejezéseknél — ért­hető is. Annál meglepőbb volt nekünk, képernyő előtt ülőknek, s észrevehetően kissé kínos a já­tékvezetőknek is, amikor olyas­mire sem tudtak válaszolni a jó­részt diákokból álló csapatok tag­jai, ami pedig valahol az iskolai tananyagban, az általános mű­veltséghez tartozó ismeretek és ol­vasmányok között is bizonyára szerepelt tanulmányaik során. Hogy a bukolikus szó a görög pásztori költészetből ismerős, hon­nan is tudhatnák — ha egy-egy buzgó irodalomszakos tanár ki nem lép a tananyag betűi közül. De azért a gyakran idézett József Attila-verssor (Dolgozni csak pon­tosan szépen...) már „beugorha­tott'' volna az emlékezetükbe még az izgalom közepette is. • Hiába, úgy látszik, könnyebb a jelbeszéd apró kis trükkjeit bo­szorkányos gyorsasággal alkal­mazni, mint tovább lépni a gon­dolkodás mezsgyéjén. • Igaza van a rendezőknek, ha nem érik be félmegoldással. Bi­zony, gyerekek, sokkal jobb úgy, Iw ismerjük is a szavakat. Vagy­is tudni kell, nemcsak mu­tatni ... T. P. ÉBRESZTGETNI KELL AZ IGÉNYEKET Mostanában büszkeség tölti el a kalocsaiakat, ha szóba kerül városuk legújabb éke: a Városi Művelődési Központ és Ifjúsági Ház. Ez az impozáns műemléki épület — Kerényi József főépítész avatott keze nyomán — ma már külső-belső képével, megszépült arculatával csalogatja a szépre szomjas, művelődni vágyó embereket. — Vajon van-« élét a falak kö­zött? — kérdezi akaratlanul is a látogató. Ám amint belép a tet­szetős öreg kapun, végigsétál a szobrokkal díszített folyosókon, s be. benéz a termekbe, hamar meg­győződik róla: van élet ebben az esztétikus környezetben. Az egyik klubszobában mosit éppen mint­egy harminc szocialista brigádve­zető beszélget, vitatkozik ezen a februári estén. A téma: milyen a város területén a munkásművelő- des helyzete, hogyan zajlik a munkahelyi közművelődés, □ □ □ Szembetűnő az őszinteség a te­remben. Nők, férfiak, fiatalok és középkorúak fejtik ki véleményü­ket a témával kapcsolatban, mi­után figyelmesen meghallgatták a meghívott előadót. Sőt, többen ro­konszenves szenvedélyességgel be. szélnek egy-egy szenlntük fontos dologról. Mások önmagukról, ta­pasztalataikról vallanak a brigád­vezetők fórumán, örvendetes lát­ni. hogy nem szépítik a valósá­got, ha a saját munkahelyük mű­velődési lehetőségeiről, a dolgo­zók igényeiről — vagy igényte­lenségéről — szólanak. Lassan­ként kibontakozik előttünk — ha vázlatosan is — ennek ' az üte­mesen iparosodó városnak az ar­ca. Már ami a munkahelyi mű­velődést illeti. Mi a probléma? Mi .minden je­lent még gondot ilyen tekintet­ben? Mit kellene tennünk, közö­sen annak érdekében, hogy szé­püljön az összkép? Sok szó esik ezekről. □ □ □ Vannak olyanok, akiket nem érdekel a tanulás, a művelődés. Valaki elmondja: egyesek csak mosolyognak rajta, ha kiállításra vagy egyéb kulturális eseményre hívja őket. Az Ilyenek szíveseb­ben ütik agyon az Időt a kocsmá­ban. Mások el'kényelmesedtefk. Ha vége a munkának, sietnek haza a tévé elé. De még érvnél Is többen a pénz Után futnak. S a munkahelyi rendezvények? Néhol alig van ilyesmi. De. ha akad Is néha. gyér az érdeklődés! Egyik oka ennek, hogy sok a be­járó dolgozó. Aki tíz. húsz kilo­méterről jár be az üzembe, vagy annál is távolabbról, az nem szí­vesen marad bent az ismeretter­jesztő előadáson, a kiállítás meg­nyitóján. Az egyik szocialista bri­gádvezető így fogalmaz: „Nincs szive az embernek arra agitálni, hogy maradjon; hisz későn, fá­radtan ér haza az illető, nem könnyű a dolga.” Másvalaki hoz­záteszi ehhez: „Aki tegnap jött be a tanyáról, azt nem érdekli a művészet meg a (tanulás.” Többen fájlalják, hogy állan­dóan erőltetni kell a művelődést. „Miért nincs igény egyesekben ar­ra. hogy részt vég vének a kultu­rális rendezvényeken?” — ezt kérdezi az egyik felszólaló. S a njáfilk: „Elérhető-e egyáltalán, hogy alapvető változás következ­zen be?" Valaki megadja a vá­laszt: „Türelem kell, Nem szabad lemondani erről. És nem szabad belefáradni." □ □ □ Ennyire kifogásolható, Ilyen na­gyon lehangoló lenne‘az összkép? Nem Így van, A szocialista bri­gád vezetők közül jó rvéhányan számolnak be biztató eredmé­nyekről. pozitív tapasztalatokról, Sőt. többen nagyjából így fogal­maznak: Ne osák a hibát, a rosz- szut vegyük észre, örüljünk min­den kis eredménynek. Azt hang­súlyozzuk Inkább, «ml szép, ami Jó: mert sok van Hlyen. Említenek egyesek példákat Is. Az egyik gyáregységben csaknem harmincezer forint értékű köny­vet vásároltak a dolgozók a bizo­mányostól, egyetlen év alatt, Má­sutt népszerűek a képzőművészeti kiállítások. Van munkahely, ahol látogatottak az előadássorozatok, s van. ahol a közös kirándulások a kedveltek. Az egvlk brigádve­zető ezt mondja: „Nálunk nincs olyan kirándulás, amelynek prog­ramjából hiányozna a múzeum- látogatás." □ □ D Egy hosszúra nem nyúlt, mind­össze alig kétórás eszmecsere, lám, mennyire alkalmas lehet ar­ra. hogy lényeges, sőt nagyon fon­tos dolgokról beszéljenek az em­berek. A Kalocsai Városi Mű­velődési Központ és Ifjúsági Ház­ban régebb óta működik a szocia­lista 'brigádvezetők fóruma. íme, ez az egyetlen rendezvényük is m utalt ja: nem eredménytelenül, nem öncélúan. Varga Mihály Kétszázéves német nyelvű könyv Kecskemétről és környékéről A napokban levelet kaptunk Kővári József nyugdíjas főelőadó­tól, aki arról tájékoztatott ben­nünket, hogy helytörténeti kuta­tásai során — jelenleg Mende község monográfiáját írja — egy érdekes régi kiadványra bukkant. Mint lapunk olvasója — írja —, tudja, hogy szívesen foglalkozunk időnként a honismereti-helytör­téneti kutatással, múltbéli for­rásanyagok ismertetésével, köz­lésével. Ez adta neki az ötle-‘ tét, hogy a minket közelebbről is érintő Írást felkínálja nekünk közlésre a Budapesten élő kuta­tó. örömmel tettünk eleget a ké­résnek. • öreg, szakadozott lapú, moly- és egérrágott könyv került ke­zembe. A címe: Windisch: Geog­raphie von Ungarn, 1780. Press- burg. Pozsonyban nyomtatták, gót betűkkel, német nyelven, A könyv felkeltette érdeklődésemet, és ami benne olvasható, németül, azt igyekszem Itt tolmácsolni, magyar nyelven. Kecskemét, Cegléd és Nagykáta akkor ugyan­abba a kerületbe (járásba) tar­tozott. A könyv célja valószínű­leg a kereskedelmi kapcsolatok bővítését szolgálta. Kedvelt régi városainkról van szó a lapjain. Kecskemét városát e könyvben ősi néven Egopollsnak nevezi, né­metül Ketschkemet (korabeli ma­gyar írással Ketskemét). „Kecskemét messzire kiterjedő népes, gazdag (vagyonos) hely, sók nemes család és nagy rész­ben magyarok lakják. Szép és zsíros (kövér) legelőik táplálják nagyszámú marhaállományukat és a kancákat (lovakat), amit eb­ben az országban .Ménes’-mek neveznek. Közel vannak állatvá­„Nagykáta (Nagy-Káta az ak­kori írással): szép nagy kövér mezője, illetve legelője van, ahol állatokat tenyésztenek, amellett magyar lakossága és ka­tolikus plébániája van.” A kétszáz évvel ezelőtti hír­adásiból jólesően olvashatjuk, hogy Kecskeméten törődtek az sárok, amiket itt nagy becsben iskolaügyekkel, az oktatással. To- tartanak. Itt található némi vő- vábhá a modern idők szeleként rösbor' W;"éS hagyott sok ' gabo-' l íneájelent a „pofitakieserélő-állo­nát termelnek. A piaristáknak van nagyon Jó gimnáziumuk, a ferencrendl szerzeteseknek egy templomuk és kolostoruk. A re­formátusoknak is van templomuk és Iskolájuk. A ferencrendl temp­lomot azelőtt a katolikusokkal együtt közösen használták 1682 óta, de mindegyik vallásfelekezet elkülönítve tartotta meg az Is­tentiszteletet. Itt van postakicse­rélő állomás is." Es nézzük, miként irt a könyv Ceglédről: „Ennek a messzire kiterjedő helységnek magyar nyelvű lakos­sága, akik régi szorgalmukkal állatokat tenyésztenek és a föl­det művelnek. Itt van a budai Klarissza apácáknak, a katoliku­soknak és a reformátusoknak templomuk. Emellett van egy postakicserélő állomása." Es íme, néhány sor Nagykátá- ról: más”; ámbár a postát már az ókorban ismerték, tehát nem ak­kori találmány. E vidék lakosságáról szólva megállapítja a szerző, hogy régi szorgalommal tenyésztenek álla­tot és művelik á földet. Népünk­ről annyi téves nézetet terjesz­tettek azokban az időkben, hogy jólesik ennek éppen az ellenke­zőjét olvasni. E könyvben még ezt írja Win­disch a kecskeméti lspáinságról: „... a kecskeméti ispáinság Pest alatt kezdődik és egészen a Ti­száig terjed. Nagy pusztája van, ettől kapta nevét is. Lassan tót és német lakosság Is letelepedett Ide. E területen hat mezőváros és 37 falu található.” Ha meggondoljuk, hogy a tö­rök Idők után mintegy száz évre ez volt a megállapítás, akkor lát­juk, hogy a lakosság becsülettel állta meg a helyét az emberi lé­tért való küzdelemben. Kővári József wmmmmmmmmmmmmmmm LÁZÁR ERVIN: Éjjeli fuvar V - V A sofőr, akire ezen az éjsza- kán rányltottam a ta- xiajitót, már nem túlságosan fia­tal. Aszott proletárarcát mély, inkább függőleges ráncok baráz­dálják. Proletárráncok. Mintha a parányi árkok mélyére klmos- hatatlan olajüledék rakódott volna. A szeme plllátlannak tű­nik, az orr keskeny nyergén alig láitiható horpadás. A haja gyér, gondozatlan, látszik benne a nyil­ván koszos, törött fogú fésű nyo­ma, a zsíros szálak négyes-ötös csoportokba rendeződve, hamu- szürke sínekként húzódnak a fe- Jebúbja felé. Arcán viseli életraj­zát. A nyomorúságos, száradó In­gekkel, gatyákkal föllobogózott bérházat, ahol született. A szuty- kos műhelyt, ahol gyerekkorá­ban rozsdás drótok, olajtól csö­pögő anyacsavarok, nlttszegek, pléhdarabok között matatott. Az arc megőrzött még valamit a mester ütésre lendülő keze láttá- ni félelemből, s a sunyi örömből is, amit az első kuncsaft becsa­pása okozott. Tág pórusú bőre a sárgás fénnyel homályló kültelki kocsmák párájából Is őriz egy leheletnyit — nem többet, mint egy napokkal előbb fölkent köl­ni ellengő, Inkább csak az emlé­kezetben élő Illata. Egykedvűen várja, hogy meg­mondjam a címet. Elnyújtózom mellette az ülésen, csendes káröröm bizsereg ben­nem. Most majd morcán, ellensé­gesen néz rám. A visszafele út­ra gondol, amit üresjáratban kell megtennie. Húsz kilométer. A katonai repülőtérről vissza­fele nemigen akad utas. Persze, mondhatná azt Is, nem visz ki, neki nem éri meg. De nem meri. A káröröm a fejbőrö­met birizgálja. „Ki tudja, ki ez a pasi, aki éjszaka a katonai re­pülőtérre hajtat?" — erre gon­dol majd. Azért, amikor a sza­vak: „katonai repülőtér” kihul­lanak a számon, várok tőle egy kutató pillantást semmitmondó, kockás Ingemre, szürke, gyűrött nadrágomra. De rám se néz. Indít. Elmaradnak a belváros neon utcái. Egy híd karcsú íve. Gyá­rak, külvárosok. Már erdőben járunk, a fák törzse a reflektor- fényben megannyi fehér villa­nás. — Visszafelé nem lesz utasa — mondom. Csak egy pillanatra néz rám, most látom először egyszerre mind a két szemét. Egykedvű, majdhogynem gúnyos. Most ve­szem észre — mintha az egyszer­re látott két szem anód- és ka- tódsugara lámpát villantott volna bennem —. hogy első látásra mennyire félreismertem, mennyi­re nem hatoltam arca külső réte­ge mögé. Valami finomság bu­kik ki a ráncok közül, valami szóval ki nem fejezhető. Ha most előadásba kezdene a görög művészet arányosságáról, a kvan­tummechanikáról, vagy a zen­ibuddhizmus lényegéről, egy pil­lanatig sem csodálkoznék. Lopva a profiljára pillantok. Most nincs rajta semmi fény, semmi ellengő. Düh fog el — magam sem tu­dom, miért. Valamivel meg kellene bánta­nom, dobol bennem. Meg kelle­ne aláznom. Fensőbbségesen ül mellettem, mint egy lenyűgöző arányú görög szobor, mint maga a görnyesztő súlyú kvantummechanika, mint a mindent lecsupaszító zen-budd­hizmus. És hazudni kezdek. — Micsoda ostobaság ez — mondom —, csak rohan, rohan alattunk az aszfalt. Hiába pörög­nek a kerekek, hiába nyomja a gázt. Ide vagyunk ragasztva a földhöz... Értelmetlen rohanás! !— Itt hatásvadász szünetet tar­tok. — Bezzeg, amikor ml el- emeljük a gépet a kifutópályáról! Az orr az ég felé fúródik... Semmi közöm a repüléshez. A katonai repteret azért mondtam, mert oda pár száz méterre lakik a szeretőm. Véletlenül. Ugyanúgy .lakhatna a vágóhíd mellett is. A sofőr meg se rezzen. — Akkor, amikor már a gép felemelkedett, értelmet nyer a néhány száz méteres földön ro­hanás — folytatom dühösen, — De így?! Mint egy rossz vers. Aszfalt, aszfalt, aszfalt. Megint rámnéz. Mintha mo­soly villanna az arcán. Ebben nem vagyok biztos. Inkább ko­pott ínyből kisárgálló fogak rém­lenek. De lehet, hogy ez is csak érzékcsalódás. lElőrehajol. Rátapos a gázra. Az öreg, rozoga Volga nekilendül, a sok vihart látott karosszéria be­rezeg. A sofőr egy aprót nyög, hátradől, s szép óvatosan elemeli a kocsit az útról. A kerekek sur- rogása megszűnik, sóhajtva elle­begnek mellettünk az út menti fák koronái. Görcsösen kapaszko­dom az ülésbe, és ámúlva né­zem a város felsaíkrázó, elektro­mos csillagait. Azóta itt keringünk a kivén- hedt taxival a város fölött. A sofőr nem néz rám. Szólni sem szól semmit. ÚJ KIADVÁNYOK A Kossuth Könyvkiadó újdon­ságai közül nagy érdeklődésre tarthatnak számot a magyar me­zőgazdaság történelmi jelentősé­gű átalakulását s az azóta meg­tett utat feldolgozó munkák, ezek közül Is kiemelkedik Ha­lász Péter és Tóthné Loös Gyöngyi Egy termelőszövetkezet harminc éve című munkája, amely a makói Úttörő Tsz há­rom évtizedes küzdelmét mond­ja el, hitelesen ábrázolva, hon­nan küzdöttek fel magukat a mai színvonalra, az élenjárók közé. A Szabad Föld című lap­nak volt évtizedeken át főmun­katársa Danes József, az egy-két éve nyugalomba vonult ismert újságíró. Gazdag újságírói pálya­futásának és politikai küzdel­meinek történetét most Utak és állomások című memoárköteté­ben jelentette meg, Az úgyneve­zett lágerlrodalom nemcsak a szocialista országokban, hanem Nyugaton ts változatlanul sok érdeklődőt vonz. A lassanként három és fél évtizede történt szörnyűségek felelevenítése több­nyire nem öncélú: azt szolgálja, hogy a ma embere ismerje meg a fasizmus igazi arcát, és ezáltal alakuljon ki benne az ellenállás az újfasizmus jelenségeivel, min­denféle „modern” praktikáival szemben, Ilyen szempontból ér­demes felhívni a figyelmet a lengyel Wieslaio Kielar könyvé­re: A 290. számú auschwitzi fom goly szinte gyerekfejjel került a lágerbe, és több esztendős ott- tartózkodésának történetét mond­ja el hitelesen, jellegzetes egyéni humorral fűszerezve. A népszerű Mit kell tudni? sorozatban látott napvilágot Kerekes György Mit kell tudni Kubáról? című kis kötete, amely jól használható az országszerte ezekben a hetekben zajló VIT-vetélkedőkre • való fel­készüléshez is. Az ungvári Kár­páti Kiadóval közös gondozásban jelentette meg a Kossuth Leo- nyid Sinkarjov „Szibéria. Múlt. jelen és jövő" című hallatlanul érdekes kötetét, amely e föld- résznyi, kimeríthetetlen gazdag­ságú terület izgalmas krónikája. Nemcsak múltját és jelenét mu­tatja meg Szibériáinak, de felvil­lantja a jövő reális lehetőségeit is. Az Akadémiai, Könyvkiadónál Gerevich László főszerkesztésé­ben, a Budapest Fővárosi Tanács gondozásában megjelentetett Bu­dapest története Ismét újra vas­kos kötettel gazdagodott: a most megjelent negyedik kötetben Spira György és Vörös Károly eleveníti fel Budapest történetét az 1848 márciusi forradalomtól az 1918-as őszirózsás forradalo­mig. E korszak azért is érdekes, mert erre az időszakra esik Bu­dapest felgyorsuló ütemű kapi­talista fejlődése, a korszerű vi­lágváros arculatának kialakulása. Vass Henrik, Halay Tibor és Vé­szi Béla szerkesztésében látott napvilágot a tavaly októberben Budapesten megtartott nagysza­bású tudományos ülésszak anya­gának összefoglaló kötete, A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója címmel A kötet előadásai, tanulmányai jól érzékeltetik a Nagy Október nemzetközi történelemformáló jelien tőségét. A Filozófiai Írók Tára új folyamának 18. kötete­ként — második kiadásban — jelent meg Georg Wilhelm Fried­termelő _jvetkezet harminc éve émajósaf X Q (/> cn m UTAK rich Hegel nagyszabású munkája az Előadások a filozófia történe­téből. Ugyancsak az Akadémiai Kiadó jelentette meg Gái János —Káldy József: Erdősítés címűi szakkönyvét, a magyar fasizmus 1941—1944 közötti jugoszláviai földbirtokpolitikáját leleplezd Harcban a földért című kötetet (Lőrlncz Péter munkáját), A szó* cialdsta vállalat című sorozat fj köteteként a Vállalati funkciók,' vállalati struktúra című közgaz­dasági szakkönyvet, s a német,' angol, francia, olasz, spanyol, magyar, orosz nyelvű zenei szó­tárt. (KS) MÁR TANÍTANAK AZ ÚJ ÉPÜLETBEN • A Semmelweis Orvostudományi Egyetem új, Nagyvárad tér! épü­letének két, egyenként 400 személyes előadótermében, a tíz szeminá- rlumi helyiségben, valamint tizenöt laboratóriumban februárban meg-’ kezdődött a tanítás. (MTl-fotó: Bara István felvétele — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents