Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-21 / 18. szám

1978. január 21. • PETŐFI NÉPE • 3 „Szakosított” munkaverseny A tavalyi termelési eredmények értékelésével egyidőben a Terme­lőszövetkezetek Országos Taná­csa összesítette a jubileumi mun­kaverseny eredményeit; ezek sze­rint a téeszek több mint tízezer brigádja teljesítette vállalását, ami azt jelenti, hogy összesen másfél milliárd forint értékkel növelték a termelést. A versenyben 150 ezer dolgozó vett részt, a tagság csaknem 30 százaléka. Kiemelkedő tavalyi eredmé­Összesített eredmények nyék nyomán a verseny 1978-ban folytatódik, de a TOT ajánlására módosított formában. A tapasz­talatok arra figyelmeztetnek, hogy helyesebb, ha a brigádok, tsz-ek ágazatonként mérik össze tudá­sukat és tesznek felajánlásokat, ebben az esetben ugyanis köny­NEM KISKUNHALAST SZABADALOM Ahol igazi kereskedőket nevelnek — Lesz ebből a nehéz helyzet bői kiút? Amikor dr. Várhegyi Józsefné- től, a Kiskunhalasi Városi Ta­nács termelés és ellátás-felügye­leti osztályának főelőadójától megkérdeztem, milyen a város ellátottsága kereskedelmi, vendég­látóipari szakmunkásokkal, visszakérdezett: — Olvasta a Nők Lapjában Zsigray Júlia írónő cikkét arról, hogy miért szereti Kiskunhalast? Az a cikk válaszol helyettem is: ebben a városban a kereskedők mások, mint másutt, kedvesek, előzékenyek, mosolygósak. Bár — tette hozzá — nálunk is előfor­dulnak olyan esetek, melyek rontják a jó hírnevet... — Kiken múlik egy-egy üzlet arculata? — Elsősorban a boltvezetőn. A kereskedést még a felszabadulás előtt tanultam. Egyet, a legfon­tosabbat már akkor is tudni kel­lett, azt, hogy minden vásárlóval udvariasan kell foglalkozni. Em­lékszem, hogy leszidott a főnö­köm, amikor egy notóriusan nem fizető nagyságosasszonynak fel­szólítást küldtem, s az felhábo­rodva berohant. Majd elsüllyed­tem. Igaz, hogy utána — fájda- lomdíiként — megvendégelt a cukrászdában, hiszen igazam volt... — Szerencsére, ma más módi járja... — Valóban, de az udvariasság most is alapvető követelmény. Nem árulok el titkot azzal, hogy Kiskunhalas kereskedelmének arculatát az itt működő Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szak­munkásképző Iskola alakította, s formália ma is. Aki ebben az iskolában tanulja a szakmát, az az ismeretek mellett elsajátítja azt is, amit semmiféle könyvből nem lehet megtanulni, a jó érte­lemben vett kereskedő szellemet. — A város egyébként nehéz helyzetben van, ami az élelmi­szerkereskedelmi szakmát illeti. Lendületesen iparosodunk, így asszonyaink,- lányaink számára bőven van lehetőség az elhelyez­kedésre akár a Daniellára, akár a Papíripari Vállalatra gondo­lunk. Az élelmiszereladó szakmá­ban elég nagy a fluktuáció, köz­ismerten nem könnyű a munka. És itt megint segítőként lép be az iskola. A legtöbb élelmiszer­eladónk ugyanis képzettség nél­kül kerül az üzletbe, és esti ta­gozaton tanul. Osztályaik remek közösséggé kovácsolódnak. Erről azért is tudok ilyen meggyőző­déssel beszélni, mert magam is tanítok az iskolában. Az iskola csúcsos-tornyos épü­letében a tanítás hangjai szűrőd­nek a folyosóra. Az ajtón belép­ve, a szobában, amely az igaz­gatói irodát megelőzi, zsúfoltság, dekorációk, tablók, tankönyvek halma. Az igazgatónő a szakfel­ügyelővel beszélget, amikor be­jelentkezem. Asztalos Andorné mosolyogva tessékel az irodába. Arcával már megismerkedtem a néhány perc­nyi várakozás alatt, az 1958-as évfolyam tablóját nézegetve. An­nak a régi mosolynak a mása ragyog most is arcán. Az iskola alapításától, 22 éve vezeti az in­tézetet. — Ennyi idő alatt sok tapasz­talat gyűlik, de még ez sem elég, — teszi rögtön hozzá, szinte mentegetődzve. Amikor kezdtünk, egy osztály volt, 16 tanulóval. Ma 470 a növedékek száma a nappali tagozaton, a felnőttekkel együtt ez a szám meghaladja az ezret. A szakmunkásképzésen fe­lül még rendszeresen tartunk to­vábbképzéseket is. Egy pillanatra megáll, megtor­pannak szavai. — Mindezt önálló épület nél­kül, — folytatja. — Tanítunk itt, albérletben az általános iskolá­nál, a mezőgazdasági szakisko­lában, a gimnáziumban, a zene­iskolában, a kisegítő iskolában. Tantestületünk 12 tanárból és hat szakoktatóból áll. Az órák­nak mintegy 50 százalékát más­hol dolgozó tanárok, szakembe­rek tartják. Mérhetetlenül nagy feladat a zökkenőmentes tanítás megszervezése. — Jövőre másik épületbe köl­tözünk, végre egy helyen leszünk. De csak az lesz a tökéletes meg­oldás, ha a következő ötéves tervben felépül az új iskola. A telek már 1968 óta megvan. — Hány szakmát oktatnak? — Hét szakon folyik a képzés, élelmiszer-, ruházat-, kozmetika- vegyi-, kultúrcikk-, háztartásfel­szerelés-, ciipőeladó, valamint ven­déglátóipari szakmunkások lesz­nek tanulóinkból, de ez utóbbi szakma tanulói a szakács, a cukrász, a felszolgáló és a ven­déglátóipari eladó ágak tudniva­lóit sajátítják el, tehát összesen 11 tagozatunk van. — Mekkora az iskola vonzás- körzeté? — Kunszentmiklóstól Kelebiá- ig, Keceltől Bácsalmásig szám­talan helyről járnak be tanulóink, heti három alkalommal. Általá­ban délután tanítunk, szünet nél­kül, mert fél hatra befejezzük az órákat, a tanulóknak idejében haza kell érkezniük, indul a busz, a vonat. — Hadd mondjam el, hogy a tanulóifjúság magaviseletével, szorgalmával nagyon elégedett vagyok. Nálunk ritka a fegyel­mi ügy. A tanárok szeretnek ta­nítani, nincs a fegyelmezéssel gond. A legnagyobb feladatunk: igényessé nevelni tanulóinkat a munkával, a környezettel, önma­gukkal szemben. Ez az iskola bebizonyította létjogosultságát. Tanboltot, tan­konyhát, presszót, ételbár-sort alakítottunk ki, ahol a szakma minden fogása elsajátítható, s ha helyünk lesz, a szakosítást tovább folytatjuk. Az oktatás körülményeinek további javítása mind a tárgyi feltételek függvé­nye, s nagyon reméljük, hogy a közeljövőben tovább léphetünk. Az Alföldi Étterem délidőben igencsak mozgalmas. Az iskola növendékei sietve bekapják az ebédet. Hűvös Erzsébet, a kedves, ba­baarcú kislány szedelőzködik, Rapcsák Terézzel indulnának ép­pen, amikor megszólítom őket. Korán keltek, Erzsiké Bácsal­másról, Tériké pedig Szabadszál­lásról jár be. A délelőttöt a ta­nulószobában töltötték, ahol ta­nári felügyelet és segítségnyúj­tás mellett készülhetnek a dél­utáni órákra. A szakmabélit adom, amikor — lévén élelmiszereladó szakosak —, azt kérdem, szabad-e a mér­legen csomagolni? Erzsiké mosolya rámvillan, úgy mondja: azt nem! Tönkremegy a mérleg, s nem mér pontosan. Egyetértőén nevetünk, de nemso­kára már azt is í adorn, hogy azért megy jól a lecke, mert a boltban is leginkább a pult mel­lett szeret dolgozni az elsőéves tanuló. Azután arról faggatom Erzsi­két, hogy mi ennek a szakmának a lényege, s hogy milyen tapasz­talatokat -szerzett eddig? — A kedvességért mindig ked­vességet kapok viszonzásul. Ve­lem még sohasem veszekedtek. Az ÁFÉSZ-boltban, ahol dolgo­zom, hárman vagyunk tanulók. Amikor egy kis időm van, vagy ha olyan a munkám, hogy amel­lett másra is lehet figyelni, ak­kor nézem, minek hol a helye, mi van a raktár polcain. A tájé­kozottság nagyon fontos, sokszor kérdeznek, van-e ez, van-e az. önbizalmat jelent, ha minden kérdésre válaszolni tudok. Még sok minden újdonság a számom­ra, csak elsős vagyok. Az áruis­meret mellett a magyar a leg­kedvesebb tantárgyam. A mosoly egy pillanatra sem tűnik el arcáról. A mosoly, amelyik, ha a kért áru mellé „kijár” a vásárlóknak, a halasiaknak, a bácsalmásiak­nak, minden vevőnek, jó érzés­sel távozunk az üzletből. Még akkor is, ha néha nem kapjuk meg. amit kértünk. Csak kedves, figyelmes szó és mosoly legyen. Ami nem kiskun- halasi szabadalom ... Nagy Mária a téeszekben enyhítsünk a tömegközlekedés terhein nyebb az értékelés, az összeha­sonlítás, és a legjobb módszerek közvetlen átadására is lehetőség nyílik. A szocialista versenymozgalom legnagyobb eredménye — hang­súlyozták a TOT-ban —, hogy az üzemi demokratizmus szélesítésé­re kötelez: nem lehet verseny vál­lalást tenni úgy, hogy a tagok ne ismerjék részletesen gazdaságuk és lényegében az ország mező- gazdaságának feladatait. Műszer matuzsálemek A Meteorológiai Intézet buda­pesti Kitaibel Pál utcai székhá­zában számos régi, az időjárást előrejelző, valamint csillagászati műszert őriznek. A több mint százéves mérőesz­közök ma már csupán a szobák díszéül szolgálhatnak. • 100 éves napfénytarlammérö. A ma is hasonló elvek alapján működő műszerek nem ilyen szép csiszolt Qvegbúrán vannak. Város a város alatt A moszkvai metró hatalmas föld alatti város: 103 állomását 164,5 kilométeres vonalhálózat kö­ti össze. Az 1935-ben felavatott első vonalon évente 170 ezren utaztak. Most naponta csaknem hatmillióan veszik igénybe a met­rót. Közületi autóbuszokat az országos személyszállításba A Volán autóbuszai gyakran túlzsúfoltak. A városi forgalmat lebonyolító helyi já­ratokon csúcsidőben ritka a 120—150 szá­zalékos kihasználtság sem, jó pél­da erre Szeged, Pécs, vagy akár Debrecen. És sajnos, nem sok­kal jobb ott sem a helyzet, ahol többnyire hosszabb távú az uta­zás, a helyközi járatokon. A té­nyekkel nehéz vitatkozni: aki rendszeresen igénybe veszi a Vo­lán szolgáltatását, rendszeresen panaszkodik. Mindenekelőtt a zsúfoltságra, vagyis az utazás mi­nőségére. «,1 Közlekedéspolitikai koncepci­ónk dicséretes eredménye, hogy napjainkban valamennyi olyan település szervesen kapcsolódik már a tömegközlekedésbe, amely­nek lélekszáma eléri a kétszázat. Nem kis dolog ez, hiszen ennek megvalósításához nemcsak köz­lekedési eszközökre volt szükség: a KPM közúti igazgatóságainak gondozásában szerte az ország­ban bekötőutakat építettek vagy újítottak fel az elmúlt években, így aztán kisközségeinkben — sok egyében kívül — a naponta többször forduló autóbusz is se­gít, siettet megszüntetni a hajda­ni elzártság okozta hátrányokat. Összehangolt szervezéssel A közforgalmat ellátó három autóbusz-tulajdonosnak — a Vo­lán vállalatoknak, a BKV-nak és a Miskolci Közlekedési Vállalat­nak — együttvéve 9700 autóbu­sza van, ezeken 404 ezer az ülő­helyek, 101 ezer az állóhelyek száma. A félmilliót meghaladó fé­rőhely bizony tetemes mennyi­ség, ám olykor mégis kevés. Pedig — összehangolt szerve­zéssel — lényegesen növelni le­hetne az ország busz-parkjának kapacitását. Intézményeinknek, vállalatainknak, szövetkezeteink­nek együttvéve több mint 8600 autóbusza van. Igaz, ezeknek csu­pán negyede nagyméretű, de a férőhelyek arányát tekintve a közületi autóbuszok így is har­madrészt képviselnek az ország teljes buszállományából. Ismeretes, hogy a közületek mindenekelőtt munkásaik ingáz- tatását oldják meg saját autó­busszal, de felhasználják úgyne­vezett belső üzemi mozgatások­ra, kirándulásokra is. Mind több és több munkahely törődik vele, hogy dolgozóinak ne csak mun­kaidejét, hanem szabad idejét is megszervezze. Párhuzamos járatok Szükség van tehát a közületi autóbuszokra. Csakhogy nem árt elgondolkodni azon: hány és hány helyen az országban szinte azo­nos útvonalon közlekednek a Volán és a közületek buszai. Mondani sem kell, hogy amíg az előbbiek tömve vannak, az utób­biakon elvétve akad rsupán utas. Kedvezőtlen az is, hogy ugyan­abból a községből ugyanabba a városba két különféle vállalat vi­szi háztól házig a dolgozóit, nem meglepő tehát, ha egyikük autó­busza sincs kihasználva. Sokakban felmerül: vajon mi szükség van a közületi autóbu­szokra? Miért nem veszi át azo­kat a Volán? A kardoskodóknak csak abban van igazuk, hogy a szövetkezeti, intézményi, vállala­ti buszsofőrök teljesítménye mindössze fele ,a Volánosokénak, fizetésük viszont általában több. Ez sajnos, tényleg így van. Mivel a vállalati költségvetésben elenyé­sző arányú az autóbusz üzemelte­tésének költsége, nemigen szor­galmazzák azok jobb kihasználá­sát. Segítség a Volánnak De vajon lehet-e a mostaninál jobban kihasználni a közületi személyszállító gépkocsi-állo­mányt? Természetesen lehetne. Például azzal, ha több munkál­tató közösen üzemeltetne egy- egy autóbuszt. A jogi formulák ugyanis lehetővé teszik, hogy a tulajdonos mellett, a fenntartási, karbantartási összegek arányos vállalásával üzemben tartója is legyen a járműnek. Előrelépést jelentene, ha a szabad kapacitá­sokat sport- vagy kulturális cé­lokra használnák fel. Netán részt vennének az idegenforgalmi sze­mélyszállításban, az iskolai tanul­mányi kirándulások lebonyolítá­sában. Ezek ugyanis — mivel csaknem kivétel nélkül májusi programot jelentenek — nagy gondot okoznak a Volánnak. S hiába kínál kedvezményeket az év egyéb hónapjaira, kevesen él­nek vele. Eddig azonban csak alkalmi be­segítésekről beszéltünk. Ezek sem lebecsülendő lehetőségek. De raj­tuk kívül önként kínálkozik a tipp: enyhítsék közületi buszaink a közforgalom, a tömegközleke­dés jelenlegi terheit. Somogyi példa Tavaly ősszel a Somogy me­gyei pártbizottság és a tanácsi vezetés kezdeményezésére kísér­let kezdődött, melynek lényege: az úgynevezett gyenge forgalmú közutakon közületi autóbuszok ve­szik át a Volántól az utazási fel­adatot. S bár a honi gyakorlat­ban szokatlan, de módfelett dir cséretes kezdeményezés hivatalos értékelése még korai volna, any- nyi bizonyos, hogy minden érde­kelt — az autóközönség is — nagy megértéssel fogadta. Érde­mes volna tehát másutt is hasz­nosítani az értelmes ötletet. Van tehát tartalék bőven a kö­zületi autóbusz-parkban. Az azon­ban bizonyos, hogy e vonatko­zásban is szigorúan érvényesülnie kell az összhangnak, nevezetesen a jármű, a feladat és az út kö­zött. Egyetlen példával illusztrál­va: aligha leszünk bármikor is annyira gazdagok, hogy a terme­lőszövetkezet brigádja panoráma busszal utazzék — földúton — a munkába. Sajnos, van ilyen! F. Gy. Mi lesz velem, nővérke? • Gócsi Istvánná sem bánta meg, hogy ezt a pályát választotta. Szépnek, érdekesnek találja. A szülészet az a hely, ahol a tervet az élet készíti. Vannak csendes napok, sőt hetek is, az­tán váratlanul felgyorsul a szü­letési ritmus, ehhez kell igazí­tani az erőket. Volt olyan nap, hogy 30 szülést vezettek le a me­gyei kórház két szülészeti osztá­lyán. Ilyenkor fárasztó csak iga­zán a 12 órás ügyelet. — Aki ezt a pályát választja hivatásul — mondja Gócsi Ist­vánná szülésznő —, annak sok mindenről kell lemondania és er­re kevés fiatal hajlandó. Nekem sem volt könnyű két éve, négy­hónapos fiatal házasként vállal­nom azt, hogy első a szolgálat, a magánélet csak ezután következ­het. Igaz, akkor annyival köny- nyebb volt, hogy a férjem a ka­tonaidejét töltötte. Most már többet lehetnénk együtt, de itt nincs olyan, hogy minden szom­bat-vasárnap szabad. Ezzel együtt sem bántam meg a választáso­mat. Ezen a napon este 7-re jött és reggel 7-kor indulhat haza. Még nem tudni milyen éjszaka ígér­• Fidler Márta szívhangot hall­gat. Azt mondja, a világon nincs ennél csodálatosabb hang. Mint­ha az élet láthatatlan forrására szorítaná a fülét. kezik, lehet hogy egymást érik a mentők. Ha nem jön közbe sem­mi, talán tanulhat is. Szeretné megszerezni a műtősnői képesí­tést. Csendes, komoly, szorgal­mas. Kedves, türelmes a kisma­mákhoz, de bizonyos dolgok nem kerülik el a figyelmét. — Néha elcsodálkozom, hogy ma, amikor olyan felvilágosultak az emberek, mennyi tudatlanság­gal találkozunk éppen itt. Elég sokszor előfordul, hogy a men­tők behoznak egy fiatal nőt, nincs tudomása a terhességéről és fél­órán belül megszül. Az már szinte megszokott, hogy egyéb­ként értelmes fiatal mamák mennyire nincsenek tisztában, vagy nem törődnek azzal, hogy a gyerek fejlődésébe a minden­napi élet is belejátszik. Talán azért is olyan sok a koraszülött, vagy a normálisnál lényegesen ki­sebb súllyal világrajövő gyerek, mert az anyák a terhesség ideje alatt sokat cigarettáznak. Fidler Márta szintén fiatal szü­lésznő, bár öt éve dolgozik az 1. sz. szülészeten. Eddig több mint ezer babát segített a világra és tapasztalatból tudja, milyen fon­tos a megértő, segítőkész maga­tartás. — Némelyik kismama valóság­gal retteg, mikor behozzák. A szomszédasszony telebeszélte a fejét és nagyon nehéz megnyug­tatni. Mi vagyunk a megmond­hatói, mennyi felesleges izgalmat okoznak az ilyen megalapozatlan • Bállá Istvánná több időt töltött el a gyermekágyas asszonyok között, mint a saját családja körében. értesülések. Hiszen minden szülés más. Az egyik gyors, könnyű, a másik nehezebb lefolyású, de azért vagyunk itt, hogy megköny- nyítsük. — Mi lesz velem, nővérke? — mindenki ezt kérdezi, aki az el­sőt várja. Kilenc hónapi várako­zás minden szorongása itt sűrű­södik egyetlen óriási kérdőjellé. Erre is ügyelni kell, a mosoly, a vidámság ezen a helyen nagyon fontos. Életről van szó, nem is egyről. Kettőéről. — Szeretni kell nagyon ezt a munkát — állítja határozottan a két fiatal — másként nem megy. Bállá Istvánné is egyetért ez­zel. őszintén bevallja, hogy 15 éve ő is úgy gondolta, nem so­káig bírja a szülészeten. — Csongrád megyéből jöttem, mint kezdő bába, két óriási bő­rönddel. Tanítónőnek készültem és úgy gondoltam átmenetileg ez a pálya is megfelel. Aztán itt ma­radtam és azt hiszem, most már itt is maradok. Nem azt mon­dom, hogy könnyű, de nekem már ez tölti ki az életemet. Szépek a gyerekek. Jó, hogy ilyen sokan vannak és legyenek is minél töb­ben. Nekem két gyerekem van és sajnos kimaradtam abból, hogy három évet otthon tölthessek ve­lük. Van olyan kismamánk, aki hétszer szült nálunk és az anya­ságot választotta főhivatásul. Ez a legnehezebb és a legszebb női hivatás a világon. A mi mun­kánkban is az a szép, hogy eh­hez ad szakmai és érzelmi támo­gatást. Erre tanítja a fiatalokat. Együtt örül velük, ha a kismamák meg­szólítják őket az utcán és mu­tatják, mennyit fejlődött a cse­mete. Ez a hivatás napos oldala. Igazán méltányolni csak azok tudják, akik ezt a foglalkozást az árnyékos és napos részeivel együtt vállalják. Hivatásuknak te­kintik. Vadas Zsuzsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents