Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)
1977-12-11 / 291. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1977. december 11. Jóllehet a világpolitikai folyamatok igazán nem igazodnak a naptári egységekhez, az év végének közeledte mégis nagymértékben felgyorsította és megélénkítette a tárgyalási folyamatokul. Érdemes ezúttal — a hét eseményeiről szólva — legalább utalni a sokoldalú magyar párlés állami diplomáciára: magasszintű delegációk tettek látogatást Latin-Amerika több országában, Angolában, Bécsben és Koppenhágában, hivatalos tárgyalásokat folytatott Budapesten Burundi külügyminisztere, s Kádár János fogadta az amerikai nagykövetet. Hazánk, a békés egymás mellett élés, á kölcsönös érdekek alapján a széles körű kapcsolatépítésre törekszik, s ezért volt sajnálatos mozzanat, amint a magyar állásfoglalás is kifejtette, hogy Kairóban bezáratták a magyar kulturális intézetet, Ami a tágabb kitekintést illeti, az elmúlt napokban a Közel-Kelet hírei, a genfi és brüszszeli jelentések keltették a legnagyobb érdeklődést. Mi jellemzi a közel-keleti diplomáciát? Három értekezlet köré csoportosulnak a közél-keleti hírek, s a nagy kérdőjel, hogy melyikre mikor és 'milyen részvétellel kerülhet sor. A Szadat elnök által kezdeményezett kairói különkonferenciának egyelőre három és fél résztvevője lenne (Egyiptom, Izrael, az USA, valamint részleges ENSZ-képviselet) — ugyanakkor még folyik a nagy toborzás. A Waldheim részéről javasolt new yorki előkonferenciáról a héten kevesebb szó esett, míg a genfi békeértekezlet szüky ségességét nyíltan senki sem tagadta, de Kairó, Jeruzsálem és Washington láthatólag ki akarja iktatni, vagy legfeljebb arra használni, hogy az egy kész helyzetet szentesítsen. Érthetően mozgásban van az arab diplomácia. Tripoliban ellenállási front alakult hat résztvevővel, de Irak az utolsó percben kivált, s a szövetség hatékonyságát tovább gyengíti, hogy egyes irányzatok általában elvetik a politikai rendezést, s nem helyezkednek reális álláspontra. Közben megjelent n színen Húszszein király, végigutazott több arab fővárost, s noha alapvető egyetértését nyilvánította Szadattal. a kairói konferenciától mégis húzódozik. Asszad Szíriái elnök viszont három olajállamba utazott, hogy támogatást találjon az öböl térségében is. Kairó időközben „előre menekült”, megszakította a diplomáciai kapcsolatokat bírálóival és féktelen szovjetellenes rágalomhadjárattal próbálja elterelni a figyelmet jócskán növekvő gondjairól. Nehéz helyzetbe került a palesztin mozgalom, az arab világ jobboldala láthatóan szakadást kíván előidézni a PFSZ soraiban. Ilyen körülmények között érkezik a közel-keleti térségbe Cyrus Vance amerikai külügyminiszter. Az Egyesült Államok minden jel szerint a különbéke-tárgyalásokat akarja előmozdítani, amelyek méginkább bonyolítanák a válságot és újabb konfliktusokat idézettének elő,..,,, . A tények tanúsága szerint igaza lett az előrejelzéseknek: Sza. dat útja. amelyről olyan szellemesen állapították meg, hogy „elsiette az elkerülhetetlent”, hallatlan mértékben megosztotta az arabokat és szinte tálcán kínálja ■ a manőverezési lehetőségeket a zavarosban halászoknak. A legnagyobb nyomás Szíriára nehezedik: néhány nyugati lap nyíltan kifejezést ad reményének, hogy Damaszkusz befolyásolásával sikerül majd megvalósítani a közel-keleti rendezést. Természetesen olyan „rendezésről” lenne szó, amely megkerülné a valóságos problémákat, s mindent a legnagyobb' rendezetlenségben hagyna. Mi a mérlege a NATO tanácsülésének ? A NATO téli tanácsülése — a hagyományoknak megfelelően — mindig a szervezet székhelyén, Brüsszelben kerül lebonyolításra. „NATO-nagyhétről” beszélhetünk, hiszen a katonai tervező bizott• Soares portugál miniszterelnök bejelenti kormánya lemondását. • Púja Frigyes külügyminiszter hivatalában fogadta Jofcé Cubaco-t, a Mozambiki Népi Köztársaság közlekedés- és postaügyi miniszterét. Balról a második Jósé Cabaco. jobbra Púja Frigyes. (MTI-fotó) • Katona Imre. az MSZMP Budapestrnt^rffttráftáhalT Ílíö^nkára fogadta az SZMBT hazánkban tartózkodó küldöttségét. (MTI-fotó) ság és a külügyminiszterek kétkét napos összejövetele mellett csúcsmegbeszélést tartott a Közös Piac is, márpedig a kilencek — Írország kivételével — ugyancsak az atlanti tömb soraiba tartoznak. A nagy felvonulás viszonylag sovány eredményeket hozott. A miniszterek egyrésze kénytelen volt állandóan hazatekintgetni, hiszen a NATO-héten megbukott a portugál kabinet, Olaszországban már három pár* követeli demokratikus egységkormány megalakítását a kommunisták bevonásával, Hollandiában pedig hetedik hónapjában toporog a kormányválság. Ily módon viszonylag hosszabb lehetett a gond-listák sorolása, mint az igazi vagy vélt orvosságok szemrevételezese. A Közös Piac kormányfői lényegé-' ben megrekedtek a válságjelenségek s a különleges problémát jelentő munkanélküli statisztikák taglalásánál, s a NATO-tanácskozásokon is a szokott szólamok kerültek előtérbe a szövetség további erősítésének szükségességéről, az egység fontosságáról. Ami viszont új tényezőként jelentkezett: a nyugat-európai szövetségesek elsőízben igényeltek rendszeres tájékoztatást az.ameriakaiak részéről a SALT-tárgyalások állásáról, s a kiszivárgott hírek szerint. Brown amerikai hadügyminiszter sürgetése ellenére, nem mutattak különös lelkesedést a neutronfegyver nyugateurópai állomásoztatására. A NATO-ban tulajdonképpen folytatódik az igazi vita: amikor az enyhülés bizonyos kezdeti eredményekre vezetett, hogyan lehet fenntartani a szövetség régi vonalát, amely szembenáll a fegyverkezési verseny minden korlátozásával? Ráadásul olyan körülmények között, mikor bebizonyosodott, hogy nem váltak be az egyoldalú előnyszerzésre irányuló amerikai törekvések a SALT-tárgyalásokon. s legfeljebb érzékeny időveszteségeket okozhattak az 1977-es esztendő folyamán. Miről tárgyalnak Genfben ? Genfben természetesen sok mindenről tárgyalnak, a héten is volt egy szokásos szakértői találkozó SALT-ügyekben. Üj témája van viszont a szovjet—amerikai— angol konzultációnak, amely a teljes atomcsend kérdését tűzte napirendre. • Brüsszelben ülésezett a NATO miniszteri tanácsa. A képen baloldalt Joseph Luns, a szövetség főtitkára, valamint az ülés soros elnöke, Ishan Sabri Caglayangll török külügyminiszter. (Telefoto — AP — MTI — KS.) A nukleáris korszak egyik haditechnikai sajátossága, hpgy a hadgyakorlatok, vagyis a kísérleti robbantások nemcsak a fegyverkezési verseny felpergetését szolgálják, de ugyanúgy mérgező anyagokat juttatnak a légkörbe, mint a háborús feltételek között történt detonációk. Az atomcsendtárgyalások ezért önmagukban is jelentősek, de általában elősegítik a szélesebb értelemben vett atomleszerelést. 1963-ban a három hatalom részleges atomcsendegyezményt írt alá, a légkörben, a kozmoszban, az óceánok szintje alatt eltiltották a robbanásokat. Folytatódtak a föld alatti kísérletek, s azokat csupán részlegesen voltak képesek mérsékelni. A hatvanadik évforduló alkalmából Leonyid Brezsnyev új javaslatokat terjesztett ,elő a teljes atomcsendre vonatkozólag, többek között javasolta a békés célú robbantások moratóriumát, vagyis átmeneti felfüggesztését. (A nyugatiak ugyanis arra hivatkoztak: nem tudnak különbséget tenni a békés, illetve nem békés kísérletek között, ezért inkább nem járulnak hozzá az atomcsendhez. (A szovjet kezdeményezés nyomán most megkezdődött a . konzultáció és remélhetőleg nem lesz akadálya a három hatalom kötelezettségvállalásának. Ez bizonyos értelemben ismét csak részleges lehet, miután Peking és Párizs egyelőre nem hajlandó részt venni a tárgyalásokon. Nyilvánvaló azonban, hogy a szovjet—amerikai-angol megbeszélések előrehaladása és silkere nagy erkölcsi és politikai súllyal figyelmeztethet majd a távolmaradók felelősségére is. Réti Ervin A hét három kérdése AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Tripoliban pánarab ellenállási front alakul, Irak azonban kivonul az értekezletről. — Egyiptom megszakítja diplomáciai kapcsolatait több arab állammal. — Koszigm Helsinkiben. — Szovjet —amerikai—angol konzultáció Genfben a teljes gfomcsendről. — Honecker hanoi látogatása. , KEDD: A brüsszeli NATO-nagyhéten befejeződik a közös piaci csúcs, megkezdődik a hadügy- és külügyminiszterek tanácskozása. — Összeütközések a Bermuda-szigeteken. — Űj Bantusztán alakul Dél-Afrikában. SZERDA: Bizalmi szavazás Lisszabonban; megbukik a Soares-kormány. Demokratikus egység-kabinetet követel az Olasz Kommunista Párt. CSÜTÖRTÖK: Luandában ülésezik az MPLA kongresszusa. — Huszszein Damaszkuszban tárgyal. — A Román Kommunista Párt országos értekezlete. PÉNTEK: Vance megkezdi közel-keleti körútját. — Osztrák pártkongresszus. — Amerikai bányászsztrájk. — További élénkülés az arabközi diplomáciában. SZOMBAT: Rendkívüli választások Ausztráliában. — Világszerte megemlékeznek az emberi jogok napjáról. A Szojuz—26 űrhajó felbocsátása a Szovjetunióban, • Lázár György, a Minisztertanács elnöke szerdán az Országházban fogadta Albert Mugangát. a Burundi Köztársaság külügyminiszterit. (MTI-fotó. Tóth István felvétele.) Fidel Castro fogadta a magyar pártküldöttséget HAVANNA Fort Péter, az MTI tudósítója jelenti: A Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezetésével Havannában tartózkodó magyar pártküldöttség pénteken délután találkozott Fidel Castróval, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárával, az államtanács és a minisztertanács elnökével. A szívélyes és elvtársi légkörben lefolyt találkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzetről, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom néhány időszerű kérdéséről. Biszku Béla összefoglalta a magyar pártküldöttségnek a Kubai Köztársaságban tett látogatása tapasztalatait. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt nagyra értékeli a kubai népnek, az állam- és pártszervezeteknek azt a nagy munkáját, amelyet a Kubai KP első kongresszusán jóváhagyott határozatok alapján a gazdasági és társadalmi építés intézményesítése terén végeztek. A beszélgetés során Fidel Castro tájékoztatást adott a szocialista építés Kubában napirenden levő feladatairól. A küldöttség a nap folyamán találkozott Carlos Rafael Rodriguezzel, a kubai párt PB-tagjával, az állam- és minisztertanács elnökhelyettesével. Megvitatták a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit, valamint a nemzetközi, ezen belül a latin-amerikai kommunista és munkásmozgalom helyzetének témáját. A Biszku Béla vezette magyar pártküldöttség pénteken este elutazott a kubai fővárosból. Búcsúztatására kubai részről megjelent Bias Roca Caldeiro. a KB Politikai Bizottságának tagja, a nemzetgyűlés elnöke, Machado Ventura, a Politikai Bizottság tagja és más magas rangú politikai és szakszervezeti vezetők. A pártküldöttségnek a Kubai Népköztársaságban tett látogatásáról közleményt adtak ki. (MTI) Határozat-tervezet az ENSZ-ben a nemzetközi biztonság erősítéséért NEW YORK Az ENSZ közgyűlésének politikai bizottsága pénteken határozattervezetet fogadott el. amely felszólítja a világ országait: szigorúan tartsák magukat a nemzetközi biztonság megerősítéséről szóló 1970 évi ENSZ-nyilatkozathoz. A tervezet a közgyűlés elé keiül; a bizottságban 94-en szavaztak elfogadása mellett. Az egyetlen ellenszavazatot az Egyesült Államok képviselője adta le. Bizottsági vitában megfogalmazott újabb közel-keleti határozattervezet kerül hamarosan a közgyűlés elé; a dokumentum bírálja az Izrael által megszállt területeken élő palesztinaiak életkörülményeivel foglalkozó főtitkári jelentést. Megállapítja, hogy az nem ismerteti kielégítő részletességgel a palesztinaiak élet- és munkakörülményeit, művelődési és munkavállalási lehetőségeit, és ' felszólítja Kurt Waldheimet a jövő évben esedésekes jelentés gondosabb összeállítására. A Fülöp-szigetek szeptember végén javasolta, hogy a közgyűlés jövő évi ülésszakát Manilában tartsák. Ez elől a közgyűlés technikai nehézségekre hivatkozva kitért. (MTI) Ma ér véget az Osztrák KP kongresszusa BÉCS ^ '._Szom^aton tíegqsl FYaBf^Ger- Jfi-tifelínek, ji JJ'Sef Ütrgi .Vrtl körzet küldöttének felszólalásával folytatta munkáját az Osztrák Kommunista Párt 23. kongresszusa. A szónok egyebek között rámutatott, hogy az objektív nehézségek ellenére — mindenek előtt az ipari üzemekben — megvan a lehetőség a párt pozícióinak erősítésére. Példaként megemlítette, hogy az Osztrák KP ellen indított hecckampány ellenére például a Steyr-művekben a kommunistáknak sikerül megőrizniük az üzemi tanácsokban korábban kivívott képviseletüket — ugyanakkor az Ellenzéki Néppárt és Szabadság Pórt vereséget szenvedtek. A következő felszólaló a kormány gazdaságpolitikájának ellentmondásaira hívja .Jel a figyelmet. Az egyik felső-ausztriai bán«Ef*tervezett WtzárbÉü »09 doljj#zo megélhetését '“véSzélyezfeti. Az üzemet veszteségessége miatt akarják bezárni, a közelben ugyanakkor egy amerikai olajkitermelő konszern évente 540 millió schilling tiszta hasznot zsebel be. Az összeg elegendő tenne — mutatott rá a szónok — a bánya gépparkjának modernizálására, ami további öt évi üzemeltetést és kilencszáz bányász foglalkoztatását tenné lehetővé. Délután a kongresszus zárt ülést tartott, amelyen meghallgatták a bizottságok jelentéseit, majd a küldöttek újjáválasztották a párt központi bizottságát. A választási eredményeket a kongresszus ma délelőtti záróülésén hozzák nyilvánosságra. események sorokban KOPPENHÁGA A Dán Kommunista Párt központi bizottsági ülésén, amely szombaton fejeződött be, a párt elnökévé Jorgen Jensent, a KB végrehajtó bizottságának tagját, a folketing képviselőjét választották. (TASZSZ) MOSZKVA___________________ Leonyid Brezsnyev táviratban fejezte ki jókívánságait az Egyesült Arab Emírségek államfőjének, Zaid Bin Szultán Al-Nahajan sejknek az ország nemzeti ünnepe, a függetlenség kikiáltása alkalmából. Az Egyesült Arab Emírségek elnöke ugyancsak táviratban mondott köszönetét a jókívánságokért. (TASZSZ) IZMIR_____________________________ A Richter-skála szerint 4,8 erősségű földrengés rázta meg pénteken délután a törökországi Izmir városát. A földmozgások következtében a város egy része sötétségbe borult, és a lakosság körében pánik tört ki. Személyi sérülésről és anyagi károkról nem érkezett jelentés. (UPI) KAIRO Félórás eszmecserét folytatott szombaton reggel Kairóban Cyrus Vance amerikai külügyminiszter Butrosz Ghalival, Egyiptom ügyvezető külügyminiszterével. „Ez jó megbeszélés volt” — nyilatkozta Vance a találkozó után. majd Ghali társaságában a Kairótól mintegy 20 kilométerrel északra levő elnöki rezindenciára utazott, ahol Anvar Szadat egyiptomi elnökkel tárgyalt. (AFP, UPI) ADD1SZ ABEBA_______________ Werner Lamberz, a NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára befejezte látogatását az etióp fővárosban. Lamberz négy napot töltött Addisz Abebában és megbeszéléseket folytatott az etióp vezetőkkel, köztük Mengisztu Haile Mariammal, az ideiglenes katonai kormányzó tanács elnökével. A megbeszélések eredményeként együttműködési megállapodást írtak alá az NDK és Etiópia között. (UPI) SZÓFIA_______________________ A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Leonyid Brezsnyev által aláírt rendeletében a Népek Közötti Barátság Érdemrenddel tüntette ki Pleven városát a bolgár—szovjet barátság megszilárdításában szerzett érdemeiért. valamint az oszmán hódítók elleni közös harcban aratott történelmi győzelem 100. évfordulója alkalmából. (BTA) HABAROVSZK________________ Heves hóviharok dúlnak a Szovjetunió távol-keleti vidékein. A rendkívüli erejű hó- és szélviharok különösen Habarovszk környékét és az Ohotszki-tenger partvidékét sújtották. Az autóutakat és vasútvonalakat — köztük a Bajkál- Amur vasútvonal egyes szakaszait — méteres hóakadályok borítják. Ohotszk körzetében emeletes házak tűntek el a szokatlan vastagságú hótakaró alatt. A kemény tél megbénította a közlekedést és a lakosság normális életét; az iskolákat és az óvodákat ideiglenesen be kellett zárni. (ADN) HETI VILÁGHÍRADÓ