Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)

1977-12-17 / 296. szám

1977. december 17. • PETŐFI NÉPE • 3

Végétért az országgyűlés téli ülésszaka

Korom Mihály expozéja

A Minisztertanács megbízásából előterjesztem az állami vállalatokról szóló törvényjavaslatot. A törvény megalkotását joggal tekinthetjük társadalmi, gazdasági életünk és törvényhozásunk jelentős eseményének. Fontos társadalompolitikai és gazdaságpolitikai állásfoglalás ugyanis, hogy törvénybe foglaljuk a szocialista társadalmi tulajdon alapján álló és egész népgazdaságunkban kiemelkedően fontos szerepet betöltő állami vállalatok működését.

A központi irányítás és a vállalati önállóság összhangjának megteremtése

Alkotmányunk az alaptörvény erejével írja elő: „az állami vállalatok és gazdálkodó szervek a társadalom általános érdekeinek szolgálatában, a törvényben meghatározott módon és felelősséggel, önállóan gazdálkodnak a rájuk bízott vagyonnal.” Az előterjesztett törvényjavaslat az idézett alkotmányi előírásnak megfelelően szabályozza az állami vállalatok jogi kérdéseit azzal a céllal, hogy előmozdítsa azok rendeltetésszerű, szervezettebb működését.

A gazdasági építőmunka hatékonyabb működését szolgálva a törvényjavaslat kettős követelménynek tesz eleget: egyrészt tovább növeli a központi irányítás hatékonyságát, másrészt pedig a gazdaság alapegységeit képező vállalatok önállóságát. A hangsúly a kettő optimális összhangjának magasabb szintű megteremtésén van.

A törvényjavaslat rögzíti az állami tulajdon oszthatatlanságát és azt a követelményt támasztja, hogy a vállalatok működése és irányítása össznépgazdasági érdekek figyelembevételével történjék. Előírja, hogy a vállalatok a társadalom szükségleteinek kielégítése céljából hangolják össze tevékenységüket más állami vállalatokkal és a szövetkezetekkel; továbbá rendelkezik arról, hogy a vállalatok működjenek együtt a tanácsokkal az illető település összehangolt, tervszerű fejlesztésében, a helyi lakosság különféle szükségleteinek kielégítésében.

Törvényi előírás szerint a vállalatoknak és az őket irányító szerveknek működésük során a szocialista gazdálkodás elveinek megfelelő munkát kell végezniük, kötelesek elősegíteni a társadalmi és a vállalati érdekek lehető legjobb összehangolását, gondoskodniok kell a jogok és kötelességek egységes felfogásáról és érvényesítéséről.

A vállalatok önállóságát a törvényjavaslat úgy fejezi ki, hogy azok az állam tulajdonában levő, rendelkezésükre bocsátott eszközökkel és a náluk foglalkoztatott munkaerővel a törvényben meghatározott módon és felelősséggel — önállóan gazdálkodnak.

E feladataik ellátásához a törvény részükre szervezeti, gazdasági és jogi önállóságot biztosít. Más szóval: a vállalat jogi személy. Ennek tartalmát az adja meg, hogy a vállalatot tevékenysége körében megilleti minden olyan jog, amelyet tőle jogszabály kifejezetten nem von el. így a vállalat a népgazdasági tervvel összhangban maga alakítja ki tervét. Bevételeiből fedezi a kiadásait és eredményéből saját alapokat képez. A törvényjavaslat ezért írja elő, hogy a vállalat részére — gazdálkodásával kapcsolatban — az önálló gazdálkodás és felelősség elvének megfelelő jogokat kell biztosítani; különösen a saját erőből történő beruházás, a műszaki fejlesztés, a szellemi és anyagi erőforrásokkal, a munkaerővel való gazdálkodás, a vállalati árképzés, a beszerzés, és értékesítés, a vállalati szervezés, a kereskedelmi, a pénzügyi és kooperációs kapcsolatok területén. A vállalati törvényben nem lehet valamennyi vállalati jogot tételesen felsorolni, csak a legfontosabbakat. Ügy is mondhatjuk, hogy a garanciális jogokat.

Ezek mégis nagy jelentőségűek, hiszen elősegítik a vállalat jogi helyzetének, termelési és forgalmi kapcsolatainak egyértelmű megítélését, a kiegyensúlyozott vállalati gazdálkodást.

A gazdálkodás biztonsága megköveteli annak kimondását is, hogy a vállalatok eszközeit elvonni csak meghatározott feltételek esetén lehet. Ezek a feltételek szigorúak. A törvény azonban számol a gazdasági élet bonyolultságával és ezért nem merevíti meg a gyakorlatot.

A vállalatok szerves részei társadalmi életünknek. A társadalomban betöltött szerepük ennél fogva nem korlátozódik csak a termelés, a gazdálkodás területére. A törvényjavaslat ezért

az állami vállalatot olyan sajátos társadalmi szervezetnek is tekinti, amelyben — a gazdasági feladatok teljesítése mellett — az ott dolgozók tulajdonosi tudatának, szocialista életformájának, gondolkodásmódjának, altalános műveltségének fejlődése, szakmai-politikai ismereteik rendszeres gyarapítása, a jóléti, szociális és kulturális igényeik kielégítése is megvalósul.

Az érdekeltségi rendszer kialakítása

A törvényjavaslat általános követelményként írja elő, hogy az állami vállalatok mindegyike olyan belső irányítási és elszámolási, érdekeltségi rendszert alakítson ki, amely biztosítja a gazdálkodás hatékonyságának folyamatos növelését, valamint a vállalati dolgozók anyagi és erkölcsi érdekeltségének fejlesztését. Gyakorlati tapasztalatok alapján jutottunk azonban arra a felismerésre, hogy helyes, ha az említett általános előírás mellett a törvény külön szabályozza az egyes vállalatok kötelékébe tartozó, de területileg elkülönült szervezeti egységek helyzetét. Ezek a gyárak, gyáregységek stb. — tisztelet a kivételnek — ma sok tekintetben az anyavállalat mostoha gyermekeinek tekintik magukat, vagy a „központok” annak tartják őket. Sokszor joggal érzik úgy, hogy nem részesülnek az őket megillető jogokban, anyagi és erkölcsi' megbecsülésben. Általános a vélemény — és ez a társadalmi vitákon is kifejezésre jutott —, hogy ezen a helyzeten változtatni kell. Ezt a törvényjavaslat figyelembe veszi. Előírja, hogy a vállalat — szervezeti és működési szabályzatában és kollektív szerződésében — állapítson meg e szervezeti egységek számára külön elszámolási és ösztönzési rendszert. Ennek keretében biztosítani kell a szükséges gazdálkodási önállóságukat, felelősségüket és azt, hogy közvetlenül legyenek érdekeltek gazdasági és fejlesztési tevékenységük erédményességében. Ez az előírás segíti a dolgozók jogos igényének kielégítését, hogy az ő esetükben is jobban érvényesüljenek a szocialista ösztönzés és elosztás elvei. Az egyenlő elbírálás elve természetesen sehol sem vezethet az elvtelen egyenlősdihez, sőt éppen a teljesítmények szerinti differenciálás gyakorlatát kell szolgálnia.

Másik fontos kérdés a trösztökre, illetve azok vállalataira vonatkozik. Ismeretes, hogy a trösztök — mint több vállalat szoros gazdasági együttműködését és fejlesztését szolgáló szervezetek — létjogosultságát a szocializmusban is elismerjük. Ha a tröszt és a hozzá tartozó vállalat is jogi személynek számít, hogyan lehet biztosítani tröszti méretekben a központi irányítást és ugyanakkor a megfelelő vállalati önállóságot? Nehéz kérdés! Csak úgy érhető el, hogy mindkét irányban korlátozásokat írunk elő. Ez azonban csak olyan határig mehet el, amely nem teszi kétségessé, hogy a tröszt, — mint gazdálkodó szervezet — felelős az általa irányított vállalatok összességének, tehát az egész tröszt hatékony gazdálkodásáért. A tröszti vállalat önállósága ezért korlátozottabb, mint az önálló vállalaté, de nagyobb, mint egy vállalati gyáregységé. A vállalatokat ezért a tröszt egészének érdekei szempontjából is néznünk kell. Ugyanakkor nem helyeselhető, ha a tröszt saját irányító és rendelkező szerepét úgy fogja fel, hogy vállalatainak jóformán semmiféle mozgási szabadságot nem engedélyez; és helytelen az is, ha a vállalatok között a jövedelmek elosztásában olyan „egyenlőséget” valósítanak meg — már amit a trösztök megtehetnek, hogy a rosszul dolgozók nem érzik igazán a következményeket, mert a jól dolgozók rovására mindenkor megkapják a kiegyenlítést. Ezért

írja elő a törvényjavaslat, hogy a belső irányítási rendszer a trösztöknél is biztosítsa a hozzájuk tartozó vállalatok szükséges gazdasági önállóságát, felelősségét és érdekeltségüket a tröszt és a saját munkájuk eredményességében is.

A közüzemi vállalatok szolgáltatási kötelezettségei

A törvényjavaslat külön vállalati típusként szabályozza a közüzemi vállalatokat. A közüzemi vállalatok kategóriájába főleg az energiaszolgáltatást (villany, gáz), a vízellátást, a fürdő és köztisztasági szolgáltatást, a helyi közlekedést, a távfűtést, valamint az egészségügyi és a kulturális szolgáltatást ellátó vállalatokat soroljuk. A lakosságnak ezekkel van a legtöbb gondja-baja. Ezek a vállalatok léptek fel korábban — jellegük tisztázatlansága folytán — hatósági szerepben és módszerekkel. Ez a „jogkörük” a polgári törvénykönyv megalkotásával megszűnt, illetőleg a hatósági tevékenységben csak közreműködnek. Szeretném azonban nyomatékosan kiemelni, hogy e vállalatok tevékenységére nem az elmondott negatívumok jellemzők, hanem az, hogy egyre magasabb színvonalon látják el nem könnyű szolgáltatási feladataikat. Hogy a jövőben még jobban kötődjenek a lakosság ellátásához, részükre — a törvényjavaslat értelmében — szolgáltatási kötelezettséget lehet előírni. Középtávú fejlesztési terveiket központilag hagyják jóvá, és a központi utasítási, valamint eszközátcsoportosítási tilalmak rájuk nem vonatkoznak. Irányításuk tehát közvetlenebb és szorosabb lesz.

Az igazgató jogköre és a dolgozók részvétele az irányításban

A törvényjavaslat megerősíti azt az eddig is érvényben levő szabályt, hogy a vállalat felelős vezetője az igazgató, aki meghatározott keretek között önállóan és egyéni felelősséggel látja el megbízatását. Ezen az elven nem változtat az sem, hogy fontos követelmény: az igazgató támaszkodjék fokozottabban a vállalat többi vezetőire, az egész kollektívára, és szorosan működjék együtt a társadalmi szervezetekkel. Az új szabályozás kimondja azt is, hogy a számára biztosított jogokat és előírt kötelességeket az igazgató az állam megbízásából gyakorolja, illetve teljesíti. A törvény természetesen nem vállalkozhat az igazgató jog- és hatáskörének teljes felsorolására, csak a legfontosabb tennivalókat írja elő.

Olyan kérdésekről van szó, mint a vállalati tervek meghatározása, a vállalat anyagi és szellemi erőforrásainak, eszközeinek hatékony felhasználása és gyarapítása, a társadalmi tulajdon védelme, a vállalati ár- és üzletpolitika meghatározása, a szerződések megkötése és a szerződési fegyelem betartása, a belső ellenőrzési, információs és számviteli rendszer megszervezése, a vállalat mérlegének megállapítása.

A törvényjavaslat külön szabályozza a vállalati dolgozók részvételét a vállalat irányításában. A szocialista demokrácia, a közügyekben való cselekvő részvétel alkotmányos elveit fogalmazza meg a törvényjavaslat, amikor az üzemi demokráciáról rendelkezik. Nálunk, mint a többi szocialista országban is, a munkás, a vállalati dolgozó nem pusztán munkavállaló. Tulajdonosi jogai is vannak.

A dolgozók a vállalat irányításában közvetlenül és képviseletük útján vesznek részt. Hogy mely kérdések azok, amelyekben közvetlenül és melyek azok, amelyekben a képviselőik útján — azt jogszabályok és a vállalati szabályzatok határozzák meg. A lényeg: hogy az igazgató és a gazdasági vezetők ne csak a feladatok végrehajtásában támaszkodjanak a kollektívára. Vonják be őket a vállalatot, illetve a vállalat dolgozóit szélesebb körben érintő döntések előkészítésébe, kimunkálásába is. Fontos annak meghatározása is, hogy a kollektívának miben van döntési és miben véleményezési jogköre. Ez utóbbival kapcsolatban lényeges rendelkezése a törvénynek, hogy a vállalat dolgozói nemcsak a tervet véleményezik, hanem annak végrehajtását is értékelik, és a végzett munka kapcsán véleményt mondanak az igazgató munkájáról is.

A törvényjavaslat nem részletezi az üzemi demokrácia formáját, fórumait. Erre azért nem vállalkozhat, mert a központi szabályozás szükségképpen uniformizálná azokat. A vállalatoknál — nagyságuktól, szervezetüktől függően — nem egyformák a feltételek. A törvényjavaslat ezért a Minisztertanácsot és a

Szakszervezetek (Országos Tanácsát, valamint bizonyos körben a KISZ Központi Bizottságát hatalmazza fel arra, hogy közösen határozzák meg az üzemi demokrácia gyakorlatának részletes szervezeti és működési elveit. Ez egyébként jórészt már meg is történt.

Az üzemi demokrácia gyakorlásának és általában a vállalatok jó működésének fontos feltétele, hogy miként dolgoznak ott a politikai, társadalmi szervek. A pártnak és a többi politikai, társadalmi szerveknek mozgalmi munkájuk színvonalának növelésével is hozzá kell járulniok e törvény rendelkezéseinek sikeres végrehajtásához.

Az állami irányítás és ellenőrzés

A törvényjavaslat egyik legfontosabb fejezete az, amely a vállalat állami irányítását, ellenőrzését szabályozza.

A vállalatok felügyeleti irányítását — az eddigieknek megfelelően — az alapító szerv közvetlenül látja el. Véleményünk szerint a vállalatok felső irányítása azt jelenti, hogy a központban a fő társadalmi-gazdasági folyamatokat kell kézben tartani. A törvényjavaslat ennek megfelelően határozza meg, hogy a vállalat felügyeleti szervének elsősorban az a feladata: szervezze és ellenőrizze a kormányzati döntések végrehajtását, segítse elő gazdaságfejlesztési céljaink és eszközeink összhangját. Az ágazati irányításnak is meg kell felelnie e követelménynek.

A törvényjavaslat szerint az ágazati miniszterek feladata az, hogy a helyes gazdaságpolitikai döntések megalapozásához szükséges ágazati javaslatokat dolgozzák ki, s az így kialakított központi gazdasági döntések végrehajtása érdekében segítsék elő, hogy az ágazatukhoz tartozó vállalatok tevékenységében a népgazdasági követelmények érvényesüljenek.

A törvényjavaslat az eddigi szabályozásnak megfelelően tartalmazza, hogy a vállalatot — meghatározott tevékenységre — az alapító szerv akkor utasíthatja közvetlenül, ha azt honvédelmi feladat megoldása vagy államközi kötelezettségük teljesítése kívánja meg és a feladatok elvégzését gazdasági eszközökkel nem, vagy nem kellő hatékonysággal lehetne megoldani. A gazdasági élet bonyolult folyamataira való tekintettel azonban — gyakorlati tapasztalatokból kiindulva — a törvény felhatalmazza a kormányt, hogy az utasítás más eseteit is megállapíthassa. Ilyenek lehetnek például a lakosság ellátásával, a termelési szerkezet változásával, az export növelésével összefüggő, az egész népgazdaságot vagy annak fontos területét érintő kérdések. Arról a kormány gondoskodik, hogy illetéktelen operatív beavatkozásokkal ne zavarják a vállalati gazdálkodás stabilitását és rendes menetét.

A törvényjavaslat nagy jelentőséget tulajdonít az ágazati irányításnak. A felügyeleti és az ágazati irányítás általában egybeesik. Nem engedhető meg, hogy a felügyeleti és az ágazati vezetés külön pályán fusson, hanem mindkét tevékenységnek ugyanarra a célra kell irányulnia. Ezt segíti elő a törvényjavaslat, amikor meghatározza az ágazati irányítás és ellenőrzés legfontosabb formáit, eljárási módjait, s egyben előírja az irányítás összehangolásának követelményeit.

A vállalatok állami irányításában jelentős szerepe van az úgynevezett funkcionális irányító szerveknek — például az Országos Tervhivatalnak, a Pénzügyminisztériumnak, a Munkaügyi Minisztériumnak — is. E minisztériumok és főhatóságok népgazdasági irányító tevékenysége külön törvényekben, részletesen szabályozott: az országgyűlés néhány évvel ezelőtt alkotott törvényt a népgazdaság tervezésének rendjéről. Van Munka Törvénykönyvünk, vannak az árszabályozásra és a termékforgalmazásra érvényes rendelkezéseink. Készül az államháztartást és a pénzügyeket szabályozó új törvény, amely előreláthatólag 1978-ban kerül az országgyűlés elé.

A Minisztertanács az állami vállalatokról beterjesztett törvényjavaslattal párhuzamosan dolgozik ellenőrzési rendszerünk továbbfejlesztését, az ellenőrzési munka színvonalának emelését szolgáló jogszabályok előkészítésén. Ezek közvetlenül érintik az állami vállalatokat is. A jelen törvényjavaslat nem tartalmaz részletes rendelkezéseket az ellenőrzésről. Ugyanezt mondhatom el a vállalatok különféle társulásairól is. A módosított PTK erre is tartalmaz korszerű rendelkezéseket. A részletes szabályozás a közeljövőben elkészülő, a társulásokról szóló jogszabály feladata lesz.

„Kötél vár az elfogott kommunista vezetőkre!” — harsogta Az Est 1932. július 24-i számának címfelirata, egybehangzóan szinte az egész polgári sajtóval. A kötelet az illegálisan működő KMP három vezetőjének — Sallai Imrének, Fürst Sándornak és Karikás Frigyesnek — készítették, akiket a párt irodáján, Budapesten, a VIII. kerület, Thék Endre utca 32. számú házban fogtak el Horthy rendőrnyomozói. öt nappal később, július 29- én kivégezték az akkor 35 éves Sailai Imrét és a 29 esztendős Fürst Sándort, akik utolsó szavaikkal a pártot, a világforradalmat éltették. A nemzetközi közvélemény felemelte szavát az ítélet ellen, tiltakozott több világhírű író, művész, itthon tízezren írták alá a József Attila fogalmazta röpiratot, mely a dolgozó polgárokhoz, munkásokhoz, gondolkodó emberekhez fordulva és az ő nevükben követelte az igazságügy-minisztertől az ítélet megmásítását. „Nálunk még mindig akasztanak azért, mert emberek nem bírják az éhséget, mert a társadalmi berendezések javítását vagy megváltoztatását kívánják. Ma kommunisták életét akarják kioltani... holnap más politika válhatik halálosan veszedelmessé a mai viszonyokra, s akkor mások kerülhetnek akasztófa alá. A politikai ellentétek kötéllel való megoldása ellen ma és bármikor minden érzésünkkel és idegszálunkkal tiltakozunk” — írták a röpirat szerzői. Mindhiába, az ítéletet végrehajtották.

más feladatkör jutott számára osztályrészül. 1924-ben a Szovjetunióba került, ahol a Marx— Engels—Lenin Intézet tudományos munkatársa, majd osztályvezetője lett. Pontossága, rendszeretete a marxizmus klasszikus műveinek összegyűjtése és feldolgozása során — ami az intézet feladata volt — szintén nagyon jól kamatozott. De a magyar kommunista mozgalom sem nélkülözhette tehetségét: 1928-ban rábízták a párt budapesti illegális nyomdájának működtetését. Szigorú illegalitásban, lakásából alig kimozdulva állította elő itt a párt lapjának példányait: egymaga készítette a stencilt, végezte a sokszorosítást, javított a kéziratokon és írta meg némelykor a hiányzó cikkeket is.

Ki volt Sailai Imre, akitől ennyire féltek, akit olyan nagyon gyűlöltek Magyarország akkori urai? Egy korabeli személyleírás így rajzolta meg alakját: „Sovány, 178 cm magas, barna szemű, kiálló arccsontú, szemüveges, barna hajú, nyírott bajszú. Beszél magyarul, németül és oroszul.” Harmincöt éves volt akkor, s immár másfél évtizedes politikai, mozgalmi múlt állt mögötte.

1897. december 17-én született Erdőfülén, Udvarhely megyében. Apját, aki falusi szatócs volt, kétéves korában vesztette el, s néhány hónappal azután anyja is meghalt. Mindketten tüdőbetegek voltak. Szülei halála után apai nagyszülei nevelték Miskolcon, később anyai nagyszüleihez került, az Udvarhely megyei Homrod-Oklándra. Az elemi iskola hat osztályának elvégzése után a Háromszék megyei Bárót község polgári iskolájába íratták be, majd Budapesten, a felsőkereskedelmi iskolában

érettségizett, 1916-ban. A kitűnő tanulót az iskola ajánlatára a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Rt. fölvette tisztviselői közé.

Az alig húsz esztendős Sailai 1917-ben a Galilei-kör haladó antimilitarista diákjainak maroknyi csoportjában, Szabó Ervin mellett ismerkedett meg a szocialista eszmékkel, s kezdte meg politikai tevékenységét. Háborúellenes röpcédulák terjesztéséért 1918 májusában börtönbe került, ahonnan az őszirózsás forradalom szabadította ki. Alapító tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának, munkatársa a Vörös Újságnak, szerkesztője a Vörös Katonának. A proletárdiktatúra idején a Belügyi Népbiztosság politikai osztályán dolgozott, mint Korvin Ottó helyettese. Jelentékeny szerepet játszott az ellenforradalmi összeesküvések felderítésében. A Tanácsköztársaság veresége után mint emigráns a párt és a kommunista ifjúsági mozgalom újjászervezésén munkálkodott, Bécsben. Előadásokat tartott, cikkeket írt, dolgozott az osztrák és az Ausztriában kiadott magyar nyelvű kommunista sajtó szerkesztésében, ugyanakkor az illegális mozgalommal való kapcsolattartásnak, a különféle akciók, összejövetelek megszervezésének „aprómunkájában” is nagy odaadással és hozzáértéssel vett részt. Precizitása, szervezőképessége, konspirációs érzéke már ekkor megmutatkozott.

A húszas évek elején mégis

1929-ben újból Bécsbe, majd a Szovjetunióba került, ahonnan

1931 tavaszán tért ismét haza. Ekkor már tagja a KMP Központi Bizottságának, mely két részből állott: a Külföldi Bizottságból és az itthon illegalitásban tevékenykedő Titkárságból. A két szerv tagjai negyedévenként váltották egymást. Sallaira a legnehezebb, a legtöbb gonddal járó munkaterületek — a munkanélküliek mozgalma, a szakszervezeti ellenzék, a falusi szervezkedés, a KIMSZ — politikai irányítása hárult.

A párt tevékenysége akkoriban fellendült, az addig nem ismert mélységű gazdasági válság, az általa okozott tömeges munkanélküliség, a nyomor fokozódása fogékonnyá tette a munkás- és szegényparaszt tömegeket a kommunisták szava iránt. Fokozódott a tüntetések, megmozdulások száma. A válságtól és következményektől megrettent uralkodó körök az erőszak fokozásában kerestek kiutat. Ürügyként használva a • biatorbágyi vasúti híd felrobbantását, statáriumot hirdettek, mely az úgynevezett „kommunista bűncselekményekre” is kiterjesztette a rögtönbíráskodás hatályát.

Sailai Imre ebben az időben már sokat betegeskedett, szervezete nehezen birkózott a néhány évvel korábban kapott malária következményeivel, nemegyszer 40 fokos lázzal ment el az illegális megbeszélésekre. Kérhette volna, hogy újra emigrációba mehessen gyógykezeltetésre. De ő fontosnak tartotta, hogy a magyar munkásosztály harcának fellendülése idején személyes részese lehessen e küzdelemnek.

Horthyék politikai rendőrsége nagy erőket vetett be, hogy rajtaüthessen a KMP vezetőin, s

1932 nyarán sikerült is nyomára bukkanniuk a Titkárság tartózkodási helyének. Itt fogták el július 15-én Sailai Imrét. A legkegyetlenebb brutalitással, válogatott kínzásokkal igyekeztek őt és társait vallomásra bírni, de hiába. Pártkapcsolataikról nem vallottak sem a rendőrségen, sem a rögtönítélő bíróság előtt.

„Sallaira, Fürstre emlékezz proletár!” — hangzik az ismert munkásmozgalmi induló szövege. A felszabadult magyar munkásosztály, dolgozó népünk híven őrzi a nyolcvan esztendeje született Sailai Imre emlékét.

Gy. M.

Itt említem meg, hogy a Minisztertanács felhatalmazást kér a törvényjavaslatban arra, hogy a jövőben, a sajátos feladatok ellátására — a' törvény elveivel és céljaival összhangban — másfajta vállalati típust is létrehozhasson, illetőleg a vállalatok tevékenységének összehangolására a trösztöktől eltérő irányítási formát is meghatározhasson. Ezen a kért felhatalmazáson alapul a kormánynak az a terve, hogy például az Állami Gazdaságok Központja az eddigi szervezeti formában működik majd tovább. A minisztertanácsi rendelet tervezete azt is tartalmazza, hogy a vállalatok felügyeleti szervei 1978. június 30- ig az alapító határozatokat, a trösztök és vállalatok pedig szeptember 1-ig a szervezeti és működési szabályzataikat hozzák összhangba a törvény rendelkezéseivel. Ez azonban nem jelent valamiféle átszervezési kampányt. Ezeket a feladatokat a rendes munka keretében nyugodtan, megfontoltan, de felelősen kell majd végrehajtani.

Kérem a tisztelt országgyűlést, hogy az előterjesztett törvényjavaslatot vitassa meg, fogadja el és iktassa az ország törvényei közé. (MTI)

80 éve született Sailai Imre