Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)

1977-12-15 / 294. szám

PETŐFI NÉPE Emléktábla-avatás, koszorúzás Születésének 83. évfordulóján, pénteken délelőtt 10 órakor avat. ják föl Kecskeméten a dr. Molnár Erik egykori lakásának falán el­helyezett márványtáblát. A Nagy­kőrösi utca 29. számú háznál, a városi tanács által szervezett ün­nepségen a Molnár Erik Átalános Iskola növendékei adnak műsort, Idézik a tudós, a forradalmár élet­művét. Másfél óra múlva, 11.30-kor ko­­szorúzzák meg a Kodály nevét vi­selő intézmények, szocialista bri. gádok Kecskemét nagy szülötté­nek a vasútállomás épületén el­helyezett emléktábláját. A 95. születési évfordulón tartandó meg­emlékezésen közreműködik a Kodály Zoltán Ének-Zenei Álta­lános Iskola és Gimnázium kó­rusa. HÓBAN, FAGYBAN IS PONTOSAN • A posta Bács-Kiskun megyei távközlési üzemének dolgozói, Szekeres Attila és Oldal György kábelszerelők a mínusz 5—6 fokos hidegben is pontos, precíz munkát végeznek a telefonkábelek szerelésénél. (Pásztor Zoltán felvétele) A vállalati jogsegélyszolgálat munkáját segítik A szakszervezetek érdekvédel­mi tevékenységének egyik sajátos területe a jogsegélyszolgálat Lét­rehozását a SZOT rendelte el s döntésében eleve fokozatos meg. valósítást írt elő. Időről időre bő­vül tehát az üzemeknek az a kö­re. melyeknél megszervezik a jog­segélyszolgálatot. Ezek munkájá­nak segítése, egyszersmind ellen­őrzése a szakszervezetek területi vezető testületéinek feladata. A vállalati jogsegélyszolgála­tok gyarapodása hívta életre nem. régiben az SZMT megyei jogse­gélyszolgálati bizottságát, amely tegnap vitatta meg és fogadta el jövő évi munkatervét. Eszerint a bizottság legfonto­sabb feladata a megyében műkö­dő vállalati jogsegélyszolgálatok • munkájának segítése, ellenőrzése és értékelése. A bizottsági tagok jövőre több, mint negyven helyen tekintik át a kialakult munka­­módszereket. Alkalmanként a fo­gadóórákon is tapasztalatokat gyűjtenek. Lényeges teendőjük­nek tekintik, hogy a vállalati jog­segélyszolgálatok és az igazga. tási szervek — elsősorban a ta­nácsok — közti kapcsolatot előse­gítsék, megteremtsék az együtt, működés szervezett formáit. A munkaprogramban helyet ka­pott a nem megyei székhelyű vál­lalatok jogsegélyszolgálatának vizsgálata, a szakszervezetek által felkért ügyvédek tevékenységé­nek áttekintése is. Tervbe vették egy vállalat — a BÁCSÉP — jog­­segélyszogálatának részletes átte­kintését is. Az SZMT legfiatalabb bizottsága mindezekkel azt igyek­szik szolgálni, hogy minél több dolgozó részére jelentsen hatásos, rendszeres Jogpropagandát, szük­ség esetén pedig segítséget a jog. segélyszolgálat intézménye. A mindennapi munka fontos segítőeszközei a Házi Jogtanács­adó kiadványai. Ezek céljáról és használatáról is szó volt a tegna­pi ülésen. A kiadványok szerkesz­tője Gallé Tibor ismertette a jö­vő évi terveket, mindenekelőtt, hogy a Házi Jogtanácsadó január­tól havi folyóirattá lép elő. Az eddiginél kétszer gyakoribb meg­jelenés lehetővé teszi majd a jog­alkotással lépést tartó, rendsze­res tájékoztatást. Zs. A. Teljesítették az éves tervet Laki László főkönyvelő arról tájékoztatott, hogy a Bajai Lak­­berendező, Építő és Vas Ipari Szövetkezet dolgozói tegnap, de­cember 14-én teljesítették a 174,5 millió forintos ez évi árbe­vételi tervet. Az esztendő végéig körülbelül 10 millió forinttal szárnyalják túl az előirányzatot. A BLÉVISZ a megye legte­kintélyesebb exportra termelő ipari szövetkezeteinek egyike. Az idén hatvan százalékkal növel­ték a tőkés exportot, s ily mó­don december végéig 30,5 millió forint értékű bútorárut szállíta­nak nyugati piacra. Jelentős a szocialista kivitelük, értéke ez évben szintén emelkedett, s el­éri a 40 millió forintot. Az építőipari részleg december 14-ig 44 lakást adott át. A bajai ipari szövetkezet gépészeti rész­lege pedig 9500 darab szivattyút gyártott a kisgazdaságoknak. A helikopteres növényvédelemről - télen A jövő évi növényvédelem volt a témája tegnap az Izsáki Állami Gazdaságban megtartott tanács­kozásnak, amelyen mezőgazdasá­gi nagyüzemek képviselői vettek részt. Az értekezlet célja pedig: a helikopteres növényvédelem ez évi tapasztalatainak számbavéte­le, s a jövő évi szerződéskötések előkészítése. A tapasztalatokról szólva, a ta­nácskozást levezető Janik József igazgatóhelyettes egyebek között elmondotta, hogy az 1974-ben történt megvásárlása óta az idén minden eddigit meghaladó mér­tékű volt a — óránként száz hektár növény védelmét ellátó, egyébként, 300 légióra normáiú — gén igénybevétele. Szemben az 1075. évi 475 óra alatti 48 ezer hektár teliesítménnyel. az idén 658 óra alatt. 61 ezer hektár nö­vény védelmét látta el a helikop­teres szolgálat. S a két év előtti lé tei szemben ez évben kétszer annyi nagyüzem — közöttük ki­lenc állami gazdaság — vette igénybe a gyors és gazdaságos szolgáltatást. Ugyancsak említésre méltó, hogy az idei szezonban tanulóval együtt két pilóta látta el a heli­kopteres szolgálatot, s a gyakorló pilóta. Farkas György, korábban az Izsáki gazdaság kerületi gépe­sítési ágazatvezetője volt. Jövőre ő szolgál a gépen. A korszerűbb szövetkezeti munkáért KÜLÖN ADÁS KECSKEMÉTRE Rádióhallgatók találkozója HIDEGBEN NINCS TAXI? . P?fmesztö volt az ezüstvasárnap Baján Is. Mint eev ,, hűtője. Délután a Béke téren taxira vártunk. Rajtam kívü/ mi!4 w mí!í" nyan, egyénenként különböző harci kedvvei és állhatatosig Jd.D«í' nos eredménnyel: kocsi nem jött “unaiaiossaggai, de azo-Jómagam többször is próbálkoztam — egy Ízben 17 é« ia Ar« tx-a.. csaknem egy teljes órán át - mind hiábaY A taxitelefon diszkrétherrevi* ®ét-villogását ez alatt kilencszer számoltam meg. Bevallom a véeAn mí; TMk JJ*« is szlvóskodtam. hogy megtudjam a legelőször odagördme kTMc­­kás sávos Jármű vezetőjétől: ugyan hányán teljesítenek szolgálatot llyra­* 5SZ“1, eBy , éPPen arrafelé csellengő fehér Zsiguli gazdája -aki afféle élelmes konjunktura-lovagként hirtelen Igen készségesnek mu tatkozott fuvarigényem kielégítésében - lepett meg: heten vannlk a b?lai úgy.°..' POnt°San heten> és nyilván ebédelnek!?), vagy hazau£?o«ak, Akár így van, akár nem. elgondolkodtató — és remélem nem csak wá­­momra hogy 1977 decemberének egyik munkaszüneti napján, a 38 ezer melyik bérautó? “ * nem eJ‘he“ Ütba naRy néha “ állomását U vala-NAPTAR 1977. december 15., csütörtök Névnap: Valér Napkelte: 7 óra 25 perc. Napnyugta: 15 óra 53 perc. Holdkelte: 10 óra 44 perc. Holdnyugta: 21 óra 56 perc. IDŐJÁRÁS Várható Időjárás ma estig: túlnyomóan felhős, párás idő. Hajnalban sokfelé néhány helyen napközben is köd, ónos szitálás­­sal. Mérsékelt, változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 4 —mínusz 9 fok között, a derült helyeken mínusz 10 fok körül* A legmagasabb nappali hőmér­séklet általában 0—mínusz 5 fok között, a tartósan ködös helye­ken néhány fokkal mínusz 5 fok alatt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: december 13-án a középhőmérséklet mínusz 8.6, laz 50 éves átlag 0,9), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3,4 Celslus-fok volt, a nap 5 órát sütött. Tegnap reg­gel 7 órakor mínusz 7,3, 13 órakor mínusz 3,5 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 10,7 Celslus-fok volt. A hóréteg vas­tagsága 3 cm, KIÉRTESÍTETT KOCSIÁTVÉTELI SORSZÁMOK DECEMBER 14-ÉN Trabant L. 12229 Trabant Special 17160 Trabant Combi 2397 Trabant Hycomat 6343 Wartburg 353 L. 7173 Wartburg 353 L. tolótetös 1976 Wartburg 353 de Luxe 8159 Wartburg 353 de Luxe tolótetős 2209 Wartburg Tourist 2268 Lada 1200 90893 Lada 1200 Debrecen 42886 Lada 1300 8000 Lada 1300 Debrecen 4000 Lada 1500 9166 Lada 1200 Kombi 10707 Polski Flat 125p (1500) 12598 Polski Fiat 126p (600) 8880 Zaporozsec 26108 Dácia 9855 Moszkvics 1725 Skoda S—105 S 87629 — Fenyőfa-ünnepség. A KISOSZ megyei szervezete fenyőfa-ün­­nepséget rendez idős, egyedülálló tagjai számára ma délután 2 órakor a szervezet székházában. A hagyományos vendégfogadáson ajándékkal kedveskednek a meg­— A Helvéciái Állami Gazdaság dolgozói a múlt héten a gazda­ság 18 legfiatalabb állampolgá­rát köszöntötték a megrendezett névadó ünnepségen. Úttörők, kis­dobosok, KISZ-tagok verssel, dallal üdvözölték a kicsinyeket. Hét év alatt 75 kisgyermek név­adóját tartották hasonló módon, s a házi ünnepségek jelentős ese­ményei a gazdaság életének.- KÖNYVPREMIER. Holnap délután 5 órakor Kecskeméten, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben Bónis Ferenc zene­­történész mutatja be a Magyar Zenetörténeti Tanulmányok IV., Kodály Zoltán életművét elemző kötetét. — A Közalkalmazottak Szak­­szervezetének megyei bizottsága tegnapi ülésén megtárgyalta az idei sportprogram végrehajtásá­ról beszámoló jelentést, majd jó­váhagyta a jövő évi verseny­­naptárt. Ezt követően 1978. első félévi ülés- és rendezvénytervét tárgyalta meg a bizottság. — Tévések Izsákon. Az Izsáki Állami Gazdaságban hétfő óta a televízió munkatársai filmet forgatnak a vidéki fiatal értel­miség életéről. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. december 15. 10 órakor a zeneteremben: Hangverseny óvodások részére 15 órakor: Kismamaklub Gyermekintézmények látogatása 17 és 19.30 órakor a színházteremben: az Apostol együttes koncertje Közreműködik: Bontovics Kati Belépődíjas! ELŐZETES A párt és kormány határozatain kívül a SZÖVOSZ VIII. kongresz­­szusanak dokumentumai is foglal­koznak a vállalati munka- és üzemszervezés szükségességé­vel. a vezetés, az irányítás kor­szerűsítésével. Miként igyekeznek e követelményeknek eleget tenni a Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ irá­nyítói és tagjai? — erről kértünk tájékoztatást Pétervári Jánostól, a szövetkezet igazgatóságának el­nökétől. — Hosszú előkészítő munka után szövetkezetünk pártvezetősé­gével és szakszervezeti bizottsá­gával egyetértésben úgy határoz­tunk, hogy január elsejével kor­szerűsítjük szövetkezetünk gazda­sági. szervező és irányitó munká­ját — mondotta az elnök. — Ed­dig az operatív munka irányítá­sát a szakmai és területi alap­egységeken keresztül valósítottuk meg. Megítélésünk szerint ez az irányítási rendszer is lényegében megtette a magáét; nagy része van abban, hogy szövetkezetünk a IV. ötéves tervszakaszban és az V. tervidőszak két évében ered­ményesen teljesítette terveit, cél­jait. A gazdasági élet azonban a ke­reskedelem szervezésével és irá­nyításával szemben Is új követel­ményeket támaszt, Ami a vezetést illeti, jól előkészített, megalapozott, gyors döntésekre van szükség, s természetesen ezek gyors továbbí­tására és végrehajtására is. Ta­pasztalataink szerint a Kiskőrös városában levő szakmai alapegy­ségek munkájában és a központi irányításban sok volt a párhuza­mosság. más esetekben pedig a hatáskörök, a feladatok megosztá­sában akadtak viták. Az új rendszerben a területi ügy vezetőségek létrehozása mel­lett az operatív munka irányítá­sát a kereskedelmi főosztályon belül főárucsoportos szakmai ta­gozódásban oldjuk meg. Új cso­port a kereskedelemszervezés, amelynek fő feladata a korszerű kereskedelmi módszerek fokozot­tabb elterjesztése a hálózatban. A kereskedelmi dolgozók és a vásárlók kapcsolatának tanulmá­nyozása. a piackutatás, a kereske­delmi rendezvények és a propa­ganda segítségével a közízlés és a divat formálása, az új árucik­kek megismertetése, nem utolsó­sorban pedig a modern technika nagyobb mérvű alkalmazása a ke­reskedelemben is: mindez cél­jaink és feladataink között sze­repel. A vagyonvédelem javítása érde­kében központosítjuk az ellenőr­zést. A gazdasági és a hálózati ellenőrzésre egységes osztályt ho­zunk létre, és megszervezzük a rendészetet is. Az új irányító szervezettől egyebek közt azt várjuk, hogy jóvoltából javul majd a hatás­körök és a munka megosztása, ami végül is a szövetkezeti tagság, a működési területünkön élő la­kosság jobb. színvonalasabb áru­ellátását szolgálja. J. T. A Moszkvai Rádió Hallgatói­nak Baráti Klubja a minap a kecskeméti 607-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben tartotta találkozóját, melyen a város MSZBT-tagcsoportjainak és a megyeszékhely négy szak­munkásképző intézetének képvi­selői is részt vettek. A találkozó két okból is ünnepélyes volt. Ré­szint azért, mert jelen volt Dina Mudrova, a Moszkvai Rádió ma­gyar osztályának szerkesztője, akit a leninvárosi iskola kisdo­bosai virággal köszöntöttek. Ré­szint azért, mert a Moszkvai Rá­dió a találkozó alkalmából kü­lön műsort sugárzott, amelyben üdvözölték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor-Káfizettek a szabálysértők Két alkalommal jelentették fel Meleg János, Solt, Hunyadi ut­ca 29. szám alatti lakost durva szabálysértés elkövetése miatt. Először segédmotor-kerékpárjával közlekedve az Állj, elsőbbség­adás kötelező jelzőtáblát figyel­men kívül hagyta, megállás nél­kül hajtott át egy kereszteződé­sen. Nem sokkal később ugyan­ezt tette személygépkocsijával. A két szabálysértésért 3000 forint­ra büntették, s vezetői engedé­lyét tíz hónapra visszavonták. Sokba került az elfogyasztott egy korsó sör Kispál Sándor, Dunaegyháza, Ibolya utca 10. szám alatti lakosnak. Motorke­rékpárjával a községben közle­kedett, amikor igazoltatták, s el­ismerte, hogy vezetés előtt egy korsó sört fogyasztott. A bünte­tése 2400 forint, s vezetői enge­délyét öt hónapra visszavonták. Bedics Tamás, Kalocsa, Vörös Hadsereg útja 30. szám alatti la­kos Warszawa típusú személygép­kocsiján műszaki ellenőrzéskor sem az üzemi, sem pedig a kézi­fék nem működött. Jogerősen 2800 forint pénzbüntetés kifize­tésére kötelezték, s vezetői enge­délyét három hónapra vissza­vonták. dulójának tiszteletére megalakí­tott ifjúsági klubot, és sugároz­ták Tóth Ildikó titkárnak a klubnyitáson elhangzott beszédét. A találkozót — amelynek idő­pontja egybeesett a szakmunkás­­képző intézet ifjúsági klubjának egyéves fennállásával — Wei­ther Vilmos, az intézmény igaz­gatója nyitotta meg, majd az ed­digi munkáról Tóth Ildikó szá­molt be. A városi klub munká­járól Vázsonyi Miklós tartott diaképekkel kísért előadást. Di­na Mudrova üdvözölte az ifjú­sági klubot és a jövőbeni célok­ról beszélt. Ezt követően az egybegyűlteket az intézmény díj­nyertes irodalmi színpada és citerazenekara szórakoztatta. Sokszor mérgelődnek a gép­­járművezetők, amikor a szembe­jövők szabálytalanul használják az országúti fényszórót. Szellák János, Űjsolt, Rákóczi út 4. szám alatti lakos Solt belterületén tejesen szabálytalanul és indoko­latlanul fényszóróval közlekedett motorkerékpárjával. 2000 forint pénzbírság kifizetésére kötelez­ték, sőt, vezetői engedélyét négy hónapra visszavonták. Szabó Sándor, Csengőd, Kuliér 7. szám alatti' lakost Páhin iga­zoltatta a rendőrjárőr. A moto­ros nem tudta felmutatni veze­tői engedélyét, mert még nem vizsgázott. A motorozás 2100 fo­rintjába került. Ugyanígy járt Eke István, Imrehegy, Felső-Kis­telek 23. szám alatti lakos is. Ö Imrehegyen, a Tüskösi úton próbálta ki motorkerékpárját, de vezetői engedélyt még nem szer­zett. 2100 forintjába került. Nem kerülik el a sorsukat a száguldozók sem. Varga Zoltán, Kiskunhalas, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. szám alatti lakos személygép­kocsiját Budapesten fényképez­ték le. Varga a megengedett 60 kilométeres sebesség helyett 112 kilométerrel vágtatott. A gyors­hívottaknak. — Fogadónap. A Kiskőrösi Vá­rosi és Járási Rendőrkapitány­ság vezetője, Kassai József rendőr őrnagy december 17-én 9—13 óráig a járási rendőrkapi­tányság első emelet 19. számú szobájában fogadónapot tart. — DÍJNYERTES REGEN Y­­RESZLET. Hajdók Zsóka kiskun­halasi író a Kincskereső című iro­dalmi folyóirat pályázatán 'a kö­zelmúltban harmadik díjat nyert. A Jégvirág az ablakon című re­gényrészletével kiérdemelte a zsűri elismerését. A díjnyertes művet a Kincskereső című folyó­irat decemberi számában teljes terjedelmében közölték. hajtásért 2600 forintra büntették, s vezetői engedélyét négy hó­napra visszavonták. Két tűz Kecskeméten Kedden a kora reggeli órák­ban Kecskeméteti, a Vacsihegy 191. számú ház mellett a sertés­ól kigyulladt. Az anyagi kár 40 ezer forint, ugyanis leégett egy 84 négyzetméteres sertésól, amelyben hat, egyenként száz­kilós sertés fulladt meg. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók ol­tották el. Délután Belsőnyírben, a Kos­suth Tsz gépjárműszerelő mű­helyében kigyulladt egy ZIL te­hergépkocsi, majd a szerelőcsar­nok teteje. Az első felmérések szerint az anyagi kár megköze­líti a százezer forintot. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók ol­tották el. Kétmillió forint anya­gi értéket mentettek meg. Mind­két esetben a tűz keletkezési okának és a felelősség megálla­pításának céljából vizsgálatot in­dítottak. G. G. 16-án 19 órakor: a Jávori jazz-együttes hangversenye KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1977. december 15. csütörtök este 7 óra: KABARÉ Nyilvános főpróba! MOZI 1977. december 15.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4 és 7 órakor PILLANGÓ Csak 18 éven felülieknek! Dupla. 50 százalékkal felemelt helvánll Az Hiúsági bérletek nem érvényesek! Kétrészes, színes amerikai kalandfilm KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél és háromnegyed 6 órakor FEHÉR HAJÓ Színes, magyarul beszélő szovjet film 8 órakor «. KECSKESZARV Csak 18 éven felülieknek! Bolgár film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor MESE SZALTAn CÁRRÓL Színes, magyarul beszélő szovjet film ■' • . .. PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának «napilapja. Főszerkesztő: dr. weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség Iés kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619, 12-518 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl!: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHi 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 I HU ISSN 0133—235X % ÉL A BAJAI PARKERDŐBEN • Nyáron vidám gyereksereg keresi fel a bajai parkerdő facsikóit, most hó telepedett a nyergekre. (Szabó Ferenc felvétele) Ittas vezetés és gyorshajtás

Next

/
Thumbnails
Contents