Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-26 / 252. szám
1977. október 26. • PETŐFI NEPE • S KIÁLLÍTÁS AZ UTAK TÖRTÉNETÉBŐL Közúti szakgyűjtemény Kiskoroson Kiskőrösről Akasztó község irányába távozva, a város szélén különös intézményre lehet figyelmes az ember. A tágas udvaron mindenféle öreg gépezet áll; a kerítésen látható felirat pedig arról tudósít, hogy az épületben közúti szakgyűjteményt tekinthet meg a közönség. A kiskőrösiek közúti múzeumnak nevezik ezt az intézményt, ez a kifejezés pontosabban körülhatárolja a fogalmat, mint a hivatalos cím. Egyszerűen azért, mert jobban kifejezi a lényeget: az ember és az út összetartozását, kapcsolatát, amelynek — lám, ki gondolná — múltja, jelene, jövője is van. Az utat valahogy életünk természetes tartozékának tekintjük. Nem úgy mint a házat, amelyet magunknak építünk, vagy a gyárat, amelyben gépek dolgoznak... Az út — ugyanúgy mint a természet — egyszerűen csak van... S csak ritkán jut eszünkbe, hogy mégiscsak emberi termék. De nemcsak az autósztrádák, hanem ez ösvények is. Az utak története — s ezt a kiskőrösi szakgyűjtemény is példázza —, emberi történet. A világ meghódításának egyfajta históriája. □ □ □ A múzeum — nevezzük mi is a helybeliek szóhasználatával — egy áldozatkész, egyszerű útmes- ler gyűjtőmunkáján alapszik. Lé- várdy Imre annak szentelte szabad idejét és energiáját, hogy ösz- szeszedje és megőrizze az általa fellelt régi útügyi emlékeket. Táblákat, szerszámokat, öreg térképeket, ruhadarabokat, jelvénye, két kutatott fel és ezekkel zsúfolta tele lakását. Gyűjteményéből nyugdíjba vonulásakor egy kis „házi” kiállítást rendezett, majd ezt alkalmi nyilvános bemutatások követték Kiskőrösön, Kiskunhalason, Kaposváron és másutt. A KPM megyei Közúti Igazgatósága „fantáziát” látott a magángyűjtemény közcélú hasznosításában. és a minisztérium, illetve a közlekedési múzeum támogatásával állandó helyiségben helyezte el a kiegészített anyagot. 1973-ban felszabadult Kiskörösön egy régi útmesteri telephely, s a felújított épületben egy évre rá megnyílt a jelenlegi múzeum. Az ízlésesen berendezett kiállítási helyiségekben a teljesség igénye nélkül, de szemléletes módszerek, rajzok és makettek segítségével megismerkedtek az érdeklődők az ember és út évezredes összetartozásával... Térképek, képek, eszközök, tárgyak tudósítanak a közlekedés fejlődéséről. az úthálózat bővüléséről, a római kortól Széchenyi századáig. A bemutatott nagyobb témakörök: a hídépítés hazánkban, régi útépítésben használatos eszközök, út fajták Magyarországon, jelzőtáblák és az útügyi szolgálatban dolgozó emberek ruháza• Régi irányjelző és helységnévtáblák, műszerek és makettek a múzeumban. tánaik és használati eszközeinek emlékei... Külön 'kell szólni az épület udvaráról, ahol öreg gépek, felszabadulás előtt használt úthenger, gőzfejlesztő kazán, fa hóeke, régi hómarógép, és egyéb, egykor hasznos berendezések láthatók. Már építik a régi útburkolatok másolatait, néhány métert készítenek makadámból, ikeramitból. az úgynevezett nagy- és kiskocka borításból, tervezik a század- forduló fakockás borítású utcarészletét, illetve a többi még ma is használatos útszerkezet és -borítás mintáinak .bemutatását. Tóth László, az intézmény vezetője elmondja, hogy évről évre növekszik a látogatók száma és szépen gyarapszik a gyűjtemény is, amiben természetesen nemcsak a közönség elé tárt anyag, hanem sok „nem kiállítási” jellegű, értékes dokumentum is található. A fővárosi Közlekedési Múzeummal jó kapcsolatot építettek ki, két intézmény kicseréli egyes tárgyait, és megszervezték az országos gyűjtőkört is. □ □ □ A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény sajátosan érdekes és fejlődőképes kiállítási intézmény. Talán nincs messze attól, hogy valóban elnyerje a múzeumi rangot. (Jövőjét részint az iránta megnyilvánuló érdeklődés határozza meg, részint pedig az; miként találja meg helyét, szerepét a magyarországi úthálózat történetének dokumentálásában.) Tervezik egy új, a jelenleginél nagyobb alapterületű épület létesítését, hogy a már megtelt raktárakban tárolt anyagot is bemutathassák az érdeklődőknek. Fejlesztik az érdekes udvari „gépgyűjteményt” és meg kívánják gyorsítani a rekonstruált régi úttípusok építését. Napjaik eseményeihez kapcsolódva pedig elhatározták. hogy megszervezik a magyarországi autópálya-hálózat létrejöttének történetét dokumentáló anyag összegyűjtését, rendezését. Ezt a munkát már a jövő számára végzik. Pavlovits Miklós A szocializmus győzelmes előrehaladása Késztermékeink legbiztosabb piaca a Szovjetunió A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából a KSH összeállítást tett közzé, amelyben áttekintést ad a szocialista rendszer térhódításáról, a Szovjetunió és a többi szocialista ország gazdasági fejlődéséről, a szovjet társadalmi átalakulásról és ismerteti a magyar— szovjet gazdasági kapcsolatok legfőbb adatait. A szocializmus győzelmes előrehaladás című kötetből kitűnik, hogy földünk területének 26,1 százalékán a világ lakosságának 32,6 százaléka — egymilliárd 317 millió ember — a szocialista társadalmat építi. Országaink állítják elő a világ ipari termékeinek több mint 40 százalékát. Az utóbbi 25 évben a szocialista országok nemzeti jövedelme 513, míg a fejlett tőkés országoké csak 193 százalékkal nőtt. Ugyanezen idő alatt a szocialista országok ipari termelése 11 és félszeresére, mező- gazdasági termelése 2,27-szeresé- re, a fejlett tőkés országoké pedig 3,32, illetve 1,72-szeresére nőtt. A legfőbb energiahordozók és alapanyagok termelésében a KGST-hez tartozó országok részaránya folyamatosan nő. miközben a Közös Piac országaié csökkenőben van. Érdekes dokumentumok szólnak arról a segítségről, amit a Szovjetunió a többi szocialista és a fejlődő országoknak nyújt. A második világháború befejezése óta szovjet közreműködéssel a Szovjetunión kivüli országokban 2,001 gyárat, illetve nagyberendezést helyeztek üzembe és további 1102-nek az üzembe helyezése folyamatban van. Magyarországon összesen 93 új üzem és nagyberendezés létesítésében működött közre a Szovjetunió, a 93- ból 67-et már üzembe helyeztek. Ami a külgazdasági kapcsolatokat illeti, a magyar behozatalból a Szovjetunió 27,47, a magyar exportból pedig 30,23 százalékban részesedik. Importált nyersanyagaink és félkész termékeinknek több mint 35 százaléka a Szovjetunióból származik, a magyar gép- és közlekedési eszköz-export 42,7 százaléka a Szovjetunióba irányul. Ez azt is jelenti, hogy a legfontosabb nyersanyagainknak legfőbb beszerzési forrása, fő késztermékeinknek pedig legbiztosabb piaca a Szovjetunió. Az adatokból az is kitűnik, hogy a Szovjetunió a világ országai között az első helyet foglalja el a kőolaj, a vasérc, a nyersvas, az acél, a koksz, a műtrágya. a cement és a cukortermelésében, második a villamos- energia. a gáz, a szén, a gépipari termékek előállítása és a harmadik helyen áll a tévé-készülékek gyártásában. A Szovjetunióban egyetlen nap alatt 3178 millió ki- lovattóra villamos energia, egymillió 507 ezer tonna kőolaj, 937 millió köbméter földgáz, kereken 2 millió tonna szén, 417 000 tonna acél, 1553 traktor, 359 000 tonna cement és sok egyéb termék készül. A szovjet kiskereskedelem naponta 625 millió rubel forgalmat bonyolít ie, szemben az 1965. évi 287 millió, illetve az 1940. évi 49 millió rubellel. (MTI) FI LM JEGYZET Vincent, Francois, Paul... és a többiek • Yves Montand, a film egyik jelenetében. Ez a francia —olasz, közös vállalkozásban készült színes film szokatlanul parádés szereposztásban került a közönség elé. A főszerepeket csupa sztár játssza: Yves Montand, Michel Páccoli, Antonel- la Lualdi, Stephane Audran — hogy csak néhányat említsünk a névsorból. A téma: három-négy jóbarát keserves kínlódásai az élet gondjaival, problémáival, vívódásaik, szárnya- szegett vágyaik, a francia középpolgár napi keservei. iA rendező Sautet, az átdolgozó szövegírókkal együtt lényegében egy nyugaton jól ismert regényt adaptáltak — nagykeservesen. Ezt az eléggé súlyos értékítéletet kell hozzátennünk a jellemzéshez, mert ^bizony a történet lélektani mélységet imitáló fordulatai lényegében véve alig-alig adnak igatón rangos feladatokat az egyébként kitűnő és a drámai játékstílus minden fogását, módszerét ismerő szereplőknek. A francia kritika szerint ez az alkotás egyike volt az elmúlt évek legnagyobb filmsikerének. De úgy látszik, a szemlélet országonként különböző, azok a bevált, banális fordulatok, amelyek a francia nézőben és kritikusban az elmélyült ábrázolás illúzióját keltik, nálunk nem olyan hatásosak. Az ember azzal az érzéssel hagyja ott a nézőteret, hogy lényegében véve nem tudja hovátenni az egész produkciót, s még talán a téma egyes megoldásait is olyannak véli, mint amelyeket már valahol, egy más filmben egyszer már látott. Az élet gondjait, bajait példázó mese felszínességei és a szereplőgárdában rejlő hatalmas lehetőségek között eléggé széles szakadék tátong. Ezen a szakadékon nemigen tud hidat verni egyik ismert francia művész, olasz sztár kitűnő játékkészsége, rutinja, kétségbevonhatatlan tehetsége. 'A hazai kritika egy része azt mondja, hogy tulajdonképpen nem ezzel a filmjében kellett volna először bemutatni a magyar nézők millióinak az egyébként kitűnő, tehetséges rendezőt. Lehetséges, hogy igazuk van, sajnos, azonban a MOKÉP egyetlen egyet sem vett át Sautet korábbi filmjei közül, így az összehasonlításra sincs alapunk. Cs. L. Különös per Beszélhetnek nekem az angolok úgynevezett hagyománytiszteletéről. Hogy az ilyen megrögzött, meg olyan csökönyös. íme, az élet szolgált eleven cáfolattal, hogy nagy nemzeti hagyományukon is hajlandók rést ütni, ha — pénzről van szó. Már maga az a tájékozatlanság is szembeszökő, hogy pont ők ne tudnának Stoke-on-Trent nevű kisvárosukról, ahol is egy — az angol lélekből lelkedzett kezdeményezés kelt szárnyra pár esztendeje. Az ötlet a helyi múzeum igazgatójának fejében fogant, és a városi tanács uraival való egyetértésben szökkent virágzásba. Ennek lett gyümölcse a városka múzeumának kapujára kiszögezett- felirat: „A tanács és a múzeum igazgatósága kéri városunk hölgyeit, hogy megunt alsóneműiket bocsássák a múzeum rendelkezésére. E darabokra egy 2000- ben rendezendő kiállítás miatt van szükségünk, amelynek tárgya: Hogyan öltözködtek az angol nők három évtizeddel ezelőtt?” Nos — nem elég, hogy a londoniak figyelmét elkerülte e koncepciózus kultúrtörténeti vállalkozás — holott még ml, a Petőfi Népe hűséges elkövetői is tudtunk róla —, de még tetézték is málészájúságukat. Ha tudniillik felfedezik a nouszt — szellemet — a Stoke-on-Trent-i akcióban, nyilván meglátták volna benne a perspektívát is. Hogy teszem azt, miért maradjon meg a női alsónemű gyűjtés szenvedélye csupán egy eldugott kisváros poros keretei között, amikor az akár brit-nemzetközösségi mozgalommá fejleszthető. Az anyagi háttér mindenképpen biztosítva van, hiszen az angol történelem ködbevesző múltjától kezdődően — általában viseltek a ladyk alsóneműt ott is. Királynők alsónadrágjaiból éppúgy felkutathatók náluk relikviák, mint tengernagy- feleségek vagy kétkezi nevelőnők bugyingóiból. Micsoda nemzetközi visszhangja lett volna ilyen című kiállításnak: „Miként tükröződött a Brit-Nemzetközösség nőinek szoknya alatti világa az angolszáz bugyikban!” Nem — ők ehhez elpodvá- sodott fantáziájúak már. Másképp nem kótyavetyélik el közönséges üzleti érdekektől indíttatva oly hasonlíthatatlan erkölcsi értékű „műtárgyukat”, mint Victoria királynőnek, a brit világbirodalom utolsó nagy uralkodónőjének monogramos bugyija. Pedig ez a hagyaték is sugározza az angolok, közelebbről tehetséges nőik nagyságát. A királynő térdig érő álsóneműjének derékbősége 115 centiméter (árnyékban is!). Mit engedtek ki a markukból, istenkém! Mire mennek majd vele, ha idők múltán a szilfild termetű Erzsébet hasonló ingósága is kezükbe kerül? A kisszerűség a hidegvérű angolokat pláne nem ejti varázsba. Most jobb nekik, hogy Victoria asszonyság királyi bugyija potom 150 dollárért egy 57 éves londoni háziasszony, bizonyos Done Boughton Adderly tulajdonába került. Azt mondják tisztán, teher- és permentesen. S ha egyszer az angol kormányzat mégis úgy határoz, hogy mint nemzeti ereklyét, visszaper- li a gatyeszt? Ha az angol—magyar annak Idején az évszázad mérkőzése volt, úgy ez — bármikor kerüljön rá a sor — az évszázad pere lesz. Bugyi-per. Tóth István BARÁTAINK ÉLETÉBŐL Vietnam az építés, a fejlődés útján A háború által lerombolt városrészek újjáépítése után megindult • vietnami fővárosban az új lakóházak építése is. Képünkön: új munkáslakások épülnek Hanoi Trung Tu kerületében. A felszabadított Dél-Vietnam egyik jelentős feladata az írástudatlanság felszámolása. A 14 tartományban és városban mindenütt esti tanfolyamokat szerveznek az írástudatlan felnőttek számára. így például Phu Khanh • Cui Lui község nemzetiségi lakosainak esti tanfolyama. tartományban 70 ezer férfi és nfl sajátította el a betűvetést és 4 számolás alapjait. Tiszta viz a „boszorkánykonyhából” Végy savanyú bányavizet, fenoltartalmú ipari és háztartási szennyvizet, tégy hozzá ipari hamut és az egészet alaposan keverd össze. Mi ez? Boszorkány- konyha receptje? Tévedés! A recept végeredménye a kristály- tiszta, lágy víz. Laubuschban, Cöttbus megye egyik kicsiny helységében van ez a boszorkánykonyha. Megtudjuk, hogy vízzel telített egykori bányáról van szó, amely a derítőberendezés nevet viseli. Ennek a „természetes kémcsőnek” az ötlete már a húszas években eszébe jutott Mattheus, akkori okleveles mérnöknek, a későbbi folyamfőfelügyelőnek. Aki egyszer is látta őt, máig is emlékezetében tartja. A kétméteres, csupa- izom férfi gyalogosan járta be a terepének hosszú felügyeleti útjait, amelyet úgy ismert, akár a tenyerét. Volt itt egy hat kilométer hosszú bánya is, amely már akkor sem termelt és vízzel volt telítve. A közeli brikettgyárban, lalumíniumüzemben és erőműben dolgoznak a környékbeliek. A vízderítő berendezés ebben a formában, az NDK-ban első ízben fordul elő. Ennek ellenére nagyon egyszerű, érthető dologról van szó. Az említett három üzem szennyvize, az ipari hamu és a városi szennyvíz az egykori szénbányában kémiai reakcióba lép egymással. Ebben a folyamatban kölcsönösen semlegesíti egymást a lúgos és savanyú szennyvíz. A végtermék ilyenképpen tisztított kifogástalan víx lesz. Az itt díszlő káka is Mattheus felügyelőnek köszönheti létét. A biológiával való foglalkozás ugyanis kedvenc időtöltése. Így talált rá arra a kákafajtára, amit Itt meghonosított Ennék egyik felbecsülhetetlen haszna abban rejlik, hogy a brikettgyártás mérgező melléktermékét, a fenolt, a meghonosodott káka. ártalmatlan alkotórészeire bontja. A vízderítő berendezés még ma is működik. Csak ritkán sikerül a vízgazdálkodásnak Ilyen köny- nyen, a környezetre kellemes vízről gondoskodnia. A laubuschl víz minőségét ellenőrző vizsgálatok mindig kedvező eredményit mutatnak. A helybeli ipari komplexumnak sincsen gondja • szennyvíztisztítással. Vizük tisztántartása nekik, a szokásos költségeknek mindössze harmincad részébe kerül. A víz tisztántartásának ezt a módját természetesen nem lehet mindenütt alkalmazni. A szükséges tényezők csak a barnaszén- bányák vidékén, de ott sem mindenütt találkoznak össze. (Átvettük az NDK című folyé-i irat 1977/7-es számából.) A torzsoki aranyhímzés • Nehéz dolog az aranyhímzcs. Nyina AbalisiMl (balról), Galina Roszljakova tanulóval foglalkozik! (Fotó: TASZSZ — APN — KS.) Egy régi orosz népdalban a lány arra kérd kedvesét, hogy hozzon neki Torzsokból aranyszáilal hímzett csizmát. Torzsok Oroszország európai részének közepén fekvő kis város. Az itt készült, aranyfonallal kivarrt térítők, szalvéták, párnák sok örömet és gyönyörűséget szereztek a nemzetközi kiállítások látogatóinak. A népművészet fejlesztése érdekében Torzsokban 1928-ban a helyi hagyományokat ápoló szak- középiskolát alapítottak. Az iskola növendékeinek alkotásai többször szereztek díjat Moszkvában, Montrealban, Szófiában, Finnországban. A szakközépiskola végzős hallj gatói a torzsoki aranyhímző-' gyárban és más hasonló intés; ményeknél helyezkednek el. A történelmi filmek hőseinek n»3 hái Torzsokban készülnek. As lsa kola hallgatói készítették például a Háború és béke című film sz*J replőinek aranyfonállal varrt egyenruháit.
