Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-19 / 246. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1977. október 19. események sorokban PLENÁRIS ÜLÉS ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT A Földközi-tenger térségéről tárgyalnak Belgrádban MOSZKVA _________________ T öbb új dokumentumaimét készít az októberi forradalom közelgő hatvanadik évfordulójára a Szovjetunió központi dokumen- tumf'ilm-stúdiója. Az új alkotá- Bdk elsősorban azt a hatást vizsgálják, amelyet a győztes forradalom gyakorolt a világra, az egyes országok, népek, az egyes emberek sorsának alakulására. BELGRAD ~ A szovjet parlamenti küldöttség, amely Alekszej Sityikov, a Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsának elnöke vezetésével tett egyhetes hivatalos látogatást Jugoszláviában. kedden hazautazott Belgrádból. A szovjet képviselők megbeszéléseket folytattak a két ország kapcsolatainak további fejlesztéséről a jugoszláv nemzetgyűlés küldötteivel. A jugoszláv parlamenti küldöttséget Daráló Kekics, a Szövetségi Tanács elnöke vezette. ATHEN Szplrosz Kipriaru ciprusi elnök miután befejezte Athénban a Konsztantin Karamanlisz miniszterelnökkel és más görög hivatalos személyiségekkel folytatott tárgyalásait, kedden visszautazott Ciprusra. LUXEMBOURG______________ F rancois-Xavier Ortoli, az Európai Közösségek Bizottságának alelnöke hétfőn Luxembourgban nyilatkozott a ...kilencek'’ gazdasági helyzetéről. Ortoli szerint az BGK-tagorszáigok csak úgy kerülhetik el a jövő évben a gazdasági recessziót, ha növelik a termelést, megfékezik az inflációt és új munkaalkalmakat teremtenek. Az EGK-tagállamok 6 milliónyi munkanélkülijének 40 százaléka 25 éven aluli. (Reuter. TASZSZ) MADRID BELGRAD A belgrádi európai biztonsági és együttműködési találkozó kedden délelőtt zárt ajtók mögött, plenáris ülésen a földközi-tengeri térség együttműködési kérdéseiről tárgyalt. A 33 európai ország, az Egyesült Államok és Kanada képviselői találkozójának munkájába ezúttal először kapcsolódtak be a meghívott földközi-tengeri államok küldöttei, akik közül a kedd délelőtti tanácskozáson Egyiptom, Algéria, Izrael és Libanon képviseltje szólalt fel. A találkozó délután munkacsoportokban folytatta munkáját. (MTI) Tito és Soares találkozója • Tito jugoszláv elnök Lisszabonban találkozott Mario Soares portugál kormányfővel. (Telefotó—AP—MTI—KS) Callaghan Bonnba látogat Kedden délelőtt egynapos látogatásra Bonnba érkezett James Callaghan brit miniszterelnök. A brit—nyugatnémet csúcstalálkozó napirendjén három fő témakör szerepel: a gazdaságpolitikák összehangolásának lehetősége, az NSZK-ban állomásozó brit csapatok fenntartási költségeinek megosztása és a nukleáris energiával kapcsolatos nyugat- európai kutatóközpont (az úgynevezett JET-program) színhelyének kijelölése. Josep Tarradellast kinevezték Ez ideiglenes katalán generalitás (a katalán önkormányzati szerv) elnökévé. Erre vonatkozó királyi rendeletet közölt kedden a spanyol hivatalos közlöny. A franciaországi száműzetésben élő Tarradellast csütörtökön várják Madridba. Itt-tartózkodása idején fogadja őt I. János^ Károly király és Adolfo Suarez miniszterelnök. . Szovjet diplomata-veteránok érkeztek hazánkba NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 32. ülésszakán elhangzó felszólalásokból kitűnik, hogy a világszervezet tagállamainak túlnyomó többsége támogatja a koreai népnek az ország békés újraegyesítésére vonatkozó jogos követelését. Kedden az MSZBT meghívására Budapestre érkezett a szov- ' iSt diplomácia'két:veteránja: akik a második világháború előtt Magyarországon képviselték k Szovjetuniót: Nyikolaj Ivanovics Sa- ronov, egykori szovjet követ, és Andrej Andrejevics Szmirnov, aki berlini szovjet követként annak idején előkészítette- a diplomáciai kapcsolatok felvételét Ma. gyaiország és a Szovjetunió között, A Keleti pályaudvaron Ra- pai Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság alelnöke-meleg izhvaftiöiRköá2öMötté' á’ se esztendő után hazánkba érkezett -kedves:tVendé^ket; Efailsieo.':?. s Fogadásukra megjelent Nagy Mária, az MSZBT főtitkára, a baráti társaság több alelnöke, továbbá a Külügyminisztérium, a SZOT, a Hazafias Népfront, a Nőtanács képvselői. Jelen volt Felix Petro vies Bogdanov, a Szovjetunió budapesti nagykövet- ségénejt követtanácsosa. Magyar-tunéziai gazdasági megállapodás Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes és Brahim Túrki, Tunézia külügyi államtitkára kedden a Külkereskedelmi Minisztériumban aláírta a Magyarország és Tunézia közötti új gazdasági együttműködési megállapodást. A megállapodás a két ország gazdasági kapcsolatainak bővítését irányozza elő, és egyebek között magyar motorvonatok, autóbuszok szállítására, valamint egy tunéziai mezőgazdasági farm magyar közreműködéssel történő korszerűsítéséi-e nyújt lehetőséget mintegy 35 millió dollár értékben. Országaink gazdasági együttműködése különösen Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének 1975. novemberi tunénizai látogatását követően élénkült meg. Az egyre fejlődő kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendszerébe jól illeszkedik a most aláírt megállapodás. Az okmány aláírásánál jelen volt Rácz Pál külügyminisztériu- mi államtitkár is. (MTI) Bolgár békedelegáció Budapesten Az Országos Béketanács meghívására kedden Budapestre érkezett a bolgár békebizottság öttagú küldöttsége. A delegációt, amely a két békemozgalom együttműködésének továbbfejlesztéséről, a nemzíetkö- zi békemozgalom tevékenységét érintő témákról folytat megbeszéléseket, Georgi Dimitrov Gos- kin, a békebizottság elnöke vezeti. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Kiss Károly, az Országos Béketanács alelnöke és dr. Sütő Gyula, az OBT titkára fogadta. Jelen volt Vladimír Vi- denov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. „Kozmikus nyomda” Megkezdte működését Moszkva .éAHabarovszk, jwzö^t, a „kpfsmikus nrömdá’. A moszkvai újságok egy része kiszedett oldalainak fényképét mesterséges hold segítségével juttatják el a sok ezer kilométer távolságban levő városba, ennek alapján készítik el helyben az újság aznapi kiadását. Jelenleg 26 nagyobb városban készülnek a központi lapok helyi kiadásai ezzel a módszerrel. (MTI) „Ismét fölbukkant a halál angyala, Mengele Paraguayban él" — adta hírül a napokban a világsajtó. A második i'ilágháború egyik legszennyesebb figurája, a gyilkolás szolgálatába szegődött orvos, az SS eszeveszett genetikai kísérleteinek végrehajtója még él, s szabadon tevékenykedik. AMENGELE-ÜGY Ma is gyilkol a náci orvos Dr. Josef Mengele, SS-orvos személye az "auschwitzi koncentrációs tábor foglyai számára a nagybetűs Halált jelentette. Amikor a kiéhezett, meggyötört foglyok a sok száz kilométeres út végén a lágerhez érkeztek, a bejáratnál makulátlan eleganciával állt Mengele. ö volt az, aki eldöntötte: azonnali, vagy hosszas halál lesz-e az érkező osztályrésze. Lovaglópálcájának intésével küldött százezreket — gyermekeket, öregeket, nőket és férfiakat — a gázkamrákba. Az ideiglenesen életben hagyottak közül vá- laszotta ki azokat, akiket barbár kísérleteiben felhasznált. Áldozatainak vallomásai bizonyítják: a náci orvos laboratóriuma egy perverz, szadista bűnöző tetthelye volt. Mengele, aki valaha az em. Déri életek gyógyítására tett esküt, a különböző nemzetiségű férfiak és nők közvetett és közvetlen hóhéra lett. Amikor az auschwitzi tábort 1944 végén a szovjet csapatok felszabadították, Mengele eltűnt. Iszonyú bűneinek emlékét termé. szetesen nem tüntethette el. Neve ott szerepelt a háborús bűnösök nürnbergi perében is. Eközben ő. a tárgyalás színhelyétől nem messze, egy bajor kisvárosban. Gnnzberben élt, ahol családjának mezőgazdasági gépgyára volt, és van ma is. Még idegen nevet sem vett fel! Amikor 1949-ben a nyugatnémet hatóságok végül is nyomozni kezdtek utána, idejében figyelmeztetést kapott és a volt SS-ek titkos szervezete, az ODESSA Argentínába menekítette. Itt felismerték, de az argentin hatóságok visszautasították az NSZK kiadatási kérelmét. Az izraeli kémszolgálat — úgy mint Eich- mannt — őt is el akarta rabolni, de a „Doktor” kicsúszott kezeik közül. A Bécsben működő zsidó doku- mentáaiós központ szerint Mengele 1959. májusa óta Paraguayban él. Stroessner tábornok országa már a háború után menedéket adott számos vezető nácinak, akik felhasználva a diktátor szimpátiáját, szinte külön országot hoztak létre itt maguknak. Pénzük volt rá elég, hiszen a szolgálatkész svájci bankok megőrizték a fasiszták betétjeit, s nem szolgáltatnak adatot arról, kik rendelkeznek az SS számláival, aranyával, aminek egyik fő forrása a lágerek foglyainak értéktárgya, fogsora volt. Mengele azonnal megkapta a paraguayi állampolgárságot, honosító igazolványának száma: 809. Lakóhelye, San Antonio ’— zárt katonai zónában van, ahová bejutni szinte lehetetlen. Háza van Puerto Stroessnerben, s gyakran beutazik a fővárosba, Asuncionba. Az ottani Német Klubban egy odalátogató nyugatnémet profesz- szorral beszélgetett is. A Menge- le-ügyben nyomozók bizonyítottnak tartják hogy a „Doktor” egyike a latin-amerikai titkos náci szervezet, a Die Spinne (A pók) vezetőinek. Biztonságáról a paraguayiakon kívül" két német fegyveres, testőr gondoskodik, akik Mercedes 280SL típusú autóján mindenhova elkísérik. A fasiszta bűnöző Paraguayban sem hagyott fel 32 évvel ezelőtti tevékenységével. A Time című amerikai hetilap szerint Mengele jelenleg a helyi rendőrség tanácsadója és gyakran utazik az áché indiánok lakta Chaco térségbe. Stroessner rendszere náci módszerekkel irtja a kontinens őslakóit és az Auschwitzhoz hasonló koncentrációs táborokba kényszeríti az indiánokat rabszolgamunkára . .. Mengele tehát szabadon éli világát Dél-Amerikában, sőt nem kell felhagynia korábbi tevékenységével sem — továbbra is gyilkolhat. Állítólag visszaemlékezésein dolgozik, memoárjában akarja bebizonyítani, hogy gyilkosságai értékes „tudományos kísérletek” voltak. A memoáríró gyilkos valószínűleg rendszeresen olvassa az NSZK sajtóját, s így nyugodtan számíthat arra, hogy a Hitler- életrajz és a Göbbels-emlékiratok kiadói örömmel kapnak a Men. gele-visszaemlékezéseken is. S talán már biztonságát sem fenyegetné semmi sem, hiszen a másik SS-tömeggyllkos, Kappler szintén nyugodtan élvezheti rendszeresen folyósított NSZK állami nyugdíját. M. G. • A fegyveresek által őrzött ház Paraguay titkos katonai zónájában. • J. Mengele, a gyilkos SS-doktor — ma, DRÁMAI PERCEK MOGADISHU REPÜLŐTERÉN Kiszabadították a túszokat Baader és Ensslin öngyilkos lett a börtönben Sándor István, az MTI tudósi, tója jelenti: A nyugatnémet határőrség an- titerrorista akciócsoportja kedden éjjel kiszabadította az elrabolt Lufthansa-gép utasait. A .mogadishui repülőtéren lezajlott *— alig hétperces — villámakció nyomán valamennyi utas életben maradt, egy légikísérő megsebesült, egy idősebb férfit vérkeringési zavarokkal kórházba szállítottak. A négy légikalóz közül három tűzharcban halálos sebet kapott, negyedik társuk — egy nő — a hatóságok őrizetébe került, ugyancsak sebesülten. Néhány perccel éjfél után a nyugatnémet határőrség GSG—9 nevű különlegesen kiképzett alakulatának harminc embere megközelítette a Boeing—737-es gépet. A katonák felrobbantották a gép ajtaját, majd vakító gránátokat dobtak be. Lövések hallatszottak, majd az első utasok megjelentek a gép kijáratánál. A készenlétbe helyezett csúszdákon pillanatok alatt elhagyták a fedélzetet, a katonák a közelben várakozó autókhoz vezették őket.. Az akció során a különleges kommandó egyik tagja megsebesült. Kedden reggel újabb és újabb részletek kerültek nyilvánosságra az éjszakai sikeres kiszabadítás! akcióról: mint kiderült, Hans- Jürgenn Wischnewski nyugatnémet államminiszter társaságában már hétfőn a Szomáliái fővárosba érkezett a bűnügyi rendőrség terrorizmus elleni különleges osztályának vezetője, valamint a GSG—9-es csoport parancsnoka. Az esti órákban — Kréta szigetéről a Lufthansa különgépe vitte az afrikai fővárosba az anti- terrorista kommandó tagjait. Röviddel éjfél előtt Wischnewski államminiszter telefonon feU hívta a kancellárt: „Tíz perc' ™flva kezdődik.” „Életem leg. nehezebb tíz perce volt.” _ mondotta a nagy válságcsoport egyik irányítója később. Negyed, egy után három perccel ismét megcsörrent a telefon a kormányfő asztalán: „A munkát elvégeztük, három terrorista ha- lott, egy GSG-katona megsebesült, a többiek már a járműveikben vannak.” A bonni kormány reggel újabb felhívással fordult Hanns Martin Schleyer elrablóihoz: „Engedjék szabadon foglyukat, értsék meg, végre, hogy a terrorizmus útja az önpusztításba vezet” — hangzik a felhívás, amely megerősíti, hogy a hatóságok továbbra is mindent elkövetnek a gazdasági vezető életének megmentéséért. * A baden-württembergi tartományi igazságügy-minisztérium kedden reggel bejelentette, hogy a stuttgart-stammheimi börtönben fogva tartott nyugatnémet terroristák közük négyen öngyilkosságot kíséreltek meg. A terroristacsoport két Vezetője, Andreas Baader és Gudrurf Ensslin meghalt, két társuk, Jan Carl Raspe és Irmgard Möller súlyos életveszélyben van. A Baader—Meinhof csoport tizenegy tagjának kiszabadítását követelték Schleyer elrablói és a Lufthansa-gép eltérítői. A stuttgarti öngyilkosság percekkel azután történt, hogy hivatalosan bejelentették: a nyugatnémet határőrség különleges akciócsoportja Mogadishuban kiszabadította a Lufthansa-gép utasait, megölt három és megsebesítve elfogott egy géprablót. (MTI) • Visszaérkeztek Frankfurtba a Lufthansa- gép kiszabadított utasai. (Telefotó— AP—MTI—KS) NAPI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR A mogadishui megoldás Az utolsó órákban a feszültség nemcsak a közvetlen érdekeltek szamára, hanem a világ számára is elviselhetetlen volt. A megoldás — legalábbis ebben az esetben — jórészt megtörtént, öt kontinensen százmilliók lélegeztek fel a hír hallatára. Nem nehéz megjósolni, hogy az esetet, a körülményeket, a részleteket és a tanulságokat még sokáig taglal- ják-elemzik majd a megfigyelők. Néhány alapvető konzekvencia azonban talán már most levonható. Kezdjük á kevésbé fontos tanulsággal. Már régebben várható volt. hogy a .különböző országok kabinetjei 1. egyre kevésbé lesznek engedékenyek a terroristák követeléseivel szemben és 2. a szakemberek előbb-utóbb megteremtik azokat az eszközöket, amelyek segítségével legalábbis megnehezíthető a bűnözés e sajátos fajtájának további terjedése. Első pillantásra úgy tűnik, a Mogadishuban támadó különleges határőr-kommandó úgynevezett vakító-gránátja ilyen eszköz. De ismételjük: nem ez az igazán érdekes és nem is az. hogy például milyen körülmények között tör- tént a négy terrorista elképesztően időzített öngyilkossága az állítólag szuperbiztonságos cellákban. Az igazán fontos ezúttal is a tömény politikai tanulság. A nyugatnémet Baader—Mein- hof bandára — nem egy más terrorszervezethez hasonlóan — az volt a jellemző hogy közönséges bűncselekmények egész sorát hajtották végre, mindig és mindenkor politikai jelszavak kíséretében. Részletkérdés ők maguk mennyire hittek ultrabaloldali frázisaikban, a lényeg az, kinek használt ez a tevékenységük. A válasz egyértelmű és világosi egyedül és kizárólag a jobboldalnak! Miért? Egyrészt azért, mert a politikailag iskolázatlan emberek egy része valóban összekapcsolta az effajta bűnözést a baloldallal — másrészt azért, mert a terrorhullám egyenes következménye az „erős kéz” követelése. Hogy ez mit jelent az igazi, a valóban politikai baloldal számára német földön, azt megtanulhatta a világ. A mogadishui fejleményeket természetesen a nyugatnémet jobboldal is üdvözli — egyszerűen nem tehet mást. A CSU és egyéb ultrareakciós szervezetek vezetői azonban jól tudják, hogy a történtek a jelenlegi szociáldemokrata—szabaddemokrata kabinet esélyeit erősítik. Márpedig ez is a nem lebecsülendő tanulságokhoz tartozik. H. E. Szocialista brigádok ajándéka (Folytatás az 1. oldalról.) hogy a csontreparátor műtőasztalok lehetővé teszik, hogy televíziós készülék beiktatásával végezzenek velőűr-szegezést. Az ilyen műtétek korábban a sérült testrész nagymértékű feltárásával, emiaitt izom roncsol ássál jártak. Mindez az új műtőasztalok segítségével elkerülhető, olyannyira, hogy a betegek tíz nap után már a saját lábukon járhatnak. A combcsont- és lábszáxtöréseket olyan ideális körülmények között lehet operálni, s olyan pontos sebészi murakát végezni, amellyel a végtagok megrövidülését vagy hosszabbodását el lehet kerülni. Dr. Dömötör Endrén kívül köszönetét mondtak a műtőasztalok elkészítőinek a többi megajándékozott egészségügyi intézmény képviselői is, köztük Szántó György professzor, az Országos Traumatológiai Intézet főigazgatója, dr. Forgon Mihály professzor, a Pécsi Orvostudo-' mányi Egyetem tanszékvezetője, Berentey György professzor, a Péterffy Sándor utcai Kórház osztályvezető főorvosa. N. O. i