Petőfi Népe, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-19 / 246. szám
IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, általában gyen* ge. változó Irányú, északnyugaton időnként megélénkülő déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0—5 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14—18 fok között. Losonczi Pál hazaérkezett az Afgán Köztársaságból * VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évf. 216. szám Ára: 90 fillér 1977. október 19. szerda Hivatalos látogatását befejezve kedden délelőtt hazautazott az afgán fővárosból, Kabulból Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A repülőtéren Mohammed Daud köztársasági elnök, G. Hajdar Raszuli hadügyminiszter, Abdul Kadir Nurisztani belügyminiszter, Mohammed Khan Dzsalalar kereskedelmi miniszter és más személyiségek búcsúztatták a magyar államfőt és kíséretét. A Ferihegyi repülőtéren Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Púja Frigyes külügyminiszter, Korom Mihály igazságügy-miniszter, Schulteisz Emil egészségügyi miniszter és Várkonyi Péter államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke fogadta Losonczi Pált. (MTI) Magyarországra látogat a francia miniszterelnök Lázár Györgynek, a Miniszter« tanács elnökének meghívására, Raymond Bane, a Francia K5*r társaság miniszterelnöke a közeljövőben hivatalos látogatást teas Magyarországon. (MTI) Gromiko Varsóban A Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottsága és a lengyel kormány meghívására egynapos hivatalos látogatásra kedden Lengyelországban járt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. (MTI) KIÁLLÍTÁSOK, VETÉLKEDŐK, TANÁCSKOZÁSOK Pályaválasztási hetek kezdődtek Tegnap délelőtt megkezdődtek Kecskeméten a Bács-Kiskun megyei pályaválasztási hetek. A rendezvénysorozat megnyitójára a 623-as számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet ifjúsági klubjában került sor. A meghívott pedagógusok, vállalati vezetők, iskolai igazgatók és pályaválasztási szakemberek előtt dr. Major Imre, a megyei tanács elnökhelyettese megnyitó beszédében az ifjúság érdeklődésének és a népgazdasági igények egybehangolásának szükségességéről lueszéit. Elmondta, hogy a pályaválasztási munka lényegében az egyéni és a közösségi szándékok egyeztetése. Az általános iskolai tanulók és a gimnáziumok diákjai sok elméleti és gyakorlati ismeretet halmoznak fel magukban tanulmányuk ideje alatt. Tudásanyaguk birtokában ki is alakul a fiatalokban egy sajátos érdeklődés bizonyos szakterületek, foglalkozási ágak iránt. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a hazánkban „hivatalosan” elsajátítható, közel kétszáz szakmának csupán elenyésző hányadáról tudnak a gyerekek és szüleik, így érthető módon számos ipari, mezőgazdasági és szolgáltatási ágazat^ nélkülöz kellő számú érdeklődő fiatalt... Másutt pedig igen gyakran túljelentkezés mutatkozik. A pályaválasztás egyik kulcskérdése tehát a fiatalok szándékainak célszerű motiválása, terveik ésszerű befolyásolása. E tevékenység hasznát mind az egyén, mind a társadalom egyaránt érzi. Van viszont az országos, vagy a megyei munkaerő-szükséglet megtervezésének egy másik „oldala” is. Ez az üzemek pontos előrejelzésének szükségessége. Nyilvánvaló az, hogy a pályaválasztási szakembereknek ismerniük kell az adott foglalkozások iránt megmutatkozó keresletet. Ha azonban egyes vállalatok a valóságtól eltérő, túlzó számadatokat közölnek az illetékesekkel, akkor az iskolákban hitelét vesztheti a pedagógusok törekvése, és hatástalan maradhat a tudatos tervező munka. Az előadó egyben arra is utalt, hogy a pályaválasztási munkát, a vele kapcsolatos rendezvények sorát az iskolák és az üzemek ne célnak tekintsék, hanem az egyéni és népgazdasági érdekek folyamatos egybehangolása eszközeként alkalmazzák. A meghívottak és vendégek a megnyitót követően megtekintették az intézet előcsarnokában megrendezett színvonalas, érdekes és igen célszerűen megrende- < zett pályaválasztási kiállítást. A bemutató legnagyobb erénye az, hogy elsősorban megyei irányban 0 A fiatalok érdeklődve nézegetik a kecskeméti 623-as Ipari Szakmunkás- képző Intézet aulájában megrendezett pályaválasztási kiállítás ' szakmaismertető tablóit. (Tóth Sándor felvételei) • Sok érdeklődőt vonz a mechanikai műszerészek által készített működő pénztárgép. motiválja a fiatalokat: Bács- Kiskun ütemeinek termékeit, munkafolyamatait mutatják be az érdeklődőknek. A műszerészek tárlóiban magnetofonok, a villanyszerelőkében szerszámok, mérőműszerek, a szerszámkészítőkében gépelemek és rajzok láthatók. Felvonultatják a szakma érdekességeit az esztergályos, épületasztalos, gépjármű-villamossági műszerész foglalkozási ágak. A mechanikai műszerészek pénztárgépet, az elektronikai műszerészek „felbontott” színes televíziókészüléket mutatnak be. Láthatók itt ezenkívül a szabók, hegesztők, bútorasztalosok, köszörűsök, kelmefestők és egyéb szakmunkástanulók szép vizsgamunkái, a hímzett ingektől kezdve a faintarziákig. Az emeleti folyosókon pedig szakmai termékbemutatók bővítik a gazdag látnivalók sorát. Ugyancsak tegnap nyílt meg Kecskeméten, az Üjkollégiumban egy, a mezőgazdasági és élelmezésipari szakmákat ismertető kiállítás, amelyet dr. Király László, a megyei tanács osztályvezetője ajánlott a megjelent pedagógusok, illetve meghívott vendégek figyelmébe, és a mezőgazdaságban is növekvő számban szükséges képzett szakmunkásokról beszélt. A megyei pályaválasztási hetek következő rendezvényeire ma Kiskőrösön, a városi művelődési központban kerül sor, ahol Halmi György pszichológus „A pályaválasztási tanácsadás rendszere a szülők szolgálatában” címmel tart előadást. P. M. Előkészületek az erdőtelepítésre Október 1-vel az állami erdő- gazdaságok mérleget készítettek facsemete-állományukról. Ennek alapján pontosan tudják, hogy mennyi szaporítóanyag áll rendelkezésükre a rövidesen megkezdődő őszi telepítésekhez. A facsemeték neveléséhez nem kedvezett az utóbbi két esztendő, mert aszályos időszakok sújtották a mezőgazdaságot. Emiatt az új telepítések pótlásához is több szaporítóanyagra van szükség. Egyre jelentősebb az igényük az állami gazdaságoknak és a mezőgazdasági szövetkezeteknek Is. ' Tegnap Kecskeméten, a Kiskunsági Erdő. és Fafeldolgozó Gazdaság központjában az Alföld erdőgazdaságainak vezetői a szaporítóanyag-ellátásról, s az őszi telepítési előkészületekről tanácskoztak. Megyénkben az országosnál gyorsabb ütemű az erdőtelepítés. Közismert, hogy a Duna—Tisza köze azelőtt fában az ország legszegényebb területe volt. Ezért itt a telepítési tervek mindig magasabbak voltak, mint másutt. Kiemelkedő eredményt értek el már eddig is a fásításban az Szocialista brigádok ajándéka a kórházaknak Jubileumi munkaverseny A szocialista brigádok versenyvállalásaiban jelentős helyet foglal el a társadalmi munka. Ily módon kívánják meggyorsítani munkahelyük, városuk, községük fejlődését. Tevékenységük hatása időnként túl is nő közvetlen környezetük határán, amelynek haszna már az ország lakosságának érdekeit szolgálja. 0 Szabó Lajos a szocialista brigádok nevében átadja az új műtőasztalt a Bács-Kiskun megyei Kórház vezetőinek. Ilyen jellegű munka utolsó mozzanatai zajlottak le tegnap Kecskeméten a megyei kórházban, ahol tizennégy vállalat szocialista brigádjai a jubileumi murukaverseny keretében készült hét csontreparátor műtőasztalt adtak át ünnepélyes külsőségek között. Az egészségügyi intézmények, amelyek kapták: az Országos Traumatológiai Intézet, a Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikájának traumatológiai osztálya, a Budapesti Péterffy Sándor utcai Kórház, a Heves megyei kórház, a bajai városi kórház, a Bács-Kiskun megyei Kórház traumatológiai osztálya. Az ünnepségen — amelyen részt vettek a társadalmi munkát végző szocialista brigádok vezetőd, a vállalatok igazgatói, a megajándékozott kórházak képviselői, a megye és Kecskemét város párt- és állami vezetői — dr. öubacsi László, a Bács-Kiskun megyei Kórház főigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Elmondotta, hogy a hat csontreparátor műtőasztal értéke megközelíti a másfél millió forintot. Ezek ' beszerzése azonban komoly nehézségekbe ütközik, mert tőkés országokból, import útján lehet megvásárolni, s legalább egy évbe telik, míg a megrendeléstől számítva megérkezik. Ezéket a gondokat látva a megyei kórház régi patrónusa. Szabó Lajos, a LAMP ART Zománcipari Művek kecskeméti gyárának nyugalmazott főmérnöke felajánlotta, hogy megtervezteti és szocialista brigádokat kér fel a műtőasztalok elkészítésére. A valóban nagyszabású vállalkozás sikerrel járt. — Bármerre mentem — mondotta a nyugalmazott főmérnök •— a vállalatok vezetői mindenütt szívesen fogadtak, s a brigádok is készségesen vállalták a munkát. Arra kellett csupán gondot fordítanom, hogy egy-egy üzemre ne háruljon túl sok feladat. A brigádok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy még november 7-e előtt elkészülnek a munkával. Az MHSZ 'kecskeméti modellező köre készítette el a mintát, a kecskeméti Gépipari, Automatizálási és Műszaki Főiskola technológiai tanszéke a műhelyrajzokat, gépipari tanszéke pedig a forgácsolási műveleteket. A különböző alkatrészek legyártásában részt vett a Szerszámgépipari Művek kecskeméti gyárának Május 1. brigádja, a Kecskeméti Konzervgyár Szamuely Tibor tmk-s brigádja, a kecskeméti reszelőgyár Univerzál és Delta brigádja, a Kismotor, és Gépgyár bajai gyárának Delta brigádja, az MMG Automatika Művek kecskeméti gyárának Univerzál brigádja Molnár Gábor tmk-csoporvezető közreműködésével, a Kecskeméti Épületkarbantartó és Szolgáltató Szövetkezettől Remes Béla asztalos, az Irodagépipari és Finom- mechanikai Vállalat kecskeméti gyárának galvanizáló brigádja, a Szikrai Állami Gazdaság központi műhelyének Bánki Donát brigácfja Molnár Péter műszaki vezető irányításával, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat kecskeméti gyárának Asztalos-brigádja, a kecskeméti MEZŐGÉP Vállalat tmk-brigádja, a Ganz-MÁ- VAG soroksári vasöntödéjének: öntőbrigádja, a Budapesti öntödei Vállalat öntödei brigádja, a kecskeméti Alupigment Gyár festőbrigádja. A műtőasztalok! összeszerelését a Bács-Kiskun megyei kórház műszaki osztályának szerelőbrigádja hajtotta végre. — Végül egy meglepetést tartogatok az egészségügy számára — mondotta a főmérnök. — A szocialista brigádok ugyanis nem hat. hanem hét csontreparátor műtőasztalt készítettek. Azt, hogy ez melyik egészségügyi intézményé legyen, döntsék el az arra illetékesek. Szeretném azonban elmondani, hogy a munka során szerzett tapasztalataim szerint kibontakozott egy új mozgalom, amelyet úgy lehet nevezni „szo^ dalista brigádok, műszakiak az egészségügyért”. Ennek továbbfejlesztésére felajánlom további szolgálataimat. Ezután dr. Dömötör Endre. a Bács-Kiskun megyei Kórház traumatológiai osztályának főorvosa emelkedett szólásra. Méltatta Szabó Lajos, valamint a szocialista brigádok és a munkában még ezenkívül részt vevők nagyszerű tevékenységét. Elmondta, (Folytatás a 2. oldalon.) Réczi László világbajnok — Olyan vagyok, én mint egy hegymászó, aki ott van a csúcs közelében, s mégsem tud feljutni rá? Hát csak azért is megpróbálom. Pontosan egy évvel ezelőtt, a montreali olimpia bronzérmével a nyakában mondta ezt Réczi László, a Kiskunfélegyházi Vasas birkózója. Az olimpiai bronz akkor a magyar birkózás nagy eredményei közé számított, de Réczi mégis elégedetlen volt vele. Többre, a teljes sikerre, az aranyéremre vágyott, s nem hiába. erdőgazdaságok, valamint az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek. Az idén ősszel, és jövő tavasszal mintegy 2600 hektár új telepítést, pótlást, felújítást végez a Kiskunsági Állami Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Ennek 85 százaléka fenyő. A feladatok végrehajtásához 18—20 millió facsemetére van szükség. A szaporítóanyag nagyobb része rendelkezésre áll. Mi ntegy 2—3 millió csemetét más erdőgazdaságtól szereznek be. Göteborgban, a kötöttfogású birkózó világbajnokság előcsatá- rozásai után a 62 kg-os súlycsoportban négy versenyző került be a döntőbe. Ott volt a lengyel Lipien, az olimpiai bajnok, s mindössze 0,5 hibapontja volt. Réczi 1,5, a román Paun 4,5, a szovjet Dávidján pedig 5 hibaponttal állt. Réczi előbb Dávidján ellen birkózott, éppen mint Montrealban, s most is legyőzte. Következett a „nagy döntő” a lengyel Lipien ellen. Pontosan úgy, mint legutóbb az olimpián. Ezen a mérkőzésen dőlt el az aranyérem sorsa. Előbb Réczi, majd Lipien szerzett pontokat. De a lengyel olimpiai bajnok nem tudott akciót kezdeni, s védekezésre szorult. Másodszor, majd harmadszor is megintették, s ez már azt jelentette, hogy Réczi László győzött és világbajnok lett. Réczi László, a rokonszenves 30 éves kiskunfélegyházi birkózó évek hosszú várakozása után végre a legfényesebb éremmel bizonyított: két legnagyobb riválisát, az olimpiai bajnok lengyel Kazimierz Lipient és a szovjetek világbajnokát, Nelson Davidjant 0 Archív képünk Réczi László —Lipien- mérkezésen készült. A magyar bajnok (baloldalt) akciót indít a lengyel versenyző ellen. a vártnál jóval biztosabban győzte le. — Gyötrő világversenyek után életem nagy fegyvertényét értem el — mondta a szegedi jogtudományi egyetem elsőéves levelező hallgatója — és azt hiszem, mindennél szebb elismerés Lipien gratulációja az eredményhirdetés után. Azt mondta: „öreg, eddig három világversenyen kapartad M nekem a gesztenyét, de most jobb voltál! Megérdemelted, gratulálok.” Mindkettejüket egy világiversenyen még sohasem győztem le. Azt tudtam, ha egyszer sikerül, nyerek. Most stílust is változtattam. A múltban mindkét riválisom erőszakosan, gyakori ütögetéssel, fejelgetóssel kizökkentett ritmusomból. Gondoltán^' Göteborgban egy kicsit én is átveszek „ökölvívó-elemeket”.' Meglepődtek, de a siker annak is köszönhető, hogy életemben ennyire nem voltam „együtt” — a fizikai és lelki tényezők vonat-' kozásában. Természetesen folytatom a birkózást, ezzel az aranyéremmel ugyanis egy nagy csatát magammal szemben megnyertem. Göteborg előtt azt mondtam, ha csak a „bronzkorszakom” folytatódik, nem meJ gyek tovább. De hagyjuk, mert most át tudnám ölelni a világot!