Petőfi Népe, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-22 / 223. szám

^ ® PETŐFI NÉPE 9 1977. szeptember 22. Hétfőn kezdődik az ENSZ-közgyíílés érdemi vitája (Folytatás az 1. oldalról.) események sorokban BERLIN_________________________ Kedden Berlinben megkezdte munkáját az a tudományos kon­ferencia, amelynek témája a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a világforradalmi folyamat, A konferencia munkájában a Bolgár Népköztársaság, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, a Szovjet­unió, a Vietnami Szocialista Köz­társaság képviselői vesznek részt. BUDAPEST _____________________ A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meg­hívására szeptember 20—21-én lá­togatást tett Budapesten Ryszard Frelek, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságának titkára. Kíséretében volt Lucjan Piatkowski, a KB külügyi osztá­lyának első helyettes vezetője és Maciej Wirowski, a tervbizottság elnökhelyettese. MOSZKVA _____________________ S zerdán Moszkvában hivatalo­san bejelentették, hogy Morardzsi Deszai indiai miniszterelnök a szovjet vezetők meghívására októ­ber második felében hivatalos lá­togatást tesz a Szovjetunióban. (TASZSZ) SZÓFIA_______________________ K edden Szófiában felvették az Interparlamentáris Unió tagjai kö­zé az Egyesült Arab Emírségeket, Kenyát és Algériát. Az Interpar­lamentáris Unió tanácsa 121. ülés­szakának egyhangú határozata alapján a szervezet tagállamainak létszáma így 75-re emelkedett. WASHINGTON _________________ A z amerikai szenátus hadügyi bizottsága kedden 364,5 millió dol­lár pótlólagos összeget irányzott elő az amerikai szárnyasrakéták fejlesztésére, valamint az FB—Ill­és bombázók tökéletesítésére (UPI, AP) NAIROBI__________________ E tiópia keleti és délkeleti ré­szén folytatódnak a heves harcok az etiópiai és a Szomáliái csa­patok között. Az Addis Abeba-i rádió közlése szerint különösen erőteljes összecsapások vannak Ji- jiga, Diredawa és Harar városok körzetében. Mindkét fél légierőt, harckocsikat és nehéztüzérséget vet be a hadműveletekbe. BELGRAD______________________ Szlovénia több hegyvidékén kedden újabb havazások voltak. Az osztrák—jugoszláv határon húzódó Kredarica-hegységben a hótakaró vastagsága eléri a 40 cm-t. A Triglavon félméteres hó esett. Az 1000 méternél magasab­ban fekvő helyeken a havazás fennakadásokat okoz a közúti for­galomban. sóként szólván hangoztatta: — Vietnam, a bátor és vértanúságot szenvedett ország túl sokáig és igazságtalanul kényszerült vár­ni, amíg élfoglalhatta méltó he­lyét a világszervezetben. Az el­nök reményét fejezte ki, hogy az országok közössége segít Viet­nam újjáépítésében és további fejlesztésében. Az ENSZ-közgyűlés ülésszaka szerdán az új tagállamokat üd­vözlő további beszédekkel, majd az állandó bizottságok tisztség­Brüsszel és Pretoria jónéhány repülőórára van egymástól, még­is lényegében ugyanaz volt a té­ma kedden délután a belga és a dél-afrikai fővárosbán.- Brüsz- szelben a Közös Piac tagorszá­gainak külügyminiszterei Owen angol külügyminiszter javaslatá­ra elfogadtak egy úgynevezett „magatartási kódexet”, amely előírja, hogy a Dél-afrikai Köz­társas ágba n leányvállalatokká 1 rendelkező nyugat-európai cégek miként kezeljék feketebőrű dol­gozóikat. Különös dolog ez a kó­dex, mert az .emberi jogokról oly .szívesen szónokló nyugati kül­ügyminiszterek éppen az előírá­sokkal vallják be, hogy miként is állunk az emberi jogokkal. Af­rika utolsó fehér bástyái árnak, Dél-Afrikának földjén. A kódex szerint el kell ismerni az afrikai munkás jogát, hogy szakszerve­zetbe lépjen, meg kell szűrhetni — ha lehet — a tulajdonképpen minden területen érvényes faji megkülönböztetést, és akadályoz­zák meg — ha lehet — fehérek és feketék dur^a, erőszakos munka­helyi szétválasztását. Aki figyel­mesen végigolvasta, mit is mondott a kódexet ajánló beszédében Da­vid Owerv az rögtön, rájött: a brüsszeli fellépés hozzátartozik ® Vorster bejelenti az új parla­menti választásokat. viselőinek megválasztásával foly­tatódott. A közgyűlés érdemi vi­tájának kezdetét hétfőre tűzték ki. Ekkor Cyrus Vance amerikai, másnap pedig Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szólal fel. A hét második felében a nem­zetközi diplomácia súlypontja Washingtonra tevődik át: két napra odalátogat Gromiko szov­jet kiilügymiriszter, s egjideiű- leg íolytatódnak az amerikai — izraeli, illetve az am. lkai—arab tárgyalások a Közel-Keletről. (MTI) az Owen—Young-féle angol— amerikai afrikai színjátékhoz, amelynek az volt a célja, hogy az angol külügyminiszter meg az amerikai ENSZ-képviselő néhány reformista gondolkodású fekete­bőrű segítségével megpróbálja örökössé tenni a monopoltőke, az imperializmus fenyegetett állása­it Dél-Aírikában. Pretoriában meg, ugyancsak kedden, a dél-afrikai miniszter­elnök, John Vorster bejelentette, ihogy „bizonyos külföldi kormá­nyok és nemzetközi szervezetek nyomására” hamarosan, novem­ber végén áLtalános választásokat rendeznek az országban. Közölte azt is, hogy még mielőtt a köve­telt (és egészen bizonyos, hogy az Owen és Young által követelt) „általános szavazati jog” kérdésé­ben döntenek, tárgyal majd a (fehér választók „megfelelő képvi­selőivel”. Vajon kik lesznek ezek a képviselők? Mert a választás előkészületeihez tartozik, hogy Vorster nemzeti pártján belül éles harc robbant ki a jobb- 'szárny, a szélső) obbszár.ny és a legszélsőbb jobbszárny között. Andries Treumicht államtitkár, Connie Mulder, belügyminiszter és Peter N. Botha hadügyminisz­ter indult rohamra a „párton be­lül, s felbukkanó veszedelmes né­zetek” ellen. Mulder, akit a „Verkrampte”- szárny, azaz a ny%kas, hajthatat­lan szélsőjobboldaliak vezérének tartanak, azzal rágalmazta meg saját főnöxét, Vorster miniszter­elnököt, hegy támogatja a párt egyik fiatal miniszterét, Piet Koornhofot, aki egy nyilvános gyűlésen kijelentene: „lassanként a nem fehéreket is be kelj von­ni a kollektív döntések meghoza­talába”. Elképzelhető, hogy mi­féle választ ad majd a Mulder- hez hasonló „megfelelő fehérek” csoportja azokra az Owentől és Young tói származó javaslatokra, amelyekben, akárcsak a brüsszeli „magatartási kódexben”, óvatos, félénk ellenzés nyilvánul meg a fajgyűlölő apartheid-rendszerrel szemben. G. M. Megalakult a VIT-előkészítő bizottság Havannában hivatalosan még­alakult a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó nemzetközi előké­szítő bizottságának állandó bi­zottsága. A világifjúsági találkozót a jövő évben, július 28. és augusz­tus 5. között rendezik meg Ha­vannában. A nagyszabású sereg­szemlét előkészítő bizottság első munkaülésén 21 küldött vett részt, 14 országos előkészítő bi­zottság, valamint három regio­nális és nemzetközi ifjúsági szer­vezet képviseletében. A bizottság tanácskozásán fel­szólalt Farkas Ervin, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség képviselője, a bizottság kincstár­noka. Elmondta, hogy ez ideig "30 nemzeti előkészítő bizottság já­rult hozzá a nemzetközi szolida­ritási alaphoz. Külön hangsúlyoz­ta, hogy milyen gyors és haté­kony segítséget nyújtott a szov­jet Komszomol, valamint a szo- cü lista közösség többi országa a fesztiválalap javára történő gyűj­tésben. (Prensa Latina) KGST—EGK Újabb kezdeményezés A Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa újabb kezdeményezé­sének tekintik a KGST székhelyén azt, hogy Mihai Marinescu, a szo­cialista országok gazdasági szer­vezete miniszteri tanácsának so­ros elnöke, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese Brüsszelben talál­kozik az Európai Gazdasági Kö­zösség miniszteri tanácsának je­lenlegi elnökével, Henri Simonét belga külügyminiszterrel. Bár az EGK csak hosszas ha­lasztás után válaszolt a KGST ja­vaslataira és a tárgyalásokat csak igen korlátozott területen látta lehetségeseknek, a szocialista or­szágok gazdasági szervezete vál­tozatlanul folytatja a kezdeménye­zést, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróok­mányának szellemében. Izraeli invázió • SZIDON, BEJRUT Szerdán a bejrúti állami rádió is megerősítette, hogy kedden iz­raeli fegyveres alakulatok 500 méternyire hatoltak be Libanon területére és három hídfőállást létesítettek a Kfar Kela körüli magaslatokon. A rádió hozzáfűz­te, hogy Izrael csapatokat és hadfelszerelést von össze a Dél- Libanonnal szomszédos határ- ,menti övezetben. Izraeli repülőgépek szerdán már a hajnali derengésben foly­tatták felderítő tevékenységüket Dél-Libanon fölött. (Reuter, AP) NAPI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR „Megfelelő emberek” Pretoriában Az oroszországi események­ről természetesen sokat be­széltek és írtak világszerte. De senki olyan világosan nem lát­ta a lényeget, mint a svájci emigrációban élő Lenin: azt, hogy február csak a kezdet. „Munkások! Elvtársak! — kezdődik március 12-én kelt levele. — Amit azok a szocialisták, akik hívek maradtak a szocializ­mushoz és nem mámorosodtak meg a vad, állatias háborús hangulattól, elő■ láttak — beteljesedett. Kitört az első for­radalom, ame! i különböző országok kapitalistái között fo­lyó rabló világi ■■■orú szült.. . OROSZORSZÁG MINDENT KIMONDOTT 2. „Kezén-lábán gúzsba köti” A kormány mind a néphez in­tézett kiáltványában, mind Mil- jukovnak Oroszország külföldi képviselőihez intézett táviratában kijelentette, hogy hű marad min­den nemzetközi szerződéshez... Ezeket a szerződéseket a meg­döntött cár kötötte. A kormány nem meri nyilvánosságra hozni ezeket a szerződéseket, először, mivel az orosz, angol és francia tőke kezén-lábán gúzsba köti; má­sodszor, mivel fél a néptől, amely ízekre szedné Gucskovékat és Miljukovékat, (az Ideiglenes Kormány hadügy- és külügymi­nisztere — a szerk.), ha megtud­ná, hogy a kapitalisták további öt- vagy tízmillió munkást akar­nak lemészárolitatni a háború­ban ...” A-: oroszországi és a nemzetkö- -’gorká; ' öl tisztán, minden­fa.'.j.mára érthetően csendült ki g-, «abiztos hang,a . „■>» - ' ■ :gja — Len: é. „Kopogtattak kunyhóm ajtaján...” Amit a nyugat-európai emig­ránsok már tudtak, még nem ju­tott el a Szibériába száműzött forradalmárokhoz. Részlet egy emlékiratból: „Már márciusban jártunk, de arról, hogy február­ban forradalom zajlott le Orosz­országban, semmiféle hírt nem •kaptunk ... Március 13-ról 14-re virradó éjjel 3 órakor kopogtat­tak a kunyhóm ajtaján. Felriad­tam, s nyomban odasiettem, hogy ki lehet az. Kérdésemre a rend­őrünk válaszolt az ajtón túlról. Tüstént kinyitottam az ajtót és beengedtem a szobába. Nagyon izgatott volt, s ahogy belépett, megragadta és szorongatni kezd­te a kezemet. Először csak bam­bán néztem rá, sehogy se tud­tam felfogni, mi történhetett. Az­tán kis szünet után gratulált ne­kem a í radalom győzelméhez... Sorra jártuk az elvtársakat és nyomban kolónia-gyűlést szervez­tünk. A gyűlés úgy határozott, hogy engem és Szergej Pavlovot elküld Bogucsani faluba, ahol postahivatal van, ezért bizonyára megbízható és részletes híreket kapunk...” Március 18-án Dzserzsinszkij családja a következő levelet kapta: „Kedves Zoszjám és Ja- szikom! Megkaptátok-e távirato­mat és levelezőlapomat, amit nyomban kiszabadulásom után küldtem? Most már néhány nap­ja itt pihenek Szokolnyiikiban, a városon kívül, szinte falusi kör­nyezetben, mivel a forradalom és a szabadság első napjainak be­nyomásai túlságosan erős ha­tással voltak rám, s a börtön csendjében annyi év alatt legyen­gült idegeim nem bírták ki ezt a megterhelést. Ágynak estem, de most, néhány napi fekvés után a lázam már teljesen megszűnt, s egészen jól érzem magam. Az orvos sem talált semmi aggasz­tót és legkésőbb egy hét múlva visszatérhetek az életbe. Addig is arra használom fel az időt, hogy tájékozódjam a politikai- és pártéletről és rendezzem gon­dolataimat. Már elememben ér­zem magam...” „Azelőttlivrés lakájok...” Az Ideiglenes Kormány jelle­géről árulkodik az a tény is, milyen könnyen elismerték az im­perialista nagyhatalmaik. Maurice Paleologue francia nagykövet naplójából: „Buchanan és Carlot- ti kollégáimmal hat órakor elin­dulok a Mánia-palotába, hogy átadjuk az Ideiglenes Kormány hivatalos elismerését. Ez a szép épület, amelyet I. Miklós építte­tett egykor kedvenc leányának, Leuchtenberg hercegnőnek és ké­sőbb az Államtanács székhelye lett, már megváltoztatta külsejét. Az előcsarnokban, ahol azelőtt díszes, udvari livrés lakájok áll­tak, most lompos, piszkos, szem­telen katonák lebzselnek, dohá­nyozva a padokon...” A nagykövetet szemmellátha- tólag idegesíti minden épkézláb orosz katona, aki nincs a fron­ton. „Mondom a hagyományos szavakat — folytatódik az em­lékirat: — Van szerencsém kö­zölni Önökkel, hogy a Francia Köztársaság kormánya elismeri az Önök személyében, uraim, Oroszország Ideiglenes Kormá­nyát. Ezután követem angol és olasz kollégám példáját, melegen üd­vözlöm az új minisztereket és nyomatékosan utalok rá, hogy a háborút a végsőkig kell folytat­ni” Akkor 47 éves... A történelemben példátlanul új helyzet szinte megoldhatatla­nul bonyolult feladat elé állította a bolsevdkokat is, akiknek a szüntelen változás közepette nemcsak az Ideiglenes Kormány­hoz, hanem a szocialista áramla­tokhoz, a mensevikekhez, essze- rekhez, a Trockij-féle úgyneve­zett „Területközi Bizottsághoz” stb. fűződő viszonyt is tisztázni- ok kellett — illetve kellett vol­na. Ehhez is, mint annyi más probléma megközelítéséhez, ége­tő szükség volt Lenin bámulatos elemzőkészségére, helyzetfelisme­résére. A bolseviikok 47, éves vezére akkor már éjt-nappallá téve azon töprengett, hogyan juthatna ha­za. Ez azonban szinte lehetetlen­nek látszott. Harmat Endre (Következik: „Végre befu­tott A száznegyvenkilencedik tagállam A közfelkiáltással történt sza­vazást viharos ováció követte — írják a tudósítók, beszámolva a Vietnami Szocialista Köztársaság ENSZ-fel vételéről. A világszervezet közgyűlésében nem gyakran fordul elő, hogy egy döntéssel kapcsolatban ilyen érzelmi azonosulást is kifejezze­nek a diplomaták. Nyilván nem minden ország képviselője vett részt ebben az örömujjongásban, s ezek között ott lehetett az Egyesült Államok ENSZ-diplo- matája is, azé az országé, amely többször megakadályozta már Vietnam felvételét a szervezetbe. Az indokínai dzsungelekben ve­reséget szenvedett amerikai im­perializmus a diplomáciai poron­don is visszavonulásra kénysze­rült. Nincs ebben semmi megle­pő, hiszen az 1975. tavaszán ara­tott fényes vietnami győzelem után már csak idő kérdése volt, hogy a sokat szenvedett ország elfoglalhassa méltó helyét a vi­lágszervezetben. Idő kérdése? Nem telt tétlen várakozással ez a két év. Wa­shington mindent elkövetett, hogy utólag is igazolja dicstelen háborúját. Nixon utódai már hallani sem akartak a bombák és golyók ütötte sebek hegyógyítá- sához nyújtandó amerikai segít­ségről, sőt inkább azt vetették a vietnamiak szemére, hogy nem nyújtanak kellő segítséget az el­esett, eltűnt amerikai katonák felkutatásához. Mintha csak az agresszió áldozata volna felelős,1 hogy védekezni mert, s ez a vé­dekezés mindkét oldalról súlyos emberáldozatokat követelt! Más kérdés, hogy a vád nem is igaz, mert Vietnam igenis se­gít az eltűntek felkutatásában. Amerika az, aki már nem emlék­szik a segítségnyújtásra tett ígé­retre. Más kérdés az is, hogy a halogatás valódi oka nem a hu­manitárius probléma volt, hanem a szocializmus további térhódítá­sának késleltetése. Ezt azonban csak halogatni lehet egy ideig — elhalasztani nem. Változnak az idők, változnak az erőviszonyok. Az idén július­ban tört meg a jég, amikor már az Egyesült Államok sem vétóz­ta meg a Biztonsági Tanácsban a felvételt. Nem is tehette volna anélkül, hogy világszerte ne kí­sérte volna felháborodás. Andrew Young amerikai ENSZ-képviselő a közgyűlés sza­vazását követően kijelentette: bí­zik abban, hogy a két ország kö­zött építő jellegű kapcsolatok alakulnak ki az ENSZ-ben. Ha Vietnam oldaláról nézzük, azt kell mondanunk: efelől sem­mi kétségünk. L. A. Adatok a háborúról és a veszteségekről HANOI Az amerikai agresszorok bűn- cselekményeinek kivizsgálására alakított bizottság még nem vég­leges adatokat közölt azokról a veszteségekről, amelyeket Viet­nam legnagyobb városának, Sai­gonnak (jelenleg Ho Sí Minh-vá- ros) és lakosságának okozott a vietnami nép elleni agresszív há­ború. A bizottság beszámolója kifej­ti, hogy az amerikai légierő a háború ideje alatt több mint 82 000 légitámadást intézett a közelben fekvő falvak és a város különböző körzetei ellen. Ennek következtében több tízezer em­bert megöltek és megsebesítettek, több mint 71 000 házat lerombol­tak. Az amerikai csapatok és a bábrezsim csapatai 142 495 bün­tető hadműveletet, 48 388 tör­vénytelen letartóztatást hajtottak végre. (TASZSZ) Tímár Mátyás sajtóértekezlete New Yorkban Hejltai András, az MTI tudósí­tója jelenti: — A kelet—nyugati kapcsola­tok továbbfejlesztése élénkítő ha­tással lenne az amerikai gazda­ságra is. Az amerikai pénzügyi és ipari körökben élénk érdeklő­dést tapasztaltam a Magyaror­szággal való kapcsolatok további építése iránt — hangoztatta dr. Tímár Mátyás, a Magyar Nemze­ti Bank elnöke kedden, New Yorkban, a sajtó képviselői előtt. A Magyar Nemzeti Bank kül­döttsége, élén Tímár Mátyással, vezető kormánytisztviselőkkel tár­gyalt Washingtonban; New York­ban pedig nagy amerikai bank­házak vezetőivel folytatott. meg­beszéléseket a pénzügyi és a gaz­dasági együttműködés kérdései­ről. Tímár Mátyás sajtóértekezle­tén hangoztatta: az amerikai pénzügyi és nagyipari körökben is osztják azt'a magyar véle­ményt, hogy a hazánkat az Egyesült Államokban sújtó ke­reskedelmi megkülönböztetés in­dokolatlan, és negatívan befolyá­solja, korlátozza a két ország gazdasági kapcsolatainak alaku­lását. A megkülönböztetés követ­keztében 1976-ban például (a dol­lárelszámolású viszonylatban) ke­reken hárommilliárd dollár ér­tékű magyar kivitelből csak 50 millió dollár értékű jutott az Egyesült Államokra', míg hazánk onnan 100 millió dollár értékben vásárolt. — Az amerikai kormány egyes illetékesei — hangoztatta Tímár Mátyás — a maguk részéről ugyancsak egyetértettek azzal, hogy kívánatos az indokolatlan kereskedelmi megkülönböztetés felszámolása, de arra hivatkoz­tak, hogy a kérdésben a törvény- hozás az illetékes. Hazánk olyan gyorsan megté­rülő beruházásokra vesz fel kül­földi hiteleket, amelyekkel erősí­teni lehet népgazdaságunk egyen­súlyát. E hitelek sorába tartozik az á 200 millió dollár összegű is, amelyről a napokban írtak alá megállapodást a Bank of Ame­rica és több más nagy amerikai, illetve kanadai bankház képvise­lőivel. A cél az, hogy a hitelek­ből olyan ágazatokban eszközöl­jenek befektetéseket, amelyekben jó lehetőségek vannak hazánk és a tőkés országok közös vállalko­zásaira, együttműködésére. Ha­zánk egyébként — miután tavaly kiegyenlített minden, még az első világháború idejéből származó amerikai magyar adósságot — mó­dot kapott arra, hogy immár köz­vetlenül az .amerikai pénzpiacon is vegyen fel hiteleket. A magyar és az amerikai bankok már ed­dig is élénk kapcsolatait koráb­ban az amerikai pénzintézetek: európai fiókjain át bonyolították. Tímár Mátyás adatokkal cá­folta azokat a. fel-felbukkanó nyugati híreszteléseket, hogy a szocialista országok „túlzottan sok” kölcsönt vesznek fel a nyu­gati pénzpiacokon. Mint rámuta­tott: ezeknek a hiteleknek az összege messzemenően arányban áll a magyar gazdaság erejével, fejlődési ütemével. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • I.ázár György fogadta Alekszej Skolnyikovot Lázár György, a Minisztertanács elnöke tegnap hivatalában fogadta Alekszej Skolnyikovot, a Szovjetunió Népi Ellenőrzési Bizottságának elnökét. (MTI-fotó)

Next

/
Thumbnails
Contents