Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-09 / 186. szám

1977. augusztus 9. • PETŐFI NEPE • $ Nyolcezren a Szelidi-tónál Kommunisták Európában (Folytatás az 1. oldalról.) A Szelidi-tó fölött szombaton és vasárnap is sütött a nap. Za­varban van a tudósító, ha az ese­ményekre emlékezik vissza; leg­szívesebben „és”-sel kezdődő mondatok tucatjait írná. Mert minden kapcsolatban volt vala­mivel, mindén bizonyította azt, hogy fiatalságunk tud és akar politizálni, hogy kiáll közös ügyünk: a béke és a társadalmi haladás ügye mellett. Nyolcezer fiatal érkezett a Szelidi-tó partjára. Olyan fiúk és lányok, akik nemcsak azért hasonlítanak egymásra mert mind farmernadrágot és trikót viselnek, de azért is, mert a leg­fontosabb dologban egyetértenek, ugyanúgy gondolkoznak. Akik magukévá tették a pol-beat éne­kes szövegét: „Egyszer él az em­ber, de nem mindegy, hogy ho­gyan is él egyszer”. S az hogy eljöttek — Pécsről éppúgy mint Debreceniből — legtöbbjük egy- szál hálózsákkal, kis válltarisz- nyával, stoppal, bizonyított. Azt, hogy ez a nemzedék részt kér és részt vállal céljaink megvalósí­tásából. S a hangulat? A Láma — dél­amerikai dalokat játszó — együt­tes műsora közben Hose Avadi, a kubai KISZ képviselője felugrott a színpadra és ropta a táncot, mind megtapsoltuk. Ugyanígy • Dél- amerikai dalokat játszott Fekete Viktória, Vincze Tamás és Gerendás Péter — a Láma együttes aratta a legnagyobb sikert. (Méhest Éva (elvételei) akkor is, amikor a paraguay-i emigránsokból alakult (korábban Los Pachongos néven, s más fel­állásban szereplő) Guarteto Pa­raguay együttes — J?í>e Arza- rnendia vezetésével a pódiumra kérte a kubai fiatalt,1 hogy do­boljon nekik. Akkor is, amikor a Voronyezsi Agrártudományi Egyetem táncegyüttese szerepelt. S egyáltalán: mindenkor. Együtt énekelt háromezer fia­tal. Dolgokról, amelyek fontosak, s mert azok, hát igazak is. Poli­tikai dalokat. És énekeltek azok is, akik csak egy percre álltak oda nézni a műsort és ottragad­tak, fürdővendégek, egyszóval: mindenki! A Láma együttes — Fekete Viktória, Vincze Tamás és Ge­rendás Péter — aratta a legna­gyobb sikert. Amikor harmad­szor is visszatapsolták őket. Ge­rendás Péter azt mondta a mik­rofonba: „Nagyon szépen köszön­jük, hogy ezt a napot adtátok nekünk...” Azok tehát, akik egyáltalán beférték a szabadtéri színpad nézőterére. Ezt a napot — a szelidi találkozót. Ahol már hetedszerre gyűlt össze egy se­reg fiatal, hogy kifejezésre jut­tassa jelenlétével is a jelszót: Antiimperialista szolidaritás — béke és barátság. A jövő évi XI. VIT jegyében, a néhány hét múl­va kezdődő II. Szovjet—Magyar Ifjúsági Barátságfesztivál jegyé­ben. B. J. KÉPERNYŐ A lőcsei fehér asszony Értekezleteken szokás, hogy mire szót kap valaki más el­mondja az ő gondolatait is. Mit tehet ilyenkor az ember. Csatla­kozik az előtte szóló véleményé­hez. Így jártam a péntek este su­gárzott tévéfilmmel. Bernáth László kollégám az Esti Hírlap szombati számában megírta a bennem is motoszkáló gondolatokat. Egyetértek vele. Ideje az igazi Jókai megismer­tetésének. A romantikus külső­ségek ma is takarják értékeit. Már Ady Endre fölismerte nagy­ságát, világirodalmi jelentőségét. Bori Imre újvidéki professzor épp>en kecskeméti előadásában mutatta ki korszerűségét. Azon kevesek 'közé tartozott, akik a kapitalista fejlődést, az iparosí­tást, a közélet demokratizálását kérték számon a napi politiká­tól, honfitársaiktól és nem túl­haladott eszmékkel és ideákkal szembesítették a valóságot. fi. lőcsei fehér asszony rende­zője és forgatókönyvírója jó ér­zékkel fedezte föl Korponayné Ghéczy Julianna sorsában, Jókai művében a kitűnő jellem- és lé- lekrajzot. A „két lelkű” asszony cselekedeteinek, magatartásának titkát kereste — nem egyszer a modem pszichológia eszközeivel — az izgalmas, fordulatos re­gény szerzője. „Ha csupa gyen­geségből állt volna a jelleme, ak­kor könnyű volna a csomót meg­oldani: szeszély, csapodár vágy, könnyelműség elég magyarázat egy asszonyi kalandorélethez; de mi indokolja az átmenetet a gyöngeségből a törhetetlen erő­be, midőn nem egy hosszú élet, hanem csak rövid néhány év esik közbe?” A mellékes, a „fehér asszony” lelkében dúló viharokról elterelő körülmények elhagyását dicsér­nék, ha az egyszerűsítés, tömörí­tés, a lényegláttatás érdekében nem gyöngyítették vona a mű tartóoszlopait, a szereplők rea­gálásainak lélektani hitelét. Az emberi jellem megnyilatko­zásai sohasem függetlenek a kor­tól, a körülményektől, az uralko­dó szokásoktól. (Még ruházatunk is befolyásolja magatartásunkat. Kicsit árnyaltabb környezetrajz, több megvilágosító epizód „keve­sebb” lett volna, érzékelhetőbbé tette volna a lélektani folyama­tot. A félsiker, a kezdeményezés kudarca a főszereplő helytelen megválasztásának következmé­nye. Tudjuk, hogy egy jó szí­nésznő — és Törőcsik Mari az — ha kell, szebb a színpadon mint hétköznapi mivoltában. De Korponayné, Ghéczy Juli­anna már megjelenésével is hó­dított, százszorszép asszonynak tekintette mindenki, s olyan ter­mészetességgel keringtek körötte a helyi társadalom előkelő pla­nétái mint — Jókai írja — a bolygók a Nap körül. Ez az izzás, forráság, vonzóerő hiányzik lé­nyéből és ezért omlott össze a Maár Gyula által felépített rend­szer úgy, mint ráakadna egybe csillagvilágunk a gravitáció meg­szűntével. Egy kitűnő riportról Vajek Jutkát idegesíti, bosz- szantja a mind elterjedtebb lánc, lánc eszterlánc játék. Mindenki mossa a kezét, másra hivatkozik egy-egy jó ügy elbotlásakor, megfeneklésekor, mulasztás okai­nak keresésekor. Mindenki a má­sikra mutat, mindenki keres ma­gának valamilyen alibit, min­denki mosolyog, csak éppen nem történik semmi. A közösséget segítő, kimondom a szocialista érdekeket védelme­ző nyomkereső következetessé­géért tapsolunk a Tv-híradó ki­tűnő munkatársának. Vasárnap A hét műsorában láthattuk, hogy milyen keményen, okosan keresi a felelősség (felelőtlenség) láncá­ban a hibás szemeket. Ezek kijavítása, eltüntetése már nem a riporter feladata, öt ismerve ‘biztosra vesszük, hogy nem nyugszik bele a riportban szemléltetett állapotba. Egy kör­rel feljebb keresi majd — ha szükséges — az illetékeseket. Azt szeretné velünk együtt, hogy hol­nap készüljön el, ami holnap el­készülhet és ne holnapután kis- kedden. Heltai Nándor Harminc országból érkeznek kiállítók az őszi Budapesti Nemzetközi Vásárra A budapesti vásárközpontban megkezdték a fogyasztási cikkek nemzetközi kínálatát bemutató őszi Budapesti Nemzetközi Vásár technikai előkészületeit, a pavi­lonok, az utak és a p>arkok csi­nosítását — és megérkezett az el­ső szállítmány áru a legnagyobb kiállítótól, a Szovjetuniótól. A fokozódó érdeklődésnek tett eleget a HUNGEXPO azzal, hogy megváltoztatta a bemutató nyit­vatartási^ idejét: így a szokásos­tól eltérően, ezúttal már tíz na­pon át és két hétvégén tekint­hetik meg a vásárt a látogatók, szeptember 16. és 25. között. Ezúttal is az öltözködés, az ott­hon, a háztartás, az élelmezés, a szabad idő és a közlekedés áru­csoportjában mutatják be a leg­korszerűbb hazai és külföldi fo­gyasztási cikkeket. A szocialista országok közül Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Lengyelországból, a Német De­mokratikus 'Köztársaságból, Ro­mániából és a Szovjetunióból ér­keznek kiállítók, és több éves szünet után ismét bemutatót tart fogyasztási cikkeiből a Kínai Népköztársaság. Hivatalos vagy kollektív kiál­lítást mutat be Brazília, Elefánt­csontpart, Finnország, Görögor­szág, Norvégia, Pakisztán, Portu­gália, Spanyolország, Svájc és Hongkong. Egyénileg, valamint képviseletük által érkeznek ki­állítók Ausztriából, Belgiumból, Dániából, Franciaországból, Hol­landiából, Indiából, Japánból, Li­banonból, Mexikóból, Nagy-Bri- tanniából, a Német Szövetségi Köztársaságból, Olaszországból és Svédországból. (MTI) Ellentmondásos és bonyolult korunknak egyik fontos jelensége a kommunisták, a kommunista pártok befolyásának növekedése, a szo­cialista országok gazdasági és politikai erősödése, a mozgalom java­solta alternatívák fokozódó népszerűsége. Aligha véletlen, hogy ez a folyamat, különösen kontinensünkön szembetűnő: a szocializmust építő országok zöme és a szocialista átalakulásra legérettebb, maga­san fejlett tőkés országok nagy többsége is itt helyezkedik el. S ha a Kínai Népköztársaságot nem számítjuk, a „bejegyzett" kommunis­ták, párttagok, is legfőképpen Európában élnek és dolgoznak. Felvetődik a kérdés: nemzetközi irányítőközpont általánosan el­fogadott hiányában, mi teszi a kommunista pártokat nemzetközi moz­galommá, miért beszélhetünk ennek a mozgalomnak az egységéről, a pártok szolidaritásáról? A kommunisták internacionalizmusa miben nyilvánul meg, fejeződik ki? Milyen formái vannak és ml a tartalma a közös harcnak, az együttműködésnek? . amelyek nehezebb körülménye!« között működnek és alkalmasinti jobban igénylik a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom hagyományos szolidaritását. Az is előfordul, hogy a vélemény- különbségeknek szubjektív okai vannak, hiszen a pártokat is em­berek vezetik-alkotják, s a téve­désektől, félrehallásoktól-félre- értésektől mi, kommunisták sem vagyunk mentesek. A kommunista pártok nemzet­közi értekezleteinek hagyomá­nya még 1957-re nyúlik vissza. Az SZKP XX. kongresszusán megrajzolt keretek kitöltésére Moszkvában hívták egybe az el­ső értekezletet, amelyen 64 párt képviselői vettek részt. Azóta ez a hagyomány sokat alakult és gazdagodott. Ma nemzetközi ér­tekezletek mellett (amilyen az 1960-as, 1969-es és 1976-os is volt), a két- és többoldalú talál­kozók. a regionális konferenciák, — a tapasztalatcserének, az egyenjogú és független testvér-^ pártok érintkezésének ezek az«új formái — is elterjedtek. Ezek a formák alkalmasnak bizonyultak a kapcsolatok gyorsabb, munka- jellegűbb és kötetlenebb alakítá­sára egy olyan helyzetben, ami­kor tovább tart a forradalmi vi­lágfolyamat, egyre változatosab­bak az osztályharc helyi, regio­nális és nemzetközi viszonyai. A kommunista mozgalom nemzeti osztagai, az egyes pártok mind érettebbé válnak, politikájukat mind önállóbban, az állandó és változó befolyásoló tényezők mind teljesebb körét figyelembe véve alakítják. Nem utolsósor­ban pedig kialakult a hatalmas szocialista közösség, világrend- szer, amely minden tekintetben viszonyítási alap lett más test­vérpártoknak, a haladó emberek millióinak. A kommunista és munkáspár­tok szolidaritása, az internacio­nalizmus a nemzetközi kommu­nista mozgalom fontos eszköze. A forradalmi erőknek eddigi győ­zelmei elválaszthatatlanok a nemzetköziségtől. Az internacio­nalizmus zászlaja alatt, az egész nemzetközi proletariátus harcá­nak eredményeként győzedelmes­kedett Oroszországban a forrada­lom, épült a Szovjetunióban a szocialista társadalom, született meg a szocialista világrendszer, erősödik a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom. A történelmi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy amikor megfe­ledkeztek az internacionalizmus­ról, az mindig negatív következ­ményekkel járt. A II. Internacio- nálé csődje, az 1914-es év esemé­nyei, a szociálsovinizmus elhatal­masodása a korabeli munkás­mozgalomban, elméleti végiggon­dolásra érdemes, figyelmeztető példa a mai megváltozott körül­mények között is., Éppen ezért, osztályellensége­ink mind az elméletben, mind a politikában elsőrendű célpontja az internacionalizmus. Megpró­bálnak bizalmatlanságot szítani az objektíve különböző körülmé­nyek között tevékenykedő, ese­tenként más és más nemzeti fel­adatot teljesítő testvérpártok kö­zött, a „nyugati” és „keleti" kom­munisták állítólagos „áthidalha­tatlan” nézeteltéréseiről, közelgő szakadásról beszélnek — ma­gyarán: vágyaikat valóságnak tüntetve fel, mérhetetlenül fel­nagyítják a meglevő vitát. j Az egyes pártok álláspontja természetesen különbözik egyik­másik (esetenként stratégiai) kér­dés megoldásának megközelíté­sében. Ezek a különböző meg­közelítések érthetők és magya­rázhatók. Abból fakadnak, hogy különböző a pártok helyzete, or- szágonként-régiónként mások a reális lehetőségek, hogy eltérő és sajátságos egész sor feladatuk, és hogy ez különböző elméleti álta­lánosításokat eredményezhet. Egyes pártok szocialista orszá­gokban működnek, az államha­talmat gyakorolják és a fejlett szocialista társadalom építését irányítják, országaikat öntörvé­nyű és -érdekű gazdasági, poli­tikai és katonai szövetségbe tö­mörítették. Más pártok az iparilag fejlett tőkés országokban, a fejlett pol­gári demokrácia viszonyai között működnek. Ezek között vannak a kormányzati hatalom közelében — szövetségeseikkel annak felelős várományosaiként — tevékenyke­dő nagy pártok, amelyek elsősor­ban saját erőre támaszkodva már most képesek a sürgető nemzeti feladatok megoldására, illetve az abban való felelősségteljes rész­vételre. Ezek a pártok természe­tesen közvetlenül érdekeltek ab­ban, hogy a fennálló státus quo-t ne tekintsék változhatatlan vi­lágpolitikai realitásnak. Ugyan­akkor vannak kisebb pártok, De a tények azt mutatják, hogy a véleménykülönbségeknek, az egyik-másik mai feladat megol­dását célzó különböző megköze­lítési módoknak semmi közük sincs a burzsoá propaganda azon állításához, mely szerint a kom­munista mozgalom válságban van. Alapjában véve a kommu­nista pártok hívek az internacio­nalizmushoz, és együttműködésü­ket, különösen korunk alapvető kérdéseiben, fejlesztik: az impe­rializmus ellen, a békéért, az enyhülési folyamat elmélyítésé­ért, a fegyverkezési hajsza be­szüntetéséért, a szembenálló ka­tonai tömbök feloszlatásáért. Kö­zösek érdekeik az országok fölött álló monopóliumok népellenes politikája ellen vívott harcban, a nemzeti és társadalmi felszabadí­tásukért harcoló népek támoga­tásában. A tesvérpártok nagy tapaszta­latra tettek szert az e kérdések­kel kapcsolatos együttműködés­ben. A 70-es években (az 1969. évi értekezlet után) a különböző országok kommunistáinak mint­egy ötven többoldalú találkozó­ját és értekezletét rendezték meg. Ezeken összehangolták az idő­szerű problémákkal kapcsolatos álláspontokat és ismertették sa­játos felfogásaikat is más kérdé­sekben. Valamennyi érintkezés az egy­ség és a kölcsönös megértés szel­lemében zajlott le, segített tisz­tázni fontos' kérdéseket, létező félreértéseket oszlatott el, pozitív hatást gyakorolt a forradalmi fo­lyamat fejlődésére. Az európai kommunista és munkáspártok 1976-os berlini konferenciája, az európai kom­munista pártok eddigi legrango­sabb értekezlete volt. Munkájá­ban ténylegesen részt vett a kon­tinens összes testvérpártja (az egy Albán Munkapárt kivételé­vel). Az értekezleten egyhangú­lag elfogadott dokumentum az európai békéért, biztonságért és enyhülésért vívott harc konkrét programja. A berlini konferencia egészében véve — mind baráta­ink, mind osztályellenségeinte véleménye szerint — ismételten bebizonyította, hogy a kommu­nisták aktív szerepet játszana!« Európában. Végtelen földeken 1. Előjáték: Jasznaja Poljana Moszkvát magunk mögött hagyva déli irányba megyünk; egy öreg Moszkvics „fedélzetén” zötyögünk Jasznaja Poljanába. Körös-körül harsog az orosz nyár, végtelen erdőségek, s füves legelők váltogatják egymást. A vad lóhere lila virágözöne méz­illatot áraszt, s kicsiny tavakként villannak elő az Oka folyóba öm­lő felduzzasztott patakok. Itt-ott kaszálnak, máshol már gyűjtik a szénát petrencébe. S közbül fal­vak természetesen, faházikókkal, hosszú-hosszú léckerítésekkel. Ez utóbbiak ornamentikáját rajzol- gatom jegyzetfüzetembe; előző nap ugyanezt tettem az Andro- nyevszki kolostormúzeumban, „lekoppintottam” a pópai palás­tokon látható díszítéseket; ily módon „fertőzött” meg engem a néprajzi irodalom, elültetvén bennem a meggyőződést, misze­rint egy nép lelkűidéhez a dí- szítr ények bozótján is ösvény vágható. A Tolsztoj Emlékmúzeum meg­tekintését — szibériai utam nem túl logikus előjátékaként — egy véletlen lehetőség adja meg: A Nas Szovremennyik, a Forrás moszkvai testvérlapjának a szí­vélyes gondoskodása hasznos idő­töltésem felől. Elkövetkező két he­tem programjához például Dosz­tojevszkij is inkább kapcsolódna — sorsa köztudomás szerint, huza­mosabb időre eljuttatta Szibériá­ba —, s meg is tehetném, hiszen az ő szülőházát is megtekintem mostani utam során, másrészt ő sem áll hozzám kevésbé közel, mint Lev Nyikolajevics. Nem szólva arról, hogy világhíresség dolgában is nehéz volna kettőjük között az elsőbbséget eldönteni. Mégis, az igazán mély nyomot a Tolsztoj-relikviák hagyják ben­nem. Meglehet, szerepe van en­nek abban is, hogy gz elutazá­som előtti néhány napon át a francia Troyat kitűnő Tolsztoj- monográfiája volt érdekfeszítő olvasmányom, olyannyira, hogy Jasznaja Poljanába már-már „ismerősként” érkezem, a testes kapuoszlopok nemes egyszerűsé­ge az első pillanatban magával ragad, s a valóságos szülőház he­lyén álló emlékkő — az évszá­zados fák tövében — nem kevés­bé, csakúgy, mint az íróasztal fölött a falra rögzített kasza és fűrész, az Amerikából kapott fo­nográf, s mindenekelőtt az édes­anya sziluettképe, mert az óriás világrahozójáról más — naturá- lisabb — portré nem maradt 7<í fenn. Am épségben áll jelenleg is a világrajövetel közvetlen hely­színe: a fekete bőrdívány. S vé­gül még egy séta a sírhoz, az árnyas fák alatti kis völgyhajlat pereméhez; Tolsztoj még életé­ben kiszemelte magának örök nyugvóhelyét. Frissek a virágok a sírhanton. Jasznaja Poljana — kétségkí­vül zarándokhely. Az emlékmú­zeum bejárata előtti hatalmas parkolóhelyen világjáró emeletes Emlékkő áll • szülőháa helyén. • A „fenti épület” — helyraj­ziig így jelölik — tornácának * eredeti népi ornamen­tikája. buszok, éppen van belőlük itt három; itt is, ott is filmfelvevők berregnek, s a szuvenír-bódéban változatos összeállításban árul­ják a képeslap-szériákat. A mú­zeum területén mindenütt a sür­gés-forgás, s kissé az átmeneti­ség jegyei tapasztalhatók; mind­ez már a jövő évi ünnepségek —> a születés 150. évfordulója — jegyében. (Folytatjuk) Hatvani Dániel • Együtt énekeltek a résztvevők.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents