Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-06 / 184. szám

1971. augusztus 6. • PETŐFI N£PE 0 í MINDEN CSEPPJE ARANYAT ÉRNE Beszéljünk a vízről! Földcserék A balesetek megelőzhetők A fák között csillogó fürdőmedencének a látvá­nya is hűsít. Annál meglepőbb, hogy aránylag ke­vesen vannak a kiskunhalasi strandon. Nyár köze­pén, egy hőségtől olvadozó hétköznapon. A fürdőt 2500 személyre méretezték. Egy napra eső forgal­ma, főszezonban 470 vendég. Az ötszöröse is ké­nyelmesen beférne. A három medence közül legné. pesebb a gyógyvizes. Itt az idősebb korosztály tag­jai áztatják kitartóan a fájós lábakat, derekakat. Az épület előtt sok a külföldi rendszámú gépkocsi. Ügy látszik, a határon túl is híre ment már, hogy a halasi viz aranyat ér... Felére csökkent a táppénzes idő — Ezt magam is aláírom — bólint egyetértőén •Ír. Gyarmathy Kálmán, a rendelőintézet igazgató­ja. — Egy idő óta heti három alkalommal, a fedett fürdőt használjuk betegeink utókezelésére. Az ed­digi tapasztalatok bizonyítják, hogy a víz kiválóan alkalmas egészségügyi, gyógyászati célokra, főleg mozgásszervi, porckopásos és reumás megbetegedé­seknél. A közlekedési balesetek is szaporodnak, sajnos. Ezek gyógyítására is jótékony hatással van a termálvíz. Azelőtt egy töréssel, a gipszlevétel után még 2—3 hónapig kellett táppénzes állomány­ba venni a beteget. Mióta gyógyvizes Kezelést kap­nak, ez az idő a felére csökkent. A strandtól nincs messze az új halasi kórház. A közelség szinte sugallja a következő kérdést: nem lehetne szorosabbra fűzni a kapcsolatot? Lét­rehozni egy komplex reumatológiai részleget, ahol megfelelő szakkezelésben részesülhetnének a rá­szorulók? — Nekünk is ez az álmunk. Voltak is helyi kez­deményezések egy medence létesítésére, ahol súly­fürdőt és iszappakolásos gyógymódot alkalmazhat­nánk, nincs rá anyagi fedezet. Elvileg nincs sem­mi akadálya egy ilyen egység létesítésének, a kór­ház is indokolná. A várostól számított 200 kilométeres körzetben, még Szegeden sincs, olyan létesítmény, ahol lehe­tőség van a szakszerű utókezelésre. Végső soron az elgondolás, megvalósítás nem is annyira halasi, mint megyei, sőt országos érdek. Ezt húzza alá az a körülmény is, hogy jövő év elején átadják a nem­zetközi forgalomnak a tompái határátkelőhelyet, így az 53-as számú út mentén Kiskunhalas lesz az első belépő és az utolsó kilépő város. Sok pénzt elvisz, sok gondot okoz 0 Kánikulában a halasi strandon. iaf.. • A régi halasi fürdőből átalakított óvoda. Drága mulatság a víz? Halason úgy tűnik, igen. Amit hozhatna pénzben, ahhoz építeni kellene. Óját, korszerűt, költségeset. Ami megvan, az sem kifizetődő. A halasi strand például 1958-ban létesült társadalmi összefogással. Azóta eltelt csaknem húsz esz­tendő. Az idő múlása mindenkin nyomot hagy, ezen a jól sikerült létesítményen is. Gazdája, a Dél- Bács megyei Vízmű Vállalat, csak a fenntartására költött egy­millió forintot az elmúlt években. — összesen 18 állandó- és idényjellegű fürdő tartozik hoz­zánk —, folytatja a Parlament­ben megkezdett beszélgetést Nagy Csaba,' országgyűlési kép­viselő, a vállalat művezetője. — Ä hárommilliós tavalyi árbevé­telből, az állami támogatás össze­ge 2 millió volt, a belépődíjakból összejött 780 ezer forint. Vagyis ráfizettünk több mint kétmil­liót. Ugyanakkor a teljes ráfor­dítás meghaladja az ötmillió fo­rintot évente. Szédítő számok! őszintén szól­va nem is értem, hogy miért egyedül és kizárólag a Vízmű Vállalatnak kell viselnie a köz­fürdők üzemeltetésének anyagi terheit? Van nekik épp elég gondjuk-bajuk a közműves vízel­látással vagy a szennyvízcsator­názással, hogy csak a legfonto­sabbakat említsem. — Emelkedik az életszínvonal, falun is sorra épülnek a fürdő­szobás lakások. Van olyan kád­fürdőnk, ahol az éves forgalmat elosztva, egy napra 20—25 láto­gató jut. A fenntartásuk mégis annyiba kerül, mintha ezren vennék igénybe. Néhányat már felajánlottunk a tanácsoknak, té­rítésmentes visszavételre. Ketten éltek vele. A dunavecsei és a halasi. Az utóbbi 75 férőhelyes óvodát létesített a régi állandó fürdő helyén. Még hat helyen kö­vethetnék ezt a példát. De van más is. A bajai köztisztasági für­dőt be kellett zárni, mert az épü­letet életveszélyesnek minősítet­ték. Még nincs tisztázva, hogy a helyreállítás költségeit ki fogja kiizzadni. Az egyik megoldás tehát az lenne, hogy építsék át óvodá­nak, bölcsődének a falusi köz­fürdőket: Ahol tényleg feleslege­sek. Ez enyhítené a kiadásokat. A másik; a terhek viselésének valamiféle megosztása lenne. Ahol szükség van fürdőre, a he­lyi tsz-ek, állami gazdaságok, üzemek is belenyúlhatnának a zsebükbe!! Sok helyen megveszik a drága autóbuszt, aztán évente egyszer lefuvarozzák a tagságot Hévízre, vagy Harkányba — gyógyvízben mártózni. Az árát, itthon okosabb dologra is fordít­hatnák. Gyógyvízért meg, ne­künk, igazán nem kellene mesz- szire mennünk!... Kacsaúsztató vagy víziparadicsom? í A benzinkutas először úgy tesz, mintha nem érte­né a kérdést. „A solti strandfürdő?” Csodálkozik. Aztán elhúzza a száját: „Azt a kacsaúsztatót gon­dolja?” Az egészen más. £s elmagyarázza, hogy merre találom. A strand két pirinyó medencéje, együttvéve nem tesz ki 100 négyzetmétert. Ekkora helyen szorong, úszkál, fröcsköl, sivalkodik a község apraja. A nagyját, érthető módon kiszorítva a strandolás örömeiből. Nekik, ez a sokak által és joggal becs­mérelt kacsaúsztató — valóságos víziparadicsom. Úszni mind tud, otthon sincs gond rájuk, itt töl­tik az egész vakációt — napi két forintért. Hol találna ennél olcsóbb gye­rekmegőrzőt, mondjuk a népes Ó. Kovács család? Nyolc gyere­kük van, ebből aznap csak há­rom hiányzott. A 13 esztendős Szabó Jóska szülei sincsenek oda­haza. Édesanyja a tsz-ben, édes­apja a fehérjegyárban dolgozik. Jóska itt érzi magát a legjobban. — Csak egy kicsivel lenne na­gyobb a medence — közli re­ménykedve, mivel látja a note­szomat és azt hiszi, nekem ha­talmamban áll elintézni ezt is. — A kicsiknek pedig jó lenne egy tocsogó. A gyerekek körbefognak. Az egyik látott Pesten egy strandot, ott sok medence volt és min­denütt gyep, meg virágok. Itt az udvar kicsi és üres. A drótkerí­tésen túl gyönyörű park, teljesen néptelen. Szinte tálcán kínálja önmagát egy szép, kellemes nap­közis strandhoz. — A terjeszkedésnek nincs is akadálya — mondja Nyúl Lajos- né, aki férjével együtt 18 éve dolgozik a fürdőben. — A strand 1926-ban épült, nem csoda, Hogy kinőttük. Bővíteni lehetne, volt is szó róla, de nincs rá keret. Tapintatosan közbevetem, hogy a fürdő tulajdonképpen ráfizeté­ses. Ma például mekkora volt a forgalma? — A strandon ma 110 gyerek fürdött, holnap lehet, 200-an is • A solti strand bejárata. (Fényképezte: Radó Gyula.) lesznek. Ezzel meg is telt minden hely. A felnőttek emiatt sem na­gyon jönnek. A kádfürdőket fő­leg az idősek, nyugdíjasok hasz­nálják. Ok akkor is eljárogatnak, ha van otthon fürdőjük, mert 28 fokos a víz, gyógyhatású, hasz­nál az egészségnek. Egy kádjegy 6 forint, a nyugdíjasok 80 forin­tos bérletet válthatnak egész év­re. Sokan hetente háromszor is eljönnek. Nekik megéri. Ugye nem is lehet csodálkozni, ha nincs bevételünk? Középkorú férfi áll meg mel­lettünk. Idevalósi, de már csak vendégségbe jár haza. Ilyenkor mindig felkeresi a fürdőt, jót tesz a derekának. Meséli, hogy valamikor úgy adták össze, vagy 25-en a pénzüket fürdőre, az ő apja is közöttük volt. A solti víz­nek hamar híre futott, tódult ide a nép, még Pestről is. A hajda­ni részvényesek nem fizettek rá a vállalkozásukra. Most miért nem lehetne belőle hasznot húz­ni? A gondnok összenéz a felesé­gével. Kis töprengés után meg­mutatják az osztogatólapnak Az elmúlt évben megjelent rendelet lehetővé tette a niéző- gazdasági üzemek közötti terület- rendezéseket, az üzemek közötti önkéntes földcseréket. A MÉM-ben megvizsgálták, a termelők hogyan éltek a lehető­séggel; megállapították, hogy a rendelet nyomán számos kérel­met adtak be, s ezeket általában rövid úton el is bírálják. Az ösz- szesítés szerint a gazdaságok mintegy 160 ezer hektár terüle­ten terveznek földcseréket. Az elmúlt 6 hónapban hozzávetőleg 30 ezer hektáron már sor került a területek kölcsönös átadására. Ezzel a kirívó széttagoltságokat sikerült megszüntetni. A rendelet lehetőséget biztosí­tott arra, hogy amennyiben az érdekeltek az önkéntes földcse­rében nem tudnak megállapod­ni, úgy hatósági területrendezést kérjenek. Ilyen esetre ez ideig még nem került sor. A vizsgálat szerint a megyei tanácsok, valamint a földhivata­lok a legtöbb helyen — igen he­lyesen — kezdeményezik a föld­cseréket és közreműködnek a végrehajtásában. (MTI) A nyáron az év többi szakához viszonyítva fokozódik a baleseti veszély, a mezőgazdaságban „nagyüzem” van. Ez hatványo- zottabb figyelmet igényel a dol­gozóktól, s a munkavédelmi őröktől is. Elsősorban nekik, de mindannyiunknak jeleznünk kell a védőfelszerelésekben található hiányosságokat és figyelmeztetni az egészségvédő berendezések használatára. Nem törvényszerű a baleset, legtöbbször az emberi hanyagság játszik közre. A vizsgálati jegyzőkönyvek is leginkább azzal kezdődnek, hogy áthágták a munkavédelmi előírá­sokat. A termelőszövetkezetek­ben történt balesetek okai között is ez szerepel leggyakrabban. Az idei első félévben a múlt évihez hasonlóan alakult a bal­eseti statisztika a mezőgazdasági üzemekben. A számok alacso­nyabbak, mint a megelőző idő­szakban, mégis csak júniusban jóval több, mint ezer munkanap esett ki ilyen okból. Nem volna könnyű kiszámítani, mi mindent lehetett volna elvégezni ennyi idő alatt. Tény azonban, hogy a félbehagyott munkák mögötti emberi sorsok húzódnak meg. A balesetek miatti védekezések többsége a vezetők részéről lát­szólag elfogadhatóak. A dolgozó figyelmetlen volt, nem használta a védőfelszerelést. Az érvelés lo­gikusnak látszik, de hiányos. Helyenként ugyanis formálisan kezelik a munkavédelmi oktatást, elhanyagolják a rendszeres el­lenőrzést. Gyakran a munkafe­gyelem lazaságára vezethető visz- sza a sérülés. Az okokat még le­hetne sorolni. Valószínű, annál a három halálos üzemi balesetnél is, amely az idén történt a megye termelőszövetkezeteiben. Az okok felsorolása azonban már itt sem változtat a tényen. Nem magya­rázni kell, hanem cselekedni. A balesetmegelőzést, a munkavé­delmet ne tekintsük szükséges rossznak, hanem a munkafolya­mat szerves részének. A dolgo­zók rendeltetésüknek* megfelelő­en használják az egészségüket óvó berendezéseket, felszerelése­ket, balesetvédelmi hiányossá­gokra pedig hívják fel a figyel­met. B. Z. Akik a meghívóról lemaradtak Ha valami nem jelent meg az újságban, abból nagyobb baj még nem történt... Van egy ilyen ironikus közhely, amivel szerkesztők szokták „meg­vigasztalni” az újságírót, mikor kifogásolt, tehát végeredményben közölhetetlen cikkét visszaadják, ennek az ellenkezőjét tanúsítja. Nos, az élet — alkalmanként — Adódik eset, amikor pont azért éri szó a lap háza elejét, mert — valamit nem írt meg. Amikor az elismerés marad ki az újságból. (Ez eszünkbe juttatja az érem másik oldalát: azért nem szoktak reklamálni érintettek, mert a róluk szóló bírálat hiány­zik a cikkből. (Ebből viszont azok is tanulhatnak, akik „mellékes­nek” tekintik a dicséret, az érde­mek nyilvánosságát — jóllehet —, szavakban — sokszor kardoskod­nak emellett. (Példának említsük a munkaverseny nyilvánosságát, a versengés állásának rendszeres publikálását.) Esetünkben pedig olyanokról nem írtunk, akiknek legtöbb érde­me volt egy kedves létesítmény életre hívása körül. A Petőfi Né­pe hasábjain képes riportban em­lékeztünk meg a Kunfehértó egyik nyugodt, hangulatos partszaka­szán kialakított kirándulópark át­adásáról. Utólag, mivel az esemé­nyen nem voltunk jelen. A helyszínen fényképeztünk, s átadtuk magunkat a kiránduló­park, a meghitt környezet vará­zsának. Ebből próbáltunk valamit írásban is visszaadni. Természete­sen szólni illett mindazon szer­vekről, intézményekről, gazdasági egységekről — és szűkszavúan, mert a terjedelem is szorít, a „sok tucatnyi lelkes emberről”, akik „serénykedtek ennek a park­nak a kialakításán”. Ez utóbbiak közül két névre „futotta”, a nép­front járási-városi környezetvé­delmi bizottságból. Hogy „papír szerint” is ponto­sak legyünk, a közreműködő szer­vek nevét —, hűségesen lemásol­va az ünnepélyes átadásra szóló meghívóról —, soroltuk fel ripor­tunkban. Ki gondolta volna, hogy a szép kis nyomtatványról pont azok maradtak le, akik — miként dr. Csetényi Artur, a járási-váro­si környezetvédelmi bizottság el­nöke is megírta azóta szerkesztő­ségünknek — tulajdonképpen az emlékpark kivitelezői voltak: A Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság és annak szerves része, a Kiskunhalasi Erdészet. Holott. Igen szorított az idő, hogy a kunfehértói parkerdőt, a Környezetvédelmi Világnap al­kalmából átadhassák. Csak úgy sikerülhetett ez, hogy a Kiskun­sági Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daság Kiskunhalasi Erdészetének dolgozói nagy erőbedobással, kora reggeltől estig dolgoztak. Szabad szombatjaikat, vasárnapjaikat ál­dozták, hogy a kéthektáros, 20 éves erdőt parkosítsák és 9,5 hek­tár erdősítéssel növeljék is annak területét. A munkálatok tervét az erdőgazdaság mérnöke készítette társadalmi munkában. Az erdé­szetiek látták el berendezésekkel az emlékparkot, a Jánoshalmi Ter­melőszövetkezetek Közös Vállal­kozásának dolgozói pedig a stíl­szerű kerekeskutakat készítették ugyancsak társadalmi munkában. A most már megnevezetteknek köszönhető tehát, hogy a Kunfe­hértó szép környékét kedvelő, pi­henni vágyó kirándulók rövid időn belül igénybe vehették a kies pi­henőhelyet. Dr. Csetényi Károly úgy találta méltónak, ha — mint a környezet- védelem vezető népfrontbizott-i ságviselője — az erdészet addigi, s napjainkban is folyó áldásos munkásságáról is szót ejt. Gál István erdőmérnöknek, a kiskun- halasi erdészet vezetőjének és közvetlen munkatársainak, Mazá- nyi Károly és Vonya Lajos mű­szaki vezetőknek irányításával 20 év alatt mintegy 7000 hektár erdő- telepítést végeztek. Az idén 600 hektár erdőt telepítettek. Az Er­dészetnek 2 csemetekertje van — 1 Kunfehértón, 1 Balotaszálláson —, ahonnan évente 9—10 millió db kiültethető csemetét szállíta­nak az erdősítést végző gazdasá­goknak. Fakitermelésük mennyi­sége 15 000 köbméter fölött jár évente. Gál István a népfrontosokkal együtt elsőnek alakította ki a fel- szabadulási emlékparkokat, így Kisszálláson a járás egyik leg­szebb ilyen park létrehozása fű­ződik nevéhez. Az Erdészet tisz­tán a maga erejéből, társadalmi összefogással, fillér költség nélkül képezte ki Pirtó községben a fel- szabadulási emlékparkot. Gál elv­társ és közvetlen munkatársai igen aktív tagjai a környezetvé­delmi bizottságnak is. Ez év ta­vaszán jelentős gépi erővel segí­tették a város területén a nép­front fásítási mozgalmát. Nem volna teljes a sor, ha hiá­nyoznék belőle Barányi László­nak, a Kiskunsági Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság igazgatójának a neve, akinek a közreműködésésé- re az elmúlt évek során is, nap­jainkban is bizton számíthatott a Hazafias Népfront. Mindig, ami­kor környezetvédelemről, termé­szeti értékek gondozásáról van szó. Tanulság az újságíró számára is: érdemek elismerésére nem mindig hiteles, hiánytalan egy meghívói lista... Okulás a mindenkori meghívók szerkesztőinek is: ne csak az ün­nepség megrendezésével „kapcso­latos” szervek neveit nyomtassák rá az emlékül is szolgáló díszes kis kartonra, hanem azokét is, akik létrehozták az ünnepség „tárgyát”. Tóth István A tisztesség kötelező szánt nyomtatványt, amelyet nyomdász unokaöccsük készített, íme a szöveg: „Reumások! A gyógyulást kínálva kénes-jódos gyógyvizével, szeretettel várja a solti Termálfürdő.” — Gondoltuk, hogy juttatunk belőle a vállalatoknak, esetleg az IBUSZ-nak is, de nem lehet. Eh­hez az kellene, hogy elismerjék a gyógyvizünket. Amihez korsze­rűsíteni kellene a fürdőt, de mi­ből? Jött ide olyan asszony Pe- t.őfitelepről, akit reumával Pestre utaltak be és ott mondták neki az orvosok, hogy miért nem pró­bálkozik a solti vízzel? Akkor hallotta először, hogy erre is jó ez a víz. Sok pénzt elvisz, felemészt a víz, a fürdőzés? Sokat. De hoz­hatna is. Ehhez azonban egy vál­lalat anyagi ereje kevés. Más is áldozhatna rá! Közvetett úton, ez is egy módja lehetne a dolgo­zókról való gondoskodásnak. Addig legalábbis, amíg nem szü­letik központi döntés az aranyat- érő termálvizek kívánatos hasz­nosítására. Vadas Zsuzsa Mindenki hallotta, már azt az anekdotát, amelyben a molnár megkérdezi inasát: „Kivetted a vámot?” Felel rá az inas: „Kivet­tem”. „Látta a paraszt?” „Nem látta.” „Na, akkor vedd ki még egyszer, hadd lássa!” Ehhez hasonló jelenséget fe­deztek fel a revizorok, amikor a vállalatok ármunkáját vizsgálták. Egyik vidéki építőipari szövetke­zet különleges körülmények cí­mén három százalékkal megemel­te munkájának ellenértékét. Ez rendjén is lett volna, ha akadá­lyoztatás címén újabb 10 száza­lékkal nem emelte volna ismétel­ten az árat. így két bőrt igyeke­zett lehúzni egy rókáról, s nem rajta múlott, hogy sikertelenül. A Pénzügyminisztérium Bevéte­li Főigazgatóságán az 1976-os év második félévére vonatkozó, a vállalatok ármunkáját ellenőrző vizsgálatából kitűnik, hogy főleg az építési vállalatoknál és szövet­kezeteknél találkozni rossz pél­dákkal. A vizsgált 32 építőipari vállalatnál összesen 7 millió fo­rint jogtalan hasznot állapítottak meg ebben az ágazatban. Gyakran előforduló típushiba még ugyan­itt, hogy az építtető által kölcsön­adott gépek után is felszámolták a géphasználatot, holott ezek a kivitelezőnek egy fillérjébe sem kerültek. így az építtető kétszere­sen is rosszul járt. Ingyen hasz­nálták gépeit, s nekik ugyanany- nyiba került a munka, mintha nem engedték volna át gépeiket a gyorsabb kivitelezés érdekében. Egy időben följebb ment a sa­vanyúkáposzta ára. Egy kiló öt forinttal drágult meg. Ez olyan áremelkedés volt, amelyet a ven­déglátó tovább háríthatott a fo­gyasztókra. De hogyan? Megemel­ték a töltöttkáposzta árát, egy adag öt forinttal került többe, mint annak előtte. A vizsgálatok fényt derítettek más ehhez ha­sonló jelenségekre is. Egy-egyj importanyag áremelkedése esetén nemcsak annyival drágult meg a végtermék ára, amennyivel az új importár nőtt, hanem többel. Vagy ugyanez árcsökkenéssel: Az egyik alapanyag ára csökkent, de a vál­lalat továbbra is a régi árral kal­kulálta termékeinek az árát. Fe­lületes munka? -Elnézés? A kö­vetkezmény szempontjából mind­egy. Éppen ezért az is biztos, hogy a vétkes vállalat nem ússza meg a dolgot azzal, hogy csupán elnézést kér. A revizorok sok esetben az elért jogtalan, netán tisztességtelen hasznot meghaladó gazdasági bírságra tesznek indít­ványt. Ha a kalkulátorok „rosszul számolnak”, többet vesztenek a vámon, mint amennyit nyernek a réven. Vajon mi az oka az ilyen jelen­ségeknek? Az esetek kis részé­ben bizonyítható a nyerészkedési szándék. Inkább az ármunka gyengéi szembetűnőek. Sok válla­latnak nincs árképzési szabályza­ta, s a kalkulációk útvesztőiben — kellő támogatás híján — elté­vednek a gyakorlatlan munkatár­sak. A vállalati belső ellenőrzés figyelme sem terjed ki sokhelyütt e témára. Ezek a jelenségek azért veszé­lyesek, mert árfelhajtó hatásuk van. A népgazdasági terv számol egy meghatározott mértékű árnö­vekedéssel, amely magában foglal­ja a központi intézkedések miatt bekövetkezett áremelkedéseket, csakúgy, mint a vállalatok indo­kolt árváltozásait. Ha az utób­biak közé olyanok is kerülnek, amelyek alaptalanok, amelyekkel nem számolhatott a terv, megvál­toznak a tervezett árarányok. Ez pedig az életszínvonalra való ha­tása miatt fontos politikai kér­dés. Ezt mérlegelve kell végezniüla ármunkájukat a vállalatoknak is. G. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents