Petőfi Népe, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-26 / 200. szám

2 -• PETŐFI NÉPE • 1977. augusztus 26. események sorokban WASHINGTON __________________ ö t szenátor és a képviselőház 26 tagja táviratban kérte szerdán Carter elnököt, állítsa le a neut­ronbomba gyártására és rendsze­resítésére irányuló terveket. A távirat hangsúlyozza, hogy a ne­utronfegyver rendszeresítése az Egyesült Államok és „egy másik atomhatalom nukleáris szemben­állásának fokozódásához vezet­hetne” és felidézné az atomhábo­rú veszélyét. Carter elnök szep­temberben hoz végleges döntést a kérdésben, miután konzultált NATO-szövetségeseivel. (UPI) BEJRÜT ~ Csütörtökön hajnalban pokol­gép robbant a bejrúti óváros egyik piacterén. A robbanás kö­vetkeztében legkevesebb három — egy rendőrségi jelentés sze­rint pedig 12 — ember meghalt és sokan megsebesültek. A tette­sek kiléte mindeddig ismeretlen, az áldozatok többsége kiskeres­kedő. (AP) ÜJ-DELHI ~ Banszi Lalt, a kedden letartóz­tatott volt indiai hadügyminisz­tert csütörtökön 60 000 rúpia óva­dék ellenében szabadlábra he­lyezték. Lalt egyébként csütörtök­re virradóan magas vérnyomás­ból eredő panaszok miatt kór­házba szállították. (Reuter) BUKAREST___________________ C sütörtökön hatnapos hivatalos látogatásra Romániába érkezett Menahem Begin Izrael állam mi­niszterelnöke, aki még a nap fo­lyamán megkezdte tárgyalásait vendéglátójával Manea Manescu kormányfővel. (MTI) MADRID Adolfo Suarez spanyol minisz­terelnök szerda este másfél órás megbeszélést folytatott Santiago Carrillóval, a Spanyol Kommu­nista Párt főtitkárával. A talál­kozót Carrillo kérte. A megbeszélésről közleményt nem adtak ki, de azon — mi­niszterelnökségi források szerint — főleg az autonómia problémá­járól, valamint a még illegális pártok törvényesítéséről volt szó. A Spanyol Kommunista Párt szóvivője egyébként szerdán kö­zölte, hogy még az év vége előtt megtartják a párt soron követ­kező kongresszusát. A PFSZ továbbra is elutasítja a Biztonsági Tanács határozatát DAMASZKUSZ Csütörtökön Damaszkuszban tanácskozásra ült össze a Palesz­tinái Felszabadítási Szervezet Központi Tanácsa. A PFSZ rangsorban második legmagasabb testületének napi­rendjén három fő probléma szere­pel : Izrael fokozott terjeszkedési politikája a reakciós Likud-tömb hatalomátvétele óta, Cyrus Vance amerikai külügyminiszter leg­utóbbi közel-keleti kőrútjának mérlege és a veszélyes dél-liba­noni 'helyzet, valamint a libano­ni állam és a PFSZ kapcsolatait szabályozó kairói megállapodás megvalósítása. * „A Palesztinái Felszabadítási Szervezet nem tervezi a Bizton­sági Tanács 242. számú határoza­tával kapcsolatos álláspontjának felülvizsgálását. A kérdést fel sem vettük a damaszkuszi ta­nácskozás napirendi pontjai kö­zé. A vitának nincs értelme. Nem fogadjuk el a határozatot” — je­lentette ki a UPI tudósítójának Abu Maizer, a PFSZ VB tagja és szóvivője röviddel a palesztinai központi tanács damaszkuszi ülé­sének megnyitása előtt. Abu Maizer megismételte, hogy a mozgalom többek között azért nem hajlandó elfogadni a hatá­rozatot, mert az a palesztin kér­dést menekült-kérdésként kezeli. Ugyanakkor nem tartotta kizárt­nak. hogy az ENSZ-közgyűlés ősszel kezdődő 32. ülésszakán „egy állam vagy államok cso­portja kiegészítő határozati ja­vaslatot terjeszthet elő”. Kommentálva Carter elnök nemrégiben elhangzott kijelenté­sét, amely szerint a mérföldkövet jelentő amerikai—palesztin tár­gyalások csak akkor jöhetnek létre, ha a PFSZ „teljes egészé­ben” elfogadja az Izrael közve­tett elismerését is jelentő — 242. számú határozatot, leszögezte: „a PFSZ nem látja be, miért kelle­ne elismernie a határozatot Wa­shington egyetlen intésére. Az Egyesült Államok előbb vagy utóbb el fog ismerni bennünket. Ez csak idő és a palesztin reali­tás kérdése. Ez az elismerés ne­künk nem sürgős, mi tudunk várni”. A palesztin politikus „fél­revezetőnek” nevezte Carter fel­hívását a palesztin haza megte­remtésére. (UPI) Az izraeli pártok nem támogatják Begint a palesztinai kérdésben JERUZSÁLEM Menahem Begin izraeli minisz­terelnök nem tudta megszerezni az ország nagy politikai pártjai­nak hozzájárulását egy határoza­ti javaslathoz, amely egyszer s mindenkorra kirekesztette volna a Palesztinai Felszabadítási Szer­vezetet a közel-keleti béketár­gyalásokról. Terve az volt, hogy e javaslatot jóváhagyás végett a parlament szerdai rendkívüli ülése elé terjeszti. Szándékáról azonban lemondott, amikor világossá vált számára, hogy a két nagy ellen­Mengisztu Hailé Mariam alez­redes az etiópiai ideiglenes kato­nai kormányzótanács elnöke szer­dai beszédében a katonai helyezet súlyosságára figyelmeztetett. Ázt mondotta, hogy minden órában öt. az egység és a forradalmi küz­delem szempontjából stratégiai jelentőségű állást foglal el az el­lenség. A mogadishui rádió csütörtöki jelentése szerint felújította köz­vetítő misszióját az a madagasz- ■ ti Őri' küldöttség,1‘amely • korábban már járt Etiópiában és Szomáliá­ban: Szerdán:.este. Mogadishuban a. delegáció Mohammed Sziad zéki párt, az Izraeli Munkapárt, valamint a „Demokratikus moz­galom a változásért” a határozati javaslat ellen szavazna. Az AP megjegyezte, az összes izraeli pártok azt akarják, hogy a PFSZ-t zárják ki az arab—iz­raeli béketárgyalásokról, de a munkapárt szerint a javaslat­nak rögzítenie kellene Izrael haj­landóságát a palesztinai probléma megoldásának elősegítésére, a De­mokratikus mozgalom a változá­sért pedig átfogó külpolitikai vi­tát szorgalmaz. (AP) Barre Szomáliái államfővel ta­nácskozott. A közvetítői tevékenység sike­rét kétségessé teszi az a kijelen­tés, amelyet egy Szomáliái dele­gáció vezetője tett Abu Dhabi- ben. Azt mondotta ugyanis: nincs ok arra, hogy valaki is közvetít­sen Addis Abeba és Mogadishu között, mivel Etiópiával az oga- deni gerillák állnak harcban”. A mogadishui rádió szerdai adósában részrehajlással vádolta az Afrikai ’Egységszervezet főtitv kárát azért á kijelentéséért,'hogy KB-AESZvOgadent kEtiópia részé“ nek ismeri el. (MTI) Young felszólalása az apartheid-ellenes világkonferencián LAGOS Az imperialista körök és a nyu­gati monopóliumok, amelyek szé­les körű gazdasági és katonai együttműködést valósítanak meg a pretoriai rezsimmel, közvetle­nül felelősek azért, hogy Afrika déli részén még mindig létezhet­nek a fajüldözés és a gyarmato­sítás tűzfészkei. Ezt hangsúlyoz­za a felszólalók többsége a Lagos- ban folyó apartheid-ellenes világ- konferencián. Andrew Young, az Egyesült Ál­lamok állandó ENSZ-képviselője szerdán Lagosban újságírók előtt szorgalmazta: „politikai és gazda­sági erőt” kellene bevetni, hogy Dél-Afrikát az apartheid-politika feladására kényszerítsék. Egyúttal bizonygatta, hogy a fegyveres harc nem hozhat meg­oldást Afrika délT részében, mint ahogy nem oldhatta meg a közel- keleti problémákat sem. Az Egye­sült Államok sosem fog katonai támogatást nyújtani a fekete kon­tinens déli térségében működő felszabadítási mozgalmaknak . — mondotta Young. (UPI, TASZSZ) Dél-Afrika tagadja, hogy atombombát akar gyarráiii ­Etiópiában súlyos a helyzet Szomália szerint nincs ok a közvetítésre Vacsora Amerika és Kína „közös érdekeinek"jegyében PEKING Cyrus Vance amerikai külügy­miniszter csütörtökön Pekingben megtartotta utolsó eszmecseréjét kínai kollégájával, Huang Huá- val, majd a délután folyamán másfél órás találkozón fogadta őt Hua Kuo-feng, a KKP KB elnö­ke, miniszterelnök. Vance csütörtökön este sajtó- értekezletet tartott, őszinte, ko­moly, nagyon hasznos, építő, konstruktív jellegű — ilyen jel­zőkkel illette a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásait, de a lé­nyeget tekintve ezeknél a minő­sítéseknél többét nem mondott. A konkrétumok iránt érdeklődő újságírókat jobbára azzal hárí­totta el, hogy egyfelől nem óhajt a vendéglátók nevében beszélni, másfelől helytelen volna bármit is mondania addig, amíg nem tesz jelentést Carter elnöknek. Vance nem adott igenlő vá­laszt arra a kérdésre sem, tör­tént-e előrehaladás pekingi útja során a két ország kapcsolatai­nak normalizálását illetően. Itt is csak | annyi volt a hozzá tenni­valója, hogy „hasznos, építő jel­legű” tárgyalásokat folytatott. Maga Vance mindenekelőtt azért találta nagyon fontosnak ittlétét, mert mint mondta, hiszi, hogy hatékony párbeszéd indult el a pekingi és a washingtoni kormány között. Az estének voltaképp egyetlen figyelmet érdemlő mozzanata volt: két nappal ezelőtt az ame­rikai külügyminiszter beszélt Huang Hua díszvacsoráján arról, hogy a külpolitikában két or­szágnak vannak „közös érdekei” s ezt a kínai miniszter megvála­szolatlanul hagyta. Most viszont Huang Hua jelentette ki ugyan­ezt a Vance által adott vacsorán, a kölcsönösség elvének érvénye­sítéseképpen. (MTI) FOKVÁROS John Vorster dél-afrikai mi­n' szterelnök az uralmon levő Nemzeti Párt fokvárosi területi kongresszusán kijelentette: „ha­misak azok az állítások, hogy Pretoria atombomba-kísérletekre készül”. Egyúttal cinikusan hangoztatta, hogy „ha ezek — már mint az ilyen vádaskodások — folytatód­nak, eljön az idő, amikor Dél- Airika azt fogja mondani: eddig és ne tovább”. Közölte: Dél-Af­rika tanulmányozza azt, hogy alá­írja az atomfegyverek terjeszté­sét tiltó szerződést és kész erről párbeszédet kezdeni az Egyesült Államokkal. Vádolta ugyanakkor Washingtont, hogy nem szállít üzemanyagot a dél-afrikai atom­erőművekhez, holott ezt már ki­fizették. (Reuter, AP) A kongresszus lezajlott, a problémák maradtak Az APN szovjet sajtóügynökség a kínai pártkongresszus eredmé­nyeivel foglalkozó csütörtöki kommentárjában egyebek mel­lett a következőket írja: A kongresszus egész munkáját két tényező jellemezte. A Mao- féle politikai irányvonal folyama­tosságának demonstrálása és a „négyek bandájának” elítélése. Hua Kuo-feng és a kongresszus többi szónoka kijelentette, hogy továbbra is magasra emelik Mao lobogóját és követik nyomdokait. Ismét elhangzott a párton belü­li két irányvonal harcáról szóló maoista tézis, amellyel leleplez­ték a négyek pártellenes tevé­kenységét. Ez a tevékenység — mint a politikai beszámolóból ki­derült — arra összpontosult, hogy teljes egészében megreformálják Mao elnök nagy elméletét. A „négyeket” azzal is megvádol­ták, hogy a régi káderek lejára­tása céljából ellenforradalmi po­litikai programot fabrikáltak ösz- sze. A Kínai KP XI. kongresszu­sa tehát igazolta, hogy a párton belül hosszú időn át heves harc folyt. A kongresszuson megállapítot­ták, hogy „a négyek bandájá­nak” szétzúzása az a határkő, amely a 11 esztendeje folyó nagy proletár kulturális forradalom befejeződését jelzi. Ezek szerint a kínai kulturális forradalom csak a közelmúltban ért véget. De mi következik ezután? A fejlesz­tés milyen perspektíváit vázolták fel a kongresszuson? Ténylege­sen nem vetettek fel semmiféle átfogó társadalompolitikai prog­ramot, megelégedtek az általános kinyilatkoztatások hangoztatásá­val. A legfontosabb közülük, hogy meg kell ragadni a döntő lánc­szemet, s általános rendet kell teremteni az országban. Ez a jelmondat meglehetősen régi, s a helyzet ma is távol áll a teljes stabilitástól. Nyilvánvaló­an ez kényszeríti az új kormány­zatot arra, hogy teremtsen ál­talános rendet. A rend megte­remtése érdekében meghirdették a nyolc fő harci feladatot. Az első feladat, hogy befejezzék a „négyek” leleplezésének és bírá­latának nagy harcát. Ezek sze­rint a „négyek” hívei ellen foly­tatódik a harc. A kongresszuson rámutattak, hogy rendezni kell a párt -sorait, és munkastílusát. Ez párttisztogatást jelent. A XI. kongresszus okmányai csupán futólag érintik a gazda­sági fejlesztés problémáit, egy­általán nincs szó a jólét emelésé­vel kapcsolatos feladatokról. Hiá­nyoznak a konlkrét gazdasági tervszámok is. A nyolc fő feladat csupán ál­talában mondja ki, hogy ösztö­nözni kell a termelés fejleszté­sét és el kell érni a népgazdaság fellendítését. Ezen az ingoványos közgazdasági alapon gondolják, hogy Kínából az évszázad végé­ig erős és modern szocialista nagyhatalom lesz. A jelenlegi kí­nai kormányzat — tudatában az ország gazdasági elmaradottságá­nak — meghirdette a mezőgaz­daság, az ipar, a honvédelem, a tudomány és a technika korsze­rűsítésének irányvonalát. Elsősor­ban természetesen a hadiipart és a hadsereget akarják moderni­zálni. A XI. pártkongresszuson ismét elhangzott a felhívás, hogy ösztönözni kell a háború esetére való felkészülést. Ez az ország további militarizálását jelenti. Meg kell jegyezni, hogy a párt újonnan megválasztott vezető szer­veiben erősödött a katonák pozí­ciója. Az új politikai bizottság 23 tagja közül 10 a hadsereg képviselője. Külpolitikai vonatkozásban a kongresszus megerősítette a régi maoista doktrínákat. A kormány­zatnak a korábbi állásponthoz hasonlóan most is az a szándéka, hogy harcoljon a két szuperha­talom — a Szovjetunió és az Egyesült Államok — hegemóniá­ja ellen. Ezzel összefüggésben ér­demes megemlíteni, hogy a kínai sajtóban a kongresszust követő­en — Cyrus Vance amerikai külügyminiszter látogatásával összefüggésben — olyan cikkek kezdtek megjelenni, amelyek hangsúlyozzák a két szuperhata­lom megközelítésében való kü­lönbséget. Az Egyesült Államo­kat nem ostorozzák, miközben a Szovjetuniót továbbra is a legve­szedelmesebb szuperhatalomnak nevezik. A kongresszus politikai beszá­molója ismét állást foglalt a „három világ” koncepciója mel­lett, amely nem fogadja el a po­litikai rendszerek osztálylényegét. Peking e doktrína alapján mű­ködik együtt például a chilei fa­siszta rezsimmel. A párt szervezeti szabályzatá­nak módosításai szintén azt ta­núsítják, hogy a pekingi kor­mányzat hű maradt Mao Ce-tung politikájához. Az APN leszögezi: a Kínai KP XI. kongresszusát Pdkingben az összeforrottság és a győzelmek kongresszusának nevezték. Sajnos korai még összeforrottságról be­szélni, hiszen — és ezt a kong­resszusi okmányok is alátámaszt­ják — a „négyek” elleni harc még nem ért véget. A győzelmek­nek pedig egyelőre nyomuk sincs Kínában. A „négyek” felett ara­tott győzelem még nem jelenti az ország és a párt stabilitásának megteremtését. A leglényegesebb, hogy a kí­nai párt XI. kongresszusán nem oldották meg az ország előtt ál­ló politikai, társadalmi és gaz­dasági problémákat. A Mao-féle politika zsákutcájából még nem találták meg a kiutat, és nem is találhatják meg, mivel Mao Ce- tung valamennyi áltudományos megállapítása érvényben maradt. Ezzel kapcsolatban figyelmet ér­demel Teng Hsziao-ping, a Kínai KP KB alelnöke záróbeszéde, amelyben a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának el­nökhelyettese beismerte, hogy „további útjukon még lesznek cikcakkok”. Hamarosan kiderül, hogy ezek milyenek lesznek. (APN) Namíbia napja Több mint egy évtizedes ha­gyomány, hogy az ENSZ kezde­ményezésére világszerte minden augusztusban megemlékeznek Na­míbia napjáról. Több mint egy év. tizede annak is, hogy a Dél-afri­kai Köztársaság által törvénytele­nül igazgatott ország hazafias erői fegyveres harcot indítottak a független Délnyugat-Afrikáért. Ha a fajüldöző pretoriai rend­szer vezetői néhány éve még úgy gondolták, hogy a szomszédos ország feletti uralmuk örök időkre szól, mára rá kellett ébredniük, hogy a térség hátrányukra meg­változott erőviszonyai, a namíbiai nép erősödő fegyveres küzdelme, s nem utolsósorban saját feszítő belső problémáik megoldást sür­getnek Namíbiában. Vorsterék most amolyan furcsa, felemás takarodót fújnak. Arról beszélnek, hogy végre hajlandók végrehajtani a namíbiai függet­lenség megadására felszólító számtalan ENSZ-határozatot, ma­gát a végrehajtást azonban sajáto­san értelmezik. Eredetileg olyan, a függetlenség kikiáltásáig műkö­dő ideiglenes kormányt akartak létrehozni, amelyet gyakorlatilag Pretoriából irányítottak volna, s amelyben ott a hazafias erők él­csapatának, a Délnyugat-afrikai, Népi Szervezetnek (SWAPO) a képviselői. Erről az elképzelésről öt tőkés hatalom képviselőinek ugyan sikerült lebeszélni a Vors- ter-kormányt, ám az elért komp­romisszum sem túl biztató: a ter­vek szerint az átmeneti időszak­ban a dél-afrikaiak által kineve­zett főkormányzó venné kézbe az ügyek intézését. Nem nehéz kitalálni, miért nyúlik oly hosszúra az elkerül­hetetlen függetlenséget megelő­ző időszak. Namíbia fő ásványi kincsét, a gyémántot, s a stratégiai jelentőségű vanádiumot olyan dél­afrikai társaságok aknázzák ki, amelyek tőkéjét amerikai és nyu­gat-európai cégek adják. Az or­szág hadászati jelentősége sem ki­csiny; szomszédja a haladó úton járó Angola, amely ellen két esz­tendeje éppen namíbiai területről indított inváziót a fajüldöző rend­szer. Végül: Vorster arra számít, hogy a namíbiai függetlenség kés­leltetésével saját rendszerének agóniáját is későbbre tolhatja. A SWAPO azonnali függetlensé­get sürget. Mivel ehhez a Vorster- kabinetre gyakorolt nyugati nyo­más, úgy látszik nem elegendő a namíbiai hazafiak szerint, megol­dást csak a felszabadító küzdelem fokozása hozhat. Namíbia napján — a világ haladó közvéleményé­vel együtt — a magyar nép is szolidaritását nyilvánítja ezzel a harccal. K. G. Tito elnök megkezdte tárgyalásait Koreában Phenjanban csütörtökön meg­kezdődtek a hivatalos tárgyalá­sok Kim ír Szén, a KNDK elnö­ke a Koreai Munkapárt KB fő­titkára és jugoszláv vendége, Jo- szip Broz Tito, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság, a JKSZ elnöke között. Az eszmecsere során Tito el­nök méltatta a két ország kap­csolatait, aláhúzva, hogy azok minden téren kedvezően fejlőd­nek. (MTI) Lázár György Bulgáriába utazik Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke Sztanko Todorovnak, a. Bolgár Népköztársaság miniszter­tanácsa elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos, baráti látogatást tesz a Bolgár Népköz- társaságban. (MTI) fi ft«aÄh(«lAr •,i«;')fl(.'V')ll IÁ / ViVn __________... -_________________ á. l L APZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte L. I. Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökét és A. N. Koszigint, a Szovjetunió mi­niszterelnökét abból az alkalomból, hogy az Arktyika szovjet atom­jégtörő a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tisz­teletére szervezett expedícióban a tengerhajózás történetében elsőként érte el az Északi-sarkot. (MTI) • Magyar delegáció utazott Angolába Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével, csütörtökön delegáció utazott az Angolai Népi Köztársaságba, a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok bővítését és műszak'PTudo- mánvos együttműködés kiterjesztését szolgáló tárgyalások folytatása céljából. (MTI) • Ciprus az ENSZ támogatását kéri A ciprusi kormányt továbbra is foglalkoztatja az a gondolat, hogy felkéri a Biztonsági Tanácsot: rendkívüli-ülésen foglalkozzon a cip­rusi helyzettel, tegyen lépéseket Famagusta török betelepítési terve ellen és hasson oda. hogy a török fel teljesífse a megszálló csapatok kivonásáról szóló ENSZ-határozatokat. A Ciprusi Köztársaság^ ügy­vezető elnöke ősszel New Yorkba utazik, ahol a közgyűlés előtt is­mertetni fogja országa helyzetét. (MTI) • Az ENSZ főtitkára Londonban tárgyalt Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár közel-keleti ténymegállapító kör­útja befejeztével Londonba érkezett, ahol megbeszélést folytatott David Owen brit külügyminiszterrel. (Telefotó—AP—MTI—KS) • SALT-megbeszélés Genfben A Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsége csütörtökön Genfben újabb tanácskozást tartott a hadászati támadó fegyverrend­szerek korlátozásáról. Genfi megfigyelők szerint a szovjet és ame­rikai küldöttség között még számos kérdés tisztázatlan maradt, ezért fokozott várakozás előzi meg Gromiko szovjet és Vance amerikai külügyminiszter szeptember elején Bécsbe tervezett újabb megbe­szélését. • Koleramegbetegedések Ankarában és Djakartában Ankarában eddig 34 gyermek esett a kolera áldozatául — jelentette be csütörtökön a török főváros polgármestere. Más török városok­ból is jelentettek koleramegbetegedéseket, a kormány azonban to­vábbra is tagadja, hogy kolerajárvány van kibontakozóban. Ugyan­csak koleramegbetegedésekről érkezett hír Szumátra-sziget déli ré­széről. (AFP, ÄP)

Next

/
Thumbnails
Contents