Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-21 / 144. szám

PETŐFI Cseresznyeszüret Kecskemétiekről a Pesti Műsor NÉPE Régi helyett új TÜZÉP-telep 37 millió forintos költséggel alakítják ki Kecskeméten a Kis­kőrösi úton a korszerű új TÜZÉP-telepet. A megnyitóra — előreláthatóan — ősszel kerül sor. Az iparvágánnyal ellátott te­lep 85 ezer négyzetméteres terü­letén tüzelőolajat, szenet, fát és építőanyagot kínálnak majd a vevőknek. Megnyitásával egy Időben megszüntetik az aluljáró közelében levő, valamint a Vasút utcai telepet. 0 Az elemi károk miatt a szokásosnál kevesebb cseresznye termett a Bácsalmási Állami Gazdaság mátételki gyümölcsösében. Ami mégis megmaradt a fán, az kiváló minőségű. Most szedik. (Szabó Ferenc felvétele) Itt említjük meg, hogy Az év­ezredek képzőművészete pályázat megfejtőit számonként díjazzák. Az eddigi nyertesek között Bács- Kiskun megyeieket is találunk. Politikai filmklub Kecskeméten VÁLASZOL AZ ILLETÉKES Információk lakástémáról A közelmúltban érkezett szer­kesztőségi postánkból azokat a kecskeméti leveleket gyűjtöttük össze ezúttal, amelyek lakással kapcsolatos kérdéseket tartalmaz­nak. Ezekhez vettük a személyes érdeklődők feljegyzett kérdéseit, is, s megválaszolásukra dr. Nagy Józsefet, a városi tanács igazga­tási osztályának illetékes csoport- vezetőjét kértük meg. Kérdés: Legközelebb mikor vár­ható lakások átadása a Széchenyi- városban? Több lakásvárományos társával együtt erre várja a vá­laszt lapunk hasábjain Uzsoki Ta- másné (Szinnyei-Merse Pál u. 25.) Válasz: — Az elmúlt napokban a Pákozdi-csata utca 14—24. szá­mú, kilencven lakásos épület egy részének műszaki átadása történt meg. Negyvenöt tanácsi bérlakás kiutalása tehát megkezdődött, s a bérház teljes elkészülte, átvétele után, tovább folytatódik. Ugyan­csak átadták a 211 jelű, hatvan lakásos OTP-s házat, amely fe­lett a pénzintézet rendelkezik. To­vábbi tanácsi és OTP-s értékesí- tésű lakások átadása szeptember­től kezdve várható. Kérdés: Mi lett a sorsa az év elején beharangozott ígéretes kez­deményezésnek, amely szerint sorház-elrendezésben, kétszintes, nagy alapterületű lakások építésé­vel segítik megoldani a nagycsa­ládosok problémáját. „ígérték, hogy erre visszatérnek, de eddig Veszélyben a dunai ártér élővilága ), Védettségét sürgeti a megyei tanács • Képünkön: az egyik elhínároso- dott holtág, ahol időnként hal is akad a hálóba. A növekvő oxigénhiány miatt azonban egyre .kevesebb. A Duna alsó szakaszának sza­bályozásával veszélybe került az ártéri erdőség ritka faunája. Az európai víziút kiépítéséhez egye­nesítik, magasítják a partot, s mélyítik a medret. Közben víz­utánpótlás nélkül maradnak az erdőkbe nyúló dunai holtágak, s kiszáradásukkal elpusztul az it­teni vegetáció. A féltés nem ok­talan. A holtágak nyújtanak ívó­helyet a dunai halaknak, régeb­ben 68 fajnak, s a megmaradtak is itt találnak menedéket az élő­víz szennyeződéseitől. A gyakori dunai áradástól, a medrek vizé­től állandóan párás klímában -több ezer gombafaj sarjad az er­dőkben, közülük 130 ismeretlen. Ugyanakkor 67 csiga- és 15 kagy­lófajt tartanak számon a szak­emberek a ritka kétéltűkön és hüllőkön kívül. A holtágak part­falában költ például a jégmadár, s a háborítatlan vizek közelében tanyázik a kerecsensólyom, a bé­kászó sas és más gázlók. A min­dig nedves, hajdani folyamka­nyarulatokban is egyedülálló a növénytársulás. Mindezek védel­mét sürgeti a megyei tanács, s ez ügyben kért szót az országgyűlé­si képviselők bajai ülésén dr. Gajdócsi István megyei tanácsel­nök, Baja képviselője is. AJÁNDÉKOK A MÚZEUMNAK A kecskeméti Városi Moziban alakítják ki az ötven személyes film- klubot, amelyet a politikai oktatás céljaira kívánnak hasznosítani. A -tervek szerint októberre készül el a kis filmszínház, ahol politikai és mozgalmi feladatokkal kapcsolatom filmeket vetítenek. Júniusi tárlat a Kirakat Galériában hiába kerestem az újságban” — írja szemrehányón K. F-né, kecs­keméti olvasónk. Válasz: — Ezzel kapcsolatban hasznos felidézni a nagycsaládos lakásakció lényegét. Az építéshez a területet és az építőanyag laká­sonkénti 300 ezer forintos költsé­gét a tanács biztosítja. A kivite­lezésre a sokgyerekes dolgozójuk lakásgondja megoldásában érde­kelt üzemek vállalkozását, jelent­kezését kérték a városi pártbizott­ság és a tanács által január 25-én összehívott megbeszélésen. Az értekezleten részt vett vál­lalati vezetők akkor az akcióval kapcsolatos kérdéseket tartalmazó ívet kaptak kitöltésre. A hatvan­ból harmincnyolc vállalat küldte vissza az ívet és közülük 38 la­kásra nézve tizenegy vállalat je­lentette be építési szándékát. Ez évi kezdéssel nyolc lakás építését jelezték; kettő-kettő kivitelezését a Fémmunkás Vállalat, a Pince- gazdaság, a Borforgalmi Vállalat és az Erdőgazdaság vállalta ma­gára. A lakások a Hunyadiváros- . ban épülnek fel. A városi tanács műszaki osztálya már megrendel­te az épületek kiviteli terveit. Az elmondottakhoz még annyit: az, hogy eddig csak 38 lakás fel­építését jeleztek a vállalatok, nem zárja ki a további jelentkezéseket. Egyébként a nagycsaládos lakás- építési akció 1980. év után is foly­tatódik, ezért már a jelenlegi tervidőszakban megkezdődik az építői területelőkészítés, s a jö­vő évtől kezdve az igények fel­mérése is. P. I. Baján a járókelők közvetlen közelébe viszik a képzőművésze­ti alkotásokat. A város központ­jának egyik jellegzetes és vonzó helyévé vált a Kirakat Galéria. Naponta több száz sétáló, bevá­sárló ember áll meg a karnyúj­tásnyira levő műtárgyak előtt. A júniusi tárlaton a Türr István Múzeum új szerzeményeinek ösz- szeállítása látható. Az intézmény képzőművészeti gyűjteménye hazai és külföldi magánszemélyek értékes ajándé­kaival is gyarapodott az utóbbi években. Ezekből ad ízelítőt most nyilvánosság előtt a Kira­kat Galéria. A művek egy részét Teles Ede, a bajai születésű szob­rász és éremművész tanítványai, hozzátartozói küldték a Duna- parti városnak. 0 Kisfaludy Stróbl Zsigmondi .Férfiportré Ittas járművezetők, súlyos balesetek Kunfehértó határában Bá- nóczki Sándor 40 éves segédmun­kás, Kunfehértó V. kerület 12. szám alatti lakos lopott motor- kerékpárral, vezetői engedély nélkül, ittas állapotban nagy se­bességgel közlekedett. Egy jobb­ra ívelő kanyarban kisodródott és az árokba borult. Bánóczki Sándort súlyos sérüléssel a kór­házba szállították. Kecskemét határában, az 5-ös számú főútvonalon Bálái Mihály 45 éves, Kecskemét, Belsőnyír 161. szám alatti lakos részegen kerékpározott. Amikor körülte­kintés és irányjelzés nélkül bal­ra kanyarodott, már előzte sze­mélygépkocsijával Radovanovits Svetolik jugoszláv állampolgár, aki a kerékpárosnak ütközött. Bálái Mihályt a mentők a kór­házba szállították. Ittasan vezette segédmotoros kerékpárját Kecskemét belterü­letén, Varga László Kecskemét, Kazinczy utca 2. szóm alatti la­kos. Varga erősen fékezte jár­művét, a segédmotoros kerékpár* megcsúszott, s vezetője a földre zuhant. Varga Lászlót a mentők kórházba szállították. Tabdi belterületén, a Bem Jó­zsef utca 34. számú ház melletti földes úton Vas András buda­pesti lakos személygépkocsijával nem az útviszonyoknak megfele­lő sebességgel közlekedett, s egy iának ütközött. A gépkocsiveze­tőt és három utasát a mentők a kórházba szállították. Kecskemét belterületén Bíró Jánosné Kecskemét. Báthory ut­ca 5. szám alatti lakos körülte­kintés nélkül akart átszaladni a Baromfifeldolgozó Vállalat előtti útszakaszon, s már féktávolságon belül levő Halász István Helvé­cia. Kiskőrösi út 46. szám alatti lakos személygépkocsiéval az asszonyt elütötte. Bíró Jánosnét súlyos sérüléssel» a kórházba szál­lították. Mint megállapították, a balesetért a gyalogost terheli a felelősség. Kecskemét belterületén, a Vil­lám István utca 14. számú ház előtt június 17-én egy Korriár segédmotoros kerékpár elütötte Rédei Andrásné Kecskemét, Mik- lovicsfalu II. utca 13. szám alatt lakó kerékpárost. A rendőr­ség kéri, hogy a baleset szem­tanúi tanúkihallgatás céljából je­lentkezzenek a közlekedési alosz­tályon vagy a legközelebbi rend­őri szervnél. G. G. 1 A fővárosban megjelenő nagy példányszámú műsorfüzet rend­szeresen ismerteti a vidéki kul­turális eseményeket is, tájékoz­tat a színházak bemutatóiról, ter­veiről. közöl portrékat a „Nagy­körúton kívül” dolgozó művé­szekről. naptar A legutóbbi számokban Trokán Péterrel, Ruszt Józseffel ismer­kedtek a lap olvasói. A most kapható 100 oldalas Pesti Műsor „Álmában Lucifert játszik” cím­mel ír Radó Vilmos nyugdíjas igazgatóról. 1977. Június 21., kedd Névnap: Alajos Napkelte: 3 óra 46 perc. Napnyugta: 19 óra 44 perc. Holdkelte: 8 óra 29 perc. Holdnyugta: 22 óra 17 perc. IDŐJÁRÁS A tartalmas, rengeteg olvasni­valót nyújtó szegedi különszám- ban Gábor Miklós és Vass Éva nyilatkozik. A portrécikkek szer­zői szólnak a két művész tervei­ről és a szabadtéri játékokon ál­taluk alakított szerepekről. Mint ismeretes, Shakespeare Lear ki­rály című drámájában lépnek föl. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: június 19-én a középhömérséklet 22,4 (az 50 éves át­lag 20,1), a legmagasabb hőmérséklet 28 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 9, és 0,2 milliméter csapadék hullott. Június 20-án a reggel 7 óra­kor mért hőmérséklet 19,9, délben egy órakor 25, a legalacsonyabb hőmérsék­let 17,2 Celsius-fok volt. — Kajszibarack és sárgadinnye. Már csak néhány napot várat magára a soron következő illatos gyümölcs, a sárgadinnye. Előre­láthatóan kiskunmajsai illetve bajai termelőszövetkezetből ér­keznek az első szállítmányok. 12 —14 nap múlva a barackkedve­lők örülhetnek: kajszibarackot árusítanak zöldségboltjainkban. — Az Építőipari Anyagok ’77 — elnevezésű kiállításra, Kijevbe csaknem száz magyar szakember utazik ezekben a napokban. Az építészekből és szilikátipari szak­emberekből álló csoport a kiál­lítás megtekintésén kívül előadá­sokon, városnézésen és színházi előadáson is résztvesz. — Újdonságok a papírboltok­ban. Indiai pasztell-irónt, cseh grafitceruzát — minden változat­ban — jugoszláv radírgumit és az NSZK-ból származó körző­készletet, rajzeszközöket kínálnak az idén papírboltjainkban a kö­vetkező tanévre. A választékbő­vítés kiterjed a különböző festé­kekre és tintákra —, ebből is bőséges az ellátás. — Befőttexport. Vegyesbefőtt­ből 10, körtebefőttből 2—3 és dzsemből 20 vagonnyit szállíta­nak a Szovjetunióba a közeli he­tekben, a Kalocsai Fűszerpaprika és Konzervipari Vállalat kiskő­rösi üzeméből. — Naponta 25—30 ezer félli­teres és kétdecis palackot tölte­nek meg cseresznye- és barack­pálinkával, rummal, dió-, csá­szárkörte- és őszibaracklikőrrel a Budapesti Likőripari Vállalat ti- szakécskei üdítő- és szeszüzemé­ben. — Próbarendelés. Az Alföldi Cipőgyár kecskeméti üzeméből NSZK-beli nagykereskedelmi vál­lalatok rendeltek tízezer pár var­rott, sportos fiúcipőt. Ha a meg­rendelők elégedettek lesznek a minőséggel — akkor nagyobb tétel cipőt kívánnak a kecske­méti gyárban készíttetni. — Választékbővítés. Nyolc kü­lönböző száraztésztát — levesbe­tétet és makarónifélét — hoznak forgalomba a BÉK-boltok az egész megyében. A jugoszláviai Fidelinka tésztagyár termékeit választékbővítés céljából forgal­mazzák, a kiváló magyar készít­mények mellett. A továbbiakban gyümölcsízű tortaízesítőket — krémeket — is árusótanak a köz­kedvelt piskótakarikákhoz. — Külön szolgáltató műhelyt hozott létre a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet, ahol a tagok ré­szére végeznek kedvezményes áron különböző munkákat. A kisüzemben tavaly 2,4 millió fo­rint értékben többek között ház­táji kisgépeket, személygépkocsi­kat javítottak, lovakat patkoltak. lovas kocsikat újítottak fel, de rendelésre fűrészeltek és darál­tak is. — Üzemmérnökök — diploma- osztás előtt. A kecskeméti Gép­ipari Automatizálási Műszaki Főiskolán az idén kéts/.ázhat- vanheten államvizsgáznak. Közü­lük kétszázhuszan nappali tago­zatosok voltak, negyvenhetén pedig levelező-tagozaton tanul­tak. A diplomaosztásra július 3- án kerül sor. — Naponta 85—90 ezer üveg sört palackoznak a kecskeméti sörlerakat dolgozói. Ebből a mennyiségből látják el a megye- székhelyen kívül a környező községeket is. A nyár folyamán palackozott sört Jugoszláviából és hordósat Csehszlovákiából várnak. Várható időjárás ma estig: változóan, időnként erősen fel­hős idő. Többfelé zápor, zivatar, egy-két helyen jégeső. Sokfelé élénk, helyenként erős, időnként . viharos lökésekkel kísért nyuga­ti, északnyugati szél. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. Távolabbi kilátások péntek reg­gelig : változóan felhős, szeles idővel, a meleg mérséklődik. Többfelé várható záporeső, eső, néhány helyen zivatar. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet 10— 15 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 20— 25 fok között. Jelentős mennyi­ségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalé­kán várható. A Balaton vizének hőmérséklete hétfőn Siófoknál 11 órakor 23 fok volt. (MTI) — A kereskedelmi hálózatfej­lesztési terv szerint Kiskunfélegy­házán 1980-ig csaknem 7 ezer négyzetméterrel növekszik a ke­reskedelmi egységek alapterüle­te. Az új kereskedelmi intézmé­nyek közül jelentős lesz a többi kö­zött a most épülő Körösi úti új lakótelepen az üzletház, amely­ben ABC áruház, iparcikkbolt, valamint vendéglő lesz. — A Dunántúl hatvan mező- gazdasági üzemében jelenleg 8600 hektáron termelik a Buda- flax Lenfonó és Szövőipari Vál­lalat részére a rostlent. Ez adja az alapanyagát annak a 4 és fél ezer tonna lenfonalnak, valamint 30 millió négyzetméter készter­méknek, amely hazánkon kívül még 35 országban talál felvevő piacra. — Tervszerűen munkálkodik a csátaljai kertbarátkor, amelynek háromszáz tagja van. Nyolcva- nan kertészkedéssel foglalkoznak, sokuknak van szerződése a fo­gyasztási szövetkezettel az áruk értékesítésére. — Befejező szakaszába lépett a 450 ágyas SZOT-szálló építése Bük-fürdőn. Az évente több mint félmillió vendéget fogadó léte­sítmény rendelőintézetet is kap, amelyet a fedett fürdő és a gyógyszálló között alakítanak ki. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. JÜNIUS 21. Korszerű oktatástechnikai eszközök. Továbbképzés pedagógusok és népművelők részére. ELŐZETES 27-én 19 órakor: A GHÁNÁI NÉPI EGYÜTTES MŰSORA Belépődíjas. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Június 21., kedd este 7 órakor: Kiskőrösön: MINDEN JÓ, HA VÉGE JÓ MOZI 1977. Június 21.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor LIBERA, SZERELMEM Színes, magyarul beszélő olasz film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor MIÉRT ÖLNEK MEG EGY BIROT7 Színes, magyarul beszélő, olasz bűnügyi film Csak 16 éven felülieknek! MESEMOZI: fél 4 órakor BALTAZÁR, AZ OROSZLÁN Színes német mesefilm-összeállítás STÜDIÖMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor Utoljára láthatják A KÖZVETÍTŐ Színes angol film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgat Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/a Telefon: 12-819, 12-81« (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzöszémlárt Készült a Petőfi Nyomdái n ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka lstvár Index: 25 088 HU ISSN 0133—235X <8 0 Theresa Wertheimer: Női akt

Next

/
Thumbnails
Contents