Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-22 / 145. szám

" * IDŐJÁRÁS Várható Időjárás ma estig: felhős. Időnként erősen felhős Idő, elszórtan kisebb esővel, záporesővel. Helyenként élénk, időnként erős északnyugati, északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22— 27 fok között. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évi. 145. szám Áfa: 90 fillér 1977. június 22. Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak ülését június 22-re, mára összehívták. A Politikai Bizottság a nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató, a tagsági köny­vek cseréjének végrehajtásá­ról szóló jelentés, valamint időszerű kulturális kérdések megvitatását javasolja a Köz­ponti Bizottságnak. (MTI) Leonyid Brezsnyev és Giscard d’Estaing tárgyalásai Rambouillet-ben kedden reggel 10 órakor folytatódtak a tárgya­lások Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke és Giscard d’Estaing francia köztársasági el­nök között. Mint a két küldött­ség szóvivői közölték, ezen a megbeszélésen a kétoldalú gaz­dasági kapcsolatok alakulásáról volt szó, s ezért a munkában részt vett Barre miniszterelnök Is, aki egyben gazdasági és pénz­ügyminiszter, és ő a szovjet— francia „nagybizottság” francia tagozatának elnöke is. A meg­beszélés két és fél óra hosszat tartott. Brezsnyev bevezetőben a fe­szültség enyhítésének kérdései­ről beszélt, és szólt a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgya­lásokról is. Megelégedéssel állapította meg, hogy a feszültség enyhítését il­letően a Szovjetunió és Francia- ország nézetei sok tekintetben egybeesnek és kifejezte megelé­gedését azzal kapcsolatban is, hogy a két fél megegyezett együttes nyilatkozat kiadásában erről a kérdésről. Utalt arra, hogy Franciaország részt vesz a NATO » tevékenységében és az utóbbi időben megerősítette kap­csolatait annak egyes katonai szerveivel is. Giscard d’Estaing válaszában azt mondotta, hogy Franciaor­szág csupán a politikai együtt­működésben vesz részt, katonai politikája független és azt kizá­rólag az ország érdekei határoz­zák meg. A két fél rövid eszmecserét folytatott a közel-keleti helyzet­ről és megállapította, hogy meg­ítélésük sok vonatkozásban azo­nos. A tárgyalások befejeztével Leonyid Brezsnyev Párizsban megkoszorúzta az Ismeretlen Ka­tona sírját a diadalívnél, majd fogadást adott a Szovjetunió pá­rizsi nagykövetségén a nemzet- gyűlés francia—szovjet csoportja, illetve a Francia—Szovjet Bará­ti Társaság vezetői tiszteletére. Ezután Jacques Chirac polgár- mester meghívására rövid láto­gatást tett a párizsi városházán. Este Giscard d’Estaing köztár­sasági elnök adott vacsorát az Elysée-palotában Brezsnyev és a szovjet kuiuóttség tiszteletére. (MTI) TEGNAP ESTE KECSKEMÉTEN MEGNYÍLT az Országjáró Diákok XII. Országos Találkozója A Kommunista If júsági Szövetségnek kevés olyan hosszú múltra visszatekintő rendezvénye van, mint az Országjáró Diákok Országos Találkozója, amelyre az idén már tizen­kettedik alkalommal kerül sor. Tavaly a KISZ KB azt a döntést hozta, hogy a tizenkettedik találkozó Bács-Kiskun’ megyében, Kecskeméten legyen- A megye fiataljai fél évvel ezelőtt kezdték a felkészülést: munkabizottságokat alakítot­tak, hogy a nyitásra minden készen, s rendben várja az or­szág minden részéből összesereglő, mintegy kétezer fiatalt. A Széktói kemping területén — amelyet az Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat az egy hétre a találkozón résztvevők rendelkezésére bocsátott — már hétfőn délelőtt gyülekeztek a fia­talok. Sorra érkeztek a megyék küldöttségei, és a zöld füvön egy­re több színes sátor viritott. Az „országjáró” jelző az érkezés mód­jában is megnyilvánult: vannak kerékpárosok, kismotorosok, busz- szal és vonattal érkezők. Bara­nyából tegnap koradélután futott be az a különvonat, ami háromszáz középiskolást és szakmunkástanu­lót hozott. A csongrádiak Lelle István vezetésével szintén vonat­tal érkeztek, kivéve négyőjüket, akik Makóról kerékpárral tették meg a százhúsz kilométer hosszú utat. A hivatalos megnyitó tegnap este volt Kecskeméten, a fellobo­gózott, transzparensekkel feldíszí­tett Szabadság téren, ahová a fia­talok az Országos Középiskolás röplabda bajnokság csapataival együtt vonultak fel. Pontban fél nyolckor fanfárok zengettek fel. majd elhangzott a himnusz és Németh Ferenc, a KISZ Bács- Kiskun megyei Bizottságának első titkára üdvözölte a megjelenteket, köztük Horváth Istvánt, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bi­zottságának első titkárát és dr, Major Imrét, a megyei tanács el­nökhelyettesét. Dr. Nagy Sándor, a KISZ Köz­ponti Bizottságának titkára ün­nepi beszédét követően Nagy I ászló, Szabolcs-Szatmár megye KISZ Bizottságának első titkára — tavaly Nyiregvházán rendez­ték meg az ODOT-ot — átadta oz országjárók zászlaiát Németh Ferencnek. Az ünnepélves zász­lófelvonás után a fiatalok meg­hallgatták Dinnyés József pol- beat énekes műsorát, majd visz- szatérték a táborba, ahol meden­cebálon ismerkedtek. Az ODOT eseménvsorozatán a megyei találkozón leaiobbaknak bizonyult iskolák csapatai verse­nyeznek. Ma például természet­járó akadályversenyen vesznek részt, saiát maguk főznek ebédet, és haditechnikai bemutatót néz­nek meg. Az esti program kul­turális jellegq műsorral zárul. • A Hajdú megyei csapat kerékpáron érkezett. (Straszer András felvétele) Megnyílt Varsóban S.fí mm 0 lätemmsrnmnii ..... a KGST XXXI. ülésszaka ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Barabás János és Fazekas László, az MTI tudósítói jelentik: A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXI. ülés­szaka kedden délelőtt megkezdte munkáját a varsói Victoria Szálló konferenciatermében. A tanácskozást megnyitva Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterel­nök üdvözölte a tagországok de­legációit és azok vezetőit: Alek-* szej Koszigint, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnökét, Sztan- ko Todorovot, a bolgár miniszter- tanács elnökét, Lubcanir Strougal csehszlovák miniszterelnököt, Car­los Rafael Rodriguez kubai mi­niszterelnök-helyettest, Zsambin Batmönh-ot, a mongol miniszter­tanács elnökét, Willi Stophot, az NDK minisztertanácsának elnö­két, Manea Manescu román mi­niszterelnököt és Lázár Györgyöt, a magyar minisztertanács elnökét. A KGST tagországainak zász- laival díszített teremben a meg­nyitáson jelen voltak a tanács­kozásra érkezett megfigyelők — a Vietnami Szocialista Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság, Angola és Laosz képvi­selői. A tanácskozás munkájában Dobroszav Csulafics, a szövetségi végrehajtó tanács (kormány) al- elnöke vezetésével részt vesz Ju­goszlávia küldöttsége is. Ügyrendi kérdések után a KGST legfelsőbb szerve az első napirendi pont keretében meg­hallgatta Piotr Jaroszewicz be­szédét a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom hatvanadik évfor­dulójáról és a KGST-tagországok testvéri együttműködéséről. Sikeres tanév az MSZMP megyei Oktatási Igazgatóságán A megye politikai oktatásának bázisa az MSZMP Bács-Kiskun megyei Oktatási Igaz­gatósága, amely a megyei pártbizottság által meghatározott középtávú programnak meg­felelően szervezi évről évre a képzést és to­vábbképzést. Az intézményben az esti egyetem 3 éves alap­tagozatán a vizsgák, a szakosító tagozaton pedig az állam­vizsgák már zömmel befejeződtek. Felkerestük Szabó Lajost, az igazgatóság vezetőjét, s arra kértük, foglalja össze a múlt tanév tapasztalatait, szóljon arról, hogy mely vonatkozásokban sikerült előbbre lépni a- korábbiakhoz képest. • Munkásmozgalom-történetből vizsgáznak a mar­xista-leninista esti egyetem végzős hallgatói. lentős tartalmi fejlődést eredmé­nyezett. Maximálisan igyekeztek ki­használni a bentlakásos pártis- kolal oktatás lehetőségeit is. En­nek keretében, 18 különböző tan­folyamon, több mint 900-an bő­vítették politikai ismereteiket, látókörüket. Tavaly szeptember­ben négy propagandista-felkészí­tő tanfolyam indult. Egyebek kö­zött egy öthónapos, alapfokú ká­derképző, valamint két középfo­kú kádertovábbképző taníolya- mot szerveztek. Az utóbbin gaz­daságpolitikai témákat dolgoztak fel. Nyolc, úgynevezett reszortfele­lősi tanfolyamon többek között a különböző munkaterületeken (Folytatás a 2. oldalon.) Elmondta egyebek között, hogy bővült a marxizmus—leninizmus esti egyetem oktatási kerete. A hároméves alaptagozatos osztá­lyokban — 47 csoportban — ösz- szesen 1270-en kezdték meg és 1223-an fejezték be a tanévet. A kétéves szakosító 10 osztályának 284 hallgatója közül 279-en vizs­gáztak. Az esti egyetem egyéves kiegészítő tanfolyamának 8 osz­tályában 163-an indultak szep­temberben, s a tanév végére 157-en maradtak, akik egy-két kivétellel államvizsgáztak is. Az intézmény 9 speciális tan­folyamot szervezett, 191 hallgató­val, akik közül 189-en be is fe­jezték a tanfolyamot. E képzési forma most első ízben tízhónapog volt, s a tapasztalat szerint a hosszabb tanulmányi időszak je­Magasrangú jugoszláv vendégek a Bajai Mezőgazdasági Kombinátban A Bajai Mezőgazdasági Kom­binátba látogatott Nikola Kme- zics a Jugoszláviai Vajdasági Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke, Dusán Knezsevics tarto­mányi külügyi titkárhelyettes, V.rehobár Tihamér, az Újvidéki Mezőgazdasági Akadémia rekto­ra, Stipán Osztrogonácz, a Zom- bori Városi Végrehajtó Tanács elnöke, valamint Sztojan Radi- sics, a Zombori Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója. A vendégeket elkísérte Halász József, hazánk belgrádi nagy­követe és Stróger Pál követség! titkár. A Bajai Mezőgazdasági Kombinátban Bagó Bálint ve­zérigazgató, Szabó Imre, a járási pártbizottság első titkára. Papp György, a városi pártbizottság első titkára és dr. Kincses Fe­renc tanácselnök fogadta" a ven­dégeket. Baja fejlődéséről dr. Kincses Ferenc, a mezőgazdasági kom­binát munkájáról Somogyi Gyu­la vezérigazgató-helyettes adott tájékoztatót. A vendégek ezután megtekintették a kombinát 69 fajtából álló kukorica kísérleti telepét, s az árpa és búza fajta­kísérleti telep 29 fajtájával is­merkedtek. Majd a 77 ezer ser­tést kibocsájtó sertéstelepre láto­gattak. A jugoszláv vendégek és kí­séretük a Bácsalmási Állami Gazdaságot is megtekintették. Végül a Baján épülő húskombi­nátba vezetett útjuk, ahol dr. Horváth István igazgató és Fá- bik Pál építésvezető ismertette a munkát. A jugoszláv Tartományi Vég­rehajtó tanács elnöke a nap ese­ményeit értékelve elmondotta, hogy a látogatás igen hasznos volt. Tovább mélyítette a két nép barátságát és a testvérvá­rosi kapcsolatokat. Szorgalmazta a mezőgazdasági kutatás fej­lesztésében a fokozottabb együtt­működést, a kishatárforgalom bővítését, a szakemberek köl­csönös látogatását, valamint kul­turális és sport kapcsolataink el­mélyítését. Felajánlotta a neme­sített búza és napraforgó mag- ellátást, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy lehetőség nyílik magyar napraforgómag zombori 1 aj feldolgozására. Sz. F. Már csak pár nap van hátra az első félévből, s egyre több üzem jelzi, hogy időarányosan teljesíti termelési tervét. A termelést gátló akadályok leküzdése helyenként komoly erő­feszítéseket igényelt, ám a gazdasági, műszaki vezetők in­tézkedései, valamint az üzemi párt- és tömegszervezetek dolgozókat mozgósító tevékenysége eredményes volt. A Habselyem és Kötöttárugyár kecskeméti gyárának igazgatónője — Mócza Lajosné — arról tájé­koztatott, hogy a tavalyi 205 mil- ■ lió forintos termelési értékkel szemben az idén 240 milliót ter­veztek. A többlettermelés teljesí­téséhez 60-nal kevesebb dolgozó­juk van, mint tavaly volt. A nö­vekvő nyugati export megrende­lések pedig nemcsak örömet, ha­nem gondokat is jelentenek, mert azokat rövidebb határidőkkel és változatosabb csomagolásban Is kell teljesíteni. Emiatt állandó kapcsolatban — nem egyszer harcban — állnak a dobozgyártó üzemekkel, nyomdákkal. A gyár gazdasági és műszaki vezetői gondos gyártáselőkészítés­sel és munkaszervezéssel igyekez­tek megalapozni a 35 millió fo­rinttal felemelt idei terv teljesí­tését. Az üzemi párt- és szakszer­vezet, mint korábban is, a dolgo­zókat mozgósította. Az idén azon­ban új erőként jelentkezett a fő­bizalmi és bizalmi hálózat, amelynek jog- és hatásköre lé­nyegesen bővült. Ebben az évben történt először, hogy a bizalmia­kat nemcsak a termelési :i«;i1á- cióba, hanem a bérkérdések meg­oldásába is bevonták, ami nagy­mértékben növelte ezeknek a szakszervezeti aktivistáknak ale- kintélyét. Egyébként éppen ma veit — mondotta az igazgatónő -- r ki­bővített szakszervezeti ki o t-ági ülés, amelyen a különb« zk nem- részekből és gyárunk telepeiről öt főbizalmi és hus :< n .t 1 m al­mi vett részt. Az s/.b a kormány által jóváhagyott bérrendezést tárgyalta. A bizalmiak is vélemé­nyezték, majd jóváhagyták az üzemrészekre vonatkozó bérfej­lesztési kereteket, sőt munkate­rületükön az üzemrészek vezetői­vel egyeztetve kapcsolódnak majd be a személyekre való bérmegállapításba. A bizalmiak jó hírrel mehettek vissza dolgo­zótársaik közé, mert éves szin­ten személyenként átlagban 3188 forinttal növekszik majd a hab­selyemgyáriak átlagkeresete. Ez havonta mintegy 200—300 forin­tot jelent. Természetesen a bérrendezést az egyéni munkateljesítmények­től függően, differenciáltan hajt­ják végre. A varrónők átlagosan 19,3, a nem termelő fizikai dol­gozók 8,3, az alkalmazottak 7,8 százalékos béremeléssel számol­hatnak. Dolgozóink munkaked­vét ez is növeli majd, s ilv mó­don nemcsak a félévi, hanem éves tervünk túlteljesítésére is számítunk — mondotta végül Mócza Lajosné. 1 < • Képünkön: az előtérben Giscard d’Estaing francia elnök és Barre miniszterelnök, szemben Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents