Petőfi Népe, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-17 / 141. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1977. június 17, A pártmunka az emberekért van... Szabályos interjúnak indult és szabálytalan beszélgetés kerekedett belőle. Azért szabálytalan, mert szinte csak a cikk megírásakor tűnt fel, hogy Szabó Miklós, a kiskunhalasi városi pártbizottság első titkára többet mesélt városáról, a benne élőket közelről érintő és átalakító változásokról, mint a saját tisztségéből adódó feladatokról. Érdekes módon, ez a beszélgetés mégsem távolodott el eredeti céljától, sőt teljesebbé, életközelibbé tette annak a megértését, hogy mit jelent a párt politikai ereje egy város életében, hogyan hatnak, érvényesülnek a központi határozatok az emberek között, akik sokszor talán nem is tudják azonosítani a párt irányelveinek építő befolyását a saját sorsuk alakulásával. — Ha valaki azt kérdezné öntől, hogy miért van szükség mindenütt, így külön ebben a városban is a párt jelenlétére, mit válaszolna? — Nem tartanék neki politikai kiselőadást. Feltételezem, hogy aki ilyet kérdez, alapvető dolgokkal sincs tisztában. Inkább azt tanácsolnám, hogy nézzen szét. Nézze meg, hogy mennyi minden történt ebben az alföldi mezővárosban, ahol valaha a lakosság 52 százaléka élt tanyán és még a város kézműipara sem volt számottevő. Az iparfejlesztésre vonatkozó első adatok éppen a városi pártértekezlet 1959-es jegyzőkönyvében találhatók meg. Ezen az értekezleten, a Város kommunistáinak is célul tűzték ki, az ipar- telepítéssel együttjáró feladatok támogatását. Hogy ez miért volt fontos? Mert nem volt itt semmi. Ipartelep, műhely, gép, szakmunkás, mérnök, még ipari tapasztalat sem. — Akkor miért kellett mégis ipart telepíteni? — Mert a mezőgazdaság fejlesztése nem lett volna célszerű. Ez a földterület gyenge minőségű, valaha mindössze négy aranykoronára értékelték. Nyilván ezzel is magyarázható, hogy a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok bizonytalannak érezték a jövőjüket és tömegesen mentek Barcikára, Budapestre, ipari üzemekbe. A városi népesség is észrevehetően csökkent, amit a hatvanas évek második felében sikerült megállítani. Ez már az iparosítás hatása. Azzal, hogy sikerült megteremteni az ipari termelés alapjait, az itteni népesség is olyan munkalehetőséghez jutott, amely kedvezett az életszínvonal alakulásának is. — Ezek a tények a gazdasági erőviszonyok nagyszabású átrendeződését mutatják, főként a felületes szemlélőnek? — Ez egy fejlődési folyamat, ami egybeesik az ország gazda-, sági érdekeivel és a párt politikai célkitűzéseivel. És ebből a nagy munkából a kommunisták is kivették a részüket. A.városi pártbizottság közreműködött az újonnan letelepített üzemek fogadásánál, jelentős részt vállalat és vállal a munkaerő feltárásában, a munkások szakmai és kulturális színvonalának növelésében. Azelőtt nem volt itt szakképzés. És nekünk középvezetői garnitúrát kellett nevelnünk. Ez volt az első lépés. A városi párt- bizottság kezdeményezésére, a Ganz-MÁVAG vállalta a gépipari technikum létesítését. A gyár fiataljai, sok esetben pártmegbízatásként tartották a szakmai órákat. Ebből az iskolából nőtt ki- a mai üzemvezetők, sőt elmondható több másik gyárról mérnökök derékhada. Ugyanez is, ahol többnyire az ottani pártvezetés ösztönzésére indítottak kihelyezett tagozatokat. Ezekben az években a városi pártbizottság sokat tett azért, hogy a középiskolák fogadják az üzemi osztályokat, termet, tanárokat adjanak. — Most, hogy a város ipari szerkezete kialakultnak tekinthető, mi a legfontosabb teendőjük? — Kiemelten foglalkozunk a Kötöttárugyár letelepítésével, különös tekintettel a szakmunkásképzés helyzetére. A lehetőségekhez mérten segítjük az ipari tanulók kollégiumi elhelyezését. Kezdeményeztük a munkás- szállítás megoldását is. sajnos a Volán nem tud elegendő járatot indítani, ezért több gyár vásárolt saját buszt a munkásainak, ami meglehetősen költséges, de szükség van rá. Enélkül a tanyavilág nem tudná átadni a felszabadult munkaerejét. A jövőt illetően már nem létszám-, hanem technikai fejlesztéssel kívánjuk erősíteni a város iparát. Az ÉPFA Vállalat kiskunhalasi gyárában már megtörtént a termékváltás, most elsősorban a házgyári lakásokba készítenek ajtókat, ablakokat. A változásnak az emberi oldalát is megvizsgáltuk. Az új technológia a munkahelyi közösségek átszer- v^ződésével járt együtt, ami feszültséget is teremtett. Ennek feloldására vb-határozattal köteleztük a munkahelyi vezetőket, a pártszervezeteket és a társadalmi szervezetek képviselőit. Az iparban foglalkoztatottak zöme tanyáról került a gyárakba. Megtanult gépeken dolgozni, de ez önmagában csak a legelső lépcsőfoka, a munkássá válásnak. Megítélése szerint hol tartanak most? — A város történetében az agrárproletariátus volt a legprogresszívebb társadalmi erő. A Tanácsköztársaság eseményei és a felszabadulást követő évek azonban bizonyítják, hogy az agrárproletár mozgalmak emlőin felnőtt munkásosztály aktivizálódott a leggyorsabban. Ma, a nagyüzemi munkásságot tekinthetjük a város leghaladóbb osztályának. Azzal együtt, hogy több szállal is kötődik 10—15 évvel ezelőtti önmagához. A kétlakisággal még számolni kell. Ahhoz, hogy a munkásosztály öntudatában is megerősödjék, a tudását, szakmai és politikai műveltségét kell fokoznunk. Ei a törekvés érezhetően kihat a város kulturális életére. Szép eredményekről adhatnak számot, ezt el kell ismerni. — Igyekszünk nem aprópénzre váltani a közművelődési párt- határozatot, hanem a végrehajtásán dolgozunk. Felhasználunk minden lehetőséget, amelyekkel még színesebbé és tartalmasabbá tehetjük a dolgozók életét. Egyebek között a klubmozgalom is a pártbizottság ösztönzésére bontakozott ki. Sikerült feloldani az intézmények elzártságát. Egy példa. A bejáró ipari tanulóknak külön helyiséget rendeztek be a városi könyvtárban. Így nem az utcán, váróteremben, hanerrv könyvek között töltik a hazautazás és a tanórák vége közötti szabad idejüket. — Feltétlenül említést érdemel az üzemi könyvterjesztés örvendetes alakulása. A BOV 1200 dolgozót foglalkoztató gyárában, évenként 140 ezer forint értékben vásárolnak könyveket. Másutt is hasonló a helyzet. Hogy ezt értékelni tudjuk, nem árt fellapozni az 1970-es népszámlálás adatait. Akkor 7000 ember élt külterületen és 10 százalékuk volt analfabéta. — Azóta 8 ezerre nőtt az iparban, és két és fél ezerre zsugorodott a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. Ekkora mennyiségi ugrás minőségi változást is eredményezett? — Jól tudjuk, hogy a közösségi ember kialakítása társadalmi cél. Abban, hogy Kiskunhalas is igyekszik magáévá tenni ezt a kívánalmat, nagy része van a gyári dolgozók tömeges és lelkes példamutatásának. Tavaly több ezer munkás vett részt a parkerdő létesítésében. Nemcsak az erejüket, a szívüket is beleadták ebbe a munkába. Erre vall az is, hogy a fiatal szakmunkások ezrei, hónapokon keresztül minden szombatjukat és vasárnapjukat a Sóstó melletti ifjúsági park kialakításával töltötték. Ezek a megmozdulások már mind a közösségi ember vénájából fakadnak. Bár a halasi munkásosztály még csak elsőgenerációs és magánviseli korábbi osztályhelyzetének jegyeit, de tény, hogy minden szociális, gazdasági, vagy várospolitikai feladat megoldásában már számíthatunk a kezdeményezőkészségükre, sőt az áldozatvállalásukra is. Gyakran ők azok, akik más társadalmi csoportokat is megmozdítanak. — Nem furcsa, hogy itt ülünk a gimnáziumban, ahol órát készül tartani az esti egyetem hallgatóinak és mindeddig említést sem tett a politikai nevelőmunkáról? — Elnézést kérek, másról sem beszéltem. Nézze, én mondhatok számokat is, hogy például évente 1400-an részesülnek pártoktatásban, de ezekben az adatokban nem mérhetők az igazi eredmények. Az embereknek nem attól lesz világnézetük, hogy elvégeznek egy tanfolyamot. A világnézet vitában születik meg és akkor jó egy szeminárium, ha feltárja a különböző álláspontokat és közös vitában alakítja a résztvevők szemléletét. Ismeri a latin mondást, hogy a történelem az élet tanítómestere? ■ Nekem is az a véleményem, hogy a társadalom eredményei és tévedései egyaránt tanítanak bennünket. Erre kiválóan alkalmasak a politikai oktatásnak ezek a formái. Ezért sem értek egyet, azokkal, akik másodrangú kérdésnek tartják a politikai műveltséget. Persze, enélkül is lehet valaki jó szakember, de akinek nincs politikai iránytűje, az vagy sehogyan sem tájékozódik, vagy esetleg rossz irányba méri be magát. Amivel lehet, hogy csak magának árt, de az is bizonyos, hogy senkinek sem használ. — Fontos tisztséget tölt be, egy város politikai vezetője. Méghozzá ilyen fiatalon? — A kor nem érdembeli állapot. Hogy a 39 évemmel fiatal vagyok-e, azt nem tudom. Az, hogy én ebbe a munkakörbe kerültem, bizalom kérdése. Bizalmat kaptam a város 1600 kommunistájától és Halas vezetőitől. Segítségemre van, hogy otthon vagyok ebben a városban. Ez a' szellemi szülőföldem, sok embert ismerek, ők is engem, jó vagy rossz oldalamról egyaránt. Amit elvárok a párttagoktól, hogy élesztői legyenek a fejlődésnek. Mutassanak személyes példát, képezék magúkat, hogy követni tudják az élettel együttjáró változásokat és másokkal is képesek legyenek megértetni a társadalmi előrehaladás irányát és céljait. A saját megbízatásommal kapcsolatban úgy érzem, hogy ez a pártmunka egy adott ideig tartó szolgálat. De ez a szolgálat az emberekért van. Erről sem párttitkárként, sem magánemberként, egy pillanatig sem szabad elfeledkeznem! .. Vadas Zsuzsa A csend és nyugalom megfizethetetlen • Rend, tisztaság, üde virágoskert várja a beutaltakat a BEK üdülőjében. Kirándultunk Cserkeszőlőre, s felkerestünk néhány kecskeméti vállalat, szövetkezet üdülőjét. — Ilyenkor, nyáron olyan nyüzsgő ez a falucska. Itt ízletes hurka,s kolbász, palacsinta, lángos sül, amott műanyag játékait, mütyür- kéit kínálja a bazáros néni. Amarrébb kézzel kötött kendőket, sálakat, maradék anyagból készült sapkácskákat árulnak a piacosok. A strand szépen gondozott, üdén zöldellő pázsitján pokrócok tarkállnak. A medencében — nyakig merülve a közel negyven fokos gyógyvízbe — ücsörögnek a fürdőzők. Kik azok a kecskemétiek, akik ottjártunkkor Cserkeszőlőn töltötték a hét végét? Ott volt például Márton Mihály a feleségével. Korán reggel érkeztek motorkerékpáron az Autó- és Gépjavító Ipari Szövetkezet hétvégi házába. — A szövetkezet központi telepének portása vagyok — mutatkozott be Márton Mihály. — Negyven évet húztam le a postánál, műszaki főellenőrként mentem nyugdíjba már hét éve. Nem bírtam otthon sokáig. Dolgoztam már a Petőfi Nyomdában és az UNIVER ÁFÉSZ-nél is portásként; öregségemre nyughatatlan lettem. Mindig megfogadom, hogy csak a pihenésnek élek ezentúl, de nem sokáig tart az elhatározás. — Először jártak Cserkeszőlőn? — Már nem is tudjuk, hányszor fürödtünk az itteni strandon — feleli Márton néni. — Jót tesz nekünk ez a gyógyvíz, sokszor ellátogattunk már ide. Ha hideg lesz, akkor sem fogunk unatkozni, mert nagyon szeretjük a természetet, felpattanunk a motorra és megyünk amerre csak zöldet látunk. Minden gyógyszernél többet ér a friss levegő és a csend. — Kényelmesnek találják-e az üdülőt? — Szép szobánk és jól felszerelt konyhánk van — válaszol Márton Mihály. — Még televíziót is nézhetünk. Egyszerre három család nyaralhat itt. most csak kettesben leszünk. Kicsit elhanyagolt a kert, ha lenne kaszám, lekaszálnám a füvet. Azt hiszem, jövünk még ide, hozunk maid virágpalántákat. Egy kis termőföld is elkelne, mert ezen a homokon nem érzik jól magukat a növények. — Elbírja a helikopterünk — csap rá tréfásan Márton néni a motor csomagtartójára — nyár végére olyan virágoskertet varázsolunk ide, mint az otthoni. A Fémmunkás Vállalat Kecskeméti Gyára üdülőjében Tomika, a pekingi palotakutya fogad bennünket buzgó farkcsóválással. A gazdi, Szántó Ernő és felesége második hete üdül a hétvégi házban. A hat kétágyas szoba közül most csak kettő foglalt, Szántóé- kon kívül a Márk házaspár lakik még az üdülőben. Mindennap fürödtünk eddig. — mondja Szántó Ernőné. — Nagyon szép ez az üdülő, van könyvtár, televízió, rádió, hűtőszekrény, hősugárzót, ez utóbbira nemrég még szükségünk volt. A társalgóban jól eltelik az idő a beszélgetéssel, olvasással. A konyhában is minden megtalálható, a galuskaszaggatótól a hús- bárdig, a kávéfőzőtől az arany- ....Mű tányérokig, mi mégis az étteremben ebédeltünk, mert csak így igazi a pihenés. Van szabadtéri konyha és szalonnasütési lehetőség is.. — Minden évben visszatérünk ide — veszi át a szót a férj. — Nekünk, nyugdíjasoknak nem kell fizetnünk a szállásért, sőt szakszervezeti segélyként még étkezési hozzájárulást is kapunk. Igazán elégedettek lehetünk a i »díjasokról való gondoskodással. Mindig a holtszezonban jövünk, mert amint vége az iskolai tanévnek, jönnek a családosok. még csecsemőket is hoznak, hiszen mindennel el tudják látni, olyan jó a felszerelés. A KISZ-esek már mozgolódnak, rengeteg építőanyagot idehord- tak. egy 12 szobás, kétszintes épületet akarnak a-jelenlegi mögé felhúzni. Jövőre már abban is fogadhatják a vendégeket. Az Akácfa utcában a BÉK üdülőiének kertjében csak a gondnokot. Csánvi Istvánnét találjuk. A tarka virágoskertet locsolja, a rend és a tisztaság arra • A Márton házaspár. utal, hogy a takarítással végzett már. Második éve „üzemel” az üdülő — mondja —, négy szobájában négy család fér el egyszerre. Van zuhanyozó, konyha, bogrács. téglából épített szalonnasütő. Ha rossz az idő. a minikönyvtárból válogatva olvasással is el lehet tölteni a napot. A posta nagyon messze van, a napilapokat a postáá kislánytól lehet beszerezni, csak lesni kell egy fél délelőtt, hogy mikor érkezik ebbe az utcába. B. I. Kiemelkedő eredmények a Csepel Művekben • Közeledve az I. félév vegéhez, a Csepel Művek gyárában már több kiemelkedő eredmény született. Az első négy hónap alatt a fémmű huzalhengerműVébcn a tervezettnél mintegy 60 millió forint értékű huzallal többet gyártottak, az alumínium-formaöntödében pedig 1744 tonna helyett 1943 tonna öntvény készült. A Csőgyár ívhajlító üzemében a féléves tervet várhatóan 12 tonnával túlteljesítik, míg a melegen hengerelt csőből a gyors Pilgersoron, csaknem 500 tonnával gyártanak többet. Képünkön a csőívhajlító-üzemet mutatjuk be. Munkások és értelmiségiek • Az értelmiségre vonatkozóan joggal állapította meg a párt XI. kongresszusának beszámolója, hogy „A szocializmus építésében a tudomány, a technika, a kultúra növekvő társadalmi jelentőségével, a tudományos-technikai fejlődéssel párhuzamosan fokozódik az értelmiség szerepe, gyarapodnak sorai.” E politikai összegzés a lényeget fogalmazza meg. A megvalósulásban viszont nagyon fontos szerep jut a részleteknek is. Például annak, hogy a mindennapi munka során hogyan alakul, miképpen fejlődik a munkások és az értelmiségiek közötti közvetlen kapcsolat? Hiszen a politika, a politizálás egészét nem kizárólag az elvek alkotják, hanem a gyakorlati munka és annak részletei is. S ha jól végiggondoljuk e folyamatot, hamar és logikusan eljuthatunk a legátfogóbb elméleti általánosításoktól az egyes emberekig, a közöttük feszülő — vagy hiányzó — kapcsolatokig. Velük együtt teljes — és nélkülük hiányos — a kép. A tapasztalatok szerint a műszaki és az agrárértelmiségieknek van legtöbb, leginkább „élő” kapcsolatuk a munkásokkal. Ami érthető és természetes is, hiszen „termelésközelben” dolgoznak, és munkájuk során naponta lemérhetik, intézkedéseikből, elképzeléseikből mit igazol vissza az élet, és mit korrigál (a realitásokhoz igazítva azt ezzel) a kétkeziek munkatapasztalata, önérzete, osztályöntudata. • Sok érintett értelmiségi szerint igen tanulságos és\sok meghökkentő tényt is felszínre hozó hétköznapi tapasztalatcsere ez. Legdöntőbb ténye: a dolgozók ellenére a még oly kitűnő elképzelés sem valósítható meg — és az, hogy ami találkozik a termelésben részt vevők elképzeléseivel, egyetértésével, az sokkal hamarabb és könnyebben valósággá válik, mint amit ^ „megvalósulási pálya” hivatalos tapasztalatai ígérnek-jeleznek. De csak akkor, ha az érintett értelmiségiek nem a munkások „fölött”, nem a munkások „mellett”, hanem velük együtt, jó emberimunkatársi kapcsolatokat kialakítva tevékenykednek, eltanulva- átvéve közben tőlük a mindennapok néhány elengedhetetlenül fontos elemét: a gyakorlati tények tiszteletét, a gép mellett álló munkás személyiségének respektálását, az őszinte szóki- mondást, a problémák bátor, egyenes fölszínre hozatalát. Már jóval közvetettebbek a lehetőségek a pedagógusok esetében. akik az értelmiségnek legnagyobb és hatásukban talán a legjelentősebb csoportját képviselik. Hogyan teremthet egy pedagógus közvetlen emberi kapcsolatot a munkásokkal? A kérdés távolról sem költői — sőt, konkrétan lehet rá felelni; napjainkban igen sokféleképpen. Jó alkalom erre az „Egy üzem — egy iskola”, de még jobb az „Egy üzem — egy raj”-mozgalom. Egyik sem merülhet ki abban, hogy mosollyal és kézszorítással nyugtázzák az iskolának nyújtott anyagi segítséget. A pedagógusoknak is kezdeményezniük kell: részt vállalni az érintett üzemben az oktatási és-a közművelődési feladatok megoldásából. így a kapcsolat már kölcsönös lesz, egyben szorosabb is, mert ezzel jobban emberközelbe kerül. De említhetjük a családlátogatások; lehetőségét is. Egv-egy ilyen találkozás szintén jó alkalom arra, hogy megismerjék egymás élet- körülményeit és ezzel a bensőségesebb, emberi kapcsolat kialakulását egyengessék. • Találkozni kezdeményezésekkel az irodalmi és a művészeti élet berkeiben is. Az írók terveiben több termelő munkahely meglátogatása is szerepel. Néhány képzőművész ma már nemcsak időnként megforduló vendég, hanem rendszeres látogató az üzemekben. Ezzel fontos köz- művelődési missziót is teljesít, hiszen a maga eszközeivel mindenütt igyekszik formálni a közízlést, fejleszteni a látáskultúrát, megszerettetni a művészetet. De talán még jelentősebb az eközben őt érő hatás: a munka világával való megismerkedés elsődleges élménye. Ami az esetek döntő többségében meghatározó jellegűnek és maradandónak szokott bizonyulni. A Hazafias Népfront helyi szervei — tevékenységük során — már régen fölismerték a munkások és az értelmiségiek közötti kapcsolatteremtésben rájuk háruló fontos szerepet, és igyekeznek is minél több alkalmat teremteni a közvetlen találkozásra — elsősorban természetesen a lakóterületeken, működésük legfontosabb körzeteiben. A cél minden esetben nyilvánvaló: munkások és értelmiségiek ismerjék meg kölcsönösen közelebbről egymást, élet- és munkakörülményeit, az őket foglalkoztató fő kérdéseket, problémákat, egymás örömeit, gondjait. • Emlékezetesek azok a találkozások is, amelyekre a társadalmi munka egy-egy szép akciója ad alkalmat. Amikor önzetlen társadalmi áldozatvállalásból egymás mellett dolgozik az üzemi munkás . és az iskolában, hivatalban dolgozó értelmiségi. Ez nem valamiféle színpadias, alkalmi találkozás, ez — nagyon is tartalmas, nagyon is emberi. Sokakat a közhasznú hobbi gyakorlása hoz közel egymáshoz. A honismereti szakkörökben gyakran látni egy asztalnál ülni olyan munkást és olyan értelmiségit, akit egyaránt a nemes ! lokálpatriotizmus heve fűt. S hasonló példák százaival szolgálhat az öntevékeny művészeti mozgalom is. Különösen a színjátszó együttesek és az énekkarok szolgálnak jó terepül az ilyen kapcsolatteremtésekhez. És utoljára hagytuk az egyik leglényegesebbet: a személyes, akcióhoz nem kapcsolt emberi kezdeményezéseket. Jóleső érzés látni, amikor munkásból lett értelmiségiek annyi törődéssel és szeretettel ápolják azokat a kapcsolatokat. amelyek korábbi munkatársaikhoz fűzik őket. Sokszor náluk keresnek választ az őket foglalkoztató gondokra, problémákra is: hitükből, elszántságukból merítenek újabb ösztönzést a mai, holnapi problémák megoldására, az akadályok leküzdésére. 7 — Talán az ilyen együttlétek- ben ölt leginkább testet az az emberi teljesség, ami az élet igazi értelmét, szépségét adja. Itt válnak a nagy politikai igazságok kézzelfoghatókká, az osztályok és rétegek szövetsége érzelmeken, egyetértésen, bensőséges emberi kapcsolatokon nyugvó barátsággá. S bizonyára nem túlzás az igény: végül idáig kell majd eljutnunk össztársadalmi méretekben is. Nem holnap, talán még nem is holnapután, de mégis korunkban, a fejlett szocializmus felépülésével. P. Z.
