Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-05 / 104. szám

1977. május 5. • PETŐFI NÉPE • C Ballagás: május 14-én Az idén 48000-en végeznek a középiskolákban A középiskolák negyedikes ta­nulói számára küszöbön a balla­gás, majd az érettségi nagy ese­ménye. A ballagást az iskolák­ban május 14-én, szombaton tart­ják, ez a negyedikeseknek az utolsó tanítási nap. A középisko­lákban több mint 48 000-erv feje­zik be az idén tanulmányaikat. Lezárultak a jelentkezések az érettségire. A korábbi évekhez hasonló tapasztalat, hogy a fia­talok túlnyomó többsége nem elégszik meg a középiskolai vég­bizonyítvánnyal, az érettségi bi­zonyítványt is meg akarja sze­rezni. A gimnazisták négy, a szakkö­zépiskolások legkevesebb négy tantárgyból érettségiznek. A gim­nazisták számára kötelező a ma­gyar nyelv és irodalom, valamint a matématika. További két tan­tárgyat kell választaniok a törté­nelem. az idegen nyelvek, a fizi- « ka, a. kémia, a biológia és a föld­rajz közül. Magyar nyelv és irodalomból írásbeli és szóbeli vizsgát is kell tenniük, történe­lemből és földrajzból csak szó­belit, a többi tárgyból a két lehe­tőség közül választhatnak. A szakközépiskolásoknak köte­lezőek a magyar nyelv és iroda­lom, a szakmai elméleti tárgyak, illetve — az iskolatípustól füg­gően — a szakmai gyakorlat. A tovább tanulni szándékozók egyes tárgyakból közös érettségi- felvételi írásbelit tesznek. A kö­zös írásbeliket május 23-án és 24-én bonyolítják le és a mate­matika, valamint a fizika mellett második alkalommal az idén lesz közös írásbeli biológiából is. Az írásbeli érettségi vizsgák május 16-án, hétfőn kezdődnek meg a magyar nyelv és iroda­lommal, és a hét végén zárulnak. A rendelkezések értelmében a szóbeli érettségi vizsgákat jú­nius 9-én meg lehet kezdeni. Te­kintve azonban, hogy az idén a köyiniskolák I—II—III osztályos tanulói számára csak június 11-én. szombaton ér véget a ta­nítás. feltehetően zavarnák az érettségizőkkel egymást. Ezért várhatóan az idén az első szóbeli érettségi vizsaanapot június 13-ában, hétfőben állapítják meg az iskolák. A szóbeli érettséain a tételeket a diákok húzzák. Ha teljes tájé­kozatlanságot árulnak el, az el­nök póttételt is húzathat. (MTI) Ismét előbbre lépnek Az izsáki Egyesült Sárfehér Termelőszövetkezet az elmúlt évi gazdálkodásának eredményei alapján, szintén elnyerte a kiváló címet. A közös gazdaság legfon­tosabb üzemága a kertészet. Fő­ként szőlő- és gyümölcstermesz­téssel foglalkoznak, de emellett fejlesztik a zöldségtermesztést is. A kertészet munkaerő-tartaléka az üzemekben dolgozó asszonyok, lányok, ök, amikor szükség van rá, segítenek a szőlőművelésben, a szüretben, a gyümölcsszedés­ben. Az ipari tevékenységből származó jövedelmet felhasznál­ják a mezőgazdasági termelés fej­lesztésére. Híven a lenini hagyományokhoz Május 5.: a szovjet sajtó napja. Hatvanöt évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg elő­ször a pétervári munkásság le­gális lapjának, a Pravdának az első száma. 1922 óta május 5-ét a szovjet sajtó napjaként ün­nepük. • Az idén megkétszerezik a pritamlnpaprlka-ter- mesztést. Harminc helyett 60 hektáron ültetik ki a palántákat. Ez utóbbiakat fóliasátorban maguk nevelik. KiUltetésük május első felében történik. I • A közös gazdaságban fejlesztik a baromfitenyész­tést is. Erre a célra egy régi istállót építettek át. Az átalakítás lehetővé tette, hogy két szinten, mint­egy 14 ezer darabból álló törzsállományt nevelje­nek. A hibrideket tojástermelés céljára tartják. Kormos János főágazatvezetö és Greguss Jánosné szakmunkás az utolsó előkészületeket végzi az ál­lomány fogadására. • A cipőfelsőrész-készítő üzemben a szocialista brigádok csatlakoztak a csepeliek és a hartaiak fel­hívásához. Számos vállalást tettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára. Az üzem­ben 167-en dolgoznak, két műszakban. Az idén az első negyedévben máris 5 százalékkal több értéket termeltek, mint az előző év hasonló időszakában. Képünkön: Szalai Edit, a Radnóti Miklós szocialista brigád vezetője (az előtérben), aki 130 százalékos tervteljesítést vállalt. (Pásztor Zoltán felvételei) BALATONI KÖRKÉP A'Pravda megjelenése új fejezetet nyitott az orosz és a nemzetközi munkás- sajtó történetében. Kiadá- sának előkészítésében, a szerkesztőségi munka meg­szervezésében részt vett L/jnin: csupán 1912 és 1914 között mintegy 300 cikke jelent meg a lap hasábjain, A Pravda hamarosan nép­szerűvé vált a munkásság körében, s a szigorú cenzúra és az üldöz­tetés ellenére elérte a napi 40 000-es példány számot. Több ízben be­tiltották, de más-más címmel — Szevernaja Pravda, Pravda Truda, Za Pravdu, Proletarszkaja Pravda stb. — újból és újból megjelent. A szovjethatalom hat évtizede alatt soha nem látott fejlődésnek indult a sajtó. A lapok száma kilencszeresére, egyszeri összpéldány- számuk pedig hatvanszorosára nőtt. A Szovjetunióban jelenleg csak­nem S ezer napi- és hetilap jelenik meg 168 millió példány számban. Csupán a IX. ötéves terv időszakában 400 új lapot és 113 folyóiratot alapítottak. A Pravda nemcsak a Moszkvában dolgozó külföldi tudósító kötelező reggeli olvasmánya, hanem ott van szinte valamennyi munkába igyek­vő kezében, táskájában. Fontossága a szovjet társadalomban óriási: hírei, cikkei, állásfoglalásai, s a benne megjelenő hivatalos nyilatko­zatok és közlemények napról napra orientálják a szovjet embereket. Kiemelkedő a Pravda nemzetközi jelentősége, is világszerte figyelem­mel kísérik cikkeit. A lap számos rovata közül jellemző módon a legnépesebb a 60 tagú levelezési rovat, ahova naponta átlag 1000 levél érkezik. A Novoszi- birszki Szociológiai Intézet nemrégiben átfogó elemzést készített a lap tömeghatásáról. A naponta kinyomott több mint 10 millió újság­példány mindegyikét átlagban két-három ember olvassa, vagyis a Pravda olvasótábora több mint 25 millió fő. Ez év márciusában tartotta IV. kongresszusát a Szovjet Űjságírók Szövetsége. A szovjet sajtó képviselői újból biztosították a pártot és a népet, hogy a szovjet sajtó munkatársai hűek lesznek az újságírás felbecsülhetetlen értékű lenini hagyományaihoz és teljes odaadással küzdenek a kommunizmus eszméinek diadaláért. Jó szövetségesre találnak ebben a lapkészítők munkájuk terméké­nek százmilliós olvasótáborában. ' P. M. A május 21—22-én a balaton­füredi vitorlabontó ünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a ba­it,oni nyári szezon. Az irányító, az ellátó és a szolgáltató szer­vek az idén is számottevően fej­lesztették üdülővidéki hálózatu­kat. Balatonakarattyán új víkend- telep épül. Balatonfüreden lát­ványosan terebélyesedik az új Kisfaludy-üdülőtelep. A magán­nyaralókon kívül itt számos több­szintes vállaláti üdülőház Is' épül, új pavilonokkal bővül. Tihanyban tovább „kozmeti­kázzák” a félszigetet és az alsó­parti út mentén élősövényt tele­pítettek. A szezon elején újra megnyitják a felújított motelt. A déli parton a leglátványo­sabb beruházás a balatonföldvári Neptun Szállóé. Az építés rövide­sen befejeződik. Üj stranddal, feltöltött területtel gazdagodik Zamárdi. A SZOT és a vállalati üdülő­házak többségét felújították- és sok helyen új bútorokkal, beren­dezett szobákban várják a be­utaltak első csoportját. (MTI) Erőltetni nem lehet TURISTAKÉNT A BÜKK-FENNSÍKON (I.) Bükkszentkereszt A degesz táskákkal felszerel­kezett, kedélyesen szivarozgató, esténként kávéházakban vagy televízió előtt ücsörgő férfiúk el­kerülik Bükkszentkeresztet, ahol esténként magányosan fütyöré- szik a szél a fák között, s csak néhanapján villan ki a hold su­gara a lombok közül, s ahol kü­lönös meredélyek vágnak neki buzgón a hegyoldalnak. Bent a faluban furcsa számozású utcá­kon kóborolhatni, s ha kérdezős­ködik az idegen, bizonnyal elné­ző mosoly a felelet, hogy egészen nyilvánvaló dolgokat sem tud ... A lexikonokban olvasni arról, hogy milyen is volt néhány tíz évvel ezelőtt a község, amelyet 1940-ig Üjhuta néven ismertek. Mindenképpen összefonódik ki­alakulása az ipartörténetünkkel, már csak az őslakosság foglalko­zása miatt is. Özvegy Kovács Tivadarne is ti­tokzatos arckifejezéssel mesél, csípőre tett kézzel, szigorúan, lecéktetően. — Szentkereszt is huta volt, a romok még meg is vannak — Elmulat a nem is oly messzi hegy felé. Bár a huta eredetileg csupán egy csöppnyi olvasztókemencét jelent, itt, a Bükkben még va­lami mást is. Üvegolvasztót, ame­lyet kezdetben fa-, majd a XVII. századtól széntüzeléssel hevítettek. A Bükkről szóló úti­könyvben olvasható, hogy 1896- ban, a Gyertyán-völgyben még dolgozott is az utolsó huta. — Szlovák a falu — folytatja özv. Kovács Tivadarné — s bár az öregek még mind beszélik a nyelvet, a fiatalabbja csak érti a más szót. Valami magaslat felől torz hangokat fúj felénk a szél. Mu­latságot tartanak egy vállalat idősebb korú férfiai, kibérelvén a turistaházat, mely eképp ván­dorlókat bebocsátani nem tud. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vendéglátó Vállalat vette át az átszervezéskor a Békét, s nyil­vánvalóan kifizetődőbb egészen kiadni az emeletes, felújított épü­letet, mint kóbor, országot járó hátizsákosokra várni. Bükkszent- kereszten is nagy úr az üzlet, ta­pasztaljuk. Szombat este, felkerekedvén, azt firtatjuk, vajon miként tölti víkendje első alkonyát a hely­beli ifjúság. A kocsmában, amit a felirat vendéglőnek hirdet, füst­tel vegyes alkoholszag terjeszke­dik; a fiatal, csinos felszolgálónő keresztnevükön szólítja a vendé­geket, kik mihamar újabb és újabb körök után intenek sörös­poharaik mellől. Száll a dal az estében a füstös helyiségből, ko­ronként más és más katonanóták zengenek baritonhangon kis- és nagykorúak szesszel bejáratott torkából. Egy szolid asztalnál ér­dekes társaság gyűlt össze, mulat­ságukat társasjátékban lelik. Ki tudja a pohár szélére helyezett szalmaszálra úgy tenni tízforin­tosát, hogy az ne billenjen bele az italba. De hát nem most kez­dődött az este, s vele az egyet­len (?) lehetséges szórakozás, az ivászat; remegős a kezük. — Van itt egy kultúrház — közli elcsukló hangon egy baju­szos ifjú — s abban működik egy klub. Időnként. A falu végén pedig — gyújt újabb cigarettára — ott a másik kocsma. Ahol is valaki éppen a negy­venharmadik kisfröccsel öntözi meg kiszáradásra hajlamos nye­lőcsövét. Hatvanas izzók szórják vöröses-sárga fényüket a mula­tókra, kik bízvást felcserélhefők lennének a másik vendéglő lá­togatóival ... Hűvös, tiszta a levegő Bükk- szentkereszten, éjjel még in­kább, nemhiába a Bükk egyik legmagasabban fekvő községe. A faluban tudnak olyan emberről, Társadalmunk szüntelen moz­gásban van. Sokan faluról vá­rosba költöznek. Sokan városon belül is változtatják lakóhelyüket, főként úgy, hogy régi, korszerűt­len otthonaikból új lakónegye­dekbe költöznek. Mások munka­helyet cserélnek, s igyekeznek ah­hoz minél közelebb eső lakáshoz jutni. Ismét sokan ingáznak, és közülük] számosán mindent elkö- \ cinek, hogy végleges letelepedés­sel fejezzék be a vándorlást. Eközben felbomlanak az addig megszokott, ismert rokoni, baráti, szomszédsági közösségek. Az új környezetben sok család úgy érzi magát, mint a partra vetett hal. Fuldoklik a társtalanság miatt, jóllehet, egyetlen lakótömb lélek- száma kiteszi egy község népessé­gét. Hiányzik az elhagyott közössé gek melege, ami huzamosabb idő után — érthetően — rossz közér­zethez vezet. Üdvözölni kell hát minden próbálkozást, szándékot, aminek a célja az így támadt kö­zösség-éhség kielégítése, a ma­gány-érzet feloldása. • özvegy Kovács Tivadarné. akit még soha sem látott doktor, s akinek az a legfőbb panasza, hogy a cseresznye csak augusz­tusban érik. Mondják, egyre drá­gul a telek, s a valamikor bagó­ért szerezhető kő is mind több bankóért cserél gazdát, özv. Ko­vács Tivadarné meséli, hogy koronként leomlik kertjének kő- támlázata, s köbméterenként 60' forintot kérnek a javításra hasz­nálatos kőért. Tiszta, piros téglás, tornácos házak oldalait fürdeti a napfény délelőttönként a község azon ré­szében, ahol méltányos összegért ágyra lelhetnek a turisták fizető­vendég-szobákban, s ahol, ha fel­kaptattak, gőzölögnek a fékes kocsikat húzó mének. Ellenfény­ben, ellenpontozásként néhány ki­lométerre arrébb villogtatják fehér kőfalaikat azok a házak, amelyek alpesi stílusban szolgál­ják gazdáik nyarankénti pihené­sét. A tájból merészen felkiáltó- jeleznek ezek a lakok, százezer forintos szállásai távol lakó em­bereknek. — Már húszéves az unokám — mondja a friss tejjel érkező Ko­vács Tivadarné. — Sárospatakon tanul. — Felemeli az ujját, a na­gyobb nyomaték kedvéért: — Óvónő lesz. Azt mondja, nem jön vissza ide, a faluba. — Mintha attól várná a választ, az ajtónak szegzi a mondatot. — Én magam 1927 óta lakom itt... Jövőre ötven éve lesz, bizony. Ballai József Nem mindegy, azonban, ki — milyen módszerrel szeretné ezt elérni. Mintha az Észak-pesti ÁFÉSZ tiszteletre méltó kísérlete is ezen bukott volna meg: nem gondolták végig ötletük megvaló­sításának következményeit. Mint a tájék üzlethálózatának gazdái elhatározták, hogy közelebb hoz­zák egymáshoz a főváros minden részéből Űjpalotára költözött csa­ládokat. Úgy gondolták, mi sem alkalmasabb mód erre, mint nap­jaink mindent taroló divatja, a vetélkedő Tizenkétezer csa­ládhoz juttattak el barátságos felhívást azzal a kéréssel, hogy egy-egy emelet lakói alakítsanak „válogatott csapatot” és jelent­kezzenek egy vetélkedőre, mely­nek tárgya: ki ismeri jobban szomszédait? Kecsegtető díjakat is tűztek ki: a győztes „emeleti csa­pat” minden családja mini tévét, a helyezettek pedig,nagy összegű vásárlási utalványt nyerhetnek. Sőt még ázokat is díjazzák, akik a selejtezőn túljutottak. Letelt a két hét — ennyi volt a jelentkezési határidő —, de a jó szándékú kezdeményezők nem kis megdöbbenésére egyetlen nevezés sem érkezett. Népszerű hetilapunk, a HH glosszaírója maga is együttérez a csalódott kezdeményezőkkel. Mondván, hogy a sikertelenség „Nemi az ő kudarcuk.” letgazda az ÁFÉSZ-nél magas fo­kon haladó szellemű ember, a 12 ezer család — annak legalább 36 ezer tagja pedig maradi, kon­zervatív. Mert hiszen annyira el­zárkózó, hogy a házbeliekkel való kapcsolatból untig elegendő neki, ha naponta „kurta jónapottal” köszöntheti lakótársait a liftben. Mert ez az elmarasztaló, ne­heztelő megítélés borong elő a kis glossza csattanójából: „Nem az ő kudarcuk”. Tudniillik, nem az ÁFÉSZ-eseké, hanem a lakos­ságé. Holott, szerintünk, maga a di­vat — a vetélkedő — felhajtó­erejére bízott ötlet — „Ki ismeri jobban szomszédait?” — volt ele­ve bukásra ítélt. Annyira „újsze­rű” vetélkedőtéma, hogy egyene­sen megborzongató. Nem azért, mintha csakugyan olyan nagyfokú volna már elzár- kózottságunk, visszavonultságunk „az én váram, az én házam” biz­tonságos sáncai mögé. Hanem mert rögtön meglepik az embert a visszás érzések. Hogy jövök én ahhoz, hogy amit szomszédaimról tudok, „ver­senyszerűen”, nyilvánosság előtt tegyem közhírré? Hogy nem lehet ilyen rosszin­dulatú előítélettel fogadni egy „sokat ígérő közös játék”-ot? Ugyan kérem. Ki garantálná, hogy hol van a határa a szomszédaink­ról való „lexikális” ismeretek be­gyűjtésének? Mert hisz’ — játék, nem játék — vetélkedésről van szó. amiben, ha már belemegy az ember, még játszásiból is — le akarja főzni a másikat. Az „er­kölcsi siker” kedvéért is, amire nívós ráadás lenne a mini tévé meg a nagy összegű vásárlási utalvány és egyéb díjak. Mániákus „szomszéd-kutatók” eljuthatnának a jólértesültség olyan magaslatára, hogy „tudá­suk” egyenesen eltörpítené még a lehallgatókészülékek képessége­it is. riasztó ösztökélés, hogy — nosza, csapjunk egy vetélkedőt, s az ar­ra való ügyes- alapos felkészülés során olyan tiszta képünk lesz szomszédainkról, mint a kristály. De pont a versenyszerűen össze- kr.iapált „alaposság” rejtegethet magában olyan veszélyeket, amik bekövetkeztével inkább szakadé­kok támadnának a lakótársak kö­zött. Ezt a vetélkedés szintjére emelt barátkozást igencsak keve­sen fogadnák rokonszenvvel más­hol is. Nem csoda az újpalotaiak teljes elutasító válasza. Hanem hát kié? — vetődik fel bennünk az esetről olvasván. A glosszaíró szerint elgondolkaztató az ÁFÉSZ ötletének fiaskója. Nem .árt azonban a „másik fél” olda­láról sem eltöprengeni az „ügyön”. Mert azt azért nem le­het ország-világ előtt kategoriku­san leszögezni, hogy a néhány öt­Egymás megismerésének van­nak ennél biztatóbb, értelmesebb- több humánus sikerrel kecsegtető, és mán jó ideje gyümölcsöző for­mái, módszerei, útjai. Amik azon a gyakorlatilag messzi időktől ki­próbált igazságon alapulnak, hogy ai emberekről mindenekelőtt tet­tei állítanak ki bizonyítványt, és nem mesterkélt, erőltetett infor­matív fogások. Hogyan is menné­nek bele a szomszédság „vetélke- dős” megismerésébe pár hónapja, vagy akár egy-két éve együvé ke­rült emberek? Igaz. hogy van egy régi közmondás, amely szerint lakva ismeri meg egymást az em­ber. Ám ez egyrészt ugyancsak ré­gi életformák, életvitelek, élet­tempók közt „érett” közhellyé, másrészt magában hordoz bizo­nyos huzamossági tartalmat is. Az új életkörülmények, új kör­nyezet megszokásának átmeneti bizonytalanságában meglehetősen Hogy a hétköznapi, egyszerű, tehát természetes kapcsolatterem­tés, megismerkedés olyan formáit említsük, amik a mi társadalmi rendünkben — a cselekedetek, tettek, a munka elsődleges érték­mérése szerint alakultak ki. s tö­kéletesednek, finomodnak. Ilye­nek a környezetünk lakályosabbá tételéért közös elhatározással vég­zett társadalmi munkák. Köze­lebb tudunk kerülni egymáshoz a lakóbizottságban folytatott tevé­kenykedéssel, ami szintén a nagy szomszédság javát, tehát a ma­gunkét is szolgálja. Vagy ve­gyük a legklasszikusabb közössé­geket: a szocialista brigádokat. Ezeket is jórészt a cikkünkbe? már többször citált életformavál­tással — az egykori közösségek, viszonylatok felbomlásával, meg­változásával — előállt hiányérzet hívta életre. Annak az öröm- és biztonságérzetnek a keresése, amit akkor találtak meg, mikor a kö­zösségvágy szocialista brigáddá válásban öltött testet: jó együtt lenni, egymásért is élni. Lehet, a „Ki ismeri jobban szomszédját?” vetélkedő ötlet ki­találói minderre lekicsinylőén fa­nyalognának: „Jó, ezt ismerjük, ai könyökünkön jön ki ... De túl is kell már menni ezeken a sab­lonná vált módokon." — Holott nem túlmenni, hanem legfőbb- képpaki a munkamozgalomban ki­alakult formákon belül szükséges, időszerű továbblépnünk azok tar­talmi színesítésével, gazdagításá­val. csiszolásával. Az imént emlí­tett „ismerkedési” módokon kí­vül számosat felsorolhatnánk még, dd ennyi is elég a közös vo­nások érzékeltetésére. A saját ér­deken túl másokért is vállalt munkálkodás mindegyiket alap- kritériumként jellemzi. Ezekben a közösségekben tesz szert igazán az ember olyan jel­lemvonásokra, amik megadják a természetes készséget a szomszé­dainkhoz való mind melegebb kö­zeledésre is... Arra a bizonyos vetélkedőre méltán rámondhatjuk az ironikus szólást: Ami még nem megy, ne erőltessük. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents