Petőfi Népe, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-05 / 104. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1977. május 5.

Dialektikus gondolkodás, történeti szemlélet

A DIALEKTIKA és a történetiség elve a marxista világnézet térhódításával — társadalmunk köznapi tudatának részévé lett, általánosan ismert és elfogadott gondolattá vált,- Hogy a világot, a társadalmat nem kész dolgok összességeként, hanem folyamatként, ellentmondásaiban és fejlődésében lehet csak felfogni és megérteni — ez a marxizmusban csak valamennyire is jártas ember számára ma már magától értetődő nézetnek számít, szinte evidencia. De egészen más dolog ezt ismerni és elismerni, és egészén más ezt a valóság, különösen jelenlegi társadalmi viszonyaink megismerésében érvényesíteni és sokoldalúan alkalmazni is tudni. Pedig fejlődő szocialista társadalmunk mind határozottabban állítja elénk ezt a követelményt: az MSZMP Központi Bizottságának tavaly októberi határozata ezért szól olyan hangsúlyozottan a dialektikus gondolkodás, a történeti szemlélet kérdéseiről.

A dialektika legfontosabb gondolata az ellentmondás elve: minden tárgy és jelenség ellentétes oldalak egységéből és harcából ál, a fejlődés, a haladás (vagy visszafejlődés) pedig nem más, mint az ellentmondások megoldási folyamata, amely a mennyiségi változások minőségi változásokba való átcsapása útján érvényesül. Ezt megtanulni, pusztán tananyagként elsajátítani viszonylag egyszerű és könnyű feladat. Sokkal nehezebb és bonyolultabb viszont gondolkodási módszerré és készséggé változtatni a dialektikus szemléletet. A dialektika gondolatai sokszor holt ismeretek, sémák maradnak. (Paradox jelenség ez, hiszen a dialektika éppen az állandóság, a megkövesülés tagadása, az állandó változás, az ellentmondások tételezése.) Vagy ami szintén gyakran előfordul: a valóban dialektikus gondolkodás helyett valamiféle vulgáris „egy- részt-másrészt”, „ez is — az is” szemlélet érvényesül. Ennek pedig már semmi köze a dialektikához — ez eklektikus gondolkodás, szofisztika; magyarán szócséplés.

AZ ELLENTMONDÁS ugyanis nem pusztán azt jelenti, hogy valami „ez is és az is”. A múlt század közepén a kapitalizmus kispolgári kritikusa, Proudhon lépett fel azzal az elgondolással, hogy a kapitalizmus „egyrész” nyomort, elnyomást, embertelenséget teremtett, „másrészt” a feudális hierarchia helyett létrehozta a:; emberek (jogi) egyenlőségét, a termelés nagyarányú fejlődését, a civilizáció kiterjedését. Proudhon szerint a tőkés társadalmat olyan módon lehet megreformálni, hogy a „jó” vonásai megőrzése mellett rossz” tulajdonságait meg kell szüntetni. Marx világosan rámutatott ennek lehetetlenségére: ami a kapitalizmusban „jó” és „rossz”, az nem egymástól függetlenül, hanem egymást feltételezve és erősítve létezik. Ezért a tőkés társadalom embertelen viszonyait nem lehet megszüntetni oly módon, hogy ugyanakkor megmaradjon a tőkés magántulajdon (vagy ahogy Proudhon képzelte: a tőkés tulajdon „kis” tulajdonná tétele). A tényleges megoldás csak a szocialista forradalom útja lehet, amely a tőkés társadalom alapvető ellentmondását, a termelés társadalmasodásának és a tőkés elsajátításnak az ellentmondását számolja fel.

NEM VÉLETLENÜL idéztük fel a proudhoni gondolatmenetét. A dialektika hasonló jellegű eltorzítása, félreértése ma is sok kérdés megítélésében fellelhető. Mert vegyük például a szocializmus egyik alapvető kérdését, a munka szerinti elosztás elvét. Már Marx kimutatta, hogy a szocializmusnak, „a kommunizmus első szakaszának” ez a sajátossága egyenlőtlenséget rejt magában, hiszen egyenlő mércével méri az egyenlőtlen embereket (akiknek képzettségük, munkabírásuk, családi helyzetük nagyon is eltérő.) Ugyanakkor a munka szerinti elosztás a tőkés társadalom magán- tulajdonon alapuló egyenlőtlenségével szemben alapvető egyenlőséget is teremt: nem a vagyon, a tulajdon, hanem a munka válik az emberek megítélésének döntő szempontjává. Valóságos ellentmondással van tehát dolgunk, ami korántsem intézhető el azzal a sommás megállapítással, hogy a munka szerinti elosztás egyenlőség is és egyenlőtlenség is egyszerre. Az ellentmondásnak ez a felületi kezelése ugyanis könnyen álmegoldásokra csábít, s például az „egyenlősdi” bevezetésében látná az ellentmondás megoldásának útját.

Márpedig nyilvánvaló, hogy ez az út járhatatlan — mint a szocializmus» építésének eddigi tapasztalatai is bizonyították —, hiszen fejlődésünk egyik fontos

mozgatóenergiáját korlátozná, s a formális anyagi egyenlőség mögött sokasodnának és mélyül- nének a rejtett egyenlőtlenségek. Mert csakis a munka, a több és a jobb munka évtizedei vezethetnek majd el az egyenlőség magasabb szintjéhez, ahhoz, hogy mindenki képességei szerint dolgozzon és szükségletei szerint részesedjék a megtermelt javakból.

PERSZE A MUNKA SZERINTI elosztás egyenlőtlenségeket is teremtő hatását addig is lehet és kell is enyhíteni. Ez pedig főleg a felnövekvő nemzedékek egyeniVuüindulás!” esélyeinek, az egyenlőbb anyagi és kulturális lehetősegek megteremtésének a szüksé- gességét jelenti. Azt, hogy a kü- ‘ lonbozo rétegekből, eltérő anyagi es kulturális szinten álló családi környezetből kikerülő fiatalok szocializációját (a társadalmi munkamegosztásba való beilleszkedésüket) ne nehezítsék hátrányos körülmények. Pártunk XI kongresszusán elfogadott programnyilatkozata ezért hangsúlyozza: „A bérpolitikában következetesebben kell érvényesíteni az egyenlő munkáért egyenlő bér elvet, a több és a jobb, valamint a nehezebb és a bonyolultabb munka magasabb díjazását”. S ugyanakkor ezzel összefüggés- ben megállapítja: „A családok jövedelmi színvonala egyrészt az Jövedelmekben meglevő különbségek csökkenésével, másrészt a társadalmi juttatások rendszerének továbbfejlesztésével fog közeledni egymáshoz."

Egyfajta vulgarizált szemlélet, a dialektika leegyszerűsített vál- t ozat a figyelhető meg olykor a különböző érdekek viszonyának megítélésében is. Néha mereven szembeállítják a társadalmi érdekeket a csoport és az egyéni érdekkel. E felfogás szerint a társadalmi érdek nevében el kell torlaszolni a „szűk” csoport az „önző” egyéni érdekek érvényesülési útját. Ez a nézet logikailag megintcsak egy valóságos ellentmondás jelenség-szinten való megragadásán alapszik: eleve merev ellentétet konstruál a társadalmi érdek, valamint a csoport es egyéni érdekek között. Pedig a társadalmi érdekeket akkor tudjuk valóban hatékonyan érvényre juttatni, ha a részérdekek megfelelő egyeztetésével a csoport és egyéni érdekeket bekapcsoljuk a nagyobb közösség, a társadalom érdekeinek megvalósulási folyamatába.

A DIALEKTIKUS gondolkodás, a valóság dialektikus megismerésének egyik jelentős mozzanata a történetiség elve, a jelenségek történeti szemlélete. Hogy mindennek története van hogy a valóság az elmúlás és a keletkezés dialektikus folyamata — ez me- gintcsak olyan gondolat, amely széles körben ismert és elfogadott. Ennek ellenére sem mondhatjuk azonban azt, hogy a történeti szemlélet valóban mélyen beépült volna gondolkodásunk szerkezetébe. A történeti szemléletet sokan azonosnak vélik a múlt eseményeinek egyszerű leírásával, gyakran kiragadott történelmi analógiák segítségével próbálnak eligazodni mai társadalmi viszonyaink között.

így például nem értik meg, hogy társadalmunk mai nehézségei (infrastruktúránk viszonylagos elmaradottsága, gazdaságunk szerkezeti, aránytalanságai stb.) hogyan függnek össze még felszabadulás előtti történelmünkkel, a múlt örökségével. Ebből aztán egyfajta türelmetlen magatartás tagad, amely nem veszi figyelembe, hogy gazdaságunk fejlettsége, anyagi erőforrásaink mit tesznek jelenleg lehetővé, és minek a megoldása nem lehetséges még ma, vagy egyhamar.

De ugyanilyen történelmietlen az a felfogás is, amely túlértékeli a kapitalizmusból örökölt „anyajegyeket”, s figyelmen kívül hagyja szocialista építésünk évtizedeinek történelmi jelentőségű eredményeit. Pedig ha minden mai problémánkat, minden tudati, magatartásbeli és életmódbeli torzulást pusztán a kapitalista múlt örökségének számlájára írnánk, akkor éppen mai feladatainkat nem láthatnánk világosan, nem tudnánk eldönteni, hogy mit csináltunk mi rosszul, mit kell nekünk megoldani.

A MÜLT ÉS A JELEN törté- netietlen megközelítése súlyos hibákhoz vezethet. De nem képzelhetjük el történelmietlenül a jövőt sem. A fejlett szocialista társadalom építése sem fogható fel egyenes volnaként, ellentmondások, váratlan nehézségek, esetleges megtorpanások nélkül. Hogy fejlődő szocialista társadalmunk bonyolult viszonyai, a folyamatosan felmerülő új feladatok között eligazodhassunk, meghatározhassuk tevékenységünk alapvonalait — ennek nélkülözhetetlen tudati feltétele a dialektikus gondolkodás, a történeti szemlélet.

1. Gy.

Beszélgetés egy gyári pártvezetőség titkárával

„Ügy dolgozunk-e, mint a tulajdonosok?...’1

Egy alkalommal, talán két évvel ezelőtt a pártszervezeti munka hatékonyságának feltételeiről beszélgettünk Hajdú Kornéllal, a ZIM kecskeméti gyára pártvezetőségének titkárával. Partnerem — aki egyben a városi párt-végrehajtóbizottság tagja — az egyik legfontosabb feltételként azt az érzékenységet említette, amellyel az adott pártvezetőség a mindennapi munkát végzi, amellyel a párttagságot a mindenkor legfontosabb helyi feladatokra előkészíti, s azok végrehajtásában segíti.

Megemlítve, hogy a gyárban ilyen célból évente 3 napos felkészítést tartanak az alap- szervezeti vezetőségek tagjainak, Hajdú Kornél hozzátette: nagy fontosságot tulajdonítanak a termelési agitációnak; azt szeretnék elérni, hogy minden dolgozó becsülje meg a saját munkáját, mert másokét is csak így értékelheti igazán. Ebben a folyamatban nagyon lényeges annak tudatosítása, hogy mit, miért, hogyan kell csinálni.

— Vajon napjainkban milyen tennivalót tart' a leglényegesebbnek az alapszervezetek munkájában a gyári pártvezetőség titkára?

Hajdú Kornél pedig, minthogy résztvevője volt a szocialista brigádvezetők országos tanácskozásának, az ott szerzett élményével kezdte" válaszát.

— Nagyszerű érzés volt tapasztalni, hogv a szocialista brigádmozgalom az országépítésben és a szocialista tudatformálásban milyen nagy erővé vált. Azt hiszem, szocialista építőmunkánk fontos szakaszában került sor erre az országos értekezletre. Az ötödik ötéves terv eddig eltelt időszakának eredményeiből, gondjaiból ugyanis reálisan meg tudjuk fogalmazni a szocialista munkaverseny feladatait a gazdaság további javítására. Másfelől meg mérleget vonhattunk, bogy pártunk XI. kongresszusa határozatainak Végrehajtása során milyen eredményeket értünk el a tudat szocialista átalakításában.

S ezzel érintettem a lényeget: a tudatformáló munkának tulajdonítok igen nagy jelentőséget.

Rögtön hozzáteszem azonban, hogy az összes többi feladattal együtt. Pártvezetőségünk gondojük. De vajon mindig úgy dolgozunk, mint tulajdonosok? Nem hiszem, hogy részletezni kellene, milyen tartalékok vannak ezen a téren.

Makarenko mondta: szocialista embert nevelni csakis szocialista közösségben lehet. A szocialista brigádok már rendelkeznek szocialista vonásokkal; ezek erősödésével, kiteljesedésével megvalósíthatják ezt a funkciót. Leegyszerűsítve: annak eléréséről van szó, hogy minden dolgozó becsülje a saját munkáját, annak értékét, s ezen keresztül másokét is.

Amilyen egyszerű ezt elmondani, olyan nehéz a hétköznapok gyakorlatában megvalósítani. Nélkülözhetetlen ehhez a marxista szemlélet erősítése, a szakmai és általános műveltség gyarapítása, a munkahelyi demokrácia élővé tétele és a közéletiség. És ebben, a végső soron szorosan összefüggő láncolatban a marxista— leninista szemléletformálás a legfontosabb tényező.

Társadalmi életünk bármely területét vizsgáljuk, vagy gazdasági építőmunkánkat, csakis ennek alapján lehet megfelelő választ adni a felvetődő kérdésekre. Ennek alapján lehetséges távlatot adni a szabad idő értelmes

san ügyel rá, hogy a párthatározatok végrehajtása komplexen, együttesen történjék, s nem különválasztva például a nő-, vágy éppen ifjúságpolitikai tennivalóktól.

— Lenne szíves példákkal alátámasztva kifejteni, miért tekinti oly jelentősnek a tudatformálást?

— Szívesen. Annál is inkább, mert meggyőződésem — a brigádmozgalomnál maradva —, hogy a szocialista brigádok a fejlődés ellenére, nem értek el olyan eredményeket, amilyenekre adottak a lehetőségek, a körülmények. Ezt, a jóllehet nagyon kritikusan hangzó állításomat egyetlen tényezőhöz kötöm: a tulajdonosi szemlélethez, a közös dolgainkhoz, a termeléshez való viszonyuláshoz.

Elgondolkoztató, hogy a fejlett tőkés országokban az egy munkaórára jutó teljesítmény kétszer akkora, de a szocialista országokban is jóval nagyobb, mint nálunk.

Koromnál fogva csak hallomásból tudom, hogy egy időben volt nálunk egy ilyen jelszó: „Tiéd az ország, magadnak építed.” Ügy gondolom, e jelszó tartalma ma hatványozottan igaz: társadalmunkat magunknak építeltöltéséhez, ahhoz, hogyan lehet okosan gazdálkodni a munkaidővel, hogyan lehet szocialista módon élni.

— Meglátása szerint, hogyan lehet e tekintetben gyorsítani az előrehaladást, milyen módon lehetséges a szemléletformálás hatékonyabbá tétele?

— Véleményem szerint, mindenekelőtt az eddiginél sokkal nagyobb segítséget kell nyújtani a politikai, tömegszervezeti és gazdasági vezetésnek a szocialista brigádok ilyen jellegű tevékenységéhez. Mi itt, a Zománcipari Művek Kecskeméti Gyárában valljuk, hogy mint a társadalmi élet valamennyi területén, a szocialista brigádmozgalomban is érvényre kell juttatni a pártirányítást a kommunisták útján.

Éppen ezért rendszeresen konzultálni velük a gazdasági és a gyári társadalompolitikai feladatokról. A kommunisták a brigádokat így már egységesen kialakított álláspont alapján tudják tájékoztatni. Továbbá nagyon fontosnak tartjuk és már harmadik éve gyakorlat nálunk, hogy a gyár előzetes tervét a szocialista brigádok elé visszük megvitatásra. És a közösen kialakított vélemények alapján véglegesítjük azt.

A szemléletformálásnak, a tulajdonosi szemlélet fejlesztésének olyan formái ezek, amelyeknek a hatékonyságát közvetlenül mérni nagyon nehéz, de feltétlenül jó munkahelyi légkört teremt, és jótékonyan hat a termelésre. Ennek tudható be, hogy a nehezebb körülmények ellenére teljesíteni tudtuk éves terveinket, hogy a megyében szocialista brigádjaink csatlakoztak elsőként a csepeli felhíváshoz, hogy gyári kollektívánk egybehangzóan vállalta a harmadik műszak indítását, megértette szükségességét.

. És hadd tegyem hozzá végül: a szemléletformáló tevékenységünk eredményének tekintjük, hogy a gyár dolgozóinak több, mint 80 százaléka vesz részt évente a politikai és szakmai képzésben, 37 százalékuk választott közéleti funkciót lát el a gyári, vállalati, városi, megyei politikai és tömegszervezetekben.

— Köszönöm a beszélgetést.

Perny Irén

Gyártórendszerek megbízhatósága

Napjainkban a számítógépes termelésirányítás bevezetésének lehetősége egyre inkább előtérbe hozza a gyártórendszerek megbízhatóságának kérdéseit. Olyan üzemek, melyekben azt fontolgatják, hogy a termelés programozását, a termelési mutatok naprakész nyilvántartását számítógéppel végeztetik, a számítógép alkalmazásának számos előnye mellett figyelembe kell vennióK. annak üzemi feltételeit is. Nyilvánvaló, hogy a számítógépes termelésirányítás csak akkor töltheti be rendeltetésszerűen a szerepét, ha az általa irányított gyártórendszer megbízhatósága eleri azt a szintet, amelyen a termelést zavaró tényezők jellege és nagysága a tervezés során kellő biztonsággal meghatározható. Ez akkor lehetséges, ha a gyártórendszer egyre közelebb kerül a szinthez, melyen az adott gyártmányt képes megfelelő minőségben, optimális költséggel és folyamatosan előállítani. Ehhez megfelelő képzettségű szakemberek és a kellően korszerű géppark mellett az is szükséges, hogy az érett konstrukciójú gyártmányt biztonságos technológiával és kellő darabszámban állítsák elő.

Az ilyen rendszereknél a gyártást már az előkészítés során a tervezett biztonsággal lehet uralni. Nem szorul bizonyításra az a körülmény, hogy ha a gyártó- rendszer nem megbízható, a gyártmány sem az.

A megbízhatóság minőségi tényező is

A megbízhatóság a gyártmány minőségének egyik tényezője. Azt fejezi ki, hogy a megfigyelt egység a működési tulajdonságait egy meghatározott ideig megtartja.

A megbízhatóság a gyártórendszer oldaláról az ismételhetőségi megbízhatóságot jelenti, vagyis a gyártási folyamatnak a gyártási pontosságra gyakorolt hatását méri le. A gyártórendszer megbízhatósága is minőségi tényező, melynek mértéke legegyszerűbben a gyártás során fellépő se- lejtek jellege és mennyisége alapján határozható meg, de alakulásában még számos tényező közrejátszik.

A gyártástervezés során kialakított modell és a valóság a megbízhatóság növelése érdekében egyre kevéssé térhet csak el egymástól. Megbízható gyártórendszereknél ez az eltérés nem lépi túl azt a megengedett mértéket, melyet a rendszer — rugalmassága és tartalékai révén — elbír. Az eltérés a zavar természetétől függően lehet pozitív és negatív irányú (pl. új gyártmányok bevezetése, ill. gépkiesés). A zavarok, de különösen a negatív irányú eltérések kiküszöbölésére zavartartalékokat képeznek. A gyártási folyamat akkor megbízható, ha ezek a zavartartalékok minden külső és belső zavart felfognak. A zavartartalékokat — korábbi tapasztalatok alapján — a vezetésnek kell meghatározni, méretezni és olyan helyekre csoportosítani, ahol várhatóan a legnagyobb szükség lesz rájuk. Az előbbiekből következik, hogy a termelési folyamát megbízhatósága a vezetés és a gyártási folyamat megbízhatóságából tevődik össze.

A megbízhatóság növelésének feltételei

A gyártási folyamatok megbízhatósága a hatékony ellenőrzés és karbantartás mellett a folyamatok szervezésével is növelhető. Az egyes gyártórészlegek kapcsolatait úgy célszerű megszervezni, hogy az egyik részlegben keletkezett zavar lehetőlég minél kevésbé terjedhessen át a többi részlegre. Ezt a párhuzamos szervezésű rendszerek biztosítják, ahol az egyik részleg feladatát zavar esetén ideiglenesen a másik részleg el tudja látni.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy napjainkban még számos helyen a gyártórendszer megbízhatóságának lényeges • feltétele az anyagmozgatási feladatok pontos megoldása.

A gyártási folyamat megbízhatóságára hatással van a termék sorozatnagysága is. Ahol a gyártott darabszám kicsi, a gyártmánystruktúra nem elég kiforrott, több ellenőrzést kell végrehajtani. De vannak más szeme- pontok is; a repülőgép-hajtómű minden darabját ellenőrzik megbízhatósági szempontból, mivel emberélet függ tőlük.__ Ilyen esetben a szükséges ellenőrzések számát a sorozatnagyság nem befolyásolja. - Minél kisebb a sorozatnagyság, annál inkább számolni kell az emberrel, mint bizonytalansági tényezővel.

Ember és technika

Ilyen nézőpontból a gyártási folyamat két részre osztható: emberi és technikai oldalra.

A gyártás technikai feltételei jól uralhatok, nagy pontossággal számíthatók.

Más a helyzet a gyártás emberi tényezőivel, melyeknél a megbízhatóságot a kiszamíthatatlan hangulati tényezők is befolyásolják.

A gyártási folyamatban szerepet játszó emberi tényezők kiküszöbölésének igénye hívta életre többek között az autafnitizálást. Ennek során az ember egyre inkább kiszorul a termelési folyamatból.

A gyártási folyamatot egy rendszernek lehet tekinteni, amelyben a munkadarab — elkészültéig — egyik gépről a másikra vándorol. Minél rövidebb ez a lánc, annál megbízhatóbb a gyártás. Az automata gépek egy helyen egyre több műveletet önállóan végeznek el, ezért ennek a követelménynek egyre inkább eleget tesznek. — Ezáltal az emberi tevékenység lényegesen leegyszerűsödik, s így már igen nehéz hibát elkövetni (pl. számos automata gépnél az ember szerepe csupán a munkadarab cseréje, ill. a berendezés indítása, megállítása).

Mindemellett felvetődik a gondolat: egyáltalán — lehet-e emberhez méltó az alkotó folyamatból kiragadott, ugyanazon részművelet napokon, sőt heteken, hónapokon át tartó, lélekölő ismétlése? A folyamatos (pl. futószalagon történő gyártást ebből a meggondolásból már számos helyen igyekeznek elkerülni (plj. Svédországban), és helyette a blokk gyártási módszert alkalmazzák. Ennek során egy-egy ember az egy helyre telepített műveletcsoportokon belül több munkahelyen, felváltva dolgozhat.

A tudatosság szerepe

Elvileg az embert nem lehet negatív biztonsági tényezőként tekinteni, ehhez azonban a gyártási folyamatban részt vevő emberek tudatszintjének is alkalmazkodnia kell. Ez irányú törekvés az önellenőrzés bevezetése a termelésben. El kell jutni oda, hogy a dolgozó a munkáját önmaga megbízhatóan minősítse, a selejtes munkadarabot a szériából kivegye. így a gyártási folyamat megbízhatóságának növekedése mellett a megmunkálásra fordított költségek is csökkennek. mivel további műveleteket a dolgozó által selejtesnek minősített munkadarabon már nem hajtanak végre.

Az elmondottak a gyártási folyamat megbízhatóságának néhány oldalára, feltételére mutattak rá. Ezek alapján is megállapítható, hogy a számítógépes termelésirányítás sikeres bevezetésének számos feltétele van, melyek teljesítése során a hagyományos folyamatirányítási tapasztalatok mellett új alapokat kell lefektetni. Az új alapok lefektetésénél pedig arra is figyelemmel kell lenni, hogy a számítógépes folyamatirányító rendszerekkel nem csak a hagyományos módszerekkel meg nem oldható feladatokat kell elvégezni —, hanem azok a termelésirányítás minden területén felhasználhatók.

Zolnai János