Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-26 / 72. szám

1977. március 26. • PETŐFI NÉPE • 3 Holnap: színházi világnap Munkás a tárgyalóasztalnál A Kecskeméti Katona József Színház Németh László VII. Ger­gely című történeti drámáját játssza közönségének holnap, a színházi világnap alkalmából. A színház vezetősége délelőtt vendégül látja azokat a fiatal író­kat, akik beneveztek a több megyei szerv által közösen meg­hirdetett Katona József drámapá­lyázatra. Tájékoztatás hangzik el a társulat törekvéseiről, célkitűzé­seiről, megismertetik őket a szín­ház rendezőivel és vezető színé­szeivel, akik művészi elképzelé­seikről és terveikről beszélnek. Az eszmecserét követően a ven­dégek is megnézik az esti pro­dukciót. A hagyományoktól eltérően a Katona József Színház előadása 20 órakor kezdődik. Ezt a televí­zió kívánságára rendezték így. A színházi világnap alkalmával a budapesti Madách és a Vígszín­ház előadásai mellett a kecske­métiek színpada is megjelenik a kénernyőn: egyenes adásban a VII. Gergely második felvonását láthatják a nézők. Szovjet szakemberek látogatása A kisinyovi technika háza igazgatója, S. P. Karceva és a VSZNTO műszaki tudományos propagandaosztályának munkatár­sa kapcsolatfelvétel céljából a héten látogatást tett Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házá­ban. A vendégeket dr. Filius Ist­ván, a MTESZ megyei elnöke fo­gadta az elnökség tagjainak tár­saságában. A szövetség székházá­nak bemutatása után ismertette a megyei tagegyesületek munkáját, célkitűzéseit és feladatait. A meg­beszélés után a vendégek meg­tekintették a városközpont neveze­tességeit, majd látogatást tettek a Gépipari és Automatizálási Mű­szaki Főiskolán. Itt dr. Varga László főigazgató-helyettes és dr. -■Lovas 1 Béla; ismertette a főiskola munkáját. A vendégek megtekin­tették az "Intézmény oktatási- la­boratóriumait. (Tóth Sándor felvétele.) • Az igazgatói szoba tárgyaló- asztala időnként hasonlatos a ve- zéri sátor asztalához, melynél a haditanácsot szokás tartani. Kö­rötte döntik el a minél kisebb költséggel és minél nagyobb nye­reséggel — tehát: hatékonyab­ban — termelni vállalati, gyári stratégiájának, és az adott hely­zetben célhoz vezető taktikának a kérdéseit. A nevezetes bútor­darab tanúja azoknak a fontol­gató beszélgetéseknek, melyek a termelés „hadműveleteinek” jobb összehangolása körül forognak. Történelmi ismereteim szerint a haditanácsba közembereket nem hívnak, ezzel szemben újabban egyre gyakrabban előfordul, hogy a vállalati, gyári „vezéri sátor” tárgyalóasztalánál közharcosok: munkások is helyet kapnak. Munkás a tárgyalóasztalnál? Mi tagadás, akadnak még — me­gyénkben is olyan emberek, kö­zöttük vezetők —, akik a kérdést maliciával teszik föl. Mondván, hogy a munkásnak nem a vál­lalat vezetése a hivatása, s egyébként is, ha a munkahelyi demokrácia szellemének enge­delmeskedve meghívják, például az éves terv előzetes megvitatásá­ra, mit tud ott csinálni? Hallgat. Mert az értekezleten csak olyan ember tud ténylegesen értekez­ni, akinek megvannak a szüksé­ges, magasabb műszaki és köz- gazdasági ismeretei. És ez, ugye, jelenleg még nem mondható el sem egy esztergályosról, sem pe­dig egy szövőnőről. • Munkás a tárgyalóasztalnál? Lehet ezt a rövidke kérdőmon­datot elismerő hanglejtéssel is kiejteni, dicsérve azt a gazdasá­gi vezetőt és „törzskarát”, ame­lyikről az hírlik, hogy a dönté­seket előkészítő és hozó szűkebb körű értekezletekre munkásokat is meghív, rendszeresen. A kü­lönböző baráti, elvtársi, vagy hi­vatalos eszmecserék azt tükrözik, hogy a közvélemény ma már ilyen dallamot ad a kétszavas mondatnak. Következik ez abból, hogy a köztudatot egyre inkább áthatja a felismerés, mely sze­rint a szocialista társadalom építésének mostani szakaszában a demokratizmus új vonásaival kell gazdagítani alkotásunkat, Munkás a tárgyalóasztalnál? Igen, ott a helye, joga van hoz­zá, hogy időben értesüljön min­denről, ami irányt szab munká­jának, jelenének és jövőjének. És jussa van ahhoz is, hogy el­mondja véleményét mindenről, ami az üzeme, vállalata sorsát alakítja. A tanácsba olyan mun­kásokat, szocialista brigádveze­tőket szólítanak, akiknek szent ügyük a gyár fejlődése, a közös­ségi akarat mind tökéletesebb összehangolása a termelés foly­ton növekvő feladatainak meg­oldásához. A tárgyalóasztalnál azoknak a munkásoknak kell széket adni, akik jól ismerik kol­lektívájuk képességeit, minden­kori hangulatát, s akik vissza­térve a gének mellé hiteles sza­vú prapagandistái lesznek az új feladatoknak. • Legutóbb arról kaptunk hírt, hogy újabban a Férfi Fehérne­műgyár bajai egységében is ott ülnek a munkások képviselői az igazgatói értekezleten. Ha a ta­nácskozás napirendje indokolja, a párt- és gazdasági vezetők az előzetes Írásbeli tájékoztatón kí­vül szóbeli segítséget nyújtanak a fizikai dolgozóknak, egyes té­mák teljesebb megértéséhez. Már a kezdeti lépések kiderítették: a a tárgyalóasztalhoz kért mun­kásnők gazdag gyakorlati, terme­lési tapasztalatukkal hozzájárul­nak a döntések kiérleléséhez, a vezetés színvonalának emelésé­hez, a gyári közösség munkájá­nak eredményesebbé tételéhez. Azt hiszem, az egyetlen — de nem egyedülálló — bajai példa is elegendő annak bizonyítására: érdemes a munkást a „hadita­nácsba” meghívni. A. T. S. Bírsággal sújtható a gépkocsi átírásának elmulasztása Lakások, határidő előtt Sok volt gépkocsitulajdonosnak bosszúságot okoz, hogy a jármű eladása után a vevő különféle meggondolásból nem Íratja át a saját nevére az üzemben tartói jogot. Ezzel kapcsolatban az MTI ‘munkatársa az alábbiakban tá­jékozódott: Jogszabályi lehetőség van a kényszerátírásra, s ennek módját A Kiskunhalasi Építőipari Vál­lalat kiskunfélegyházi főépítés­vezetőségének idei fő feladata a lakásépítés. Az év közepéig egy 24 és egy 12 lakásos házat ad­nak át, a tervezetínéi ^néhány hónappal hátnarabb.; A 'városban tavaly kevesebb otthon készüllaz előirányzottnál, s bár a lemara­dás nem az építésvezetőség mun­kájában mutatkozott, lendületes munkával szeretnének hozzájárul­ni a félegyházi lakáshelyzet javí­tásához. Tavaly november óta dolgoznak a Kossuth-lakótelepen egy het­ven lakásos ház építésén, mely­nek megrendelője az OTP. Ez egyébként a főépítésvezetőség ed- digi legjelentősebb lakásépítési munkája, s ez lesz a város legna­gyobb lakóháza is. Itt alkalmaz­zák először a hagyományos tégla­építés után az Univáz-technoló- giát. Az első lakók valószínűleg már jövőre beköltözhetnek az új otthonokba. A szerződés ugyan 1979. derekában határozza meg a befejezés határidejét, de szeret­nék ennél négy-öt hónappal ha­marabb átadni az épületet. Mindig, mindenre igen? „A vezetés a világ legnehezebb mestersége” — állítják sokan a különböző szintű irányítói posz­tokon állók körében. Meg kell fe­lelni — mondják — a felettesek elképzeléseinek és a beosztottak normáinak egyaránt. A vezetői poszt minduntalan két „tűz” kö­zé kerül, s a vezetők munkáját állandóan minősítik, tehát min­őig, minden döntésben, rendelke­zésben bizonyítani kell a ráter­mettséget, a hozzáértést, az elhi­vatottságot. A vezetők — a brigádvezetők­től a miniszterekig — valóban mindig „szem előtt” vannak, őket minduntalan a „színre” szólítják. Ez olyan természetes, mint az, hogy övék a felelősség a rájuk bízott ügyekért, hogy adott kör­ben intézkedési, utasítási joguk van, s minősíthetik mások mun­káját. Ráadásul annak elviselé­se, hogy a közéleti reflektorok fénysugarában dolgozik, éppen a legfontosabb vezetői képességek egyike, az alkalmasság egyik fokmérője. A vezető bizonyos fokig meg­szűri a külvilág hatásait, hogy a vállalaton belül mindig szerve­zetten, rendben mehessen a mun­ka. A vezető ugyanakkor egyez­tető is, hogy részlege mindig szervesen kapcsolódhassák a kül­világhoz, a közvetlen környezet­hez, hiszen annak ellenére, attól függetlenül egyetlen kollektíva sem boldogulhat. E funkciók el­látásáért, mindig és mindenütt saját közössége érdekében termé­szetszerűen — „ütköznie” kell a vezetőnek: kifelé úgyszintén, mint befelé — amikor a külvilág kér­déseit, igényeit, hatásait közvetí­ti belülre. A társadalmi munka- megosztás valamennyi lépcsőjén ez a vezetési tevékenység egyik lényeges jellemzője. Az utóbbi években általában egyre több és — sok helyzetben — hevesebb is az effajta „ütkö­zés” az irányítói posztokon. Első­sorban azért, mert egyre bővül a társadalmi munkamegosztás, te­hát egyre többféle igényhez, érdek­hez, feladathoz kell igazodnia min­den kollektívának. Egy-egy részleg tevékenységét egyre sokoldalúb­ban kell egyeztetni a külvilággal. (Ez egyaránt vonatkozik egy vál­lalatra, s a vállalat egységeire, műhelyeire is.) Másrészt — ör­vendetes társadalmi folyamatként — rendkívül nagyot haladt előre a közéleti és az üzemi demokrá­cia. Az emberek egyre szélesebb körben és egyre mélyebbre ható­an részesei akarnak lenni saját állampolgári és munkavállalói sorsuk alakításának. Az emberek javasolnak, vitatkoznak, megkér­deznek sok mindent, ami azelőtt esetleg kevésbé érdekelte őket és rákérdeznek dolgokra, amelyeket esetleg nem könnyű megmagya­rázni. Van olyan munkahelyi vezető, aki ezt a konfliktust — az „üt­közések” szaporodását — azzal akarja kivédeni, hogy egyre több­ször mond igent. Azért teszi ezt, hogy elkerülje az egyeztetést a természetszerűen létező érdekek, folyamatok, programok között. Az ilyesfajta gyakorlat kialaku­lása mögött olykor a demokratiz­mus félreértése is meghúzódik. Azért helyesel folyton — javas­latra, kérésre, mindenre —, ne­hogy elterjedjen, hogy nem tűri a portáján a mások „okosságát”. Ez végeredményben a demokrati­kus vezetési stílus „hitelrontása”. E gyakorlat nyomán ugyanis csak­úgy nem kerekedik eszmecsere, vita, vizsgálódás, a szembenálló javaslatokhoz ugyanúgy nem szü­letnek újabb érvek, számítások, mintha a főnök, mindent, ami nem tőle indul el egy határozott nemmel fékezne le. Nem szület­nek alternatívák, s így nincs biz­tosíték, hogy valóban a pillanat­nyilag választható legjobb megol­dást találják-e meg. Ráadásul, ahol a főnök mindig igent mond, ott végül a többiek sem vitatkoznak majd: minden­ki túlzottan tisztelni kezdi a má­sik véleményét, javaslatát, s fuf- csálnák, ha valaki megbírálna egy előterjesztést, vagy tervezetet. Korunkban pedig a fejlődés mai szintjén, egyre inkább fékezheti a haladást, rendes munkát, az olyan vezetési gyakorlat, amely vagy túl sok igennel, vagy túl sok nemmel elsorvasztja a közös­ség bölcsességét, gyengíti a szak­emberek felelősségét, a többség érdekeltségét. A vezetés határo­zatlansága visszafogja a többet akarás lendületét, az alkotóked­vet — amit mindig a közösségi párbeszéd, vita és a nyílt eszme­csere tehet legeredményesebbé. G. F. cgj’ar.ci uancucA ct kapcsolódó új rendelkezések. A rendőrhatóságok a jövőben gyak­rabban élnek majd az állam- igazgatási eljárási törvényben biztosított joggal, hogy ötezer forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak az átírás elmulasz­tása miatt. A volt üzemben tartó bejelenté­sére az új üzemben tartót a ren­dőrhatóság határozatilag felszó­lítja, hogy a gépjárműre vonat­kozó üzemben tartói jogot megha­tározott időn belül írassa át. Természetesen a gépjármű ré­gebbi üzemben tartójának igazol­ni kell, hogy a szóban forgó gép­jármű üzemben tartására való jo­ga megszűnt. Az ilyen tárgyú határozat ellen benyújtott fel­lebbezésnek halasztó hatálya van, hiszen az átírás elmulasztásának jogos indokai is lehetnek. Ha a fellebbezés indokai megalapo­zatlanok vagy a határozat ellen nem fellebbeznek, a rendőrható­ság újabb átírási határidőt tűz, illetőleg bírságot ró ki az új üzemben tartóra, s ha ez sem hoz eredményt, kényszerátírást rendel el. A FÉLEGYHÁZI ÉPÍTŐK IDEI MUNKÁJA Előreláthátóan ti télen — né­hány hónappal a határidő előtt — fejezik be a főépítésvezetőség dol­gozói a MÁV-állomáson a komp­lett szociális létesítmény építését. Még a tavasszal hozzáfognak azonban két újabb nagy munká­hoz. Megkezdik a városi kenyér­gyár és a háromezer négyzetmé­teres Centrum Áruház építését. Sajnos, mindkettőt valamivel a tervezett időpont után, mert a beruházások előkészítése nem folyt zökkenőmentesen. Kiskunfélegyháza lakásépíté­sében ez évtől a házgyári lakóte­lep a meghatározó, amit a BÁCSÉP épít, de ebből is kiveszi részét a főépítésvezetőség. ök végzik többek közt a csatorná­zást, s kijelölték őket a lakótelep ideiglenes és végleges fűtőmű- vének kivitelezésére is. A múlt év novemberében ho­zott döntés 1977 szeptemberét jelölte meg az ideiglenes ener­giaszolgáltató egység átadására. A tervdokumentációt nemrég kapta meg a vállalat, s ezután kezdhet­nek hozzá az anyagok, alkatré­szek beszerzéséhez (a kazánokról a beruházó gondoskodott). Ko­moly erőpróbája lesz ez a mun­ka a félegyházi épületgépészek­nek és szerelőknek, akik nemré­giben már bebizonyították fel- készültségüket. A munkaverseny hagyományai a vállalat alapítását kővető évek­ben alakultak ki. A kollektíva lendülete azóta sem hagyott alább. A versenycélok között ta­valy jelent meg, hogy a brigá­dok garanciát vállalnak munká­juk minőségéért, ugyanakkor számíthatnak rájuk a vállalat vezetői a tervezettnél gyorsabb kivitelezésben is. A főépítésveze­tőség idei terve több, mint 100 milliós építési munkát irányoz elő, amelyet hagyományaikhoz híven ez évben is szeretnének túlteljesíteni a félegyháziak. Zs. A. Ha énnékem is aranykalapácsom volna... Na jó — hát persze, hogy köny- nyű a pápának kalapácsot csi­náltatni. Még ha aranyból is. Itt volt ugye a szent év, amelynek a megnyitásához aranykalapács du­kált. Azt meg már igazán nem eszkábálhatta össze afféle egysze­rű lakatos. Érthető tehát, ha a Szentatya szobrászművészre, még­pedig idegenbe szakadt, ám en­nek ellenére világhírű atyánkfiá­ra, Amerigo Tot-ra bízta a szent szerszám megalkotását. A hozzá­való arannyal! nem fukarkodtak. Kapott a művész egy cipőskatulyá- nyit, sőt még egy fél kilót ráadá­sul is. Amikor meg elrabolták műterméből a nyersanyagot, isten nevében mégegyszer kiutalták ne­ki a kellő aranymennyiséget. Meglővén az alapanyag most már csak a kalapácsnyél méretvé­tel volt hátra. Benéz a művész a pápához, kezébe ad egy porció agyagot. „Markolja meg jól, Szent­atya” — kéri tisztességgel, mire a pápa készséggel eleget tesz kíván­ságának ... így készült el az aranykalapács nyele. Pontosan formázza a Szentatya markolását. Mindez nem mese, maga Ame­rigo Tot a tanú rá, hogy ilyen formán esett a szent évet nyitó aranykalapács létrehozatala. No, de nem ilyen egyszerű a do­log, ha magamfajta kispénzű bű­nös lélek — aki újságíró is rá­adásul — áhit meg egy kalapá­csot. \ranykincseim nem lévén, mellőzni vagyok kénytelen szob­rászművész alkotó zsenijét. Mivel pedig a — magad uram,' ha szol­gád nincs elv gyakorlati érvénye­sítésére sincs tehetségem, kala­pácsért a megfelelő szakboltra kell támaszkodnom. Húsvéti nagytakarítás közeled- tén fejébe vette házunk asszonya, hogy karnist, képet, s minden egyéb csüngő hemme-hummit le­szed a falról. Ez természetesen a falbavert szögek, kampók zömé­nek trónfosztásával jár. No, de a visszaakasztáskor újfent szükség van — ugyebár — új szögekre, kampókra. Amiket úgy puszta ököllel nem képes az ember elhe­lyezni — még a megürült lyukak­ban sem. Kalapács kell hozzá —, mit ke­rülgessük a forró kását. Kalapálni, szöget beverni nem­csak testgyakorlat holmi pacsirta izmú újságíró számára, hanem szakmai ujjgyakorlat is. Egyetlen zsurnalisztának sem rontott még a tekintélyén, ha bármilyen kér­désben fején találta a szöget. Nos, dupla felajzottsággal állí­tottam hát be a szakmailag ille­tékes üzletbe. — Kalapácsot szeretnék. — Milyet? — Hááát... ne ejtsem a lábam­ra, ha kézbeveszem. Olyan köze­peset, amivel szöget... — Ja, úgy, házi barkácsra... Máris hozom az úr testéhez állót. Ment, s már vissza is termett, mint a villám. — Tessék elhinni, ezt pont ön­re szabták. Nincs az a szög, amely elől ez meghátrálna — laikus kéz­ben is. Ideadott egy csakugyan takaros példányt. Kipróbálom. Nem szegfejen, hanem csak úgy a levegőbe ütve. Áramütés szerűt ránt csuklómon a kalapács. Ismételek — kétszer, háromszori A hetedik csapás vég­képp meggyőz. — Uram, ez a kalapács lötyög a nyelén. — Tessék, próbálja ki ezeket — tol elém készségesen majd tucat­ra való kalapácsot. Ám legyen. Az ötödik szerszámnál már körülpislogok, nem jön-e újabb vásárló. Furcsákat gondolhatna rólam, ha meglátna itt a bolt kö­zepén, amint szinte már napszám­ra hadonászok a kalapácssorozat­tal. Igen, elhátráltam a pulttól, mivel a választék újabb darabjai még intenzívebben lötyögnek. Fé­lő, hogy valamelyik dacosabb ka­lapácsfej leröpül nyeléről, s az ár­tatlan kereskedő lesz az áldozat. Márpedig beteges sikerélmény lenne, ha saját magamról kellene rendőrségi tudósítást írnom: „A kalapácsos újságíró tagad!” 1 — Dága uram, ezek még betyá- rabbul lötyögnek, mint az első. — Naugye, megmondtam. Az a legprímább. — No és mit nem restellnek kérni érte? — Potom harminckét forint. Nem hét; kettő, harminckettő. — Hát valóban, a bolondnak is megéri... Mit csináljon a sze­gényember, ha ilyennel traktálja az ipar... De ha már elviszem, legyen szíves, ékelje meg egy szöggel. — Igaz, nem munkaköri köte­lességem, de mert az úr olyan lel­kes, magának megteszem .. — Vasalja be a túlmunkát az iparon. — Melyiken? Uram, ez import­kalapács! — Import?! — S honnét? Mondja. Magánügy ez az egész kala­pácsvásárlás, nem írom ki a szó- banlevő ország nevét. Kiskorú üzem lehet, ahonnét ezt ideszál­lították. Márpedig minálunk — tudjuk — kiskorúak nevét nem szellőztetjük az újságban. (Saj­nos. azokét sem, akik e kalapá­cs« kát átvették.) Azt viszont kaján elégíti.Ként könyveltem el, hogy a boltos ala­posan beleizzadt, míg a lötyögő kalapácsnyelet szöggel (azt mond­ják, ez nein is szakszerű; fával a jó) beékelte, s mindehhez — fel­váltva — lötyögőbbnél lötyögőbb kalapácsot vett igénybe. O, Szentatya — ha ilyen kala­páccsal kellett volna megnyitnia a szent évet! Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents