Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-22 / 68. szám
-> V PETŐFI NÉPE A kommunista műszak eredménye MAI TÉMÁNK Levél ’ Madarasról Nemcsak az élet lendületesebb, messzire látszó folyamai, hanem a szinte láthatatlan, hajszálnyi kis erecskék is összekötnek bennünket a világgal, a változó élettel, az emberekkel. Ilyenek azok a sokszor csak néhány soros, szűkszavú 'i levelek is, amelyeket naponta hoz szerkesztőségünk be a postás. Ezek közé tartozik az a minap kézhezvett kedves hangú és szépen fogalmazott levél is, amelyet Székely-Becze Ilona madarast tanárnő irt alá. Elmondja ebben az ottani díszítőművész szakkör vezetője, hogy a Béke Tsz autóbuszán harmincnyolc boldog gyerek — a szakkör tagjai — utazott el a fővárosba, hogy megtekintse a Budavári Palotában megrendezett országos kézimunka-kiállítást. íme, az alábbiakban idézünk a levélből; átadjuk a szót a kis közösség örömét-élményét kifejező tanárnőnek: „A szakadó esővel nem törődve léptünk be, reményteljesen a vörös márvány csarnokba, ahol már messziről hatott ránk a színek szép varázsa, a vitrinek, tablók, tárlók gazdagsága. Csodálattal adóztunk a Dunántúl, a Tiszatáj, a Hajdúság, Eszak-Magyaror- szág és Erdély hagyományokat őrző népművészeti emlékeinek. Örömmel és büszkén néztük meg Kecskemétnek és környékének, meg a megye virágoskertjének, Kalocsának, illetve az ott élőknek a tetszetős munkadarabjait. Méltón képviselték ezek tájainkat, szülőföldünket. Köszönjük azoknak, akiket illet, hogy részünk lehetett a maradandó élményben, hogy bőségesen meríthettünk a „tiszta forrásból”. V. M. T Köztudomású, hogy a megye közútjain a szélsőséges téli időjárás súlyos károkat okozott a burkolatokban. A különböző felfagyások, kátyúk, töredezések jelentős mértékben veszélyeztetik a közlekedés biztonságát, akadályozzák a gyorsabb haladást, s ezzel a szállítási feladatok végrehajtását is. Az olvadási károk helyrehozatalához mintegy 40 millió forint értékű munka szükséges, ám ezeket a feladatokat gyorsan, még a jó idő beállta előtt el kell végezni, hiszen mindennap egyre több és több áru utazik az utakon. A beköszöntött tavaszi időjárás lehetőséget teremtett arra, hogy e munkálatokat előbbre hozzák és ezért határozta el a KPM Közúti Igazgatóság párt- és szakszervezete, á szocialista brigádok, hogy szombaton és vasárnap kommunista műszakot tartanak. Két nap alatt 800 ezer forint társadalmi munka Szombaton a közúti igazgatóság kétszáznyolcvan dolgozója, 30 munkagépe és 60 szállítóeszköze volt kint az utakon, ugyanakkor 3 aszfaltkeverő berendezés biztosította a szükséges nyersanyagot. Vasárnap már kétszázkilencve- nen dolgoztak a téli olvadási károk kijavításán. Az aszfaltkeveréket a kátyúba tömték, a padkákat feltöltötték. A két nap alatt a KPM Közúti Igazgatóság szakemberei mintegy 800 ezer forint termelési értéket állítottak elő, s egyben befejezték a főútvonalakon a károk helyreállítását. A Kecskeméti Közúti Építő Vállalat munkásai is dolgoztak szombaton és vasárnap. Ez szükségszerű volt, hiszen a KÉV-nél mindaddig folyamatosan dolgoznak — szombaton és vasárnap is — amíg a fagykárok kijavítása meg nem történik. A KÉV negyven dolgozója a két aszfaltkeverő berendezéssel 590 tonna nyersanyagot állított elő, amelyet aszfaltszőnyegezésre használtak fel. A két munkanap alatt a KÉV dolgozói mintegy 700 ezer forintot termeltek. HÍREK • HÍREK Mint a KPM Közúti Igazgatóságánál megtudtuk, az alsóbbrendű utakon — miután sikerült a munkálatokat előbbre hozni — április első dekádjában befejeződik a károk helyreállítása. CSÜFOLÓDAS Történetünknek két hőié van: apa és leánya. Előbbi barmlncon Inneni, kellemes külsejű, határozott egyéniségű, megfontolt fiatalember, utóbbi egy aranyos kislány. A történet pedig a kislány születésekor kezdOdOtt. Az atya ugyanis hosz- szas töprengés után úgy dOntOtt (természetesen nejével együtt), hogy leányának két keresztnevet adományoz. Az elsO az mindennapi, a másik nem. Mercedes — elég ritka, s külOnOsképp romantikus regényekben előforduló név. Autóban viszont egy jó márkát jelent. S a galiba is ebból származott. A történet ugyanis úgy folytatódott, hogy a kislányt óvodába Íratták. Ahoi is volt ugyan a gyerekeknek második neve, de „csak” szokványos. István, József, János, Éva, Margit meg Anikó. Ilyesmik. Mercedesnek egyiküket sem hívták. ElObb csak irigykedtek, hogy egy valódi Mercedes is játszik velük, majd gondolkodóba estek. Mígnem egyik délelőtt valamelyikük leplezetlen kárOrOmmel Mercedesre nem mutatott — Te Trabant... 1 — mondta csúfolódva. — If. Gémes Gábor NAPTAR 1977. március 22., kedd Névnap: Izolda Napkelte: 9 óra 44 perc. Napnyugta: 17 óra 59 perc. Holdkelte: 6 óra 48 perc. Holdnyugta: 20 óra 57 perc. Diákok kölcsönös látogatása Szegeden és Kecskeméten IDŐJÁRÁS A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán a Bács-Kiskun megyei diákklub működésére vonatkozó szocialista szerződés pénteken történt megújítása, s az ezt követő nagy sikerű kultúrműsor után Szegeden Bács-Kiskun megyei negyedikes gimnazisták látogatásával folytatódott a kulturális napok programja. • Megújították a megyei tanács és a szegedi főiskola közötti szocialista együttműködési szerződést. A szegedi kiránduláson részt vevő mintegy húsz középiskolás közül valamennyien a tanárképző főiskolára jelentkeztek, így nagyon örültek annak, hogy a felvételijük előtt közelebbről megismerkedhettek a főiskola munkájával, az ott tanuló diákok helyzetével. Vasárnap a szegedi főiskolán tanuló Bács-Kiskun megyei diákok negyventagú csoportja viszonozta a látogatást. A kecskeméti városnézés után a főiskolások a Katona József Gimnázium tanulóival találkoztak. Délután a Katona József Színházban megnézték Páskándi Géza Rejtekhely című drámáját. Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, elszórtan kisebb eső, záporeső, helyenként zivatar. Mérsékelt, időnként élénk déli szél. Éjszaka főként az ország keleti részében erős pá- rásodás, néhány helyen köd. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 3—plusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14— 19 fok között alakul. Távolabbi kilátások péntek reggelig: jobbára felhős idő, eső, záporeső, egy-két helyen zivatar várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 2—plusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 12—17, később 14—19 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. (MTI) ' Plakátok Kalocsán Politikaiplakát-kiállítást nyitott meg hétfőn délben Juhász László- né. a kalocsai városi pártbizottság titkára az I. István úti kiállítóteremben. A tárlat április 4-ig tekinthető meg. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március 20-án a középhőméréklet 9,8 (az 50 éves átlag 8,8), a legmagasabb hőmérséklet 15,4 Celslus-fok volt, a nap 2 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 8,1, 13 órakor 13,8 fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 5,5 Celslus- fok volt. — Tegnap hajnalban béke-, barátságvonat indult Bajáról a Szovjetunióba. A járásból és a városból utazók többsége jutalomként ment Moszkvába, Ki- jevbe és Leningrádba, ahol ösz- szesen tizenegy napot tölt. FÖLDRAJZLECKE I __ (S zöveg nélkül) • A főiskola pinceklubjában Ki tud többet Bács-Kiskun megyéről? címmel szellemi vetélkedőt rendeztek. HÁROMSZÁZÖTVENEN JELENTKEZTEK TOVÁBBTANULÁSRA Sikeresen véget ért a felnőttoktatási hét Részegen a sínek között Halálos vasúti, súlyos közúti balesetek összesen tizenegy intézmény és társadalmi szervezet fogott össze, hogy alapos előkészítés után, az üzemek, termelő- szövetkezetek és más munkahelyek támogatásával és aktív közreműködésével lebonyolítsa Kecskeméten a felnőttoktatási hetet. Azt akarták elérni ezzel, hogy a tervszerű propaganda, a meggyőző agitáció és más módszerek segítségével az eddigieknél is jobban sikerüljön ráirányítani a dolgozók figyelmét az intézményes tanulásra, a hiányos iskolai végzettség pótlására, a munkásművelődés fontosságára. Az alaposan előkészített foglalkozások, rendezvények a lakosság széles körű érdeklődése mellett zajlottak le, s a vártnál is nagyobb sikereket hoztak. amelyet egész héten láthattak a nézők a Városi moziban. Ily módon több ezer ember figyelmét sikerült ráirányítani a napjainkban rendkívül fontossá vált társadalmi kérdésre. Az üzemi, munkahelyi kihelyezett osztályokban szervezett nyílt tanítási napok sokak kíváncsiságát felkeltették. A hatásra jellemző, hogy a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában újabb üzemi osztályt indíthatnak hamarosan azok részvételével, akiket a látottak és tapasztaltak meggyőztek a további tanulás szükségességéről. Itt említjük meg, hogy a megyeszékhelyen a hét leforgása alatt háromszázötven olyan felnőtt dolgozó akadt, aki máris bejelentette tanulási szándékát. Hozzájárult a sikerhez a felnőttoktatási hét programjának sokrétűsége is. A pedagógia, az iskolai rendszerű oktatás népszerűsítését szolgálta az a kiállítás, A brigádvezetők és az oktatási felelősök tanácskozásán mintegy ötvenen vettek részt az SZMT- székházban. Az eszmecsere alkalmával több hasznos észrevétel és javaslat elhangzott a felnőttoktatással kapcsolatosan. S a megyei könyvtárban legalább száz üzemi dolgozó ismerkedett meg az intézmény munkájával; valameny- nyien felvilágosítást kaptak arról is, miként segíthetik a könyvtárosok a továbbtanuló felnőtteket. A siker alapján az illetékesek úgy döntöttek, hogy ezentúl évente egy alkalommal megrendezik a felnőttoktatási hetet Kecskeméten. Tragikus szerencsétlenség történt szombaton este 8 óra 15 perckor Kecskeméten a MAV-ál- lomáson, a 306-os számú szelvényben. A 708-as számú Szeged- expressz halálra gázolta Szepesi Sándor segédmunkás, Kecskemét, Belsőnyír 77. szám alatti lakost. A bizottság megállapította a következőket: a vonat az előjelző után — miután szabad jelzést kapott — mintegy 90 kilométeres sebességgel haladt, amikor Rudolf István, a motorvonat vezetője a sínek között egy ülő alakot pillantott meg. Azonnal gyorsféket használt, ám a vonat nem tudott megállni, s a sínek között ülő embert elgázolta. Az orvosi vélemény szerint Szepesi Sándor — akit a 14. kocsi alatt találtak meg — erősen ittas állapotban volt. Szombaton délelőtt Jakabszal- lás belterületén, a Bugac—Kecskemét között közlekedő keskeny nyomtávú MK 482036 számú Diesel-motoros kocsi vontatta szerelvény elütötte Kerekes Ildikó Olcsó^divatos öltönyök tavaszra áruházaiban és szakiiz léiéi ben (KECSKEMÉTEN, BAJÁN, KALOCSÁN, KISKUNHALASON, KISKUNFÉLEGYHÁZÁN) NDK FÉRFIÖLTÖNY 1850 Ft helyett 1800 Ft helyett 1650 Ft helyett 1300 Ft 1260 Ft 1160 Ft AMÍG A KÉSZLET TART! — Vasárnap hirdettek eredményt a középiskolás diákok részvételével Sarkadon rendezett háromnapos országos Ady Endre vers- és prózamondó versenyen. Bódy Katalin barcsi, Morvái Marianna pápai és Szalma Tamás szentesi középiskolás szerezte meg az első három helyet. — ELSŐ TARLAT. Ifj. Körtési Béla amatőr fotós munkáiból Kecskeméten, a 623. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet KISZ- klubjában nyílik tárlat. A fiatal fotóst Szabó Gábor, a megyei tanács munkatársa mutatja be, holnap délután fél 3-kor. — A Hazafias Népfront III. kerületi bizottságának tanácstagjai tartották beszámolót tegnap este Kecskeméten, a máriavárosi lakosság részére, az ÉPSZER kultúrtermében. Megemlékeztek a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójáról is. — A mezőgazdasági üzemek villamosenergia-felhasználásának kérdéseiről tart előadást ma délután 2 órakor Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában Regőczi István, az Encrgiafel- ügyelet villamosmérnöke. A kis tanácsteremben sorra kerülő előadás rendezője a Magyar Elektrotechnikai Egyesület kecskeméti csoportja. — Háromnapos tanfolyam kezdődött hétfőn Kecskeméten a szövetkezeti nőbizottságok vezetői és tagjai részére. Az előadások és a konzultációk célja, hogy a mintegy száz résztvevő további jítmutatót kapjon mindennapi munkájához. Ma délelőtt Turgo- nyi Júlia szociológus, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének munkatársa, délután pedig Varga József né, a SZŐ VOSZ nőbizottságának titkára tart előadást és konzultációt. — Erdélyi tájakról és városokról tart előadást Balogh László Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központ színháztermében szerdán délután 5 órakor. A műszaki és természettudományi stúdió Európai körutazás sorozatának ez az előadása is színes diafelvételekkel kísért. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Március 22., kedd este 7 óra: A REJTEKHELY Főiskolás-bérlet. MOZIMŰSOR nyolcéves, Jakabszállás, IV. kerület 182. szám alatti lakost. A vizsgálat során kiderült, hogy a motorvonat mintegy 40 kilométeres sebességgel haladt a lakott területen belül, a templomkert mellett. A kislány a vágányok bal oldalán közlekedett, s a vonat elsodorta. Kerekes Ildikót súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Baja belterületén, a Hunyadi és a Szabadság út kereszteződésében Majorcsics József, Baja, Szabadság útja 55 szám alatti lakos kerékpárjával közlekedve, nem adott elsőbbséget a védett útvonalon haladó Pálinkás Albert, Baja, Fürst Sándor utca 5. szám alatt lakó motorosnak, s összeütköztek. Majorcsics József súlyosan, a motoros könnyebben megsérült. Tiszakécske határában, a község és Kocsér közötti úton Fodor Sándor 15 éves, Tiszakécske, Székhalom 115. szám alatti lakos figyelmetlenül, körültekintés nélkül akart áthaladni az úttesten, s a már féktávolságon belül levő 1977. március 22.: KECSKEMÉT VÁROSI: Tél 4, háromne^yed^^és * Órak°r Csak 16 éven felülieknek! 20 százalékkal felemelt helyáru! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszélő, amerikai film KECSKEMÉT ARP AD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor Afonya, a vágány Színes, magyarul beszélő, szovjet filmvlgjáték MESEMOZI: fél 4 órakor TÍZ KICSI CSACSI Színes, csehszlovák mesefilm-összeállítás STÜDIÓMOZI: (Városi Mozi épületében) háromnegyed 6 órakor Egészségügyi felvilágosító filmsorozat’ HOGYAN MONDJAM MEG GYERMEKEMNEK? Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő, nyugatnémet felvilágosító film Csákó Zoltán nagykőrösi lakos személygépkocsijával a gyalogost elütötte. Fodor Sándor^ súlyos sérüléssel kórházba szállították. Apostag határában, az 51-es számú úton Kecskés Károly, Jánoshalma, Bíró utca 9. szám alatti lakos motorkerékpárján a hátsó tömlő elszakadt, emiatt Járműve felborult. Kecskés Károly nem, de utasa, Nagy István, Jánoshalma, Dózsa György út 10. szóm alatti lakos súlyosan megsérült. Tiszakécske határában idős Tóth Balázs, Tiszabög 418. szám alatti lakos kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott balra, s ezért összeütközött Kovács Mihály, Tiszabög 165. szám alatt lakó motorossal. Az idős férfit a kórházba szállították. G. G. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgat* Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8001 Kecskemét, Szabadság tér l/a Telefon: 12-819, 11-I1S (központi): 11-709, Telexszám: 28 210 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál él kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 218—95162 Jelzószámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 9001 Kecskemét Külső-Szegedi út f. Telefon: 12-729 Igazgató: Ablaka latváa index: 2S08I HU ISSN 013S-23SX x