Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-04 / 29. szám
® ® PETŐFI NÉPE f 1977. február 4. Puccskísérlet Etiópiában események sorokban HANOI A Khan Dan csütörtöki számában nyilvánosságra hozta a „Vietnami Kommunista Part szervezeti szabályzatát”. A dokumentumot, amely 11 fejezetből áll, a párt IV. kongresszusán fogadták el. (ADN) NEW YORK Az amerikai kommunisták különbizottságot hoztak létre a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója megünneplésének előkészítésére. A bizottság vezetői Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnöke és Gus Hall, a párt főtitkára. (TASZSZ) MAPUTO Idén tavasszal az ENSZ dekolo- nizációs bizottságának és Namibia—tanácsának felügyelete alatt Maputóban, Mozambik fővárosában rendezik meg az afrikai felszabadító mozgalmakat támogató nemzetközi konferenciát. A Zimbabwe és Namibia népének támogatását célzó nemzetközi konferencia összehívását az ENSZ közgyűlése kérte. (UPI) LONDON Andrew Young, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerdán este Londonból elindult Dar Es Salaamba, Tanzánia fővárosába, hogy megkezdje tárgyalásait az afrikai államok vezetőivel. (UPI) KAIRO Csütörtökön egynapos látogatásra Kairóba érkezett Abdel Halim Khaddam szíriai külügyminiszter. A szíriai diplomácia vezetője Szadat elnökkel valamint egyiptomi ' kollegájával, Iszmai Fahmi külügyminiszterrel folytat megbeszéléseket. (AFP) ISTANBUL Szerdán egy Istanbultól mintegy 70 kilométerre északkeletre felvő erődben megtalálták Zeki Erginbay török baloldali újságíró holttestét — közölte a török rendőrség. A 29 esztendős Erginbay, a Teknik Guc című folyóirat felelős szerkesztője január 23-án tűnt el, rejtélyes körülmények között. A rendőri vizsgálat szerint revolverrel végeztek vele. (AFP) ATLANTA Az Egyesült Államokban nyugtalanító méreteket ölt az egyik legveszedelmesebb gyermekbetegség, a rubeola — állapította meg a betegségek ellenőrzésével foglalkozó országos központ. 1974- ben 22 094 rubeolás esetet jegyeztek fel az országban, tavaly már 39 585-öt. Bár a' rubeola elleni oltás — Idaho és Iowa kivételével — az egész országban kötelező, az erre vonatkozó törvényeknek nemigen szereznek érvényt, mivel nincs elegendő személyzet az oltási bizonyítványok ellenőrzésére. Fokozza nehézségeket, hogy sok amerikai szülő nincs tisztában a rubeola veszélyességével. (AFP) Az etiópiai központi rádiadó csütörtökön amhara nyelvű adásában bejelentette, hogy államcsínykísérletet hiúsítottak meg az országban. A hírügynökségek a rádióközleményre hivatkozva jelentik, hogy ellenforradalmi erők megkísérelték körülzárni az ideiglenes katonai kormányzótanács épületét. A hivatalos közlemény nem közöl semmit arról, hogy kik álltak a puccskísérlet mögött, s egyelőre ugyancsak nincs hír az etióp vezetők sorsáról. A kormánycsapatok és a puccsisták közötti rövid tűzharcot követően lezárták az ideiglenes katonai kormányzótanács épületéhez vezető utakat. A fővárosban és környékén helyi idő szerint este 21 órától hajnali 5 óráig kijárási tilalom van érvényben. A rádió a későbbiek során bejelentette, hogy a kormány ellenőrzése alatt tartja a helyzetet. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Etiópiában a kormányt támogató vasárnapi tömegtüntetés óta igen feszült volt a helyzet. Meghúsított katonai lázadásról érkezett hír az Etiópiával szomszédos Szudán déli részéből is. Mint Abel Alier szudáni alel- nök szerdán este bejelentette, légierők helyi alakulatához tartozó lázadó tisztek el akarták foglalni a dél-szudáni Juba repülőterét. A kormány csapatok azonban meghúsították a lázadási kísérletet és annak valamennyi résztvevőjét megölték. Hivatalos közlés szerint a »zendülést követően Jubában helyreállt a rend. Az alelnök egyébként arról is beszámolt, hogy az elmúlt napokban Jubában szabotázsakciók tervezésének vádjával 28 személyt tartóztattak le. A hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy ebben a körzetben ez volt a harmadik zendülé- si kísérlet azóta, hogy 1971 márciusában a terület autonómiát kapott. Leonyid Brezsnyev fogadta Szaddam Husszeint j Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára csütörtökön a Kremlben fogadta Szaddam Husszeint, az Arab (Szocialista Újjászületés jártja regionális vezetőségének főtitkárhelyettesét, az iraki forradalmi parancsnoki tanács elnökhelyettesét. "Szaddam Husszein hivatalos baráti látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. (TASZSZ) A lengyel külügyminiszter Berlinben Emil tyojtaszek legyen külügyminiszter Oskar Fischernek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének meghívására csütörtökön kétnapos hivatalos látogatásra Berlinbe érkezett. A lengyel diplomácia vezetője — aki december óta tölti be ezt a tisztséget — megkezdte megbeszéléseit az NDK külügyminiszterével. Emil Wojtaszek Oskar Fischeren kívül az NDK más vezető személyiségeivel is találkozik. (MTI) Véget ért a pánafrikai szakszervezeti konferencia Véget ért a Luandában megrendezett első pánafrikai szak- szervezeti konferencia, amelyen a Dél-Afrika népeivel való szol- lidaritással összefüggő kérdéseket vitatták meg. A konferencia zárónapján Aaron Pemba, a Délafrikai Szakszervezeti Kongresz- szus (SANCTU) elnöke beszámolt a fajüldöző hatóságoknak a dél-afrikai lakosság elleni terrorakcióiról, kijelentette, hogy a dél-afrikai fajlüdöző rendszer nem állhatna fenn a multinacionális vállalatok támogatása nélküWrAaron Bernba .végezetül a Del-afrikai Köztársasággal szembeni gazdasági bojkott fokozására, különösen a fegyvervásárlások megakadályozására szólított fel és arra kérte a haladó közvéleményt, hogy fokozza az Afrikai Nemzdtji Kongresszus (ANC) támogatását. (ADN) BÉCS A 11. forduló Bécsben csütörtökön megkezdődött a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások 11. fordulója. A szokásos téli szünet befejeztével február első napjaira valamennyi delegáció 'visszatért az osztrák fővárosba, s megkezdődött az újabb tanácskozási forduló érdemi munkája. Mondale beszámolt Carternek mti\ • Walter Mondale amerikai alelnök beszámolt Carter elnöknek a nyugat-európai tőkés országokban és Japánban tett útjáról. (Telefoto — AP — MTI KS.) Indira Gandhi tárgyal • Indira Gandhi indiai kormányfő találkozott D. K. Borooahhal, a Nemzeti Kongresszus Párt elnökével, azt követően, hogy Dzsagzsivan Ram mezőgazdasági és öntözési miniszter kivált a kabinetből, s új párt alapítását jelentette be. (Rádiótelefotó — AP —MTI —KS.) SZOCIALISTA KÜLPOLITIKA A fegyver nélküli világért A z emberek világszerte már-már megszokják, hogy fegyverhegyeken élnek. Sajátságos „pszichológiai tehetetlenségi erő” ez, amelyet a fegyverkezési hajsza idézett elő. Érthető, hogy éppen a közeli múltban — a békeerők moszkvai világfóru- mán — 110 ország ötszáz küldötte emelte fel szavát az egyre növekvő méretű fegyverkezés ellen és szállt síkra a katonai enyhülésért, a leszerelésért. A szocialista államok közösségének leszerelési javaslatai évtizedek óta foglalkoztaják a közvéleményt és ott fekszenek a nemzet-' közi politikai fórumok asztalain. Elsősorban a szovjet diplomácia áll elő újabb és újabb nagyszabású kezdeményezésekkel. Eddig még egyetlen ország, vagy országcsoport sem tárt az emberiség elé — Brezsnyev szavaival élve — „ilyen széles körű, konkrét és realista, az újabb háború veszélyének csökkentésére, majd teljes kiküszöbölésére irányuló programot”, mint a Szovjetunió, illetve a Varsói Szerződés országai. Tekintsük át röviden ezt a programot! Ha összegezzük az évek hosszú során kidolgozott javaslatokat, különösen négy fejezetet emelhetünk ki: 1. Mindenekelőtt ki kell zárni az erőszakot a nemzetközi kapcsolatokból. Ezt célozza az SZKP XXV. kongresszusán közzétett, s azóta a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének bukaresti ülésén hét tagállam által is támogatott javaslat: szülessen az egész világot átfogó szerződés arról, hogy az államok elutasítják az erőszak alkalmazását. E szerződés résztvevői — köztük természetesen a nukleáris hatalmak — arra köteleznék magukat, hogy az egymás közötti viták eldöntése során tartózkodnak a fegyverek, így a nukleáris fegyver alkalmazásától. Meg kell tehát gyorsítani a leszereRsi tárgyalásokat akár az ENSZ keretei között, akár más fórumokon. Törekedni kell a külföldi katonai támaszpontok megszüntetésére, a csapatok, s fegyverzet kivonására idegen területekről. A Varsói Szerződés tagállamainak égyik legutóbbi, nagy visszhangot keltő javaslata az egymással szembenálló katonai tömbök egyidejű megszüntetését vetette fel. Addig azonban, ameddig erre nem kerülhetett sor, felhívtak minden államot: tartózkodjon új katonai, politikai szövetségek létrehozásától és a meglevők kiszélesítésétől. Kezdeményezték a Varsói Szerződés és az Atlanti Paktum azon cikkeinek hatálytalanítását, amelyek a kiszélesítésre alapot adnak. 2. A katonai enyhülés programjának második része azt célozza hogy elhárítsák az atomháború veszélyét. Ez szükségessé teszi valamennyi állam kötelezettségvállalását arra, hogy lemond az atomfegyver alkalmazásáról, illetve a bevetésével való fenyegetésről. Ezt kívánja előmozdítani a szocialista országok másik új javaslata: a helsinki záróokmányt aláírt államok kössenek szerződést, miszerint egymás ellen elsőként nem vetnek be nukleáris fegyvert. Korábban több ízben kezdeményezték, hogy minden közegben tiltsák be az atomfegyver-kísérleteket és az atomfegyvereket vonják ki más államok területéről. Atomfegyvermentes övezetek létesítése — a szocialista diplomácia régi elképzelése. 3. A program harmadik része azt szorgalmazza, hogy szülessenek nemzetközi jogi kötelezettségvállalások az enyhülés szempontjából leglényegesebb kérdésekben. Így elengedhetetlen, hogy minden állam ratifikálja a baktériumfegyverek betiltásáról és megsemmisítéséről szóló konvenciót. Szerződés szükséges a vegyi fegyverek és más tömegpusztító eszközök betiltásáról és megsemmisítéséről. Sürgető feladat, hogy megtiltsák a tömegpusztító fegyverek új típusai., valamint az ilyen jellegű új fegyverrendszerek ki- fejlesztését és előállítását. A világ nyugalma megköveteli, hogy kidolgozzák és megtegyék azokat az intézkedéseket, amelyekkel megakadályozhatok a véletlen fegyveres összetűzések, s az, hogy azokból nemzetközi válságok robbanjanak ki. 4. Európa és — a földrész sajátosságait tekintve — az egész világ békéje és biztonsága is függ attól, sikerül-e eredményeket elérni a program negyedik részének megvalósításában: a középeurópai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről folyó bécsi tárgyalásokon. A már több mint két esztendeje folyó tárgyalások eddig azért nem jártak sikerrel, mert a NATO-országok még nem mondtak le az egyoldalú katonai előnyök megszerzésének hiábavaló kísérletéről. A megegyezés egyetlen reális alapja csakis a kialakult erőviszonyok fenntartása, az egyenlő biztonság szavatolása lehet. Í me, ez a szocialista országok programja a fegyver nélküli világ megteremtésére. Bár már így is tucatnyi javaslatból tevődik össze, mégsem befejezett dokumentum. A béke diplomáciájának végső célja, hogy nemcsak az ENSZ-palota előtt álló szobor formájában, jelképesen, hanem a valóságban is ekevasat kovácsoljanak a kardokból. Pálos Tamás KPM—BM SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A járművekre vonatkozó új műszaki előírások A 23/1975-ös KPM-rendelet tételesen felsorolja a közúti járművekre vonatkozó szigorúbb műszaki előírásokat. A biztonságos közlekedéshez nélkülözhetetlen felszerelések egységes használatát fokozatosan teszik kötelezővé. Az 1977-ben esedékes kötelező átalakításokról, a rendőrhatóságok ezzel kapcsolatos tennivalóiról csütörtökön a Belügyminisztérium klubjában rendezett együttes sajtótájékoztatót a BM és a KPM. A KPM-rendeletben foglaltak általában az 1976. január elseje után forgalomba helyezett járművekre vonatkoznak, de egyes- előírásokat — a régebben vásárolt gépkocsik átalakításával is — érvényesíteni kell. Dr. Veroszta Imre, a KPM autóközlekedési főosztályának helyettes vezetője elmondta, hogy az év január elsejétől általánosan kötelező a gépjárműveken az aszimmetrikus tompított fényszóró. A motorkerékpárnak, a kormányzott kerékkel együtt elforduló tompított fényszórója viszont szimmetrikus kivitelű is lehet. Egységesen narancssárga színű hátsó irányjelzőket kell alkalmazni, hogy villogása ne legyen hasonló a féklámpa színéhez. Január elseje után a pótkocsikat elől fehér színű fényvisszaverővel — prizmával — is el kell látni Valamennyi gépkocsin két visszapillantó-tükör használata kötelező, és legalább egy a motorkerékpárokon is. Ez év július elsejétől minden személygépkocsi első ülésein biztonsági övét kell használni, kivéve az olyan gépkocsikat, amelyeknél az öv rögzítési pontjai nincsenek gyárilag kialakítva. Az idén rendszeresen tartanak környezetvédelmi vizsgálatot, helyszíni tájékozódásokat arról: mennyire szennyezik a járművek a levegőt. Mindössze a porlasztó helyes szabályozását igényli az autófelügyelet műszaki vizsgáin ez év januárjában bevezetett kipufogógáz-szennyezés ellenőrzés. A benzinüzemű motorral működő gépkocsi kipufogógázának szén- monoxidtartalma nem haladhatja meg a 4,5 százalékot, a dieselüzemű motorral működő jármű kipufogógázának koromtartalma nem lehet több 55 mg/köbméter- nél, A,?, előííúőOk megtartására azzal ösztönzik az érintetteket, hogy a helytelenül beállított járművek forgalmi engedélyeit csak egy-évre hosszabbítják meg. A közületi járműveket érintő új kötelező előírások sorában említést érdemel, hogy a fék kezelésére utaló felirattal kell ellátni tehergépkocsit és autóbuszt egyaránt, ha a fék kezelése a szokásosnál bonyolultabb műveleteket igényel. A sárhányókon fel kell tüntetni a gumiabroncsra előírt légnyomás értékét. E járművek zöldszínű első méretjelző lámpái helyett egységes fehér felsőhely- zetjelzőket használnak január elsejétől. A január elseje után forgalomba kerülő járművekre vonatkozó előírások között szerepel: a gépkocsikat biztonsági fékberendezéssel is el kell látni. E célból megfelelő a kétkörös üzemi fék és megfelelő lassításra alkalmas rögzítőfék is. E kategóriában teszik kötelezővé — a jármű kormányzott tengelyén 3500 kilogrammot meghaladó tengelynyomás esetére — a szervokormány alkalmazást is. A motorkerékpár távolsági fényszórójának bekapcsolását kékszínű visszajelzőlámpa kell jelezze: a január elseje előtt forgalomba helyezett motora kerékpárokon ezt 1978. december 31-ig kell pótolni. Hasonló türelmi idő áll rendélkezésre a régebben beszerzett gépjárművek irányjelzőberendezésének olyan átalakítására, amely automatikus tájékoztatást ad a vezetőnek az irányjelzőlámpák működéséről, illetve kiégéséről. Ugyancsak fontos törekvés, hogy a járműveken csak azonos típusú gumiabroncsokat szereljenek fel, és a tartalékfelszerelések között mindig legyenek ott a biztonságos közlekedéshez nélkülözhetetlen égők, biztosítékok „másodpéldányai”. Érvénybe lép az a KPM-rendelkezés is, amely egyenletes magasságú és erősségű hangjelzőberendezés használatát írja elő. A nem megfelelő kürtöket a jövő év végéig lehet kicserélni. Az ablakmosóberendezés, valamint a szabványnak megfelelő elősegélynyújtó, felszerelés megkövetelése ugyancsak fontos intézkedés. Bejelentették továbbá, hogy hamarosan hatályba lép a tilos helyen várakozó járművek elszállítására vonatkozó új rendelkezés. Ebben pontosan szabályozzák a közlekedés biztonságát, illetve a forgalom folyamatosságát gátló szabálytalanul parkoló autók eltávolítását. Így például nem mentesülnek az erélyes intézkedés alól az olyan gépjárműtulajdonosok, akik balesetveszélyt teremtve , gyalogátkelőhelyen parkolnak, vagy szabálytalanul elfoglalva a járdát leszorítják a gyalogosokat az úttestre. (MTI) Ülést tartott az országgyűlés külügyi bizottsága Az interparlamentáris Unió hasznos politikai fórum nézeteink kifejtésére, külpolitikai törekvéseink ismertetésére; az Unióban munkálkodó magyar képviselők tevékenysége fontos része a Magyar Népköztársaság külpolitikájának, alakítója a magyar országgyűlés nemzetközi kapcsolatainak — állapította meg csütörtöki ülésén az országgyűlés külügyi bizottsága. A Gyenes András elnökletével megtartott tanácskozáson a képviselők az IPU munkáját elemezték. Barcs Sándor, az IPU magyar csoportjának elnöke tájékoztatójában egyebek között elmondotta. hogy az 1894-ben életrehívott Uniónak Magyarország alapítója volt. Hazánk két ízben volt IPU-konferencia színhelye, a fel- szabadulás után az első magyar csoport 1946-ban alakult meg. Ebben az időben mindössze 37 csoport működött az Unió keblében, s bár a taglétszám csak lassan emelkedett, az Unióban ma már 71 ország parlamentje képviselteti magát. A külügyi bizottság — vita után — elfogadta a magyar csoport, vezetőségének beszámolóját. A bizottság végezetül — Nagy Miklós előterjesztésében — jóváhagyta idei munkatervét, s tájékozódott az országgyűlés 1977-es nemzetközi terveiről. Az ülés Gyenes András zárszavával ért véget. (MTI) A Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár közel-keleti kőrútjának első állomáshelyén, Kairóban Iszmail Fahmi egyiptomi miniszterelnök-helyettes, külügyminiszterrel tárgyalt. (Telefoto — AP — MTI — KS.) • Waldheim Fahmival tárgyalt LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT