Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-27 / 49. szám

1977. február ZT • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT-SPORT - SPOR! Arany János A PILLANATNYI FORMA DÖNT? Nézőcsúcsot várnak a KSC-BSK örökrangadóra Megyeszerte nagy érdeklődés előzi meg a Kecskemét—Baja NB I-es férfi kosárlabda-rang­adót. Csütörtökön Baján jártunk ahol Berwinkl Mihálytól, a BSK elnökétől megtudtuk, hogy két— háromszáz fős szurkológárda biz­tatja majd vasárnap Kecskemé­ten a Sugovica-parti kosarasokat A növekvő érdeklődésre való te­kintettel külön autóbusz indítá­sát tervezik, ezenkívül sokan in­dulnak majd útnak személygép­kocsikkal is. Beszédtéma volt a mérkőzés úton, útfélen. Érdekes módon ép­pen a csapatön belül esett róla a legkevesebb szó. — Ügy készültünk a KSC el­len is, mint minden más csapat ellen — mondta Mihályfi János vezetőedző. — Nem sokat beszél­tünk róla, de mindenki tudja, hogy Kecskeméten kell bizonyíta­ni. — Lesznek-e összeállítási gond­jai Kecskeméten? — Sajnos Ágfalvy beteg és nagyon kétségessé vált a va­sárnapi játéka. Nyitrai és Hor- váth-Bors könnyebb lábsérülést szenvedett a BSE elleni mérkő­zésünkön, de az ő játékukra szá­mítok Kecskeméten. — Mit vár a KSC ellen? — Igazi, vérbeli rangadót, jó játékot, igazságos játékvezetést, a közönségtől sportszerű bizta­tást és néhány pontos BSK-győ- zelmet. — Milyen tényezők dönthetik el a két pont sorsát? — Valószínűnek tartom, hogy nagy szerepe lesz a pillanatnyi formának, a jobb idegállapotnak és a fegyelmezett játéknak. — Mi a véleménye a kecske­méti csapatról? — A KSC jelenleg az egyik legjobb magyar csapat. Mi is jól szerepeltünk eddig. Akár az egyéni teljesítményeket, akár a csapatokat hasonlítom össze, to­tó-nyelven szólva, ezt a mérkő­zést kétesélyesnek tartom. A szubjektív véleményem termé­szetesen az, hogy győzni szeret­nénk. A 69-sfceres válogatott Kovács József több mint egy évtizedig volt a csapat kapitánya, s" sok- sok rangadó hőse. Jelenleg be­tegállományban mérlegeli a hely­zetet. — Az utóbbi időben Kecske­méten heves küzdelmek alakul­tak ki a két csapat között — mondta. — Baján még nem nyert a Kecskemét, de Baja már több­ször győzött Kecskeméten. Az első kecskeméti győzelem alkal­mával még Király Jóska barátom, a KSC ügyvezető elnöke is ját­szott. Nekünk, bajaiaknak a ve­reség fájt a legjobban... — Milyen tippet tesz a vasár­napi mérkőzésre? — A jelenlegi mérkőzés is, mint általában Kecskeméten, két­esélyes. A Baja jelenleg jobb csapat, több jó játékossal rendel­kezik, csapatunk a palánk alatt is megerősödött, a lepattanó lab­dák megszerzése döntő lehet, ezért az én tippem 2-es. * * * * A KSC férficsapata a hét vé­gén albérletbe költözött. A sport- csarnokot a röplabdázók népesí­tették be. A kosarasok csütör­tökön Szegeden játszottak edző­mérkőzést, pénteken pedig a Kertészeti Főiskola csarnokában edzettek. Kégel Tamás edző a BSK elle­ni ötödik bajnoki mérkőzésére készült. Játékosai pedig,,. — Én már hét—nyolc évvel ez­előtt is játszottam rangadót a ba­jai csapat ellen — mondta Ko­vács Tamás, a KSC csapatkapitá­nya. — A két csapat találkozójá­nak mindig óriási tétje volt. Most is ezt tartjuk az első igazi nagy mérkőzésünknek, pedig már né­hány forduló mögöttünk van. Ősszel a rájátszáson nagyon ki­kaptunk tőlük, most mi követ­kezünk ... A hazai pálya, a mi lelkes közönségünk mellettünk szól. És persze az, hogy vala­mennyien nyerni akarunk. Egy Kégel tapintatos és mértéktar­tó, mint mindig. De viselkedése már napokkal a rangadó előtt elárulta; jelentőségének megfe­lelően foglalkoztatja a megye legjobbjainak találkozója. — Ez nem olyan két pont, mint a többi — mondta mosolyogva. — Értékesebb! Ha most nyerünk, folytathatjuk a korábban meg­kezdett jó. sorozatot., — És nyernek? — A játékosokat igyekeztem meggyőzni, hogy átlag a BSK sem magasabb csapat nem tud­nak semmi olyan ördöngős dol­got, ami ellensúlyozhatatlan. Most nálunk az a kérdés, hogy Kovács, Pajor, Bogschütz kihe­verte-e a . sérülését, illetve meg­felelően felgyógyult-e betegségé­ből. Bár azt hiszem, hogy erre a mérkőzésre „feltámad” minden­ki, hiszen ez az első igazán ko­moly meccsünk ebben az évben. — Mi szól a KSC, illetve a BSK győzelmi esélye mellett? — A Baja kiegyensúlyozottabb csapat. Tiszteletreméltóák az eredményei. Mellettünk szól a lelkesedés, a hazai pálya előnye és nem utolsósorban a közönsé­günk. Az objektív tényezők a Baja javára billentik a mérleget, én mégis azt mondom, hogy kétesélyes a mérkőzés. A pilla­natnyi forma dönt. — Tehát ez azt jelenti, hogy minden apró részletnek nagy je­lentősége lehet. Így többek között egy elhibázott, vagy jól időzített edzői döntés is befolyásolhatja a végeredményt? • ISA- Nem kevés az edző;,felelős­sége, de azt hiszem, hogy ezút­tal túl sok olyan tapasztalt játé­kos áll majd egymással szemben, akik már szinte semmin sem le­pődnek meg... — Mi lesz a követendő takti­ka? — Mi szeretnénk diktálni, a BSK alkalmazkodjon... A szur­kolóktól azt szeretném kérni, hogy sportszerűen biztassák a csapatot, s ne az ellenfél elma­rasztalásával foglalkozzanak. Le­gyünk ebben mi a kezdeménye­zők. Az NB I-ben eddig 23 alka­lommal találkozott a két rivális, 18-szor Baja, 5 alkalommal Kecs­kemét nyert. Az első bajnoki mérkőzésre 1965. május 9-én ke­rült sor a kecskeméti szabadtéri pályán. Akkor a bajai csapat bi­zonyult jobbnak. Az első néző­csúcs 1973. március 8-hoz fűző­dik, amikor ezer néző szorongott a szovjet teremben. A 24. össze­csapás előtti érdeklődés arra vall, hogy ez utóbbi csúcs utol­só napjait éli. A lényegi kérdésre, hogy nö­veli-e győzelmeinek számát a Baja, illetve csökkenti-e hátrá­nyát a Kecskemét, ma kapunk választ — a csapatoktól. Remél­jük élvezetes, sportszerű mérkő­zésen. Banczik István A vasárnap kiemelkedő eseményei Labdarúgásban az NB III. és a megyei bajnokság második fordulójára kerül sor vasárnap, s nagy mérkőzés előtt állnak a kosárlabdázók is. AZ NB III-BAN A megyei csapataink közül csak a KSC játszik hazai pályán. A Jánoshalma, s a Kis­kunhalasi MEDOSZ pedig sor­rendben már másodszor, idegen környezetben harcol most a pon­tokért. A Széktói Stadionban kí­váncsian várják a KSC tavaszi bemutatkozását. A múlt vasár­napi békéscsabai vereségből ta­lán nem szabad komoly követ­keztetéseket levonni. A szerdai Felszabadulási Kupa-találkozón a KSC egészen jó játékot mu­tatott. Persze más a hétközi mér­kőzés, s más a bajnoki találkozó. Különösen, ha az ellenfél olyan rutinos, zömmel NB I-et meg­járt játékosokból álló csapat, olyan mint a Szegedi Dózsa. A KSC számára nem könnyű a ta­vaszi sorsolás, de még így is vannak reális lehetőségek,, s egy jó hazai kezdés sokat jelentene. KOSÁRLABDA A KSC—BSK rangadóról itt már nem kívánunk többet írni, de a női csapat nehéz helyzete ■ szót érdemel. Mint kiderült,' Bie- lik sérülése komoly, sőt már mű­téten is esett át a KSC fiatal kö­zépjátékosa. Tavasszal aligha szá­míthatnak rá. Mohai sérülése sem javul, s a jelek szerint ta­vasszal nem is játszhat már. Ilyen helyzetben Adamik Ferenc edző nem tehet mást, mint a fia­talokat szerepelteti, akik — bár tehetségesek — de koruknál fog­va aligha számíthatnak tőlük nagy teljestményre. A MEGYEI LABDARÚGÓ­BAJNOKSÁGBAN a második fordulóban lesz né­hány érdekes, és bizonytalan ki­menetelű mérkőzés. A Tompa— Kunszentmiklós, a BSK—Mezőfi SE, a Fájsz—Szamuely SE, vagy a Lajosmizse—Gara találkozó­kon nehéz lenne biztosra tippel­ni. A ..többi.. .mérkőzéseken in­kább a pályaválasztók az esélye­sek. Sz. Z. SOROKBAN Bácsalmáson a tornacsarnok­avatás után 4 csapat részvételé­vel megrendezték a „Napraforgó Kupa” férfi kézilabdatornát. Eredmények: Bácsalmás—Baja Városgazdálkodás 27—26 (11—15), BSK—Kinizsi SE 24—21 (16—12), Bajai Városgazd.—Kinizsi SE 43—35 (21—18). Bajai SK—Bács­almás 30—23 (12—10). Végered­mény: 1. BSK, 2. Bácsalmás, 3. Bajai Városgazd., 4. Kinizsi SE. Legjobb góldobó: Füle Péter (Bajai Városgazd.) 33, legjobb já­tékos: Soós Tibor (Bácsalmás). A legsportszerűbb csapat a Ki­nizsi SE. * * * Főiskolás kosárlabda-bajnok-, ság: GAMF—Állatorvostűd. Egyetem 67—55 (19—29). Buda­pest. V.: Gilly, Domokos. Ld.: Emri 23, Hakstol 16. Kecskemét városi bajnokság: Férfiak: MFSC II.—KSC öregfi­úk 81—74, MFSC II.—Kertészeti Fóisk. 73—71. Nők: MFSC II.— Kertészeti Főisk. 56—48, MFSC II.—Molnár E. Ált. Isk. 33—6. Százhatvan éve, 1U7. március Z-án született Arany János. Petőfi „Arany Jánoshoz’’ cimű verséből idézünk. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első ré­sze (Zárt betűk: M, K, E.) 9. Az idé­zet harmadik része (Zárt betűk: E, O G, T). 11. Tűzhányónak tölcsér- alakú nyílása. 12. Meggyőződéseik. 14; Körülmény indítéka. 19. Labdarúgó­torna névbetűi. 16. Magvak része. 18; Az este régi népies neve. 19. Jogtalan jövedelem. 21. Kertelés nélkül (ki­mond). 24. EÓD. 25. Göngyöleg. 27; Sárgarigó. 29. Stroncium vegyjele. 30. Nem egészen hoz. 31. A kenőcs régies neve. 33. Az életével teszi az ember. 35. Megtévesztés. 36. Torony község­gel egyesített Vas megyei kisközség; 37. Az Egyesült Nemzetek Szervezete angol nevének röv. 39. PNT. 40. Ma­gyar Rládió és Televízió. 41. világhírű borunk. 43. Rohanó, romboló eszköz. 46. A föld fele. 47. Becézett női név; 48. A magyar „tengeren”. 50. Házőr­ző. 52. Hozzájutni valamihez. 54. Egy- kettede. 55. Glória páros betűi. 57; Gerlefajta. 59. Kétágú egynemű betűi. 60. A leglassúbb tempót előíró zenei jelzés. 62. Szélesre nyit. 63. Görög be­tű, 65. OÉ. 66. A hajnal költői neve.- 68. Izzó tüzelőanyag. 70. Mesterkélt modor, névelővel. FÜGGŐLEGES: 2. Régi műszaki ka­tona. 3. Fordítva túrja a földet. 4. A csehszlovák távirati iroda névbetűi. 5. Sakkban a vezér megtámadásának bejelentése. 6. Argon vegyjele. 7. A még nem vágott dohány ilyen. 8. Kép­ző. 9. Balkezes, tájszóval. 10. Színvo­nalas. 11. Az idézet negyedik része (Zárt betűk: R, K, D.) 13. Vas szélei. 16. Robbanó lövedék. 17. Rágós vo­natkozó névmás. 20. Gyermek köszön­tése. 2a. Fölfelé mozgatni. 23. Mással­hangzó kiejtve. 26. Nagyobb kosár. 28. Hígít (+’). 32. Az idézet második ré­sze (Zárt betűk: O, T A.) 34. A dúr- hangsor őse. 35. Durván csitító, vagy elkergető haragos szó. 36. A hegy csú­csain. 38. Nobélium vegyjele. 40. Mun­kahelye a malom. 42. Mutatószó. 43; Szabolcsi nagyközség: 44. Biztonsági Tanács. 45. AOF. „c Csak javítást vállaló iparos jelzője. 48. Táncmulat­ságot. 49. Határozórag: 51; Az illegális kommunista mozgalom harcosa volt (Éva). 53. Szolmizációs hang. 56.-Bar- rikád része. 58. Okirat. 61. Japán tár­sasjáték. 64. Időmérő. 67. Római pénz: 68. Pont páratlan betűi. 69. A függő­leges 20. számú fordítottja. Beküldendő: a vízszintes 1., függő­leges 32., vízszintes 9. és a függőleges 11. számú sorok megfejtése. A február 20-án közölt keresztrejt­vény helyes megfejtése: Üj korszak közelít / Miikor minden dolgozó em­ber / S minden ember dolgozó lészen. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Gyöngyösi Imre, Kiskőrös; Bánhldl Istvánné, Kun­szentmiklós; Földi László, Szánk; Ni- kolin István, Szabadszállás; A kitűzött úton halad a Bajai SK Pénteken délutárf Baján, a vá­rosi tanács nagytermében tar­tották meg a Bajai SK közgyűlé­sét, amelyen részt vett Papp György, a városi pártbizottság el­ső titkára, dr. Kincses Ferenc, a városi tanács elnöke és Borszéki Lajos, a megyei tanács testne­velési és sporthivatalának elnö­ke. Szenti Jánosnak, a Bajai SK elnökének ünnepi megnyitója után Berwinkl Mihály, a sportkör ügyvezető elnöke tartott szóbeli kiegészítést a korábban kiadott írásos beszámolóhoz. E kiegészí­tésben az ügyvezető elhök el­mondta, hogy az elmúlt évi köz­gyűlés határozata alapján a sport­körön belül személyi változásokra került sor. Megerősítették az el­nökség sorait, s az ügyvezető el­nök személye is változott. Ezek a változások sok szempontból pozitívan befolyásolták az egye­sület életét, s ugyanakkor a Bajai SKj bázisa — bár csak sze­rény mértékben — de bővült. érdemelték a város vezető szer­veinek fokozottabb gondosko­dását. A szakosztályokon belül a sportolók, az edzők és a társa­dalmi vezetők is dicséretet érde- tnelnek. Az ő munkájuknak volt elsősorban köszönhető, hogy a sportkör az 1976. évi országos ranglista 32. helyét foglalta el. A sportkör elnöke végül szólt a BSK kezelésében levő sportléte­sítmények helyzetéről. S mint el­mondta, az elmúlt év során a ko­rábbiaknál ,jotíb körülményekét csak a labdarúgók, és a kézilab­da-szakosztály számára sikerült biztosítani. A cselgáncs-szakosz­tály teremgondjainak, valamint a birkózóterem világításproblémái­nak megoldása az 1977. év fel­adata. labdarúgó-szakosztály vezetője arról beszélt, hogy Baján a lab­darúgás éppen úgy, mint má­sutt, a legkedveltebb sportág, de koránt sincs olyan színvonalon, mint amilyet joggal elvárhatná­nak tőlük. Az üzemek nevében ugyanakkor társadalmi munkát ajánlott fel a BSK-klub épí­téséhez. Más szempontból a személycse­rék negatívan is befolyásolták az egyesület munkáját, ami a ta­pasztalatlanságra vezethető visz- s/a. Ebből adódóan az intéző bi­zottság s az elnökség munkája sem volt rendszeres. Az 1976-os év költségvetése sok szempontból irreálisnak bizonyult, s az intéző bizottság hatalmas erőfeszítéseket tett évközben a pénzügyi prob­lémák leküzdésére. A jelentkezett pénzügyi gondo­kat a sportolók eredményei nem viselték magukon, bár sokszor mostoha körülmények között, nehéz létesítményhelyzetben, és kiélezett küzdelemben érték el azokat. Mindezek dacára a Bajai SK sportolói derekasan helytáll­tak, s bizonyították, hogy meg­Baja város üzemei, vállalatai, s intézményei részéről egyre na­gyobb érdeklődés mutatkozik a sportkör munkája iránt. S ha ez az egészséges folyamat folytató­dik, a sportmozgalom megyei ve­zető szervei is segítenek, a jövő­ben a Bajai SK eredményei is jobbak lesznek. Az ügyvezető elnök kiegészítése után Major Ferenc ismertette a számvizsgáló bizottság beszámo­lóját, majd megkezdődött a vi­ta. A Bajai Ganz Villamossági Művek nevében először Vétek Frigyes tett ígéretet arra, hogy a vállalat az 1977. év során a korábbiaknál nagyobb mértékben nyújt anyagi támogatást a BSK- nak. Ezt követően Gombás Lász­ló, a kiscsávolyii általános iskola igazgatója mondott köszönetét az egyesület elnökségének azért, hogy az akitív sportolókon felül a tömegek számára is nagy mér­tékben biztosított helyet és ter­met a sportolásra. Bada Pál, a Papp György, a városi párt- bizottság első titkára emelkedett ezután szólásra. —* Jó érzéssel nyugtázhatjuk — mondotta — a BSK sportolóinak múlt évi eredményeit. A BSK erőteljesen halad a kitűzött úton, s úgy érzem, sok munka is van az eredmények mögött. A továbbiakban . Fekete-Ko­vács Győző, az atlétikai szakosz­tály, Szabados Imre, a birkózó­szakosztály eredményeiről szá­molt, be. Borszéki Lajos, a megyei sport- hivatal. elnöke a közgyűlés zúgó tapsa közben köszöntötte Kovács Józsefet, a kosárlabda-szakosz­tály élsportolóját, aki súlyos be­tegségéből alig felépülve is el­jött a közgyűlésre, s aki nagy­szerű sportolói pályafutása során mindig sok megyei fiatalnak volt, s ma is a példaképe. Végül a megyei sporthivatal elnöke kö­szöntötte azokat a fiatalokat, akik a munkájuk után is vállalják a nagy megterhelésű edzéseket, s a versenyzést. A vita ezzel még nem zárult le. Több sportoló, sportbarát mondta el véleményét, javaslatát, majd a feltett kérdésekre Ber­winkl Mihály adta meg a vála­szokat. A Bajai SK| közgyűlése a spor­tolók és sportaktívák jutalmazá­sával fejeződött be. Szabó Ferenc MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 9.09: Idősebbek is elkezdhetik (színes). Tévétorna (Ism.): 9.15: Iskolatévé. Francia nyelv- tanfolyam. 9.30: Mindenki iskolája. 8. Föld­rajz — Európa tőkés or­szágai — I. rész. Hírek. 7. Matematika. Arány arányosság. (A szerdal adások 1. Ismétlése!) A fehér delfin. Francia rajzfilmsorozat. XxV/3. rész. Formák. Belga ismeretter­jesztő filmsorozat. Bábok. Mozdulj! Helyszíni közve­títés Szombathelyről. Van egy ötleted? Játsz- szunk matematikát! X/8. Pedagógusok fóruma. „Európa 12” (Színes) Nemzetközi asztalitenisz- verseny. Közvetítés Szarajevóból, felvételről. Műsorainkat ajnáljuk! A költészet percei. Deve- cseri Gábor: Bikaslrató. Ilosvay Katalin műsora. 10.00 10.05 10.35: 14.10: 14.55 16.15: 11.40 17.00: 17.05: 18.00: 18.30: 18.35: 18.40: 18.50: 19.00: 20.00: 20.05: 21.15: 21.25: 22.50: Reklámműsor. A Magyar Televízió Sza­badegyeteme (színes). Ás­ványkincsek keletkezése. Fő a feje. Nyilvános vetél­kedőműsor közvetítése a Budapest Szállóból — 5. Zene. Reklámműsor. A Közönségszolgálat tájé­koztatója. Esti mese. Tévétorna. (Színes) A Hét. Hírek. Szfnészmúzeum. Somlay Artúr. Sporthírek. A Rosenberg házaspár (színes). Francia film. Hírek. KOSSUTH 6.11T: Kellemes vasárnapot! 7.23: Hétköznapok formálói. 8.10: Ot kontinens hét napja. 8.26: Operettrészletek. 8.44: Odüsszeusz szerelmei. Három mitológiai játék. Irta Devecseri Gábor. 9.15: Dohnányi Ernő zongorázik. 9.29: Szerkesztői üzenetek. 9.39: Romantikus művek. 10.03: Dániel és az oroszlánok. Hegedűs Géza rádiójátéka Berzsenyi Dánielről. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A Vasárnapi koktél folytatása. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Népi zene. 13.37: Rádiólexikon. 14.07: A Rádió Lemezalbuma. Közb.cn: 14.49: A más pénzén kevesebbel ér? 15.13: A Rádió Lemezalbuma el- mű műsor folytatása. 15.50: Bonni levél. 16.00; Irodalmi est Balassagyar­matról. 17.Í0: Olasz művészek opera­hangversenye. 18.00: Daróczi Bárdos Tamás népzenei feldolgozásaiból. 18.50: Remekírók — remekmű­vek. 19.54: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar Beetho- ven-hangversenye. 21.18: Slágereinkből. 22.15: Századunk zenéjéből. 22.54: Modern írók portréi. 23.14: Operarészletek. 0.10: Virágénekek. PETŐFI 7.00: Az evangélikus egyház fél­órája. 7.30: Kopeczky Alajos orgonái. 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: A Szovjet Hadsereg Déli Hadseregcsoportja fúvós­zenekarának hangversenye Közben: 9.31: Az UNESCO napirendjén. 9.41: A hangverseny közvetítés folytatása. 10.13: Dzsesszfelvételekböl. 10.33: Iránytű. 11.30: Embermesék. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Egy öreg ház három cso­dája, Mesejáték. 14.00: Táskarádió. 15.00: Én láttam, neked hogy tetszett? 15.33: Filmdalok. 15.50: Nótakedvelöknek. 10.35: A vasárnap sportja. Közvetítés a Roma—Tori­no olasz totómérkőzésről. 17.12: Ötórai tea. Közben: 17.30: Hírek. 18.10: Mit üzen a Rádió? 18.45: Spirituálék. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: A Rádió Dalszínháza. 21.09: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 21.19: Magyar előadóművészek Liszt-felvételeiből. 21.51: Népdalok, néptáncok. 22.33: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 8.08: Művészlemezek. 9.00: Csak fiataloknak! 10.00: UJ Zenei Üjság. 10.35: Zenekari muzsika. 12.10: Bach: A fúga művészete. 13.45: Kis magyar néprajz. 13.50: Verdi operáiból. 15.08: Kíváncsiak klubja. 10.00: Régi hangszerek világa. 10.20: Mozart-művek. 17.45: Az őserdőből a főiskolára. 18.03: Sebestyén János csembaló- 17.25: estje. Közben: 18.43: Világllra. 19.41: Gwyneth Jones énekel. 20.15: Dokumentumműsorok és dokumentumjátékok szem' léje. 21.24: Mahler: III. szimfónia. Hétfő KOSSUTH 9.00: 9.10: 9.40: 10.05: 10.30: 11.20: 11.40: 12.35: 13.20: 13.35: 14.00i 14.30: 14.41: 15.10: 15.15: 16.05: 16.35: 17.07: Jankovlch Ferenc versei. A hét zeneműve. Fehér liliomszál. Iskolarádió. Zenekari muzsika. Bioritmus. Ricardo Güiraldes argen­tin író Don Segundo Sombra című regénye Tánczenei koktél. Válaszolunk hallgatóink­nak. Mezők, falvak éneke. Ezeregy délután. Kóruspódium. Bemutatjuk új felvételein­ket. Édes anyanyelvűnk. Operarészletek. Szocialista brigádok akadémiája. Rondók zongorára. Muzeális felvételeinkből. 17.48: 18.30: 19.15: 20.00: 21.02: 21.30: 22.20: 22.30: 0.10: A kékszakállú herceg vá­ra. Balázs Béla drámai költeménye. Mendelssohn-művek. Esti Magazin. Lemezek közt válogatva. Nótaest. Gyurkovics Mária énekel. Mikrolánc. Tíz perc külpolitika. A Cseh Filharmonikus zenekar hangversenye az 1976. évi Prágai Tavaszon. Nádas Gábor táncdalaiból. PETŐFI 8.05: Fúvószene. 8.33: Daljátékokból. 9.33: Szűcs Judit és a Gemini együttes felvételeiből. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népi zenekarok muzsikál­nak. 12.33: Egy nap otthon, hat nap kollégiumban, (ism.) 12.48: Fejezetek a Metropolitan történetéből. 13.25: Kis magyar néprajz. 13.33: Cimbalommuzsika. 14.00: Kettőtől ötig... (élő) 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Szlovák nemzetiségi ha­gyományok és hiedelmek. (Nögrád m.) 18.33: Népdalok, i 19.05: Labirintus. 19.30: Kapcsoljuk a székesfehér­vári Vörösmarty Színhá­zat. (élő). Tessék válasz­tani. Kb. 20.33: Egy pálya vonzásában. Kb. 20.50: A Tessék választani című műsor folytatása. Közben: 21.50: Hét végi kirándulás. 22.10: A Tessék választani című műsor eredményhirdetése. 22.33: Derűr.e is derű. 22.59: Klasszikus operettrészle­tek. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 15.30: Iskolarádió. 16.03: Gluck operáiból. 10.36: Mindenki Iskolája (lfj.) 17.06: Láttuk, hallottuk. 17.21: Bozay Attila: Pezzo d’ archi. 17.35: Huszonöt perc beat. 18.05: A Zsebrádiószlnház bemutatója. 18.22: Két vonósnégyes. 19.15: Iskolarádió. 13.33: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar és a Bu­dapesti Kórus hangverse­nye. Közben: Kb. 20.25: Illyés Gyula versei. Kb. 20.45: A hangversenyközvetltés folytatása. Kb. 21.30: Hangsz,erszólök. 21.55: Pilar Lorengar énekel. 22.30: A hét zeneműve.

Next

/
Thumbnails
Contents