Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-27 / 49. szám
Továbbra is sok gondot okoz a belvíz Lakóépületek veszélyben • Újabb árhullám a Danán PETŐFI NÉPE Tízezrek jogi felvilágosítása Egyre inkább elmondhatjuk, hogy az állampolgárokra, illetve azok túlnyomó többségére az önkéntes jogkövetés a jellemző. Nyilvánvaló viszont, hogy követni csak azt lehet, amit ismerünk és értünk is. Elengedhetetlen feltétel tehát a hatékony és széles körű jogi felvilágosítás, az állam által alkotott törvények és más jogszabályok, a jogok és kötelességek megismertetése. E célt szolgálja a Magyar Jogász Szövetség megyei szervezetének a TIT-tel közösen végzett jogpropagandája. A jogi felvilágosításban a népfrontbizottságok munkája is jelentős. Mint az dr. Dobos László, a megyei szervezet elnöke, a megyei bíróság elnökhelyettese mondta, a felvilágosító munkában résztvevő bírák, ügyészek, ügyvédek, jogtanácsosok, az államigazgatásban dolgozó jogászok évről évre egyre több előadást tartanak az üzemekben, vállalatoknál, szövetkezeteknél, intézményekben, s ami nagyon lényeges, évente több ezer diák kap részletes jogi tájékoztatást. Az elmúlt évben a megyei szervezet tagjai csaknem 1500 előadást tartottak, ebből 400-at középiskolákban, szakmunkásképző intézetekben. Emellett a jogászok tíz témakörből írásos anyagot készítettek, elküldték az iskoláknak, s az osztályfőnökök ennek alapján ismertették meg a diákokkal a legfontosabb jogszabályokat, az állampolgári jogokat, kötelességeket. Az elmúlt években Bács-Kis- kun megye lakossága közül több tízezren vettek részt az alkotmányjogi vonatkozású, a tanács- törvénnyel, a választójogi törvénnyel kapcsolatos előadásokon. Elsősorban 1975-ben, de tavaly is nagyon sok előadást tartottak az 1974-ben módosított családjogi törvényről, valamint munkajogi, szövetkezeti jogi és büntetőjogi kérdésekről. Több száz előadást tartottak az új KRESZ-ről is. A jogpropagandával kapcsolatos idei feladatokról dr. Dobos László elmondta, hogy 1977-ben elsősorban az új kisajátítási törvényről, illetve a régi jogszabály módosításának lényegéről, a tartós földhasználatot, a földtulajdont szabályozó törvényerejű rendeletről, valamint családjogi, társadalombiztosítási kérdésekről tartanak felvilágosító előadásokat. T. L. HÍREK • HÍREK A sokévi 250 milliméter körüli átlaggal szemben a múlt év szeptemberétől februárig 300— 370 milliméter csapadék hullott a megyében. A földeken összegyűlt belvíz továbbra is gondot okoz a gazdaságoknak. Annak ellenére, hogy az utóbbi napokban kevesebb eső esett, a szél szárította a földeket, a belvízzel borított terület még mindig 15 735 hektár. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok, megtették a szükséges intézkedéseket a felesleges csapadék eltávolítására. Szivattyúkkal és vízlevezető árkok ásásával segítik elő, hogy minél hamarabb dolgozhassanak a gépek a földeken. Külön is említést érdemel, hogy a herceg- szántói, a dávodi, a jánoshalmi, a mélykúti termelőszövetkezet tagjai szinte kérés nélkül siettek a belvíz okozta károk csökkentésére. Hasonló feladatot látnak el a Bajai, a Kiskőrösi, a Kalocsai Állami Gazdaság dolgozói, valamint a megye északi felében, a Kunszentmiklóson, Kunpeszéren és Dunavecse térségében gazdálkodó szövetkezetek tagjai. Az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság is mindent megtesz a károk csökkentésére. A vízügyi szervek és a vízgazdálkodási társulások közös munkájának eredményeként bővült a megye vízgyűjtő hálózata, s nőtt a csatornák befogadóképessége. Ennek is köszönhető, hogy a korábbi évekkel ellentétben az idén jóval kisebb területen rekedt meg a felgyülemlett csapadék. Sajnos Soltvadkerten, Lajosmizsén. Mélykúton, Kiskőrösön a lakásokat is veszélyezteti a belvíz. Lajosmizsén már február 10-e óta tart a védekezés, a lakásokba betörő víz ellen. A község utcáinak mintegy 40 százaléka víz alatt áll. Az újabb jelentések szerint várható, hogy a Dunán levonuló árhullám megnehezíti a felesleges csapadék gravitációs úton való levezetését. Előreláthatólag a Dunavölgyi főcsatorna kivételével valamennyi csatornából szivattyúval kell átemelni a felgyülemlett vizet a Dunába. B. Z. • Öbög határában a Középtiszavldéki Vízügyi Igazgatóság szivattyúi segítenek a felesleges víz elvezetésében. • Kiskőrösön, az Aradi utcában nár • házak bejáratáig hatolt • belvíz. (Pásztor Zoltán felvételei) NAPTAR ltn, február n.í vasárnap Névnap: Ákos Napkelte: 0 óra U pere. Napnyugta: 1T óra 28 perei Holdkelte: 11 óra 19 pere. Holdnyugta: 1 ón 88 pere; IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, elszórtan futó hózáporokkal. Többfelé erős, helyenként viharos nyugati, észak- nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2—plusz 3 fok között, néhány derült helyen mí- 1 nusz 5 fok közelében. Legmaga- sabb nappali hőmérséklet plusz 5 fok körül. (MTI) Farkas Ferenc szerzői estje a bajai művelődési házban Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző szerzői estjét rendezi meg Baja Város Tanácsa és az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság Kamarazenekara a József Attila Művelődési Központ színháztermében hétfőn 19 órai kezdettel. A hat tételből . álló műsorban felhangzik a Jelky András szvit is, a Köd-dal, és a Gyümölcskosár-dalciklus előadását a szerző kíséri zongorán. Vendégművészként László Margit, az Operaház magánénekese lép fel. A zenekart Bolberitz Tamás, az Operaház karnagya vezényli. — A BRG kecskeméti gyáregységének KISZ-es fiataljai tegnap vitafórumot tartottak két úttörőcsapat küldötteinek. A Hunyadivárosi és a Zrínyi Ilona iskolából érkezett úttörők kérdéseire a gyáregység igazgatója, a KISZ városi bizottságának munkatársa, valamint a „magnós” ifjúsági vezetők válaszoltak. A kérdések kapcsolódtak a városrendezéshez, a politikai élethez és a gyárban végzett munkához. Mi újság a sportszer-kereskedelemben? A sportszer-kereskedelem is ellátási feladatot tölt be, hisz a szabad idő hasznos eltöltéséhez — márpedig a sportolás az — nélkülözhetetlen árucikkeket kínál. E területen dolgozó szakemberek mondták: „Készülődnek a horgászok és a turisták.” Kezdődik tehát az idény. Jogos a kérdés, hogy készült fel a kereskedelem? Bács-Kiskun megyében a csaknem 15 ezer horgász és meghatározhatatlan számú turista, meg az egyes sportágakat amatőrként kedvelők igen népes serege néhány hétig még türelemmel várakozhat. A különböző sporteszközöket, ruházati és egyéb cikkeket — bár az üzletek már régen feladták rendeléseiket — még nem szállította a nagykereskedelem. Emiatt rossz az ellátás például horgászcikkekből. A népszerű kecskeméti sportboltban, a Rákóczi úton elmondta az üzletvezető, hogy nincs a keresett francia damilból, norvég horgokból, kevés az orsó, nincsenek karabinerek, forgód kapcsok, megfelelő választékban ólmok, mert késnek a TRIAL importszállításai, a tavalyi készlet pedig majdnem elfogyott. E cikkcsoportból az összkészlet 30 ezer forint értékű jelenleg, s a helyzet csak akkor lenne megnyugtató, ha legalább 100 ezer lenne. Általános gond_ még, hogy nincs választék futballmezbőL pedig az egyesületek Ilyenkor vásárolnának. Nincs edzőcipő, gumistopnis futballcipő, s nem is tudni, hogy a martfűi gyár mikor szállít. Melegítő van, de a választék megyeszerte nem kielégítő. A tavalyi gond viszont megoldódott, mert az Idén már van és lesz is folyamatosan az üzletekben teniszütő, tollasütő, pingpongütő, s kapható hátizsák is legalább két típusban. Hasonlóképpen jó az ellátás rövidujjú garbókból, Van elég. több színben és minden méretben kínálnak. Cs. K. Szomszédoltunk Fortunával Kecskeméttől alig harminc kilométernyire — o Szolnok megyei Tiszakürtön, a Kecskeméti Konzervgyár III. számú telepének tőszomszédságában ötös találattal jelentkezett Fortuna februárban, a hatodik játékhéten. A Dél-magyarországi Pincegazdaság négytagú „Hunyadi" szocialista brigádja több' mint három és fél millió forinton osztozott. A nyereményt a héten csütörtökön az OTP kunszentmártoni fiókja fizette ki a községi klubkönyvtárban. Körbeüljük az asztalt az ebédlőben. Itt állítottuk ki azt a bizonyos szelvényt, — jegyzi meg Gyuri bácsi, a korelnök. Négyük közül ő a legidősebb, ősszel búcsúzik, nyugdíjba megy. A szóvivő viszont Möce mama. — Mamát tessék csak kérdezni, az ötöst is ő tudta meg elsőnek. — Hogy is történt? — Hát... Bevásárolni is én járok a gazdaságból, éppen a boltban voltam, amikor bemondták a lottószámokat pénteken. Megjegyezte egy asszony mellettem: nekünk meg hármasunk van. Előszedtem a papírt a zsebemből, mondom: nekünk biztos az. Nézi ő is, fel is kiált: Négyes ez, nem hármas! Hát erre otthagytam mindent, szaladtam vissza az irodába. Mutatom a számokat, ott mondják, hogy az ötödik is stimmel. Én a nagy izgalomban észre se vettem. — Szaladt ám Möce mama ki az útra, mindenkinek kiabálta, hogy ötösünk van. A főnökasszony meg leszólt a pincébe: Sanyi, Sanyi, ötösünk lett a lottón! Bizony meglepődtem. Mondtam, az nem lehet. — Bizony nagy öröm lehetett! Mit szóltak a többiek? — Velünk örültek. No, azért nem hagytuk abba a munkát. Gyuri bácsi bort fejtett, én a villanyt kötöttem be a kis irodába, Lacika is lenn szorgoskodott valahol. LOTTÓ Növényvédelmi közlemény A gyümölcsfa eredményes védelmének alapja a tél végi gondos fatisztogatás. A fa nyugalmi időszakában ugyanis lehetőség nyílik olyan mechanikai és vegyszeres beavatkozásra, amely a fát nem károsítja, de a rajta áttelelő kártevőket elpusztíthatja. A kéregkaparással meg lehet semmisíteni a törzsön és a vastagabb ágakon megbújó károsítók telelő alakjait. A korona ritkításával, 'az elszáradt, letermett rész eltávolításával, a kívánt termőegyensúlyba hozhatjuk a fát. Könnyebb, eredményesebb lesz a nyári permetezése is. Különös gonddal vágjuk vissza a lisztharmatra fogékony almafajtákon a fertőzött vesszőket, az első egészséges rügyig. A fertőzött és eltávolított részeket szedjük ösz- sze és égessük} el. Ezzel a talaj- munkát is megkönnyíti ük. A rágások helyét, a sebeket érdemes simára faragni és sebkátránnyal, sebviasszal bekenni. Természetesen a munkák elvégzése után is maradnak áttelelő károsítók a gyümölcsfákon; a pajzstetű, a takácsatka és levéltetű tojások, sodrómolyok stb. Ezek számát} a rügypattanás előtt elvégzett permetezésekkel lehet ritkítani. Ezt a permetezést bő permetlével, lamosás-szerűen végezzük, de csak fagymentes napokon! Felhasználható készítmények: almástermésűekben Neopol 5, és a Novenda 2 százalékos töménységű oldata és a téli hígítású mészkénlé, továbbá a gyümölcsfaolaj 4—5 százalékban, de csak háromévenként. Csonthéjasokban felhasználható a Neopol 5 százalékos töménységben és a téli hígítású mészkénlé. Az ajánlott készítmények a gyümölcsfaolaj kivételével erős mérgek. Az óvórendszabályok betartása, a védőfelszerelés használata kötelező. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 8. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 111 fogadónak volt, nyereményük egyenként 64 606 forint; Három találatot 10 285 fogadó ért el, ezekre egyenként 349 forintot fizetnek; Kéttalálatos: 293 786, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) A Kecskeméti Katona József Színház műsora Február 27., vasárnap du. 3 óra: A REJTEKHELY este 7 óra: A REJTEKHELY Szekszárdon este 8 óra: GÜL BABA MOZIMŰSOR 1977. február 27.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÜNK 50 százalékkal felemelt helyárúi Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek 1 Színes, spanyol—olasz filmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: 4, negyed 7 és fél 9 órakor KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÜNK 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek I Színes, spanyol—olasz filmvígjáték MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor OTTO, A VILÁGHÍRŰ VADASZ Színes, magyar mesefilm 1977. február 28.: KECSKEMÉT VÁROSI: Csak fél 4 órakor! KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÜNK 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, spanyol—olasz filmvígjáték háromnegyed 6 és 8 órakor Művészmozl-sorozat BÜNTELENÜL 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes kanadai film KECSKEMÉT ARP AD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÜNK 50 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, spanyol—olasz fllmvígjáték MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor OTTÖ, A VILÁGHÍRŰ VADASZ Színes, magyar mesefilm STÜDIÓMOZI: 8 órakór Irodalmi alkotások filmen ANNA KARENINA Kétrészes, színes szovjet film — Nyolcéves koromban már libapásztor voltam. Most három év híja a nyugdíjnak. Kérdezték már, nem megyek-e el hamarabb, most már nem vagyok rászorulva a keresetre — így Möce mama. — Hát én bizony végigcsinálom. Ráérek pihenni azután is. — Aztáit ha nyugodtan akarnak aludni, jobb ha el se olvassák a sok levelet, amit majd kapnak. Három éve is így volt, amikor Karcagon öten osztoztak a két és fél millión. A postás egy hétig csak hozzájuk járt, tömött táskával. Volt köztük egy kislány, nem volt még vőlegénye se, egyszeribe sok kérője akadt — a pénzének. — Azért már csak elolvassuk, ha kapunk. Bővebb lesz tőle a szókincsünk. Ki mire költi a pénzét, tervezgetnek, beszélgetnek. Nem akarják elhamarkodni. Egyelőre az ősz- szeset, hárommillió ötszáztizenötezer valahány forintot, a betétkönyve teszik. Rúnát Erzsébet Márciusi vásárnaptár Bács-Kiskun megyében 1977: márciusában a vásárok rendje az alábbiak szerint alakul: Március 1-én, kedden Hartán országos áUat- és kirakodóvásár: Március 3-án, csütörtökön Mélykúton országos állat- és kirakodóvásár. Március 6-án, vasárnap Kiskunhalason és Tiszakécskén autóvásár, Kajos- mlzsén országos állat- és kirakodóvásár. Március 7-én. hétfőn Miskén országos állat- és kirakodóvásár. Március 13-án, vasárnap Baján, bu- gacon és Lajosmizsén autóvásár, IzsáFÓRUM Mi valósul meg 1977-ben gyénk ötödik ötéves tervéből! Erre a kérdésre adnak választ a megye párt- és állami vezető) holnap este 6 órakor Kecskeméten a Megyei Művelődési Központban. A nyilvános fórumon a jelzett téma számtalan részterületéről kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. Az előzetesen beérkezett kérdések máris jelzik, hogy az Ipar, a közlekedés, az oktatás és az egészségügy készülő, illetve tervezett létesítményeinek átadásáról, a lakáshelyzet várható alakulásáról, az üdülőkörzetek fejlesztéséről lesz szó a holnapi fórumon. S természetesen ezeken túl még mindarról, ami érdeklődésre tarthat számot a megyében folyó területfejlesztési munka számtalan terve, gondja, eredménye közül. •- KIÁLLÍTÁS ÉS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ. Szervátius Jenő szobrait mutatja be a Bács-Kiskun megyei Művelődési Közpáűt. A romániai Állami-díjas, Kiváló Művész kiállítását Csoóri Sándor költő nyitja meg ma 11 órakor a kamarateremben. Hétfőn este pedig Buda Ferenccel találkoznak az intézmény művészklubjának tagjai és az érdeklődők. A József Attila-díjas költő Otthon Ázsiában címmel tart zenés élménybeszámolót szovjetunióbeli utazásairól. — Tóth Ferencné, Kalocsa országgyűlési képviselője február 28-án, hétfőn 15 órakor az 1. sz. körzeti népfrontbizottság terüle-. tén — Hunyadi u. 82. sz. a. —, március 1-én, kedden 15 órátóí a 3. sz. körzeti népfrontbizottság területén — a Vén József Általános Iskolában tart fogadóórát. — íRö—olvasó találkozó. A téli politikai könyvhetek keretében pénteken Kiskunmaj- sán a községi könyvtárban nagy sikerű író—olvasó találkozót tartottak. Az íróvendég Sz. Lukács Imre volt, akinek a Szegények ünneplőben című legújabb könyvéről beszélgettek. A szerző száz olvasónak dedikálta művét, s legközelebb dusnoki olvasóival találkozik. MODERN KOLDUS Schmidt úr, telefon kon és Tápáron országos állat- és kirakodóvásár. Március 20-án. vasárnap Kunszentmiklóson és Tiszakécskén országos állat- és kirakodóvásár. Március 2S-án, szombaton Szánkon országos állat- és kirakodóvásár: Március 27'én, vasárnap Kalocsán, Orgoványon, Szabadszálláson országos áUat- és kirakodóvásár, Kalocsán, Kecskeméten és Kiskunmajsán autóvásár; Március 29-én, kedden Szakmáron országos állat- és kirakodóvásár. PETŐFI NÉPÉ A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6081 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-819, 12-S1B (központi): 11-709, Telexszám: 26 218 bmlv h Terjeszti a Magyar Poet» ■Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással Km 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külsö-Szegedl út 0. Telefon: 19-729 Igazgató: Ablaka Index: 29 091 HU ISSN 0199-290