Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-20 / 43. szám

1977. február 20. • PETŐFI NÉPE • 3 Rádiós vasutasok Csendes hét­köznap délelőtt a kecskeméti vasútállomá­son. Erősen kö­dös, párás a le­vegő, az eső is csendesen sze­merkél, s bi­zony, nem irigylésremél- fd a teherva­gonokat rende- ző-toWó bri­gád munkája. Sötétzöld M— 31 típusú Die­sel-mozdony húzza-vonia az üres kocsikat a sínek között ál­ló tolatásvezető irányításával. Kezében meg- meg lengeti a piros zászlót, s csak mikor kö- zelébb érek, akkor hallom, h(ogy beszél... — Indulhat a tartalék — adja ki az utasítást. A mozdony felé tekintve cso­dálkozva látom, hogy vezetője ki sem tekint az ablakon, a kocsisor mégis megindul engedelmesen a váltók felé. — Ezzel irányítom a tolatást — mutatja büszkén Csősz Imre tola­tásvezető a kis URH adó-vevőké­szüléket. — Amit mondok, egy­szerre hallja Szabó János, aki a kocsik szétkapcsolását végzi és Gábor István, a mozdony vezető­je. A zászlót már inkább csak megszokásból lengetem. Üjabb utasítást ad a közben • — Indulhat a tartalék — adja ki az utasítást a ködös, párás vasút­állomáson Csősz Imre tolatásvezető, aki tagja az ezüstjelvényes Ko- marov-brigádnak, tulajdonosa a kiváló dolgozó kitüntetésnek, vala­mint a 25 éves szolgálat után kapott törzsgárdajelvénynék. • — Értem, indulok — válaszol vissza Gábor István mozdonyvezető. (Opauszky László felvételei.) mellénk érő mozdony vezetőjé­nek, aki ki sem nyitja az ajtót- ablakot, mint régen, majd Szabó János kap rendelkezést. Egy pillanatra fellépek a moz­donyra, ahol nem vállra akaszt­ható apró, hanem öblös nagy hangszórót használnak. — Itt nagy a zaj — mondja Gábor István mozdonyvezető — nagyobb' hangerő kell a motor zúgása miatt. Sokkal könnyebb és biztonságosabb a munkánk, mióta ezeket a készülékeket hasz­náljuk. Éjszaka, vagy ködös, esős időben bizony nehéz volt meglát­ni a zászló jelzéseit, vagy a tola­tás vezetőjének sokat kellett gya­logolni amíg megbízhatóan tudott irányítani... A hangszóróból újabb utasítás hangzik, Gábor István válaszol, majd amint lelépek a mozdonyról útnak indulnak. Szeli Lajos, az állomásfőnök helyettese is igen elégedett. — Felsőbb vezetőink is sokát törődnek azzal, hogy a vasutasok munkája könnyebb és gyorsabb legyen — mondja. — A kocsik rendezését végzők mellett ilyen készülékeket kaptak a kocsifel­Nemcsak a DÉGÁZ ügye! Ezerkilencszázhetvenhat május 20: gázrobbanás Székesfe­hérváron. Oka: a posta dolgozói a saját munkájuk végzése közben átlyukasztották a várost földgázzal. ellátó vezetéket. Több ipari üzem kényszerpihenőt tart, az anyagi veszteség tetemes. Felelős: a tervező intézet, amely a posta szerelőit pontatlan munkájával félrevezette. 1976. november 2, Szolnok: gázrobbanás. Tizenhármán életüket vesztik, egy ember eltűnik. Egy többszintes lakóház megsemmisül. Oka: emberi felelőtlenség, mint valamennyi hasonló esetben. Sajnos, a sort még ki lehetne egészíteni korábbi és ké­sőbbi dátumokkal egyaránt. A veszély elhárítása A Délalföldi Gázgyártó és Szol­gáltató Vállalat amely megyénk­ben is ténykedik többféle úton-módon igyekszik elejét ven­ni a robbanásveszélyes helyzetek kialakulásának. Például a szak­emberei rendszeresen ellenőrzik üzembiztonsági szempontból a földgázfogyasztó készülékeket, a gázelosztó hálózatot, s annak mű­tárgyait. Ezen kívül az üzemegy­ségeknél állandó ügyeletet tarta­nak a bejelentett hibák haladék­talan kijavítására. A gázvezeték nyomvonala mentén a házak ol­dalán táblákkal hívják fel a figyel­met a légnemű tüzelőanyagot szállító csövek helyére. Az újab­ban gázvezetésre használt mű­anyagcsövek lefektetésekor pedig a vezeték feletti homokágyba „gáz” feliratú sárga fóliát he­lyeznek el. Az óvintézkedésekkel a saját dolgozóik tájékoztatásán kívül a föld alatti vezetékeket építő vagy javító más cégek, köz­művek munkásait is figyelmes munkavégzésre szólítják fel. Mert a veszélyelhárítás nem­csak a gázszolgáltatók feladata. Érdekelt benne anyagilag és er­kölcsileg a vízmű, a posta, az útépítők — mindenki, aki a mun­kája végzése közben kárt tehet a vezetékekben, s robbanásveszélyes helyzetet idézhet elő. A köz- és a magánvagyon, s nem utolsó­sorban emberéletek védelméről van szó. A szorosabb együttműködésért A Délalföldi Gázgyártó és Szol­gáltató Vállalat a közműépítők és egyéb kivitelező vállalatok, továbbá a DÉGÁZ területileg il­letékes üzemegységei közötti fo­kozottabb együttműködés érdeké­ben értekezleteket szervezett Bács, Békés, és Csongrád megyé­ben. A kecskeméti összejövetelre megyei kivitelező, épületfenntar­tó vállalatok, felügyeleti szervek részvételével a napokban került sor. Ezen a DÉGÁZ munkatársai több megszívlelendő javaslattal álltak elő, a veszélyhelyzetek megelőzésére. Véleményük sze­rint a gázvezetékek közelében végzett közműépítések technoló­giáját meg kellene szigorítani, s növelni kellene a személyi fele­lősséget. Jó lenne, ha a közmű­veknél a biztonságtechnikai ok­tatásokon nagyobb terét szentel­nének a gázvezetékek mellett folyó munka veszélyforrásainak ismertetésére. Igen lényeges: a DÉGÁZ szakemberei ajánlották az érdekelteknek, hogy szerezze­nek be gázszivárgást észlelő, ol­csó és könnyen kezelhető műsze­reket. (Ezek használatának elsa­játításában a gázos szakemberek segítenének.) A készülékekre azért lenne nagy szükség, mert a földgázt „szagosító” etilmerkap- tán lekötődhet a talajban, s így a szaglás nem elég a gázszivár­gás felfedezéséhez. Ahol javítani kell a munkát A szóban forgó kecskeméti ér­tekezleten elhangzott egy sor megállapítás, amelyekből kitűnt, hol kell legsürgősebben javítani a munkát. Mindezek előtt az szükséges, hogy a gázzal azonos nyomvonalon haladó, vagy azt keresztező közművi létesítmények Tematikus folyóiratszám Erdei Ferencről Forrásértékű összeállítással ju­tott el az olvasókhoz a kecske­méti Forrás februári száma. Első fejezetként Erdei Ferenc mind­eddig publikálatlan írásai, leve­lei sorakoznak a pályakezdés éveiből és későbbről. Most már nyomtatásban is olvasható az iro­dalom és politika összefüggései­ről szóló, fiatalkori elfeledett írá­sa; vallomása Ady Endréről; a Veres Péterről, Tóth Lászlóról, Illetve a vidéki irodalom kérdé­seiről elhangzott beszéde. A folyóirat zömét a novem­berben megtartott „Futóhomok” szociográfiai tanácskozás gondo­latainak a közreadása teszi ki. Gajdócsi István megnyitó előadá­sát Romány Pál írása követi „Erdei Ferenc, az agrárközgaz­da” címmel. Czine Mihály Erdei Ferenc és az irodalom kapcsola­táról szólt, Huszár Tibor a poli­tikus és tudós vonásaival egészí­tette ki az alkotói arcképet. A jelentős és sok új adatot rögzítő tanácskozás anyagát a felszóla­lások szövege zárja. Mint annak idején tudósítottunk róla, a szociográfiai tanácskozás második napján a lászlófalvi Egyetértés Tsz-be látogattak a résztvevők. Az ottani beszélgetés alapján Zám Tibor írt riportot „A város vidéke — testközelből” címmel. A Forrás igen értékes össze­állítását dokumentumfotók il­lusztrálják, amelyek élete kü­lönböző szakaszaiban állítják elénk a sokoldalú és maradandó életművű Erdei Ferencet. írók is. Korábban az ebben a munkakörben dolgozó kiment, végigjárta a szerelvényt, felírta a kocsik számait, majd benn az irodában az átmenesztővel egyez­tette ezeket, s újra kiment, fel­írni a kocsikra, hogy melyiknek hová kell menni. Most a rádió sok fáradtságtól és időveszteség­től kíméli meg a kocsifelírókat. Az URH-készülékek használa­tát különben nagyon gyorsan el­sajátították a vasutasok, s mint mondogatják, hogy bár régebben is ezzel dolgozhattak volna. O. L. elhelyezését pontos információ­kon nyugvó tervezés előzze meg. A tervezőknek nincs könnyű dol­guk, mert mindenhol hiányzik az egységes közműnyilvántartás. (A kecskeméti tanácsnál — mint képviselőjének felszólalásából ki­derült — tervbe vették már en­nek elkészítését, de egyelőre nincs rá se pénz, se kellő lét­szám.) Mégis meg kell győződnie a tervezőnek arról, hogy a szer­zett értesülések igazat monda­nak-e a már lefektetett vezeté­kek helyét illetően. A közműépítők és gázszolgálta­tók közötti egyeztetéseket min­den esetben fontos felkészült szakemberekre bízni, mert a ta­pasztalatlanság hiánya olykor félreértéseket okozhat. Nagy felelősség hárul azokra, akik a közművek kivitelezésekor a földmunkát végzik, illetve irá­nyítják. Ha megsértik a gázveze­téket, azonnal értesítsék a DÉ­GÁZ illetékes üzemegységét, amely a hibát kijavítja. A gáz­szivárgást észlelő készülékek el­terjesztése az érdekelt vállalatok­nál súlyos baleseteket előzhet meg. Azok a saját vállalati érdekek... Az említett találkozón a DÉ­GÁZ munkatársai a robbanásve­szély elhárítása érdekében haj­landónak mutatkoztak mindenne­mű hasznos együttműködésre. A Közúti Építő Vállalat és a víz­mű szakembere egyetértéssel fo­gadta a DÉGÁZ javaslatait, így a gázszivárgás észlelésére alkal­mas készülék beszerzésének gon­dolatát is. Nem mondható el ugyanez a Közúti Igazgatóság és a posta munkatársairól, akik hozzászólásukban nem tudtak szabadulni a saját cégük sérel­mes ügyeitől. Az értekezleten részt vevő többi vállalat megbí- zottja pedig néma hallgatással „értett egyet” az elhangzottakkal. Ennek ellenére reméljük, hogy az érintett közműépítő, és más kivitelező vállalatoknál mihama­rabb felismerik és a gyakorlatuk­ban érvényesítik is: a gázrobba­nás-veszély elhárítása nemcsak a DÉGÁZ ügye! Emlékezzenek azokra a rossz emlékű dátumok­ra. A. T. S. Élenjárnak a szocialista brigádok Zárszámadó közgyűlést tartot­tak tegnap az érsekcsanádi Bú­zakalász Termelőszövetkezetben. A gazdasági eredményekről Sol­ti Árpád megbízott elnök számolt be. A múlt évben a szövetkezet dolgozói 98,8 millió forint terme­lési értéket állítottak elő. Ke­nyérgabonából 39 mázsa volt a hektáronkénti hozam, kukoricá­ból pedig 48,7 mázsa. A kerté­szeti növényeket 49 hektáron ter­melték. A 'növénytermesztésből összesen 18 millió 608 ezer forint árbevétel származott. Az állattenyésztés tavaly 52 millió forint árbevételt ért el, a megyeszerte híres baromfitelepről több, mint húsz és fél millió to­jást szállítottak el. A tsz múlt évi tiszta nyeresége meghaladja a 14,8 millió forintot, egy dolgo­zóra 44 ezer 558 forint jövedelem jutott. A gazdaságban 12 szocialista brigád 236 tagja versenyezett a különböző fokozatokért. A bri­gádtagok csatlakozva a csepeliek és hartaiak felhívásához, 1977-re vállalták, hogy a tervezetten fe­lül több mint 1 millió forint ter­melési értéket állítanak elő, 590 ezer forint megtakarítást érnek el anyagból és energiából, s mindemellett 30 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát végez­nek. Sz. F. • Az érdekes, színvonalas be­szélgetés, netán igazi vitatkozó szeminárium, pártriap, vitakör ma már nem tartozik a ritkasá­gok közé. Számos alkalommal élményt nyújtó foglalkozásnak részesei a pártoktatás, a politikai oktatás hallgatói. Propagandánk mind eredményesebben kapcso­lódik az embereket foglalkoztató politikai kérdésekhez, s az elmé­leti tételeknek, a politika elvi alapjainak oktatásával segíti el­igazodásukat a jelenkor összetett folyamataiban. Hiba lenne azonban nem ész­revenni, hogy a propagandamun­kában, jócskán találhatók for­mális fogások is. A formalizmus — s erről nyíltan szólt a párt Központi Bizottságának októberi határozata — csökkenti a a pro­paganda hatékonyságát. Ha e formális vonásokat le tudjuk küzdeni, akkor az oktatás, a pro­paganda hasznosan szolgálhatja a gyakorlatot. A formalizmus mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy a marxizmus alkotó elsajátítása helyébe nem egyszer a tananya­gok szövegszerű, iskolás jelle­gű megtanulása lép. Valamiféle „iskolásdi” ez, ahol az oktató „leadja” és számonkéri az anya­got. Eközben elsikkad a legfon­tosabb, ami a politikai képzés­nek értelmet ad: a meggyőző­dést formáló, a politikai gyakor­latot segítő elsajátítása eszméink lényegének, a tanultak összekap­csolása az élet valódi problémái­val. Találkozhatunk olyan em­berekkel, akik a marxizmust, vagy annak alkotórészeit vala­mely iskolatípuson, tanfolyamon „bevágták”, feleltek róla a vizs­gán, beszámolón, összefoglalón, s miután megkapták a végzettsé­güket tanúsító papírost, többé nem érdekelte őket, elfelejtették. Holt ismeretanyag maradt szá­mukra, érdeklődésüket nem kel­tette fel, szemléletüket nem be­folyásolta. • Akadnak, akik tételszerűen megtanulták ugyan a dialektika fő törvényeit, de nem gondolkod­nak dialektikusán, nem tudják a dolgokat összefüggéseikben, el­lentmondásaikban, változásaik­ban szemlélni. Megtanulták, hogy a munkásmozgalom mindig az adott körülményekhez igazította céljait és módszereit, de ezt a mai politikai kérdések megítélé­sekor képtelenek megérteni és alkalmazni. Tudtak felelni a vizsgán a politikai gazdaságtan tételeiből, de amikor a mai gaz­dasági gyakorlat feladataival ke­rülnek szembe, a közgazdasági szemlélet minimuma is hiány­zik belőlük. Kétségtelen, hogy ezek a je­lenségek összefüggnek a káder­képzés feladatainak formális fel­fogásával is. Az élet tapasztala­tainak elemzése vezette pártun­kat abban, hogy ismételten hang­súlyozza a vezetők elméleti-po­litikai képzettségének szükséges­ségét. Ezt azonban némelyek — „beiskolázók” és „beiskolázottak” egyaránt — úgy fogták fel, hogy mielőbb meg kell szerezni a szükséges végzettséget tanúsitó bizonyítványt, hogy voltaképpen a papír és a statisztikai arány a lényeges, nem a valóságos tudás. Márpedig — kell-e hangsúlyozni? — a párt nem a kimutatások kedvéért szorgalmazza a marxiz­mus tanulását, hanem abból a meggyőződésből kiindulva, hogy megfelelő elméleti ismeretek nél­kül ma egyetlen vezető, egyetlen párttag sem képes sikeresen meg­oldani feladatait. • Az eddigiek is tanúsítják, hogy a formalizmus ebben az esetben is a valóságos célok, szükségletek elhomályosodásából, a külsődlegesség, a látszat elural­kodásából ered. Ilyen irányza­tokkal elsősorban ott találkozha­tunk, ahol a propagandairányí­tás sem nélkülözi a formális vo­násokat. Effajta jelenség például az egyes tanfolyamok hallgatói­nak gondatlan kiválogatása. Ta­lálkoztam már olyan, kimondot­tan a pártélet és pártirányítás kérdéseit tárgyaló csoporttal, ahol a hallgatók számottevő ré­sze párton kívüli volt. Igaz, ne­kik sem ártottak az itt szerzett ismeretek, ám nem, vagy alig, lehettek olyan közvetlen tapasz­talataik, amelyekhez azokat kapcsolhatták volna, s a gyakor­lati munkában sem tudták a ta­nultakat hasznosítani. Mennyivel okosabban szervezte meg e tan­folyamokat azaz üzemi pártbi­zottság, amely ebben a téma­körben külön csoportokat indí­tott pártvezetöségi tagoknak, pártbizalmiaknak, más pártak­tivistáknak, az egyes csoportok tananyagát kibővílete a résztve­vők társadalmi megbízatásának ellátásához szükséges helyi tud­nivalókkal. Így a tananyag el­sajátítását szorosan összekap­csolta a pártmunka gyakorlatá­val. Az ilyen szemlélet és gyakor­lat ott honosodik meg, ahol .a propagandamunkát nem önma­gában vizsgálják, hanem szoros összefüggésben a pártpolitikai tevékenység egészével. Persze, a mechanikus szemlélet ilyen eset­ben is éreztetheti hatását. Az éves beszámoló taggyűléseken például a vezetőség nemritkán csupán a pá’'toktatás felszíni jegyeit összegezi (létszám, meg­jelenés, aktivitás, fegyelem), a tartalmi kérdések elemzésébe viszont nem bocsátkozik. # A formalizmus leküzdése tehát mindenekelőtt azt igény­li, hogy soha és sehol ne feled­kezzünk meg a propaganda- munka valóságos céljáról. Ar­ról, hogy az nem önmagáért van, hanem a cselekvést szol­gálja. Mert az ismeretek csak a tettek sorozatában válnak holt tudásanyagból eleven hatóerővé. Gy. L. Mezőgazdasági szakfilm-bemutatók Február 22-én kedden délelőtt 10 órakor kezdődik Kecskeméten a mezőgazdasági szakfilmek be­mutatója a Megyei Művelődési Központ színháztermében. Az érdeklődők a lucernamag-, a gyökérzöldség termesztés, a ta­lajjavítás, a növényvédelmi elő­rejelzés, az élelmiszeripari mel­léktermék hasznosítás, a zöld­ségtermesztés gépesítése, a nagy­üzemi és háztáji állattartás leg­újabb módszereivel, a fa- és épí­tőipari felhasználásával ismer­kedhetnek meg. Ugyanezeket a szakfilmeket február 23-án, szerdán délelőtt 10 órai kezdettel Baján, a József Attila Művelődési Központ szín­háztermében is levetítik a me­zőgazdasági nagyüzemek szakem­berei, valamint a háztáji és kis- termesztők számára. Nevetni merni kell!... Senior-játszótereket akarnak berendezni egyes belga városok­ban. Írja a Spiegel, ugyanis azt tapasztalják, hogy az idős embe­rek szívesen időznek el játszóte­reken. Hm ... Nem is bolondság ... Meg is van hozzá a lélektani ma­gyarázat. Persze, hogy az öreg emberekben is munkál a játékos­ság. Mert ők már mernek ját­szani. Nyugodtan felpattintják természetükön azt a szelepet, amelyet — sajnos — általában magukra erőszakolnak az embe­rek, — mire megnőnek. Szemér­mességnek is nevezik, holott vég­eredményben tettetés, színészke­dés, póz, — amivel elfojtják, el-- leplezik magukban a minden em­berrel együtt születő játékossá­got, — s ugye, milyen vicces el­lentmondás — színészkedésre, ár­tatlan bohóckodásra való hajla­mot. „EIszinészkedik” a bennük rejlő színészi, szerepalakítási haj­lamot. Mert hát felnőttek. S hogy nézne az ki, hogy egy meglett ember nekiállna — mondjuk „ki- szorítózni” valamelyik új város­negyed betongrundján, hát még a falu játszóparkjában. Hova len­ne egy libikókázó kátéesz-elnök, vagy bakot ugró vébé-titkár te­kintélye?! Megint más, ha nincsenek a környéken „ismerősök". Ki ne leste volna már ki, milyen ön­feledten tud belemerülni vidám­parki bolondozásokba — odafent Budapesten — akár egy übé-tit- kár, vagy civilbe átvetkőzött plé­bános is, nem beszélve a köztük elhelyezkedő foglalkozásúak hosz- szú — vagy széles? — skálájáról. Beleértve akár pártfunkcionáriust is. No, igen, inkognitóban. De azt hiszem, egyik-másik halálra sá­padna, ha — teszem azt — egy filmhíradóban felfedezné magát. Pláne, ha földijei is ráismernének eme epizódok szereplőjeként — a falu mozijában. Ilyenek vagyunk — no. Viszont. Mikor az ember, s ember-lánya megkapja a társa­dalomtól az obsitot, azaz hivata­losan is öreggé minősítik, fütyül az efféle^ aggályokra. S akik ak­tív felnőtt korukban sem féltek oly iszonyúan attól, hogy netán valaki könnyedségen, játékossá­gon kapja őket, idős mivoltukban pláne nem féltik tekintélyüket. Egyébként a felnőtt világban is azok páncélozzák be magukat a humornak, játékosságnak még mosolynyi szikrája ellen is, akik — belül — tudva-tudják, hogy szellemi, avagy funkcióbeli rang­juk csak addig biztos, mig összeszorított szájjal árasztják kom oly sági kát. Maguk is bi­zonytalanok, hogy ha netán hu- morizálásig, játékosságig, honi bi­le dictu! nevetésig süllyednének, — tekintélyük menten szétpuk­kadna, mint a léggömb. Ami — ügye — bévül... No de — nem győzzük elégszer ismételni — öreg korban még a vakbélgyulladás lelkületű tekin­télyféltők is egyenrangúakká vál­nak az egykori komolytalanok­kal. ök is felszabadultan, presz­tízsféltés nélkül kiadhatják ma­gukból, ami játékosság beléjük szorult valaha. Ámbár — kétlem, hogy egyelő­re osztatlan sikere lenne a bel- gák ötletének, akár minálunk is. Félő, hogy könnyen Charlie-mi- nősítést kapnának olyan öregek, akik a senior-játszótéren mászó­kán elégítenék ki mozgásigényü­ket. Tetszik emlékezni, melyik Charlie-ra gondolunk; akiről a minap szombaton azt a megrendí­tő filmet játszották a tévében... Tóth István Kombis umások nélkül

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents