Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-16 / 39. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1977. február 16. * Automatikák világában Régóta csodálója vagyok az automatáknak, amelyek az ember helyett nemcsak pontos munkát végeznek, hanem bonyolult műveleteket regisztrálnak és irányítanak. Éppen ezért különös tiszteletet érzek azok iránt, akik ezeket a szerkezeteket létrehozzák. Erre gondoltam akkor is, amikor beléptem az MMG Automatika Művek kecskeméti vezérléstechnikai gyáregységének kapuján. Agyárudvar egyik fele jelenleg is építésre előkészített terület, ahol a nagy mennyiségű építőanyag jelzi, hogy a tervidőszak végéig még jelentősen fejlesztik az üzemet. A terepen megrakodva cirkáló dömperek pedig arra utalnak, hogy a munka már meg is kezdődött. Az ezer négyzetméteres régi épületben és a még ennél is nagyobb, decemberben elkészült új műhelycsarnokban zavartalanul folyik a termelés. Az igazgatói iroda falán a gyáregység fejlesztési terve látható, s amikor belépek Vári Csaba éppen az építőkkel tárgyal, no meg a posta szakembereivel a belső üzemi telefonhálózat kiépítéséről. Ily módon már az első benyomásokból arra következtethet a látogató, hogy itt még minden változóban, fejlődőben van, sőt nem mindenben jutottak túl a kezdeti nehézségeket illetően sem. A megbeszélések végeztével kiürül az iroda, s megkérem Vári Csaba igazgatót, kalauzoljon végig Kecskemét egyik legifjabb üzemén. Menet közben arról tájékoztat, hogy főprofiljuk az olaj és gázvezetéki szivattyúállomások, valamint tartályparkok irányító, ellenőrző automatikáinak gyártása. A legnagyobb megrendelő a Szovjetunió, és természetesen a hazai szükségleteket is kielégítik. Kétszintes épület váza előtt állunk meg. Amikor elkészül, itt kap helyet a rendszertervező és a célgépszerkesztő műszaki gárda. Ez lesz az MMG Automatika Művek mintegy hetven szakemberből álló tervező műszaki bázisa, amelyet abból a meggondolásból alakítanak ki Kecskeméten, hogy szomszédságunkban van a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola. — Vagyis ez az oka annak, hogy ebben a gyáregységben a műszakiak aránya — a termeléselőkészítők és termelésirányítókkal együtt rövidesen eléri az összlétszám egyharmad részét? — Igen, mert a GAMF-ról valóban a legkedvezőbb körülmények között tudjuk a rendszertervezői, célgépszerkesztői és üzemmérnöki állományunkat kellő mértékben növelni. Ami a célgépszerkesztést illeti, elsősorban az Automatika Művek igényeit lesz hivatott kielégíteni, a szerszámgépek utólagos automatizálásával. A későbbiek során azonban esetleg megrendeléseket fogadnak el majd a gépipari ágazat más üzemeitől is. A tágas, világos, patikatisztaságú műhelycsarnokban — jóformán csak fiatalokkal találkozunk. Nem véletlen, hiszen a dolgozók több mint 80 százaléka 35 éven aluli. A munkaasztalok mellett szorgosko- dók 90 százaléka nő. A műszakiak között azonban csak hatan vannak. Sajnos, a nők még nem érdeklődnek eléggé a műszaki pálya iránt, inkább pedagógusnak vagy orvosnak mennek — magyarázza Vári Csaba. — Pedig hát az irányítástechnika, az elektrotechnika a könnyű, tiszta szakmák közétartozik és a fizetés is több mint az előbb említett pályákon. Az Automatika Művek kecskeméti gyáregységében a Zsiguli műszerfal gyártáson kívül nem folyik szalagrendszerű termelés. A különböző automatikák kis sorozatban készülnek és egy-egv berendezés teljes szerelésével száz órát is eltöltenek a dolgozók. Kétszáz—háromszáz-eres kábelkorbácsokat készítenek, ezeket beforrasztják a megfelelő helyre, elektromos műszereket, kapcsolókat, reléket szerelnek fel, műszaki rajzok alapján végzik munkájukat. A pontos, nagy figyelmet igénylő munka láttán önkéntelenül kívánkozik a kérdés — vajon valamennyien szakmunkások? — Harminc százalékuk igen, elektromos, elektro• Turbinás áramlásmérő hitelesítését végzi Németh Tibor és Rapajka Ervin elektroműszerész. technikai és általános műszerész. A többi betanított munkás, közülük sokan érettségiztek — kapom a választ. — Nagy gondot fordítunk a rendszeres továbbképzésre. (Ez a műszaki állománynál is így van.) Ügy érzem, elégedettek a munkahely- lyel, a fizetéssel, mert kilépő csak elvétve akadt üzemünk működésének három és fél esztendeje alatt. Azok is, akik elmentek, bejárók voltak, és lakóhelyükhöz közelebb találtak munkalehetőséget. A szociális ellátottság a jelenlegi létszámhoz viszonyítva megfelelő, de még a tervidőszakban új öltöző, mosdó, üzemi konyha és ebédlő épül. Még ebben a hónapban sztereó rádióval, magnóval, lemezjátszóval felszerelt ifjúsági klubot nyitunk, ahol a fiatalság megtalálja a kulturált szórakozás lehetőségeit, hat kempingfelszerelést kapnak és Ti- szaalpáron üdülőterületet bérelünk részükre. Fiatal lány, Kovács Rózsa betanított munkás dolgozik elmerülten egy olaj állomás diszpécseri ve- zérőlszekrény szerelésén. Az üzem megalakulása óta van itt. Arra a kérdésre, hogy elégedett-e, így válaszol: — Érdekel, amit csinálok. Szeretek vezetékekkel dolgozni, forrasztani, szerelni. Nem tudnának innen elcsalni más üzembe. Vincze Erzsébet mechanikai műszerész, az IGV- ben tanulta a szakmát. A szakmunkás vizsga után nem tudtak ott képzettségének megfelelő munkát adni, s átjött ide. Énnek három és fél éve. — Érzem, hogy megbecsülnek, bíznak bennem. Ha bonyolultabb új termék gyártására állunk át, a műveletek betanulásánál én kezdem a munkát. Ez természetes, hiszen szakképesítésem folytán elméletileg is felkészültebb vagyok. Szeretem ezt az üzemet, a fejlődése az én jövőm is. Elhatároztam, hogy tovább tanulok és elvégzem a technikus minősítő tanfolyamot. Bujdosó Elemér művezető, üzemmérnöki oklevelét a GAMF-on szerezte másfél évvel ezelőtt, az automatika szakon végzett. Máris nagyon fontos beosztása van az olajállomási diszpécser vezérlőszekrény gyártást irányítja, s a betétfiókok gyártása is hozzá tartozik. — Ennek a gyáregységnek — akárcsak nekem — még múltja nincs, jövője azonban igen: Egy év alatt kétszeresére emelkedett a termelés, az idén még tovább növekszik. Amire vágytam, azt megtaláltam, a munkakörülményekkel elégedett vagyok. Egyet nagyon fontosnak tartok, tovább növelni a szakmunkások arányát. A Tudomány és Technika Házában továbbképzésen találtam meg Szabó Mátyás rendszertervezőt. Üzemmérnöki diplomája még friss, tavaly szerezte meg a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. Nagy várakozással tekint a kecskeméti rendszertervező és célgép szerkesztő beruházások létrehozása elé. — Sok újat szeretnék alkotni, ebben az üzemben, és úgy gondolom, hogy ha szakmailag jól felkészült műszakiak jönnek hazzánk, eredményeket tudunk majd produkálni. — Kollégája, Tesszér Imre célgépszerkesztő, aki a GAMF-on végzett, még hozzáteszi. — A lehetőségek adottak. Mi, fiatal szakemberek arra törekszünk, hogy az igényeknek megfelelően minél több újat nyújtsunk az automatizálásban. Nagy Ottó • Olajállomás diszpécser vezérlőszekrények szerelésre való előkészítése. • Molnár Istvánná és Rózsahegyi Istvánná betanított munkások a diszpécser vezérlőszekrények betétfiókjait szerelik. (Tóth Sándor felvételei.) Olajfaló baktériumok Az ÁFOR környezetvédelmi programja szerint érdekes kísérleteket végeznek a talaj és a víz olajszennyeződésének megszüntetésére. A Phylaxia Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat a Gödöllői Agrártudományi Egyetem szakembereivel együttműködve kidolgozta az úgynevezett mikró- bás szénhidrogén-emésztés nagyüzemi technológiáját. Az egyik szénhidrogéntároló telep és az algyői olajmező talajából nyert olajfaló baktériumokat használják fel arra, hogy megtisztítsák a különböző kőolajtermékekkel szennyezett talajokat, tehát ismét hasznos mezőgazdasági területté alakítsák. Az eddigi kísérletek biztatóak, ugyanis a szennyezett talajmintából a „jó étvágyú” baktériumok öt nap alatt felfalták az olajszennyeződés 80 százalékát. A nagyüzemi kísérletek sikeres befejezése lehetővé teszi, hogy széles körben alkalmazzák az új talajtisztítási eljárást. Az ÁFOR-telepeken keletkező olajos szennyvíznek az eddiginél hatékonyabb tisztítása érdekében a III. számú csepeli olajtelepen újfajta szűrőberendezést próbáld nak ki. Először fajsúly szerint választják el az olajat a víztől, majd a berendezésben különleges pelyhes anyagot adagolnak, ami magába szívja az olajat, s így lehetővé teszi, hogy megfelelő szűrésekkel eltávolítsák ezt a szeny- nyeződést. A hagyományos berendezésekkel a tisztítás után még literenként 20—30 milligramm olaj maradt a vízben: az új megoldással a visszamaradó szennyeződést felére, egyharmadára csökkenthető. IJj típusú Zasztavák A Crvena Zasztava Autógyár, amely a jugoszláviai Kragujevá- con működik, 1976-ban 160 630 gépkocsit gyártott — 19 776-tal többet, mint 1975-ben. A gyár 1977-ben a hazai és a külföldi piacra 187 000 személy- gépkocsit és 10 400 egyéb járművet szállít. Az eddigi típusok mellett 1977-ben megkezdik a „Zasztava 101—szuper” és a háromajtós „Zasztava 101” gyártását. Ezenkívül három új típusú szállítójárművet dobnak piacra. Az üzem vezetői tervezik a sportkocsik sorozatgyártásának beindítását is. Növelik továbbá a tartalék-alkatrészek gyártását. A Crvena Zasztava gyár 1977. évi termelése — az előirányzat szerint — 25 százalékkal növekszik, az összes termelési érték pedig eléri a 20 milliárd dinárt. Gazdálkodjunk jobban az élőmunkával „Megyénk munkaerő-helyzetéről ugyanazt mondhatjuk el, mint az országosról. Az intenzív fejlesztés lehetőségei kimerültek, lényegében megyénkben is megvalósítottuk a teljes foglalkoztatottságot. Ez alapvető politikai célkitűzésünk volt” — mondotta többek közt Princz László titkár a Szak- szervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsának legutóbbi ülésén. Beszélt arról is az SZMT titkára, hogy a teljes foglalkoztatottság sajátságos problémákat vet fel. Kifejtette például, hogy milyen szoros az összefüggés a termelésszerkezet helyes kialakítása és a munkaerő-gazdálkodás között. Nem számolhatunk létszámnövekedéssel az építőiparban sem — mutatott rá felszólalásában Laczy Endre, az Építők megyei bizottságának titkára. Ez is egyre inkább az élőmunka hatékonyabb felhasználására szorít bennünket. Ismertette Laczy elvtárs az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat, s előadta javaslatait. Megemlítette, hogy mindenről szakszervezeti központjuk vezetőségi ülésén is beszélt. A megállapítások élénk figyelmet keltettek, s úgy vélekedtek, hogy a kérdéssel érdemes magasabb szinteken is foglalkozni. Miről is van szó? A megyei tanács munkaügyi osztálya több esztendőn át végzett vizsgálódásaink felhasználásával, az Építők megyei bizottsága is felmérést folytatott. A közgazdasági bizottság öt tagja mintegy két hónapon keresztül annak nézett utána, hogy az egyes ágazatokban egyéni foglalkozásuknak, szakmájuknak megfelelően helyezkednek-e el az aktív keresők. Magyarán —, hogy az építő szakmunkások. .saját” népgazdasági ágazatukban, azaz az építőiparban dolgoznak-e? Kértek és kaptak írásos anyagot, s beszélgettek a munkásokkal. Enyhén szólva meglepő képet kaptak, arról, amit végeredményben addig is tapasztaltak, csak határozott — számokkal és arányokkal bizonyító tények nem állta még így előttük. Eszerint: 5204 kőműves szakmunkásból 281 bádogos szakmunkásból 1093 ács-állványozó szakmunkásból 1532 festő szakmunkásból 2156 villanyszerelő szakmunkásból 3007, azaz 57,8 százalék 132, azaz 47 százalék 521, azaz 47,7 százalék 864, azaz 56,4 százalék 1595, azaz 74 százalék dolgozik ágazaton kívül. Átlag- életkorukat tekintve 29—36 év közöttiek. Szembetűnő az ágazaton kívül elhelyezkedők aránya. S már maguk e számok is megengednek annyi következtetést, hogy nemcsak a pályaválasztással van — lehet — probléma, hanem a szakma megszerzése után a konkrét munkavállalással, orientációval is. Nem biztos tehát, hogy a megyei — s országos — szükségleteknek megfelelő, azok szerint irányított, befolyásolt pályaválasztást, a szakképesítés elnyerése után, a szükségletekkel összhangban levő elhelyezkedés követi. ” Mit^iavSsöC' eke#? - üía&\. Laczy .Étidre? AZí-.S^'E.r.ÜJKS&i is elmondotta, hogy szerinte a végzett fiatal szakmunkások irányított elhelyezkedését kellene megvalósítani. Ebből a szempontból célszerű lenne rangsorolni a vállalatokat. Az is célravezető lenne, ha annál a vállalatnál, ahol munkaviszonyát kezdte az induló szakmunkás, — legalább 3 évet töltene el a fiatal. Megkockáztatott olyan véleményt is az Építők megyei titkára, hogy esetleg bizonyos szankciókat vonhatna maga után, ha a vállalat olyan szakmunkásokat foglalkoztat betanított munkásokként. akik hiányszakmákban szereztek szakképzettséget. Laczy Endre felszólalását hallva, külön is megkérdeztem őt, tényszerűen — milyen tapasztalatok vezették a megyei bizottságot —, hiszen ő a kollektív véieményt-Níscifépvtselrtesoié konklúziók* m következtetések: jde+ vonására? Milyen fő okok játszottak közre a helyzet ilyen kedvezőtlen alakulásában? Nem rangsorolva — ilyen okokat említett . Miért nem a „saját” ágazatban? Elmentek az emberek azért, mert máshol — más ágazatban — esetleg könnyebb munkával, jobb munkakörülmények között — több pénzt tudtak keresni. Az állami gazdaságban, a téesz melléküzemében annyit dolgozhattak, amennyit akartak. Mint mondani szokták, „látástól — Mikulásig”. Nem volt olyan megkötöttség, mint a „saját” ágazata vállalatánál, — 8 órás műszak, pontosság, szorosabb fegyelem, normák — és így tovább. Látszólag tehát nagyobb a „szabadság” a minél több kereset eléréséhez. Viszont — s erre keveset gondoltak — nem volt érdekképviselet sem. Nem állt mellettük, mögöttük a szakszervezet, hogy normális munkamenetekben, az üzemekéhez hasonlóan, szigorúan megkövetelt, korszerű körülmények között, technikai biztonság mellett (bár ezen a téren ott is mind következetesebb az ellenőrzés, a feltételek megkövetelése) — dolgozzanak — munkaruha, mosdó, öltöző legyen. No persze, a helyzet ezeken a területeken is változik. Különösen meggyorsul a folyamat, miután például a téeszekben is megalakultak a szakszervezetek. A téeszek melléküzemeiben is folyamatosan be kell vezetni az építőipari normákat; teljesítménybér, adózás — s egyéb érdekvédelmi megszorítások leszűkítik azokat a . tág lehetőségeket”, amik az építőipari szakmunkásokra is csábí- tólag hatottak. Közbevetőleg megjegyezte Laczy Endre, hogy az anyagi érdekek dominálásának — a „csábu- lásnak” — voltak emberileg érthető okai is. Hogy — mondjuk — a rossz lakáskörülmények között élő munkás gyorsabban akart otthont teremteni családjának. Elhelyezkedett ott, ahol annyit gürcölhetett — s nagyobb pén- zekér —, amennyi erejéből futotta ... No, de ezt sem lehet végtelenségig csinálni. Az erő kopik, az egészség romlik ... Már tapasztalható is egy ideje ellenkező irányú tendencia. Akik pár évvel ezelőtt — havi 10—12 ezer forint kereseti lehetőség reményében téesz melléküzembe mentek el vállalatuktól, egyre többen térnek vissza az emberhez, szakmunkáshoz méltóbb normális munkaviszonyok közé. Ez örvendetes jelenség, de még van mit tenni, hogy a folyamat erőteljessé váljék. Láttuk a statisztikát: sok kőműves, állványozó, egyéb építőipari szakmunkás dolgozik még erre-arra, ágazaton kívül — betanított gépmunkásként. S egyik vállalattól öt szakmunkás ment el, aki — bár nem járult hozzá a vállalat, hisz’ még csak nem is „rokonszakma” — szakmásított gépkocsiuíKetői jogosítványt szerzett. Nemcsak anyagiak miatt No, de nemcsak anyagiak miatt hagynak ott építőipari vállalatokat. A jó üzemi légkör, az emberséges bánásmód a fő megtartó erők közé tartozik. Ekörül azonban többhelyütt nincs minden rendben. A szocialistabrigád- vezetők tanácskozásain éppúgy, mint. az ifjúsági parlamenteken beszéltek kilengésekről. parancsolgató érintkezési stílusról, amivel jobbára középszintű vezetők, művezetők, főművezetők, építés- vezetők, — képzelik el a hatásos vezetést. A munkások mind képzettebbek, kulturáltabbak — hiszen csak a tömegkommunikációs eszközök nevelő, kitekintést nyújtó szerepére gondoljunk —, a gorombaságot, ravaszkodó igazságtalanságot, a ha verságból juttatott jogtalan kedvezéseket nem sokáig tűrik el. Azt sem, hogy egyes középvezetők „minden áron” igyekeznek megtartani olyanokat is — csakhogy legyen ki a létszám —, akik fegyelmezetlenségükkel, rossz munkájukkal, közösségellenes viselkedésükkel rég eljátszották már becsületüket a többség előtt. Már a beiskolázásnál sokminden eldől Sorolt még jócskán okokat Laczy Endre. Külön cikket érdemelne, amit a szakmaszeretetről, illetve a szakma megszerettetésének fontosságáról elmondott. Hogy például már a beiskolázás előtti, körüli időkben sok minden eldőlhet. Azon, hogy mondjuk a gyerek a k a r t - e kőmű'“jd* pedagógiái'' tapasztalattt, ;anultsága, érzéke — azonkívül, nogy szaktudásával is tekintélyt irív ki magának a fiatalok előtt. \zon. hoav színvonalas szakmai során, érdekes tájékoztatókból ismerte meg a gyerek, — milyen szakmák várják, és hol — mi a perspektíva. Aztán attól is sok függ, hogy amikor iparitanuló lesz az ifjú — azt kapja-e bánásmódban, munkakörülményekben, a szakma megbecsülésében —, amiről oly szépeket ígértek neki. S akkor még mindig nem szóltunk oly igen lényegbevágó feltételről, mint a jobb munkaszervezés. Amiről Bondor József építésügyi miniszter az egész ország nyilvánosságának beszélt. A tévékamera nem hagyott kétséget afelől, hogy a jogosan 'felemelt hang az országnak is felelős szakember, vezető — érthető, Veres Péter szavával élve, közéleti indulatából fakad. Ö aztán nap mint nap a saját bőrén, idegzetén érzékeli az építőipar itt szó- bahozott gondjait. Mert nem az élőmunka elherdálása-e az is, amikor egy vállalatnak azért fordítanak hátat építő szakmunkások, mivel rossz munkaszervezés miatt folyamatosan dolgozni. s így jól keresni sem tudnak. Érdekes és feltétlenül továbbgondolásra, majd gyakorlati lépésekre késztető gondolatsor az építők megyei titkáráé. Tóth István Térhatású tervezés Egy nagy létesítmény létrejöttét a rajzdokumentáció elkészítése előzi meg. E tervek elkészítése tetemes összegekbe kerül. Érthető, hogy a tervezés meggyorsítására, költségeinek csökkentésére törekszenek. ugyanakkor a tervezés biztonságát is fokozni akarják. Kellemetlen meglepetés, ha csak a kivitelezés során derül ki, hogy például a daru pályáját egy oszlop keresztezi, vagy véletlenül ugyanarra a helyre tervezték a gőzvezetéket és a nagyfeszültségű kábelt. A léptékhű modell (makett) nagyon alkalmas arra, hogy a tervet kiemelve a papír síkjából a három dimenzióba, segítsen megoldani a problémákat, mielőtt azok még a valóságban megjelennek. Úgyszólván képtelenség a hagyományos tervekben elbújtatott számtalan változót úgy látni egyszerre, mint ahogy azok a makett kicsinyített valóságában szemléletesen elénk tűnnek. A makett egy pillantással átfogható áttekintést ad az egész bonyolult létesítményről, követni lehet rajta az egyes üzemrészek célszerű elhelyezéséi és csoportosítását, a csővezetékek, közlekedési útvonalak legkedvezőbb nyomvonalait. Radírgumi és az egymásra hivatkozó rajzok kínos összekeresgélése nélkül két ujjal meg lehet fogni egy épületet és odább lehet helyezni, ha a célszerűség vagy az esztétikai szempontok úgy kívánják. Az építész, a technológus, a mélyépítő, az energetikus és a közgazdász egyszerre ülhetik körbe a háromdimenziós miniatürizált létesítményt, hogy megtanácskozzák annak célszerűségét. A megbeszélésről nem készül sokoldalas jegyzőkönyv, hanem a modellt nyomban korrigálják.