Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-15 / 12. szám
1977. január 15. • PETŐFI NfiPE • 3 Az erőket megsokszorozva Több zöldséget adnak a termelési rendszerek A mezőgazdaság 1977. évi tervei szerint 10 százalékkal növekszik a zöldségtermő terület, s eléri a 124 000 hektárt. Összesen 1,6—1,7 millió tonna zöldségre számíthat a lakosság és a feldolgozóipar. A termelőket az 1975. évihez képest 23—24 százalékkal felemelt felvásárlási árak jobban ösztönzik a kínálat növelésére. Viszont ehhez a termelési színvonalat, a .szakmai felkészültség mértékét is emelni kell, a terv csakis így valósítható meg. Mindehhez jó eszköz a termelési rendszerekben folytatott gazdálkodási forma, amelynek nagy előnye, hogy iparszerűvé teszi a munkát, és biztosítja az átlagosnál nagyobb hozamokat. Az idei tervek számolnak a termelési rendszerek bővülésével. Tavaly nyolc zöldségtermelési rendszer működött az országban, összesen több mint 10 000 hektárról takarítottak be különféle terményeket. Vezető helyen fűszerpaprikát termesztettek, de nagy mennyiségű zöldborsót, vöröshagymát és paprikát is adtak a piacra és az iparnak. A termeTíz mezőgazdasági jellegű megyében ezekben a napokban tartják a Hazafias Népfront szervezésében azokat a társadalmi vitákat, amelyekkel előkészítik a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvény és a vele kapcsolatos jogszabályok módosítását, illetőleg kiegészítését. A termelőszövetkezeti jogszabályok változtatását a jelenleg hatályos 1967. évi III. törvény — a téesz-törvény — megalkotása óta a gazdálkodás körülményeiben történt változások indokolják. A gyakorlat egyébként igazolta, hogy a jelenlegi törvény egészében jól szolgálja a szövetkezetpolitika érvényesítését, tehát nem új, hanem korszerűbb törvényre Van szükség. Ilyen értelemben foglaltak állást a jogi szabályozás továbbfejlesztéséről a mezőgazdasági termelőszövetkezetek legutóbbi kongresszusán is. A törvénymódosítással egyidejűleg a végrehajtásról rendelkező minisztertanácsi és szakmi- niszteri rendelet helyett viszont új rendeleteket adnak ki, mivel a jelenlegiek áttekinthetősége és kezelése — a többszöri módosítás 'és kiegészítés következtében — nehézkessé vált. A népfrontviták mostani első lési rendszerek idén további 2000 hektárral bővítik területüket, ami jelzi, hogy a rendszerekbe tömörült gazdaságok megtalálták számításukat, és hajlandók a meny- nyiségi termelés fejlesztésére. Nem tervezik viszont újabb növényi kultúrák előállítását a meglevő egy-egy fajta mellett, csupán az immár hagyományosnak tekinthető zöldségfajtával foglalkoznak majd a korábbinál nagyobb területen. Várhatóan újabb termelési rendszerek is működési engedélyt kapnak ebben az évben. 1977-ben terv szerint további öt zöldségtermelési központ alakul, s termőterületük meghaladja a 3000 hektárt. A termelési rendszerekben a vezető növény idén a zöldborsó lesz, amit 4200 hektáron termesztenek, sorrendben a második a fűszerpaprika, 3800 hektáros termőterülettel. (MTI) tapasztalatai szerint elsősorban a téesz-demokrácia — jogilag is alátámasztott — szélesítését szorgalmazzák. A hozzászólásokból az az igény is kiviláglik, hogy a téeszek belső életét, az ottani munkahelyi légkört a lakóhelyi demokrácia részének kell tekinteni. Különösképpen szükség van a demokratizmus népfrontmozgalmi erősítésére is ott, ahol téesz-ek összevonására — s ezzel óhatatlanul együttjáró hangulati, egzisztenciális változásokra — kerül sor. Hiszen minden gazdasági jellegű, szervezeti intézkedés politikát is jelent, s amit értenek és megértenek az emberek — mert őszinte tájékoztatást kapnak és a veléményük elmondására is lehetőségük van — azt támogatják igazán. Azért is szorgalmazzák a vitákon például, hogy a jogszabály-korszerűsítés során törvényi szinten mondják ki a társadalmi érdek elsődlegességét, s azt, hogy szükség van a téesz-ek és más, állami gazdálkodó szervek közötti sokoldalú gazdasági együttműködés fejlesztésére. Az is jogszabályba kívánkozik — a téesz fogalma kapcsán —, hogy a tagsági viszonyban a vagyoni jellegű kapcsolattal szemben ma már a közösen végzett munka vált meghatározóvá. (MTI) Még 1975 októberében filmet sugárzott a televízió az odesszai kikötőről. A filmben elhangzott egy matematikai feladvány. Egy brigád egy hajó kirakodásával 10 nap alatt végez. Hogyan tud 10 brigád 10 hajóból úgy kirakodni, hogy a hajók a legkevesebb időt töltsék a kikötőben? A találós kérdés megoldása a Szovjetunió kikötőiben ma már széles körben alkalmazott módszer. E szerint nem osztják szét a brigádokat, hanem egy hajóra összpontosítják valamennyit. Így az első kirakodásával az első nap végeznek, s a 10 brigád együtt megy a következő hajóra. A 10. nap a 10. hajó is üresen áll. Vagyis csak ez az egyetlen hajó vár 10 napig, a többi előbb végez. Az erők, az eszközök koncentrálásával a 10 hajó összesen 100 nap helyett 55-öt tölt a kikötőben, s így a 45 nap a tiszta nyereség. Amikor Odesszában a filmet forgattuk, nehezen értettük a magyarázatot. „Pedig nem igényel magas fokú matematikát, csupán szervezettséget’’ — mondta Tornász, a kikötő parancsnoka. Éppen az okozott gondot, hogy nagyon is egyszerű a megoldás. Miért nem jöttek rá előbb? Ez jutott eszembe, amikor átadták az európai színvonalú BAH csomópontot a fővárosban a Budaörsi út, az Alkotás utca és a Hegyaljai út kereszteződésében —, 6 hónappal a tervezett határidő előtt. Hagyományos módon — ahogy ezt kiszámolták — öt évre lett volna szükség. És végül is két év alatt épült meg. Ebből is fél esztendőt a felvonulás, az előkészítés vett igénybe. Az eredmény nem magától adódott. A gyors építkezéshez jobb szervezés, több betonkeverő, tehergépkocsi, munkáskéz kelleti. Betonszivattyúból például a biztonsági tartalékkal egyült három is volt az építkezésen. Az odesszai megoldás nálunk is érvényes. Az összefogás, a koncentrálás révén az erők nem összeadódnak, hanem megsokszorozódnak. És nemcsak a kikötőkben, a beruházásokon az ösz- szefogás, a magas fokon szervezett munka, a fejlesztésben, a gyártásban, a nemzetközi munkamegosztásban egyaránt új termelő erőt teremt. Témánknál maradva: mindenki csak nyerhet azzal, ha tíz helyett egy beruházásra összpontosítjuk az erőket, eszközöket. Ahogyan a hajók szállításra, hajózásra és nem rakodásra készülnek, úgy a beruházások használatba vétele az nem az építés-szerelés a végcél. Vannak kedvező jelek, biztató eredmények. Tavaly központi intézkedésekkel és helyi erőfeszítésekkel sikerült meggyorsítani a nagy létesítmények üzembe helyezését. Mondhatni frontáttörésre került sor és terveinknek megfelelően 15-tel csökkent a befejezetlen beruházások száma. Ennyivel kevesebb gond, vesződ- ség, költség. És mennyivel több energia, nyersanyag, áru! Egy- milliárd köbméter földgáz érkezett hazánkba tavaly a megépült szovjet—magyar földgázvezetéken. Az új izamajori bánya 300 ezer tonna bauxitot, az ózdi kohászati üzemek 40 ezer tonna acélt termelt terven felül, a szegedi szalámigyár 40 vagonnal több szalámit exportált. Minden jó, ha a vége jó. Ám a kezdet sok mindent eldönt. Tavaly elkezdődött a Dunai Vasmű konverteres acélművének, a Tiszai Vegyikombinát polietiléngyárának, a Zalaegerszegi Hűtőháznak, a Hajdúsági Cukorgyárnak és a fővárosi szemétégetőnek a beruházása. Az újévi tervben három bánya, a Szekszárdi Húskombinát, a Szikra Lapnyomda, a Dunántúli Gyűjtőerőmű, a magyar—szovjet földgáz- vezeték—III. beruházásának, illetve a Ferihegyi repülőtér fejlesztésének és a budapesti sport- csarnok építésének a megkezdése szerepel. Üjabban kevesebb nagyberuházást kezdünk el, mint a korábbi években. Ettől azonban automatikusan még nem lesz koncentrált és gyors a kivitelezés. Nélkülözhetetlen feltétel a jó előkészítés, az alapos tervezés-szervezés. Ahol ez elmarad — például tavaly a konverteres acélmű építésénél — ott lelassul a kivitelezés, csúsznak a határidők. Sem a műszaki-gazdasági fontosság, sem a várható nagy haszon nem indokolhatja tehát a megalapozatlan, sietős kezdést, a felelőtlen pénzpocsékolást. Az induláskor elszenvedett idő- és költségveszteségek később ugyanis még jó munkával sem pótolhatók. A mindennapi takarékosságban a sok kicsi sokra megy. (Már csak azért is, mert nagy lehetőség ritkábban adódik.) A beruházásoknál viszont a kevés, több a soknál. Pontosabban: több lehet. Ha egy-egy beruházásra több eszközt, anyagot, munkaerőt és technikát összpontosítanak. De hogyan? Egy nagy építkezésen 8—10 dolgozót folyamatosan lehet foglalkoztatni a hagyományos pallér módszerekkel. De 50—100, vagy még több ember, tucatnyi drága nagy berendezés és temérdek anyag hatékony "’hasznosítása már elképzelhetetlen rögtönzésekkel, „zsébből irányítással”. Legyen a beruházás bármilyen nagy, térben azért mégis csak korlátozott, a kivitelezési idő pedig a koncentráció fokától függően egyre csökken. Így a gép, az anyag és a munkaerő összpontosításával nem arányosan hanem hatványozottan növekednek a vezetési-szervezési feladatok. A beruházások üzembe helyezésének meggyorsításához tehát mindenekelőtt magas fokú szervezettség — és néha bizony magas fokú matematika és számítógépes módszer is — szükséges. Az 1977. évi népgazdasági terv 164—165 milliárd forintot irányoz elő beruházásokra. Ez a tavalyinál változatlan áron 4—5, folyó áron csaknem 10 százalékkal nagyobb. Elsősorban a már megkezdett beruházások gyors befejezésére összpontosítjuk ezt a nagy összeget. A vállalatok az új, szigorúbb szabályozás nyomán a korábbi éveknél kevesebb fejlesztési alapot használhatnak fel, növekszik viszont a részükre folyósított hitelek aránya. Gazdasági előrehaladásunk fejlesztési feltételei tehát 1977-ben adottak. Ókori mondás: hajózni muszáj! Ne rostokoljunk hát egy pillanatig sem szükségtelenül a kikötőkben. K. J. Társadalmi viták a téesz-törvény módosításáról bikák megöletésének jellegzetesen spanyol színjátékát. Az előadást, amelyre a halál menet- rendszerű pontossággal érkezik. Délután öt órakor. Mindig délután öt órakor. Délután öt óra volt. Sütött a nap, méghozzá teljes erővel éppen oda, ahol helyet foglaltunk. Ez a legolcsóbb helyr szemben a nappal, és a monumentális aréna legtetején. Mázsás német hölgy érkezik, levelibéka színű zöld nadrágkosztümben. Egy jegyet váltott, két helyet tölt be. Sovány, szemüveges úr mérgesen mutogatja a saját jegyét. A jegy odaszól, de hely nincs. Amúgyis úgy ülünk, mint szardíniák a konzervesdo- bozban. Az úr spanyolul káromkodik, a nő németül ordít. A közönség érdeklődéssel figyel. Ez érdekesebb, mint a bikaviadal: vérremenő küzdelem a helyért. Aztán a dühös spanyolt benyomja valahová a jegyszedő, a kedélyek lecsillapodnak, különbenis megszólal a zene és beront a porondra az első bika. Mögöttem egy intelligens kinézetű magyar házaspár Lorcát idézi. Az arcuk átszellemült, készek szembenézni a Halállal. A bika, mintha érezné, hogy most minden szem rászegeződik, színpadias pózban megáll és körbe- hordozza jámbor tekintetét. A spanyolok rosszat sejtenek, pfujoltnak. Épp egy ilyen bikaképű bárány hiányzott a vasárnapi mulatságukból. Megérkeznek a capeadorok és egy lila színű sállal elkezdik hajszolni, heccelni a szelíd állatot. A szurkolók üvöltőnek. a bika kezd kijönni a béketűréséből. Ekkor lécnek akcióba a lándzsás piccadorok, lóháton. — Jesszusom — ámuldozik egyik honfitársunk, a szörnyűséges védőöltözetbe burkolt iovak láttán — ha ettől se ijed meg a bika, akkor semmitől. Ez a bika úgy látszik nem ijedős. Teljes erővel nekiront a lovasnak, az a váratlan támadástól vagy az ijedtségtől átesik a palánkon. Harsány derültség, töbSpanyolországban két dolgot nem lehet elmulasztani, — mondták idehaza a jólértesültek — a flamencot és a bikaviadalt. A flamenco hépi tánc — spanyol módra. „Danza espa- nyola” — Spanyol tánc — hirdetik plakátokon, műsorfüzetekben és nincs olyan szórakozóhely, ahol a tüzes szenyo- riták és a kopogósarkú ca- ballerok ne ropnák a Fan- dangót, a Zambrát, a Jo- tát, vagy a Bo- lerót. Ami nekünk a csárdás, az a spanyolok. nak a flamenco. De miután náluk minden egészen más, így a pódiumra állított andalúziai népi melódiák és ritmusok sem sorolhatók az általunk jól ismert folklór művészetek közé. Mások a ruhák. A férfiak derekán széles öv, s a feszes mellényeken külön táncot lejt a kezük. A nők testhezálló, hátul derékig kivágott ruhát viselnek, temérdek színes fodorral. A világon nincs ennél érzékibb és ingerlőbb öltözék. A melódiák is szokatlanok. A kasztanyetta és a gitár adja az alapot: a ritmust és a harmóniát. Erre éneklik a különös dallamokat, melyeknek hosszan elnyújtott, fel-felcsukló siráma helyenként az arab népdalokra emlékeztet, majd átcsap a másik végletbe. Szinte követhetetlenül felgyorsul, s a A bikát nem könnyű megölni szenvedély szédítő örvényeibe ragadja a táncosokat. Minden flamenco — szertartás. A legkisebb mozdulatnak is szerepe van: miközben a cipősarkak dobverőként kopognak a padlón, rezeg és hátrahajlik a derék, vo- naglanak, repülnek a karok, játszanak a kezek. „Az életet végig kell játszani” — mondják a spanyolok és ezt „halálosan” komolyan is veszik. Náluk ez nem üres játék a szavakkal. Itt a halál, — Lorca Szavaival élve — „nemzeti látványosság.” A spanyolok számára egy igazság van, a halál igazsága és a halál, a flamenco műsorokban éppúgy, mint a bikaviadaloknál, szertartásos ritmusokkal, balettszerű mozdulatokkal kapcsolódik az élethez. Ezért nem szabad kihagyni a • Egy ritka pillanat: spanyol szomszédom összeüti a tenyerét. • A bal oldali képen: úgy tűnt, a közönség félelmetesebb ellenfél, mint a bika. (Fotó: Radó Gyula) ben fütyülnek. Következik a második menet, most a banderille- rok látnak munkához. Kecses balettlépésekkel odabillennek a rohamozó állat elé és egyetlen mozdulattal két botot szúrnak a hátába. A mutatvány szép és veszélyes. Néhányan tapsolnak, mint a színházban. Amikor a bika hátából már Hat szigonyos bot meredezik és dől a vér, megfújják a trombitákat. Jön az utolsó menet, vagy ahogy a spanyolok mondják: „hóra de la verdad”, — „az igazság pillanata”, a költő szerint: a délutáni halál órája. A palánk mögül kilép a produkció sztárja, a torero, arannyal átszőtt selyem ruhában. Kezében ott a muleta, a vörös kendő és a kard, amit es- padának hívnak. A nézők most visszafojtják a lélekzetüket. Az idegenvezetők ugyanis elmondták és a bédekkerekben is írva vagyon, hogy a küzdelem most életre-halálra megy, a matador és a bika között. Ügy látszik, a bika is rosz- szat sejt, nagyon dühösen méregeti partnerét, de nem mozdul. A félénkebb természetű, idős hölgyek lehunyják a szemüket, a férfiak várakozásteljesen merednek a po- \ rondra. — Kész cirkusz — közli egy asszony a férjével, lepisszegik. A matador felemeli a kardját, szúr a bikának igazság szerint most össze kellene esni, de ez nem történik meg. Füttykoncert. A matador tovább bűvöli a bikát a vörös posztóval, majd újabb döfés következik, de a közönség szimpátiája már a bika felé fordult. őszintén szeretnék, ha élve hagyná el az arénát. Erre azonban még nem volt példa, most is lassan megremeg, térdreesik, összecsuklik. Mindenki megköny- nyebbül, a matador is. Többször meghajol a közönség előtt, mélyen megemeli a kalapját. Aztán kezdődik a következő menet, egy viadalon hat bikát szokás átküldeni a másvilágra. Amíg az egyik állat még a porondon küzd az életéért, a „kiszenvedetteket”, itt, az aréna udvarán üzemelő mészárszékben széttrancsírozzák. Másnap ezt eszik majd a kedves vendégek az éttermekben. A bika annak a tulajdona, aki ledöfi, ő fizet érte a tenyésztőnek, a kimért bikahús ára is őt illeti. A torreádorok fizetése sem csekély: minden fellépés félmillió forintnak megfelelő összeget hoz a konyhájukra. A „jobbak” még ennél is többet keresnek. Spanyol szomszédom szerint, a mostaniak egy huncut pezetát sem érdemelnének. Kontárok. Turistáknak valók. Látnám csak az igaziakat, a nagyokat, az igen, azok értik a dolgukat., Ahhoz, hogy ezt lássam, a fieszta idején kell eljönnöm Spanyolországba. Mit lehet erre mondani? Azt semmi esetre, hogy nekerh ennyi is elég volt! Lehet, hogy ez a produkció, az egyébként nyugodt spanyolokat valóban kihozza a sodrukból, ők tudják miért? — engem valahogy nem lelkesített túlságosan, amit láttam. És, ha a spanyol szenvedély „halálnemei” közül egyáltalán választani lehet, inkább maradok a flamencónál. Vadas Zsuzsa (Folytatása következik) VIII.
