Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-14 / 295. szám

1976. december 14. • PETŐFI NÉPE © 3 A főbérlő fizet, de nem enged KÉPERNYŐ BIRTOKHÁBORÍTÁS, LAKÁSÜGY KOCSISÉK PANASZA, IGAZA HOL A SEGÍTSÉG? Tud a kiskunfélegyházi Kocsisék tarthatatlan lakáshelyzetéről a városi tanács. Sem az elosztó bizottság, sem a szakigazgatási szerv vezetője nem vonja kétségbe kérelmük jogosságát. Négyen élnek évek óta szűkös, egészségtelen szobában. Nincs konyha, nincs fürdőszoba, nincs mellékhelyiség. Az idén kiosztott 66 lakásból mégsem jutott ne­kik. További türelemre intik őket talán jövőre, egészen bizonyosan 1978-ra, mondják. Az elutasított család” sérel­mesnek, igazságtalannak érzi a döntést. Igaza van. A tanácsbeliek szerint alapos vizsgálódások után osztották a lakásokat, akik kulcshoz jutottak még rosszabb körülmények kö­zött élnek, nyomosabb érvek tá­mogatják igényüket. Feltehetően így van; azt pedig senki sem vitathatja, hogy 66 lakás nem osztható 660 felé. Dr. Kardos András igazgatási osztályvezető számára különösen kellemetlen a Kocsis-ügy. Együtt dolgozott évekig a fiatalasszony­nyal, jó ismerősök voltak. Rá­adásul évek óta pereskedik fő­bérlőjével a kétgyerekes család. Az üggyel már minden elkép­zelhető fórum foglalkozott, je­lenleg az ügyészségnél vannak a papírok. A Jókai u. 5. számú házban Cserkó Mátyásné mutatja, me­lyik udvari lakásban élnek Ko­csisék. Jól ismeri őket. s— Sokszor jönnek hozzánk vécézni gyerekei, de mi sem va­gyunk mindig itthon. Az asz- szony bilizteti is az apróságo­kat. A kisdolgot leönti az ud­vari lefolyóba, a nagydolgot becsomagolva beteszi a kukába. Képzelje ezt nyáron! A házban sok az apróság. Rettenetesen sajnálom őket, rendes népek, miért nem segítenek rajtuk? A szoba elszomorító képet mu­tat. Vizes foltok a falon, hull a frissen festett helyiségben a vakolat, rohad az egy éve vásá­rolt falvédő szőnyeg. Látszik a fiatalasszonyon, hogy szereti a rendet, mert a nappali imí^lj'Wáiykap is kivehetők csjno- , sítási hajlamának jelei. Köny­vék, penészes.. könyvek a polco­kon, tisztaság, virág. Ápolt a kiságyban jöttünkre fölriadó Szi- monetta, rendesen öltöztetett Mónika. A vékonycsontú, megviselt Ko- csisné gyerekgondozási segélyen van, férje gépkocsivezető—anyag- beszerző az egyik ipari szövet­kezetben. — Mikor költöztek ebbe a szo­bába? — kérdem. — Az asszonyka felgyújtja a villanyt, mert a déli órák elle­nére alig jut fény a szobába. — Hat éve házasodtunk össze. Pestre költöztünk, ott is drága albérletekben tengődtünk. Haza­jöttünk, drága pénzért egy is­tállót rendbehoztunk, ott éltünk. Az összeférhetetlen házinéni miatt kellett eljönnünk. Én ak­kor kaptam ezt a helyet M. La­t Kocsisné egy halom határozat­tal a kezében. ci bácsinál, édesapám hajdani munkatársánál, amikor néhány hétig külön éltem férjemtől. Később Laci bácsi befogadta férjemet, írásban nyilatkozott is erről. Jóban voltak, míg nem ismerkedett meg valakivel. Az illető rábeszélésére zárta el a mellékhelyiséghez vezető ajtót. Igaz, az ő szobáján kellett át­járnunk, de sohase bántottunk semmit. A főbérlő nagyritkán jön haza rövid időre, másutt él. Kértük, engedje a WC haszná­latát. Nem és nem! A tanácshoz fordultunk. Nekünk adtak iga­zat, de hiába. M. Laci bácsi in­kább kifizette a mind nagyobb büntetéseket, de az ajtót nem nyitotta meg. Mi felnőttek kény­telenek vagyunk az egyik közeli cukrászdába vagy a téren levő nyilvános illemhelyre járni. Idézésen, szomorúan, tanácsta­lanul tol elém egy vastag irat­csomagot. A legfelsőt olvasom: „10796-4/1976. Tárgy: Kocsis Ist­ván és M. László birtokvitás ügye. A Kiskunfélegyházi Városi Tanács 13795-5-1976. számú hatá­rozatát a fellebbezés egyidejű el­utasítása mellett helybenhagyom Indoklás: . . . M. L. birtokháborí­tást követett el... nevezett több­szöri felszólítás és bírságolás el­lenére nem biztosította Kocsis István és családja részére a WC használatát. .. Az állapot a két kiskorú egészségét veszélyezteti.” Az irat a megyei tanács igazga­tási osztályán készült. Az ajtó továbbra sem nyílt ki. Ama bizonyos vödör ott áll az elhúzott szekrény mögött. — Miért nem cserélik el a kát lakrészt, ha a főbérlő nem hasz­nálja saját helyiségeit? Ügy hal­• „Tavaly vettem a faliszőnye. get.” lőttük M. L. felajánlotta a cse­rét. — Az idén nyáron. Cseberből vederbe jutnánk. Pénzt kér a cseréért és a lakbért felemelné 1000 Ft-ra. Miből fizessünk. Kü­lönben is vizes, romos az egész lakás. — A szülők nem segíthetné­nek? Az Ön édesapja és édes­anyja háromszobás lakásban él. — Egész életükben egy szobá­ban szorongtak. Húsz évig gon­dozták a házinénit, akitől most örökölték a szobákat. Megszen­vedtek a jobb életért. Most köl­tözzek haza, hat év után? Akkor sohase lesz önálló otthonom. Kü­lönben is mind a hat gyerekük albérletben kezdte családi életét. Hárman most is várják a lakást. Miért,jpont mi .menjünk haza? A remény szalmaszálaiba is kapaszkodó*' KÓcsfs'ék most ’ az újságcikkben bizakodnak. Megmondtuk, hogy mi nem csaphatunk a közvélemény vagy az illetékesek asztalára, mert személy szerint senki sem okol­ható a család szenvedéseiért. Őszintén szólva’ még a főbérlő érvelésében is van valami igaz­ság. A körülmények szerencsét­len alakulása hozta őket és a tanácsot ilyen nehéz helyzetbe. A gyorsan növekvő kiskun vá­rosban majd a legrosszabbak az országban a lakásviszonyok. Saj­nos az utóbbi években átme­netileg lanyhult az építkezés üteme. A mostani ötéves terv ilyen szempontból lényegesen kedvezőbb számukra. Két-három év múltán talán kevesebb jogos kérelem elutasítására kényszerül­nek. Kocsisék nem várhatnak addig. —i —r Volt egyszer egy jó műsor! t A Szabó családon kívül a vi­lágon minden múlandó. A legsi­keresebb műsorok is befejeződ­nek egyszer. Rendszerint túlélik önmagukat, vagyis lehetőségeik, mondandójuk kifogytával is je­lentkeznek. Az ötszemközt idő előtt sízűnt meg. Érdeklődéssel vártuk, fantáziát láttunk benne. A Volt egyszer egy műsor... kétrészes összeállítás megerősí­tette a sorozatról kialakult ké­pünket, elismerésünket A válo­gatással vallott Vitray riporteri szempontjairól, eredeti szándéká­ról. Véleménye szerint az ember cselekvésre, szüntelen jobbításra született. A jól végzett munka boldogít, a bennünk levő képes­ségek kifej lesiztése, érvényesítése teremt megnyugvást, örömet. Ritka eset, hogy a körülmények alakulása révén zöld utat kapnak az újító szándékok, a kovászem­berek. Márpedig aziok vitték és viszik előre a világot, akik szá­mára az elért eredmény, színvo­nal az újabb erőfeszítések lép­csője, a további célok meghatá­rozója. (Nyilván gyakran ütköz­nek a megszokás« kényelmességébe tespedőkkel, más érdekkörökkel vállalják.) Vitray sikerének egyik titka: a választás. Megtalálta a mon­dottakat hitelesen, meggyőzően képviselő, kifejező embereket. Csak olyanokat hívott a kamera elé, akik hisznek valamiben, kik örömüket másokkal is meg akar­ják osztani, akik tovább szeret­nék adni a boldog élet, a sikeres tevékenység receptjét. A televízió kitűnő riportere — bocsánat, osztályvezető-helyette­se — ezúttal is bizonyította, hogy az ember a legizgalmasabb lény. témái. Vitray érdeme elsősorban, hogy szinte senki sem alakosko- dott, őszintén mondta el minden­ki örömeit, gyötrődéseit. Ez a legtöbb, amit egy mikrofonnal, kamerákkal dolgozó újságíró el­érhet. Gillotin, korhatár nélkül A nemes szándék, a két világ­sztár sem Segít a francia—olasz összefogással készült Két férfi a városban című filmen. Elnagyolt jellemek, indokolatlan fordulatok silányították az együgyű történe­tet. Társaságomban négy-öt perc­cel előre „bemondta” valaki, hogy mi történik majd a képer­nyőn: ismerte d sablonokat. Játszott ennél rosrzabb filme­ket is a tévé; nem balgaságai miatt írok róla. Szemlélete, tála­lása bosszant. Újabban megszám­lálhatatlanul sok embert lőnek le, akasztanak föl, hajítanak le az emeletről, fojtanak vízbe, mér­geznek meg ít képernyőn. Hozzá­szoktatják az embereket a vér­ontáshoz, az erőszakhoz. Jól tu­dom, hogy az életben és a művészi alkotásokban is gyakori a ke­gyetlen halál. A valóságban, a re­mekművekben ezek a tragikus események megriasztanak, fele­lősségre ébresztenek, indulatokat váltanak ki. ✓ A Két férfi a városban című üzleti vállalkozásban mint a gu­milabdát a kisgyerek, úgy ütö- geti Alain Delon a főfelügyelő fejét a padlóhoz. Egy ember el­pusztítása nem is olyan nagy eset, ezt sugározta a vasárnap este látott és jó néhány hasonló alkotás. A nagyobb hatás kedvéért be­mutattak egy kivégzési jelenetet: hoszan. elnyújtottam A kamera közeibe hozta a fejvesztő masi­nát, a hóhér szép komótosan tép­deste az ifjú válláról az új fehér inget. . Mindezt korhatár nélkül, fő műsoridőben ... Hadd tanuljanak a gyerekek. Heltai Nándor RENDŐRÖK ÉS HATÁRŐRÖK Gyümölcsöző együttműködés Az ország határainak védelmében, s ezzel párhuzamosan a bűnüldözésben a rendőrség és a határőrség — a lakosság segítségén kívül — egymásra van utalva. Nem csoda tehát, ha olykor a rendőrök fognak el határsértőket, s az sem, ha határőrök lepleznek le, fognak el közönséges bűncselekményt elkövetőket. Ez természetes, hiszen feladatuk a közrend és közbiztonság megóvása mellett az ország határainak, sérthe­tetlenségének biztosítása. Az érdek tehát közös, s ilyen mó­don a munka is. Érdemes megvizsgálni, hogy a két fegyveres testület milyen módon segíti egymás tevékenységét, hogyan nyújtanak egymásnak támogatást? A rendőri szervek — a megyei, a városi-járási rendőrkapitánysá­gok, beosztott tisztek és nyomo­zóki, körzeti megbízottak — fo­lyamatosan és állandóan készek arra, hogy aktívan részt vegyenek a határőrizeti munkában. A rendőrök feladatuknál fogva leg­többször a közutakon, a vasút­állomásokon végeznek ellenőrzé­seket. Az igazoltatáskor könnyen kiderülhet, s erre már volt nem is egy példa, hogy az igazoltatott személy tilosban jár, s olyan szándékkal közelítette meg az országhatárt, hogy megpróbáljon illegálisan átjutná, Természetes, hogy az ilyen, főleg meggondo­latlan gyermekeket, bűnözőket, körözött egyéneket előállítják. Legtöbbször kiderül, róluk, hogy a felelősségrevonás elől próbál­nak kiszökni az országból. Az előállítások alkalmával és egyéb adatok tisztázása során gyakran egyéb bűncselekmények elköve­tése vagy közveszélyes munkake­rülés is kiderül, nyilvánvalóvá válik, hogy az illető készült az ország elhagyására, mert térképe­ket. konzerveket, iránytűt és más egyéb olyan tárgyat találnak ná­la, amely egyértelműen erre utal. A megye déli részén igen jelen­tős segítséget nyújtott Kollár Fe­renc rendőr törzsőrmester a ba- lotaszállási, Bencsik Mihály rend­őr zászlós a bácsborsódi, Dusno- ki János rendőr zászlós á kun­fehértói, Kisgyörgyei István rend­őr zászlós, a kisszállási körzeti megbízott. A határőrök az utasvizsgálat, s más ellenőrzés során, mint már korábban említettük, a rendőri szerveknek nyújtanák segítséget azzal, hogy közveszélyes munka­kerülőket, csavargókat, körözött bűnözőt fognak el, s adnak át a rendőrségnek. Több példát is le­hetne felhozni arra, hogy a ha­tárőrök olyan bűnözőket csíptek nyakon, akik nem is a megyé­ben, hanem az ország más részén követtek el súlyos bűncselek­ményt, s éppen a határőrök háló­jában akadtak fel. Az együttmű­ködéshez nem elegendő a közös terv. csupán az akarat. A határ­őrsök parancsnokai, a rendőrség körzeti megbízottjainak többsége szolgálati feladataikat összehan­golják, s egymástól segítséget is kérnék. Számtalan alkalommal történt meg az, hogy egy-egy, a közrend védelmét szolgáló ellen­őrzésen a határőrök is részt vet­tek. Ugyanakkor a határőrsök jár­őrei sok esetben adtak jelzést a rendőrségnek ittas járművezetés­ről, lopásokról vagy egyéb bűn- cselekményekről vagy az azokat előidéző okokról. A statisztikai adatok azt bizo­nyítják. hogy a határsértők szá­ma csökkent, amely köszönhető annak a gyümölcsöző együttmű­ködésnek is, amely a rendőrség és a határőrség között kialakult és egyre erősödik, nemcsak az operatív munkában, hanem más modor» is. Gémes Gábor Miért nem él jogával a tanács? A cukrot is el lehet sózni Hajmeresztő, kérem! A mai tu­dománnyal, technikával már vic­celni se lehet. Különleges hírek­ből álló gyűjteményem egyik ékes példányát még ez év ápri­lisában tettem el az utókor szá­mára. Arról szól, hogy megjártá a rádió, miután április elsejei délutáni műsorában bejelentet­ték: a Szovjetunióban feltalálták a vízzel működő autót. No, lett is haddelhadd a stúdióban. Mintegy húsz percen át csöngött a telefon, esőstől jöttek a hozzá­szólások a szenzációs hírhez. S ki tudja, meddig folytatódott volna a telefonparlament, ha végül is fel nem világosítják a hallgató­kat: bejöttek a csőbe; áprilisi tré­fa volt az egész. Alig aludtunk néhányat a be- ugratós hír után, mikor napvilá­got látott az igazi hír: a Szov­jetunióban elkészült az első víz­meghajtású személygépkocsi pro­totípusa. A furfangos jármű kis vegyi reaktora elemeire bontja a vizet, s a felszabaduló hidrogén hajtja a motort. Bizonyára a világszerte bekö­vetkezett nyári vízhiány miatt terelődött el a figyelem a vízmeg­hajtású autóról. Gondolom, az azóta, s különösen' az utóbbi he­tekben immár túl fölös mennyi­ségben hulló csapadék feloldotta a nyári vízszűkében bekövetke­zett félelemgörcsöt, és a vízerős gépkocsi ügye ismét előtérbe ke­rül. Egyrészt, mert ugye adódik egy eleddig szűz terület, ahol fölösleges vizeinket is hasznosí­tani tudjuk, másrészt, mivel az „opecok” újfent törik a fejüket az olajárak újraregulázásán. De. ne csússzunk át más — nem ide való témára. Maradjunk annyiban, hogy az áprilisi tréfának indult vízzel működő autónak a valóságban már — fele sem tréfa. Elképzelem viszont, hogy meglepődött az áp­rilisi ugratás kiagyalója, mikor kiderült: végeredményben saját magával járatta április bolondját. Mondom, a tudománnyal nem lehet játszani, tréfálni. — Adjál még egy csipet sót, virágom — szólok a minap reg­gelizéskor nejemnek. Hozzá kell tennem, hogy teljes menetöltözetben kapkodtam már befelé a teát és zsíroskenyeret. Állva, fél könyököm alatt a lapos útitáskával. — Minek a só? — érdeklődött felnűtő logikával a párom. — Minek, minek? ... Még te is feltartassz ... Világos, hogy a teába kell, nemde. Mert nem elég édes. Majd a-sótól... — Jól van, na, ne idegeskedj! — nyújtotta máris a sótartót nőm, és maliciózusan hozzátette. — Csak aztán csakugyan n e a teába tegyél belőle a nagy siet­ségben. A sótól nem lesz éde­sebb ... Miközben enyhe pukkadásnak indultam, roppant diadalmas hanghordozással szónokolt át a fürdőszobából fiunk, a mindent tudó mai fiatal. — Elmaradtál egy brosúrával, anyu. Hát te még nem tudod, hogy sótól is több lehet — a cu­kor. Mármár azon voltam, hogy kö­zé csapok a famíliának, amiért félpercnyi időmet is ilyen bolon­dos dümcsizással rabolják el tő­lem, de a gyerek — a korosztá­lyára jellemző hévvel magyarázta. — Igenis, ha te is szemfüle­sebb újságíró vagy, apu, olvas­hattál volna a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia baskíriai bioló­giai intézetének kísérleteiről. Hogy vetés előtt egy napig kony­hasó- és nátriumnitrát-oldatban áztatták a cukorrépamagvakat. Az idei kísérleti termés már iga­zolta tételüket, hogy sótól is több lehet a cukor. Az így kezelt cu­korrépából hektáronként 30 má­zsával több terem a hagyomá­nyosnál, és jóval magasabb a cu­kortartalma is ... Várj, mindjárt megkeresem; félretettem neked azt az újságot, amiben közölték a hírt... Megtalálta, ideadta. Valóban nem hadováit a srác. A meglepő tétel legutóbb ak­kor jutott eszembe, midőn egy tévériportban a tsz-elnök váltig állította: a cukorrépatermés, il­letve a cukortartalom fokozása a technikán, a technológiai pontos­ságon múlik. Eszerint most már a són is. Szerencse, hogy ha mogyoró­héjban is, de ösmertetém az imént a cukorrépamag sóskezelé­si módját. Ha nem teszem, és csak a puszta felfedezést adom hírül, félő, hogy itt a mi szép Bács-Kiskun megyénkben rögvest haladó szelleművé válnak a bög­recsárdások. Megtudván a titok nyitját, menten dögivei vásárol­ták volna fel a sót, hogy betrá­gyázzák véle cukorrépaföldjeiket. Abban a hiszemben, hogy már attól több lesz a répájuk, s ab­ban a cukor. Azt a pluszt aztán eltitkolva, suba alatt pálinkafő­zésre használnák fel. No, persze, így sem vagyunk csalafintaságuk ellen bebiztosítva. Mert ahogy példátlan hozzáértéssel <> képesek pálinkafőző apparátot összebar­kácsolni, ugyanúgy össze tudnak ügyeskedni kicsiny háztáji labo­ratóriumot is. Ahol apródonként ugyan, de nagyüzemi méretekre fejlesztve ütre elkezdenék a cu­korrépamagvak áztatását kony­hasó- és nátriumnitrát-oldatban. Igenám, de még nem tudják, hány rész kell ebből, mennyi amabból. S hogy legalább egyik oldalról védve maradjunk, nem mondom meg a nátriumnitrát mibenlétét sem — magyarul. Egyelőre az is elég, ha a nátri- umnitrát-forgalmazók odafigyel­nek, kik vásárolnának maszek alapon feltűnő mennyiségű nát­riumnitrátot. A többi már gye­rekjáték lesz. Csakúgy, mint a bögrecsárdák, zugpálinkafőzdék leleplezése. Tóth István Nemrégiben új távolsági autó­busz-megállót avattak Baján, amely azon túl, hogy jelentős összegbe került — s ez nem volt kidobott pénz — jelentős mér­tékben javítja a városképet, a közlekedés biztonságát, szolgálja a bejáró utasok kényelmét. Rö­viden: jó dolog, hogy van ilyen új létesítmény. A bajaiakkal együtt örül az egész megye köz­véleménye, hiszen egy régi és fájó gondot oldottak meg ezzel a megye és a város vezetői. Mint már említettük, az állomás szép, kellemes, kulturált. Van azonban egy hibája ennek az új távolsági autóbuszmegállónak, az Utasellátó büféje. No, nem az a baj, hogy itt a szomjas utas üdítő italt kap vagy a megéhe­zett egy szendvicset vásárol, a gyermekkel utazó szülő cukor­kát, csokoládét vesz. Az a baj, hogy szeszt is mérnek a már említett Utasellátó üzemegység­ben. A váróteremben, főleg eseten­ként részegek ődöngenek, botrá­nyokat okoznak, rongálják a be­rendezést, s összepiszkolják a nemrégiben még ragyogó-tiszta mellékhelyiségeket. A részegek a vasútállomás restije és a távol­sági autóbusz-megállóhely büféje között ingajáratban vannak, s hol itt, hol ott kell a rendőrök­nek intézkedniük vagy botrá­nyos részegség vagy garázdaság miatt. Az ittas emberek nemcsak az utasoknak okoznak kellemet­lenséget, de rendkívül nagy bal­eseti veszélyt is jelentenek, hi­szen az autóbuszok között tán­torognak, zavarják az érkező és indulni kívánó járatokat. A város vezetőihez több ész­revétel érkezett már a távolsági autóbusz-pályaudvaron tapasztalt tűrhetetlen állapot miatt, sőt a rendőrkapitányság is jelezte, hogy meg kellene szüntetni az Utasellátó büféjében a szeszes ital árusítását. S ez még nem minden. Az Utasellátó Vállalat­hoz levelet küldtek, amelyben hivatalosan kérték a szeszesital­mérés megszüntetését, ám a vál­lalat ezt a kérést visszautasítot­ta, arra való hivatkozással, hogy a szabályoknak megfelelően ren­delkeznek italmérési engedéllyel. Ügy tűnik, a kör bezárult, s a büfében tovább mérik a sört, a bort, a pálinkát. Nincs tehát en­nek orvossága? Van! A 2/1968. sz. II. 25. kelt belkereskedelmi miniszteri ren­delet szerint a városi tanácsnak, mint elsőfokú hatóságnak — aki ezt az italmérést engedélyezte — joga van visszavonni a szesz áru­sításának jogát. Vajon miért nem él a tanács jogkörével? Biz­tosat nem tudunk, ám feltételez­zük: az Utasellátó Vállalat is hozzájárult az autóbusz-pályaud­var felépítéséhez, nyilván azzal a megfontolással, hogy az ott helyet kapott büfé visszahozza az állomásba fektetett forinto­kat. S ezt Colából, cukorkából, csokoládéból nem könnyű kiáru­sítani. Az egyenlet: a városi ta­nács elkötelezte magát, s nem akarja visszavonni ígéretét. Már­pedig meg kell tennie, mert előbb-utóbb emberéletet követel­het! — s. r. 9 Életveszélyes az elektromos hálózat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents