Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-25 / 305. szám

« • PETŐFI NÉPE • 1976. december 28:

/

AMÜVÉSZETPÁRTOLÁS

Horatius és a törvény

Mft is írt kétezer éve Horatius a költőről, a művészről?

Harcban — igaz — nem nagy hős, hasznát látja a város mégis (már ha kicsiny teszerinted is adhat a nagynak.)

A változó korokban mást és mást éreznek hangsúlyosnak az olvasók a verssorokban. Számunkra most az a hangsúlyos szó, hogy adhat. Ma, különösen a közművelődési törvény megszületése után, amely abból a célkitűzésből fakadt, hogy felébressze, továbbfejlessze és kielégítse az állampolgárok művelődési igényeit.

S mit is kérdezett Horatius Az epodoszok könyvének legelső, Mae- cenáshoz írt darabjában:

Kérded, miben segíthetlek, ki nem vagyok elég erős és harcias?

Tehát: viszontadni és segíteni. A művészetpártolásban most sem lényegtelen a. személyiség kérdése, de alapjában a társadalom vállalta magára ezt a feladatot. A viszontszolgálat így elvesztette minden kétes, kötelezően magasztaló mellékízét, mivel a népet, a közösséget érinti, amelyből tehetségük révén kiválnak a támogatásra érdemes alkotók. S amikor mindinkább kibontakozik a társadalom mecénás- sága, a másik oldalról sem feledkezhet meg senki. Arról tudniillik, hogy az alkotó ember mit származtat vissza a szűkebb és tágabb közösségnek. Ilyen értelemben esik szó ebben a karácsonyi összeállításban a művészetpártolás két oldaláról.

H. F.

A művészetpolitika gyakorlata

avagy a jelenkori mecénások Bács-Kiskun megyében

Róma fénykorában, Augustus uralkodása alatt a birodalom fővárosában, élt egy gazdag és neves művészetkedvelő férfiú. Alkotásai közül mindössze hét rövidke verssort őrzött meg a történelem. verseit különben jó barátja, maga az imperátor is kigúnyolta. Mindennek ellenére az eltelt évezredek sem homályosí- tották el az emlékét, és Gaius Cilnius Maecenas neve mind a mai napig a művészet pártolóinak jelképe maradt. Palotájában otthonra talált Horatius, Vergilius, Propertius — hogy csak a hírnevesebb poétákat említsük. — A festők, filozófusok, írók megbecsülőit és anyagi támogatóit a magyar nyelvben is mecénásoknak nevezik...

Hosszasan lehetne arról elmélkedni, hogy a művészek érvényesüléséhez boldogulásához miért van minden korban mecénásokra szükség. Ezt a szerepet királyok, hercegek, főurak töltötték be évszázadokon át, és maga az egyház is sok építésznek, szobrásznak, festőnek és zeneszerzőnek nyújtott megélhetést. Lassan-lassan a polgári állam is részt vállalt e társadalmi kötelezettségből. Ugyanis a művészek segítése, végső soron társadalmi kötelezettség, hiszen a megőrzött kulturális javakkal minden ember gazdagodik.

A mecénások, azaz az egyéni vagyonok kora a világ nagyobb részén lejárt, éa a művészek megélhetését, az alkotás nyugodt körülményeinek megteremtését a különböző társadalmi rendszerek más és más módon oldják meg. A kapitalista berendezkedésű országokban az alkotók jórészt a művészi áruk adásvételével keresik meg jövedelmüket. A szocialista államokban viszont maga az állam vállalta el a mecénások szerepét.

□ □ □

A művészek állami támogatásának számtalan útja-módja van a művészeti pályázatoktól, ösztöndíjaktól kezdve műtermek,

műteremlakások építésén át az állami megrendelésekig, illetve vásárlásokig. Hazánk a központi források mellett a megyei tanácsok is gazdálkodnak bizonyos anyagi eszközökkel, amelyekkel megteremtik a területükön élő alkotók zavartalan élet- és munkafeltételeit.

Bács-Kiskunban évtizedes hagyományú a művészetek pártolása, de talán csak 1972-től vált valóban tudatossá és tervszerűvé a megyében élő alkotók összefogása ég a gondjaikkal való törődés. Az eltelt évek alatt dolgozták ki az ösztöndíjak rendszerét, új művészeti ágak honosodtak meg, és több alkotó letelepedését is elősegítették. A múzeumok képzőművészeti anyaga egyre teljesebb, a vásárlások folyamatosan követik a megyéhez kötődők munkásságát, hogy a közönség is képet alkothasson a jelen és a múlt értékeiről.

Elmondható, hogy a megyei tanács tevékenységében mind jobban érvényesülnek az MSZMP művészetpolitikai elvei, amelyek jellemzéséül hadd idézzünk a XI. kongresszus határozatából:

„Szorosabbá kell tenni a kapcsolatot az alkotóműhelyek és a művészek, illetve a munkások, a kultúrát szerető, értő dolgozók között.”

□ □ □'

Bács-Kiskun megyében a képzőművészeti alap huszonhat tagja él és dolgozik, s nem kevés azoknak — a sokszor helytelenül amatőröknek nevezett — alkotóknak száma sem, akik ugyancsak értékes műveket hoznak létre. A megyei tanács évente átlagosan,, 150 ezer „forintot költ műalkotások vásárlására. Az anyagiaknak érdem és tehetség szerinti elosztása tervszerű gazdálkodást igényel, ötvenkét minden alaptag egyéni kiállítással mutatkozik be, — többnyire ekkor kerítenek sort a műveik megvételére. ;

A nagyobb, igényesebb kiállításokat a megyei művelődési központban, illetve a Katona József Múzeumban rendezik meg. Egyre általánosabb az a gyakorlat is, hogy az anyagot kisebb gyűjtemények formájában a megye más közművelődési intézményeiben is bemutatják. 1976-ban a költségvetésen kívül újabb százezer forintot fordítottak a művészek támogatására. Az idén a téli tárlaton legeredményesebben szerepelt művészektől vásároltak képeket, illetve adták át a jutalmakat.

Köztudomású az is, hogy a megye 1930—1960 közötti képzőművészeti életének múzeumi anyaga meglehetősen hiányos. Részben ezt pótolja Prohászka József megvásárolt hagyatéka és

• Tóth Menyhért megvásárolt gyűjteményének egyik festménye.

• Befejezéséhez közeledik a kerámiastúdió építése.

• A kecskeméti zománcművészeti alkotótábor résztvevői az épületek külső és belső díszítésének feladataival is foglalkoztak. Hátai József ötvösművész a kecskeméti Kéttemplom köz tetőát- kötési tervét készítette el.

Tóth Menyhért gyűjteménye. Mindkettőt az Ókollégiumban mutatják majd be. Baja városa ugyancsak hasonló célból vett meg több festményt.

A mecénások kötelezettsége — mint írtuk — nemcsak az alkotók, hanem a társadalom művé- . szetkedvelő tagjai felé is irányul. E szempontból is jelentősi például a népi kultúra kincseinek felkutatása és közzététele. A megyei tanács alz idén megnyitott naiv művészek kecskeméti múzeumára jelentős összegeket költött, az intézmény újabb 100 ezer forinttal terheli a közös pénztárcát — évről évre ugyanis ennyit szánnak az állomány folyamatos bővítésére.

□ □ □

A megye művészeti élete nem szakítható ki az ország szellemi vérkeringéséből. Sőt. Csak akkor élhet és virágozhat, ha a helyi adottságok gyökereihez kötődve sok szállal, tapad az ország kulturális műhelyeihez, irányzataihoz.

A második alkalommal megszervezett zománcművészeti alkotótábor jól példázza ezt a kettősséget. Az adottságok ugyanis sajátosan kecskemétiek. A LAM- PART Zománcipari Müvek gyárában használatos mázok, a technológia, a kemencék Sokrétű lehetőséget kínálnak “az égetett fémsók és festékek iránt érdeklődő művészeknek. Az alkotótelep szellemi, tárgyi, eredményeit lakóházaik díszítésére hasznosítani tudja az építészet is. Ezt jól tükrözte a Kecskeméten, Budapesten és Gyöngyösön megrendezett kiállítás iránti nagy érdeklődés.'

Hasonló elvek — közhasznúság és a művészek megbecsülése — játszottak közre a kecskeméti kerámia stúdió létrehozásában.’ Az épület hamarosan elkészül, és jövőre már otthona lesz az iparilag is gyártható kerámiatárgyak mintázásával és tervezésével foglalkozó alkotóknak. A stúdió a megyei tanács, a Fi- nomkerámidipari Művek, és a Népművelési Intézet összefogásának eredményeként jött létre, és a zománcosok alkotótelepéhez hasonló szellemi vonzerőt kölcsönöz majd Kecskemétnek.

□ □ □

A mecénási szerep természetesen nem korlátozódik a megyei tanácsra. Kiskunhalas és Diószegi Balázs festőművész, vagy Baja és az ott élő alkotók jó kapcsolata közismert. Kecskemét is alapított művészeti ösztöndíjakat. Ezzel viszont be is fejeződött a sor. Pedig a többi város is részt vállalhatna a helyi tehetségek idtápolásából vagy a fiatal, pályakezdő alkotók letelepedésének támogatásából.

Közismert a művészetek kedvező hatása az emberi személyiség kiteljesedésére. Éppen ezért a közösség művelődését is szolgálják azok a vállalatok! és szövetkezetek), amelyek közvetlenül is segédkeznek egy-egy alkotó anyagi gondjainak megoldásában. A Zománcipari Művek kecskeméti gyára és a Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövetkezet bizonyították be elsőként a' megyében azt, hogy hasznos dolog a művészekkel való együttműködés. Vannak olyan közös feladatok, amelyek megoldására szövetkezhetnek a gazdaságok, üzemek vezetői és a művészek. A közművelődési törvény ismeretében remélhető, hogy a jövőben mind több lesz a mecénás helyi tanácsok, vállalatok és szövetkezetek száma is.

Pavlovits Miklós

EEEREEEEEEEEEEEEERHEEKEEEEEEEBEEEEBEEEEEEEEEEBEEEKEEEEEEEBEEEEEEHHHH|gHHH

ÖRVÖS LAJOS

A rozsdás fémkeretű kis asztali tükörben látszik a mezőség, a sínek s középen egy szép, finom nyakkendő. A földszintes ház albérleti szobájában, itt a külváros szélén, minden egyhangúságot és minden változást jelez ez a kis tükör.

Most vette fel először azt az új, kék nyakkendőt, melyen egy- egy piros és sötétkék csík fut harántban. Amikor megkötötte fehér ingén, és belenézett a tükörbe, szinte nem ismert magára. Nem messze innét egy másik földszintes ház kapujánál látta meg a kirakatban, mely egy szögről lógott az oldalfalon. Tulajdonképpen csak egy üvegtetejű láda volt, de ragyogott az üvege,

s ragyogtak alatta a nyakkendők. Az egyiken rózsák, a másikon táncoló lovasok, a harmadikon feketepöttyös, sárga tigrisek. S a legszélén ez a fekete—kék csíkos, melyen semmi nem hívta fel magára a figyelmet, s mégis a legférfiasabbnak tűnt. De hogy miért, azt önmagának sem tudta volna megmagyarázni, hogyan is tudta volna, mikor egy nagyüzem szerszámraktárában dolgozott, ahova a gép mellől került, mikor baleset érte és összezúzódott a jobb keze.

Arra sem lett volna könnyű válaszolnia, hogy miért hagyta faképnél az asszony. Igaz, nem volt szép, de csúnya sem. Rövidre nyírt, barna haját oldalt fésülte, és rendesen borotválkozott. Nem növesztett hosszú hajat, amely most igen divatos, még csak oldalszakállt sem viselt, ő egyedül a műhelyben. Majdnem különcnek tűnt már ezzel az egyszerűséggel. De volt egy szép kisfiúk, első gimnazista, igen értelmes, jó fiú. Hát miért hagyta el mégis az asszony?

Lakásuk, az még nem volt. Egy öregasszonynál laktak albérletben, Kőbánya szélén. És ez nem valami vidám egy asszony számára. „Gyűjtünk pénzt, veszünk magunknak egy kisebb lakást”

— mondogatta, „Nem költünk lehetőleg ruhára, nem költünk étteremre, félreteszünk, amennyit csak bírunk.”

És valóban élére rakta a pénzt, csak a legszükségesebb ruhadarabokat vették, nem jártak étterembe, pedig hogy hívták a többiek, semmit-semmit nem engedett meg magának, s persze az asszonyt, a gyereket is pórázon tartotta, ha valami kiadás merült fel. És nem viselt oldalszakállt sem. És egy nap otthagyta őket az asszony. Megunta ezt az életet.

Talán ezért volt figyelmetlen a gépnél. Ezért érte a baleset is. Most már mindegy. S egyszer, mikor azt hallotta, hogy Óbudán, egy félemeletes házban éladó egy szoba-komfortos lakás, amelynek erkélye is van és a kertre néz, odarohant, magával vitte minden pénzét, és megegyeztek, hogy május hónapban beköltözik a gyerekkel. A fennmaradó összeget meg havi részletben fizeti. Majd vállal különmunkát is. Nyári hónapokban a gyerek is dolgozhat már valamit. És megvette magának ezt a különlegesen szép nyakkendőt, amely úgy elütött a többitől. Ha elüt az élete a többiekétől, üssön el a nyakkendője is. Az asszony elment, ezen már úgysem lehet segíteni.

A szállásadónővel egyezett meg, hogy ő készíti el nekik a karácsonyi vacsorát. Székelygulyást, ízes fánkot, ő meg hoz bort, feketét, a gyereknek és az asz- szonynak málnaszörpöt.

Fél nyolcra tűzték ki a vacsora idejét. Az első karácsonyi vacsorát anyu nélkül. Ö már nem is bánta a dolgot, ha itt tudta hagyni az asszony ezzel a szép fiúcskával együtt, talán jobb is. De a gyereket sajnálta, öt kárpótolni szerette volna.

És tervezett egy kis utazást A gyerekkel. Magányos emberekről gyakran hallotta, hogy elutaznak karácsonyra. Hát ők is felkerékednek. Villamosra szállnak, s elutaznak a város másik végébe, és megnézik kívülről a lakást.

Hideg volt. Az emberek megtöltötték a villamost, az utcákat. Mindenki csomagokkal a hóna alatt. Játékkal, ennivalóval, miegymással. őket nem terhelte semmi. Csak utaztak, ö, a gyerek és a különlegesen szép, ünnepi nyakkendő.

— Hideg van, apa.

— Karácsony van. Ilyenkor hideg az idő.

— Mi lesz vacsorára?

Már vagy tízszer megkérdezte ezt a gyerek.

— Székelygulyás, ízes fánk, málnaszörp.

— Anyu meg itthagyott minket. Amikor ilyen finomakat eszünk. Amikor lakásunk lesz.

— Nem hitt benne, hogy egyszer megvalósul.

— És most mit csinál?

— Nem tudom. Biztos nem unatkozik. Azt akarta, hogy oldalszakállt viseljek.

— Miért akarta?

— Mert most azt viselik a férfiak.

— Soha nem fogok oldalszakállt viselni, és én is oldalt fogom fésülni a hajam, mint te. De azért én is férfias leszek, ugye?

— Hát persze, hogy férfias leszel! Már most is az vagy. Egészséges legyél, meg erős. És tanuljál! Legyen belőled mérnök, ott dolgozhatsz majd a gyárban.

— Mérnök leszek, és ott dolgozok majd a gyárban. Jaj de szép a Karácsony! Csak nagyon hideg van. Mi lesz vacsorára, apu?

— Székelygulyás, ízes fánk és málnaszörp.

— És nem fekszünk le utána?

— Persze, hogy nem! Hallgatjuk a rádiót.

Ekkor megérkeztek, leszálltak a villamosról, s elsétáltak addig a házig, ahol a szoba-komfortos lakás volt. Az erkéllyel. És a kerttel.

— Majd ott fogunk üldögélni már nyáron — súgta a férfi, mert bizonyos dolgokat az ember önkéntelenül is halkabban mond.

— És nézzük a kertet? — suttogta vissza a kisfiú.

— Nézzük a kertet.

— És málnaszörpöt iszunk?

A férfi kicsit magához húzta a gyerek fejét, pedig nem volt érzékenykedő természet. De mégis, ott álltak jövendőbeli lakásuk előtt, ketten, és Karácsony volt. És valami nagyot, valami szépet akart mondani a gyereknek. Most ez a kérdés kapóra jött.

— Egy liter málna áll majd mindig otthon. Csak tölteni kell belőle egy keveset a pohár aljára, és fel kell önteni vízzel.

Ez olyan szépen hangzott, hogy a gyereknek megnedvesedett tőle a szeme, s a férfi beletúrt a sapka alatt a barna hajába.

De ezt nem látta senki, mert már üres volt az utca, és különben sem volt benne semmi feltűnő.