Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-16 / 297. szám
Kályhákról, tűzhelyekről- fűtés idején PETŐFI NÉPE 3 Városi tanácsülés Kecskeméten Tegnap délután ülést tartott Kecskemét Város Tanácsa. Először beszámolót hallgattak meg a testület tagjai a város tanácsi és nem tanácsi gazdaságainak V. ötéves összesített (területi) tervéről, majd a város mezőgazdaságának a tervidőszakban esedékes, illetve élelmiszer-gazdaságának hosszú távú fejlesztési célkitűzéseire vonatkozó előterjesztést vitatták meg. A továbbiakban a népi építészeti emlékek védelem alá helyezéséről, majd a tanács jövő évi munkatervéről hangzott el előterjesztés. Az ügyrendi bizottság tevékenységét összegező jelentés meghallgatása után a lakásépítési hozzájárulás és a lakás-használatbavételi díj csökkentéséről, részbeni vagy teljes elengedéséről, valamint a részlet- fizetési kedvezményről szóló tanácsrendelet módosításával kapcsolatos előterjesztés felett nyitott vitát a testület. Január 1-én életbe lép a gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról, valamint térítési díjáról szóló rendelet, amelyet a hírközlő szervek már részletesen ismertettek. A zökkenőmentes áttérést a Bács-Kiskun megyei Gyógyszertári Központ minden részletre kiterjedő szervező munkával biztosítja. Feltétlenül szükséges azonban a szakemberek felkészülésén túl a lakossági együttműködés is. Tekintettel arra, hogy a gyógyszertárak a jövőben a medicinák zömét térítési díjért, más részét ingyen, míg a vény nélküli tápszereket, kötszereket, gyógyvizeket és egyéb termékeket fogyasztói áron hozzák forgalomba, a patikák leltározását az átállás időpontjában el kell végezni. A megye területén a gyógyszer- tárak két terminusban leltároznak; az első ütem december 29- től 31-ig, a második január 3-tól Azokról az eszközökről szólunk, amelyek barátságos meleget szolgáltatnak az otthonokban a mostani és a még várható, hideg napokon. Szakemberek úgy mondják: tüzeléstechnikai eszközök, de manapság már ebből is mindenki tudja, hogy különböző szénás fatüzelésű kályhákról, hordozható és beépített cserépkályhákról, olajkályhákról, gázkonvektorokról, kis teljesítményű kazánokról van szó. Mi a helyzet ez ügyben az iparcikk-kereskedelem frontján? Változó — summázhatjuk — a fűtőalkalmatosságok fajtájától, típusától függ. Ismeretes, hogy nincsenek ellátási gondok olajkályhákból. Hasonlók viszont nem mondhatók a különböző szén- és fatüzelésű kályhákról, ugyanis ezek egyenesen hiánycikkek. A helyzetet talán jól érzékelteti Bács-Kiskun megye legnagyobb áruházának, a kecskeméti Alföld igazgatójának, Hegedűs Ferencnek a kérdéseinkre adott válaszai: — Kínálnak hagyományos kályhákat? — tettük fel a köz- érdeklődésre számottartó kérdést. — Sajnos, magyar kályhákból nincs. Egyszer tudtunk szerezni mi is, de mindössze öt darabot, s az is néhány nap alatt elfogyott. A kereslet nagy, még a román, cseh, és lengyel import sem elégíti ki. Megítélésem szerint a, vásárlói igények 20—30 százalékát tudjuk csak teljesíteni. Az olajkályhákkal nálunk sincs gond. Mint az elmúlt években is, továbbra is hiánycikk maradt a 5-ig tart. Az új év első két (munkaszüneti) napján az első ütemben a leltározással már végzett gyógyszertárak tartanak ügyeletet, illetve készenléti szolgálatot. A leltározási rend meghatározásánál a gyógyszertárak besorolásánál az volt az alapvető szempont, hogy a sürgősen szükséges gyógyszerekhez mindenütt, mindenkor hozzájuthasson a beteg. Ahol több gyógyszertár van, ott váltva leltároznak, ugyanezt az elvet alkalmazva a szomszédos községek gyógyszertárai is, csak egymás után végzik a leltározást. December 29-e és január 5-e között nagy, nehéz munka hárul a patikákban dolgozókra. A lakosság azzal segítheti őket, ha a gyógyszer-beszerzéseket csak a valóban sürgős esetekre korlátozza. Ajánlatos, hogy a krónikus betegségben szenvedők: a cukorbetegek, az epilepsziások és az asztmások a szükséges medicinát december 28-ig beszerezzék. tanyán élők körében kedvelt, s bizony sokszor nélkülözhetetlen asztali tűzhely, a hordozható cserépkályha, de más tüzeléstechnikai eszközökből az ellátás kielégítő. Biróczi Gyula, a Bács-Kiskun megyei Tüzeléstechnikai és Kéményseprő Vállalat igazgatója elmondta, hogy tíz olajkályha-sze- relő szakember, s ötvenhat, e munkára is betanított kéményseprő látja el a megyében mintegy 12 ezer olajkályha garanciális és más javításait, s a bejelentést követő 24 órán belül el tudják végezni a javításokat. Jelenleg két speciális szervizgépkocsi áll szolgálatban, s ezen felül a szerelők saját gépjárműveiket is használják. A cserépkályhák népszerűsége növekszik, viszont beszüntette termelését a romhányi csempegyár, valamint a pécsi Zsolnay gyár is leállt e termékével, s így rendkívül nehéz a beszerzés. A vállalat e területen szakmunkáshiánnyal küzd, jelenleg csak két brigádjuk dolgozik és nem tudnak minden igényt kielégíteni. A hagyományos vaskályhák samo- tozását tudják vállalni, s a kazán- szervíz-szolgálatuk is maradéktalanul megfelel a várakozásnak, s e szolgáltatások iránt fokozatosan nő az igény: egyre több családi ház fűtését oldják meg kis teljesítményű kazánokkal. Az igazgató elmondta, hogy nem hátráltatja munkájukat alkatrészhiány, sem a külföldi, sem a hazai gyártású tüzelőeszközök javításakor. Cs. K. . Az egyéb, házi gyógyszerkészletek további növelése felesleges, mert így senki nem takaríthat meg pénzt, viszont a káros fel- használás lehetőségei nőnek. Még nagyobb a jelentősége annak az alapszabálynak, amely szerint gyógyszert csak orvosi javaslat alapján szabad szedni, mivel a szereket csak a szakemberek ismerik. Az öngyógyításban rejlő veszély a káros mellékhatás; az együtt szedett gyógyszerek egymásra hatása újabb betegség forrása lehet. A rendelet alkalmazását a gyógyszertárakban dolgozóknak a gyakorlatban kell megtanulni. Természetes tehát, hogy a kezdeti időszakban torlódások fordulhatnak elő. A Bács-Kiskun megyei Gyógyszertári Központ ké_ ri, hogy a lakosság megértéssel és türelemmel viselje az áttéréssel kapcsolatos nehézségeket, a rendelet előnyeinek mielőbbi érvényesülése érdekében. Egészségügyi vetélkedő fiataloknak Szerdán délután Kecskeméten, a Vöröskereszt városi szervezete, a városi iskolafogászat, az egészségnevelési központ és a városi tanács vb művelődési osztálya közös rendezésében jól sikerült egészségügyi vetélkedő zajlott le az MHSZ székházában. Az egészségnevelési hónap alkalmából tizenegy általános iskola öt-öt negyedik osztályos tanulója mérte össze tudását a' fogászattal és a testápolással kapcsolatos ismeretekből. Ugyanebből a témakörből egyidejűleg rajzpályázatot is meghirdettek. Az előbbi versengésen a villámkérdésekre, egészségügyi totóra adott válaszok, valamint a tanulók által összeállított dramatizált jelenetek elbírálásával döntötték el az első öt hely sorsát. Mindkét vetélkedő legjobbjai értékes díjakat — fényképezőgépet, könyv- és játékutalványt, könyveket stb. .-— kaptak. Az úttörőház jubileuma A negyedszázada írt tudósítás megörökítette, hogy csikorgó hideg köszöntött a megyeszékhelyre azokban a napokban, amikor a Szalvai Mihály úttörőházat felavatták), kapuit szélesre tárták a) gyerekek előtt. Most egész hetes programsorozat keretében emlékeznek meg a szép jubileumról. Az ünnep természetesen számvetés is. Büszkén adhatnak számol arról, hogy évente 30 ezer gyermek fordult meg a házban, járt a szakkörök valamelyikére, ünnepélyekre, akciókra, tanulni, idejét hasznosan eltölteni. Évente 700 őrsvezetőt képeztek ki, és az úttörőház esztendők óta a kisdobos rajvezetők kiképzésének országos módszertani központja. Valamiről —, és talán ez a legnagyobb dolog — nem készültek adatok: hány gyermeknek keltették fel a figyelmét, fejlesztették a készségét, mutattak utat úgy, hogy ennek alapján választott élethivatást! miwirim Ma kerül sor arra az ünnepélyes fogadásra, amelynek keretében valamennyi felnőtt-vezetőt pedagógust, aki a házban dolgozott az elmúlt negyedszázad alatt, felkószöntik. Természetesen az immár hagyományos fenyőfaünnepet is megtartják, a csapatok titkon készült műsoraival együtt. Áttérés a gyógyszerellátás új rendjére Játék és muzsika a gyári klubban A Fémmunkás Vállalat Kecskeméti gyárának zenét kedvelő dolgozói kedden este a KISZ- klubban baráti hangulatú ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy a tíz részből álló komolyzenei előadássorozat befejeződött. A gyári klub e programja népszerűvé vált a dolgozók között, 40—50-en vettek részt rendszeresen a foglalkozásokon, amelyeket zenehallgatással egybekötve Demeter Miklós, a gyár mérnöke tartott. A kedd esti utolsó előadáson mintegy ötven vetélkedőt rendeztek a rádió Ki nyer ma című műsorához hasonlóan. A helyes , válaszokért hanglemezeket kaptak a résztvevők. A rendezvényre meghívták a kecskeméti városi vonósnégyest is. A jól sikerült előadás után a dolgozók és a zenészek megállapodtak abban, hogy a jövőben gyakrabban szerveznek majd közös programot. • A közeljövőben 14 új ostornycles lámpatesttel gyarapodik Kecskemét városközpontja. Közülük négy — amelyek egyikének elhelyezésén, felszerelésén szorgoskodnak képünkön a DÄV dolgozói a Széchenyi téri buszmegálló jobb fényellását szolgálja majd. (Tóth Sándor felvétele) A jobb közvilágításért Köszönet a rendőröknek Teszárik József, Dávod, Fürst Sándor utca 19. szám alatti lakos az alábbi levelet küldte szerkesztőségünknek azzal a kéréssel, hogy adjunk számára nyilvánosságot. Szívesen tettünk eleget kérésének, hiszen az ő esetében többen is jelesre vizsgáztak emberségből. „December 12-e, éjszaka fél tizenegy. Baja belterületén, a Vaskúti és a Bátmonostori út kereszteződésében, személygépkocsim egyik kereke defektet kapott. A KRESZ előírásainak megfelelően, bekapcsoltam a vészjelzőt, s hoz- zákezdtem a hiba elhárításához. A míniusz 4—5 fokos hidegben kimelegedtem, részint az erőfeszítéstől, másrészt az idegességtől, mert a kerékanyakulcs elkopott, s a csavarokat nem bírtam meglazítani. Honnan szerezzek segítséget? — töprengtem, amikor egy Zsiguli érkezett mellém. Vezetője felajánlotta a segítségét, ám a méretkülönbségek miatt, az ő kulcsa sem volt alkalmas erre. Egy Volkswagen közeledett, de integetésemre még csak le sem lassított. Később egy Trabant vezetőjét állítottam meg, de segíteni ő sem tudott. Kétségbeestem, amikor a rendőrség URH gépkocsija érkezett a helyszínre. A szolgálatot teljesítő rendőrök ■— mintha ez lenne a legtermészetesebb — olyan segítőkésznek bizonyultak, hogy nerricsak a ke- rékanyakulcsot bocsátották rendelkezésemre, de szinte a kerékcserét is ők hajtották végre. Gyors és önzetlen segítségükért ezúton mondok köszönetét." Mit lehet ehhez hozzátenni? A szolgálatot teljesítő rendőrök maguk is családapák, férjek, s tudják, hogy a család mennyire izgul, félti az úton levőket. Ez, és emberségük indította őket arra, hogy egy bajbajutott embertársuk segítségére siessenek. Közlekedési balesetek Kecskemét határában, az 5. számú főútvonalon részegen kerékpározott Bende László, Kecskemét, Cédulaház utca 15. szám alatti lakos. Járművével lehajtott a fagyott, gödrös útpadkára, ahol egyensúlyát vesztve, az úttestre zuhant. Bende Lászlót súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Ugyancsak az 5. számú főútvonalon, Ácsbog János, Kecskemét, Kada Elek utca 8. szám alatti lakos, személygépkocsijával figyelmen kívül hagyta a havas, csúszós úttestet, s nem tartott követési távolságot, ezért nekiütközött az előtte fékező Bel- langó Mátyás békéscsabai lakosra bizott pótkocsis tehergépkocsinak. A baleset következtében a gépkocsiban utazó Fehér István, Kecskemét, Kada Elek utca 4. szám alatti lakos megsérült. A harmadik baleset szintén az 5. számú főútvonalon történt, Kecskemét határában. Szabó Lajos szegedi lakos, a rábízott pótkocsis tehergépkocsival, a szembejövő forgalom ellenére, egy személygépkocsit előzött, s ezért összeütközött Horváth József, Ti- szakécske, Kossuth utca 75. szám alatti lakos vezette pótkocsis teherautóval. Horváth hirtelen fékezett, s ettől a jármű az úton keresztbe fordult, amelynek személygépkocsijával nekiütközött Erdei László békésszentandrási lakos. Szerencsére, személyi sérülés nem történt. A járművekben azonban 30 ezer forint anyagi kár keletkezett. Szabó Lajos ellen a rendőrség eljárást indított. G. G. HÍREK • HÍREK JÉGCSAPOK A NAPFÉNYEN Kecskeméten még semmi különösebb baj nem volt. az állomás csarnokában, s a peronon várakozók tudomásul vették a közismert szignál utáni bejelentést, miszerint a Budapestről Szeged felé közlekedő Napfény expressz 5—*8 percet késik. Az utazásban rutinos ingázók nemhogy berzenkedve fogadták a hírt, de felcsillant bennük a remény: talán nem is kezdődik olyan rosszul ez a hét, ha az első munkanap estéjén csupán néhány perccel később érnek haza a vonattal. A külön jegyre adott helyüket elfog lalva azt is tudomásul vették, ha a fülkékbe gyakran 30 fokra is befütenek. előfordulhat olyan eset, amikor a lehelet Is látszik. Egyszerű ezen segíteni, ezúttal senki sem vetkőzött ingujjra, összébb fogták magukon a nagykabátot. Akik viszont nem szálltak le Félegyházán, ismét tartói lehettek hogy sok minden, például az elromlott berendezés megjavítása sem pusztán időkérdés. A félegvházi állomáson hozzáértő szakemberek kutatták a hiba okát, a mozdonytól púért nem jut a kocsikig a gőz? Mert. amíg ez ki nem derül, egy tapodtat se mehet a masina tovább Az utasok foeimérközések hangulatát is megszégyenítő hévvel, vitával drukkoltak a hiba okát keresők sikeréhez, ami végül is nem maradt el. s Szeged fényeit már az ablakokból lassan olvadó jégcsapok mögül nézhették az utasok — háromnegyed órás késés után... — tárnái — NAPTAR 1976. december 16., csütörtök Névnap: Etelka Napkelte: 7 óra 26 perc. Napnyugta: 15 óra 53 perc. Holdkelte: 1 óra 29 perc. Holdnyugta: 12 óra 39 perc. Időjárás Várható időjárás ma estig: csak időnként szakadozik fel a felhőzet. Ismétlődő gyenge havazás. Mérsékelt, változó irányú szél. A délutáni órák kivételével többfelé köd. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3— mínusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3—plusz 2 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 14- én a középhőmérséklet mínusz 1,8 (az 50 éves átlag 0,6) a legmagasabb hőmérséklet mínusz 0,3 Celsius-fok volt. A nap nem sütött. December 15- én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 4,5. a délben egy órakor mért hőmérséklet mínusz 2,7. a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5,6 Celsius-fok volt. 1,7 milliméter csapadék hullott. — Nyugati importanyagok helyett. A Kontakta Alkatrészgyár szentesi gyáregységében villany- kapcsolók, konnektorok és más cikkek készítéséhez sokszáz tonna tőkés importból származó műanyagport használtak fel. A gyárban alakult import bizottság/ kapcsolatot teremtett egy hasonló anyagokat is gyártó NDK-beli céggel, a jövőre már tőlük származó műanyagport használnak fel az alkatrész készítéséhez. — Jövőre lesz 75 éve, hogy Szolnokon megnyitották az alföl- di piktúra egyik fellegvárát, a művésztelepet. A jubileum alkalmából ünnepi <tárlatot' rendbznek;' srmeghívják a városba mindazokat a képzőművészeket, akik valamilyen kapcsolatban álltak, vagy állnak a nagy hírű művészteleppel. — FELHÍVÁSSAL fordult az általános és középiskolák tanulóihoz az Oktatási Minisztérium illetékes főosztálya. Kérik a tanulókat — elsősorban az úttörőcsapatokat és a KlSZ-szerve- zcleket —, hogy a tanítási időn kívül rendszeresen, szervezetten, felügyelettel vegyenek részt facsemeték ültetésében. A Magyar Úttörők Szövetsége az „Értéket teremtünk" akcióban évente 1 millió facsemete ültetését vállalta. — Negyvenhatmillió forintnál többet fordítanak a jelenlegi tervidőszakban felújításokra a kecskeméti járás 9 nagyközségében és a 13 községben. Ebből az összegből 220 létesítmény állag- megóvását, illetve felújítását tervezi a járási hivatal. Kiemelt helyen szerepelnek az egészségügyi és a művelődési ágazathoz tartozó épületek. Ezek céljaira fordítják a fenti összeg 70 százalékát, míg a fennmaradó hányad a lakóházak, tűzoltószertárak, illetve az igazgatási épületek felújítását szolgálja. — Növekszik az érdeklődés külföldön a magyar irodalom iránt, s különösen az utóbbi évtized alatt született művek fordításai szaporodnak. A nemzetközi közvélemény azonban nem ismeri eléggé a korábbi magyar literatúrai, ezért olyan irodalom- történeti művet terveznek, amely oroszul, angolul, franciául, és németül jelenne meg, három kötetben. — Háromezer évesre becsült temetőre bukkantak a régészek Sopronban. Hat urnasírt tártak fel, amelyekben ;r csontmaradvá- Hyöfam kívül brönzt'ár'gyák'áf IS tálaltak. Ez á Sópfóh. környékéit eddig talált legkoraibb időkből származó lelet. Ezen a tájon valószínűleg illírek laktak az időszámításunk előtti első évezredben. SZOCIOFOTÓ KIÁLLÍTÁS Vajdasági kollégánk mutatkozik be pénteken este 6 órakor a kecskeméti müvészklubban. Dormán László tíz esztendeje a Képes Ifjúság fotóriportereként és újságírójaként járja a világot „Vörösmarttól Kapacsig. Csanta- i'értöl Kispestig, Sveticevó- tól Zentáig, Maradéktól Satrincáig". Sokoldalú ember, sokféle képesség. kíváncsiság hajtja. Újvidéken a Zeneakadémia első fokozatán diplomázott. Tagja a Vajdasági Iparművészek és Formatervezők Egyesületének és a Biankó Bajié fotóklubnak. Eddig kilenc önálló tárlata volt. Az Aszályos esztendők című kiállítását Dudás Károly újságíró nyitja meg. A Megyei Művelődési Központban december 27-ig tekinthetők meg Dormáh' László szociofotói. . Hétfőn, 2Q-án, délután 3 órakor a Kaláka együttes játszik a Dór- mán-kiállítás Itermében. I : l ■ 5» A Kecskeméti Katona József Színház műsora December 16., csütörtök este 7 óra: GÜL BABA Nyilvános főpróba. MOZIMŰSOR 1976. december 16.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori KÍSÉRTET lublón Színes magyar film KECSKEMÉT ÁRPÁD: léi 4. háromnegyed 6 és 8 órakor NŐSÜLNI TUDNI KELL Színes, magyarul beszélő szovjet filmbohózat MESEMOZI: háromnegyed G órakort VISSZATÉRÉS OZ FÖLDJÉRE Színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm — Túlérzékeny, allergiára hajlamos bőr ápolására — gyógyszeralapanyagok felhasználásával — két új testápoló cikk gyártását kezdték meg a Kőbányai Gyógyszerárugyár dorogi üzemében. • I .!;! PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista , Munkáspárt Bács-Kiskun megye) Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/a Telefon: 12-619, 12-51« (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető . a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét Külső-Szegedi űt 6. Telefon: 1S-729 Igazgató: Ablaka István index: 25 065