Petőfi Népe, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-16 / 297. szám
/ 1976. december 16. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT • SPORT Kecskemét várja a téli úttörőolimpia résztvevőit Szinte az év utolsó nagy sport- eseményeként, december 27-től 30-ig Kecskeméten rendezik meg a XII. téli úttörőolimpia teremszámainak országos versenyeit. Az előkészületek hosszú hetek óta I folynak már, s a verseny lebonyolításával megbízott Bács-Kis- : kun megyei úttörőelnökségen elkészült a találkozó teljes prog- I ramja. Az olimpia szervező bi- | zottsága semmit sem bízott a vé- I Jetlenre, s előre kidolgozták a I verseny menetrendjének minden | egyes mozzanatát percről percre. A december 14-én tartott utolsó ülésen már csak az egyez- ; tetést, az utolsó simításokat kel- I lett elvégezni. A szervező bizottság ülése után i Kissné Csányi Anikó, a megyei j úttörőelnökség elnöke, a szerve- 3 ző bizottság vezetője az előkészületekről a következőket mond- I ta. — Megtisztelő számunkra, hogy mi lehettünk a XII. téli úttörőolimpia házigazdái, s ennek meg- I felelően készültünk fel a versenyek megrendezésére. A három sportágban — aszta- j liteniszben, birkózásban és csel- j gáncsban — megrendezésre ke- I rülő vetélkedőre mintegy 300 sportoló pajtást, s száznál több í vezetőt, edzőt várunk. Elhelye- j zésük a kollegéiumokban nem j okoz különösebb gondot, s a , sportversenyekhez a legjobb fel- j tételeket tudjuk biztosítani. A cselgóncsozók a városi sportcsar- j nokban versenyeznek (ugyanott > ahol nemrég az országos felnőtt 0 bajnokság folyt), a birkózóverseny színhelye a Kertészeti Főiskola tornacsarnoka, ahol mintegy 400 néző fér el a lelátón, az asztaliteniszezők a Katona József Gimnázium tornatermében és dísztermében felállított asztalokon vívják majd a küzdelmet. Az úttörőolimpia résztvevői december 27-én a kora délutáni órákban érkeznek Kecskemétre. Az elszállásolás után 18 órakor kerül sor, hagyományos olimpiai formaságok keretében az ünnepélyes megnyitóra. A versenyek mindhárom színhelyen december 28-án, kedden reggel kezdődnek, s 29-én délben fejeződnek be. Ezen a napon lesz délután, .ugyancsak a sportcsarnokban a záróünnepség, majd este 19 órai kezdettel a Művelődési Központban karnevállal búcsúznak a XII. téli úttörőolimpia résztvevői. Az előkészületek tehát mindenütt megtörténtek. Kecskemét szeretettel várja a fiatal sportolókat, s a vendégeket, mert a hivatalos résztvevőkön felül számos neves szakember is ellátogat, sőt élversenyzőket is várnak. Az onmpia vendége lesz az asztaliteniszezőknél Jónyer Ist- i'án világbajnok, a birkózóknál Réczi László olimpiai bronzérmesünk, s a cselgáncsozókhoz Kiss Endre olimpikon, világbajnoki 5. helyezett látogat majd el. Örömmel és szeretettel várjuk tehát a pajtásokat, s reméljük, mind sportsikerekben, mind pedig élményekben gazdagodva távoznak majd, s mindig örömmel gondolnak vissza a Kecskeméten töltött napokra. Szabó Zoltán Ki, hogyan látta? Több érdekes sportesemény között válogathattak a szurkolók az elmúlt hét végén. A legnagyobb érdeklődés a Kecs- kéméti SC— Kecskeméti TE NB III-as labdarúgó-mérkőzés iránt nyilvánult meg. Az évszakhoz viszonyítva kellemes, napsütéses idő, s nem utolsósorban a rangadó varázsa mintegy háromezer csalt érdeklődőt ki a Széktói Stadionba. Az eredmény ismert. A kulisz- szatitkok azonban nem. Hogyan látták az edzők csapatuk esélyeit a mérkőzés előtt, milyen tanácsokat adtak játékosaiknak? Kiss János (KSC): — Tudtam, hogy két jó erőnlétben levő csapat találkozik. Átéreztem a győzelem rendkívüli nagy jelentőségét, s ezt igyekeztem a játékosokkal is tudatosítani. Várható volt a nagy taktikai harc, ezért a KTE erényeit kielemezve arra kértem a játékosokat, hogy az ellenfél rutinos középpályásait fogják szorosan, igyekezzenek őket semlegesíteni, a helyzeteket pedig használják ki. Bánáti Rezső (KTE): — Én most már utólag megmondhatom, hogy x-et. de inkább győzelmet vártam. Azt kértem a játékosoktól, hogy a széleken vezetett támadásokkal kerüljenek a védelem mögé, mert a góllövés szempontjából csak ez az út járható! Éreztem, hogy a két közel azonos képességű csapat találkozóját egy hiba eldöntheti . .. A szünet rendkívüli jelentőségét mindkét csapat igyekezett kihasználni. Mindkét edző felmérte a „harci helyzetet” és jó hadvezérekhez méltón kiosztotta a taktikai feladatokat. Vajon milyeneket? Kiss János (KSC): — Azon bosszankodtam, hogy a gólhelyzeteket nem tudtuk kihasználni. Higgadt, nyugodt játékot kértem a fiúktól. Bíztam benne, hogy egy ésszerűen kidolgozott és kihasznált gólhelyzet eldöntheti a mérkőzést. Bánáti Rezső (KTE): — Jó volt a játék az első félidőben. Szándékos durvaság nem történt, apróbb ütközések minden mécsesén előfordulnak. Nos, ennek a játéknak a folytatását kértem a gyerekektől. A védőknek azt a feladatot adtam, hogy szorosan fogják a két szélsőt és a jól lövő Hájért. Mi pedig a széleken kísérletezzünk gyors elfutásokkal, ott lehet valamit keresni... Hármas sípszó. Vége... Ki, hogyan látta? Kiss János (KSC: — Tudtam, hogy a hajrában dől el... Egy hiba, egy apró dolog döntött! Á KTE lelkes szurkológárdájának és szívvel-lélekkel futballozó csapatának csak gratulálni tudok, megérdemelten nyertek. Bánáti Rezső (KTE): — A játék képe alapján az egygóíos győzelem — azt hiszem elfogultság nélkül mondhatom — megérdemelt. — banczik — Miskolc nyerte az általános iskolai kupát BÚVÁRÚSZÁS Vasárnap délelőtt, nem sokkal az ünnepélyes megnyitó előtt szívderítőén tarka képet* nyújtott a kecskeméti sportcsarnok. Igaz, a terem játékterén elhelyezett három szőnyeg környékén zömmel a fehér szín volt az uralkodó, hiszen itt akkor még vagy 178 kimonós kisfiú nyüzs- gött, ugrált, szökdelt, gyakorolt a szőnyegeken vagy a padlón, ahol éppen néhány tenyérnyi helyhez jutott. A nézőtéren pedig szülők, barátok, rokonok, érdeklődők, edzők vagy csapatkísérők. Az előrészbe piros nyakkendős, úttörőruhás lányok és fiúk. zászlókkal a kezükben. A színpompás felvonulás, az ünnepélyes megnyitó pontosan 11 órakor vette kezdetét. Felsorakozott az országos általános iskolai cselgáncs kupa pontosan 178 résztvevője. Barta Károly, a városi úttörő elnök nyitotta meg a versenyt, majd a Magyar Cselgáncs Szövetség küldötte, Övári Sándor, a versenybíróság elnöke köszöntötte a verseny résztvevőit. A megnyitó után rövid szünet következett, mert a hatalmas indulólétszám ugyancsak nehéz helyzetbe hozta a rendezőket. A négy felső súlycsoport kivételével valamennyi súlycsoportban jóval tízen felül volt a bemérle- geli versenyzők száma, sőt a 41 kg-ban 19-en. a 45 kg-ban 17-en álltak tatamira. A sorsolások elkészítése bizony nem volt könnyű feladat. A 178-as létszámban persze bent voltak a kisdobosok is. akik számára — s ez érdekes — nem is volt hivatalos verseny kiírva. Pontosabban, korábban volt, ám ezt később különböző meggondolásokból az országos szövetség törölte. Ez az intézkedés azonban nem jutott el mindenkihez Így történt aztán, hogy az # Egy győzelem két képen: a kecskeméti Tóth a 38 kg-os súlycsoportban 13 induló között szerezte meg az elsőséget. Felvételeinken a budapesti Szanyi ellen nyert*imponáló fölénnyel. iskolák vagy 30 kisdobost hoztak magukkal. A versenybíróság rugalmas döntést hozott. Ha már eljöttek a kicsik, ők se maradjanak verseny nélkül. S felállítottak egy harmadik szőnyeget, ahol aztán az apró emberkék vívtak kemény csatákat. Már aki itt volt, mert éppen a legnagyobb cselgáncsközpontok — köztük Kecskemét is — nem indították a gyerekeket. A „nagyok” versenye egészen magas színvonalú csatákat hozott, és a kecskemétiek számára jó eredményeket. Igaz — mivel ez iskolai verseny volt — a megosztottság miatt a pontversenyt a miskolciak nyerték, de ez semmit sem von le a KSC edzőinek. Nagy Lajosnak és Horváth Lászlónak sikeréből. Arról, hogy a kecskeméti cselgáncsozók több iskolából kerülnek ki, ők aligha tehetnek. Az általános iskolai kupa eredményei: Űttörő korosztály: 35 kg (11 induló): 1. Barcsik Zoltán (Kecskemét), 2. Tóth-Péli (Kecskemét), 3. Gachányi ésHro- nyecz (mindkettő Bp.). 38 kg (13 induló): 1. Szabó Attila (Siklós), 2. Tóbiás (Kecskemét), 3. Nagy J. (Tószeg) és Szundi (Miskolc). 41 kg: 1. Tóth László (Kecskemét), 2. Mészáros (Bp.). 3. Zubek (Kecskemét) és Szobonya (Miskolc). 45 kg (17 induló): 1. Schranf Attila (Kecskemét). 2. Berki (Kecskemét), 3. Gyökössy (Kecskemét) és Kapás (Kecskemét). 49 kg (15 induló): 1. Vin- cze Gábor (Bp.), 2. Varga (Miskolc), 3. Debreceni (Debrecen) és Horváth (Miskolc). 53 kg (15 induló): 1. Korányi Árpád (Bp.), 2. Böszörményi (Bp.), 3. Farkas (Miskolc) és Szentéi (Debrecen). 58 kg (9 induló): 1. Vancsek László (Kecskemét), 2. Váradi (Kecskemét), 3. Taposka (Bp.) és Bakti (Kazinbarcika). 63 kg (9 induló): 1. Horváth Tibor (Siklós), 2. Rácz (Bp.), 3. Dobos (Bp.) és Sárdi (Gyömrő). 68 kg (3 induló): 1. Varga Róbert (Debrecen), 2. Bányai (Bp.), 3. Korek (Kazincbarcika). + 68 kg (4 induló): 1. Donováli Sándor (Bp.), 2. Iglai (Miskolc), 3. Töreki (Bp.) A pontversenyt és az általános iskolai cselgáncs kupát a miskolci 2. sz. Általános Iskola nyerte. 2. kecskeméti Molnár E. Ált. Iskola, 3. siklósi 2. sz. Alt. Iskola, 4. kecskeméti Petőfi Ált. Iskola. Kisdobosok (nem volt hivatalos verseny): 32 kg: 1. Molnár (Siklós), 2. Katona (Bp., Batthyány Ált. Isk.). 35 kg: 1. Dobos (Kazincbarcika), 2. Mayer (Siklós). 38 kg: 1. Rot- tenbiller (Siklós), 2. Szabadi (Kazincbarcika). 45 kg: 1. Mojzer (Siklós), 2. Tóth (Kazincbarcika). 49 kg: 1. Balogh (Kazincbarcika), l 2. Tajnafői (Miskolc). 53 kg: 1. Pál (Siklós), 2. Lajszek (Miskolc). ->■ 58 kg: 1. Dégi (Kazincbarcika), 2. Glicza (Miskolc). Szabó Zoltán Kalocsai sikerek a megyei asztalitenisz bajnokságon I’orhanda szögletét Kurucsai már szinte a gólvonalról fejelte kapu fölé. Az elmúlt hét végén a kecskeméti sportcsarnokban rendezték meg az első és második korcsoportos fiú és leány asztalitenisze- zök megyei úttörő olimpiai döntőjét, amelyet Farkas Ferenc, a megyei Általános Iskolai Sport- bizottság elnöke nyitott meg. Az első helyek illetve a dobogós helyezések érdekes, izgalmas mérkőzéseken dőltek el. A népes mezőnyben a kalocsaiak értékes helyezéseket szereztek az egyéniben és végül a pontversenyben is a legeredményesebbeknek bizonyultak. Részletes eredmények, fiúk I. korcsoport: 1. Judák (Kiskőrösi járás) 6 győzelem, 2. Bognár (Kalocsai járás) 5, 3. Rádi (Kecskeméti járás) 4, 4. Dobos (Kiskunhalasi járás) 3, 5. Bíró (Bajai járás) 2, 6. Merholt (Kkfháza) 1 győzelemmel. Lányok I. Kcs.: 1. Józsa (Kalocsai járás) 5 győzelemmel, 2. Széles (Kiskunhalasi Járás) 4, 3. Szőke (Kecskeméti járás) 3, 4. Borsányi (Kecskemét) 2, 5. Kovaszik (Bajai járás) 1, 6. Honti (Kiskőrösi járás) 0 győzelemmel. Fiúk, II. korcsoport: 1. Zeller (Kalocsai járás) 5 győzelemmel, 2. Papp (Kecskeméti járás) 4, 3. Víg (Kiskőrösi járás) 3, 4. Szabó (Kiskunhalasi járás) 2, 5. Bajnóczi (Kecskemét) 1, (i. Szerletics (Bajai járás) Mészáros Csaba ezüstérmes a serdülők bajnokságán A hét végén Budapesten a Játékcsarnokban rendezték az év ulclsó hivatalos tornász versenyét. a serdülők I. osztályú egyéni bajnokságát. Nagy izgalom előzte meg a versenyt, ahol a 24 legjobb vidéki és 24 budapesti leány- és fiútornász indult a bajnokságért: és a helyezésekért. A fiúk mezőnyében megyénket Kiskunhalas képviselte. A KAC Sí tornászai — a mezőny legfiatalabbjai — ebben az évben indultak először a serdülő I. osztályban és máris felhívták magukra a figyelmet. Az összetett bajnokságban mind az öt fiú: Csóti Zsolt, Francia Ferenc. Kovács Attila, Báthory Gábor és Mészáros Csaba nagyon szépen megállták helyüket. Külön érdekesség, hogy a serdülőknek is rendeztek szerenkén- ti döntőt. Követelmény: 5 B és 6 A elem, az IBV előírása szerint. Ez pedig nagyon magas szint majdnem megfelel a felnőtt versenyek követelményeinek. •, A szerenkénti döntőbe az előírt és a szabadon választott gyakorlatok alapján kerültek be a versenyzők. A halasiak közül Mészáros Csabának • sikerült két szeren —< talajon és az ugrásban — bekerülnie a döntőbe. A verseny a műszabadgyakorlattal kezdődött és Csaba nagyon szép ugrásaival majdnem meglepetést okozott. Kis rontásán múlott csak, hogy az összetett bajnok Hegedűs Csabát, aki magyar ifjúsági válogatott, nem előzte meg. Ezüstérme naigyon szép siker, és egycsapásra felhívta magára a figyelmet. Ugrásban is javított előző napi teljesítményén. s a 4. helyet szerezte meg. Ezzel az eredménnyel a KAC 11 olimpiai pontot ért el, ami magában is dicséretes teljesítmény. MAI MŰSOR TKLEVIZIO 8.59: Tévétorna, (ism.) (Színes!) 9.05: Iskolatévé: Környezetismeret (Alt. Isk. 3. oszt.) 12.05: Filmesztétika (ism.). 14.05: Iskolatévé: Környezetismeret. (ism.) 16.15: Pedagógusok fóruma. (Ism.) 17.08: Hírek. 17.15: Telesport. 17.10: Tömegvonzás. Riportfilm. 18.10: Az Országbázból jelentjük ... 18.55: Stop! Közlekedj okosan. III. rész. (Színes!) 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. (Színes!) 19.30: TV-Híradó. 20.00: Akik nem tették le a fegyvert. NDK-filmsoro- zat. V/l. rész. 21.10: Jogi esetek. 21.50: Magyar Tudósok. Kulcsár Kálmán akadémikus 22.45: TV-Hiradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Északra vándorló lappok. Finn dokumentumfilm.. (Színes!) 20.40: Mexikói pillanatok. (Színes!) Rövidfilmsorozat VI/2. rész. Különös világ. 21.05: TV-Híradó 2. 21.30: Izvesztyija Kupa Jégkorong Torna összefoglaló a Csehszlovákia—Kanada és a Szovjetunió—Svédország mérkőzésről. Közvetítés Moszkvából felvételről. KOSSUTH J*;* 8.27: Harsan a kürtszó! 16.40 8.57: Berlioz-művek. 17.07 10.05: Iskolarádió. 17.30 10.30: Rendőri intézkedések 18.01 nyomában. 10.45: Magyar előadóművészek 18.15 kamarazene-felvételeiből. 18.30 11.37: Charles Dickens: A Picwick Klub című regénye folytatásokban. 19.35 12.20: Szegedi Zenei Hét. Kb. 12.35: Melódiakoktél. Kl>. Közben: 13.15: A látható világ. Osgyáni 21.10 Csaba riportja. 22.15 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Két szimfonikus költe- 22.25 mény. 14.38: Summásdalok — munkás- 22.33 dalok. 15.10: Operettrészletek. Mii- 22.45 löcker: A szegény Jonathán. 23.00 : Kzeregy délután. : Mindenki iskolája. : Polgár László énekel. : Körmikrofon. : Liszt Ferenc tantermében : Sanzonok Kellér Dezső és Darvas Szilárd verseire. : Kritikusok fóruma. : Esti magazin. Hangképek, tudósítások az Országgyűlés üléséről. : Szegedi Zenei Hét. 20.25: Magyar balladák. 20.45: A hangversenyközve- tüés folytatása. : Népdalok, néptáncok. : Sporthírek. Tudósítás az FTC—BVSC jégkorongmérkőzésről. : Japán a koromsöprés havában. IV. rész. : Az író szerepében: Garas Dezső. : Gondolatok útvesztői. Hermann István írása. : Könnyűzene éjfélig. o.lü: Falusi mulatságok minden évszakban — XVII. századi olasz szerzők művei. PETŐFI 8.05: Fúvósesztrád. 8.20: Japán a koromsüprés ha- ‘ vaban III. rész. 8.33: Slágermúzeum. 9.33: „Visszavarázsló”. A műsort Fehér Klára vezeti — I. lo oo: A zene hullámhosszán. 11.50: Százszorszép klub. 12.00: Nóták. 12.33: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 12.55: Sudlik Mária és Szalma Ferenc énekel. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Szatmári Szatyl Sándor dalaiból. 14.00: Válogatott perceink. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: A 04, 05, 07 jelenti. 21.00: Operettfelvételekből. 21.30: Szegedi Zenei Hét. 22.15: Kállai Kiss Ernő klariné- tozik. 22.33: Tíz perc külpolitika. 23.05: Operafinálék. 3. MŰSOR 14.05 16.03 Beethoven kamarazenéjéből. Román művészek operafelvételeiből. 16.40: Ötórai tea. 18.03: Zenekari muzsika. 19.15: Islcolarádió. 19.33: Sztravinszkij: Mavra, Egyfelvonásos opera. 20.09: Schütz: Halotti zene. (Musikalische Exenquicn.) 20.48: Kulturális és társadalmi életünk néhány kérdése a két világháború között 21.18: Mahler: VII. szimfónia. Jó eredmények külföldön 1 Az elmúlt hét végén az NDK- ban, Rostockban szerepelt az országos könnyűbúvár úszóválogatott, s a csapatban ott volt a kecskeméti Tóth Árpád, á Kinizsi könnyűbúvár klub versenyzője.' A találkozón az NDK, Csehszlovákia és Magyarország könnyűbúvár úszói indultak. Tóth Árpád a 200 m uszonyos úszásban 4. lett 1:46,2 idővel, ami ebben a felkészülési időszakban igen jónak mondható. A magyar 4x100 m uszonyos váltó első embereként 46,6 egyéni csúcsot ért el, s a váltó harmadik volt. A magyar 4x200 m uszonyos váltó, amelynek Tóth Árpád szintén tagja volt, a 4. helyen végzett. A magyar könnyűbúvár úszók közül a legjobb eredményt Kiss Ferenc, a szegedi Muréna klub versenyzője érte el, aki 43,9 országos csúcsbeállítással nyerte a 100 m búvárúszást. Az 1976 - 77. évi megyei serdülő bajnokság őszi végeredményei Déli csoport 1. Jánoshalma I. 7 5 1 1 33-9 11 2. Bácsalmás 7 5 1 1 32-9 11 3. Bajai SK 7 4 2 1 17-7 10 4. Gara 7 4 1 2 21-15 9 5. Érsekcsanád 7 2 2 3 13-19 6 6. Vaskút 7 2 — 5 14-24 4 7. Jánoshalma 11. 7 1 1 5 6-34 3 8. Sükösd 7 1 — 6 8-27 2 Középcsoport 1. Kalocsai SE 9 8 1 — 65-6 17 2. Kiskunhalas I. 9 8 — 1 40-9 16 3. Kiskőrös 9 6 2 1 55-8 14 4. Kiskunmajsa 9 6 1 2 41-14 13 5. Kecel 9 5 — 4 32-33 10 6. Tompa 9 3 1 5 34-19 7 7. Kiskunhalas 11. 9 3 1 3 11-35 7 6. Falsz 9 2 — 7 8-59 4 9. Soltvadkert 9 1 — 8 6-52 2 10. Hajós 9 — — 9 4-61 0 Északi csoport 1. Lakitelek 9 9 — — 43-5 18 2. Kecsk. SC I. 9 8 — 1 53-2 16 3. Kecsk. TE I. 9 7 — 2 37-5 14 4. H. Kun B. SE 9 5 1 3 29-19 11 5. H. Radnóti SE 9 5 — 4 23-12 10 6. Kecsk. TE I. 9 3 2 4 8-32 « 7. Izsáki MEDOSZ 9 3 — 6 10-34 6 8. K.-miklós 9 2 1 6 8-22 5 9. KSC II. 9 1 — 8 9-57 a 10. Lajosmizse 9 — — 9 5-37 —■ 0 győzelemmel. Lányok II. kcs.: 1. Sipos (Bajai járás) 5 győzelemmel, 2. Vajda (Kalocsai járás) 4, 3. Akker (Kecskemét) 3. 4 Barna (Kiskunhalasi járás) 1. 5. Molnár (Kecskeméti járás). 6. Baksa (Kiskőrösi járás) 1 győzelemmel. A pontversenyt (az. első négy helyezett alapján) a Kalocsai járás versenyzői nyerték 26, 2. Kecskeméti járás 16. 3. Kiskőrösi járás 15, 4. Kiskunhalasi járás 15. 5. Bajai járás 13, 6. Kecskemét város 10, 7. Kiskunfélegyháza 2 ponttal. ' A győzteseknek és helyezetteknek járó díjakat Farkas Ferenc, az AISB megyei elnöke adta át. A sportszerűségi verseny állása az őszi forduló végén Felnőttek 1—2. Gara, Kecel, 3—6, Bácsalmás, Gábor Áron, Kun Béla, Szamuely, 7—9. Érsekcsanád. Fájsz, Sükösd, 10—14. Hajós. Kunszentmiklós, Lajosmizse, Me- zőfi, 15. Izsók, 16—17. Kiskőrös. Soltvadkert, 18. Tompa, 19. Baja 20. Kalocsa. Ifjúságiak 1—6. Bácsalmás, Érsekcsanád, Fájsz, Kiskőrös, Kun Béla, Lajosmizse, 7—9. Sükösd, Tompa. Vaskút, 10—12. Baja, Hajós, Kunszentmiklós, 13. Kalocsa, 14. Izsák, 15. Gara, 16. Kecel, 17. Soltvadkert. Ivánka még továbbjuthat Tbilisziben a női sakkvilág- bajnok-jelöltek zónaközi döntőjén lejátszották az utolsó fordulót. A torna győztese a szovjet Jelena Fatalibekova lett. A 15 éves Maja Csiburdanidzénak, Va- lentyina Kozlovszkajának és Ivánka Máriának van még lehetősége arra, hogy az első három között végezzen. Kozlovszka. jának és Ivánkának egyaránt 5,5—5,5 pontja van. (1—1) AZ ÉV LEGJOBBJA • Hosszú idő után megválása ták az esztendő legjobb sport nőjét: az amerikai tente Shris Evert nyerte el a megi telő címet. (Telefoto —• A MTI—KS)