Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-14 / 270. szám
4 • PETŐFI NÉPE 0 1976. november 14. 30 MILLIÓÉRT KELTETŐ ÜZEM Évente 12 és fél millió tojás • Építőanyagot szállítanak a helyszínre a Dózsa György Termelőszövetkezet járművei. Korszerűsíti baromfitenyésztő* •ét a rémi Dózsa Termelőszövetkezet. Az idén 30 millió forintnál magasabb költséggel a jelenleginél nagyobb teljesítőképességű keltetőállomást épít. Ez nemcsak a rémi szövetkezet baromfitenyészetét látja el naposcsibével, hanem a megye déli részének több közös gazdaságát Is. Szeptember 1-én kezdték meg 0 Építik a válaszfalat. a munkát a Dózsa Tsz építő brigádjának tagjai, s olyan gyorsan haladtak, hogy november 10-től kezdve már a keltetőgépeket szerelheti két francia és tíz magyar szerelő. A Dózsa Termelőszövetkezet tíz szakembere közül kettő két hetet a franciaországi Metré- ben töltött, hogy a helyszínen tanulmányozza a korszerű berendezések működését, és gyártását. Várható,, hogy év végére Ideiglenes fűtéssel már működhetnek a keltetőüzem gépel. A rémi Dózsa Tsz a keltetőüzem kiszolgálására 1980-ig évente 25 ezer szülőpárral növeli a tenyész- állományt, hogy az V. ötéves terv végére 20 millió naposcsibéhez elegendő tojást kapjon. A munka nagyságát jelzi, hogy a Dózsa Termelőszövetkezet szakmunkásai szeptember óta 2500 négyzetméteres csarnokot építettek /fel, ahová többek között 3 ezer négyzetméter csempét, mozaik és mettlachl-lapot kell beépíteniük. A létesítményt a kecskeméti AGROBER tervezte, amelynek tervezői rugalmasan alkalmazkodtak a gépeket szállító francia cég kívánságaihoz. Az üzem jelenleg 12 és fél millió naposcsibét keltet évente. K. A. • cementlappal rakják ki a keltetőgépek helyét. (Pásztor Zoltán felvételei.) Kovácsok és Mihályok szabad szombatja Idegeink megszokták már a szabad szombatok ritmusát. „Hagynak” aludni bennünket. Csak majd a szemhéjunkat birizgáló világosság ébreszt fél-öntudatra minket. No — csupán annyira, hogy jóleső kajánsággal fordítsunk hátat a ketyegő vekkernek: „Meglepődtél ugye, te szörnyeteg, hogy ma nem kellett csörögni?” — Ez az örömöcske mégis olyan intenzív, hogy hamarosan kiugraszt az ágyból. S milyen lelkesen tesszük ezt! Hogyne, mikor ez a nap tökéletesen a miénk, aztán ott van még a vasárnap is. És kényelmes reggelizéssel megkezdjük a szabad idő kihasználását. De nem mindig jut ki a szabad szombat azoknak se, akiknek járna. Hívjuk fel telefonon például a BÁCS- ÉP-et. Aki éppen felveszi a kagylót, tárgyilagosan tömör. — Itt szabad szombat van, kérem. — Nem tud mégis olyan munkahelyet, ahol dolgoz- építők? Lehet, vala- De én nem lunak tetszik hogy hol.. ezt dóm. Telefon a széchenyiváro- si építésvezetőségre. Női hang: — Csak a takarítóbrigádok vannak itt. Szabad szombat van tudni. Nyakamba veszek egy városrészt Kecskemétből. A szalagházzal átellenben. Nagy csend honol a G-épületeken. Még csak szél se ingatja a daruk sodronykötelét. Az egyik nyitott lépcsőházban fiatalember bandukol fölfelé. Kékesszürke munkaruha van rajta, tehát nem valaki — türelmetlen lakásleső. Népes már a járda a kirakatsoron, a munkás mégis észreveszi, hogy valaki figyeli. Megáll, egyből kiszúr engem. Csak nem ellenőrt gyanít bennem? Minek nyugtalanítsam: megszaporázom lépteimet. Az épület másik oldalán nyitott ablak, kerete még nyers sárga színű. Odabenn fejek mozognak. Faanyagon kopácsol valaki: kivehető, hogy szegei. Egy melós kihajol, átkiabál a másik emeletre. Tehát csak innen kívülről, a szabad szombat könnyed sétájából ítélve olyan teljes az a „mozdulatlanság". Széchenyiváros. Különös ellentét a már lakott városrész vidám, színes elevensége és az épülő lakótömbök szinte komor magányossága között. Az embernélküliség miatt olyan minden, mintha kihalt városban járnánk. Felvágott utak, bozótos- buckás terep, alvó gépek, betoncsövek, fabakok. cement, kábelek, munkaárkok, pallók. A felvonók színes vázcsíkjai úgy pántozzák földszinttől tetőig a falakat, mint bőröndöket a szíjheveder. „Hejde — Gyere kisangyalom, kösd be..." — kacskaringózik a magasból, és a játékosan cif• Három Mihály a csatlakozó, szekrénynél: ifj. Pankotai, Kiss, id. Pankotai — Mihály. • Itt meg a jókedvű asztalosok: Stuhl Gyula, Fehér Lajos, id. és ifj. Kovács György és Kovács Lajos. Azám — három Kovács az asztalosok között. Mondják: — A szabad szombati munka nem kötelező. Nem azért vagyunk Itt... rázott dallam egyből életet visz a néma világba. Hát mégiscsak vannak itt! Két motorbicikli is parkol az út mellett. „Na még egy kicsit, hoppá! Ez az övé!” — hangzik a „mennyből”, ahonnét a nótaszó is jött. Terpesztett láb, nekidőléstől megfeszült nadrágfenék tűnik ki először az erkélyre, majd a felegyenesedő munkás izmos háta is. Harmadmagával ajtót állít be. Helyén az ajtótok. Az összpontosítás alatt szüneteltetett dalizás folytatódhat, miszerint „ ... sebeimet, — gyógyítsd meg a ...” — A „bánatos szívemet” azonban megseb- zi egy kis heccelődés: „Ha legalább a dallamon mondanád.” Egyre több mozgás fedezhető fel a „kihalt” városban. Ott az épület sarkánál két ifjúmunkás dugja ki fejét valamilyen vezeték árkából. Messzebb, az építkezési terület közepén-formán kis bódé, villanykarók, vezetékek, lelakatolt nagyobbacska szekrény. Az áramelosztónál egészséges piros, deresedé, köpcös férfi. Pankotai Mihály villanyszerelőt tisztelhetjük benne. — Maguknak nincs szabad szombat? — Most nincs ... Hogy ne legyen kiesés, máma és vasárnap is dolgozunk. Ilyenkor végezzük a karbantartást, hogy hétfőn simán folytathassa minden szakma, amelyik villannyal dolgozik. A földön fehér és szürke konnektorok — színes vezetékekkel. — Azok? — Dugaszoló aljazatok. Látja, az az úgynevezett kettő plusz földes. Érintésvédelemmel van ellátva ... Ezekkel szaporítjuk az áramvételi helyeket, ott meg amott és még odébb, azokban a szürke csatlakozó szekrényekben. Ott tartottunk már, hogy egymástól kapkodták el az emberek a helyeket... A termelési értekezleten el is mondták. Papp Ferenc főenergetikus már is intézkedett. Ezért is vártuk nehezen a szabad szombatot. Most elintézhetjük a bővítést is ... Csak nézem, hallgatom, milyen fontos szerepet tölt be ez az elosztó. A szekrényekben azok a fehér meg szürke — mik is? — dugaszoló aljazatok. Velük indul a „vérkeringés” e vezetékeken, föld alatti kábeleken, hogy áz áram legalább 100—120 gépet működtessen. Tizenöt van csak gyorsfelvonóból, ami maltertól műanyagpadlóig, s a villámhárító vasszerkezetéig mindent szállít emeletre, tetőre. Akkor ott van 3 nagydaru. Itt egy hajítás- nyira előttünk a központi betonkeverő berendezés; kettő is van ilyen. A betonágyút is villanymotor szuperáltatja. Na és akkor a szakmák. Kezdve természetesen a villanyszerelőkkel. De vízvezeték- vagy fűtésszerelők se léteznek már enélkül. Az asztalosok? — Tele vannak kisgépekkel. Krrr-krrr — nyomják oda a fúrót, s már kész is a zár, a kulcs helye. A festők is villannyal fújat- ják be a falat... Elhallgatnám én Pankotai Mihály érzékletes szakmai magyarázatát reggelig, de sajnos, még két hónap múlva is csak tanulójelölt foknál tartanék. Félő, hogy sokáig. — Nem hiányzik a szabad idő? Nem esik rosszul, hogy míg amott a már átadott lakásokban most húzgálják félre a függönyt a kiadós alvás után, addig maguk már reggel héttől... és délután négyig. Holnap meg déli egy óráig... ? — Amit el kell végezni — az alól nem húzhatja ki magát az ember. Ott vannak például azok az épületek. Kilencven lakás van bennük. November hétig számítottuk a műszaki átadást. Hát rajtunk ne múljon... De nemcsak mi, villanyszerelők vagyunk most itt vagy tízen. A Róza Károly felvonulás szerelő brigádban a fiam is, ifj. Pankotai Mihály. Az előbb beszéltem az egyik asztalossal, ők is brigádvezetőstől dolgoznak, amott a 221-es utolsó szekciójában. Kovács György a brigádvezető. A fia ugyancsak köztük van. Ahová mutat, ott hallottam azt a víg nótaszót. Zömök, fekete munkásasszony szakítja meg útját előttünk. Cigarettacsomagot mutat. — Én voltam a „legkisebb”. Szaladjak már el cigarettáért — küldtek ezek az aranyosok —, nevet, s biccent fejével a távolba. Éppen nem volt annyi dolgom. Minek is botorkálnának le az emeletről... Mondjad, nem kaphatnánk azért mégis egy kis áramot délben. Úgy kellene egy kis anyag odafent... — Nem, nem. Látod. Le van lakatolva a szekrény is, hogy senkit hozzá ne érjen ... Tudtok mit csinálni villany nélkül is. Az asszony továbbáll. — Keresztesi Józsefné felvonógép-kezelő. Már Leninvárosban is együtt dolgoztunk. Férje is a vállalatnál munkás — a vákku- mosoknál. A fia gépkocsivezető a Volánnál. Apa is, fia is — feleség is, férj is ... Családi kollektívák szabad szombatolnak itt — munkával. Törzsgárdatagok közt is az elejéből valók. Ügy lehet, a szakmaszeretet a hűséggel is együttjár. Azért hozta apa a fiát — férj a feleségét. — Ennél a vállalatnál kezdtem — mondja Szakócza István is, a fűtésszerelők brigádvezetője. Ók tizenketten dolgoznak szabad szombat-vasárnapon. — A kisebbik fiamat is. ide szerettem volna szerződtetni — vallja be id. Pankotai Mihály. — De ő elsősorban kocsifényező akar lenni. Sajnos, ilyen szakma nincs a vállalatnál. Keresztesi Józsefné — arra a kérdésre, hogy nem hiányzik-e ilyenkor a család? — hirtelen, s őszintén válaszolja. — Dehogynem... De a férje- mék, fiamék is dolgoznak. Senki nem hány semmit a másik szemére. Anyagiakról csak akkor szólnak, ha külön rákérdezek. Ügy tudják, célprémium jár majd ezekért a szabad idős munkákért. Id. Pankotai Mihály jobban örül annak, hogy nagy fia a minap szerezte meg a „jogsit”. — Legalább felvált engem a kocsink kormányánál. A feleségem téesz-tag. Hadd hozzák csak ők haza a gyümölcsöt, virágot, szőlőt a háztájiról... Tóth István <»«.) — Ja; és még valami, Tamara, ezt hallgasd meg! Azt is belém akarta táplálni ez a félkegyelmű, Rogy 6 tulajdonképpen nem él- yezi a mini-Morriszt sem, mert »avarjai, hogy mindenki megbámulja a kocsit. Hát akkor miért jársz vele? Ezt én kérdeztem tőle. Aoh, felelte ilyen utánozhatatlan amerikai hanghordozással, csak azért jár a mini-Morisszal, mert ha nem autón járna, akkor a sok piszkos embert kellene hogy elviselje a köszhasználatú járműveken... Mielőtt belehaltam volna a! sajnálatba, megkérdeztem tőle, szereti-e az osztrigát. Azt felelte, hogy csak egyszer evett osztrigát, tavaly a jugoszláv tengerparton, Dubrovnikban. és az a benyomása, hogy nem szereti. Ezt nem hiszem, mondtam, de Ugyanis a folytatás úgy, hangzott nem fejeztem be a mondatot, volna, sejted ... hogy az osztrigát szeretnie kell, hiszen ő is ugyanolyan védett puhány, mint az osztriga a kagylóhéjban. Csak az ő kagylóhéját a két szülője képezi. Ezen vihogtunk egyet, majd Lédi megígérte, hogy holnap felhív, és megbeszéljük a továbbiakat, mert ma családi értelemben el van kötelezve. írtéra örülök, hogy Lédi nem csapott be, vagyis nagyon klassz nekem, hogy Lédi olyan totál rendes, amelyinnek gondoltam. Egy kicsit hasonlít a gondolkozása Attila gondolkozásához, vagyis Lédi is töri a fejét azon, amin Attila: hogy milyen is ez a világ. Most még felhívom Attila szüleit, és átadom az üzenetet, amely a levélben áll. Utána megnézem a tévében Joan Sutherlan- det. Három számot énekel felvételről, áz egyik Gershwin: Nyáridő. Azt szeretem. Akkor is, ha nem modem. És közben Attilára gondolok, és ha nyitva tudom tartani a szemem, megnézem a krímit is. Nyáridő van, a tévé elkényezteti a nézőket. Egy héten belül már a második krimi. Lány pisztollyal. A lány: Monica Vitti. Azt hiszem, a világ egyik legtökéletesebb színésznője. ATTILA Június 27. péntek Az éjjel fölébredtem. Valami nem volt rendben. Meggyújtottam a zseblámpát. Mellettem Snuki vaságya üres volt. Visszadőltem a kispárnára. Snukinakki kellett mennie — mondtam magamnak —, a mocorgására ébredtem föl... De valahogy nem tudtam újra elaludni. Fölkeltem, nyakamba kanya- ritottam a pokrócot, és kibotorkáltam a .sátorból. A legtelibb holdtölte: Plusz: ahány csillag csak létezik, mind szorgalmazta, hogy észrevehető legyen. Nem is volt igazi az éjszaka, mindent látni lehetett a táborban. Nem fekete tömbök voltak a sátrak, és nem fekete foltok a falombok, hanem színesek, a teliholdtól és a csillagfénytől. Csak éppen sötétszínesek. Snuki a kialudt (kihunyt) tábortűznél ült az egyik farönkön. Cigarettázott. Odavándoroltam hozzá. — Mi van? — érdeklődtem. — Álmatlanságban szenvedsz? — Kijöttem a levegőre. — Adott nekem is cigarettát. — Ülj le magad alá. Letettem magam melléje, a másik farönkre. — Ismered a csillagokat? — kérdezte. — Kihagyásosan — mondtam. Föltettem a keresztkérdést: — Te ismered őket? Mióta csillagászol? Erre nem mondott semmit. Elszántam magam még egy utolsó kísérletre: — Nem tudom, jó vagyok-e nálad jellemileg. Ha osztályon fölül jó, akkor előadhatod. Sokáig turkált a tábortűz hamujában egy hosszú bottal. Még egy élő parazsat is sikerült előkotornia. Aztán előadta az okot, ami miatt kiült a csillagok alá, a hamu partjára. Ügy írom le, mint egy novella vázlatát. Otthon majd kidolgozom. Mert kétségtelenül olyan a téma, mint egy novella. Az idei május 24-ére virradóra Snukinak nyugtalan éjszakája volt. Szexuális álmokkal. (Amilyenek nekem is szoktak lenni.) Aznap meleg szél fújt reggel óta, a rádió szerint földközi-tengeri eredetű főn. Este és még éjjel is tartott a fullasztó légáramlás. Snuki éjfélig csak hánykolódott a heverőjén. Zúgott a feje, meztelenül is izzadt a lepedő alatt, amit takaró helyett húzott magára. Amikor később mégis beletompult a hánykolódásba és elaludt. nemsokára — percek múlva? — arra rezzent össze és föl is ébredt rögtön, hogy zuhan-zu- han valahonnan a magasból, a ködös magasból valahová al sötét mélységbe, ahol megint ott libeg és a sötétben is látható az a vörös hajú meztelen nő, aki annyi álmában tért már vissza. A vörös hajú nő, aki annyira hasonlít a házból arra az elvált asszonyra, akihez szinte naponta járnak más és más férfiak... Éjfél után tíz perccel még megnézte az óráját, aztán a fáradtság mégis fejbe vágta, altatólag. Reggel háromnegyed hétkor szédelgésen vánszorgott ki a fürdőszobába; lepedőbe burkolózva, mint egy beduin, mert a pocsék éjszakától még mindig kótyagos volt és süket, az esze még nem állt be a realitásra, tehát nem jelezte, hogy meztelenül is eljuthat a zuhanyig, hiszen egyedül van az egész lakásban: az édesapja fél hatkor indult kocsival vidékre. az édesanyja fél hétkor a laboratóriumba, a bátyja pedig háromnegyed hétkor be az egyetemre, a tanszékre, előkészíteni a demonstrációt a prof előadásához A zuhany vize hideg volt, Snuki vacogott tőle, de tusolás után is annyiral álmos maradt, hogy megitta a hideg feketét, amit az édesapja hagyott a jénaiban. Mire felöltözött, megint olyan melege volt, mint tegnap és mint ais éjjel. A vajas kenyér ehetetlen volt, hiába ivott minden falat után hideg kakaót. Mégis gyűrte- gyűrte magába a falatokat, mert éhes volt. Két nyelés közben csöngettek a lakás aljtaján. De mintha Snuki fülében benne csörgött volna az a rohadt szerkezet. Hét óra tíz — állapította meg, amikor ránézett az órájára. Ki csönget? Az előszobában homály volt, a lépcsőházban is. Csak a körvonalairól ismerte föl Fruzsit, vagyis a derekáról, hogy olyan vékony, mintha szimbolikus volna. — Szia, mi van? — Szia. Mi volna? Felugrottam érted, hogy gyere. A pálma miatt... — A pálma... Snuki már tudta. Május 24. — Eszter napja. Eszter, vagyis a legnagyobb tekintélyű Eszter tanárnő pálmát kap attól a létszámtól, akik műszaki rajzot tanulnak az eszteri kezek súlya aldtt. Mert Eszter olyan tanárja a műszaki rajznak, aki egyedülálló a maga nemében, és ráadásul szobanövényeket gyűjt, ami szintén nagy erény, akkora nagy, hogy a szülői munkaközösségnek is tudomása lett róla egy idő után. Valahogy. — Ha nem jövök fel érted, elfelejted, én meg nem cipelhetem egyedül azt a dögnagy pálmát. A virágüzlettől a suliig. — Fruzsi belépett az előszobába, és becsukta az ajtót. — Legalább tíz kiló. Kész vagy? Snuki vágott egy grimaszt: — Totál kész. Nem bírom nyitva tartani a szemem. — Tedd fel a szemüveged — mondta gúnyosan Fruzsi. — És magadra vess. Tizenhét éves kölykök ne szórakozzanak hajnalig az éjszakai dolcevitában. — Nem vagy te komplett — mondta Snuki. — Itthon döglöttem, pocsékul aludtam. — Rosszakat álmodtál? — kérdezte Fruzsi, változatlanul gúnyosan. — Nagyon rosszakat? — Igen — mondta Snuki. — Rólad. (Folytatjuk) t
