Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-14 / 270. szám

MŰVELŐDÉS •IRODALOM • MŰVÉSZET

Katona József emlékére

Nemzeti drámaköltőnk, Katona József születésének 185. évfordulója alkalmából, november 11-én emléknapok kezdődtek Bács-Kiskun megye székhelyén. Az irodalmi eseménysorozat mottójául méltán választották a rendezők a következő Illyés Gyulaidézetet: .......beszéljünk minél gyakrabban s forr

óbban a korán elhallgatott Legelsőkről”.

Ugyanakkor mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy Katona életművéről aligha beszélhetünk megnyugtató módon, amíg nem lát napvilágot a teljes kritikai kiadás. A nagy munka elkezdődött a hetvenes esztendők elején, s az évtized végére várhatóan elhagyja a nyomdát a tervezett négy kötet.

Az első kötet a ránk maradt drámafordításokat és az 1812-ben írt „eredeti nézőjátékokat’’ tartalmazza, amelyekről a madarasi Bognár András nagyobb részt kiderítette, hogy átdolgozások. Oltványi Ambrus gondozza a későbbi drámák, az Aübigny dementia, István, Ziska és a Rózsa szövegét. Végül a versek fejezetét Sütő József nyugdíjas tanár állította össze, Joós Ferenc helytörténeti kutató pedig az ügyészi iratokat tanulmányozza, s további részek várnak Bognár Andrásra.

Külön kell szólni a harmadik kötetről, amely Orosz László munkájaként a Bánk bánnal foglalkozik, s már lektorálás alatt van. Ebben jelenik meg a tragédia első, 1815-ben született változata kiegészített. pontos és szöveghű formában. A szemközti lapokon közük a végleges, 1819-ben keltezett drámát, ami megkönnyíti az összehasonlítást. Az első változat kézirata kalandos utat tett meg, amíg az irodalmi köztudatba kerülhetett. Erről szól a Kecskeméten élő irodalomtörténész írása, aki a Magyar Tudományos Akadémia textológiai bizottságának megbízásából a kritikai kiadás előkészítését irányítja.

H. F.

OROSZ LÁSZLÓ

A Bánk bán első kéziratának története

Kecskemét jogosan büszke nagy költőfiára, Katona Józsefre. Már a múlt században felállították a szobrát, emléktáblát helyeztek el a szülőházán, Katona József Kört alapítottak emlékének az ápolására. Relikviáinak, kéziratainak a megőrzésével viszont nem gondoltak. Ami megmaradt, a véletlennek köszönhető. Katona több kéziratára — például egyetlen vígjátékának és egyetlen színikritikájának szövegere — a 12 esztendős kosztos- diák, Miletz János bukkant rá, aki az 1850-es évek elején a Ka- tcna-házban lakott a költő öcs- csénél, Katona Sándornál. Legfeljebb csak sejthetjük, hogy mi minden lehetett még az éléskamrában, a liszteshombár tetején, ahova a fia kéziratait még őrző idősebb Katona József halála után ezeket az iratokat kitelepítették. Miletz fiatal tanárként újra felkereste a Katona-házat, de már semmit sem talált.

Nagyon valószínű, hogy az 1850-es években még ott volt a Bánk bán 1815-i első kidolgozásának az a kézirata is, amely 1006 második vagy 1907 első felében került elő egy kecskeméti városszéli tanyán. Némi hányódás után, sajnos, már csonkultam 1914 elején jutott el jelenlegi helyére, az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárába. Ezt is egy diák találta meg, akit történetesen szintén Katona Józsefnek hívnak, s távoli rokonság is fűzte a költőhöz: dédapja, Katona Mihály a drámaíró Katonának másodunokatestvére volt.

A szerencsés kező megtaláló tősgyökeres kecskeméti volt, itt született a dédapja, nagyapja, apja és ő maga is. Abban az időben azonban, amikor a kézirat a kezébe jutott, a szülei már nem Kecskeméten, hanem a Temes megyei Szakálházán laktak, ahol az apja pályafölvigyá- zóként dolgozott. 1906 őszén, beiratkozott a kecskeméti állami főreáliskola hetedik osztályába, miután az előző évben Temesvárott ugyancsak a hetedik osztályban megbukott, s osztályt kellett ismételnie. A város melletti egyik tanyán lakott, hogy hol, nem sikerült kiderítenünk. A szomszédjukban földművescsalád élt, fiúk révén, aki gimnazista volt, megbarátkozott velük, s tőlük kapta a Bánk bán kötetté összefűzött, borítótáblával ellátott kéziratát. Mint később előadta, úgy gondolta, a nyomtatott szövegről készült másolat került a birtokába, nem őrizte kellő vigyázattal, így az eredetileg 76 levélből álló kéziratból 12 kiszakadt, megsemmisült, mire 1912-ben Maglódon, ahol akkor vasúti tisztviselő volt, eladta Wodiáner Jánosnak.

Aüg-alig tudjuk elhinni, hogy a kézirat megtalálója, illetve megszerzője nem jött rá: amit a kezében tart, nem azonos a Bánk bán nyomtatásban megjelent szövegével. A múltkoriban másodikos gimnazistáktól megkérdeztem, hogy a Katona Emlékházban kiállított néhány lapnyi kéziratfotó alapján milyen következtetésre jutnak. Első látásra felfedezték, hogy a kézirat nem azonos az általuk ismert Bánk bánnal, hiszen a kéziraton Bánk felesége Adelájd, nem Melinda, s már az Előversengés Mentor és Én párbeszédével kezdődik, márpedig ilyen szereplők a Bánk bánban nincsenek. A reáliskola hetedik osztályában — ahová a kézirat felfedezője járt — kötelező olvasmány volt a Bánk bán. Mint az iskolai nyomtatott értesítőből megállapítottam, dolgozatot is írtak róla. De ha ő maga bizonytalankodott volna, hogy tényleg a nyomtatott változattól eltérő szöveg van-e a kezében, megmutathatta volna magyartanárának, dr. Szántó Kálmánnak. Szántó, a jónevű író, újságíró, tankönyv- szerző, a Kecskeméti Lapok szerkesztője bizonyosan azt is megállapította volna, hogy az 1815-1 szövegre bukkant rá, amelyet maga a drámaíró is említ az átdolgozott, nyomtatásban megjelentetett kiadás Jegyzésé ben;

1907-bén Kecskeméten el lehetett volna ezt dönteni, nem kellett volna öt év múlva Szily Kálmánhoz, az Akadémia főkönyvtárosához fordulnia a kézirat akkori tulajdonosának, Wodiá- nernek.

Katona azonban aligha mutatta a kéziratot tanárának, de talán másnak sem. Ki tudja, miért? Feltűnő az is, hogy 1912- ben, amikor már kiderült, hogy milyen értéket talált, nem tudta, vagy nem volt hajlandó megnevezni azt a családot, amelytől a kézirat hozzá került. 1913-ban Császár Elemér nyomtatásban publikálta az akkor még Wodiáner tulajdonában levő kéziratot. Felfigyeltek erre Kecskeméten is, hiszen Hajnóczy Iván már 1914-ben cikket jelentetett meg Császár kiadásával kapcsolatosan. Senkinek sem jutott az eszébe viszont, hogy ha Katona — érthetetlenül — titkolózik is, öt-hat év elteltével még ki lehetne deríteni, hol lakott, ki volt az a szomszédja, akitől a kéziratot kapta, s ezen a nyomon elindulva más, rejtőzködő Katona-kéziratok nyomára lehetett volna bukkanni. Hogy ez menynyire nem érdekelt senkit, arra jellemző, hogy a kézirat felfedezőjének kilétét (milyen rokonságban volt a drámaíróval, melyik iskolába járt), csak "az ' elmúlt évben derítettem ki, viszonylag nem is sok utánajárással.

Hetven éve, hogy legnagyobb drámánk első kidolgozásának felbecsülhetetlen értékű kézirata előkerült. Aligha valószínű, hogy bárki is emlékezne már arra, hol is lakott 1906-ban, 1907-ben ez a Katona József, és kitől kaphatta a kéziratot. De ha valaki mégis bármilyen felvilágosítást tudna adni, kérem, keressen fel a múzeumban. S talán leszűrhetjük a történetből azt a tanulságot, hogy hasonló jellegű értékeinket, még ha kevésbé jelentősek is, mint Katona kéziratai, nagyobb gonddal, körültekintéssel őrizzük meg az utókornak.

P

araszt nagyanyám, Nagy Zsuzsanna dinnyét termelt. Ha rosszul álltunk, anyám nyaranként hazavitt Böszörménybe a mamához segítségnek.

Tízéves voltaim, éjfélkor keltünk, nagy érett dinnyéket vittünk, Debrecenbe, a piacra. A lovas gazda segített rakni a szekeret. Amikor elkészültünk, avas szalonnát ettünk, a hagymát a föld széléből húztuk, csak a kenyérre kellett vigyázni, ne sokat faljunk, maradjon délre is. Hosszú út volt Debrecenig, aludni sem tudtunk, zörgött a szekér, döcögős volt az út, hűvös a hajnal.

Délre eladtuk a dinnyét, az utóját a kereskedő vette meg bagóért. Nagyanyám kendője sarkába kötötte a pénzt, nekem! nyalóka cukrot vett és azt mondta, ügyes, dolgos fiú vagyok, csak ne lenne cé elől, ne lenne apám cigány.

*

Itt, ahol dolgozom, az irodám falón van egy művészi fotó a ci- gánylónyról. A képen az fogott meg engem is, ami gondolom, mindenkit, aki láttat: a lány tisztasága, őzike szeme, kifejező, klasszikusan szép keze. Egyszer megkérdeztem a fotós kollégát, aki a képpel megajándékozott: ki ez a- gyerek, honnét a kép? Pontosabban nem emlékezett. Egyetlen halvány támpontot kaptam tőle. Talán Dány községben él vagy hal ez a lány. Akkor ott volt valamilyen cigányiskola.

Dány, öregiskola. Csinos, jó tartású, fiatal szőke nő a tanáriban. Azt mondja, ő Esküdt Eleonóra. Mutatom neki a képet. Egy darabig nézi, azután megszólal. — Ez Margit...

— És ...?

— Nem tudok róla többet. A vezetéknevére sem emlékszem, hogy két osztályt végzett nálam. Azután kimaradt. Igen. akkor kezdte ő is, velem együtt.

Mellette egy csinos, hasonkorú tanárnő besegít:

— Biztos férjhez ment. Cigánymódra, ahogy szokták. Gyermekfejjel.

Cigány nagyanyám. Botos Mária 13 éves volt, amikor lefeküdt nagyapámmal, és úgy maradt fekvé szegény, egy életen át. Édés'ápám "h’étédik fiúként érkezett a családba, ö utána még hat lány született. Nagyapám nyáron teknőt vájt, télen lagzikban bő- gőzött.

Tanácsháza.

— 19 ... október 9-én nyílt a faluban cigányiskola. Nóra volt az első tanítójuk. Tizenhét gyerekkel kezdett és kínlódott végig egy-két évet — világosít fel bennünket a tanácselnök. Azután egy meglehetősen rózsaszín statisztikát olvas fel: sokan dolgoznak1. Ellensúlyozandóan hozzáteszi: 17 cigányasszony koldulni jár. Ezeken már az isten sem segít.

Mellénk adja Oláh Lajos tanácsi dolgozót, ő gardíroz bennünket a cigánysorra. A kocsi tép.

Falu Tamás kilencvenöt éves

Falu Tamás költő és regényíró Kiskunfélegyházán született, kilencvenöt évvel ezelőtt. Kecskeméten végezte középiskoláit, majd 1907-ben ügyvédi diplomát szerzett. Monoron, Nagyrőcén, s aztán a főváros melletti Ócsán lett közjegyző. Ma is ott él még, mint köztiszteletnek örvendő nyugdíjas, mint a legidősebb magyar író, akit szeretettel és nagy-nagy érdeklődéssel keresnek fel az ország minden részéből a tisztelők, barátok és pályatársak.

Az a költő, alkotó, akit valamikor Kiss József fedezett fel. s aki évtizedeken keresztül írta csendes hangú, sajátos színvilágú költeményeit s a kisvárosok világát megelevenítő regényeit, ma is itt él közöttünk, és matuzsálemi korát meghazudtolva alkotja műveit. Kilencvenötödik születésnapján szerkesztőségünk e három

esztendővel ezelőtt írt, félegyházi emlékeket felelevenítő költeményének közlésével köszönti Falu Tamást, a legidősebb mai magyar költőt.

Dora Modol

Dora Modol volt a dajkám, úgy szerettem, mint anyámat; ő is, mint fiát szeretett, hű lánya a Kiskunságnak.

Dora Modol mit álmodol a bús kunsági sír kert ben, régen eltűnt sírod alatt, mindenkitől elfeledten?

De van itt még, ki emleget, van valaki, aki szeret, ahogy egykor te ápoltál, úgy ápolom emlékedet.

szomorú, szürke homokfelhő kíséri utunk. Előttünk két cigány férfi ' baktat. Közel lehetünk. Megállunk, Köszönnek. Segédmunkások. Azt mondják), keveset keresnek, és Szégyenkezve hozzáteszik: „Nincs semmi iskolánk”.

— A Lali tudja — böknek a

S\)HA ANDOR:

f#NÜtilDÍV

ltriu.il

tanácsi dolgozóra. Lali mosolyogva int, igen, ő tudja

Cigánytelep. Kocsink megáll. Teszünk egy lépést, fogunk alatt recseg a homok. Millió maszatos gyermek, vedlett szőrű, sunyi kutyák, ócska, rozoga szekerek, szemét, szabad tűzhely, piszkos edények szanaszét. De a füves téren tiszta ágyneműk, ruhák szellőznek a napon. És csirkék szaladgálnak a házak körül. Már az egész telep testközelben tolakszik mellettünk, aprók és nagyok, fiataílok és vének lökdösik egymást. Lalinak köszönnek, bennünket bámulnak. Mutatom kezemben a képet, amely tizenegy évvel ezelőtt készült Dány község első cigányosztályában, a képet, amelyre a tanítónő is csak úgy emlékezett, Margit. Nézik a cigányok; anyanyelvükön tanakodnak). Elveszik a kezemből a képet, egy vékony csontú öregasszony azt mondja, ez az én lányom. Ez Mária. Beteg. Gödöllőn. A beszélőt Farkas Józsefnénak hívják, azt hittem, százéves, de csak a fele. Beteg, a férje is beteg. Azt mondja, hét gyermeke van. Kíváncsiságom elfárad, a kocsi felé pislogok, menni kéne tán. Akkor a bolyból kilép egy fiatal nő. Szótlanul kezébe veszi a képet, nézi és tisztán, egyszerűen kijelenti:

— Én vagyok.

Bemutatkozunk, Margitot, a kép eredetijét, Kanalas István- nénak hívják.

— Te vagy, te vagy! Ez is az én lányom, csak összekevertem a Máriával —■ mondja az iménti öregasszony.

Margit halkan cigányul szól édesanyjának, aki abbahagyja.

— 25 éves vagyok. Amikör tizenegy évvel ezelőtt iskolába iratkoztam, éppen tizennégy voltam. Három osztályt végeztem. Egyet estin.

Amíg beszél, szemét le nem veszi a képről, szeretettel bámulja a tizennégy év előtti szép önmagát.

— Ez a bögre háromdecis volt, tejet ittunk — mondja a körül- állóknak. arcán boldogság. Férje Kiikán dolgozik; sírásó, 27 éves, <gy osztályt sem végzett. A csalidban Margit az értelmiségi. Nemrég még Margit is dolgozott, konzervgyárban járt Pestre. A férje jól keres, ő most a háztartást vezeti. Megkínálom cigarettával. Az asszony köténye zsebéből gázöngyújtót vesz elő, rágyújt. Mélyet szív a cigarettából, fölemeli tekintetét, szemében bizalmatlanság, ravaszság, gyűlölet, mert éppen azt kérdezem, most miért nem dolgozik.

— Mit csinál egész nap?

— Várom a férjemet.

Gyermekkoráról, az iskoláról

faggatom. Mit ér az a tíz év előtti három osztály. Megkérdezem, emlékszik-e a tanárnőre. Válasza kísérteties, akér a tanárnőé volt.

— Igen, emlékszem, Nórának hívják, A többi nevire nem emlékszem.

Megkérem, írja le a nevét. Kezébe veszi a toliamat és szépen, lámpaláztól és hibától mentesen leírja.

Megdicsérem. Mosolyog. Kérem, menjünk be a lakásba.

Révész Napsugár rajza: Csónakkikötő.

PINTÉR LAJOS*

Varjúfekete ruhában

Varjúfekete ruhában pördül valami ember alá a sár — ha nem pördülne: ember röpülne, mint szél szárnyán a vadmadár.

Varjúfekete ruhám lehullhat, billen váltamra a hó, meg jég is — hej, marasztalna, s elmegyek mégis!

•Az elsőkötetes, fiatal költő Kecskeméten él, bekapcsolódott a Forrás Szerkesztőségének tevékenysé- be. A Katona József irodalmi napok keretében csütörtökön szerzői esten személyesen is találkozik olvasóival munkahelyén, a megyei művelődési központban, a folyóiratolvasó, teremben.

LÁZÁR TIBOR

Hűs tenyered homlokomon

örök zuhanásom nem csillagé, csak ember vagyok s a Föld felé húz a törvény,

hogy egy vagyok Veled, s összenőtt koponya — varratok jelzik: élni nem lehet ha naponta nem teszed

hűs tenyered homlokomra, nehogy elégjen

védőpajzs nélküli életem.

Apám nagyanyámra, én apámra, mi hárman egymásra ütöttünk. Tanítás után előbb mindig a cigánysorra mentem. Bedobtam táskám az ablakon, a küszöbön már nagyanyám várt. Amikor meglátott, fogai közül kivette hosszúszárú pipáját, szép, finom kezét kifordítva megtörölte a száját, azután megcsókolt.

Margit lakása egy szobából áll, benne a törekvés a szépre, a tisztaságra. Bennt egy ember született intelligenciája. Tulajdonképpen kis putri a helyiség. A padló döngölt agyag. A falak tisztára, fehérre meszelve, a mennyezetet

csillagos égboltra pingálta a szerelmes férj. Jobbra egy hatalmas tűzhely, tiszta terítővei letakarva. Nyáron kint főznek a cigányok. Az ajtóval szemben egy jókarban levő szekrény, tetején két retikül. Az asszony kinyitja a szekrényt, benne sok színes ruha, eigányos rendetlenségben összehányva. A ruhák alatt hatalmas vezetékes rádió, a telepen még nincs villany. Balra két festett fa ágy. Mindkettő hímzett tentővel letakarva. Agynemű nem sok lehet bennük, elég horpadtak, de két oldalt a falon szövet falvédő védi a meszet. A mennyezetről díszes petróleumlámpa lóg és az egész szoba tele akácvirággal. Hajnalban szedte Margit. Estére várja/ a férfit. A mennyezet is, az akácvirág is gyermeki nosztalgia, ősi nosztalgia a szabad természet után. A nő ágya fölé férje képét tette. Jóképű, értelmes férfiarc, kis bajúsz, lazán hulló hollófekete haj, erős pofacsont, keskeny áll, szép metszésű, kemény száj. Mellette a Szűz képe, az asztalon laskarádió. Lopva bámulom Margitot, mit változott a szeme, a keze. Nem rí ki a környezetéből, de mindene tiszta.

Cigányt kevertünk magyarral, közben nagyanyám tarkabablevest, füstölt lókolbászt, mert az agyagtányérba. A kenyeret nagyapám párnája alól vette elő. ahová az öreg féltve rejtette a sok felnőtt, éhes gyerek elöl. Amikor jóllaktam, a falra szegezett Mária-kép mellett apám katonaképét bámultam áhítattal, irigykedve. Hatos huszár volt, káplár a háborúban. Anyám is ebben az egyenruhában ismerte meg őt Debrecenben

Búcsúzunk. A házak napsütötte oldalánál öregasszonyok kuporognak, főzéshez készülődnek, torok- halngon dünnyögnek. A cigarettámat érkezéskor szétosztottam, most Margittól cigányul kérek. Visszamegy a házba, originál csomagot bont, abból kínál, szeme rokonként mosolyog. Anyja is rágyújt, cigányul búcsúznák tőlem.

Paraszt nagyanyám először kiterítve látta cigány nagyanyámat. Mindkettőjük fején fekete delén kendő volt, lábukon ormótlan. fényesre subickolt, magas szárú cipő, mindkettőjük keze összekulcsolva. A dinnyetermelő Nagy Zsuzsanna imádkozott, Botos Mária lehunyt szemmel pihent. Apám a fejemet simogatta, könnyezett.

Útközben a falu felé valaki a kocáiban azt kérdi, ugye borzalmas volt? Miért lett volna, kérdezem vissza. Ha jól meggondolom, ezen a telepen senki sem kért tőlem semmit, illetve ezen a telepen csak én kértem, egyedül én, Margittól egy cigarettát.

Esküdt Eleonóra lakásán a mama frissen sütött tésztával, feketekávéval kínál. És szidja a cigányokát, mert tanárnő lányát ci- gánybaronessznek gúnyolja a falu.

*

Amikor apám meghalt, édesanyám hozzánk költözött. Jókat főzött, vigyázott a fiúkra. Aranyos, jótermészetű ember volt, gondosan és okosan kerülte az együttélés konfliktusait, csak egyszer sértettem meg szegényt. Az mondta a kisfiúnak, hogy ne rosszalkodjék, mert elviszi a cigányasszony. „Édesanyukám, jóapámmal negyven évig élt, illik ezt mondani minálunk? ’ — kérdeztem tőle. Szegénynek eleredtek a könnyei.

Nóra zavart. Kérem, meséljen válamit, hogyan is kezdődött ez a cigányiskola, meg az ő élete Dányban, tizenegy évvel ezelőtt. Mondom, megtaláltuk Margitot, azt mondta, ő is emlékszik Nórára. A tanárnő mosolyog. Megmu- totom Margit írását és lefestem azt a kis akácillatú szobát, amelyet Margit ma reggel díszített fel, de amelybe lelket tizenegy évvel ezelőtt Nóra tanítónéni lehelt. Tizennyolc éves volt akkor Nóra tanítónéni, és tizennégy Margit, az elsős. A tanitónéni most címekét mond. Olyán nála végzett cigányfiúkról és lányokról beszél, akik többre vitték Margitnál.

Mondom, neki, hogy nem megyünk. Nekem Margit is tetszett. Mi Margit életével is mérni tudtuk őt. Az is szép dolog, ha a putri tiszta és édes akácillatú.

Fiam tavaly ballagott. Grafikusnak készül. Formaérzékében tán a teknővájás kísért, vonalainak játékosságában, könnyedségében talán a muzsika. Szorgalmában egészen biztosan a diny- nyetermelő ősök robotos lelke.