Petőfi Népe, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
MŰVELŐDÉS . IRODALOM • MŰVÉSZET Bemutatkozik a művésztelep Igazi örömet váltott ki, hogy a kecskeméti művésztelep alkotói hosszabb kihagyás után, rövid időn belül immár harmadszor jelentkeztek műveikkel a hírős város közönsége előtt. Erről tanúskodnak a vélemények, a vendégkönyv bejegyzései. Az eddigi két hét alatt több mint kétezren álltak meg a festmények és grafikák előtt, járták körül a kisplasztikákat a Megyei Művelődési Központ emeleti előcsarnokában. A kiállítás tetszett számos általános és középiskolás tanulói csoportnak, a műszerészekből álló ifjúsági brigádnak és társaiknak. A helybeli látogatók mellett Budapestről, Bajáról és máshonnan is vonzott érdeklődőket a kollektív bemutatkozás. A megnyitó egyértelműen a tárlat eseményjellegét emelte ki: „Valljuk meg őszintén, hogy voltak olyan esztendők, amikor jóformán alig tudtunk egymásról, mivel a város és a művésztelep egyaránt a maga gondjaival volt elfoglalva. De ahogy ezek a gondok fokozatosan megoldódtak, ismét felcsillant az egymásrata- lálás lehetősége, pontosabban az egymásratalálás szükségessége” — hangzott el egyebek között. Mivel jelentkeztek a művésztelep épp itt dolgozó, vagy visszavisszatérő lakói? Számazerlnt hátvan festmény, grafika,, kisplasztika sorakozik fel huszonöt alkotó munkájaként. Hogyan is lehetne hát bármiféle egységet keresni, vagy akár néhány irányzat sodrását kimutatni? A mezőnyből kiemelkedik néhány erős, szuggesztiv egyéniség, akik egyaránt megtalálhatók a grafika és a szobrászat művelői, valamint azok között, akik elsősorban a festmények fény-, illetve szlnha- tásalra törekszenek. □ □ □ A grafikák sorát Babot László nyitja, Győzelem című tusrajzán átgondoltabbak a fekete és fehér folthatások, mint az esetleges részeket is rejtő Tájon. Az a győzelem, amelyet megjelenít, persze nem igazi, hősi küzdelem eredménye. A dárdás figura olyan lovat ül meg, amely ragadozóra emlékeztet. Hatalmas, erőszakos lendület viszi előre az embert, ám a szánalmas zsákmány megkérdőjelezi az egész öldöklő indulatot. Hasonló, csak finomabb iróniát sugároz Bujdosó Ernő talányos Tékozlója. A Biblia szerint a kisebbik, tékozló fiú megtér apjához. De sem az apa, sem a szemlélődő vének arcán nem annyira a visszafogadó és azonosuló kifejezés jelenik meg, hanem inkább olyasfajta torz mosoly bújkál a vonásokban, amely azt sugallja, hogy nincs már kapcsolat köztük. Az ábrázolás fájdalmasan emlékeztet, hogy a megtérés gyakran elkésik. S a grafikák egymásutániságától szabadulva, innen ugrani kell a színes litográfiákig. Révész Napsugár szép illusztrációkat készített Buda Ferenc Tanya-hazám című verséhez. A kézírás a költőtől származik, önálló igénnyel lép fel mellettük a Malom és az Éjszaka, amelyek igazából együtt értelmezhetők. Együtt tragikus, mégis tárgyilagos látomásba foglalják a széteső tárgyak között létező embert. Míves és pontos rézkarcokat küldött Kőhegyi san kecskeméti kiállításon a művésztelepiek. A sajtóklub és a megyei művelődési központ szinte egyidejűleg kezdeményezte a bemutatkozásokat. A gyakran emlegetett „távolságtartás” a „kívülállás” nem olyan egyértelmű, mint első hallásra tűnhet. Bács-Kiskun megyeszékhelyén alakult ki az ország legnagyobb művésztelepe, amely olyan értelemben független a várostól, hogy a Művészeti Alap tartja fenn, annak a beutalójával jönnek a vendégek. A mű- kertvárosi villaépületben műtermek is kapcsolódnak a lakószobákhoz. Ml kell még az elmélyüléshez? A jó alkotói lehetőségek fokozott munkára ösztönöznek. Főleg fiatalok érkeznek ide, akik elsősorban bizonyítani akarnak, ösztöndíj-pályázatra készülnek, megbízásoknak tesznek eleget. A kiállítások, szereplések pedig ritkán zajlanak le mindenféle szervezési bonyodalom nélkül. A városnak, Illetve a bemutatkozást- bemutatást intéző intézményeknek a gondos előkészítés lépéseit kell megtenniük, s akkor aligha találkoznak elzárkózással. A kölcsönös közeledés gyakran csak a kezdeményezés tapintatosságán és előzékenységén múlik. Jelen esetben mindössze egy áttekintő katalógus hiányzik a teljes megelégedéshez, mondjuk ahhoz hasonló, amelyet Balanyl Károly földszinti kiállításáról vihet magával a látogató. Egyébként valóban a város és a művésztelep egymásra- találását szolgálja ez a sokszínű tárlat. Halász Ferenc • Szentirmai Zoltán: Bagoly. Gyula, amelyekkel rengeteg képzettársítást indít el a szemlélőben. A grafikai lapok között Mermeze Nóra meghitt rézkarca, a Hajnali utazás álomszerű arcai csábítanak még hosszabb tűnődésre. Főképp Jánosházl Agnes kifejező színhatásokra törekvő művei késztettek megállásra a festmények előtt. A „Színészek” a serkentő vörös vonalakkal sugallja a szereppel való átlényegülés mozzanatát. Erőteljes kép a Vendég is, bár épp vendégriasztó, negatív hatást vált ki. Klshonti Jenő két gyermekarca felnőtte- sen fürkésző. A mindvégig hideg színekből kiemelkedik a százszorszép virág-foltja, A tudatos szín- rendezés tűnik fel Kopácsi Juditnál és Ugocsai Lászlónál Is. Elsősorban a fényeffektusok alkalmazása hívja fel a figyelmet Babos Éva Kikötőjére, Novák András Virágjaira, Göldner Tibor Fénypásztáira. Göldner Alföldi tája viszont nem szabadul meg a tisztázatlan részletektől. Nem többnek, hanem pontosan megoldott stúdiumgyakorlatnak vagy inkább rutinmunkának érzem Piri Kálmán Műteremben című • Jánosházi Ágnes: Színészek. festményét. Bár más műfajba tartozik, itt kell szólni Csiky Tiborról is. Az Organikus mozgás domborműsorozata más-más felületi benyomásokat képes kiváltani ugyanazokkal a formákkal, a változó megvilágításban. Fontos matematikai rendet érzékeltetnek a polírozott bronz plakettek. de inkább a belső tér kialakításában lehetne hanmoniate- remtő szerepük. S végül, a tűzzománc építészeti lehetőségeit kereső, friss kiállítás termében most furcsa látni Koffán Károly Kisváros című hagyományos fel^ fogású zománcképét. Néhány kisplasztika egyszerre több anyag lehetőségeit igyekszik kihasználni. Melocco Miklós bronzból és fából építkezik, Szentirmai Zoltán a kő és bronz, sőt a fa, bronz és ólom hatásait párosítja. Gera Katalin az anyaság és a szabadulás témáit mintázta meg, □ □ □ Ügy igaz, hogy hosszabb kihagyás után jelentkeztek csoporto• Gera Katalin kisplasztikái. Regény a forradalom mindennapjairól Elsősorban a Zrínyi Könyvkiadó jóvoltából egyre többet tudhat meg a magyar olvasd Bács- KiSkun testvérmegyéje, a krími terület XX. századi történelméről. Vagyis azokról az esztendőkről, évtizedekről, amelyek legközvetlenebbül alakították a mai életet. Fordulatokban gazdag időszak ez. A látogató lépten-nyomon találkozik az utókornak szóló emlékművekkel, amelyeknek a sorában változatlanul hagyott lőállás, talapzatra állított harckocsi ttartozik a teljes térhatású körkép és sok mási művészi alkotás mellett. A messziről látszó szobrok dicsőséges kitartást és fájdalmas veszteségeket idéznek. A kettő legtöbbször együtt járt az első világháborúban, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom majd a polgárháború időszakában; 9 főleg a második világháború harcaiban. A sebek, a családi sebek csak sokára hegednek be a fekete-tengeri félszigeten is, amely a megszálló német csapatok ellen két hős várost, Szevasztopolt és Kereset adta á világnak. S ahol a területi székhely közelében emlékmű örökíti meg az ‘idők végezetéig azt a szégyenteljes tömegmészárlást, amelynek a szimferopoli védőkkel együtt gyerekek, öregek és nők estek áldozatul. Legújabban N. G. Kuznyecov haditengerészeti népbiztos mutatja be a létfontosstógú szevasz- topoli és keresi helytállást, vlsz- szaemlékezéselnek második kötetében, Harclrlkdó a flottánál címmel, llja Vergaszov a legendás partizánharcokat dolgozta fel. Időben negyedszázaddal korábbi eseményeket választott témául A. Maliskin, aki az 10X7- es Szevasztopol tengerészeinek életét ábrázolja. Az írót igény nagyszabású. Csaknem egy teljes, kerek esztendő leforgását mutatja be Alekszandr Grigorjevlcsf Maliskin, hogy érzékeltesse a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitörésének szükségszerűségét, majd a bosszúállásra sízövetkező ellenforradalmi erők készülődését és akcióit. A helyszín a régi főváros, Petrográd és a múlt századi orosz—török háborúból valamint a Tolsztoj-elbeszélések- ből ismert fekete-tengeri hadászati támaszpont: Szevasztopol. Szevasztopolt úgy emlegették, mint a déli Kronstadtot. 1917 elején indul á cselekmény. Lezajlottak a politikai tömegsztrájkok, rövidesen lemond a; cár, a csapatok átállnak az egyelőre demokratikus célokért vívott forradalom oldalára. Hadapródiskolában, az északi Kronstadt közelében vagyunk, ahol fiatalokat készítenek fel a háborúra. Köztük van a régi orosz századok irodalma és a' filozófia iránt érdeklődő Selehov, aki éppen azáltal lesz a regény főllőse, hogy semmi különös adottságával vagy tettével nem tűnik ki a többiek közül. Sőt, minha a klasszikus orosz regények jellegzetes hőstípusát, a felesleges ember modelljét folytatná. Semmit sem csinál igazán határozottan, elszántan, vagy szenvedélyesen. A külvilág hatásait szinte csak a felemás módon vállalt női ismeretségek közvetítik számára. Álmodozó, érzelgősségre hajló fiatálemberként ismerjük meg, aki a forradalmi felkelések hírére pánikba esik, és készséggel lövetne a lázadó matrózokra. Aztán Szevasztopol- ba utazik, hogy a parancsnoki hajón teljesítsen szolgálatot. Itt fokozatosan megváltozik, átalakul. Selehovot örök kettősség kíséri az életben. A fent és a lent kettőssége. A forradalmi tömeg egyidejűleg vonzza, de taszítja is. Szerelmi érzésében határozatlan, s így szükségszerűen becsapott férfivá válik, A Hadapródiskola földszintjén, vagyis „lent" élnek a zászlósjelöltek kiszolgálására rendelt matrózok. Selehov később egy- szinten lakik a matrózfedélzettel, majd elegáns knjütbe költözik. Amikor a tengerész-legénységgel akar találkozni, le kell mennie az alsó fedélzetre. Rendszeres vendéggé válik a matrózok között, tanfolyamokat szervez. Sőt, nyíltan is kiáll a bolsevikok mellett. Lenin hívének nevezik, amikor az egyáltalán nem volt veszélytelen dolog. De inkább csak nevezik. Beválasztják a dandár-bizottságba, egy titkos forradalmi gyűlésre is eljut, de ismét úrrá lesz rajta a határozatlanság. Ezután csak sodortatja magát, mindinkább egyedül marad, közönyöasé válik. Mígnem — matrózruhát öltve — felismeri, hogy mindeddig nem tett semmit. Amikor híre jön, hogy a Krím félszigeten ellenforradalmi tiszti osztagokat szerveznek, ellenállásba lendülnek a tatárok, végre fegyvert fog. A paraszti sorból származó A. G. Maliskin Szevasztopol című regénye 1931-ben jelent meg Moszkvában. Az író hét esztendő múlva, 46 éves korában meghal, Jól ismerte a forradalom és a polgárháború időszakát, hiszen részt vett a küzdelemben. A Krím északi részéért, Perekopért vívott harcok ihlették a Dair eleste című, első nagyobb lélekzetű alkotását. A magyar olvasó az Isten háta mögötti emberek 1956-os kiadásából ismerhetik hatásos ábrázolásmódját. A Szevasztopol — születése után 45 évvel — ma is figyelemreméltó regény. Nyírő József fordításában különös erővel maradnak meg az emlékezetben a természeti és a társadalmi vihar párhuzamosságai és főleg a tenger-leírások. H. F. VALERIJ TAR ASZÓ V: Távoli kikötő A Vorosilovgrád tehergőzös befutott a nigériai Lagos kikötőjébe. A matrózok nem akartak bemenni a városba, mivel nem először jártak itt, s ráadásul még az afrikai nap is forrón perzselt.A legénység a fedélzeten ült az árnyékban, a hazaindulásra várakozva. A beszélgetések a közeli szabadságolás körül forogtak, ugyanis a hajónak két hétre le kell állnia az esedékes műszaki vizsgálatok miatt. A várt szabadságolás előtt egy nappal a kikötőparancsnok és a kikötői szakszervezeti bizottság elnöke megkérte a matrózokat: „Fiúk, még egy utat kell tennünk Laposba. Várják az új gépeket. Persze Visszaléphettek, de ahhoz, hogy a Vorosllovgrádon új legénységet szervezzünk, körülbelül öt nap kell. Nos, hogy legyen?" A matrózok meghányták-vetették a dolgot, és a Komszo- mol-titkár végül azt mondta: „Megyünk." Laposban huszonnégy óra alatt elvégezték a rakodást. Most a kapitányt várták, hogy kiállítsa a szükséges dokumentumokat, aztán irány haza! A matrózok zsivaját váratlanul Osztap gépész izgatott kiáltása szakította félbe: — Mit csinál, mit csinál az a szerencsétlen?! Letörne a kezem, ha így dolgoznék... Rögtön ösz- szetöri a rakományt! Osztap már fél órája figyelte a portáldarut, amely autókat rakodott ki egy amerikai hajóról. Gyakorlott szeme (néhány évig darus volt, és csak azután került hajóra, hogy beiratkozott a Hajózási •Fiatal író. A krimi tarülcten FeodossiAban él. Főiskola levelező tagozatára), azonnal észrevette, hogy a . lagosi darukezelő idegesen, szerfölött kockázatosán dolgozik. Mikor a hajótérből a felszínre került az autó, nem vonta fel a kellő magasságig, hanem egyből oldalra rántotta, hogy minél gyorsabban a földre engedje. Ettől az autók meglendültek a levegőben, mintha gigantikus ingák lettek volna, Osztagnak pedig elakadt a lélegzete: „Rögtön összetöri a rakományt!" — Kit szidsz? — kérdezte a Komszomol-titkár. — Nézd — intett a portáldaru felé. — A kezem száradna le, ha így dolgoznék! — Furcsa! — csodálkozott a titkár. — Valami baja lehet a darusnak, tényleg nem úgy dolgozik, ahogy kell. — Biztos valami kölyköt ültettek a fülkébe — mondta dühösen Osztap. — Tönkreteszi a rakományt. Először én is így dolgoztam, hogy mindenkinek megmutassam: nézzétek csak, milyen merészen bánok a daruval. De az idősebbek lehűtöttek ... Nem, képtelen vagyok nyugodtan nézni ... — és elindult a hajólépcső felé. A matrózok nem értették, mit akar tenni. 0 pedig odament a fekete dokkmunkásokhoz, akik megszabadították a kirakott autókat az acélkötelektől, és angolul kérdezte: — Mi van vele? — Kivel? — kérdezett aisszo az egyik dokkmunkás. — Miért dolgozik olyan rosszul? — bökött Osztap a darus felé, — Volde? — csodálkozott az előbbi dokkmunkás. — Ó, sir. ön téved, Volde kitűnő darus, már Hz éve itt dolgozik. De most nagy bánata van: beteg a kislánya, Felesége nincs, meghalt, egyedül neveli a gyerekét. Ezért is idegeskedik, azért is siet, hogy minél hamarabb otthon lehessen nála,,, — Aha, hát erről van szól — mondta Osztap. — Miért nem engedik'haza? — Ki váltaná fel a kabinban? Nézze, sir, valamennyi darus dolgozik. — Látom... No de azért egy-két órára csak elengedhetnék a lányához. Megvárná a rakomány. — Már kértük a kapitányt, de azt mondta: „Az idő pénz". Érti, sir? Szó szerint így mondta: „Az idő pénz." — Hívja ide Voldét, barátom, jöjjön le. — Miért? A kapitány szitkozódni fog, panaszt tesz a kikötőparancsnokságon. — Hívja ide, kérem! — Jól van — mondta a dokkmunkás, és felszólt a darusnak: — Gyere le!... Néhány perc múlva a magas néger a földre ereszkedett. — Volde, én is darus vagyok — mondta Osztap. — Egyszóval: menjen haza, nézze meg a lányát, addig én dolgozom maga helyett. — Köszönöm — mondta határozatlanul Volde. — De nem tehetem... — és óvatosan a hajó felé nézett. Osztap tekintete összetalálkozott az amerikai kapitány pillantásával, aki a hajó mellvédjénél állt, és hallgatta a beszélgetésüket. — Én fogok addig dolgozni helyette. — Nekem mindegy — vont vállat a kapitány. — Csak menjen a dolog. Az idő pénz!... Ellépett a mellvédtől, aztán megállt és leszólt Osztapnak: — Barátom, ezek a feketék úgyse értékelik a nagylelkűségét! Osztap nem szólt semmit, hanem elindult a kabin felé. — Eredj, Volde! ,.. A darus másfél óra múlva jött vissza. Homlokáról letörölte a verejtéket, és fejkiáltott Osztapnak: — Hé, testvér! Itt vagyok! Osztap komótosan lejött a földre és megkérdezte: — No, hogy van a kislány? — Megetettem, most jobban érzi magát, valamivel. — Volde arca továbbra is borús maradt, de a szemében hála fénylett. — Nem tudom, testvér, hogyan köszönjem meg ... — Hagyd csak, Volde. A fő az, hogy látom, megnyugodtál, normálisan tudod végezni a munkád. — Valóban megnyugodtam egy kicsit... Mondd, testvér, hogy hívnak? — Osztap. — Osztap — ismételte meg Volde. — Köszönöm, Osztap. Ekkor ért oda a Komszomol-titkár. Kezében tej- konzervekkel, csokoládéval, süteménnyel telerakott celofánzacskót hozott. — Tessék — nyújtotta át Voldenak. — A mi matrózainktól, a kislányának. Hogy hamarabb meggyógyuljon. — Köszönöm — érzékenyült el Volde. Alkonyaikor a Vorosilovgrád kifutott a tengerre. A nap az Atlanti-óceán kék hullámaiba merült. A zöld pálmákkal övezett város fokozatosan eltűnt a hajófal mögött. Osztap elmélyülteti dolgozott a motorok mellett. — Osztap! — hallatszott felülről a Komszomol- titkár hangja. A gépész könnyedén felfutott a fedélzetre. — Nézd csak! — kiáltotta izgatottan a titkár, és a város felé mutatott. — Látod? ... A gépész bólintott. A portáldaru kabinjára ez volt felírva krétával: „OSTAP+VOLDE". És mellette nagy ötágú csillag. A parton dokkmunkások álltak, közöttük úgy tűnt, ott volt Volde is. Búcsút intettek a távolodó hajó után... A Literature Ukralna 1976, Júniusi számából fordította: Zahemszky László
