Petőfi Népe, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-15 / 244. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1976. október 15. Megkezdődött az országgyűlés őszi ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról) lyamatában való cselekvő részvételt is. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy éles határvonalat húzhatunk egy úgynevezett „népművelési” és egy „közművelődési’- korszak közé. A közművelődés fogalma a személyek egymással való kapcsolatában és a személyiség teljességében, a közösség oldaláról közelíti a művelődés értelmét, társadalmi hasznát, s teszi hangsúlyossá a személyes részvételt, a közösségi jelleget és a művelődés fontosságát. Egyszersmind feltételezi, hogy minden ember hordoz valami sajátos tudást, tapasztalatot, amit érdemes a közösségnek átadni. Marxnak azt a gondolatát, hogy a nevelőt is nevelni kell, úgy érthetjük tehát, hogy a neveltek is nevelnek. A nép nemcsak tárgya a művelődésnek, hanem alanya is. A földet művelik, de az ember művelődik! Ma már nem lehet a kultúráról a nép nélkül és mindennapi élettől elvonatkoztatott módon gondolkodni. Szerte a világon, felelősen gondolkozó tudósok, művészek, pedagógusok, politikusok kutatják az emberiség új lehetőségeit, s egyre többen az emberi művelődésben, mégpedig a nép művelődésében látják azt. Hogy az ember úrrá lehessen mostmár nemcsak a természet erőin, hanem a maga teremtette viszonyokon és eszközökön is, ahhoz szocializmusra, ahhoz műveltségre, ahhoz folyamatosan fejlesztett műveltségre van szükség. Itt és most konkrétabb, kézzel foghatóbb okok is kényszerítenek minket a közművelődés újragondolására. Társadalmunk további fejlődése érdekében, a szocialista termelési mód és a szocialista demokrácia folyamatos és erőteljes fejlesztésére van szükség. Ehhez munkakultúránknak és politikai műveltségünknek az eddiginél sokkal magasabb fokát kell elérnünk. Ezért minden vezető felelősséggel tartozik a jelennek és a jövőnek. A boldogabb, a teljesebb emberi élet lehetősége minden egyes ember, s egész népünk számára nagymértékben művelődési kérdés. A közművelődési program nem az anyagi javak ellen irányul, hanem arra, hogy megtanuljuk, hogyan kell ezekkel a javakkal értelmesen élni. Arra, hogy ne csak a lakás megszerzésére legyen lehetőségünk, hanem annak kultúrált otthonná tételére is; ne csak a gépkocsi megvásárlására legyen képességünk, haném arra is, hogy azt emberi célokra használjuk. A közművelődés fejlesztése szorosan összefügg társadalmunk, a szocializmus jövőjével, ezért társadalomfejlesztési programunknak lényeges és szerves része a közművelődés fejlesztésének programja. E felismerések késztették gz MSZMP Központi Bizottságát arra, hogy a közművelődés helyzetét áttekintse és 1974-ben határozatban rögzítse a fejlesztés feladatait, s egyúttal javaslatot teuren a közművelődésről szóló törvény megalkotására. A művelődésügynek és a törvény előkészítésének nagy lendületet adott a párt XI. kongresszusa, amely megerősítette az 1974-es határozat elveit és a programnyilatkozatban — amelyet a Hazafias Népfront felhívására a legutóbbi országgyűlési választásokon az egész nép saját programjának ismert el — összefüggésbe hozta azokat a fejlett szocialista társadalom építésének feladataival. Megfelelő, alapos előkészítő munka után a törvénytervezetet különböző állami és társadalmi testületek elé terjesztették, s a Hazafias Népfront segítségével 1975. márciusában széles körű társadalmi vitára bocsátották. A vitában részt vettek a társadalom minden rétegének képviselői, s ennek eredményeképpen szóban, írásban ezernél több észrevétel jutott el hozzánk. A társadalmi viták során elhangzott javaslatok jelentős részét jól tudtuk hasznosítani a végleges szöveg kialakításához. A kultúra demokratizálódása A közművelődésről szóló törvényjavaslat az Alkotmány szellemében tág keretet kíván nyújtani a közművelődési tevékenységnek, minden haladó, előremutató kezdeményezésnek, s ugyanakkor rendszerbe foglalja, rugalmasan szabályozza a már kialakult gyakorlatot. Ebből természetesen következik, hogy nem szabályozza részletekben az egyes tevékenységi formákat és módszertani kérdéseket nem tárgyal, hiszen ezek a valóság kisebb rezdüléseire is gyorsan változnak, így szabályozásuk egyúttal megmerevítésüket eredményezhetné. A közművelődés rendkívül ösz- szetett, sokirányú folyamat, s így egységes magas szintű jogszabályba foglalása csak a fő folyamatokra vonatkozhat. A törvényjavaslat előkészítése során a társadalom mai helyzetéből, műveltségi állapotából, társadalmunk távlati céljaiból indultunk ki. — A javaslat egészén végigvonuló. meghatározó alapgondolat a kultúra további demokratizálásé-’ nak elősegítése a közművelődés eszközeivel. Ez egyúttal a szocialista demokrácia kulturális tudati feltételeinek továbbfejlesztését is szolgálja, de kihat a termelésre. a munkakultúra fejlesztésére is és természetesen a művelődési folyamatok egészére. Ennek érdekében arra kell törekedni, hogy közkinccsé tegyük minél teljesebművelődési intézmények hálózatát. Mindinkább látnivaló az is, hogy a szűkén értelmezett népművelési intézményhálózat kereteit szétfeszítette a sajtó, a rádió, a televízió óriási mértékű elterjedtsége, a robbanásszerűen kifejlődött tömegkommunikációnak minden családot a közművelődés áramába bekapcsoló hatása. — Hangsúlyozottan kell szólni a fegyveres testületek, mindenekelőtt a honvédség intézményes • Huszár István, Aczél György és Kádár János az Ülésszak szünetében. (MTI-fotó — Tormai Andor felvétele — KS.) ben a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeit; minden eddiginél sokkal határozottabban kell segíteni a nép, az egyes emberek részvételét az alkotás és a terjesztés folyamatában is, segítséget kell tehát nyújtani a kulturális alkotóképességek kibontakozásához és a részvétel igényének fel- ébresztéséhez. — Fontos meghatározója a törvényjavaslatnak a közművelődés új értelmezése, amely ugyancsak az említett társadalompolitikai folyamatok és célok szellemében fogant. Ennek lényege, hogy nem engedi leszűkíteni a közművelődést semmilyen tekintetben: tehát a teljes személyiség fejlesztésére vonatkoztatja, s az emberi élet egész tartalmára; minden állampolgárra, az egész közösségre kiterjeszti, nem zárva ki belőle, s nem mentve fel a részvétel felelőssége alól egyetlen társadalmi réteget sem; a közművelődési tevékenység körében vonja a társadalom minden egységét és a társadalmi élet valamennyi színterét. Ezért szól ..hangsúlyosan például a család szerepéről, valamint a lakóhelyek és a munkahélyek lehetőségeiről, az ezzel kapcsolatos kötelezettségekről. Ebből a logikából következően támaszt követelményeket minden szervezettel és valamennyi művelődési intézménnyel szemben, beleértve ebbe a közoktatás intézményeit éppúgy, mint például a tömegtájékoztatási vagy a művészeti intézményeket, szakítva azzal a „népművelési” intézmény-szemlélettel, amely úgyszólván csak a művelődési otthonokra és a közművelődési könyvtárakra szűkítette le a közszerepéről a közművelődés rendszerében. Jól tudjuk azt is, hogy a testnevelési és sportmozgalom sem képzelhető el a szocialista művelődésüggyel való szoros kapcsolatok és együttműködés nélkül. Amikor a gazdasági szervezetek és más, nem közvetlenül a művelődésügyhöz tartozó intézmények közművelődési felelősségét és feladatai emlegetjük, akkor természetesen egy pillanatig sem gondoljuk, hogy eredeti rendeltetésük szerinti tevékenységüket kellene felcserélniük közművelődéssel, hanem inkább, hogy a közművelődés programjának rájuk és bennük is érvényesülő hatásaként mindinkább tudjanak megfelelni eredeti rendeltetésüknek. Magyarán szólva; eredményesebb legyen a munkájuk és emberibb a dolgozóik élete munkahelyükön és otthonukban egyaránt. Így bontakoztatja ki az intenzívebb művelődés ugyanabban a személyiségben a jobb életre való képességeket és a termelőerőket. i Éppen ezért: 'élutasítunlíJ'^ min" derítőié fóFrtíállff 'megoldást. ' Nem-d szeretnénk,-nhá^'bürokrata ész* * járása mozgatná ezt az ügyet. Azé a bürokratáé, aki ha látja, hogy egy feladat magas politikai ple- desztálra emelkedett, minden mást félresöpörve törekszik megfelelni a várakozásnak, vagy a vélt várakozásnak. A közművelődési program nem tatárjárás a társadalmi-gazdasági viszonyokban, hanem, alapos átgondoltságot és rátermett, elkötelezett embereket igénylő. meggyőződésen és meggyőzésen alapuló, messze- tekintő társadalmi feladat. A nagyobb társadalmi megbecsülésért — A közművelődési tevékenységben alapvető feladatai vannak az állami szerveknek. Nyilvánvaló, hogy az állam feladata a köz- művelődési ellátás döntő részének megteremtése és fejlesztése, a közművelődés személyi és anyagi feltételeinek biztosítása és a tevékenység egészének irányítása. Ugyanakkor nyilvánvaló a közművelődés társadalmi jellege, s természetes, hogy szervezésében, bizonyos fokig feltételeinek biztosításában is jelentős szerepet vállalnak ezután is a különböző társadalmi szervezetek és érdekképviseleti szervek. Ezért különösen fontos törekvése a törvényjavaslatnak, hogy jobban lehetővé tegye a tevékenység és a feltételek biztosításának összehangolását. í A törvényjavaslat a közművelődési tevékenység társadalmi megbecsülését kívánja elősegíteni. Ez idő szerint a közművelődés társadalmi megbecsülésével az elért eredmények ellenére sem lehetünk elégedettek. Ennek részint értelmezésbeli oka van és a szemléletben mutatkozik meg, részint pedig a személyi és anyagi ellátottság elégtelenségében keresendő ok. A törvény egésze a hivatott feloldani az előbbi, a szemléletbeli ellentmondásokat, a közművelődés személyi és anyagi ellátottságának fokozatos javítását pedig azok az egyes rendelkezések, amelyek a törvényjavaslatban is helyet kaptak, de amelyek egyéb intézkedések sorát követelik a továbbiakban olyan mértékben, ahogyan ezt az ország anyagi fejlődése lehetővé teszi nem utolsósorban a kultúra segítségével. Természetesnek tartjuk, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén nem tekinthetjük — sőt még kevésbé tekinthetjük — elintézett ügynek a * közművelődés fejlesztését. De két fontos feladatnak a megoldását már most is, az eddig tett eredményes lépéseket folytatva határozottabban kell munkálkodnunk. A munkások és az ifjúság művelődéséről van szó. Mintha mai tanácskozásunk résztvevője lenne „a dolgozó nép okos gyülekezetében” József Attila, aki azt írta: „A jövő kultúráját az az osztály fogja megalkotni, amely a jövőt megteremti. Ez az osztály a proletariátus”. Ez a gondolat szól az ifjúságról is, hiszen a jövőt említi benne. A törvényjavaslat előkészítésével párhuzamosan olyan jelentős dokumentumok szülétek már eddig is, mint a közművelődés távlati fejlesztésének 1990-ig szóló irányelvei, amely a közművelődés ellátási szintjeit, s a kiemelt fejlesztési feladatokat határozza meg. Ugyancsak a közelmúltban fogadta el az Elnöki Tanács az új könyvtári törvényerejű rendeletet, és az Oktatási Minisztériummal együtt most dolgozunk egy irányelv kiadásán, amely a kis települések ellátását, illetőleg korszerűbb közművelődési ellátottságát kívánja elősegíteni és az ún. komplex közművelődési intézmények telepítésére, építésére, szer? vezeti megoldásaira ad iránymutatást. Sok és csak lassan érlelődő eredményekkel kecsegtető munka vár ezen kívül is ránk. Például a szocialista brigádok művelődési tevékenységének javítása, megújítása érdekében; á művelődési otthonok korszerűbb tevékenységének kialakításában; a közművelődésben dolgozók helyzetének javításában. illetve képzésük és továbbképzésük folyamatos fejlesztésében. a különböző művelődési inlézmények' és szervezetek munkájának összehangolásában, munkájuk tervszerűbbé tételében. Továbbra is nagy figyelmet kell fordítanunk a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok kulturális ellátására. A művészetek szerepe az emberek életében a jövőben várhatóan fokozódni fog. A Kulturális Minisztérium fontos feladata, hogy fokozza ezekben az intézményekben az ott dolgozók közművelődési tudatosságát, s elérje, hogy a művészeti intézmények magas színvonalon legyenek képesek kielégíteni a közösségi igényeket, hogy tevékenységükkel a közösségi társadalom céljait szolgálják. Természetesen hozzátartozik ehhez az is, hogy a kulturális kormányzatnak még nagyobb figyelmet kell fordítania a nemzeti kultúrát magas fokon kifejező ún. reprezentatív művészeti intézményekre. Itt elsősorban a Nemzeti Színházra, a Magyar Állami Operaházra, a Zeneakadémiára és Budapest hangversenyéletére, vagy a Szépművészeti Múzeumra gondolok. Az ország jövőbeli lehetőségeihez mérten fokozottabban kell gondoskodnunk működésük szellemi és anyagi feltételeiről. Fejlődés és ellentmondás Társadalmi, gazdasági programjaink. határozataink világosan szólnak az ország helyzetéről és jövőjéről. Igaz, és ezért meggyőző képet kaptunk eredményeinkről, a fejlődésünket kísérő ellentmondásokról. De nem adhattak választ életünk, társadalmi fejlődésünk valamennyi gondjára, kérdésére. Éppen az a dolgunk, hogy további konkrét vizsgálódást folytassunk társadalmunk minden fontos területén. Ezt tesszük most a kulturális területen. Ha külső, belső, vagy egyéb ótokból rövid időre felhalmozódnak a feszültségek, a megoldást nem segíti a helyzet takargatása, hanem csak a még jobb, a valóságnak még inkább megfelelő társadalmi önismeret. Ehhez pedig torzulásoktól mentes nyilvánosságra és nyíltságra van szükség. Arra, hogy az ellentmondások és a hibák ellen felgyülemlett, tisztességes indítékból származó indulatokat a szocializmust, tehát a társadalmi haladást szolgáló energiává lehessen változtatni. Az ilyen magatartásinak azonban nagyon fontos előfeltétele, hogy vívmányainkon, társadalmunk elért szocialista egységének megtartásán, az egység további erősítésén kell alapulnia: Minden kérdés feltevőjének, kutatójának tisztában kell lennie azzal az óriási felelősséggel, amellyel ezért a gigászi küzdelmekben kivívott társadalmi egységért tartozik. Tiszfábáfl' kéll' lennie' azzal, hogy a munkásosztály, következésképpen áz egész társadalom érdekeit kockáztatja, aki túlhaladott helyzetek akkor esetleg helyénvaló teóriáit és gyakorlatát akarja normaként alkalmazni mai problémák megoldására. Tudjuk persze, hogy egységünk, benne a kultúra egysége nem idilli. Tele van feszítő, Szükségszerűen létező ellentmondásokkal. De mégis valóságos szocialista alapokon álló reális egység, amelyben minden ellentmondást úgy kell megoldani, hogy az további haladásunkat szolgálja. Az egységnek ez a szemlélete megengedi, sőt kívánatosnak tartja a fő kérdésekben kialakult egyet- éVtés alapján a tisztázó vitákat. Elutasítjuk az elvont ideálok mércéjét. Amikor ezt tesszük, nem a mindenkori helyzet igazolására törekszünk. Nem hisszük, és nem hirdetjük, hogy kulturális életünkben minden úgy jó, ahogyan van. Csupán — s ez a csupán nem kevés! — abban törekszünk egyetértést kialakítani, hogy van megbízható, bevált politikánk, amelynek elválaszthatatlan és nem önkényesen cserélgethető része a kulturális politika, és amely éppen azzal tudott alkotó energiákat felszabadítani, hogy hangsúlyozta az emberek jogát és felelősségét a szocializmus építésében. Azzal, hogy a szocialista demokrácia intézményeivel az állampolgárokat a szocialista építés gondolkodó, cselekvő résztvevőivé avatta. Amivel elérte, ez a politika, hogy azok is, akikben még nem tudatosodott világnézetünk, társadalmi programunk valamennyi célja, egy közös célt, a szocializmust meggyőződéssel vállalták. Ha most megkérdezik, .hogy manapság nehezebb-e eligazodni kulturális viszonyaink között, mint néhány évvel korábban, akkor azt kell mondanunk, hogy igen. De hozzátehetjük azt is, hogy nem azért, mert leromlottunk, hanem mert emelkedtünk a feszültségek, nehezedő körülmények nyomása ellenére. Hogy az ebből fakadó, itt-ott megmutatkozó zavarodottságon úrrá legyünk, a kultúra munkásainak tisztázniuk kell néhány, a megváltozott viszonyokhoz kapcsolódó, azokat kifejező elvi kérdést. A válaszok keresése közben el kell kerülni a történelmünkben oly sok bajjal járó egyoldalúságokat. Nem szabad, hogy eközben igaz értékeinkből akárcsak egy is veszendőbe menjen. Kerülni kell az illuzórikus megoldásokat, de azt is, hogy az illúzióktól vett fájdalmas búcsú, a szociális- < ta eszmények, a perspektíva elveszlegetését jelentse akár csak szűk körben is. Befejezésül Pozsgay Imre a következőket mondotta: A Minisztertanács nevében azzal a meggyőződéssel terjesztem a törvényhozók elé a közművelődési törvényről szóló javaslatot, hogy elfogadása után sikeresen folytatódik az a munka, amely az 1974-es közművelődési határozat-, tál kezdődött. A népszuverenitást megtestesítő országgyűlés tekintélyével nagy támogatást adhat ennek az ügynek, a képviselők pedig választókerületi tevékenységük egyik szép oldalának tekinthetik a művelődés helyi gondjainak megoldásában való részvételt Azt tartják, hogy egy nemzet süllyedésének jele, ha tagjai semmibe veszik a törvényeket. Nagy írónk szavai szerint mi „emelkedő nemzet” vagyunk. Akkor pedig önmegbecsülésünkhöz hozzátartozik közakarttal hozott törvényeink tisztelete, mindenekelőtt azzal, hogy következetesen végrehajtjuk azokat. Ezért amikor ismételten arra kérem a kormány nevében a tisztelt ország- gyűlést, hogy fogadja el javaslatunkat, egyszersmind azt kérem a képviselőktől, hogy a törvény végrehajtásának támogatásával ébresszenek tiszteletet az állampolgárokban az itt megfogalmazott célok iránt. A miniszteri expozét követően Salamon Hugóné Komárom megyei képviselő, 'az országgyűlés kulturális, valamint jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága megbízásából, elfogadásra ajánlotta a közművelődésről szóló törvényjavaslatot, továbbá a bizottságok együttes ülésén elfogadott és a képviselőkhöz eljuttatott több módosító javaslatot. Ezután Somogyi József Pest megyei. Tarjányi Uéláné Pest megyei és Úszta Gyula Heves megyei képviselő fejtette ki véleményét a törvényjavaslatról, majd ebédszünet következett. A szünet utón elsőként Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Csongrád megyei képviselő szólalt fel. Győri Imre felszólalása Voltak értékes köztiemén,vezessek a közművelődési jogalkotás területén már korábban is, de most — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1974, márciusi határozata és X). kongresszUMtrávk' áítástuglwhisni- nyorhán — vált' időszerűvé: mind“-' annak l-észlété&e,bfomkfíiJj tásd/ö«-,t lön törvénybeiktatása, amit Alkotmányunk a közművelődésről leszögezett: Időszerűségén azt értem: eredményeink most tették lehetővé, feladataink pedig szükségessé, hogy a közművelődés ügyét legfelsőbb államhatalmi szervünk, a tisztelt országgyűlés törvény megalkotásával is segítse. A közművelődés ügyének előtérbe kerülésében társadalmunknak — s általában a szocialista társadalmaknak — egy mélyebb, általánosabb törvényszerűsége jut kifejezésre. Az a felismerés tükröződik benne, hogy a szocializmus felépítésének egész történeti folyamata elválaszthatatlan a lenini kulturális forradalomtól. Népünk kulturális színvonalának emelése politikai, gazdasági, társadalmi céljaink megvalósításának eddig is szerves, nélkülözhetetlen része volt. A kulturális forradalom további kibontakoztatása még fokozottabb jelentőségre tesz szert a fejlett szocialista társadalom építésében, népünk nagy, hosszú távú nemzeti programjának valóra váltásában. Társadalmi fejlődésünk eredményeként joggal állapíthatta meg a párt XI. kongresszusán elfogadott programnyilatkozat, hogy ,,a szocialista állam feladatai közül előtérbe került a gazdasági szervező és irányító, valamint a kulturális és nevelő tevékenység”. Az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely megszabja a közművelődésnek, ennek a sokrétű és társadalmunk egészére kiható tevékenységnek tartalmát és kereteit, egyben méltóképpen kifejezésre juttatja, hogy szocialista államunk betölti kulturális és nevelő funkcióját is. A kultúrának az a kettőségge és ellentéte, amit Lenin a „két kultúra” fogalmán értett, ma a szocialista világrendszer kialakulásával történelmi és világméreteket is öltött. A mai tőkés társadalomra jellemző az anyagi-technikai civilizáció és a kultúra szétszakadása, az ún. elit- és tömegkultúra kettőssége. Az a mozgási irány, amit az egyik oldalon a termelési technika fejlődése, a másik oldalon pedig az ugyanettől a tőkés érdektől meghatározott manipulált, ún. fogyasztási kultúra jellemez. A tőkés rendszer, az uralkodó osztályok érdekei kívánják meg a társadalmat félrevezető reklám- és szórakoztatóipar, a giccs és a művészeti álforradalmak, a lealacsonyító brutalitás és pornográfia óriási apparátusokkal terjesztett „tömegkultúrát”. Másfelől ezek kínálják azt a kevesek számára hozzáférhető elit-kultúrát, amelynek tudománya és művészete csak torzító, összetört tükörben képes láttatni az embert. Van születik kulturális érték — szociális- érték is — ezekben a társadalmakban, de a rendszer ellenében, a ..másik kultúra” talaján — és csak nagy ellenállással megküzd- ve. viszonylag szűk rétegekhez juthat el. Egységes szemlélettel Ezzel a történelmileg dekadens tendenciával szemben a szocializmus az anyagi kultúra, a gazdasági-termelési kultúra, másfelől a legtágabb értelemben vett szellemi kultúra összekapcsolására, ezzel együtt az elit- és tömegkultúra kettősségének felszámolására hivatott társadalom. A szocializmus csaknem hat évtizedes léte, fejlődése történelmi és egyetemes érvénnyel bizonyította ezt a hi- vatottságot. Ha a két világrend- szer versenyéről beszélünk életmódban, ez nem az egy úton igyekvők „ki kit előz meg” kér-* dése. Más minőségek más törvényű ereje mérkőzik itt. S a szocializmus! minőségi ß fplébjféngjs, egyik fontos jellemzője éppen az, hogy — jóllehet rendkívül nagyra becsüli és ösztönzi a szakműveltséget — nem marad meg kizárólag a gazdaság, a termelés, a tudományos-technikai haladás közvetlen céljainak alárendelt szerepben. Nem választja külön a termelő s a fogyasztó, a dolgozó és a pihenő, a művelődő és a szórakozó embert; felöleli a világnézet, az erkölcs, a közgondolkodás, az életmód, az ízlés mindennapi világát, áthatja a tömegek hétköznapi életét is. A szocialista kulturális politika egységesen szemléli a sokrétű emberi tevékenységet, s egyre bővülő lehetőségeket teremt a személyiség sokoldalú fejlődéséhez. A szocialista társadalom és a kultúra e törvényszerű viszonyát Lenin fogalmazta meg. Az ő koncepciójára épült és épül ma is a hatalomra került munkásosztály pártjainak, államainak — köztük a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság — kulturális politikája. Amikor azonban egy, a szocialista kulturális forradalommal összefüggő törvény elfogadásáról van szó — azonosulva a törvény- javaslattal és egyetértve a törvényjavaslat előterjesztőjével —, azokra is emlékeznünk kell, akik a maguk történelmi feltételei közt kapcsolták össze a társadalmi haladás és a magyar nép művelődésének ügyét. Tisztelettel adózunk többek közt annak a Bessenyei Györgynek, aki a 18. század végén a jobbágyok nyelvén, magyar nyelven szerette volna tudóssá tenni nemzetét; annak a Csokonai Vitéz Mihálynak, aki versben jaj- dult. fel a somogysági paraszt iskolázatlanságán; annak a Széchenyi Istvánnak, aki a müveit emberfők sokaságán is mérte nemzete erejét. Emlékezünk a magyar felvilágosodás és reformkor nagyjaira, köztük Kossuthra, Eötvösre. akik felismerték, hogy progresszív politikai, társadalmi törekvéseik feltétele és követelménye a nép műveltségi színvonalának emelése. Arra, hogy a forradalmár Petőfi Sándor a szabad emberi jövőt úgy jellemezte, hogy akkor majd „a szellem napvilága ragyog minden ház bblakán”; hogy a forradalmár Ady az operaház körül őgyelgő-hallga- tódzó proletárokban, az utca népében látta a jövendő közönségét. S mellettük, tisztelt országgyűlés. e törvénytervezet közvetlen töiténelmi ajánlója a Magyar Tanácsköztársaság. Örökösei vagyunk azoknak a ragyogó oktatási-kulturális és művelődéspolitikai határozatoknak és intézkedéseknek, amelyeket a tanácskormány hozott, s amelyek méltán ragadták magukkal a magyar
